Harminckettedik fejezet: A központi tanács
Megint az edzőteremben voltak, és egy újabb párbaj edzésre készültek. Jones az egyik sarokban melegített, Sirius viszont egyszerűen csak a falnak támaszkodva állt, és az új talárja ujját piszkálta. Halálsoan unatkozott, és már régen készen állt arra, hogy kezdjenek. Ez volt a negyedik edzésük négy nap alatt, és rohadtul elege volt belőlük. Két napja fedezte fel, hogy mire használható a távolba néző bűbáj, de azóta semmi újat nem tudott meg, és a rémálmai tovább kínozták. Az egyetlen jó az életében az volt, ha a barátaival, vagy Juliával találkozhatott.
Hestia Jones viszont határozottan az egyik mélypontja volt minden egyes napnak, és ez az említett mélypont, most éppen felé közeledett. Sirius rá sem nézett, hanem várta, hogy a nő szólaljon meg először. Épp ideje volt már, gondolta morcosan. A mai feladat: hány bemelegítő mozdulatot tudsz megcsinálni húsz perc alatt!
- Hosszú éjszakája volt? – kérdezte Jones, meglehetősen udvariatlanul.
- Valami olyasmi.
- Ó, csak valami olyasmi? Vagy talán túl sok időt töltött a barátaival?
- Miről beszél? – a hangsúly, amit a nő használt, arra késztette, hogy felnézzen. Nem nagyon érdekelte, mit gondol róla Jones, és eszében sem volt elmesélni, hogy a rémálmok miatt nem tud rendesen aludni.
- Halálfalókkal szórakozunk, Black? – morogta Jones.
- Tessék? – egy kukkot sem értett az egészből.
- Azt kérdeztem, hogy halálfalókkal találkozgat-e.
- Azt hiszem, szüksége lenne egy kijózanító bűbájra, és utána tegye fel a kérdést még egyszer!
- Julia Malfoyról beszélek!
- Mi van vele? – közömbös arccal nézett az aurorra, de a nő egészen közelhajolt és fenyegető hangon fojtatta.
- Tudom, hogy halálfaló. Hat hónapja dolgozom az ügyén! Jobban tenné, ha jobban megválogatná a barátait, mielőtt még valaki árulónak hiszi!
- Lefogadom, hogy a közelmúltban lezáratták magával az ügyet!
- Fogalmam sincs, hogy miről beszél! – dühöngött a nő.
- Tényleg? Lezárták az ügyet, vagy nem? Talán a bizonyíték hiánya miatt? Vagy mert a mi oldalunkon áll?
- Nem hihet neki! Ő egy Malfoy!
- És? Én meg egy Black! A döntések számítanak, nem a származás.
- És ezt pont maga mondja!
- Igen, pont én! Ha valaki szembefordult a családja hagyományaival, az én vagyok! Az egyik legjobb barátom auror, a másik egy vérfarkas, és akkor még nem beszéltem a mugli származásúról, vagy arról, hogy az öcsém ehhez képest halálfaló volt, és nézze meg, én mivel foglalkozom!
- Pontosan tudom, Black, hogy mivel foglalkozik! És ez nem az, amit a külvilág felé szeretne mutatni.
Sirius ellépett a faltól, és teljes magasságában kihúzta magát.
- Egy dolgot én is tudok, Jones: csöppent sem érdekel, hogy mit gondol rólam! Tudom, hogy mit tettem eddig, és ugyanazért vagyok itt, mint maga: hogy legyőzzük Voldemortot. Úgyhogy, jó lenne, ha abbahagyná, hogy úgy kezel, mint egy dilist, vagy mint egy kémet! Szerintem, akkor sokkal többre jutnánk.
- Egy nap még le fogom leplezni a titkait, és akkor majd kiderül, hogy melyik oldalon áll valójában!
- Kutasson csak! Nekem nincs rejtegetnivalóm.
Kivéve az átkot, amit nem értek. Kivéve, hogy Voldemort miért akar annyira elfogni, ráadásul élve, ha lehet. És leszámítva a tényt, hogy valami okból fontos szereplője lettem a háborúnak, de nem tudom miért!
- Abban biztos vagyok! – dühöngött Jones. Sirius biztos volt benne, hogy folytatni akarja, de neki már elege volt belőle, hogy kételkedjenek benne és lehordják.
- Kezdhetnénk már? – szakította félbe. – Végül is nem beszélgetni jöttünk…
Ha egy pillantással ölni lehetne, akkor most holtan esett volna össze.
De végül úgy tűnt, Jones belefáradt a cseszegetésébe, megfordult, és a másik kiindulóponthoz sietett. Ott dühödt tekintettel megpördült, és azonnal támadott. A következő percekben az átkok őrült sebességgel röpködtek a gyakorlótéren, átégetve a pajzsokat és átütő nyomokat hagyva a falakon.
A végén Jones a padlón ült, és a pálcájára meredt, ami akkor már Sirius kezében volt. Egy másodperc alatt talpon volt, és egyik hosszú ujját fenyegetően a férfira szegezte.
- Túl meggondolatlan! Ha egy halálfalóval szemben csinálta volna ezt, most halott lenne, vagy még rosszabb!
- Működött, nem?
- De nem elég jól! – kikapta a pálcáját Sirius kezéből. – Maga veszélyes!
- Azt hittem, pont ez lenne a lényeg.
- De nem az ellenségre, hanem a többi aurorra!
- Álljon már le, Jones! Hányszor kell még megvernem, hogy végre befejezhessük ezt?
- Akkor lesz vége, ha én azt mondom, hogy készen áll! – közvetlenül az orra előtt gesztikulált, és Siriusnak az futott át az agyán, hogy Tapmancsként legalább beleharaphatna egy jót! Néha igen hiányzott az animágus alakja!
- És az mikor lesz? – kérdezte inkább.
- Amikor készen áll, akkor!
- Azt hiszem – szólalt meg egy halk hang az ajtó felől, - már most is készen áll.
Mindketten a hang felé kapták a fejüket.
- Miniszter úr! – csodálkozott Jones.
Albus Dumbledore nyugodtan besétált a gyakorlótérre, és békésen mosolygott a döbbent aurorra, aztán intett Siriusnak, aki egy köhintéssel próbálta leplezni a nevetést.
- Remélem, nem bánja, Hestia, ha egy rövid időre kölcsönveszem a tanítványát? – kérdezte udvariasan. – Amit láttam abból egyébként is azt vettem észre, hogy nem nagyon van szüksége, további órákra.
Jones csak bámult, aztán végül sikerült kinyögnie:
- Természetesen nem bánom…
- Köszönöm – aztán Sirius felé fordult. – Mehetünk?
A világ végéig is követte volna Dumbledore-t, amiért végre megszabadította Jones-tól, úgyhogy anélkül, hogy még egy pillantást vetett volna az oktatójára, követte az öreg varázslót.
Néhány percig csendben haladtak, aztán a miniszter megszólalt.
- Sajnálom, hogy megzavartalak a munkában, de fontos esemény történt – de aztán kék szemei ravaszkásan megcsillantak. – Bár észrevettem, hogy nem tűnsz túl csalódottnak…
- De, össze vagyok törve – válaszolt szárazon, mire Dumbledore elnevette magát.
- Látom, őszinte vagy, mint mindig!
Sirius halványan elmosolyodott, aztán megkérdezte.
- Mi olyan fontos, hogy személyesen jött értem?
De Dumbledore nem válaszolt. E helyett, átadott egy kis papírdarabot, amin ismerős szavak álltak.
Tanyaház. 12 óra. A központi tanács újjáalakítása.
Sirius döbbentem meredt az üzenetre, és mire felnézett, Dumbledore már nem volt sehol. Gyorsan rápillantott az órájára, és látta, hogy alig van már ideje. Kisietett a főhadiszállásról, és a legközelebbi hoppanálási pont felé vette az irányt, őszintén remélve, hogy még emlékszik az útra. Elvégre régen volt már, amikor a Rend igazi tagja volt, és a szökése óta nem úgy tűnt, hogy valaha vissza fog kerülni a központi tanácsba. Biztos volt benne, hogy a helyét az eltűnése után elfoglalta valaki. Most azonban úgy nézett ki, hogy a dolgok megváltoznak.
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
A Rend tanyaháza most is úgy nézett ki, ahogy Sirius emlékezett rá. A tudatlan látogató nem látott mást, mint egy lepusztult farmot, aminek az épülete az elburjánzott gaz közt omladozott. Általában a látszat nem is csalt, mert az idő kilencvenkilenc százalékában a ház nem is volt több ennél. Papíron a tulajdonos egy kitalált mugli személy volt, de ez nem számított, csak az asztal, ami a ház egyik szobájában állt eldugottan.
Sirius gyorsan keresztülsétált a mezőn a kopott ajtó irányába, és érezte, hogy a védővarázslatok sorban eltűnnek az útjából. Régen ő maga is ismerte a kódokat, de tíz év elteltével ugyanolyan tudatlan volt, mint akármelyik halálfaló.
Az ajtó előtt megállt, nem volt se kilincs, se kopogtató. Amikor épp azt próbálta felidézni, hogy is kell kinyitni, hangtalanul feltárult, és szembetalálta magát Dumbledore-ral.
- Isten hozott, Sirius!
- Nem számítottam rá, hogy elhív! – mondta, miközben belépett.
- Miért? – az idős varázsló várakozva nézett rá.
- Tíz év telt el. Biztos voltam benne, hogy valaki betöltötte a helyem – miközben beszélt, körülnézett az előtérben. Ugyanolyan lepusztult és koszos volt minden, mint régen és pont ez volt a feltűnő: a romlás sosem haladt túl a végzetes ponton.
- Á – mondta lassan Dumbledore – tudod, pont ez volt a gond. Fawkes nem választott mást. Visszatekintve, azt hiszem, ebből sejtenem kellett volna, hogy életben vagy.
Sirius csak megvonta a vállát. Más talán hibáztatta volna a barátait azért, hogy sosem keresték, de ő nem. Megtartotta a keserű gyűlöletet Voldemort számára.
- De gyere be – a legendás varázsló végre elmosolyodott. - A többiek már várnak, és itt az ideje, hogy kialakuljon az ötödik tanács.
Miközben követte Dumbledore-t az épület belsejébe, Sirius visszagondolt a kezdetekre. James, Remus, Lily és ő maga 1981-ben kerültek be a központi tanácsba – de az még csak a második tanács volt, ami azt jelentette, hogy az elmúlt tíz évben kétszer már újra kellett alakulniuk. Az ok mindig csak egy-egy tag halála lehetett – Alastor Mordon és Minerva McGalagony, akikkel együtt ült a tanácsban, most halottak voltak, és arra gondolt, vajon ki foglalhatta el a helyüket.
Dumbledore megállt egy rozsdás fém ajtó előtt, és kétszer megérintette a pálcájával, és amikor feltárult, egy egyáltalán nem a romos házba illő szobába jutottak.
Egyszerű terem volt, ahol nem volt egyetlen ablak sem. A szoba közepét egy hatalmas, csillogó tölgyfa asztal foglalta el, amit nyolc szék vett körül. Fawkes ülőrúdja a távolabbi sarokban állt, és volt még egy kisebb asztal a másik sarokban, amin néhány könyv hevert. A szoba egyébként üres volt. A megvilágítás teljesen mágikus volt, egyenletes fénnyel világított meg minden pontot. Fawkes oszlopa mögött, Sirius észrevette Dumbledore merengőjét is, amit többször látott már korábban. A legjobban a székek nyűgözték le, amik ugyanazok voltak mint tíz évvel ezelőtt. Első ránézésre egyformának tűntek, de ha valaki jobban megnézte, láthatta, hogy mindegyik egy kicsit más. A háttámlájukba egy-egy szót véstek, ami nemcsak a szék elnevezése volt, hanem jelképezte a varázsló vagy boszorkány szerepét is, aki rajta ült. A Siriushoz legközelebbi széken az állt Bölcsesség, fehér színnel vésve, és ugyanolyan színű indák vették körül a feliratot. Ettől balra a Tudás széke állt, aranyozott felirattal, amit az Idő követett kékkel, majd a Felfedezés vörössel. A Bölcsesség székkel szemben az Erő feliratú ülőhely állt, aminek a színe a fekete volt, ettől jobbra a Titok, bronzból. Aztán jött a Kísértés ezüsttel, és végül az igazság szürkével. A ragyogó asztal felszínébe pedig a következő feliratot vésték:
A bölcsesség ellenáll az erőnek. Az idő előtte jár a felfedezésnek. A titok kihívás a tudásnak. A kísértés felfedi az igazságot.
Az ajtó kattanva bezáródott mögöttük, és Sirius csak ekkor nézett végig a négy varázslón és két boszorkányon, akik már a szobában várakoztak. Mindegyiküket ismerte persze, és jó volt látni, hogy James, Remus és Lily még mindig itt vannak. Lily jobbján Arabella Figg állt, mellette pedig Mundungus Fletcher. Az utolsó varázsló jelenléte azonban elsőre meglepte, és a Piton arcára kiülő grimasz azt súgta, hogy ő sem éppen repes Sirius jelenlétéért. Aztán leintette magában az éretlen kölyköt, aki szeretett volna valami megjegyzést tenni: ha Dumbledore azt akarta, hogy Piton itt legyen, akkor az úgy van jól. Dumbledore volt a Rend feje, az ő joga, hogy válasszon.
- Köszönöm, hogy ilyen rövid idő alatt ide tudtatok érni - üdvözölte őket Dumbledore. – Nem terveztem, hogy ilyen gyorsan végrehajtjuk a reformot, de Fawkes meglehetősen határozottan követelte. Mivel senkinek nem kell elmagyarázni a menetet, azt hiszem, nincs értelme késlekedni. Fawkes?
A vörös-arany színű főnix kecsesen fellebbent az ülőfáról, és a Bölcsesség szék háttámláján landolt. Bár Sirius részt vett már a procedúrán, mégis érdeklődéssel figyelt. A főnix lassan körbehordozta rajtuk a tekintetét, de nem sokat tétovázott, újra fölszállt, és ezúttal Dumbledore vállán landolt, jelezve, hogy ő foglalja el az első ülőhelyet az asztalnál. Nem volt ez meglepő: az első négy tanácsban is övé volt a Bölcsesség szék, és ezzel együtt a Rend vezető pozíciója.
A második választás sem volt túl meglepő, a madár ezúttal a Tudás székre szállt, de épphogy megérintette, már ki is választotta Remust, aki nyugodtan odasétált és helyet foglalt, de a főnix már az Idő gazdáját kereste. Azon a helyen McGalagony ült, amikor Sirius utoljára volt a tanácsban, Fawkes most Arabella Figget választotta, aki hitetlenkedő arccal lépett a helyére. Aztán a Felfedezés széket Lily kapta, aki már 1981-ben is ezt a szerepet töltötte be, és az arckifejezéséből ítélve, ebben azóta nem is állt be változás. Ezután következett az Erő széke, és ekkor Fawkes Sirius vállán landolt.
Sirius megrökönyödve meredt a főnixre. Legutóbb a Titok volt az ő helye, amit először nem értett, de amikor elvállalta a titokgazda feladatát, minden világossá vált. Akkor Alastor Mordon ült az Erő székében. De Fawkesnak mindig meg volt az oka a választására, akkor is, ha ez nem volt azonnal nyilvánvaló. Így rövid habozás után, Sirius leült a Dumbledore-ral szemközti székre, aki maga sem tudta leplezni a meglepetését.
Ezután fura módon James került a Titok székre, és Dung Fletcher a Kísértésre. Az utolsó Piton volt, aki az Igazság helyét kapta. Egy pillanatig csendben nézték egymást, aztán Dumbledore megszólalt.
- Nos, megalakult az ötödik tanács. Halljuk a híreket!
James azonnal magához ragadta a szót.
- Nem találtunk semmi nyomot, ami az ifjabb Kupor hollétére utalna. Még mindig Alice Longbottom vezeti a kutató csapatot, de eddig minden próbálkozásuk zsákutcának bizonyult – Piton felé fordult. – Hacsak te nem hallottál valamit?
- Eddig semmit. Kupor nem jelent meg egyetlen halálfaló összejövetelen sem. Sajnos, az az érzésem, hogy valami furcsa dolog van itt a háttérben.
- Egyetértek – jegyezte meg Figg. – Az apja is furcsán viselkedik.
- Ez csak annak a következménye lehet, hogy megtudta, a fia halálfaló – mondta Lily. – Te is tudod, milyen Kupor!
- Talán – de Figg nem tűnt túl határozottnak, úgy érezte van e mögött valami több is, de nem tudta megragadni.
Ezt egy pillanatnyi csend követte, majd Remus hirtelen megkérdezte:
- Sirius, találtál már valamit, arról az átokról?
- Igen – aztán, hogy a többiek is értsék, megmagyarázta. – Remusszal egy átok után kutattunk, amit Voldemort akart használni rajtam. A varázsige: Mandatus Prospicio Subigum. A neve távolbalátó bűbáj, és lehetővé teszi a használójának, hogy egy másik személy szemén keresztül lásson.
- Soha nem hallottam róla – jegyezte meg Piton. A többiek arca ugyanerről árulkodott, de Dumbledore halkan annyit mondott.
- Én igen.
Sirius rögtön felé kapta a tekintetét, remélve, hogy most megkaphatja a vágyott válaszokat, de az idős varázsló csak megrázta a fejét.
- Soha nem hallottam viszont, hogy sikeresen alkalmazták volna a varázslatot, de azt tudom, hogy Grindelwald számtalanszor próbálkozott vele. Az összes áldozat belehalt.
- Ó – Sirius úgy érezte, mintha hirtelen egy kőszikla lett volna a gyomrában.
- Honnan tudod, hogy sikertelen volt? – kérdezte Piton, és tévedhetetlen szemekkel meredt Siriusra.
- Azt gondolom, nem üldözne ennyire, ha használni tudna valamire.
- A Sötét Nagyúr mestere a manipulációnak – morogta Piton. - A helyedben nem is próbálnám az indítékait latolgatni.
- Ebben az esetben, azt hiszem, Siriusnak igaza van – szólt közbe Dumbledore. – És abban is biztos vagyok, hogy több van Voldemort megszállottsága mögött, mint hogy megszöktél az Azkabanból.
Minden szem a vezetőjük felé fordult, aki elővette a pálcáját.
- És úgy gondolom, itt az ideje, hogy felülvizsgáljunk egy hipotézist, amit sok éve állítottunk fel.
Dumbledore merengője odaúszott közéjük, és leereszkedett az asztal közepére, a miniszter az ezüstösen csillogó felszínhez érintette a pálcáját, mire lassan egy árnyékba burkolózott figura emelkedett ki belőle.
- Néhányótok már hallotta ezt a jóslatot… - jegyezte meg halkan Dumbledore, aztán az apró figura fátyolos hangon megszólalt.
Közeledik az Egyetlen, aki diadalmaskodhat a Sötét Nagyúr felett…azoknak születik, akik háromszor dacoltak vele, s a hetedik hónap halála szüli őt… A Sötét Nagyúr egyenrangúként jelöli meg, de benne olyan erő lakik, amit a Sötét Nagyúr nem ismer. És egyikük meghal a másik keze által, mert nem élhet az egyik, míg él a másik… Az Egyetlent, aki diadalmaskodhat a Sötét Nagyúr felett, a hetedik hónap halála szüli…
James és Lily néma pillantást váltottak egymással, de Dumbledore megszólalt, mihelyt a jelenés visszaereszkedett a merengőbe.
- Mindig azt feltételeztük, hogy a személy, akiről a jóslat szól 1980 júliusának végén született. Olyan szülők fia, akik háromszor szálltak szembe Voldemorttal. Eredetileg azt hittük, hogy ez a személy vagy Harry Potter, vagy Neville Longbottom, akik mindketten július végén születtek, és akiknek a szüleik egyaránt háromszor kerülték el a Voldemort keze általi halált. Ezért történt az, mint azt valamennyien tudjuk, hogy Sirius, James és Lily titokgazdája lett, akárcsak Frank Longbottom édesanyja a kis Neville és családja számára. Voldemort Harryt tekintette a nagyobb veszélynek, és ezért téged választott, Sirius. De te nem árultad el őket.
- És aztán nem történt semmi.
Sirius hirtelen úgy érezte, mintha megfagyott volna körülötte a levegő, de helyette James szólalt meg.
- Mit akar ezzel mondani?
- Azt hiszem – folytatta Dumbledore nagyon lassan, - hogy a jóslat már nem érvényes. Vagy legalábbis az értelmezésünk már nem az. Például, a születés szót, mindig úgy értettük, hogy az egy gyermek születésére utal. De azt hiszem, talán szimbolikus értelme is lehet. Például jelentheti a beavatást a Főnix Rendbe.
Teljesen csend volt, még Fawkes sem mozgolódott.
- Tizenhét új tagot fogadtunk be a Rendbe 1980-ban, amikor fiatal varázslók egy csoportjának háromszor sikerült megszorítania Voldemortot. Ezek közül a tagok közül, hatan már halottak, és egy az Azkabanban van. Négyen voltak, akiket július végén fogadtunk be, és azok négyen mind itt vannak, ebben a szobában. De csak egyikőtök szállt szembe nyíltan és közvetlenül Voldemorttal – és túlélte. És csak egy valaki foglalja le annyira a Sötét Nagyúr gondolatait, hogy az minden mást félretett.
Sirius érezte, hogy mindenki őt bámulja.
- Úgy vélem eredetileg a jóslat jelenthette azt, amit gondoltunk. Sok idő telt el azonban, és a jóslatoknak meg van az a tulajdonságuk, hogy így vagy úgy, de valóra válnak. Azt gondolom, hogy a jóslat hozzáidomult a jelen körülményekhez, és a férfi, akiről beszél, már nem Harry Potter vagy Neville Longbottom, hanem négyőtök közül az egyik – Sirius, James, Remus vagy Perselus.
Egy hosszú pillanatig, Sirius úgy érezte, hogy nem kap levegőt. Dumbledore szavai kavarogtak a fejében, és egy pillanatra be kellett csuknia a szemét. Próbált valami kapaszkodót találni, amivel cáfolhatja a miniszter szavait…de nem tudott. És valahogy az az érzése volt, hogy miközben Dumbledore beszélt, le nem vette róla a szemét. Lassan kinyitotta a szemét, de csak az asztal lapjára szegezte a tekintetét.
- De bárki lehet az – suttogta, és bíztatásért Dumbledore-ra nézett.
- Igaz. Bárki. Így te is… vagy négyőtök közül az egyik…
- Ez csak találgatás – szólalt meg James, Sirius jobbján, de semmi nem tudta megszüntetni, azt az ürességet, amit érzett. – A jóslat szerint a Sötét Nagyúrnak egyenrangúként kell megjelölnie a kiválasztottat. Ez még nem történt meg, senkivel.
- Nem, még nem – értett egyet Dumbledore. – És ahogy Sirius mondta, bárki lehet. Harry, Neville, vagy négyetek közül valaki. De az az érzésem, hogy Voldemort hamarosan akaratlanul is ki fogja jelölni ezt a személyt.
- Szóval még változhat – mondta halkan Lily, mire Dumbledore bólintott.
- Azt akarja mondani, hogy a jóslat valamilyen átmeneti állapotban van? – kérdezte Piton kétkedve.
- Akármilyen furán hangzik is ez, igen. Fordulóponthoz értünk, és a háború kimenetele attól függ majd, mitörténik az elkövetkező néhány hétben. Érzem… vagy inkább tudom, hogy valami történni fog.
Elhallgatott, és először életében, Sirius nagyon öregnek és szinte törékenynek látta. Dumbledore megrázta a fejét, és úgy tűnt képtelen mást mondani. Meglepetésükre, Remus szólalt meg, erős, de halk hangon, ami valahogy nagyon emlékeztetett Dumbledore-ra.
- Hamarosan minden meg fog változni…
xxxxxxxxxxxxxxxxx