Íme itt a folytatás, remélem már nagyon vártátok:))
Köszönöm az eddigi véleményeket! Csak így tovább!
2. fejezet
A dzsungel csendes volt. A sötét fák alatt egy vaddisznó csendesen vizsgálgatta az orra előtti földet, amikor a mellette lévő bokor mögül egy csattanásra lett figyelmes. A disznónak nem kellett több, és azon nyomban futásnak eredt. Pedig ha egy kicsit kíváncsibb lett volna, és közelebb ment volna, nem mást láthatott volna a bokor mögött, mint kedvenc örökösnőnket ahogy a nagy fehér vadász éppen rajta fekszik.
- Nem hiszem el Marguerite, hogy elijesztette a vaddisznómat.
- Sajnálom. De hogyhogy a vaddisznóját? Talán rá volt írva a neve?
-Nem. Az ő neve volt ráírva a következő golyómra, csak magának éppen akkor kellett hasra esnie és magával rántania.
- Azt hittem, ha valamibe kapaszkodom, akkor elkerülhetem az ütést és kényelmesebben jövök ki a helyzetből.
- Nos- nézett rajta végig Roxton- A kényelmességre nem panaszkodhatom.- és elvigyorodott
- Igazán John, szálljon már le rólam, összelapít- nyöszörgött a nő és megpróbálta két tenyerét a férfi mellkasára téve eltolni magától.
- És akkor hova lenne a büntetés?- válaszolt mozdulatlanul
- Büntetés?- húzta fel a szemöldökét a nő, és a nagy teher alatti mocorgását hirtelen abbahagyta
- Hm- bólintott- Hiszen elkergette a vaddisznómat. Valahogy kárpótolnia kell…
Az utolsókat már mély sokat sejtető hangon mondta, hogy Marguerite lélegzete elakadt és a szíve egyre hevesebben kezdett verni amikor Roxton a szemébe nézett.
-Mégis mire gondolt?- nyögte ki végül
-Mondjuk erre.- suttogta, majd közelebb hajolt és gyengéden megcsókolta.
Marguerite keze automatikusan a vadász nyaka köré fonódtak, miközben a csók elmélyült, és a nő számára megszűnt létezni a világ. Nem így volt ezzel azonban Lord Roxton, aki az első gyanús hangra elrántotta a fejét, túl korán Marguerite számára, aki csak később nyitotta ki a szemét, hogy lássa amint a férfi a puskájáért nyúl és a bokron keresztül kémlel kifele. Ekkor ő is lassan felült és a közeledő hangokat figyelte.
-Szentséges Ég! John! Kannibálok!- suttogta
-Igen, Marguerite, rájöttem.
-De John!
-Most hallgasson, akkor talán elmennek, ha nem vesznek végre.
A két felfedező lélegzetvisszafojtva ült a bokrok alatt, míg a kannibálok csoportja tovavonult. Amint tiszta volt a levegő, Maguerite felpattant és a Lord-ot is magával húzta.
- Siessünk, John! Tudják, hol van Charlie és Redgrave!
- Hát nem csodálatos, ha nem tudnám a többiektől, mennyi veszély leselkedik ezen a vadregényes tájon, egyenesen gyönyörűnek nevezném.- bámult maga elé Charlotte, majd beleharapott az almájába.
Miután Marguerite és Roxton magukra hagyták őt Richarddal, a dombtetőn ültek le, ahonnan gyönyörű volt a kilátás a fennsíkra. Illetve ő ült és uzsonnázott, míg társa a fűben heverészett nem messze tőle. Szavaira aztán nagy nehezen felült, és mellé telepedett.
-Bizony az. Nehezen hihető, hogy ennyi szépség mögött micsoda kegyetlenség lakozik. – helyeselt.
-Tanulság: Sose higgy első látásra!- és elmosolyodott
A férfi sóhajtott és elkezdte kigombolni az ingét.
- Mit csinál?- rémült meg Charlie
- Kigombolom az ingem, mert melegem van. Te is jobban tennéd.
Charlotte nem tudta mitévő legyen. Zavarban volt, annál is inkább, mert a szeme a férfi mellkasára tapadt és csak nagy önuralom árán tudta leszegni tekintetét. Szerencse, hogy Redgrave ebből semmit sem vett észre.
-Nos,- nézett rá a férfi
-Parancsol?
-Az inged! Nem lazítod meg? Kutya meleg van.
-Mi? Nem. Izé… könnyen leégek, jobb, ha így marad.
Aha- rántotta meg a vállát.
Kis csend állt be. Senki nem tudta egy pillanatig mit szóljon. Ez ritkaságba ment, mert az esetek döntő többségében folyamatosan és felszabadultan tudtak beszélgetni és ezen alkalmakat mindegyikük nagyon élvezte. A férfi végül felvetette ezt a témát, amit még sosem, és furcsállotta, is hogy eddig kimaradt ez a férfias beszélgetés.
- És hogy állsz a nőkkel?- vigyorodott el, majd amikor észrevette a fiú sokkolt tekintetét, hozzátette- Mármint, ha egyáltalán…
- Nos,- kezdte akadozva- Vannak hölgyismerőseim, akikkel jóban vagyok.
- Mennyire jóban?
- Baráti viszonylatban- válaszolt, majd amikor látta a férfi arcán az elnyomott vigyort, hozzátette.- Valami mulatságosat mondtam volna?
- Nem, nem. Csak olyan naiv a megfogalmazásod…
-Aha- húzta el a száját Charlotte, majd felcsillant a szeme és visszakérdezett- És maga? Hogy áll a nőkel? – de amint kimondta, elszorult a torka, és feszülten vára a választ.
A férfi egy ideig csak merően bámult maga elé, és Charlotte azt hitte megbántotta és már meg is bánta, hogy egyáltalán kinyitotta a száját, amikor jött a válasz
- Semmi említésre méltó.
- És nem szeretne családot?- kérdezte megint. „Charlotte, elment a józan eszed? Minek kérdezel ilyeneket? Mi érdekel az téged? Fogd be már! Elég volt mára!" gondolta magában.
- De, szeretnék.- válaszolta. „Na, ezt meg miért mondtam. Még sosem gondolkodtam ezen. Nem is biztos, hogy igaz. Az is lehet, hogy pont ezért nem akartam megházasodni…" – járt Richard fejében.
Charlotte felemelte az almáját, hogy újabbat haraphasson, amikor hirtelen ordítás jött mögülük és kannibálok rohantak feléjük, mire hátranéztek.
Mindketten a fegyverekhez nyúltak de túl későn, Charlotte-ot eltalálta az oldalán egy nyíl, és elesett. Aztán Richard karját érezte maga körül, ahogyan egy kidőlt fatörzs mögé vonszolta pár lépéssel arrébb. Mire visszanézett, látta, hogy próbálja lőni a többieket, de nem túl nagy sikerrel, ellentétben a kuzinjával, nem volt túl jó lövész. A lány mozdulni próbált, de nem tudott a fájdalomtól.
Ekkor lövések jöttek a kannibálok mögül és az ellenség hamar kereszttűzbe került. Marguerite és Roxton az utolsó vadember kilövése után feléjük rohantak és hamar kezükbe vették a dolgokat.
-Na de gyerekek, hogy ennyi időre ne lehessen benneteket egyedül hagyni!- próbált javítani a hangulaton Roxton, miközben Marguerite megvizsgálta a sebet.
-Nem veszélyes, de gyorsan el kell látni, nehogy túl sok vért veszítsen.
-Alig fejezte be a mondatot az örökösnő, az ég villámlani kezdett és zuhogó eső szakadt rájuk.
-Hát ez meg…- kapta fel a fejét Richard
-Javaslom, irány a sziklás rész, ott meghúzódunk egy barlangban és ellátjuk Charlie-t- adta ki a parancsot az expedíció védelmezője.
-Csak bírja ki odáig…- sóhajtott Margerite és Richarddal felsegítették a sebesültet.
...Folytatása következik...
Na? Hogy tetszett? R&R!