Kedves Kitartó Olvasóim!
Hosszú-hosszú várakozásotok most meghozta gyümölcsét. Elkészült a következő FF. ! Remélem tetszeni fog nektek és jó időtöltés lesz olvasása. Romantikus lelkek előnyben!
A kikötés a régi. Csak Richard és Charlotte alakja tartozik hozzám, a többieket a már jól ismert sorozatból kölcsönöztem.
Köszönettel tartozom ismét Gallynek, aki mimt mindig most is előolvasta és véleményezte a munkámat.
Érdeklődéssel várok minden hozzászólást továbbra is!
Csapjunk bele...
A bájital
1. fejezet
Marguerite Krux megkopott túrazsákját pakolta, ezért egy adag szükséges tárggyal megrakodva botorkált a szobája felé vezető lépcsőn. Szinte alig látott ki, mikor egyszerre a súlyok könnyebbülni látszottak és a másik pillanatba már csak egy jól ismert mosoly volt a szeme előtt.
-Segíthetek?- indult meg a vadász meg sem várva az egyértelmű választ
- Oh, milyen lovagias hangulatban van ma!- követte a nő.
-Látja, ez a nap sem volt hiábavaló. – Roxton megállt a szoba közepén, majd Marguerite intésére, az ágyra tette le rakományát, aminek rendezgetésébe a nő azon nyomban nekifogott, így neki jobbára csak a „csendes" megfigyelő szerepe jutott.
-Ezt meg hogyan érti?- kérdezte pakolászás közben.
-Újabb jó tulajdonságomat ismerhette meg. Számomra már megérte.- válaszolt, és egyre közelebb lépett.
-Oh és ennyi magának elég is egy napra?- fordult felé a nő, és meglepve tapasztalta, hogy alig volt közöttük távolság- Én ennél sokkal kalandvágyóbbnak ismertem eddig. – tette hozzá halkabban, miközben mélyen a szemébe nézett.
-Nos, - szinte suttogta a férfi, míg egyre közelebb hajolt- nem hagyhatom, hogy csalódjon- és ezzel hosszan megcsókolta.
Marguerite nem húzódott el, sőt élvezte az ilyen ritka pillanatot, de mielőtt nyaka köré fonhatta volna a kezeit léptek hallatszottak és még éppen időben rebbentek szét ahhoz, hogy a betoppanó Richard ne vegyen észre semmit.
-Á! Hát itt vannak! Charlotte nincs itt?
-Hall virágcserép csörömpölést? – kezdett bele a tirádába a nő elég frusztrált modorban- Bármilyen katasztrófára utaló hangot vagy képet? Nem? Akkor nincs itt, de ugyanerre a következtetésre jutott volna akkor is, ha kinyitja a szemét.
Richard csak állt tátott szájjal. Nem mintha nem lett volna még tanúja Marguerite kifakadásainak, de ennek az okát nem értette.
-Azt hiszem nincs a faházban- törte meg a csendet Roxton- Kb. fél órája láttam egy puska és egy könyv kíséretében a rét felé igyekezni.
-Oh, köszönöm- fordult kifelé
-Egyébként miért keresi?- kérdezte fél szemöldökét felhúzva Marguerite
-Nos, csak ... izé… csak arról van szó, hogy ugye Malone és Veronica már előrementek a Zanga faluba, maguk is mindjárt indulnak és …és Challengerrel úgy gondoltuk, belekezdhetne a vacsorába. Igen. Pontosan ezért.- fejezte be a magyarázkodást.- Akkor én megyek is.- azzal elviharzott.
-Ez most mire is volt jó? – fordult Lord Roxton a misztikusan mosolygó nő felé.
-Nem vette észre, hogy fiatal kis barátaink között valami megváltozott a legutóbbi kalandunk óta?
-Mondjuk Richard kicsit zavarodottan viselkedett mostanában- gondolkozott el.
-És Charlotte egész nap csak távolba merengő szemekkel mászkál, alig lehet vele beszélni.
-Marguerite, maga bizonyára képzelődik. Charlotte… nos, hogy is mondjam… sohasem állt két lábbal a földön…
A nő nagyot sóhajtott, miközben a fejét csóválta. Hogyan lehet ez az ember ilyen rossz szemekkel jó vadász…