Hermione éjszakája nyugtalanul telt. Későn ment fel lefeküdni, mivel megvárta a kviddicsedzésről visszatérő fiúkat. Álmában a már jól ismert világban járt, de ezúttal az már nem hatott olyan békésen, mint az előző alkalommal.
Ezúttal a trón közvetlen közelébe sétált. Az arany ruhás hölgy most is a trónuson ült, de amikor egy kopaszodó, pergamentekercset szorongató öregember lépett fel az emelvényre, felállt, és főhajtással köszöntötte vendégét, aki a kölcsönös formaságok után így szólt:
- Marion úrnő! Örömmel jelentem, hogy elvégeztem az Ön által kért ellenvarázslat kifejlesztéséhez szükséges számításokat, és összekombinálása után segédeimmel sikeresen ellenőriztük is, és működik.
- Rendben van, engedett meg egy mosolyt magának a királynő. Mi a varázsige?
- Iniraelius - válaszolta tisztelettudóan, de valójában nagyon büszke volt önmagára. Azon kiváltságosok között lenni, akiket az Úrnő beavatott a tervébe, nagy megtiszteltetés volt.
- Rendben van Henutes! A jegyzeteidet le kell adnod a levéltárba. Munkádért bőkezű jutalmat fogsz kapni, amint bebizonyosodik, hogy nem vertél át - azzal sarkon fordult és ismét helyet foglalt.
Hermione hirtelen ébredt. Ránézett a komódján lévő órára, amely 7 óra 35 - öt mutatott. Ijedten ugrott ki az ágyból. Átváltoztatástan az első órájuk, arról nem késhet. Gyorsan megmosakodott, felkapott magára valami ruhát, és már száguldott is le a nagyterembe.
Barátai még ott ültek, és már azon tanakodtak, hogy megkeresik, amikor beloholt a terembe. Kis híján fellökte Malfoyt, aki épp akkor készült távozni. A fiú bosszankodva nézett rá, de csak ennyit mondott, miután alaposan megbámulta a lányt:
- Legközelebb ne felejtsél el fölvenni nadrágot!
Hermione szó nélkül elviharzott, és csillogó szemmel ült le a fiúk mellé. Ők is látták a jelenetet, de nem hallották, hogy mit mondott Malfoy. Most lépett oda az asztalukhoz Dean, aki szem -, és fültanúja volt a közjátéknak.
- Legközelebb ne felejtsél el fölvenni nadrágot! - utánozta Malfoy kényeskedő hangját. Ne is törődj vele Hermione! - mondta biztató hangon. A lány csak megrázta a fejét. Torkát fojtogatták a könnyek.
- Megfojtom azt a disznót! - fakadt ki legidősebb barátja, kicsit hangosabban a kelleténél. Az egész Nagyterem feléjük pillantott. Ők, akárcsak Hermine nem értették a fiú hirtelen kirohanását. A fiú és a lány egyszerre pirult el. A lány azért, mert érezte, hogy barátja nem csak a szőke fiú iránti utálatból akarja megfojtani az említett egyént, a fiú pedig azért, mert tudta, kissé jobban kifejezte érzéseit, mint akarta. - Mellesleg miről beszélt? Szerintem a szoknyáddal sincs semmi baj.
-. Malfoynak valószínűleg az volt a problémája, hogy csak egy centi látszik ki belőle a póló alól. Általában amikor az ember hanyatt - homlok rohan, hogy legyen ideje reggelizni, nem azt figyeli, hogy mit vesz föl! - élte bele magát egyre jobban a bosszankodásba, de barátai leállították:
- Ne aggódj, mi helyetted is megfolytjuk! - lelkendezett Ron, hiszen idén még nem volt alkalmuk megleckéztetni Malfoyt.
Ezen mindannyian nevetni kezdtek.
Első órájuk, mindenki nagy „meglepetésére" igen kellemesen telt, főleg miután Oliver Wood benyitott a terembe, és jelentette Piton professzornak, hogy Lupin professzor beteg, és McGalagony őt jelölte ki helyettesíteni. A tanár, minden várakozással ellentétben nem örült felhőtlenül az események ilyetén alakulásának, így kiadta nekik, hogy csöndben foglalják el magukat a második órán. Ezen az ötleten kapva kapott mindenki, és életükben először kellemesen csalódtak Pitonban.
A négy jó barát csendben összetolta a padokat, és Harry levarázsolta a klubhelyiségből a Rontól a szülinapjára kapott varázslókártyáját. Ennek a játéknak az a jellemzője, hogy keveréskor mindig annak a személynek illetve tárgynak a képét veszik fel, amely a játékosokat jelenleg a legjobban érdekli. Két menetet Dylan nyert, egyet pedig Harry.
Dylan egyszerre rémülten kapta az orra elé a kezét, és kért egy zsepit Hermionétól. A lány nem értette, hogy mit mond, a kezén keresztül, de ösztönösen elkapta az óhajtott papírdarabot a zsebéből, és a fiú kezébe nyomta, aki orrára nyomva a zsepit odarohant Piton asztalához, hogy kimehet-e. A tanár kétkedve bár, de bólintott. Az egész osztály agyán átfutott, hogy Piton talán meghülyült, de az óra végéig ennek már semmi jele nem mutatkozott.
A fiú, miután kiszabadult az osztályból, gyors mozdulattal elállította a vérzést, és a Nagyterem felé vette az irányt. Menet közben egyik belső zsebéből kicsiny fiolát húzott elő. A Nagyteremben még senki sem volt, ezért nem volt nehéz dolga. A Griffendél asztalán álló egyik datolyaleves kancsóhoz lépett, és beleöntötte a fiola tartalmát, majd leült mellé a padra.
Kicsöngettek. Mivel Dylan nem tért vissza az osztályba, barátai magukkal vitték a táskáját a Nagyterembe. Meglepődve látták, hogy a fiú már a jól megszokott asztalnál ül. Lehuppantak mellé.
- Jól vagy? - kérdezte cseppnyi aggodalommal a hangjában a lány, ami a fiúnak nagyon jól esett, annak ellenére, hogy semmi oka nem volt, hogy ne legyen jól. Harrytől még tegnap este kért egy Orrvérzés Ostyát, hiszen kellett valami indok, amivel meglóthat az ebéd előtti utolsó óra végéről. Legnagyobb megelégedésére ez elég hatásosnak bizonyult.
- Igen.
A másik két fiú a varázslókártyákon megjelent képek hosszas felsorolásába kezdett, így alig bírtak enni a nevetéstől. Ott volt például Csámpás, aki "teljesen véletlenül" belelépett" egy egérfogóba, volt több piramis, meg egy aranytrónus, egy fiatal lány és egy férfi, akik kézen fogva sétáltak, és néhány doboz Mindenízű Drazsé is, csak hogy a legizgalmasabbakat említsük. Mikor Hermione meglátta macskáját az egyik kártyán csaknem elkezdett ordítozni Ronnal, de mostanra megnyugodott, de most, hogy újra felhánytorgatták a témát ismét kezdett begurulni. Illetve csak kezdett volna, ha hirtelen a szavába nem vág egy érdeklődő hang. Dylané:
- Ezt az aranytrónust hol látta az, akit foglalkoztat?
Hermione nem válaszolt. Eddig biztos volt benne, hogy Harry vagy Ron egyik őrült meséjének a része, amit még harmadéves korában hallott Egyiptomban, de most mintha fényt gyújtottak volna lelki szemei előtt. Hirtelen emlékezett a Dylanhez hasonló fiúra, a sétáló párra, és a trónusra is.
- Álmodtam róla - csúszott ki a száján, mielőtt átgondolhatta volna, hogy fel se merült benne a trónus képe, de így, hogy látta, már tényleg emlékezett rá.
A fiú nem számított erre a válaszra. - Hogy lehet, hogy eddig nem emlékezett, most pedig minden az eszébe jut? - Mindenesetre most még foglalkoztatta egy sokkal aktuálisabbnak tűnő probléma, miszerint a lány fölemelte az előtte álló poharat, hogy igyon belőle. A fiú sokat vívódott magával, hogy nem lenne tisztességes megitatnia a lánnyal a bájitalt, de végül mégis rászánta magát. Most viszont remélte, hogy ha kéri, Hermione mindent elmesél neki, ezért kikapta a lány kezéből a poharat. Az értetlenül nézett rá.
- Öhm ..., furcsa színe van! - vágta ki magát a fiú szorult helyzetéből. A lánynak semmi nem tűnt föl, de inkább töltött magának a sütőtökléből. A szőkésbarna fiú azonban már későn vette észre Ron mozdulatát, aki, miközben Malfoyt bámulta, nem is figyelt rá, hogy mit iszik. Csak Dylan vette észre, amikor a fiú megborzongott, majd furcsa magabiztosság terült szét az arcán.
Az idősebb fiút nem érte váratlanul, hogy barátja az átváltoztatástan gyakorlaton kiváló eredményt produkált, miután még tegnap este elolvasta a szintfelmérő anyagát. Tudta, hogy a vörös fiúnak már nem volt ideje megtanulni, így jóleső érzéssel a szívében aludt el este.
Ui.: Henutes nevét szintén két egyiptomi szóból, az úrnőből (henut), és a kegyeltből (hesy) raktam össze. Így neve a királynő kegyeltjét jelenti.