Ötödik fejezet: Egy hadsereg ellen
POTTER AZ ÚJ MÁGIAÜGYI MINISZTER
Eric Dummingston, különleges tudósító
Két héttel a Mágiaügyi Minisztérium elleni támadás után, amiben mind a miniszter, mind helyettese életüket vesztették, egy ideiglenes miniszter emelkedett ki a káoszból. Bár szoros versenyre számíthattunk Cornelius Caramel (a mágikus katasztrófák főosztályának vezetője) és James Potter között, végül ez utóbbit választották a feladatra, hogy kivezesse a varázs-világot az Albus Dumbledore halála után kialakult zavaros helyzetből. Bár csak ideiglenes miniszterré választották meg az osztályvezetők, általános vélemény, hogy hamarosan hivatalosan is ő lesz a poszt birtokosa. A korábbi auror, és a varázsbűn-üldözési főosztály feje, jelenleg a Szent Mungó Varázsnyavalya és Ragálykúráló Ispotály betege, miután maga is súlyosan megsérült a két héttel ezelőtti rombolásban.
Meglepő húzással, Potter Arthur Weasleyt választotta helyettesének, aki korábban a mugli tárgyakért felelős osztály vezetőjeként funkcionált. Bár sokan úgy vélték, hogy Caramel az esélyes jelölt, Potter ezt gyorsan megcáfolta ezt a feltevést:
„Arthur Weasleyt eddig nem díjazták érdemei szerint a minisztériumban. Kiemelkedően tehetséges, elkötelezett és intelligens varázsló, aki tökéletesen alkalmas a feladatra."
A háború folytatásáról és a minisztérium jövőjéről Potter a következőket mondta:
„Bár súlyos csapás ért minket és kemény kihívásokkal kell szembenéznünk, még nem nyelt el minket a sötétség. Meg kell őriznünk emlékezetünkben és gyászolnunk kell azokat, akiket elvesztettünk, de a tiszteletünket azzal kell kifejeznünk, hogy folytatjuk a harcot, amiben az életüket vesztették. Együtt győzhetünk és győzni is fogunk. Együtt elég erőnk és bátorságunk van, hogy leküzdjük a sötét hullámokat. Nem fogjuk megadni magunkat, és nem felejtünk!"
Potter szavai a reményről szólnak, amire a fény oldalán bizony most nagy szükség van. Bár csak az idő fogja eldönteni, hogy Potter – a titokzatos Főnix Rend segítségével (amelyről legújabb tudósításunkat a 7. oldalon olvashatják) – képes lesz-e felvenni a harcot Tudjákki egyre növekvő hatalmával szemben, vagy sem, arra azonban emlékeznünk kell, hogy amíg nincs vége a háborúnak, addig még van remény is.
Reméljük, hogy Potternek igaza van: és valóban nincs még itt a háború vége.
További hírek: az elmúlt két hétben a halálfalók támadásai nagyon megszaporodtak. Eddig – bár a hírek meglehetősen bizonytalanok – legalább három aurort gyilkoltak meg, és több sérült is volt, amikor aurorok családjait érték támadások. Továbbá elismerték, hogy több nagy-múltú család ellen is intéztek támadásokat, de az érintett varázslók és boszorkányok személyét nem hozták nyilvánosságra.
A holdat sötét felhők takarták, Godric's Hollow felett, de így is látszott, hogy sötét taláros alakok osonnak a házhoz vezető sétány felé. Koponya formájú maszk fedte az arcukat, és a pálcáikat támadásra készen markolták. Ők voltak a sötétség és a halál – készen álltak a gyilkolásra.
- Mindenki kész? – suttogta egy hang a ház belsejében.
- Oscar jelentése szerint átértek az első vonalon – válaszolt egy másik. – Nem vettek észre semmit.
- Akkor mindenki a helyére!
Eltelt egy hosszú perc, és a csend szinte tapintható volt. Könnyű volt elképzelni, hogy már hallják is a lépéseket, ahogy a halálfalók közelednek. Persze valójában, az ellenség még túl messze volt ehhez, bár egyikük mindenképp képes volt érzékelni őket, amint azt a komor koncentráció is tükrözte, ami egész lényét áthatotta. Kicsit még várt, aztán a barátja felé intett a fejével.
- Kész vagy, Peter?
- Igen.
A kezei enyhén remegtek, de a hangja nem árulta el az idegességét. Egy kis hang az agyában azt súgta, hogy nem is kéne itt lennie – nem volt meg sem a képzettsége hozzá, sem a tapasztalata – de itt akart lenni. Szüksége volt rá. Ráadásul az aurorok kevesen voltak, és Siriusnak még csak kérnie sem kellett. Remus is itt volt, mert ez személyes ügy volt. A barátságuk mindennél többet jelentett, és nem fogják hagyni, hogy bármilyen fenyegetés szétrombolja azt.
- Akkor küld el az üzenetet – mondta Sirius, de nem vette le a szemét közben az ablakról.
Peter engedelmeskedett, de közben a barátja arcát figyelte. Az elszánt, kemény és erős külső szinte semmiben nem hasonlított a bajkeverőre, akit régen ismert. Ő általában csak a vidám Siriusszal találkozott, most viszont a komoly és tapasztalt auror állt előtte. Mégis, a dühös ráncok a szeme körül elárulták, hogy ő is úgy érez, mint Peter maga. A három Tekergőnek ez igazi személyes ügy volt, mert Voldemort most a barátaikat támadta, és ezt Sirius sem tudta elrejteni a profi álarca mögé. Akik ma idemerészkednek, nem fognak könnyen távozni.
Ha távoznak egyáltalán.
Korábban sosem érzett vágyat arra, hogy megöljön bárkit is, de a mai éjszaka korántsem volt tipikus. Az összes régi meggyőződés és elv kirepült az ablakon, amikor megtudták, hogy Voldemort legújabb célpontja: Lily és Harry.
Piton alig tudta időben értesíteni őket. Fura volt a gondolat, hogy pont Piton menti meg őket, és Peter majdnem elnevette magát. Felettébb ironikus, hogy Piton, akit mindig is utált ugyanazt az utat járta be, mint ő. Csak éppen sokkal korábban hozta meg a jó döntést, mint ő. Még nem nagyon tudta feldolgozni az információt: pont Remus irodájában volt, amikor Piton megjelent, és közölte a támadás hírét – nem volt idő a titkolózásra. Szinte hihetetlen volt, hogy Piton bármi más lehet, mint hűséges halálfaló, de Peter tudta, hogy ez mekkora kockázat – ami azt illeti, sokkal nagyobb, mint amit ő vállalt – és hirtelen kezdett igazi tiszteletet érezni régi ellenségével szemben.
- Áttörték az első védelmi vonalat – Remus hangja valahonnan a sötétből jött, Peter egyáltalán nem látta, hol áll.
- Ilyen jók? – a pajzs egyetlen hang és jelzés nélkül omlott le.
- Igen – Sirius hangja komor volt.
- Ez a második – mondta halkan Hestia Jones, amikor halvány fényvillanás látszott az éjszakában, körül-belül kétszáz méterre a kaputól. Egy órával ezelőtt, még távolinak látszott az a pont, most azonban nagyon közelinek tűnt
- Ezt a hibát nem fogják még egyszer elkövetni – mondta Sirius. Bár Peter látta a barátját, olyan volt, mintha idegen beszélt volna. Nem csak ő, hanem Remus is másnak tűnt, olyan harcra kész volt – miért van az, hogy az ő kezei pedig megállíthatatlanul remegnek?
- Most Bellatrix jön elől – jelentette be Remus.
Jones felhorkant, és Peter tudta, hogy valami személyes ügy lehet az auror, és Sirius unokatestvére között. De neki másra kellett figyelnie: Peter volt a kapcsolattartó, és koncentrálnia kellett a feladatára. Ő volt az egyedüli kapcsolat a házban a lévők, és kint várakozó aurorok között. Rajta múlott, hogy senki ne mozduljon idő előtt.
- Jöjjön csak! – mondta Sirius, szinte lágyan. Mintha kifejezetten örült volna a gondolatnak, hogy Voldemort egyik leghívebb követője vezeti a támadást.
Peter grimaszolt, és arra fordult, ahol Remust sejtette, igyekezett, hogy a hangja határozottan csengjen:
- Voldemortnak… nincs nyoma?
- Még nincs.
És ha a vérfarkas éles szemei nem tudták felfedezni a Sötét Nagyurat, akkor Voldemort nem is volt odakint. A követőire bízta ezt a mai feladatot, és nem hagyta, hogy kicsalják rejtekéből. Volt talán valami félnivalója?
Ezúttal Sirius adott ki egy ingerült hangot, de Peter nem tudott egyetérteni vele. Ő csak megkönnyebbülést érzett, hogy nem kell szembenéznie a Sötét Nagyúrral, mert nem érezte, hogy készen állna erre. Arra sem készült fel, hogy elveszítse valamelyik barátját, márpedig, ha Voldemort itt lenne, akkor erre meg lenne minden esélyük – és valószínűleg Sirius lenne az első, mert amilyen bolond, önként szembenézne a varázslóval, aki még Albus Dumbledore-ral is végezni tudott.
- Áttörték a harmadik vonalat – mondta Remus, megszakítva a gondolatmenetét. Peter egy gyors fohászt mormolt magában, reménykedve, hogy mindannyian élve fognak kikerülni ebből. Amikor kinyitotta a szemét, a félelme nem hagyott alább, de legalább egy kicsit jobban érezte magát.
- Mindenki készüljön!
Látta, hogy Sirius egy kicsit megigazítja a pálcát a kezében. Peter emelni kezdte a sajátját, de a barátja meglepő gyengédséggel lenyomta.
- Akármi is történjék, maradj lenn – mondta halkan.
- Én is…
- Tudom Peter – szakította félbe Sirius, és megszorította a csuklóját. – De neked az a feladatod, hogy jelezd Kingsley csapatának, ha indulniuk kell.
- Nem kell megvédened – mondta, amikor végül megtalálta a hangját.
A sötétben is látta, hogy Sirius elmosolyodik.
- A régi szokások nehezen tűnnek el – még egyszer megszorította a kezét. – Csak vigyázz magadra Féregfark.
- Mint mindig – Peter nyelt egy nagyot, és felkészült a legrosszabbra. Itt volt az idő.
Kibámult az ablakon, és a halvány csillagfényben látta az ősi vaskaput, amit évszázadokkal ezelőtt a legjobb mesterek készítettek, és ami Griffendél Godrik ősi birtokát őrizte. Egykor olyan erős védelmet nyújtott, hogy akár egy sereget is feltartóztatott volna, de már jóval a kis Harry születése előtt, egyszerű dekorációvá vált – vagy inkább szimbólummá: a nyitottság és a bizalom jelképévé. Így aztán az elöl érkező halálfalók magabiztosan lökték meg a kaput, bízva abban, hogy az nem több, mint aminek látszik. A Griffendél kapu ellenállás nélkül feltárult – a tűzijáték csak ezután kezdődött.
xxxxxxxxxxxx
- Most!
Sirius hangja alig volt több suttogásnál, de a hatás, amit a parancs kiváltott annál hangosabb volt. A szeme sarkából, Remus látta, ahogy Peter pálcája előrelendül – talán egy kicsit túl gyorsan is, de nem tudta hibáztatni az idegessége miatt – és riadóztatja az aurorokat, akik a kertben rejtőztek. Bent a házban, Hestia Jones kimondta az utolsó varázsigét, ami aktiválta a különleges és láthatatlan pajzsrendszert, odakint pedig Rodolphus Lestrange megragadta a bejárati ajtó kilincsit, és nagy meglepetésére az engedett…
Remus tett egy jobbra irányuló mozdulatot a pálcájával, aktiválva a bűbájt, amit a verandán helyeztek el, és ami a kilincsre volt rákötve. Azonnal sikolyok töltötték be a levegőt, érezte az égő hús és a tűz szagát – de nem volt idő, hogy értékelje a hatást. Újabb gyors mozdulat, és a hátsó ajtón is helyükre kattantak a védő varázslatok. Elől kitört egy ablak, mivel egy találékony halálfaló ott próbálkozott a bejutással, de csak azt érte el, hogy Sirius átka, gyakorlatilag visszarepítette, hagy csatlakozzon a társaihoz.
Kiabálás hallatszott, és a dühös hangokból kiszűrhette, hogy felismerték a három hangot bentről, és most új parancsokat osztogattak. Egy másodperccel később, Remus felismerte Piton dühös hangját.
- Csak Potter hülye barátai azok! – üvöltötte a rangidős halálfaló, nyílván azokra zúdítva haragját, akik meg akartak futamodni. – Hagyjátok, hogy egy vérfarkas, egy áruló és egy bolond meghátrálásra kényszerítsen!
Remus magában köszönetet mondott a helyettesének. Piton nem tudta, mi a tervük, de elég esze volt hozzá, hogy nagyjából kitalálja. Még egy pillanat és a többi halálfaló is ugyanarra következtetésre jutott volna, de Piton kihívást intézett az önbecsülésük ellen, és ezzel kiiktatott minden racionális gondolatot. Gyakorlatilag ez volt az utolsó mozzanat ahhoz, hogy kockázatos tervük minden darabja összeálljon. Voldemort követői újra támadásba lendültek.
Egy férfi fekszik a padlón és fájdalmasan üvölt.
Remus pislogott, de a váratlan kép nem tűnt el.
„Hiba? – kiabált egy kegyetlen, éles hang. – Elszámítottad magad?
Piton a földön, zihálva és remegve. Lassan, bizonytalanul feltérdel, az arca kifejezéstelen:
„Uram! Ez volt a legjobb döntés, amit a körülmé… „Crucio!"
- Remus! – Peter sürgető hangja kizökkentette a vízióból. Remus remegve felemelte a pálcáját, és két barátjával együtt mondta el az utolsó varázsigét.
Hosszú évek tapasztalata, amit a mások átverésében szereztek, egy csomó olyan felfedezésre vezette a Tekergőket, amit az ilyen helyzetekben nagyon jól tudtak hasznosítani. Sokat megértettek abból, hogy is működik valójában a mágia, és hogy tudnak összekapcsolódni a különböző típusú varázsigék – ennek köszönhették például azt is, hogy az RBF és a RAVASZ vizsgákon is nagyon jól teljesítettek (még Peter is, aki a mai napig butának tartotta magát). Például harmadévben jöttek rá, egy véletlen baleset folytán, hogy ha ötvözik a gátló, a kétségbeesést szító és a festék-szikráztató bűbájt, a kombináció nagyobb kavarodást tud előidézni, mint akármelyik zavarkeltő bűbáj. Remus arcán furcsa mosoly jelent meg. Ez olyan lecke volt, amiről Flitwick biztos nem gondolta volna, hogy a való életben is hasznát vehetik.
Pontosan arra a másodpercre időzítették a három bűbájt, amikor az ajtó kinyílt. Egy pillanatig néma csend uralkodott, és Remus lélegzetet sem mert venni, mert egy másodpercre megijedt, hogy az ötlet talán nem működött – aztán kezdetét vette az őrült kiabálás. A hangokból ítélve a varázslat Pitont és a Lestrange-okat találta el először – Piton gyanúsan csendben volt, a három Lestrange pedig kiabált. Zavart kérdések hallatszottak, és harminc áldott másodpercig a halálfalóknak fogalmuk sem volt, mit is keresnek itt.
- Most, Peter! – Sirius mozgásba lendült, és Remus ott volt rögtön mellette.
James, szemtől-szemben Voldemorttal. Villanás. Lily, könnyek patakzanak az arcán. Harry, amint egy kövér férfi kiabál vele, és egy csontos nő, akiben Lily nővérét ismerte fel. Egy vaskos fiú bámulja Harryt az anyja mögül… Sirius, egyedül egy viharban…
Ne! Csak három lépést tett, de egy örökkévalóságnak tűnt. Ne itt! Remusnak minden erejére szüksége volt, hogy valahogy a háttérbe szorítsa a látomásokat, amik a szeme előtt ugráltak. Ne most és ne itt! Peter a bal oldalán volt, Sirius a jobbon, Jones a kitört ablakon vetette ki magát, és együtt értek ki a verandára. Húsz másodpercük volt, hogy olyan nagy káoszt okozzanak a halálfalók között, amekkorát csak lehet. A sötétségből Kingsley Shacklebolt csapata közeledett feléjük, a kapu és a ház közé szorítva a támadókat.
Vörös fény villant. Sirius és Jones csaptak le először, a reflexeik egy fokkal gyorsabbak voltak, mint Remusé, különösen ebben a zavart állapotában. A világ még mindig, mintha lassított felvételben mozgott volna körülötte, a látomások még mindig a tudata előterébe akartak tolakodni. Hirtelen, irracionális dühöt érzett Albus Dumbledore-ral szemben: miért én? – de a pillanat gyorsan eltelt, és a dühét inkább a varázslatba öntötte.
Minden erejüket az ellenségre zúdították, még a kis Peter is, akit mindig mindenki alábecsült. Majdnem fél percig nem volt semmi ellenállás, aztán az ösztön kezdett erőt venni a zavarodottságon, és a halálfalók harcolni kezdtek. De addigra már beszorították őket, a hátsó kapu felől pedig már Oscar Whitenack és Mucia Coleman is közeledtek, akiket nem olyan régen engedtek ki a Szent Mungóból. Az első percben, amit a túlerőben lévő halálfalók azzal töltöttek, hogy valahogy összeszedjék magukat, a Rend-tagok sokkal nagyobb pusztítást végeztek, mint amiben reménykedtek. Öt halálfaló esett el, közülük viszont senki nem sérült meg.
Aztán a zöld fény töltötte be a levegőt, és a harc komolyan kezdetét vette. Remus agyában megint megvillant egy kép, de az ösztöneinek köszönhetően mégis félrerántotta Petert a halálos átok elől. Gyors ellenátkát, Bellatrix Lestrange pajzsa visszaverte, de Peter átjutott egy sokkoló-átokkal és Remus hallotta, hogy a nő vadul szitkozódik. Kikerülte Nott szél-átkát, és megpróbált egyet visszaküldeni, de elszámította magát és mellément, a széle azonban eltalálta Averyt.
Időről időre képek jelentek meg, de mindig elnyomta őket. Elég nehéz volt követni az eseményeket, anélkül is, hogy…elmerüljön a saját elméjében. A harc kaotikus volt. Remus eddig még csak egyszer vett részt ilyen totális csatában, akkor, amikor Voldemort megtámadta a Roxfortot. De az mégis más volt, itt nem voltak front-vonalak. Gondolkodni is alig volt idő, és többször csak különösen kifinomult hallásának köszönhette, hogy időben ki tudott térni egy-egy átok elől. Közben valahogy elsodródott Peter mellől, és remélte, hogy valaki azért odafigyel majd rá…
xxxxxxxxxxxxxxxx
Aznap éjjel, a sötétségben más csaták is zajlottak. Ezek csendesebbek voltak, és lassabbak, de nem kevésbé halálosak. Dementorok osontak házról-házra, alvó és ártatlan áldozatokra vadászva. Kevesen próbáltak ellenállni, és még kevesebben jártak sikerrel.
Nem voltak ezek céltalan gyilkosságok. Sárvérűek és félvérek haltak meg, anélkül, hogy megérthették volna, mi történik velük. A családjuk is követték őket, és sokaknak még félni sem maradt idejük.
Susan Bones volt az első, idősebb unokanővérével együtt, aki eltökélten távol tartotta magát a háborútól. Két utolsó tagja egy családnak, amit Voldemort nagyúr pusztított el. Egymás mellett estek el – túl későn tértek magukhoz, hogy ellenállják, de elég korán, hogy megértsék, mit vesztenek.
Tim Sloper az ágyában halt meg, a szüleivel együtt, akik muglik voltak, és még csak észre sem vették, mi történik velük. Az öccse Jack, még egy évre volt attól, hogy megkapja a roxforti levelet, de az már soha nem fog megérkezni. Akár a Sloper család, a Greengrasserek is harc nélkül estek el. Ők régi mardekáros család voltak, de soha nem támogatták Voldemort gonosz ambícióit – rá kellett jönniük, hogy a Sötét Nagyúr nem felejtette el a fiút, aki egykor az osztálytársa volt.
Az utolsók Lovegoodék voltak: apja és lánya. A dementorok túlerőben voltak, és mindketten a Csók áldozatai lettek – a szomszédok találták meg őket hajnalban, üresen és lélektelenül ülve a verandán, és az égre bámulva.
Nem égett a Sötét Jegy az otthonok felett, de nem is volt rá szükség – elég volt a bizonyíték, amit a dementorok hagytak maguk után.
A figyelmeztetés egyértelmű volt.
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
A végén a győzelem az övék volt, és a diadalittas aurorok boldogan tértek haza, miután kicsi, de jelentős csatát nyertek. Az eredmény végül három-null lett. Nott fogságba esett, Voldemort két további szolgája pedig holtan hevert, köztük Rabastan Lestrange. Remus nem akarta megölni a fiatalabb Lestrange testvért, de a csonttörő átok kettétörte a nyakát, és azonnal végzett vele. Bár minden bizonnyal nem maradhat megtorlatlanul, hogy az egyik legősibb család sarjával végzett, nem nagyon aggódott a következmények miatt.
Túl sok minden változott, túl gyorsan, és a látomások gyorsan cikáztak a szeme előtt. Valószínűleg megrémítették volna, ha egyáltalán van ideje felfogni őket.
A következő hajnal aztán emlékeztette őket, hogy Voldemort nem felejti a sértést, és nem bocsátja meg a vereséget. Remus a Reggeli Próféta aznapi számából bizonyosodhatott meg erről, és alig hitt a szemének.
A címlapon a Godric's Hollow-beli ház romjai látszottak, és a romok felett hátborzongató zöld fénnyel izzott a Sötét Jegy.
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxx