8. fejezet
Az idegen lassan közelebb hajolt és amikor látta, hogy a lány lehunyja szemeit, elmosolyodott. Még közelebb hajolt és megérintette a kezét. A lány nem moccant.
-Remek.-mormolta maga elé,- Eddig minden a terv szerint megy.- majd élesztgetni kezdte . De a lány nem ébredt fel- Charlotte, Bella, Angelina..
De hiába minden, nem ébredt fel.
-Hogy az a… ennek nem így kellene lenni. Mért nem engedelmeskedik, Ébredjen már!
A férfi egyre idegesebb lett és gondterhelt arccal térdelt a lány elé, és rázogatni kezdte.
- Valami baj van?
Az ajtóban Marguerite állt zsebre tett kézzel.
-No. Izé. Si. A kisasszony elájult és nem tudom felébreszteni. Ahmm. Nem tudom mi lehet a baj.- válaszolt összeráncolt homlokkal.
-Nos, lehet hogy túl soká maradtak fenn. Tudja, Charlotte korán kelő típus.- Marguerite továbbra is mozdulatlanul állt az ajtóban.
-De…
-De az is lehet, hogy az altatótól, amit az italába kevert.
A férfi szemei fennakadtak, lélegzetet is elfelejtett venni nagy ijedtégében. Riadt tekintete hirtelen találkozott a nő hideg szempárjával.
- Mégis hogyan? Én…én nem akartam, hogy … Én nem akartam őt…
- Megölni? Todom én azt. Nem is ölte meg. Miss Dunn az elkövetkező 24 órát nyugalommal fogja végigaludni. Hála a tiruntium melonisnak, a fennsík egyik csodás altatószerének.
- Hogyan?
- Nem tudom mit akart rajta kipróbálni, de valószínűleg Challengernek nagy örömére fog szolgálni az anyag kielemzése. Az üvegcse ami önnél van csupán kimerültségre alkalmazható, másra nem.
- Signora , kérem hadd magyarázzam meg…- közeledett a férfi, de ekkor Marguerite a zsebéből előhúzta a kedvenc kis pisztolyát és rászegezte.
- Azt ajánlom ne közelítsen.
A férfi megállt.
- Most pedig- folytatta a nő.- Foglaljon helyet lassan- és a pisztolycsővel egy székre mutatott.
- Kérem…
- Nem, nem. Itt most rajtam van a sor. Nem tudom ki maga, de kötve hiszem, hogy Castucci a neve. Azt sem tudom miért pont én és Charlotte lettünk a célpontjai, de ledönteni a szekrényt és eltávolítani a házból Richardot és Roxtont, bevallom, zseniális tervvel oldotta meg. A baj csak az, hogy nekem gyanús, ha egy férfi egyszerre több nőnek csapja a szelet ilyen kifinomult módszerekkel. Annyira gyanús, hogy jobbnak láttam átkutatni a dolgait. Ekkor akadtam rá a Zanga üvegcsére. A zangák páratlan kézművesek. Az üveg pedig egyedi kidolgozásra vall. A királytól, vagy a sámántól lopta? Mindegy, lényegtelen. Szóval ahhoz képest, hogy idecsöppenése után az életéért futott napokig, még volt ideje beugrani a faluba. Nem igaz? Ezek után csodálkozik azon, hogy kicseréltem az üveg tartalmát és figyeltem az eredményt?
- No.- válaszolt a férfi. De nem tudom mit tehetne. Ahogyan elnézem, a professzornak nem szólt, a senorita nem lehet segítségére, így csak ketten maradtunk. Mit kíván tenni?- mosolyodott el.- Együtt átvirrasztjuk az éjszakát?
- Maga alábecsül engem. Már megint. Ez kezd rossz szokásává válni. Inkább azt ajánlom, igyon valamit. Mondjuk…- és lassan végigpásztázta a szobát- ahogy látom, Charlotte pohara még félig tele van. Parancsoljon.- és először a beszélgetés alatt Marguerite elmosolyodott. A győzelem és a bosszú ördögi mosolya volt ez, ahogyan látta amint ellenfele arcára kiül a felismerés.
Az idegen nagyot nyelt, és mivel egy pisztolycsővel nézett szembe, nem tehetett mást, minthogy a pohárért nyúlt.
Ebben a pillanatban léptek hallatszottak.
-Marguerite, nem látta a feljegyzéseimet- lépett be Challenger hirtelen.
A férfi kihasználva Marguerite pillanatnyi figyelemelterelődését, gyorsan felpattant és a felvonóhoz futott, maga mögött felborított bútorokat hagyva. Mire a többiek felocsudtak, a férfi már a földön volt és mire az elektromos karhoz érhettek volna, az már a sötét dzsungel mélyén futott az ismeretlen felé…
Huuh, már csak 1 fejezet. Tetszik:)))