I. fejezet: Ahogy minden kezdődött

Reggel van.

Egy újabb hétfő reggel.

Ébrednek az emberek, kinyit alattunk a pékség, az eladó és a rakodók pakolják be a friss pékárut a boltba. Az ablakom tárva-nyitva, a friss perecek, cipók, kakaós csigák illata egészen az ablakomig felszállnak. A szélcsengőm halkan csilingel, a langyos reggeli fuvallat bele-belekap. A tegnap épített kártyaváram még mindig rendületlenül áll a fésülködőasztalon.

Egy madárcsalád hangosan csiripel az ablak alatt. A fecskefiókák szüntelenül ételért csipognak, anyjuk épp reggeli vadászatot tart.

Nővérem kinn csörömpöl a konyhában, épp valami reggelit üt össze mielőtt elrohan munkába.

Minden pontosan olyan, mint ahogyan lennie kell.

Ekkor hirtelen kicsapódott a szobám ajtaja és a huzat összedőltötte a kártyaváram.

Feleszméltem félálmomból.

„Reggeli! "- kiáltotta nővérem átszellemülten- „Siess, mert kihűl! "- sürgetett.

Fülem botját se mozdítottam, csak feküdtem tovább az ágyon. Még nem ébredtem fel eléggé ahhoz , hogy reagáljak.

„A rántotta és a kávé csak rád vár! Aztán pakolj el kérlek. És el ne késs!" – kiabált rám az ajtóból, mielőtt egy kurta szia után be nem csapta.

Lassan felkeltem, bágyadtan megmosakodtam és felöltöztem. De mire kiértem a konyhába a rántotta is, a kávé is kihűlt.

„Szuper..." –morogtam az orrom alatt.

Miután gyorsan bedobáltam a reggelimet és elszürcsöltem a kávémat, sietősen elpakoltam, felkaptam a táskám és rohantam suliba. Ahogy kiértem a lépcsőházból, legjobb barátnőm Jenna fogadott és máris belekezdett az aznap reggeli monológjába.

„Szió! Hogy aludtál? –

„ ... "

- Jól? Akkor jó." – és elmosolyodott- „Tanultál a témazáróra? Rebecca azt mondta, hogy a tanárnőnek nagyon „trükkös" kedve van mostanában, úgyhogy átnéztem a könyvet is, hátha az olvasmányból fog kérdezni. Szerinted..."

De itt elszakadt a fonál, nem tudtam rá tovább figyelni és hallgatni a szokásos dolgozat előtti „szentbeszédet" és kioktadgatást, amit minden egyes doga előtt megcsinált. A figyelmemet sokkal inkább a város kötötte le, és az emberek.

A könyvesboltból hangos kiabálás hallatszott- 'Úgylátszik az újonc kisegítő nincs ma valami jó formában, ha már vagy századjára ejti el a dobozt' – gondoltam mosolyogva.

A zöldséges stand előtt - mint mindig - hosszú sor kígyozott. Tudniillik Feribá almái és paradicsomai „majdnem világhírűek".

Az egész város végzi a dolgát, zümmögve sietnek, hogy elérjenek munkába, iskolába, vagy ki tudja hová. Minden és mindenki rendszerezetten, szabályok szerint él, végzi a dolgát.

Ha végignézek ezen a városon, a legtöbb embert látásból felismerem. Ez az a hely, ahol felnőttem, amin kívül mást még nem láttam és nem ismertem.

És hirtelen szöget ütött fejemben a gondolat.

Nekik itt a családjuk, itt van a munkájuk, itt építették fel az életüket, és mindennek értelme is van. Nem csak tengnek-lengnek egyik helyről a másikra, mint én. Mind ide tartoznak.

Én nem tartozom ide.

Nem kértem hogy itt legyek, nem kértem, hogy megszülessek. De ez úgylátszik hidegen hagy mindenkit. Itt rohadok már 16 éve, ugyanaz megy minden nap, ugyanúgy kelek, ugyanúgy fekszek, ugyanúgy telnek a napjaim, ugyanazok az emberek vesznek körül, ugyanazt eszem. Minden ugyanaz már 16 éve. Semmi sem változik...

Elmélkedésemből egy kedves hang zökkentett ki.

„Szia Ju!"

„Oh, szia!" – mondtam és elmosolyodtam.

„ Mi a baj? Olyan komornak tűnsz."

„ Semmi, semmi. Minden a lehető legnagyobb rendben." – próbáltam tréfásan eltussolni a dolgot, de nem sikerült nagyon. Még én is éreztem, hogy nem voltam elég meggyőző.

„ Nem hiszem. Kérlek mon..."

A becsengő elvágta kérlelésének majdnem lezúduló áradatát. Ezzel eltolhattam keserű, önmarcangoló gondolataim megosztását egy olyan személlyel, akit semmiképp sem akarok lehangolni.

Megnyugodtam.

Lágy csókot nyomott ajkamra, majd egy utolsó lemondó pillantás után elszaladt a matektanára után, nehogy késés miatt beírják.

' Talán nekem is indulnom kéne' – jutott eszembe.

Lassan megfordultam és elindultam a másik irányba, mikor észrevettem, hogy Jenna eltűnt.

' Gondolom megunta, hogy jobban hajazok egy falra, mint egy érző –de főleg inkább beszélő- lényre. '

Ráérősen végigsétáltam a folyosókon, pedig tudtam, hogy késésben vagyok. Kiértem az udvarra. Csendesen átvágtam.

Hétfőnként dupla rajzzal kezdünk, ami a melléképületből kialakított osztályteremben volt megtartva. Félúton azonban meggondoltam magam és lefordultam az erdőbe vezető ösvényre.

Az iskolánk egy hatalmas erdő közvetlen szomszédságában feküdt, amiért néha nagyon hálás voltam.

Mint most is.

„Reméljük ma sem veszi észre, hogy nem vagyok ott..."

Kis séta után megálltam és kémlelni kezdtem az ösvény melletti fákat.

„Megvan!" - suttogtam diadalmasan, ahogy észrevettem a még régebb felkarcolt útmutató SeeD jelet egy fa törzsén, amit még én csináltam múlt évben, amikor először lógtam rajzóráról. Akkor hirtelen ötlettől vezérelve tértem le az ösvényről és hogy nehogy elfelejtsem, hogy merre jártam, visszafelé megjelöltem.

Rátértem a mostmár eléggé kikoptatott új, sokkal kisebb ösvényre és fél óra séta után megérkeztem oda, ahol időm legnagyobb részét eltöltöm, ha nincs mit csináljak, és nem vár senki.

A Kapuk Kertje

Ez állt egy megkopott táblán, ami őszinte csodálatomra még mindig úgy állt, ahogy 2 hónapja otthagytam. Mindigis szerettem ezt a helyet, főleg talán azért, mert annyira hasonlított Edea virágoskertjére, hogy néha úgy éreztem belekerültem a játékba.

Most is, mint mindig, kerestem egy virágtalan foltot és letelepedtem a fűbe.

Az ég és a felhők látványa, a fű- és különböző virágillatok annyira nyugtatóan hatottak rám, hogy mielőtt észrevettem volna elszundítottam.

Aztán hirtelen felriadtam.

Minden homályos volt és szürke, mozdulataim lassúak voltak, mintha lelassították volna az időt. Kemény, csontig hatoló szél fújt. De felismertem...még mindig a réten voltam.

„Mi a...!" – mondtam és hallottam, hogy minden hang, amit kiadok úgy visszhangzik, mintha egy nagy templomban lennék. Hirtelen jeges rémület hatolt belém.

„Mi a fene folyik itt!"

Sietve elindultam vissza az ösvényen, kabátomat szorosan magam köré csavarva.

' Furcsa...mintha egyre hidegebb lenne... '

Kiértem az erdőből és gyorsan bementem a melléképületbe.

Láttam hogy mindenki nagyban rajzol, odasétáltam a tanári asztalhoz és megpróbáltam kimagyarázni magam.

„Elnézést tanár úr, de nem éreztem jól magam, ezért - "

Hirtelen abbahagytam és szabályosan fejbecsapott a felismerés.

Lassan felemeltem az egyik kezem és meglengettem a tanár arca előtt.

A szeme se rebbent...

Mintha tűz elől menekülnék úgy szaladtam oda Jennához.

„ Jenna! Jenna! Hallasz!" – hirtelen felindultságomban meg akartam rázni , megfogni a vállát és kirázni a választ. Megtudni, hogy ez az egész csak egy ízetlen tréfa. De nem tudtam megfogni...egyszerűen átment rajta a kezem.

Mostmár kezdtem nagyon pánikba esni, főleg azért, mert az emberek körvonalai és ők maguk is kezdtek fokozatosan elhalványodni. A döbbenettől egy pár másodpercre teljesen leblokkoltam. A rettegés egy röpke pillanat alatt teljesen eluralkodott rajtam. Kirontottam a melléképületből és az iskola felé vettem az irányt. Vissza a folyosókon, be a matekosok osztályába. Láttam hogy ott ül, odarohantam hozzá, kiabáltam, megpróbáltam megérinteni, de semmi...

...Összeestem a lábánál...könyörögtem, pedig tudtam , hogy semmi értelme...

„Mondd hogy ez egy rossz álom...kérlek..."

Ahogy láttam , hogy egyre halványodik sírva fakadtam. Minden elsötétült.

Eltűnt.

Mindenki. Minden. Csak a sötétség maradt. Egyedül maradtam.

Pedig azt ígérte hogy mindig velem lesz.

Becsapott.

Nem láttam semmit. Nem éreztem semmit.

A sötétség lassan magába húzott.

Hirtelen felriadtam, a szívem úgy vert mintha egy huzamban vagy 3 km-t futottam volna megállás nélkül, az arcom könnyes volt.

Csak egy álom volt, egy rossz álom. Végtelenül megnyugodtam. Feltápászkodtam, felkaptam a hátizsákom és megfordultam, hogy az ösvényen visszatérjek az iskola területére.

Viszont a vékony ösvény helyett egy faajtós régi, omladozó épület nézett velem farkasszemet...

Írói kommentár: ha tetszik írjátok meg / a kritikáknak is örülök/...nagyon jól jönne 1 kis bátorítás skacok, mert így is elég nehéz volt megírni ezt a fejezetet / 1 törifelelet, 1 fizikadoga és 1 föcitémazáró között vergődve..és még nincs vége az évnek...! X-x / szóval ha tetszik írjatok! Addigis kanyarítom tovább a történetet, gondolom mindenkit megöl a kíváncsiság, hogy Jewel hová került :..)