És íme megjött, amit mármindenki epekedve várt. Az utolsó befejező rész!
Amint látjátok, most egészen megeröltettem magam, remélem élvezni fogjátok. Főleg a Marguerite és Roxton rjongók:)))
Most szeretném megköszönni mindenkinek, az eddigi hozzászólásokat és segítséget. (Köszi Gally, Sedna és mindenki a fórumról!)
7.fejezet
Mivel a faház még nagyon messze volt, az éjszakát egy közeli barlangban töltötték, amit Challenger rendezett be „bunker"-nek élelemmel, kötszerrel, takarókkal. Egyértelműen először Malone sérüléseit kellett ellátni. Veronica a barlang falának dőlt és ölébe vette kedvese fejét, míg Challenger a fiú sebét vizsgálta.
-Nagy szerencséje ifjú barátom, hogy „csak" az izomba fúródott.
- Csak?- méltatlankodott Malone
- Érhetett volna ütőeret, ínszalagot, csontot…
-Jól van, megértettem. Ne mondja tovább, mert elájulok, és az nem lenne túl hősies
-Legalább megspórolnánk a fájdalomcsillapítót-nevetett Veronica
-Miért? Az is van?
-Talán –mosolyodott el a lány. Lopva felpillantott és látva, hogy a professzor éppen hátát fordít, hogy megkeresse a kötszert lehajolt és finoman ajkait az övéhez érintette
-Ezt valóban nem kellett volna megspórolni…- suttogta a fiú
Ez alatt Richard Charlotte-t élesztgette. A lány még mindig nem volt teljesen magánál. Valószínűleg a sokktól, gondolta. Finoman, óvatosan lefektette és betakargatta, majd melléült.
Arcából gyengéden félresodort egy kósza tincset, ami szétzilált frizurájából esett előre.
A barlang bejáratánál Roxton és Marguerite vállalta az őrséget.
-Szegény kislány. Mit kellett kiállnia…-sóhajtotta a nő
-Nocsak, Marguerite, az anyai ösztönök?- ugratta a férfi.
Marguerite elfintorodva válaszolt:
-Ne legyen nevetséges Lord Roxton. Csak irigy vagyok, hogy megint lecsúsztam egy koronáról.
-Kevesebbel be sem éri?- közeledett a lord
-Ugyan mire gondol?
-Semmi különösre, csak egy név előtti előtagra, aminek az első betűje L és úgy folytatóik, hogy …
-Hogy van a karja John! Láttam, hogy megsebesült-váltott témát zavartan és a férfi vállához ért- Ez vérzik
-Semmi komoly. Igazán, a kérdésem az volt, hogy…
-Vegye le az ingát!
-Hogy? Mire gondol?
-Vegye le az ingét! Különben nem tudom megvizsgálni.
-Ha ez minden vágya!- sóhajtott
Marguerite elővett egy kis darab vizes rongyot, kimosta vele a sebet és bekötözte. Tényleg nem volt veszélyes, de nem akart a vadásszal komolyabb beszélgetést folytatni. Még nem. Talán soha.
A férfi megbabonázva nézte a sötét hajú örökösnő munkáját. Meg mert volna ráesküdni, hogy zavart látott a szemében egy pillanattal ezelőtt. Zavart? Marguerite esetében? A két dolog összeegyeztethetetlennek tűnt mindig is. De akkor miért kérdezte, ha így meglepődött a reakciója? Nem, Roxton nagyon is jól tudta, hogy miért tette. Tökéletesen tisztában volt azzal, hogy a kicsinyes veszekedések mögött már nem a kapcsolatuk elejére jellemző vagy, büszkeség, birtoklásvágy áll, hanem valami mélyebb: aggódás, önfeláldozás, szerelem. Ő ezt már régen tudta. Hogy mikortól, azt nem tudta volna megmondani, de úgy érezte egy örökkévalóság óta. Szinte megőrült, hogy ahányszor abba a helyzetbe került, h színt vallhatott volna, valami közbejött. Most Marguerite húzódott vissza. De miért? Roxton nem erőltette, túlságosan erősek voltak az érzelmei ahhoz, hogy megkockáztassa, hogy elijessze. Végül is a vadász legfőbb erénye a türelem.
Marguerite gondolatai sem a seben jártak. Álmai férfija az imént ajánlotta fel majdnem mindenét, de ő magakadályozta ebben. Megijedt. Nem tudta mitől jobban. A ténytől, hogy megkérte, vagy attól, hogy mit válaszolt volna. Ennyit változott volna? Páréve még boldogan mondott volna igent, de csak arra gondolt milyen bonyodalmak történhetnek egy ilyen kapcsolatból. A múltja, még ha John elfogadná is, a családja, aha hazakerülnek és az egész londoni társaság nem így lenne ezzel. A háttere, hiszen az neki nincsen. Nem is beszélve arról, hogy ő nem tudná azt nyújtani, amit a lord elvárna egy tisztességes feleségtől. Ő tud több ezer nyelven beszélni, írásokat megfejteni, ért a csábításhoz, az intrikához, jól lő, úszik, lovagol, kémkedik, szócsatázik, de mindez nem számít. Lord John Roxtonnak olyan feleségre van szüksége, aki elvezeti a háztartást, elkíséri őt a társadalmi rendezvényekre, minden szerdán a helyi plébánossal teázik, nőegyleti gyűlésekre jár és örököst szül neki…
Ő erre nem alkalmas, bármennyire is igyekezne, vannak dolgok, amiket még ő sem tud megoldani, bármennyire is nagy a szerelme. Éppen ezért kell távol tartania magát tőle.
Szinte teljesen elfelejtette utolsó gondolatát, amikor felnézett és a férfi átható tekintetébe ütközött. Egy pillanatra megbabonázva nézték egymást, aztán egy láthatatlan erő egymás felé húzta őket egyre közelebb… és közelebb…
-Ne!
-Mi volt ez?- rémült meg mindkettő és a barlangba siettek.
A földön Richard mellett Charlotte ült könnyes szemmel.
-Csak rosszat álmodott. - mondta a férfi
-Mi tagadás- szedte össze magát a lány- a londoni partik nem ilyenek az emlékezeteim szerint- és egy keserű mosolyt erőltetett az arcára.
-A változatosság gyönyörködtet! -lazított a hangulaton Maguerite
- Rendhagyó szertartás az már igaz!- mosolygott Roxton, miközben a többiek közé telepedett a tűz közelébe- Egy kérdésem azért lenne…
-Mit mondatott Redgrave-vel, hogy a király így felkapta a vizet?- vágott közbe Malone
-Az örök újságíró!- nevetett Roxton
-Nos, Marguerite?- siettette Veronica
- Biztos, hogy tudni akarják?
-Részemről érdeklődéssel várom, végül is én mondtam ki…- unszolta Richard.
-Hát jó, ha ilyen kíváncsiak… Az idő szorított és a pap nem a hagyományos szertartást vezette, hanem ami a Snyssa-nak kijár. -megállt és végignézett hallgatóságán – Tehát, amikor a pap jellemezte a menyasszonyt, kis füllentésre késztettem nemes barátunkat.
-Mégis mire?- gyanakodott Charlotte
- Nos, a menyasszony érintetlenségéről
A gondolatok mindenki arcára kiültek. A két legújabb tag fülig pirult, Challenger zavarát ideges köhögéssel palástolta, Veronica elfojtott egy mosolyt, Ned arcára vigyor ült ki, Marguerite ördögiem mosolygott és Roxton… hangosan elnevette magát
-Marguerite! Már megint sikerült!
Vége
The end
Nos? Hogyan tetszett? Kérlek írjátok meg az őszinte véleményeteket, akár , akár -.
A legközelebbi story-ig pedig jó TLW rajongást!