5. fejezet
Veronica egy hatalmas tükör előtt állt egy kisszéken a ruhaszalonban. Két varrónő tüsténkedett körülötte, míg Marguerite a közeli szófán foglalt helyet és figyelte az eseményeket. Bár testben ott volt és tanácsokkal látta el szőke barátnőjét, lélekben máshol volt. Nem tudta, hogy mi okozhatta ezt az egész kalamajkát körülötte, de mivel Charlotte-tal volt legutoljára, az ő felkutatásában látta ez egyedüli esélyt a probléma felkutatására. De ez korántsem bizonyult olyan egyszerűnek. Tudakozódott és kérdezősködőt bizonyos Miss. Dunn felől, de senki sem hallott róla. Mintha elnyelte volna a föld az egész Dunn családot, igazi nyomvadászra lett volna szüksége, hogy rá találjon. „ Hol van most Roxton!" sóhajtott magában.
Ekkor, mintha kívánságai meghallgatásra találtak volna, nyílt az ajtó és legnagyobb meglepetésére Ő lépett be, karján Charlotte-tal.
-Maruerite!- kiáltott fel a lány örömében, amikor meglátta és odasietett, hogy átölelje.
Egészen mostanáig nem is gondolt az örökösnőre és nagyon megörült neki. Csak remélni merte, hogy ő az lesz, akinek ő ismerte. Marguerite szívéről nagy kő esett le, az elmélete helyesnek bizonyult. Charlotte emlékezett rá. Visszaölelte és a fülébe súgta:
-Veronicát nem ismered!
-Hogyan? – ámélkodott, aztán meglátta a hátsó szobában a szőke lányt, amint az egyik varrónővel veszekszik, mert a ruha túl zárt lett és nem kap benne levegőt. De tovább nem jutottak a helyzet felismerésében, mert Lord Roxton köhögése megzavarta őket.
-Charlotte, kedvesem, bemutatnál a barátnődnek?- mosolygott megnyerően, miközben az ismeretlen fekete hajú szépség szemét nézte megbabonázva.
Számára megmagyarázhatatlan okból, nem tudta levenni róla a szemét. Még soka nem érzett ilyet és a sok felelősségteljes év, ami a háta mögött volt hirtelen úgy tűnt számára, mintha nem is élt volna addig.
-Oh, persze. – hebegett-habogott – Az úr Lord John Roxton, az unokabátyám és egyben a gyámom- mondta, miközben sokatmondóan nézett a nőre.- Marguerite Krux, pedig kedves barátnőm, akivel még hol is?
-Párizsban.
-Hát persze, Párizsban ismerkedtem össze. Régen nem találkoztunk.
-Nagyon örülök- mosolygott Marguerite, megnyugodva, hogy Roxton ebben a zavaros világban is él, boldogan él, és jóképűbb, mint valaha.
-Az enyém a megtiszteltetés kisasszony- és kezet csókolt a férfi.
-Valamikor feltétlenül találkoznunk kellene, sok a megbeszélnivalónk Charlotte.-törte meg Marguerite a Roxtonnal való szemkontaktust.
-Oh, igen, mikor is én nem is tudom…
-Ha megengedik a hölgyek, hogy közbeszóljak, miért nem hívjuk meg Miss. Kruxt a ma esti bálra? Akkor lenne alkalmuk a csevegésre.- mosolygott megint Roxton
-Fantasztikus ötlet!- kiáltott fel Charlotte - Ugye ráérsz?
-Ki nem hagynám az alkalmat!- válaszolta Marguerite, aki a háta mögött hallotta Veronika hangját, ezért sietnie kellett- Most sajnos mennem kell. A ma esti viszont látásra!
-Viszlát Marguerite- köszönt el Charlotte
-Alig várom az estét Miss Krux.- hajolt meg a Lord és Marguerite elsietett.
Lord Roxton csak nézett utána, míg Charlotte csak mosolygott. „Vannak dolgok, amin senki sem tud változtatni". Gondolta.
A londoni társaság legjava nagy érdeklődéssel várta a bált, amelyet Lord Roxton és Lord Redgrave adott védencük tiszteletére, hogy bevezessék a társaságba. A vendégek között csak a leghíresebb és legrangosabb személyek kaphattak helyet és nem kellett csalódniuk. A Roxton rezidencia sosem látott élettel töltődött meg azon az este. A két férfi nagyon kitett magáért. Csillogó környezetben fenséges ételeket szolgáltak fel, fenséges borokkal és a legjobb évjáratú pezsgővel.
A ház urai és a kisasszony fogadták a vendégeket. Charlotte ruhájában nem csalódtak. Richard tudta, hogy az évek multával már nem fog emlékezni se a színére, se a szabására, csak arra, hogy milyen csodálatos volt benne az a kicsi lány, aki most az oldalán köszöntötte a vendégeket. A látvány még a borús gondolatot is elnyomta, hogy nemsokára el kell engednie az életéből. Charlotte kifejezetten élvezte a bált, bár beárnyékolta boldogságát szülei halálának tudata, de még élt a remény, hogy Marguerite megtalálja a megoldást. Amint megpillantotta , rögtön kimentette magát a társaságból, hogy egy nyugodt helyet kereshessenek. A könyvtárszoba éppen megfelelő volt. Mikor bezárult az ajtó, szinte egymás szavába vágtak, hogy elmondhassák felfedezéseket.
- Tehát Professor Challenger és Summerlee is meghalt. Ned szintúgy. Veronica pedig egy szerelem nélküli házasságba kényszerül, hogy ne legyen egyedül. Veled mi a helyzet?
- Szerencsés magány, sok pénz, minden amire vágytam. – válaszolta az örökösnő, miközben az egyik vitrin üvegében látva képmását megigazított egy rakoncátlankodó tincset. A művelet közben a tekintete megakadt egy képen, ami Roxtont ábrázolta. Nem is vette észre, ahogyan Charlotte mellé lép, és a képe nézve megkérdezi:
- Minden?
Marguerite idegesen megköszörülte a torkát, letette a képet és témát váltott.
- Téged pedig elcseréltek, és korai árvaság után John nevelt benneteket, mint testvérpárt. Kellemetlen szituáció. Richard hogyan viselkedik?
- Mintha a bátyám lenne. – sóhajtotta a lány.- Rajtad kívül mindenki úgy viselkedik, mintha ez lenne a természetes. Már kezdtem magam is elhinni az egész történetet.
- Azon gondolkodtam , miért pont mi ketten vagyunk az áldozatok? Csak mi emlékszünk, senki más. És mindenki olyan …
- Más?
Az örökösnő bólintott.
-Az jutott eszembe, hogy miket mondtunk vagy tettünk ott a parton, hogy ez lett belőle.
-Ezen már én is töprengtem. De semmi különös nem volt. Te csak éppen összevesztél valamin Lord Roxtonnal, és…
Ekkor nyílt az ajtó, és Richard lépett be.
-Charlotte! Már mindenki téged keres. John szeretné megnyitni veled a bált, és ha jól tudom, engem is megillet egy tánc. Miss. Krux? – hajolt meg a nő előtt- Nem csatlakoznak?
-De, természetesen. Menjünk!- indult meg Marguerite. – Köszönjük Lord Redgrave.
Miután visszatértek a bálterembe, Roxton Charlotte-al a karján a terem közepére ment és az első tánccal megnyitották a bált. Richard felkérte Marguerite-t, akinek számos kérdésre kellett gyors hazugságokkal felelnie, hogy ne okozzon nagy feltűnést. Szerencsére a második táncot Roxton-nak adta, csakúgy mint a harmadikat és a negyediket, és aztán már nem is számolta. Örömmel tapasztalta, hogy bármi történjen, Lord John Roxton, mindig is ugyanaz a sáros, megnyerő modorú és rendkívüli táncos marad, mint mindig. De valami hiányzott. Távolságtartó volt, kimért, és az éles ugratásaira nem úgy reagált ahogyan szokott. Nem volt élet benne. Nem volt az ő Lord Roxtona.
-És hogyan áll a vadászattal, Lord Roxton?- kérdezte két tánc közötti szünetben, miközben a pezsgőjét kortyolgatta.
-A vadászat? Meggyőződésem szerint barbár sport, csak az ostoba, vakmerő embereknek való.
Marguerite-nek torkán akadt a korty, és köhögni kezdett. Roxton azonnal az oldalán volt és segítette
-Jól, van Miss Krux?
-Oh, persze. Csak félrenyeltem, Már minden rendben köszönöm. – hárította el – Inkább táncoljunk.
Igen ez tényleg nem az Ő Roxtona volt. És az igazi férfi nélkül már a pompás környezetben együtt töltött idő sem volt olyan, mint régen. Ezt valahogyan vissza kellett csinálni. De hogyan?
Nos hogyan:))) Ötletek:))