Megjöttem a következő résszel! Bár gondolkodtam azon, hogy kicsit elhalasztom, mert nem keltett túl nagy érdeklődést.

Persze ez biztosan csak technikai akadályoknak tudható be. (Pl. elromlott a billentyűzet, stb):))))

Na jó, lássuk, a mai részt:)))

4. fejezet

A lány először észre sem vette, és a seb környékén nem is érezte a fájdalomtól, a férfi kezét, de amikor hirtelen látta, ahogyan a nadrágját gombolgatja, ösztönösem ellökte magától utolsó erejével, és felkiáltott.

-Maga meg mit csinál?

-Megvizsgálom a sebedet. Mégis mi a bajod?

A lány nagyot nyelt. Amúgy sem volt jó hazudozó, de félig elvérezve, vizesen és fáradtan, kevés dolog jutott eszébe. Ezért aztán maga sem tudta, hogyan hagyta el a mondat a száját.

- Mi maga, talán orvos?

Ekkor Marguerite lépett közbe és hamar Richard helyére ült .

-Engedjen! Inkább hozzon vizet! John, maga meg rakjon tüzet, hogy meg tudjunk melegedni. De először hozzák ide a táskámat!

Charlotte ezekre a szavakra megkönnyebbült, nagyot sóhajtott, és végre elájult.

-Charlie! Elájult! Charlie!- rázogatta a férfi.

-Siessen!- sürgette a nő- Tegye, amit mondtam!

Richard éppen azon volt, hogy válaszoljon, amikor Roxton megjelent Marguerite hátizsákjával és felsegítette az unokaöccsét.

-Gyerünk, Richard, hozzunk tűzifát, amíg nem ázik át teljesen a dzsungel!.

A férfi egy utolsó kételkedő pillantást vetett a beteg felé, majd elindult. Amint a két férfi eltűnt, Maaguerite munkához látott. A seb szerencsére nem volt komoly, de igen sok dolgot kellett volna megmagyarázni, ha Richard egy kicsivel gyorsabban vetkőztet. A feketehajú örökösnő gyakorlottan tisztította meg a sebet és kötözte át, majd visszaöltöztette a beteget. Mikor végzett, felült, egy pokróccal betakargatta a lányt, és megszólalt:

- De jó, hogy nem volt most itt Veronica….

Azzal nekilátott eltakarítani a véres kötszereket és gyógyszereket.

Challenger és Veronica éppen egy kivételes százlábút tanulmányoztak, amikor a vihar kitört. Első gondolatuk Ned volt, aki nem messze hagytak, mangót szedni. Illetve csak Veronica gondolata volt ez elsőnek, mert Challenger elejtette újdonsült kedvencét és a hirtelen leszakadó esőben nem találta. Számos úriemberhez méltatlan, ámde halk szitokszó után, hallgatva a dzsungellány tanácsára, harmadik társuk felkutatására indult.

-Itt nincsen. Veronica, biztos benne, hogy ez volt az a fa? – kiabálta a bőrig ázott professzor

-Biztos. Itt hagytam. Nem is olyan rég. De a nyomokat elmosta az eső, nem tudok kivenni semmit.

Ebben a pillanatban hirtelen felkapta a fejét a lány

-Hallja ezt, professzor úr?

-Mit?

-Ned.

Veronica nem vesztegette az időt bővebb magyarázattal, hanem a hang irányába sietett. Nem messze talált rá Malone-ra és csak kevésen múlt, hogy bele nem esett szerelme hibájába.

-Ned! Ne mozduljon!

-Nyugodjon meg professzor úr, ez egyre nehezebb!- ekkorra már derékig volt a homokban

-Mit tegyünk?

-Marguerite, hajoljon be, és Roxton, majd kihúz minket!

-Hogy mi!- kérdezték kórusban

-Semmi. Semmi. Nem tudom, hogy miért mondtam…- szabadkozott az újságíró

-Erre most nincs időnk. Tartson ki, mindjárt jövök- mondta Challenger és eltűnt.

-Challenger! Siessen!- kiáltottak utána

Mialatt a jó professzor minden zsenialitását latba vetette, hogy kimentse szorult helyzetbe jutott újságíró barátját, a fennsík egy másik pontján, a brit arisztokrácia két bőrig ázott tagja járta a dzsungelt, tűzifa után kutatva, de sajnos kevés sikerrel. A zord időjárásnak köszönhetően alig tudtak a barlang bejáratához egy kevés gallyat összehordani, ami használható lett volna. Nagyobb siker reményében, ezért messzebbre is elbarangoltak.

-John, gondolod, hogy Marguerite….

- Nyugodj meg Richard! Biztosíthatlak róla, hogy Marguerite olyan dolgokat is tud, amikről te a legvadabb álmodban sem gondolnál.

- Nocsak?- engedett el egy ördögi vigyort- Ezt kifejthetnéd…

Valószínűleg Redgrave nem is tudta mekkora szerencséje volt, hogy társa ez utóbbi megjegyzését nem hallotta. De abban a pillanatban ő ezt korántsem Fortuna ajándékaként könyvelte, hiszen a vadász figyelmét egy támadó kannibál kötötte le a beszélgetés helyett. A vadember hátulról támadott Richardra és Roxton ahelyett, hogy lőtt volna, rávetette magát. Mire unokaöccse a segítségére tudott volna sietni, újabbak nőttek ki a földből. A közelharcot csak nehezítette a kegyetlen eső. Végül Roxton megcsúszott és a földrezuhant. Nem is sejtette, hogy ezzel az esésével az életét mentette meg. Amikor ugyanis ellökte magától az emberevő, egy villám egyenesen bele csapott és az holtan esett össze, egy hosszas eget rengető üvöltés után.

A történtek láttán a küzdő felek lemerevedtek és a két felfedező csak később vette észre, hogy támadóik tovatűnnek.

- Azt hiszem,- állt föl a sárból Lord Roxton- egyelőre elég lesz ennyi tüzelő….

…folytatása következik….

Most komolyan azt hittétek, hogy ilyen könnyen lebuktatom Charlotte-t:)) Ejnye, ejnye…