Kis késé tudom, de talán nem késő folytatnom. :)))

4. fejezet

Lord John Roxton dolgozószobája hatalmas volt. A magas franciaablakok előtt álló íróasztalánál ült, és várt, hogy mind Richard, mind Charlotte helyet foglaljanak vele szemben.

-Elég fontos dolgot kell ma megbeszélnek veletek- kezdte a Lord.- De mielőtt belekezdenék, tudnotok kell, hogy ti vagytok és lesztek nekem az egyetlen családom. Mindannyian hirtelen vesztettük el a szüleinket, és William velem ellentétben nem élte túl a háborút. A Lord és Lady Redgrave, aki a nagynéném volt, halála után én lettem törvényes gyámotok, és mindig úgy szerettelek titeket, mintha a saját testvéreim néha mintha a gyerekeim lettetek volna.

-Ezt tudjuk John. 10 év sok idő, és te mindig gondoskodtál rólunk. Mi egy család vagyunk.- mondta Richard

Charlotte még mindig mozdulatlanul ült és csak egy bólintást engedett meg magának, amint a kérdéseire lassan megtalálta a válaszokat. Szóval Richard szülei meghaltak. De mi van vele, ő hogyan lehet mégis a testvére?

- Örülök, hogy ebben egyetértünk. Mi mindig egy család maradunk. Ez a legfontosabb, főleg amiatt, amit most mondani akarok. – Roxton nagy levegőt vett és folytatta. – Egy évtizede, amikor a szüleitek meghaltak, egy nagy titokkal hagytak itt engem. Ezt most úgy érzem, kötelességem megosztani veletek. Az egész történet azzal kezdődött, hogy Lord Redgrave-től egy régi barátja segítséget kért. A férfi csődbe jutott és családját úgy akarta megmenteni, hogy Amerikába utazik velük egy jobb élet reményében. Bár a Lord ellenezte a veszélyes utat és a maradásra kérte, a férfit nem tudta meggyőzni és elutazott a nejével. Lord Redgrave-t csupán arrra kérte, hogy amíg nem telepednek le, viselje gondját újszülött gyermekének. Ő eleget tett a kérésnek, és nagy szeretettel gondozták a kicsit. De a nap, amikor a szülők érte jöhettek volna sohasem érkezett el, mert a hajó, ami Amerikába tartott elsüllyedt és se a férfi, se az asszony nem élte túl. Ezért a szüleid Richard magukhoz vették és sajátjukként nevelték fel a kislányt, akit Charlotte-nak hívtak.

Az utolsó mondatnál Roxton Charlotte-ra nézett, akinek hirtelen állt össze az egész történet. Ami azonban a legváratlanabbul érte, az nem volt más, mint a szülei halála. Az egész napos stressz egyszerre kitört belőle és zokogni kezdett.

A két férfi egy pillanatig tanácstalanul állt a helyzet előtt. Nem igen volt részük síró nőt vigasztalni. Aztán Richard letérdelt elé, átölelte és csitítgatta.

- Charlotte, mi ugyanúgy szeretünk. Jaj ne sírj, nyugodj meg. SSSSS.

A lány átkarolta a nyakát és a vállába temetett arccal sírt tovább.

- Nyugalom, felkísérlek a szobádba és egy jó csésze tea majd segít. Alszol egy nagyot aztán elmegyünk a ruhádért rendben van, na gyere.- A fiú felállt és felsegítette a lányt. Roxton nem igazán tudott mit tenni, ezért csengetett. Cartwright szinte azonnal megjelent.

- Kérem kísérje Miss. Redgrave-t a szobájába és vigyen neki egy csésze teát.

- Majd én felkísérem- mondta Richard.

- Nem hiszem, hogy ez a körülményekre való tekintettel jó …

- Richard…- szipogta a lány és még jobban hozzábújt.

- Rendben- egyezett bele- akkor 5 perc múlva várlak. Beszédem van veled.

A fiú bólintott és Charlotte-tal együtt elhagyták a szobát. Lord Roxton gondterhelt arckifejezéssel fordult az ablak felé, mintha a napsütés megoldást tudott volna adni minden problémájára.

Richard nem 5, hanem 10 perc múlva érkezett vissza. Meglepő módon, őt nem sokkolta a hír, inkább mintha megkönnyebbült volna. Nagy sóhajjal ült le az eredeti helyére.

-5 percet mondtam.- mondta a Lord, még mindig kifelé bámulva

-Mit számít ez? A bátyja vagyok.

-Nem, nem vagy.- fordult felé- éppen ezért kell, hogy megkérjelek, hogy jövőben légy vele távolságtartóbb. Nem akarok pletykákat. Mit gondolsz, miért taníttattam bentlakásos iskolában ennyi éven át?

-Miért, senki nem tudja, honnan derülne ki?

-Onnan, hogy Charlotte jövendőbeli férjének joga van tudnia a múltjáról.

-A férjének? John, mit akarsz ezzel mondani.

Roxton leült Richard mellé, majd felnézett rá.

-A segítségedre van szükségem. Te állsz legközelebb Charlotte-hoz, ezért neked kellene elmondanod neki a hírt. Félek, tőlem már eleget kapott ma.

-John, bökd ki végre!

-Charlotte kezét megkérte Lord Blackwater.

-Blacky? Hiszen ő a te iskolatársad volt! Már nem is haragudj, de a korkülönbség jelentős. Hogy fogadta a visszautasítást?

-Ismered őt, neki nem lehet ellentmondani.- Richard tekintete megfagyott unokatestvére arcán. – Nagyon sok közös befektetésünk van, és mondanom sem kell, hogy Blacky nagyon befolyásos ember, főleg, most, hogy aktívan politizál. Nem jó az ellenségének lenni.- kihúzta magát. És folytatta.- úgy érzem, hogy jó döntést hoztam, Lord Blackwell jó módú, jó családból való, és biztosan jó fog Charlotte-tal bánni. Természetesen neki is elmondtam mindazt, amit nektek. Remélem megértesz.

Richard nem szólt semmit. Nem is tehetett semmit, csak belenyugvón bólintott.

-És ezt én mondjam meg neki?

-Igen. Az ő érdekében. Hagyok neked időt, hogy átgondold a dolgot. Én elmegyek Charlotte-tal a ruhájáért.

Richard megint csak bólintott, majd felállt, hogy kimenjen, amikor Roxton utána szólt.

-És Richard, -a fiú megfordult- köszönöm a megértésedet és azt, ahogyan elfogadod a helyzetet.

- Mi mást vártál tőlem- válaszolta- A mi családunkban senki sem volt soha önfejű.

Ennyi. Egyelőre. :)))