Elnézést kel mindenkitől kérnem, hogy csak most teszem fel a befejezést. Sajnos számos oka volt a késedelmemnek, amivel most nem is untatnám kedves olvasóimat, de remélem a várakozást nem volt hiábavaló, és ennek ellenére élvezni fogjátok a történet végét. :)

7. fejezet

-Richard, mit jelentsen ez?- kérdezte rémülten Charlotte.

A férfi csak állt és nem szólt semmit. Nem tudta mit mondjon. Charlotte közelebb lépett hozzá, és minden akaraterejét össze kellett szednie, hogy ne ölelje magához a remegő lányt.

- Kérlek, mondd, hogy nem igaz.

- Én…én sajnálom. John a gyámod és Blacky jó férjed lesz, mindig is jól kijöttetek.- szabadkozott.

- De … de én nem szeretem- motyogta miközben egy könnycsepp legördült az arcán.

Richard szíve összeszorult. Elfordult tőle, úgy válaszolt

-Tudod is te mi az a szerelem. Aggódni, félteni, aztán az önmarcangoló érzés, és amikor már azt hinnéd egy csapásra minden megoldódott le kell mondanod róla… nem tudod te nem voltál még szerelmes.

Most Charlotte-n volt a sor, hogy megrendüljön. Nem tudta, mit kell tennie, ezért ösztönösen mögé lépett és halkan csak annyit mondott.

-De igen. Azt hiszem szerelmes vagyok.

Richard lassan megfordult és a lány szemébe nézett, amikor folytatta.

-De nem Lord Blackwellbe.

-Ez nem lehetséges. Ennek nincs értelme. – kapkodta a levegőt a férfi, miközben a lány közeledett felé.

-Miért nem?

-A…a bátyád vagyok.- dadogta

-Nem! Nem vagy a bátyám!- lépett hátra frusztráltan- Ezt te is tudod! Ez csak egy ócska kifogás. Mert nem tudsz ellentmondani a többség akaratának.

-De Charlotte..

-Hagyod, hogy a sors irányítson és nem veszed a kezedbe a saját életedet. Csakúgy mint Lord Roxton. Te nem az a Richard Redgrave vagy, akit megismertem!

-Miért mégis milyennek kellene lennem?- kérdezte kétségbeesetten a fiú

Ezalatt Lord Roxton szobájában sem volt felhőtlen a hangulat. Lord Blacknell jelenete számos kérdést hagyott a levegőben és Marguerite levonta a következtetést, miszerint a trükk a csókkal nem jött be. A férfi előtte egy nagy rakás szerencsétlenség volt, aki tehetetlenül őrlődött az társadalmi elvárások és a szerettei boldogsága, a racionális és az emocionális cselekedetek között. Marguerite ezt nem bírta tovább nézni.

- Jól értettem, John? Eladtad Charlotte-t?

- Ön félreérti a helyzetet Miss Krux. Semmi financiális probléma nem kényszerít ezen lépésre.

- Ne nevettessen. Én tudom a legjobban, hogy nemcsak pénzen lehet vásárolni. Miért? A névért? Hiszen az megvan. A pénz? Maga mondta, az sem probléma. Akkor mi?

- Ez ennél sokkal bonyolultabb és nem hiszem, hogy ezt magával kellene megbeszélnem..- kezdte nyugodt hangon és az ajtó felé indult, de Marguerite gyorsabb volt és villámgyorsan elé került.

- De még mennyire, hogy velem fogja ezt most megbeszélni. Charlotte nem egy tárgy, amit birtokolni lehet, egyikünk sem az. Tehát, várom a válaszát. Miért?

- Ha tudni akarja, Blackwell befolyásos ember és semmi okot nem látom, ami e házasság ellen szólna.

- És Richard?

- Mi van vele, ő egyetértett.

- Mert olyan pipogya, mint maga.

-Mit mondott?

- Pipogya. Kiszámítható. Gyáva. Meghunyászkodó.

- Csak racionális döntéseket hozok. Ne sértegessen! – fordította el a fejét a nő számonkérő tekintetétől.- Ezt várják el tőlem. Mégis milyennek kellene lennem?

És ebben a pillanatban a két nő száját ugyanaz a mondat hagyta el, függetlenül helytől, körülményektől, partnertől. A szavak elindultak a szívük legmélyéről, és egy sziklafal szilárdságával állták meg helyüket az adott szituációban.

- Legyél önfejű, lobbanékony, makacs, bátor, nézz szembe az akadályokkal, mint azelőtt!-