Tizenharmadik fejezet:
A gonosz közeleg
Néhány nappal később levéláradat zavarta meg a reggelit a Nagyteremben. Míg ez önmagában nem jelentett újdonságot, a diákok reakciója annál inkább – ideges zúgás indult és a Harry jobbján ülő Hermione is rémülten kapta be a levegőt.
„Mi az?" kérdezte Ron.
„Ó, Istenem…" nyögte a lány.
„Hermione?" Harry aggódva nézett a barátjára, aki szokatlanul sápadt volt, és Harry látta, hogy szinte egész testében remeg. A Reggeli Próféta legújabb számát tartotta a kezében. „Jól vagy?"
„Ezt nem hiszem el…" a lány oda sem figyelt rájuk.
Harry körbepillantott a teremben, valami jelet keresett arra, mi zaklathatta fel ennyire Hermionét. Semmi szokatlant nem látott, de hirtelen észrevette, hogy azok a diákok, akik szintén kaptak az újságból, mind hasonlóan reagáltak. Szinte az egész terem elcsendesedett.
„Hermione?" próbálkozott ezúttal Ron.
„Ez hihetetlen."
„Mi hihetetlen?"
A lány szótlanul feléjük nyújtotta az újságot. Harry elvette, és úgy tartotta, hogy Ron is el tudja olvasni. Amint elolvasta a főcímet, neki is elakadt a lélegzete.
BEAUXBATONS ROMOKBAN
TEGNAP, KÉSŐ ÉJJEL SZÖRNYŰ TRAGÉDIÁRA DERÜLT FÉNY. A KORÁBBI IGAZGATÓ VEZETÉSÉVEL BOSZORKÁNYOK ÉS VARÁZSLÓK EGY CSOPORTJA RÁBUKKANT A BEAUXBATONS VARÁZSLÓISKOLA ROMJAIRA. „MIUTÁN HÁROM NAPJA MINDEN KAPCSOLAT MEGSZAKADT AZ ISKOLÁVAL, TUDTUK, HOGY VALAMI NINCS RENDBEN" MONDTA JEAN-PAUL BOURBON, A NYUGDÍJBA VONULT IGAZGATÓ. „DE AZT NEM SEJTETTÜK, HOGY EZT TALÁLJUK."
AZ ÉRKEZŐK AZ ISKOLA HELYÉN CSAK FÜSTÖLGŐ ROMOKAT TALÁLTAK, ÉS RENGETEG HOLTTESTET. A MARADVÁNYOK NAGY RÉSZÉT MÉG NEM SIKERÜLT AZONOSÍTANI. KIVÉTEL EZ ALÓL AZ ISKOLA IGAZGATÓJA, MADAM MAXIME, AKINEK TESTÉRE A KAPUK ELŐTT TALÁLTAK RÁ. FELTÉTELEZIK, HOGY A DIÁKJAI VÉDELME KÖZBEN ESETT ÁLDOZATUL. TÚLÉLŐT NEM TALÁLTAK.
EDDIG SENKI NEM VÁLLALTA A FELELŐSSÉGET A TÁMADÁSÉRT, DE AZ EGYKOR BÜSZKE TANINTÉZET ROMAJI FELETT A SÖTÉT JEGY LEBEGETT.
„AZ ISKOLA VÉDELMI VONALAI SZINTE ÁTTÖRHETETLENEK" MONDTA KÉRDÉSRE VÁLASZOLVA BOURBON. „HATALMAS ERŐ KELLETT EHHEZ A PUSZTÍTÁSHOZ. ÉN MAGAM CSAK EGY SÖTÉT VARÁZSLÓT ISMEREK, AKI KÉPES ILYESMIRE."
BÁR AZ ELMÚLT HÓNAPOKBAN EGYRE GYAKRABBAN KAPTUNK HÍREKET HALÁLFALÓK TÁMADÁSAIRÓL, MÉG MINDIG NEM DERÜLT KI, KI IS ÁLLHAT EZEK MÖGÖTT. MIUTÁN A MÁGIAÜGYI MINISZTÉRIUM ÁRTATLANNAK NYILVÁNÍTOTTA SIRIUS BLACKET, AKIRŐL EDDIG AZT FELTÉTELEZTÉK, HOGY TUDJÁKKI UTÓDA, MINDENKI AZT TALÁLGATJA, KI LEHET AKI A HÁTTÉRBŐL IRÁNYÍTJA AZ ESEMÉNYEKET.
VAN TALÁN EGY SÖTÉT VARÁZSLÓ, AKI OTT FOLYTATJA, AHOL Ő, AKIT NEM NEVEZÜNK A NEVÉN ABBAHAGYTA? VAGY PUSZTÁN TUDJÁKKI EGYKORI KÖVETŐINEK EGY CSOPORTJA A BŰNÖS?
A LEGROSSZABB LEHETŐSÉG TALÁN AZ, AMIRŐL MOSTANÁBAN NAGYON SOK PLETYKA KERING: LEHET, HOGY A SÖTÉT NAGYÚR VALÓBAN VISSZATÉRT?
Hideg futott végig Harry hátán, ahogy befejezte az olvasást. Beauxbatons elpusztult? Tágra nyílt szemekkel fordult a barátai felé, és ugyanazt látta tükröződni az ő arcukon is, amit ő maga érzett. Ha Voldemort képes volt elpusztítani egy másik iskolát, akkor a Roxfort biztonságos?
„Ez nem lehet igaz" suttogta Ron. „Egyszerűen nem lehet."
„Senki nem találna ki ilyesmit, Ron" mondta erre komor arccal Hermione.
„De az a sok ember…" - Ron hangja remegett. „Tudodki tényleg ennyire hatalmas?"
„Azt hiszem, pont most bizonyította be, hogy igen" mondta Harry, és eszébe jutott a Siriusszal folytatott beszélgetése. „Nem látjátok? Ez egy üzenet. Megmutatja a világnak, hogy senki nem állhat az útjába."
„És mi van a Roxforttal?" nyelt egy nagyot Ron.
„Nem tudom" válaszolt Harry. Mit is mondott Sirius? A Roxfort lesz az utolsó bástya, ami elbukik – de Voldemortnak el kell foglalnia, ha győzni akar. „De azt, hiszem még nem elég erős, hogy idejöjjön."
„Mire gondolsz?" kérdezte Hermione.
Vett egy mély lélegzetet, és elmesélte a barátainak, mit mondott neki a keresztapja. Eddig nem akart erről beszélni, mert nem akarta bevallani, hogy fél. Sirius azt mondta, hogy még van idő. De most minden megváltozott. Ez a támadás biztos, hogy üzenet volt. És bizonyítja, hogy Voldemort ugyanolyan erős, mint az eltűnése előtt volt, annak ellenére, hogy a Minisztérium még mindig tagadja, hogy visszatért. Miután befejezte, Hermione egyetértőleg bólintott.
„Emlékeztek, mit mondanak Dumbledoreról? Ő az egyetlen varázsló, akitől Tudodki félt. Azt hiszem, várni fog, amíg az összes szövetségesét kivonja a forgalomból, amíg Dumbledore teljesen egyedül marad."
„De ez akkor is azt jelenti, hogy ide fog jönni" Ron rettentően sápadt volt.
„Muszáj lesz neki, mert nem győzhet, ha nem jön."
A további beszélgetést megakasztotta, hogy az igazgatójuk lépett a terembe. A négy házvezető tanár kíséretében érkezett, akik mind szörnyen komorak voltak. Az igazgató szomorú tekintete, ahogy körbenézett a termen, egyáltalán nem volt jellemző rá, mint ahogy a gyászos hang sem, amin megszólalt.
„Biztos vagyok benne, hogy már mindnyájan tudjátok, mi történt. Sajnos a hír igaz. A Beauxbatons Akadémiát elpusztították Voldemort nagyúr és hívei. A történtek miatt kapcsolatba léptem a Minisztériummal. Információink szerint Voldemort képes volt megosztani a tanári kart, voltak hívei köztük, így tudta áttörni a védelmi rendszert."
Halk mormogás futott végig a termen, és látszott, hogy sokaknak az jár a fejében, talán ők lesznek a következők.
„Egyről biztosíthatok mindenkit" folytatta az igazgató. „A Roxfortban ez nem fog megtörténni. Itt mindenki számára a diákok biztonsága a legfontosabb!"
Harry látta, hogy sokan – leginkább a Mardekáros asztal felől – Pitonra pillantanak. Azért van ez, mert azt hiszik, hogy Halálfaló, vagy mert tudják, hogy már nem az?
„Az elkövetkező néhány napban rengeteg levél fog érkezni a családjaitoktól. Sokatok szülei azt fogják kérni, térjetek haza. Ez érthető. De mielőtt a távozás mellett döntötök, emlékezzetek rá: sehol sem biztonságos! Háború van, és vagy Voldemort szövetségesei vagytok, vagy az ellenségei. Számára nincs semleges terület. A Sötét Nagyúr nem fogja kímélni az ártatlanokat! Sosem tette…"
„Ennek megfelelően a tanórák tovább folynak azoknak, akik úgy döntenek, hogy maradnak. Most még nagyobb szükségetek lesz arra a tudásra, amit itt szerezhettek. Nem tudom garantálni a biztonságotokat, de egy valamit mondhatok: sok éve tudunk a Sötét Nagyúr létezéséről, és készültünk a harcra. Ez a helyzet nem volt teljesen váratlan, és nem vagyunk egyedül! Évekkel ezelőtt, amikor a Minisztérium nem tudta megállítani Voldemortot létrejött egy szervezet, hogy harcoljon ellene. Ez a Főnix Rend. A Rend azután is tovább működött, hogy mindenki azt hitte, Voldemort elpusztult. Fel vagyunk készülve, és harcolni fogunk! És a Roxfort védelmét nem fogja árulás lerombolni! Amikor minden más összeomlik, a Roxfort akkor is állni fog…
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
„Tudjátok, hogy ez, mit jelent, ugye?"
Remus halk kérdése fenyegetően rezgett a levegőben. Dumbledore a szokásos karosszékébe süppedve ült, de öregebbnek tűnt, mint valaha. Az igazgató egy ideig csöndben ült, a szemei lehunyva, mintha valami olyasmire figyelne, ami mások számára láthatatlan. Sirius régóta gyanította, hogy az öreg látnok lehet, vagy ha nem is az, valahogy mégis tud dolgokat, amit mások nem. Akárhogy is ezt soha nem kérdezte meg tőle, és most sem volt ennek itt az ideje. Most annak jött el az ideje, hogy tervezzenek, és imádkozzanak.
„Ez sok mindent jelent, Remus" szólalt meg végül Dumbledore, kinyitva a szemét is közben. „Azt jelenti, hogy legközelebbi szövetségesünk megsemmisült. Azt jelenti, hogy Voldemort erőszakosabban, és gyorsabban támad, mint gondoltuk. Azt jelenti, hogy a háború tényleg elkezdődött. És azt jelent, hogy Cornelius Caramel nagyobb bolond, mint gondoltam."
„Sokkal inkább gyáva" szólt közbe Piton.
„Gyáva, ha úgy tetszik. Függetlenül a személyes tulajdonságaitól, a politikája egy fabatkát sem ér."
„Elveszíthetjük miatta a háborút, mielőtt még elkezdődne" szúrta közbe McGalagony.
Sirius látta, hogy a szobában jelenlévők mindegyike bólint. Szűk körű összejövetel volt ez, a Főnix Rend azon tagjai voltak jelen, akik elérhetők voltak, és egyben a legbelsőbb kör tagjai is. Minerva McGalagony, aki Dumbledore helyébe lép, ha az igazgatóval történik valami, Remus Lupin, aki hatalmas elméleti tudással rendelkezett, és képes volt észrevenni a legapróbb hibát is az ellenség stratégiájában, Perselus Piton, akinek első kézből voltak tapasztalatai a Halálfalókról, és nagy tudása a sötét varázslatok terén, és Sirius maga, az aurorként szerzett tapasztalatai miatt, és természetesen azért, mert ő volt Harry keresztapja. Ők voltak azok, akik mindent tudtak a Rend működéséről. Még a többi professzor sem volt jelen ezeken a tervező üléseken. Nem mintha Dumbledore nem bízott volna meg bennük – arról volt szó, hogy akik itt voltak a szobában sokkal többet veszthettek, mint mások, náluk az árulás szóba sem jöhetett.
„Minervának igaza van" mondta Remus. „Caramel még mindig próbál ködösíteni, saját maga előtt is. Képes volt kiadni egy nyilatkozatot, mi szerint a Minisztérium biztos benne, hogy Voldemort halott. És a többi ország is ebben hisz, mert ő eltitkolja a bizonyítékokat, amikkel szolgáltunk. Az az ember bolond, és a bolondságával egy csomó ember halálát fogja okozni."
„Már eddig is okozta" mondta halkan Sirius.
Egy csöppet sem lepte meg az a hevesség, amivel a barátja beszélt. Remus Lupin jellemzően egy csendes, halkszavú ember volt, de szenvedélyes is tudott lenni. És semmi sem tudta jobban felháborítani, mint az, ha valaki ártatlanokat sodort veszélybe.
„Valamit kezdenünk kell vele" értett egyet Minerva is.
„Természetesen" mondta a mesterük. „De mit? És ha elmozdítjuk, ki kerülne a helyére? Kiben bízhatunk?"
Az igazgató várakozó tekintettel nézett végig rajtuk.
„Én nem hagyhatom itt az iskolát, miközben tudom, hogy célponttá vált. Soha nem veszélyeztetném a diákokat."
„Ezt senki nem is kérné öntől" mondta McGalagony egy fokkal visszafogottabban.
„Nem?" húzta fel a szemöldökét a professzor. „Talán te nem Minerva, de a Minisztérium igen! És ha fellépek Caramel ellen, meg is teszik. Kit választhatnának? Lucius Malfoy azonnal Voldemort kezébe adná a hatalmat. Arthur Weasleyt a legtöbben ügyetlennek és jelentéktelennek tartják. A legelfogadhatóbb választás Amos Diggory lenne, de ő Cedric halála óta nem dolgozik, és tudom, hogy nem vállalná el. Ki van még? Talán, Ludo Bumfolt, aki tényleg ügyetlen és jelentéktelen? Meg kell találnunk a megoldást, mielőtt létrehozzuk a problémát! És ráadásul nincs is törvényes lehetőségem, hogy fellépjek a Mágiaügyi Minisztérium ellen."
„A törvényességnek egyre kisebb jelentősége van ebben a helyzetben" morogta Piton.
„Tehát, mit javasol?" tette fel a kérdést Remus, és Sirius magában elmosolyodott ezen. Jellemző. Mindig is ő volt az, aki rögtön a lényegre tért, és nem hagyta, hogy a többiek feleslegesen rágódjanak.
„Együtt kell működnünk a Minisztériummal!" mondta Dumbledore vagy századszor.
Hiszen már vagy századszor folytatjuk le ezt a vitát, gondolta Sirius. És semmi sem változott!
„Úgysem hallgatnak ránk" mondta csendesen Perselus, és Sirius kivételesen egyetértett vele.
Dumbledore majdnem öt hónapja próbálta meggyőzni a Minisztériumot – pontosabban Caramelt – hogy Voldemort életben van. A problémát nem az igazság bebizonyítása jelentette, hanem az, hogy rávegyék a Minisztériumot, hogy ezeket a bizonyítékokat nyilvánosságra hozzák. Caramel azzal zárkózott el, hogy ez pánikot okozna. A Rend tudta, hogy életeket menthetnének meg vele.
„Nem, nem fognak" ismerte be Dumbledore. „De meg kell próbálnunk. Még egyszer, utoljára."
„És aztán?" kérdezte Remus, olyan halkan, mintha félne a választól. Dumbledore most mondta először, hogy abbahagyják a próbálkozást - de mi lesz azután?
A fáradtság és a kor most még jobban látszott az idős igazgató arcán. A tekintete is keményebb volt a szokásosnál.
„Cselekedni fogunk. Korábban azt ígértem Caramelnek, hogy nem lépek fel ellene, amíg ellenáll Voldemortnak. Az hogy nem tesz semmit, lassan már az együttműködéssel határos. Ha nem ismeri be a világ előtt, hogy Voldemort visszatért, nyilvánosan fellépek ellene."
„Az előbb úgy értettem, ezt nem akarja" csodálkozott Minerva.
„Nem akarom. De megteszem. Mert igazatok van, nem engedhetjük meg magunknak, hogy tovább várjunk. De azt sem nagyon engedhetjük meg magunknak, hogy szakítsunk a Minisztériummal. Viszont, ha választani kell, a kisebb rosszat kell választanunk."
Az ezt követő csöndben, a professzorok magukban mérlegelték a következményeket. Dumbledore volt az egyetlen, akinek elég tekintélye volt ahhoz, hogy nyilvánosan kiálljon a Minisztériummal szemben. Ha bárki más próbálkozna ezzel, a világ csak nevetne. Dumbledore híres volt, a valaha élt leghatalmasabb varázslók egyike, aki olyan helyeken járt, és olyan dolgokat tett, amikről mások még csak nem is álmodnak. És Voldemort félt tőle.
Sirius tudta, hogy ez a fellépés könnyen krízist okozhat. Mindannyian tudták, hogy a bejelentés pánikot fog kelteni, de azt is tudták, hogy az emberek jobban felkészülnek a védekezésre, ha tudják az igazat. Ha kiderül, hogy Caramel hazudott, sokan elfordulnak majd a Minisztériumtól, és Dumbledore mellé állnak. De lesznek olyanok is, akik Caramel gyávaságában annak bizonyítékát látják majd, hogy Voldemort legyőzhetetlen. A félelem fog uralkodni, és sokan Voldemort szolgálatába állnak majd.
„Vissza kell vágnunk" mondta ki hangosan, amire gondolt. „Még mielőtt az emberek pánikba esnének, meg kell mutatnunk, hogy Voldemort legyőzhető."
„És ezt mégis, hogy képzelted el?" kérdezte szárazon Piton. „Odasétálsz a Sötét Nagyúr elé, és kihívod egy párbajra? Milyen sírfeliratot szeretnél, Black?"
„Perselus!" Dumbledore szemrehányóan szólt rá egykori tanítványára, és Sirius felé is lövellt egy figyelmeztető pillantást, mielőtt válaszolhatott volna.
„Elnézést kérek" és úgy tűnt, tényleg komolyan gondolja. „De a véleményemet fenntartom. Nem csaphatunk le Voldemortra. Vadászhatunk a Halálfalókra, és ha letartóztatnak néhányat, az enyhíti majd a pánikot, de nem oldja meg az igazi problémát, mert az igazi probléma Voldemort, és még senkinek nem volt egy megvalósítható ötlete sem, hogy mit tehetnénk ellene."
„Az, hogy még nem találtunk megoldást, nem jelenti, hogy nincs is, Perselus" – válaszolt Dumbledore. „Ne add fel a reményt!"
Piton hevesen megrázta a fejét, és olyan szenvedély csillogott a szemében, amit a legtöbben ki sem néztek volna belőle:
„Tudja, hogy én nem adom fel, amíg élek!" mondta.
„Rendben" folytatta az igazgató, visszaterelve a társalgást az eredeti mederbe. „Azt szeretném, Sirius, ha holnap elmennél a nevemben a Minisztériumba…"
„Én!" Dumbledore biztos viccel, gondolta. Bár a Minisztérium ártatlannak nyilvánította (nagyrészt Dumbledore aktív közbenjárására), de ettől még ugyanolyan nemkívánatos személy maradt a vezető körökben.
„Igen, te!" – az öreg elmosolyodott.
„Ha…elfelejtette volna, Caramel nem tartozik épp a rajongóim közé" próbált diplomatikusan fogalmazni, bár nehezére esett normálisan beszélnie arról az emberről, aki végre akarta hajtatni rajta a Csókot. „És én sem nagyon rajongok érte…"
Piton erre felhorkant, mintha el akarná nevetni magát, Remus pedig sóhajtott. Minerva arcán aggodalom tükröződött, de azt senki nem tudta volna megmondani, hogy ez Siriusnak szól-e, vagy annak, mit okozhat, ha egyedül küldik a Minisztériumba. Dumbledore le nem vette róla a szemét, és Siriusnak emlékeztetnie kellett magát, hogy már felnőtt ember (ráadásul professzor!) és nem egy csínyen tetten ért diák.
„Jobban érdekel az, hogy mások mit gondolnak" mondta az igazgató. „Téged még mindig jól ismernek a Minisztériumban, és ha téged küldelek, tudni fogják, hogy komolyan beszélek."
Nagyon nehezére esett, hogy ne vágjon egy grimaszt erre, és hallotta, hogy Piton nem is tudta visszafogni magát, mert fura hangokat hallatott. Voltak pillanatok, amikor Albus Dumbledore rettenetesen idegesítő tudott lenni!
„Na persze. Jól ismernek, mint tömeggyilkost! Ez miért segít nekünk?"
„Tudod, hogy nem erre gondoltam" magyarázta az igazgató türelmesen, és Sirius megint csak diáknak érezte magát. „Ha a dolgok másként alakultak volna, olyan híres lennél, mint Mordon. Amíg aurorként dolgoztál ugyanolyan hatékony voltál, mint ő, ha nem hatékonyabb. Ezért hitték el olyan sokan, hogy Voldemort jobb keze vagy - senki nem vonta soha kétségbe a képességeidet és az erődet!"
„Tehát azt akarja, hogy közöljem az ultimátumot…"
„Én valami finomabb kifejezést használnék… mondjuk kérés?" a szeme megcsillant egy pillanatra. „De lényegében igen. Közöld a választási lehetőséget, és mondd meg, hogy nincs esély, hogy megváltoztassam a döntésem."
„De miért én?" kérdezte még egyszer Sirius. Tudta, hogy Dumbledorenak kell, hogy legyen más oka is.
„Először is, olyan valakire van szükségem, akiben megbízom. Ez azt jelenti, hogy ebből a szobából kell valaki. Én pillanatnyilag nem tehetem meg, hogy elhagyom az iskolát. Perselus és Minerva nem mehetnek, mert házvezető tanárként a következő napokban az aggódó szülőket kell megnyugtatniuk, ráadásul Perselus rögtön a Halálfalók célpontjává válna, mihelyt kitenné a lábát. Nem küldhetem Remust sem, mert inkább ő helyettesítsen téged, minthogy végig kelljen néznünk, ahogy a Mágiatörténettel szenvedsz" mosolyodott el, de aztán rögtön elkomolyodott. „És, nem utolsó sorban, szükséged van arra, hogy kimozdulj."
„Kimozduljak? Az elmúlt két évben mást se csináltam, csak a világot jártam, Professzor!"
„Na persze, de az embereknek látniuk kell. Látniuk kell a valódi énedet, nem csak azt a szörnyeteget, amit a Minisztérium csinált belőled. Ismerniük kell, mert fontos szerepet fogsz játszani a háborúban, és nem sokan képesek arra, amire te."
Sirius felsóhajtott. Tudta, hogy az öregnek igaza van, és hogy az egyetlen érv, amit használhatna, nem ér semmit. Hiszen Harry biztonságban van itt. Ha egy-két napra elmegy, az nem változtat semmin. Azt is tudta, nagyon sokat számíthat, hogy az emberek milyen képet alakítanak ki azokról, akik az oldalukon harcolnak, és – mit is tagadja – az övén volt mit javítani. Végül bólintott hát, de azért hozzátette:
„Azt azért remélem tudja, hogy szívből utálom ezt az ötletet!"
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx