Elnézést, hogy ilyen hosszú ideig kellett várni az új fejezetre, de sajnos előállt a családban egy-két válsághelyzet az elmúlt hetekben, de úgy néz ki, már túl vagyok ratja, úgyhogy: Jó olvasást!
Tizennegyedik fejezet: Nagy és sötét napok
- Hát, így állunk...
- Hmmm – Sirius szórakozottan hümmögött, láthatólag oda sem figyelt. Ez annyira nem volt jellemző rá, hogy a többiek egy emberként bámultak rá. Erre elmosolyodott. – Bocs. Ne foglalkozzatok velem, csak elgondolkodtam.
- Ne ne, Tapmancs? Ezt igazán nem vártam volna tőled! – vágta rá James szinte reflexszerűen, de Siriusnak csak a szája mosolygott rá vissza, a szemei nem.
James tudta: akármi is történt Voldemort támadása során, az még mindig nem hagyta nyugodni Siriust. Egyre inkább szembesülniük kellett azzal, hogy a barátjuk megváltozott. Ez ijesztő volt: valahogy sötétebb lett, mintha azt a kevés ártatlanságot is elvesztette volna, amit Azkaban még meghagyott neki. Vagy, ha nem veszett el végleg, hát nagyon mélyre szorult vissza. Jamesnek volt egy olyan érzése, hogy jobban járnának, ha gyorsan tisztába jönnének ezzel a változással.
Öt nap telt el Harry születésnapja óta. Öt nap, amely alatt James és a többiek próbáltak úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Harry-t nagyjából sikerült is megtéveszteni: Hermionéval együtt a Weasley családnál töltötték az elmúlt két éjszakát, és így szinte semmiben sem különböztek a többi tizenkét évestől. Persze, arról nem tudtak, hogy több auror is vigyáz rájuk. Annak ellenére, hogy mindenre fel voltak készülve, semmi váratlan nem történt – James legnagyobb megkönnyebbülésére. Úgy tűnt, Voldemortot épp annyira meglepte a vereség, mint Siriust a győzelem. James sejtette, hogy a Sötét Nagyúr most vár valamire, de azt lenne jó tudni, hogy mire...
És miért van az az érzésem, hogy ez csak az a bizonyos vihar előtti csend?
- Elég a filozofálgatásból – szólalt meg hirtelen Piton. Mint mindig, most is ő unta meg először, hogy csak elméleteket gyártanak. – Talán visszatérhetnénk a tárgyra!
James elvigyorodott, de csalódottan tapasztalta, hogy Sirius arcán megmaradt ugyanaz a merengő kifejezés. Remus átvette a szót.
- Nem lesz hatodik tanács, amig Fawkes nem engedi – mondta halkan. – De igy kettővel kevesebben vagyunk… és még ha létrehozhatnánk is az új tanácsot, akkor sem tudnám, kit választhatnánk be.
- Egyikünk sem tudja – jegyezte meg Lily a kandalló mellől.
A Grimmauld téri ház könyvtárszobájában voltak, és jóval elmúlt már éjfél. Teljes titokban gyűltek itt össze. Legalábbis remélték, hogy titokban tudták tartani a találkozót, mert mostanra már annyi kém volt mindenütt, hogy szinte lehetetlenné vált, bármit is igazán titokban tartani.
Az előző nap eseményei is ezt bizonyították: James és Arthur megpróbálták felállitani az új minisztériumot, de az első hivatalnok-csoport megérkezése után egy órával az épület a levegőbe repült. Bár nem volt nyilvánvaló nyoma a halálfalók támadásának, mindenki tudta, hogy semmi más nem lehetett. Az lehet, hogy Voldemort visszavonult egy időre, de azért nem maradt teljesen tétlen. James sóhajtva lepillantott a Reggeli próféta aznapi számának cimlapjára.
1992, augusztus 4.
Az új Mágiaügyi Minisztérium is romokban
Keith Lindsay, külső tudositó
Tegnap kora délután, a megmaradt minisztériumi osztályvezetők kísérletet tettek egy új központ felállítására London külvárosában. A munkát az ideiglenes miniszter-helyettes, Arthur Weasley vezette. Alig kezdtek bele a munkatársak beköltöztetésébe, amikor hatalmas robbanás döntötte romba a kiválasztott épületet. Tizenhat varázsló esett áldozatul. Ludo Bagman, varázssportügyi miniszter is a halottak között van és további öt kritikus állapotú sérültet ápolnak a Szent Mungóban.
Weasley miniszter úr nem kívánta kommentálni az eseményeket, attól eltekintve, hogy kijelentette: a minisztérium alaposan ki fogja vizsgálni ezt a bűncselekményt, és hamarosan új központot fognak találni. Ennek helyét azonban nem árulta el.
További fontos hírként közölhetjük, hogy a választások időpontját a jövő hétre tűzték ki. A felmérések szerint a jelenleg ideiglenes miniszterként működő, James Potter áll az élen a versenyben. Potter - aki még mindig lábadozik a minisztérium elleni támadás során szerzett sérüléseiből - már bejelentette: ha megválasztják, akkor is Arthur Weasley marad a helyettese, ami sokakat meglep, tekintve milyen alacsony funkciót töltött be korábban Weasley a minisztériumban.
Potter fő ellenfele Cornelius Caramel. Ő és stábja folyamatosan bírálják Potter politikai lépéseit, és azt állitják, hogy a háborúnak békés eszközökkel is véget lehetne vetni.
Meglepő és kései jelöltként csatlakozott a választási kampányhoz Lucius Malfoy, aki régóta jelentős politikai erőt képvisel, függetlenül attól, hogy korábban soha nem kívánt semmilyen hivatalos tisztséget beölteni. Amikor rákérdeztek, mi áll a hirtelen változás hátterében, Malfoy így válaszolt:
„Egyszerűen nem nézhetem tétlenül, hogy társadalmunk tovább szenvedjen az alkalmatlan vezetés miatt. Míg teljes szívvel hajlandó lennék támogatni Mr. Caramel erőfeszitéseit, attól tartok a jelentősebb családok az ő miniszterségét nem néznék túl jó szemmel. Itt az ideje, hogy az ősi máguscsaládok egy tagja vállalja a felelősséget, és megtegye, amit meg kell tenni."
Malfoy, mint az közismert, a tizennégy nagy család egyikének feje, de ez igaz James Potterre is. Malfoyról azonban régóta rebesgetik, hogy egyben Tudjákki lelkes követője is, ami nyílvánvalóan megkülönbözteti az ex-auror Pottertől. Bár eddig nem került elő bizonyíték arra nézve, hogy Lucius Malfoy halálfaló, a pletykák valószinűleg jelentősen csökkentik az esélyeit. Mr. Malfoy – ahogy az várható is volt – ez utóbbi kérdést nem kívánta kommentálni.
- Megint Malfoyon rágódsz? – Sirius kérdése annyira meglepte, hogy James majdnem leejtette a csészéjét, aztán szégyenkezve elmosolyodott.
- Ennyire nyilvánvaló?
- Csak azért, mert úgy bámulsz a Reggeli Prófétára, mintha a tekinteteddel szeretnéd felgyújtani – jelentette ki Dung egy félmosoly kíséretében.
- Ilyen szörnyű lennék?
- Ó, igen – mondta a felesége azonnal. – Bizony ilyen szörnyű!
- Nem hiszem, hogy aggódnod kellene Malfoy miatt – tette hozzá Sirius, és most meglepően normális volt a hangja. – Nekem úgy tűnik, hogy csak Carameltől vonhat el szavazatokat. Akik hisznek benned, azoknak a véleményét nem változtathatja meg. Az értelmes emberek nem fognak bedőlni neki, csak mert az egyik nagy családból származik.
- Igen, de ezt Malfoynak is tudnia kell – mondta Remus. – Akkor meg mit akar? Mit szeretne elérni?
Minden szempár automatikusan Piton felé fordult, de egy pillanatnyi szünet után a halálfaló csak vállat vont.
- Fogalmam sincs – ismerte be. – Hatalmat, ez biztos… de ezen kívül… nem vagyok biztos benne. De a Sötét Nagyúr gúnyolódott vele a jelöltsége miatt, úgyhogy szerintem ez magánakció a részéről.
- Voldemort, amint gúnyolódik? Nehezen tudom elképzelni...
- Semmi sem lehetetlen – válaszolt Piton. – Lucius Malfoy sok szempontból kivételezett helyzetben van. A lényeg az, hogy nem tudom, mit tervez, de James-nek igaza van: oda kell figyelni rá.
James bólintott:
- Mindössze hat nap, és megtudjuk.
- De mi lesz aztán? – kérdezte Lily. – Tegyük fel egy pillanatra, hogy megnyered a választásokat. Vagy ha nem is nyersz, a Rend még mindig ott lesz, csak kicsit bonyolultabb lesz ellátni a feladatot. Remus szerint a Roxfort biztonságos. Perselus azt mondja, Voldemort várakozik – de mire? És hogy állitjuk meg, amikor lépni fog? Ezeket a kérdéseket meg kell válaszolnunk, de eddig csak kerülgettük a forró kását.
- Lilynek igaza van – mondta Remus. – Nem várhatunk tovább. Vissza kell vágnunk, és minél hamarabb – Siriusra nézett. – De ehhez először meg kell értenünk, mi történt.
Rá egyáltalán nem jellemző módon, Sirius kerülte mindannyiuk tekintetét, és inkább a saját kezeit bámulta. Egy rövid szünet után, Remus a lehető legfinomabb hangvételben folytatta.
- Eddig nem kérdezősködtünk, mert tiszteletben tartottuk, hogy nem akarsz róla beszélni. Tudom, hogy nehezedre esik, de tudnunk kell!
- Igen – szólalt meg halkan Sirius. – Tudnotok kell...
James hátán hirtelen végigfutott a hideg, de azt sem tudta, miért. Aztán Sirius felnézett és a tekinete tiszta volt: nem volt benne ott az a bizonytalanság, ami az elmúlt öt napban jellemezte, semmi tétovaság, semmi kétely. Nyugodtabbnak tűnt, mint az elmúlt időszakban bármikor.
- Harcoltunk – kezdte, és feltartotta a kezét, hogy megakadályozza Lily kérdését. – Nem párbajoztunk, de akkor is harcoltunk. A szellemi erejét használta, hogy lerombolja a védelmi vonalakat, én pedig megpróbáltam megakadályozni ebben. Aztán történt valami...
Mély lélegzetet vett.
- Még most sem tudom megmagyarázni. Nem tudom szavakkal leírni. Valahogy összekapcsolódtunk és megküzdöttünk egymással. Nem varázserőről szólt a küzdelem, hanem az akaratról. Majdnem olyan volt, mint amikor az Azkabanban egyszerre mondtuk ki az Imperius átkot, csak a kapcsolat még erősebb volt… és mélyebb, azt hiszem. De az első pillanattól éreztem, hogy ez nem tarthat sokáig, és egyikünk sem győzhet. Azt gyanítom, hogy Voldemort is elvesztette az eszméletét, akárcsak én. Mintha egy örökkévalóságig tartott volna, de tudom, hogy valójában csak néhány perc volt...
- Tényleg elájult – erősítette meg Piton. – Legalábbis Lucius ezt mondta. A Sötét Nagyúr maga nem beszélt róla.
- Azt nem is csodálom – mondta Sirius, aztán lassan James felé forditotta a fejét. – Amit Dumbledore próbált elmondani nekünk, az igaz. Úgy hiszem, nem Harrynek kell megállítania Voldemortot… hanem nekem.
Szinte tapintani lehetett a csendet a szobában. Az azkabani szabadító akció után annyi legalábbis nyilvánvalóvá vált, hogy Sirius jelentős szerepet fog játszani a háborúban, de semmit nem tudhattak biztosan. A jóslat akár eredeti formájában is igaz lehetett: ami azt jelentette volna, hogy Harrynek kell viselnie a terhet. És ebbe James apai szíve majdnem beleszakadt. De most minden megváltozott és emiatt James egyszerre érzett megkönnyebbülést és szorongást.
- Ma éjjel a Sötét úr kijelöli ellenfelét – idézte Remus halkan. – És így is történt.
- Igen – mondta egyszerűen Sirius.
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
- Találtunk egy jóslatot, nagyuram – mondta Julia halk tisztelettel. – A misztériumügyi főosztály romjai közt volt, mélyen eltemetve, de sikerült kiemelnünk.
- Valóban? – kérdezte Voldemort enyhe ingerültséggel.
Piton látta rajta, hogy a nagyúr ideges, mert félbeszakitották a gyűlést, és csak egy hajszál választja el attól, hogy menten megátkozzon valakit. Két órával azután, hogy a Főnix Rend központi tanácsa befejezte a tárgyalást, Piton egy újabb szűk körű gyűlésre volt hivatalos. Ez azonban sokkal sötétebb volt. Voldemort két nappal ezelőtt bízta meg Juliát azzal, hogy vizsgálja át az elpusztított minisztérium romjait, és Piton egyáltalán nem volt meglepve, hogy a nő ilyen gyorsan eredményt is produkált.
- Beszélj gyorsabban, féreg! – csattant fel Bellatrix Lestrange, amikor Julia egy kicsit tétovázott. De Julia, mint mindig, most is igazi Malfoy volt, és nem hagyta magát megalázni egyetlen halálfalótól sem, akármilyen magas rangú legyen is az.
- Te nem beszélhetsz így velem, Bellatrix! Nem téged gúnyoltak véletlenül medúzának az iskolában?
Bellatrix kék szemei veszélyesen villantak:
- Te… - de nem fejezhette be a sértést.
- Elég, Bella! – szakította félbe a Sötét Nagyúr hideg hangja a vitát, aztán az átható tekintet megint Julia felé irányult. – Beszélj a próféciáról! – parancsolta.
- Nincs rajta semmilyen jelzés, ellentétben a többi jóslattal, amiken szerepel azoknak a neve, akikre vonatkozik – magyarázta Julia. – A gömbön csak ez a felirat áll: Nagy és sötét napokra.
- És felteszem ezt az értékes leletet, ott hagytad őrizetlenül, ahol bárki rábukkanhat! – vonta felelősségre Rodolphus Lestrange, aki a felesége mellett állt, és próbált fontosnak látszani, de Julia csak egy megvető pillantással jutalmazta.
- Nem, ami azt illeti, itt van nálam.
- Tessék? – kérdezte Perselus azonnal, őszinte kíváncsisággal. – Úgy tudtam, csak azok érinthetik meg a jóslat-gömböket, akikre a próféicia vonatkozik.
- Ez így is van. Elméletileg csak az hozhatja ki a jóslatot a misztériumügyi főosztály területéről, akire vonatkozik. Vagy az, aki tudja hogy kell kijátszani az ősi bűbájokat – tisztelettel meghajolt a Sötét Nagyúr felé, és intett a pálcájával.
Lassan egy üveggömb úszott elő a háta mögül, amin Piton csak hunyorogva tudta elolvasni feliratot.
Leonidász jósdája, Spárta, Delphoi
(?) és (?)
Nagy és sötét napokról
Julia nyugodt hangja szakította félbe a várakozással teli csendet.
- Úgy vélem, uram, hogy a jóslat önre vonatkozik.
xxxxxxxxxxxxxxxxx
Késő délutánra a Grimmauld téri ház minden volt, csak csendes nem. Harry visszajött és magával hozta Hermionét, valamint négy Weasley gyereket /Mrs. Weasley nyílván nem engedte el a fiukat a húguk nélkül/ és ezzel a káosz vette át az uralmat. Szinte már szürreális volt azt látni, hogy a sötét Black család ősi otthona játszótérré alakul. Az anyja biztos beleőrült volna már a gondolatba is – persze, csak ha nem lett volna már eredetileg is tiszta bolond! Sirius viszont élvezettel figyelte a kibontakozó átverés-háborút.
Most azonban nem volt ideje a szórakozásra. A szobájában volt, Juliával, aki váratlanul toppant be. A nő most az ágyon ült, törökülésben és teljesen úgy nézett ki, mint aki otthon van. Csak a szeme körüli apró ráncok árulkodtak arról, hogy aggódik valami miatt, méghozzá nem is kevéssé.
- Nem mertem volna idejönni, ha nem lenne nagyon fontos – mondta most éppen halkan.
- Tudom.
- A Sötét Nagyúr utasított, hogy kutassam át a minisztérium romjait – folytatta. – Úgy ítélte meg, hogy a szakértelmem talán hasznos lehet abban a romhalmazban, és látni akarta, találok-e valamit.
- De már átkutattuk a romokat – tiltakozott Sirius.
- Lehet, de nem elég tüzetesen. Találtam egy jóslatot. Nagyon ősi, majdnem kétezerötszáz éves, és kicsit különbözik a többitől. Talán az aurorok ezért nem vették észre. De mihelyt megláttam, tudtam... - egy kicsit elhallgatott.
- Mit tudtál? – valamilyen okból, szinte félt feltenni ezt a kérdést.
- Tudtam, hogy fontos. Nem vittem volna el neki, ha egyedül lettem volna, de Jugson folyton ott volt a nyomomban – mély lélegzetet vett. – A jóslat időszámitásunk előtt 480-ban keletkezett a delphoi jósdában, de nem volt rajta semmi jelölés. Nem áll rajta, hogy kinek szól, csak annyi: nagy és sötét napokról...
- Tehát a jóslat Voldemortnál van.
- Igen, de használtam egy emlékezet-élesítő bűbájt magamon, mielőtt odaadtam neki, úgyhogy pontosan emlékszem rá – mondta. – Perselus is ott volt, de nem tudtam figyelmeztetni, így valószínűleg nem tudná szó szerint felidézni.
- Ő még nem szólt róla.
- Még mindig Azkabanban van. Én is csak most tudtam eljönni, de muszáj elmondanom. Tudnod kell róla!
- Miért nekem?
- Leszámítva, hogy benned bízom a legjobban? Azt hiszem, te vagy az egyik személy, akit a jóslat említ – remegő lélegzetet vett, előrehajolt és megfogta Sirius kezét. – Voldemortnak is ez a véleménye...
Sirius, őszintén szólva, nem érzett semmi meglepetést, de valami hidegség kezdett felkúszni a gyomrából a szíve felé.
- Akkor jobb lesz, ha meghallgatom.
- Igen.
Julia lehunyta a szemét, és az apró ráncok hirtelen kisimultak. Amikor megszólalt, a hangja halk volt, de valami furcsa erő csengett a szavaiból.
- Mikor hősökre lesz szükség eljönnek, közös vér nélkül is testvérek. Megőrzött és megszegett ígéretek. Egyedül a vihar ellen vagy együtt a sötét végben. KIket kín és vér tán meggyötör, de meg nem tör, el nem söpör.
Sirius hátán végigfutott a hideg a furcsa szavaktól, de amikor Julia kinyitotta a szemét, megpróbálta elrejteni az érzéseit. Julia persze átlátott rajta, mint mindig: egyetlen egyszer megszorította a kezét, de aztán engedte, hogy Sirius felálljon. Mozgásra volt szüksége, így járkálni kezdett fel-alá a hálószobában. Julia hagyta, hogy csendben átgondolja a hallottakat. Sirius furán nyugodtnak érezte magát, mert a jóslat igazolta, hogy eddig helyesen cselekedett. Más talán nem érzett volna megkönnyebbülést egy ilyen jóslat hallatán, de ő igen. De azért... a hideg megint végigfutott a hátán: mert arra nem számított, hogy a többieket is magával rántja ebbe.
Tudta már egy ideje, hogy ő az, akinek szembe kell szállnia Voldemorttal. Legkésőbb a Harry születésnapján történtek után rá kellett erre jönnie, de valójában már korábban is tudta. Viszont így is jó volt hallani az igazat egy külső forrásból is. Mély lélegzetet vett.
- Nos, - szólalt meg halkan – most már legalább tudjuk.
- Igen – Julia a szája szélét harapdálta, és egy nőtől, aki soha nem mutatott gyengeséget, ez szinte már megdöbbentő volt. – De Voldemort is tudja.
Sirius még mindig mászkált, de közben vállat vont.
- Ez nem új. Sejtenie kellett már Harry születésnapja óta.
- De most már biztos benne – jegyezte meg. – Most már tény, hacsak a jóslat nem egy másik sötét végről beszél, amiben határozottan kételkedem. Ráadásul Voldemort képes volt megérinteni a jóslat-gömböt … Szerintem ez a jóslat mindent megváltoztat.
- Mert ő is rájött, hogy kikről van szó – bólintott Sirius, és egy pillanatra megállt, hogy tanulmányozhassa Julia arcát. – De nem minden jóslat teljesedik be pontosan. Tudod, szinte már jó érzés biztosan tudni...
- Azért érzel így, mert bolond vagy! – mondta Julia, és ezúttal végre elmosolyodott.
- Lehet. De szeretek elébe menni a dolgoknak.
- Ó, eddig észre sem vettem ezt a tulajdonságodat! – jelentette ki játékosan Julia.
- Na, ne mondd!
Lehuppant Julia mellé az ágyra, és magához húzta. Julia a férfi vállára fektette a fejét, és egy pillanatig csendben feküdtek egymás mellett, de az ilyen pillanatok az ő világukban nem tarthattak sokáig.
- El kell mondanunk nekik – szólalt meg a nő halkan.
Sirius csak bólintott, és mélyen beszívta a nő hajának illatát, aztán megkérdezte.
- Én mondjam el, vagy szeretnél ott lenni?
- Te bízol bennük, úgyhogy én is – válaszolt, minden tétovázás nélkül. – Maradok, ha szeretnéd!
- Azt szeretném, hogy örökre maradj – suttogta a fülébe mosolyogva.
- Persze, te bolond! De ne válts témát! – de a mosoly ott bújkált a hangjában.
- Nem is akartam – tiltakozott ártatlanul. – Most komolyan: szeretném, ha maradnál. Szerintem fontos, hogy te is itt legyél!
Julia félkönyékre emelkedett, hogy a szemébe nézhessen.
- Miért?
- Nem tudom. De úgy érzem, te is a része vagy ennek az egésznek… ráadásul nem tudnám egyedül felidézni a teljes jóslatot.
- Most már értem! – nevetett Julia. – Csak az agyam miatt kellek!
- Most lebuktam!
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
Végül több, mint egy napba telt, míg sikerült összetrombitálni a Tekergőket,de augusztus nyolcadikára Peter is visszaért az országba, és a Roxfortban találkoztak. Ahogy éjszaka végigsétáltak a folyosókon, Siriusnak a régi mókák jutottak az eszébe, de akkor persze nem Julia volt az oldalán. Elmosolyodott, amikor odaértek az igazgatói irodához, és türelmesen kivárta, míg csigalépcső megjelent.
Remus és Peter már odabenn vártak, de mindketten meglepődtek, amikor meglátták, hogy Julia is vele van. Piton, úgy tűnt, még mindig nem ért vissza az iskolába, igy Remus sem tudhatott semmiről. Ennek ellenére, az igazgató szívélyesen üdvözölte a váratlan látogatót, és biztosított mindenkit, hogy James is hamarosan itt lesz.
James késett. Aztán húsz perc várakozás után, végül az ideiglenes miniszter is begördült az irodába, az arcán bocsánatkérő mosollyal.
- Bocs a késésért – mondta rögtön. – Caramel hívott, és nem tudtam lerázni.
- Őszinte részvétem – jegyezte meg Peter.
- Semmi jó kifogás nem jutott az eszembe.
- Az nem elég jó, hogy utálod? – kérdezte Sirius ártalmatlan hangsúllyal, mire egy szúros pillantást kapott Remustól.
- Természetesen a késés meg van bocsátva – mondta az igazgató komolyan, de a mondatot követő széles vigyor elrontotta az összhatást. – Átmenetileg!
Aztán James Juliára nézett:
- Örülök, hogy újra látlak, Julia! – üdvözölte őszinte mosollyal. – Jól nézel ki!
- Köszönöm – a nő is mosolygott, de közben valami huncut csillogás is megjelent a szemében. – Bárcsak én is ezt mondhatom rólad James, de borzalmasan nézel ki!
- A politika teszi – válaszolt rögtön, de Sirius látta, hogy a barátja valóban nagyon kimerültnek látszik. Miután a vidám hangulat alábbhagyott, Julia kérdőn ránézett, ő pedig bólintott, úgyhogy a nő belekezdett.
- Gondolom, mind kíváncsiak vagytok, hogy én mit keresek itt – mondta. – Az igazság az, hogy miattam kellett megszervezni ezt a találkozót...
xxxxxxxxxxxxx