Az elkövetkező héten Dylannek a hangját se lehetett hallani, az órák kivételével, de ott is csak akkor szólalt meg, amikor kérdezték. Gyakran egészen máshol járt az esze, így már hétfőn kétheti büntetőmunkát kapott Pitontól. Egyik este azonban kijelentette, hogy ez nem mehet tovább.

- Elmegyek Egyiptomba - közölte elhatározását a többiekkel, akik megrökönyödve néztek rá.

- Veled megyek! - jelentette ki Hermione.

- Mi is! - vágta rá kórusban a két másik fiú.

Dylan bólintott. Éjfélkor ugyanitt, oké? Még le kell mennem Hagridhoz. A többiek ezt hallva felálltak, hogy elkísérjék.

- Nem. Légyszi maradjatok, most egyedül kell mennem.

A többiek bólintottak, a fiú pedig kimászott a portrélyukon. A folyosókon szerencsére senkivel nem találkozott. Megnyugodva ért az ajtóhoz, hiszen ha valamelyik tanár elkapja, jött volna a felelősségre vonás, hogy miért nincs büntetőmunkán.

Mikor kiért a parkba, egy alakot látott a fúriafűz felé szaladni, de nem foglalkozott vele. Hagrid kunyhójához érve bekopogott. A vadőr mosolyogva fogadta, és beinvitálta. A fiú hősiesen elfogadott néhányat a teasütemények közül, amivel Hagrid kínálta. Mikor barátja hátatfordított, hogy töltsön kávét, a fiú egy jól irányzott pálcamozdulattal a fotelre intett, majd a vadőrre, aki erre lecsukta szemét, az ülőalkalmatossághoz sétált, és elaludt.

A fiúnak nem volt nehéz dolga. Aleph a hátsó kertben feküdt, és jóízűen hortyogott. A kerítéshez volt kikötve, így Dylan könnyedén kikötözhette. A madár, mintha csak ere várt volna, felállt, és csőrét a fiú arcához dörgölte. Együtt indultak vissza a kastély felé, amikor közvetlenül a fiú mögött hátborzongató üvöltés hallatszott. Mire megfordult, már késő volt. Egy hatalmas állat ledöntötte a lábáról. Lupin professzor. Harryék elmesélték neki, hogy milyen körülmények között derült ki, hogy Lupin vérfarkas, és hogy Sirius Black ártatlan. A farkas éppen lecsapni készült, amikor egy hatalmas karmos láb megragadta, a levegőbe emelte és elhajította. A „professzor" úgy látszik megszeppent, mert inkább behúzódott egy bokor tövébe. A fiú megfogta a kara tollait, és felhúzódzkodott. Tovább indultak a kastély felé. Mikor elérték a tölgyfaajtót, rászórta a madárra a kaméleonbűbájt, hogy beleolvadjon környezetébe. Ő maga csak remélni tudta, hogy senki nem járkál este 11 - kor a klubhelyiség felé vezető folyosókon.

Sajnos nem volt szerencséje. Meghallotta, hogy közeledik valaki, ezért beugrott a legközelebbi nyitott ajtón, viszont Alephet már nem tudta behúzni, így az kint maradt a folyosón.

A sarkon befordult Draco Malfoy. Természetesen nem látta az állatot, de az állat érezte, hogy gonosz, ezért úgy döntött, megleckézteti. A fiú éppen elért egy páncélhoz, amikor valaki hátulról fenékbe billentette, hogy hasra esett. Aztán a kara látványosan átsétált rajta, legalábbis Dylan az ajtó résén keresztül így látta. A mardekáros fiú gyorsan feltápászkodott, de miután nem sok esélye volt rá, hogy az amúgy is sötét folyosón eltalálja támadóját, inkább kereket oldott.

- Hát igen - gondolta Dylan. Draco Malfoynak nincs szerencséje a madarakkal.

Hamarosan visszaért a Griffendél klubhelyiségébe, ahol még sokan a másnapi házijukat készítették, így igen feltűnő volt, amikor Dylan bemászott a portrélyukon, és még jó két percig tartotta, hogy a kara kegyeskedjen befáradni. Amikor a fiú ráüvöltött a levegőre, hogy: - Mi lesz már, te mamlasz! - mindenki nevetni kezdett. Végül sikerült "beinvitálnia a madarat" a Griffendél társalgójába.

Odasétáltak három barátjának asztalához, akik sejtették, hogy mi folyik itt.

- Itt van? - kérdezte sokat sejtetően Hermione. A fiú bólintott.

- Tudjátok, ő tud utazni a világok között, így a ... . Jobbnak látta nem befejezni a mondatot, hiszen Aleph a Dean és Seamus asztalán talált összes tintát lelökte a földre, és elkezdte nyalogatni. Mindenki csodálkozva figyelte, amint a tinta szép lassan elfogyott. Amikor Aleph felegyenesedett, orra és szája csupa tinta volt, de a többi diák nem látta az állatot, így furcsa volt látni, ahogy egy tintapaca odasétál a levegőben Hermioneék asztalához. Gyorsan megírták a házit, és várták, hogy kiürüljön a klubhelyiség.

Éjfél előtt tíz perccel mikor már mindenki felment lefeküdni, mind a négy fiatal felment a szobájába, hogy összekészülődjön.

Mikor a három fiú ismét lesétált a lépcsőn, meglepődve látták, hogy Hermione válltáskájában Csámpás csücsül, és nagy lapos pofáját feléjük mereszti.

- Ugye nem gondolod komolyan? - kérdezte Ron.

- De igen, tudod a macskát szent állatként tisztelik Egyiptomban. Szerencsét hozhat, és lehet, hogy még a segítségünkre is lesz. Emlékszel, amikor harmadikban Csámpás nélkül nem tudtunk volna megmenteni téged?

Ron erre már nem tudott mit mondani, úgyhogy bele kellett törődniük, hogy a macska is jön.

A négy fiatal bebújt a köpeny alá, és közös erővel fölráncigálták a csillagvizsgáló toronyba a karát.

- Figyelj rám, Aleph! - nézett a madár szemébe Dylan. - Tudod mi a feladatod! - a madár bólintott. - Ne kelljen csalódnunk benned - tette még hozzá, aztán felsegítette Hermionét az állat hátára. A három fiú felmászott a lány mögé, és a madár már le is vetette magát a csillagvizsgáló toronyból. Néhány szárnycsapással elérte a maximum sebességet, és vakító szivárványszínű villanás után eltűntek az égboltról.