Mivel nem kaptam semmilyen visszajelzést, csak remélni tudom, hogy tetszett az előző rész.
Most itt vagyok a következő adaggal. Jó szórakozást:)))
3. fejezet
Ned Malone éppen egy újabb mangó birtokbavételének érdekében vetette be minden akrobatikai képességét, amikor tekintete az égre szegeződött és cseppet sem boldogan tapasztalta, hogy hirtelen nagyon sok felhő jelent meg a feje fölött. Gondolta, ezt megosztja társaival is, de hamar eszébe jutott, hogy nincs ott senki se. Alig gondolta mindezt végig, mikor egy mennydörgés rázta meg a fát amin ült és inkább arra a szélsebes elhatározásra jutott, hogy minél előbb lemászik és megkeresi a többieket. A művelet viszonylag sérülésmentesen zajlott, de mire a lába földet ért, már sűrű, meleg esőt kezdett a hátán érezni. Szaporára vette tehát a lépteit, olyannyira, hogy azt sem vette észre amikor lába alatt a föld nem szimplán sárba, hanem veszélyes futóhomokba tapadt. Sajnos, mire rájött micsoda veszélybe keveredett, már a bokája benne volt és csak egy dolgot tehetett, az elsőt ami eszébe jutott, segítségért kezdett kiabálni. De az ég még ebben sem volt hozzá kegyes, mert a folytonos dörgéseivel könnyen elnyomta a kétségbeesett újságíró segélykiáltásait…
A szakadó esőben nem volt könnyű nemhogy tájékozódni, még mozogni sem. Minden egyes lépés külön kínszenvedés volt, mert a bakancsaik bokáig belenyomódtak a sáros földbe, és a sűrű víz függönyként zárta el szemük elől a környezetet úgy, hogy gyakorlatilag az orrukig sem láttak. A sebesültnek mindez kétszer akkora megpróbáltatás volt, és bár Marguerite diagnózisa helyes volt és nem volt életveszélyes az állapota, a vérveszteség jelentős volt. Az egyetlen öröm az ürömben talán az volt, hogy most nem kellett attól félni, hogy a vér hozzájuk vonzza a környék összes ragadozóját, mert szinte biztosak voltak benne, hogy ilyen ítéletidőben még a legádázabb hüllők is menedéket keresnek maguknak, nem is beszélve arról, hogy az eső és a szél hamar elnyomta a vér csalogató szagát. De Charlie-t ez igencsak kevéssé vigasztalta, a külvilág egyre csak távolodni látszott a le-le csukódó szemjéjai előtt, így majdnem az egész súlya az őt segítő Richardra terhelődött.
-Merre John?
- Nem tudom, Marguerite, nem látok a sűrű esőtől.
- John, arra!- mutatott Richard egy sötétebb odú felé, az egyik kezével, miközben a másikkal a félájult Charlie-t támogatta.
A csapattól nem messze valóban egy csöndesnek látszó rés volt a sziklafalban, így a vadász nem vesztegetett túl sok időt.
- Minden megoldás érdekel. Nézzük meg!- Azzal Roxton elkezdte törni az utat a kis csapat előtt a barlang felé.
Szerencséjükre Richard jó helyet talált. A barlang lakatlan volt, és viszonylag nagy. Azonban nagyon hideg és nyirkos. De legalább nem esett a nyakukba az eső. Miután Lord Roxton leellenőrizte a hely biztonságosságát, MArguerite azon nyomban rendezkedni kezdett. Pokrócokat vette lő és terített le a földön, majd lehámozta magáról a vizes kabátját, hogy ne zavarja a munkában, ahogyan a csomagjaiban kutatott. Alighogy bementek, Charlotte a fal mellett összerogyott és Richardnak kellett az elkészített pokrócra fektetnie. A feladat elvégzésével ő is megszabadult a kabátjától és mellételepedett. Szinte gondolkodás nélkül nyúlt a fejéhez és levette az ázott sapkát és félredobta, majd a remegő alakról is lefejtette a felöltőjét. Miután ezt befejezte, a nyakához nyúlt és meglazította az ingét, majd kezei lejjebb mentek és elkezdte kihúzni a véres és ázott inget a szintén összevérzett nadrágjából...
Talán eljött az alkalom, hogy kiderüljön az igazság Charlotte-ról?
Na jó, tudom ez egy kicsit rövid lett, de a következő résznél majd jobban megeröltetem magam. :)
Továbbra is várom a véleményeket:)))