Dylan nagyon jól haladt a bájitalok terén. Hermione is elégedett volt. Két hónap alatt az összes transzformáló bájitalt átvették, és a múlt héten kezdték el a sötét lényekkel szemben alkalmazható főzetek készítését. Hála a szakkörnek a fiú és a három jó barát kezdték jobban megismerni egymást.
December elején, mikor legközelebb lemehettek a közeli faluba, a négy barát már együtt rótta az utcákat. Még nem esett le az első hó, de a falu már fehérbe öltözött. A kirakatokba folyamatosan hulló havat varázsoltak, ami nem olvadt el, az ereszekről jégcsapok csüngtek alá, és amikor betértek a Három Seprűbe meglepődve tapasztalták, hogy a közelgő ünnep jeléül az asztalok fehér és zöld terítővel voltak leterítve a szokványos piros helyett, és az asztalokat úgy állították körbe, hogy közrefogják a nagy, piros és arany színekben pompázó karácsonyfát. A négy fiatal a fa közvetlen közelébe ült le, így érezték a belőle áradó finom illatot és hallották az ágak végén csücsülő, halkan énekelgető manókat is. A helyiséget finom illat lengte be.
Madam Rosmerta lépett az asztalukhoz, és felvette a rendelést. Miután a Minisztériumban többen is tanúskodtak az ügyben, felmentették a kocsmárosnét a vádak alól, miszerint segített az ifjú Malfoynak. A bizottság megállapította, hogy az Imperius átok hatása alatt állt. Miután a kocsmárosné eltipegett tűsarkú cipőiben, a barátok beszélgetni kezdtek. A délután kellemesen telt. Miután mind elfogyasztották a mézeskalácsot és a vajsörüket visszaindultak a kastélyba.
Vasárnap délelőtt szomorúan álltak neki tanulni. A két játékost csak a kviddiccsedzés izgatta. Hermione és új barátjuk úgy döntöttek, átteszik délutánra a korrepetálást, hiszen akkor úgysem lesznek itt a fiúk. A délelőtt unalmasan telt. Végig Ron morgását hallgatták, aztán valaki másét is. Úgy tűnt, Hermione kedvencének is kezdett elege lenni a morcos fiúból, hiszen a Ron által írt "bájitaltandolgozat" példányai galacsinalakban már nem elsőre őt találták el a kandalló helyett. A macska nagylelkűen - megkímélve őket mindenféle galibától - visszavonult a lány ölébe aludni.
Harry és Ron koradélután másztak ki a portrélyukon, és indultak el edzésre. Két bennmaradt barátjuk előpakolta az eszközöket és a hozzávalókat. Hermione elkezdte magyarázni tündérmanók megszelídítéséhez szükséges bájital elkészítését és jellemzőit. Dylan secperc alatt megoldotta a feladatot, ezért Hermione, a kandalló előtt sorakozó galacsinokat átváltoztatta a gonosz lényecskékké. A fiú az utasítások szerint egy varázsige kíséretében felszívta a főzetet a pálcájába, és egy újabb mormolása közben mindig újabb és újabb manóra célozva lövellte ki belőle. Láthatólag nagyon élvezte a dolgot, nem úgy, mint Hermione, akit az egyik manó - aki a többivel ellentétben nem tátott szájjal bámulta Dylant - megragadta a széket és kirántotta alóla. A lány tisztában volt vele, hogy a manóknak nagy erejük van, de erre mégsem készült fel, így a földön kötött ki. Dylan utolsóként a ravasz manót kábította el, aztán segített felkelni a lánynak.
- Jól vagy? - kérdezte cseppnyi aggodalommal a hangjában, azzal rámosolygott a lányra.
- Persze - bólintott Hermione, de furcsállta, ahogy a fiú néz rá. Érezte, hogy elpirul, bár maga sem értette, hogy miért. Bár a lány még mára tervezte, de inkább a következő órára halasztotta a kákalagirtó főzet elkészítését. Érezte, hogy most nem tudott volna erre koncentrálni.
Hermione a hét elején nagyon fáradt volt. A keddi bájital-korrepetálás és a rengeteg házi feladat, amit Piton adott fel nekik eléggé megviselte. Számmisztikaórán nem bírta tovább, és elaludt. Álmai hasonló úton kalandoztak, mint az első alkalommal.
Ismét Egyiptomban sétált, de a múltkori méltóságteljes környezetet pompa váltotta fel: gyapot és szőlőültetvények mellett haladt el, feje felett az itt otthonos varázslény, a kara repkedett. Olvasott ezekről a madarakról, még a könyvtárban, most azonban úgy érezte, hogy az fényévekre van tőle. Nem értette, hogy mi köze van neki ezekhez az álmokhoz. Úgy érezte, hogy a szereplője, de mint arról megbizonyosodott, senki nem tudta, hogy ott van. A közemberek, a királyné szolgái, mindenki átnézett rajta. Mégis érezte, hogy fontos amit most lát.
Egy szökőkút szélénél egy fiatal lány álldogált, aki különösen hasonlított Dylanre. Már jó ideje ugyanabba az irányba nézett, és mikor Hermione követte a pillantását, egy sötétbarna hajú férfi közeledett felé. Mindketten fehér ruhát viseltek, mely a válluknál volt megkötve. A férfi odalépett a lányhoz, és megfogta a kezét, aki erre elmosolyodott. Együtt indultak el, majd a függőkertek között elvesztek a kavargó porban Hermione szeme elől.
- Hermione! Ébredj már fel! - rázogatta a lány vállát Dylan.
Hermione ijedten kapta fel a fejét. Még mindig a számmisztikateremben ült, de ott rajta kívül már csak két hollóhátas fiú, Dylan és Vector professzor tartózkodott.
- Jól vagy? - szólongatta tovább a fiú, amikor látta, hogy felébredt. Már öt perce próbálta felkelteni a lányt, kevés sikerrel.
- Igen. Olyan furcsát álmodtam.
- Mit? - kérdezte gyanakodva Dylan. Érezte, hogy valami elkezdődött.
- Nem emlékszem rá - csóválta a fejét a lány csalódottan. A fiú egyre jobban kezdett megbizonyosodni, hogy sejtése beigazolódott. Felállt, és felhúzta Hermionet a székről. Miután kitessékelte a teremből, ahol Vector professzor mát igen furcsán nézett rájuk, gondolataiba merült. Ebédnél a hangját sem lehetett hallani. - Vajon mit jelenthet az álma? És vajon mit látott a lány? - még sokáig ezen gondolkodott, de mikor már a bájitaltanteremnél álltak, megpróbálta elterelni figyelmét a gondolatairól, hiszen fontos dologra készült.
Piton rájuk se nézve lépett be a tanterembe. Miután elmagyarázta, hogy a mai órán az emlékerősíő bájitalt fogják elkészíteni, egy pálcaintéssel elintézte az óra további részét.
Dylan annyira összpontosított, hogy szabályszerűen készítse el a főzetet, hogy észre sem vette, hogy padtársa már öt perce őt nézi. Mikor észrevette a fürkésző pillantást, rámosolygott a göndör hajú lányra, és dolgozott tovább. A lány még jobban megrökönyödött, mint korábban. Nem értette, miért mosolyog folyton rá a fiú, de le se tagadhatta volna, hogy nem zavarja. Érezte, hogy elvörösödik, de ezt a fiú már szerencsére nem látta.
Piton lépett oda az asztalukhoz, és megszemlélte Dylan művét. A fiú még mindig nem nézett fel. A tanár csalódott képet vágott, hiszen neki is be kellett látnia, hogy a fiú sokat fejlődött, amióta ideérkezett.
Óra végén, mielőtt Piton beszedte volna a főzeteket, Dylan üstjéből pár cseppet saját fioláinak egyikébe is folyatott. Óra után azon morfondírozott, hogy mikor itassa meg a lánnyal, de aznap már nem volt rá ideje, hiszen a másnapi átváltoztatástan szintfelmérőre kellett tanulnia. McGalagony szúrópróbaszerűen minden órán kiválasztott két embert, akikkel rövid gyakorlatsort végeztetett el. Már csak ő és Ron nem kerültek sorra, így nem volt menekvés. Belevetette hát magát a tengernyi jegyzetlap közé.