Tizenhetedik fejezet:
Üzenet a pokolból
VÁRATLAN HŐSIESSÉG
ÍRTA: AMANDA GIVENS, KÜLSŐ MUNKATÁRS
TIZENNÉGY ÉVEN ÁT SIRIUS BLACK NEVE EGYET JELENTETT AZ ÁRULÁSSAL. SENKINEK NEM JUTOTT VOLNA ESZÉBE HŐSKÉNT GONDOLNI RÁ.
EZ AZONBAN MEGVÁLTOZOTT, AMIKOR BLACK TEGNAP DÉLUTÁN EGYMAGA LEGYŐZÖTT HAT HALÁLFALÓT ÉS MEGMENTETTE A MÁGIAÜGYI MINISZTER, CORNELIUS CARAMEL ÉLETÉT. BÁR EGY HALÁLFALÓ SEM HALT MEG, VAGY KERÜLT FOGSÁGBA, MÉGIS BLACK AKCIÓJA MEGAKADÁLYOZTA, HOGY A VARÁZS-VILÁG ELSŐ EMBERE A TÖBBI MINISZTÉRIUMI VARÁZSLÓ SORSÁRA JUSSON. A SZEMTANÚK MIND CSODÁLATTAL BESZÉLTEK ARRÓL A HŰVÖS NYUGALOMRÓL, AMIVEL BLACK A HELYZETET KEZELTE.
HA MEGVIZSGÁLJUK SIRIUS BLACK MÚLTJÁT, RÁJÖHETÜNK, HOGY MOSTANI TETTE EGYÁLTALÁN NEM MEGLEPŐ. TIZENNÉGY ÉVVEL EZELŐTT BLACK ÁRULÁSA SOKKOLTA ÉS HALÁLRA RÉMÍTETTE A VARÁZS-VILÁGOT ÉS ATTÓL A NAPTÓL KEZDVE CSAK ÚGY EMLEGETTÉK ŐT, MINT A VARÁZSLÓT, AKI TIZENHÁROM EMBERT ÖLT MEG EGYETLEN ÁTOKKAL. SENKI NEM GONDOLT AKKOR ADDIGI KARRIERJÉRE.
SIRIUS BLACK A TUDJÁKKI ELLENI HÁBORÚ LEGSÖTÉTEBB IDŐSZAKÁBAN LETT AUROR. HÁROM ÉVIG VOLT AKTÍV SZOLGÁLATBAN, ÉS EZ IDŐ ALATT A MÁSODIK LEGELISMERTEBB SZAKEMBER LETT, RÖGTÖN A LEGENDÁS RÉMSZEM MORDON UTÁN. SOK HALÁLFALÓ ELFOGÁSÁBAN MŰKÖDÖTT KÖZRE (AZ AKCIÓKRÓL SZÓLÓ JELENTÉSEK TÖBBSÉGE MÉG MA IS TITKOSÍTOTT), DE A LEGEMLÉKEZETESEBB TALÁN A LESTRANGE INDCIDENSBEN JÁTSZOTT SZEREPE. 1979-BEN A MINISZTÉRIUM MINDÖSSZE HÁROM AURORT KÜLDÖTT A VESZÉLYES ÉS HALÁLOS HÁZASPÁR NYOMÁBA, ÉS HÁRMUK KÖZÜL EGYEDÜL BLACK MARADT ÉLETBEN. BÍRÓSÁG ELÉ ÁLLÍTOTTA A VESZÉLYES BŰNÖZŐKET, AKIK AZÓTA IS AZKABANBAN VANNAK.
AZ ÁLTALUNK FELLELT MINISZTÉRIUMI AKTÁK AZONBAN NEM CSAK A SIKEREIRŐL SZÁMOLNAK BE. A REGGELI PRÓFÉTA ALAPOS KUTATÁSA FELFEDTE, HOGY BLACK SOSEM ÁLLT BÍRÓSÁG ELŐTT, ÉS TIZENKÉT ÉVIG AZ AZKABANI BÖRTÖN LEGSZIGORÚBBAN ŐRZÖTT FOGLYA VOLT, MIELŐTT (ELSŐKÉNT A TÖRTÉNELEM SORÁN) SIKERESEN MEGSZÖKÖTT. MEG NEM ERŐSÍTETT HÍREK SZERINT ELFOGÁSA UTÁN POTENCIÁLISAN HALÁLOS ADAG VERITASZÉRUM HATÁSA ALATT HALLGATTÁK KI, ÉS FORRÁSAINK SZERINT A MINISZTÉRIUM EMBEREI MEGKÍNOZTÁK, HOGY KICSIKARJÁK BELŐLE A VALLOMÁSÁT.
EGY ILYEN EMBERT CSAK HŐSNEK NEVEZHETÜNK, KÜLÖNÖSEN TEGNAPI MAGATARTÁSA UTÁN. AZ PEDIG, AHOGY A MINISZTÉRIUM BÁNT VELE, FELVETI A KÉRDÉST, HOGY MIT IS MŰVELT VEZETŐ SZERVÜNK AZ ELMÚLT ÉVEKBEN. ELŐSZÖR BEBÖRTÖNÖZNEK EGY ÁRTATLAN EMBERT, MOST PEDIG A HALÁLFALÓK EGYRE GYAKORIBB ÉS DURVÁBB TÁMADÁSAI ELLENÉRE NEM TESZNEK SEMMIT, SŐT MAGYARÁZATOT SEM ADNAK. E CIKK IRÓJA HAJLIK ARRA, HOGY ELFOGADJA A FÉLELMETES PLETYKÁKAT, MI SZERINT A SÖTÉT NAGYÚR ÚJRA VISSZATÉRT.
VISSZATÉRVE MR. BLACKRE: AZT IS MEGTUDTUK, HOGY JELENLEG A ROXFORT BOSZORKÁNY- ÉS VARÁZSLÓKÉPZŐ SZAKISKOLÁBAN A SÖTÉT VARÁZSLATOK KIVÉDÉSE TANTÁRGYAT OKTATJA, ÉS MIND A DIÁKOK, MIND A KOLLÉGÁK ELISMERŐEN NYILATKOZNAK RÓLA. UGYANCSAK Ő A MINDENKI ÁLTAL ISMERT HARRY POTTER KERESZTAPJA ÉS GYÁMJA, ÉS ROXFORTI FORRÁSAINK SZERINT NAGYON SIKERESEN TÖLTI BE EZT A SZEREPET.
AZT IS MEGTUDTUK, HOGY TEGNAPI KALANDJA UTÁN A MINISZTERREL EGYÜTT BIZTONSÁGBAN VISSZATÉRT AZ ISKOLA FALAI KÖZÉ, AHOL NEMSOKÁRA AZ ÚJSÁGÍRÓKAT IS VENDÉGÜL LÁTJÁK, AZ IGAZGATÓ, ALBUS DUMBLEDORE ÁLTAL MEGHÍRDETETT SAJTÓTÁJÉKOZTATÓN.
Harry, Hermione és Ron társaságában az aznapi első órán, mágiatörténeten ült, ahol azokról a módszerekről volt szó, amiket Voldemort használt, hogy híveket toborozzon, de egyáltalán nem tudott odafigyelni. A gondolatai állandóan visszatértek az újságcikkre, amit a tanítás kezdete előtt olvasott el. Azon morfondírozott, vajon mennyi lehet igaz belőle. Mivel látta már nyáron, hogy bánt el Sirius a halálfalókkal, ezt a részt nem okozott gondot elhinnie. A cikk többi része zaklatta fel. Amik arról szóltak, mi történt Siriusszal az elfogása után.
Megpróbálta megkeresni a keresztapját, rögtön reggeli után, de McGalagony felvilágosította, hogy Pitonnal tárgyal, valami fontos témáról. Már tegnap is meg akarta várni, de mikor visszajött, azonnal bevonultak a miniszterrel Dumbledore irodájába, és ki se jöttek onnan egészen hajnalig. De ez nem is volt olyan nagy baj, hiszen nem a tegnapi események izgatták, hanem Sirius múltja, amiről eddig soha nem beszélt. Harry soha nem akarta őt Azkabanról kérdezni, hiszen a dementorokkal való találkozás után legalább halvány elképzelése volt arról, milyen szörnyű is lehetett az a hely. Bár Sirius azt elmesélte, hogy Kupor küldte őt az Azkabanba rendes eljárás nélkül, de a cikkben írtakat soha nem említette.
És Harry most kezdte csak felfogni, mennyi minden lehet a keresztapja múltjában, amiről ő nem tud.
„Harry!" hirtelen arra riadt, hogy valaki az oldalába könyökölt. Hermione volt az, és ő ingerülten pillantott a lányra, de ez egyáltalán nem zavarta a barátnőjét. „Vége az órának!"
„Ó!" megrázta a fejét, és elkezdte összeszedni a jegyzeteit, majd rájött, hogy csak üres lapok vannak, hiszen nem figyelt oda. „Ron, oda tudnád majd adni a jegyzeteidet? Azt hiszem, egy kicsit szét vagyok esve."
„Hát persze, Harry" vigyorgott rá a barátja.
„Köszi!"
Együtt indultak ki a teremből, de mielőtt messzire jutottak volna, Remus Lupin hangja állította meg őket.
„Harry!" kiáltott utánuk a professzor, és Harry elszégyellte magát.
Remus Lupin figyelmét nem sok minden kerülte el, biztos észre vette, hogy Harry nem figyelt az órán. Nem akart tiszteletlen lenni, főleg nem Lupinnal szemben, ráadásul, a mágiatörténet mostanában kifejezetten érdekes volt, de egyszerűen nem tudott koncentrálni.
„Ti ketten elmehettek" mondta a professzor Harry barátainak. „Beszélnem kell Harryvel."
„Jóslástanra kell mennem, professzor úr" mondta gyorsan Harry. Nem mintha tényleg oda akart volna menni, csak azért, hogy meghallgasson egy újabb jóslatot arról, hogyan fog az idén meghalni.
Lupin rámosolygott.
„Kikértelek az óráról. Velem kell jönnöd" Ronra és Hermionéra nézett. „És nincs bajban a barátotok, úgyhogy csak menjetek, mielőtt elkéstek az óráról!"
A barátai így távoztak, Harry pedig Lupin oldalán a másik irányba indult. Harry azon gondolkodott, miről is lehet szó, és mikor már nem bírta tovább, meg is kérdezte.
„Hová megyünk?"
„Az igazgató úrhoz."
„Voldemortról van szó? Történt valami?" kérdezte, és érezte, hogy a szívverése felgyorsul.
„Nem" Lupin lepillantott rá, és témát váltott. „Egy kicsit szétszórt voltál a mai órán."
„Sajnálom. Nem akartam" és ez igaz is volt, az összes tanár közül Lupint akarta a legkevésbé megbántani.
Hirtelen azt érezte, hogy a professzor megszorítja a vállát.
„Tudom, aggódsz Sirius miatt. Akárcsak én."
Harry csodálkozva nézett rá.
„Maga is? Hát nem tudott erről?"
„Nem. Az a cikk nekem is ugyanolyan új volt, mint neked, és mióta elolvastam még nem is volt alkalmam beszélni vele."
„De egész nyáron magánál volt!"
„Igaz. És tudtam, hogy rémálmai vannak, de azt hittem… Nem is tudom. Tudod, Sirius nagyon erős. Amiken átment… ha nem lett volna az – hiába animágus – nem került volna ki az Azkabanból, és főleg nem ép elmével. Nem szereti, ha gyengének látják, inkább elfojt magába mindent."
Harry nem válaszolhatott, mert elérték az igazgatói iroda ajtaját rejtő vízköpőt és Lupin elmondta jelszót. A szobor félrecsúszott, és néhány pillanattal később Dumbledore irodájában voltak. Meglepetésükre az igazgató egyedül volt, és ő is aggodalmasnak tűnt.
„Remus, Harry! Köszönöm, hogy eljöttetek."
„Hol van Sirius?" kérdezte rögtön Lupin.
„Azonnal itt lesz. Perselusszal a sötét jegyről beszélgetnek."
Még mindig fura volt hallani, hogy Sirius és Piton képesek civilizált módon beszélgetni, bár mostanában ez egyre gyakrabban előfordult. Bár valószínűleg soha nem lesznek barátok. Nem csak a fiatalkori összetűzéseik miatt volt ez így, egy ex-auror és egy volt Halálfaló nem épp egymáshoz illő páros. Lupin közben gyanakvó arccal nézett az igazgatóra.
„Tudja egyáltalán, hogy itt vagyunk?"
„Nem" válaszolt Dumbledore halkan.
Még nagyobb aggodalom jelent meg a vérfarkas arcán.
„A cikket olvasta már?"
„Nem. Még nem tud róla" az igazgató rövid szünetet tartott. „Úgy gondoltam, jobb, ha itt leszel, amikor ez megtörténik."
Remus bólintott, de Harry valamit nem értett.
„És én, miért vagyok itt?"
„Ez egy jó kérdés Harry" Dumbledore a szemüvege felett pislantott rá. „Lehet, hogy Sirius nem szeretné majd, hogy itt légy. De erről neki kell döntenie, és tudom, hogy te is aggódsz miatta, vagy nem?" Harry bólintott. „Várjuk hát ki, mit érez."
„Nem akarja majd, hogy halljam, mert gyerek vagyok" jelentette ki Harry egy kicsit sértődötten. Nem akarta, hogy kisgyerekként kezeljék, mert már nem volt az.
„Ez nem igaz, Harry. Azért nem akarja, hogy halld, mert meg akar védeni. Még a saját démonjaitól is."
Harry nem tudta, erre mit mondhatna, de nem is volt szükség válaszra, mert kinyílt az ajtó és belépett az érintett. Harry ekkor vette észre, hogy Dumbledorenál ott van, a Reggeli Próféta egy példánya. Sirius végignézett mindhármukon.
„Valami baj van?"
„Olvasd el ezt" Dumbledore átadta neki a cikket, és csend volt, amíg a többiek figyelték, ahogy Sirius végigolvassa a cikket.
Először kifejezéstelen volt az arca, de aztán feszültté vált, és Harry le merte volna fogadni, hogy most érte el a hatodik bekezdést. Sirius szó nélkül befejezte az olvasást, és még egyszer végigfutott rajta. Végül felnézett, és nagyon nyugodt hangon annyit mondott Dumbledore felé fordulva.
„Gondolom, ön volt a roxforti forrás."
„Igen."
„Miért?" nem volt dühös a hangja, inkább…elkeseredett.
„Mert az embereknek szükségük van hősökre. Most jobban, mint bármikor. És te is tudod, hogy amit tettél, arra nem sokan lettek volna képesek."
„Nem erre gondoltam."
Harry látta, hogy Dumbledore arca meglágyul, és kinyújtotta a kezét Sirius felé, de a keresztapja olyan hideg tekintettel nézett rá, hogy attól, még az igazgató is meghátrált. Maga mellé ejtette a karját.
„A többit nem én mondtam el nekik. Nem is tudtam róla eddig. Ha tudtam volna, felléptem volna az igazságtalanság ellen!"
Sirius elfordította a tekintetét, és Harry szeme láttára változott meg a tekintete. A távolabbi falra meredt, és eltűnt a szeméből a magabiztosság, amihez Harry már teljesen hozzászokott, és visszatért az az elkínzott kifejezés, ami az Azkabanban töltött tizenkét év ajándéka volt. Sirius vett egy mély lélegzetet, és valami sötét suhant át az arcán. Aztán hirtelen elfordult tőlük és az ablakhoz lépett. Hosszú pillanatokig csend volt, aztán csak annyit mondott:
„Hát most már tudja."
„Csak annyit, ami a cikkben áll."
Újabb hosszú csönd következett, és Harry aggodalma tovább nőtt. Az elmúlt évben megfigyelhette, ahogy Sirius egyre inkább visszatért régi önmagához, amilyen Azkaban előtt volt. Látta a keresztapját harcolni, nevetni, tanítani, és viccelni – és egy úgy érezte, megismerte azt a férfit, akit az apja testvérként szeretett. De most… Sirius vállai merevek voltak, és mozdulatlanul bámult ki az ablakon, Harry látta, hogy a keze megfeszül az ablakpárkányon. Nem tudta, mit tehetne.
„Sirius?" szólította meg halkan Lupin.
További másodpercek múltak el, de aztán Sirius megfordult és rájuk nézett. Az arca már összeszedett volt, de a tekintete még mindig elkínzott. Egyenesen Dumbledorera nézett.
„Tudni akarja, mi történt."
„Ha kész vagy elmondani, igen" a szemei szomorúak voltak, és úgy tűnt, már megbánta, hogy szóba hozta a történteket.
„Nem vártam volna eddig, ha egyáltalán gondolni szeretnék rá."
Aztán felsóhajtott.
„De azt hiszem, ez olyasmi amiről tényleg tudnia, és tudnotok kell."
„Ha akarod én elmegyek" suttogta Harry. Azt akarta tenni, ami a legjobb Siriusnak, de ő megrázta a fejét.
„Nem, neked is jogod van hallani!"
Gépiesen a többiektől legtávolabbi székhez sétált és leült. Kezeit a térdei közé szorította, és a padlót bámulva kezdett beszélni.
„Hol kezdjem?"
„Ez a te történeted, rajtad múlik. Mi csak azért vagyunk itt, hogy meghallgassunk."
Sirius bólintott, aztán belekezdett. Halkan, de fegyelmezett hangon, és a szemeit le nem véve a kezeiről.
„Amikor az aurorok és minisztériumi kommandó megérkezett, önként velük mentem. Elvégre a kollégáim voltak, sőt sokan közülük a barátaim, így bíztam benne, hogy minden gyorsan tisztázódni fog. Nem lepődtem meg, amikor elkábítottak, de akkor igen, amikor magamhoz térve, már egy kihallgató-székhez láncolva találtam magam, és Kupor rögtön felolvasta vádakat. Kértem, hogy beszélhessek Remusszal, hiszen ő tudta, hogy Peter animágus, vagy önnel, uram, mert gondoltam, hogy ön legalább meghallgatna, de Kupor ezt megtagadta."
„Ő vallomást akart – folytatta rövid szünet után. „Mondtam neki, hogy ártatlan vagyok. Elvártam volna tőle egy kis profizmust – elvégre a második számú auror voltam az osztályán és elég jó munkakapcsolat volt köztünk! De a dolgok nem úgy alakultak, ahogy vártam, mert ő már eltökélte, hogy nem hisz nekem."
„Újra vallomást követelt, és én újra mondtam, hogy ártatlan vagyok. Felajánlottam, hogy használjanak Veritaszérumot. Aztán megpróbáltam elmondani, hogy Peter csak megjátszotta a halálát, és hogy ő volt a titokgazda, de Kupor nem törődött azzal, mit beszélek. Könnyen el tudtak hallgattatni, hiszen mozdulni sem tudtam, és egy csomó őr volt szobában. E mellett mivel tudtam, hogy nem hazudok még nem voltam túl ideges. Biztos voltam benne, hogy nem vehetik semmibe, amit a Veritaszérum hatása alatt mondok.
„A szokásos adaggal kezdték – három cseppel. Kupor kérdésekkel bombázott, és elkezdtem beszélni, de nem jutottam messzire, mert ő úgy gondolta, valami sötét varázslattal leküzdöm a szérumot, ezért megemelték az adagot. Akkoriban négy csepp volt engedélyezve az ellenállóbb halálfalókkal szemben. De mivel az igazat mondtam, ezért a sztorim, sajnos, nem változott. Ez elment így egy darabig, miközben folyamatosan emelték az adagot. Végül rosszul lettem. Abba kellett hagyniuk, mivel már nem tudtam összefüggően beszélni. Eltartott egy-két napig, míg eléggé magamhoz tértem, hogy folytassák. Nem tudom pontosan, meddig próbálkoztak, csak azt, hogy végül tizenhárom csepp után leálltak."
Lupin felhördült, mint aki meg akar fulladni, és Dumblerdore is dühösnek tűnt. Harry nem sokat tudott az igazságszérumról, de látta, milyen hatást gyakorolt tavaly három csepp is az ifjabb Kuporra, és Hermione egyszer említette, hogy a kihallgatottak kilencven százalékánál komoly rosszullétet okoz. De Sirius folytatta az elbeszélést.
„Kupor még mindig azt hitte, hogy valahogy leküzdöm a szérumot, de mégis feladta a próbálkozást. Azt hiszem, megvizsgáltattak egy gyógyítóval, aki azt mondta nekik, hogy további használat biztosan megölne. Erre azonban csak halványan emlékszem, mert legtöbbször csak félig voltam magamnál. Ennek ellenére, elég hülye voltam, hogy megkérdezzem, mikor lesz a tárgyalásom, de Kupor kijelentette, hogy én nem érdemlek tárgyalást és mihelyt kicsikarják belőlem a vallomást, rögtön az Azkabanba visznek. Mondtam, hogy nem tudok olyasmiről vallomást tenni, amit el sem követtem, és arrogáns baromnak neveztem, amiért nem hisz nekem."
„Valószínűleg nem ez volt életem legjobb húzása, de dühös voltam és féltem, és határozottan nem volt szándékomban az Azkabanba kerülni. Voltam ott jó párszor korábban, és hiába volt patrónusom, a dementorok mégis halálra rémítettek. Kuport eléggé feldühítettem, ezért ki akarta próbálni, hogy együttműködőbb leszek-e az Imperius átok hatása alatt. Nem gondolt arra, hogy aurorként alaposan kiképeztek, hogyan küzdjem le az átkot. Így tettem hát, bár ez még jobban legyengített, és visszatekintve, már csodálkozom, hogy nem próbálta meg még egyszer, mert valószínűleg másodszor sikerült volna."
„Ehelyett a Cruciatus átokkal próbálkozott. Nem tudom, ez meddig tartott."
Sirius lehunyta a szemét, és hosszú csend következett, amit senki nem szakított félbe. Mindenki azt várta, hogy mikor áll készen a folytatásra. Harry tudta, hogy Sirius túl szenvedélymentesen beszél a történtekről, és az volt az érzése, egy csomó dolgot nem is mond el, azért mert ő is itt van. Néhányszor már ő is átélte a Cruciatus átkot és borzalmas volt. Milyen érzés lehet, ha olyan emberek használják veled szemben, akiket a barátaidnak tartottál, és arra akarnak rávenni, hogy ismerj be egy bűnt, amit el sem követtél?
Amikor Sirius végül folytatta a hangja még visszafogottabb volt, mint korábban.
„Ez így folytatódott egy ideig, és valahol a közepén átvittek az Azkabanba. Erre nem emlékszem, csak arra, hogy egyszer csak arra ébredtem, hogy dementorok vesznek körül. Ekkor már nem is nagyon kérdeztek semmit, inkább csak próbáltak annyira leamortizálni, hogy a végén megkaphassák a vágyott válaszokat. Kupor, legtöbbször Caramel társaságában, benézett időről időre, de általában az azkabani őrökre és néhány minisztériumi kihallgató-tisztre bízott. Egy hónap is eltelt mielőtt újra próbálkoztak a Veritaszérummal, de ekkor már a normál adagtól is rosszul lettem, és amikor megpróbálták emelni a cseppek számát, teljesen kikészültem. Amikor sikerült magamhoz téríteniük maradtak a hagyományosabb módszereknél."
„Az első néhány Azkabanban töltött hónapom elég homályos. Időről-időre a Cruciatust alkalmazták, és még kétszer próbálkoztak az igazságszérummal, de a reakcióim egyre rosszabbak lettek. Általában egyszerűen megpróbálták kiverni belőlem a válaszokat…"
„Mikor hagyták abba?" kérdezte Lupin rekedt hangon, a beálló csöndben.
„Kb. kilenc-tíz hónappal az elfogásom után. Nem tudom pontosan."
Sirius hangja még mindig fegyelmezett volt, de Harry látta, hogy a kezei remegnek. Harry próbált kitalálni valamit, hogy segíthetne, de semmi okos nem jutott az eszébe. Kétségbeesetten Dumbledore-ra nézett, de az megrázta a fejét, tudatva, hogy várjon. Nem tudta miért, amíg vissza nem fordult a keresztapja felé, és látta, hogy Remus már ott van mellette.
„Sirius?" szólította meg gyengéden, és amikor a barátja nem válaszolt, a vállára tette a kezét. Sirius csukott szemmel szólalt meg.
„Jól vagyok, Remus."
„Nem, nem vagy!"
„De jól leszek. Hagyjuk ezt!" kétségbeesettnek tűnt a hangja.
„Nem."
Az egyszerű válasz meglepte Harryt, a keresztapját pedig nyilvánvalóan nem tette boldoggá, mert Sirius hirtelen felugrott, és hiába kiabált utána Remus, kiviharzott a szobából. Lupin rögtön követte, és Harry is felállt, de Dumbledore visszatartotta.
„Hagyd őket, Harry" mondta. „Remus majd beszél vele. Nem lesz semmi gond!"
„Akkor ön miért tűnik olyan dühösnek?"
Dumbledore szemei szinte villámokat szórtak, és Harry arra gondolt, nem szívesen lenne Caramel helyében, és hogy Kupor valószínűleg örülhet, hogy már nem él.
„Mennyit tudsz a Veritaszérumról?" kérdezte végül halkan.
„Nem sokat" ismerte be Harry. „Azt tudom, hogy ez a legerősebb igazságszérum, ami létezik."
„Ez így van" bólintott az igazgató. „Három csepp a legerősebb ellenállást is letöri, de a legtöbb embernek már egy is elég. Mégis négy cseppet engedélyeztetek szélsőséges esetekben, és a legmagasabb adag, amit egyáltalán használni lehetett az öt csepp volt. Nyolc csepp már maradandó károsodást okozhat, tíz pedig halálos lehet."
Harry elképedt. Nem tudta elhinni, hogy vannak olyanok, akik képesek ilyesmit tenni egy másik emberrel, ráadásul olyanok, akik nem a sötét oldalon állnak.
„De nem ez az egyetlen oka, hogy mérges vagyok. Tudod Harry, a mágiaügyi minisztériumot épp azért állították fel, hogy megakadályozza a varázslattal való visszaéléseket. A gyanúsítottak megkínzása soha nem volt megengedett. Ha ilyen módszereket alkalmazunk, nem vagyunk jobbak, mint Voldemort. És most már tudom, miket követett el Caramel, akit magam is támogattam."
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx