A négy fiatal már két napja hajózott a Níluson fölfelé. Útközben Huri sokat mesélt nekik a hely történelméről, és rájöttek, hogy sokkal ésszerűbb lett volna, ha a Sivatag Érmét a második Gízai piramisban rejti el Kephrén fáraó, egyrészt, mert az közelebb van Kairóhoz, így senkinek sem jutna eszébe ott keresni, másrészt pedig ő maga építtette a piramist. Azonban hamar választ kaptak erre a kérdésre is:
- Tudjátok, amikor még építették a piramist, a fáraó nem számolt azzal, hogy a környéken különösen gyakoriak az enyhe földmozgások. Egy ilyen kisebb földrengés következtében a piramis egyik fele a földszint alatt teljesen megsüllyedt, ezáltal életveszélyessé vált.
A mumesz sok ehhez hasonló történetet mesélt nekik, így nem volt unalmas az út.
Úgy döntöttek, hogy mielőtt Kairóba mennek, megpihennek a közeli Al - Faiyum Oázisban. Sejtették, hogy nem lesz móka legyőzni a gonosz királynét, ezért szükségük lesz az erejükre.
Harmadnap hajnaltájt csodálatos látvány tárult a szemük elé. Elérkeztek a Nílus elágazásához. Mivel a kiszemelt oázis a folyótól nyugatra feküdt, a nyugati ágon hajóztak tovább. Árral szemben haladtak, így jó fél napba telt, amíg majdnem elérték a folyó által körülölelt sziget végét, és partra szálltak.
Elküldték Hurit az oázisba, hogy szerezzen nekik szállást, és derítse föl, hogy milyenek az ott élő emberek, nem veszélyes-e közelebbi kapcsolatba lépni velük.
Az éjszakát a bárkán töltötték, és várták a kis küldönc visszaérkezését. Egyszer csak vörös pontot pillantottak meg az égen, amely egyre közeledett. Pár pillanattal később Alpeh szállt le mellettük. A madár nyakára kis narancssárga tekercs volt kötözve, amit Dylan nyomban ki is oldott.
- Egy újság … a mai szám. Ki küldte? – kérdezte már a madárhoz fordulva. Az lehajtotta fejét, és a csőrével leírta a saját nevét a homokba. – Á, szóval úgy láttad jónak, hogy hasznunkra lehet. Köszönjük! – A madár fejet hajtott, és elszárnyalt Kairó felé.
Dylan kihajtogatta a papiruszt. Egy újságcikk volt, mint azt a szalagcím mutatta, az Egyiptom Ma című folyóirat aznapi száma. Azonban az első két lap hiányzott. A fiú így rögtön megpillantotta az ötödik oldal elején húga, és édesapja nevét:
Patikárius, vagy méregkeverő?
Vajon Sheneb úrnak van-e szerep leánya
rejtélyes eltűnésében? Több szemtanú
úgy nyilatkozott, hogy a leányt egy kairói
szökőkút környékén látták utoljára, egy idegen
férfival. Azóta semmi hír róla. Az a pletyka
terjedt el, hogy a patikárius titokban már évek
óta különféle mérgek keverésével foglalkozik.
Gyanítják, hogy leánya, és két szolgája
hóbortos szenvedélyének következtében
tűnt el. Az urat jelenleg Ater börtönében
tartják fogva, amíg be nem bizonyosodik,
hogy ártatlan. Leánya ismeretlen helyen
tartózkodik, de egy közember mintha látta
volna a királyi palotában. Ez persze csak
szóbeszéd.
Írta: Szesisz, Őfelsége kettes
számú írnoka, az Úrnő
jóváhagyásával
- Szóval ebben sántikálnak! - kiáltott fel indulatosan Dylan. - Megpróbálják elferdíteni a valóságot. Nyilvánvaló, hogy a húgomat ők tartják fogva. Hallottátok, "Őfelsége jóváhagyásával". Szóval már sajtót is az uralma alá hajtotta.
Másnap kora reggel indultak az oázis felé. A kis állat vezette őket, hiszen tudta az utat. Mikor előző este visszatért, beszámolt, hogy az embereket barátságos, önként szállást kínáltak nekik. Az oázis fekvésének teljes tudatában indultak el aznap hajnalban. Az oázison belül két szántóföld, és egy kisebb tó is található. Főleg gyapotot, szőlőt, és kávét termesztenek. Ezen kívül vannak még citrom -, és narancsfaligetek is.
Mindenfelé sivatag vette körül őket. Alkonyat felé néhány mozgó pontot pillantottak meg a távolban.
- Beduinok, akik pásztorkodással foglalkoznak, viszont úgy látom, hogy van velük néhány tuareg is. Ők veszélyes népség. Karavánokat fosztanak ki, és rabszolgákkal kereskednek. Ők a kék ruhások. Látjátok őket? - darálta egy szuszra Hermione.
- MI legyen? - kérdezte Harry.
- Fussunk! - kiáltott fel egyszerre másik három barátja. Nem messze tőlük megpillantottak egy kisebb gödröt, oda bújtak be. Nem sokára petedobogást hallottak, majd elhaltak. Mivel ilyen jól elhelyezkedtek, úgy gondolták, itt maradnak éjszakára. Azonban, az éjszaka közepén öt alak rángatta ki őket a szendergésből.
A három beduin elaludt, de a két tuareg őrt ült mellettük. Nem érthette, mit mondanak, így a fiatalok nyugodtan beszélgethettek.
- Semmi esély a szőkésre. Láttátok? Mindegyiknél van fegyver - összegezte a helyzetüket Dylan.
- Várj csak - szólt Hermione - előhúzta szoknyája zsebéből a pálcáját, és motyogott valamit, mire először lágyan, majd egyre erősebben kezdett fújni a szél. Hermione terve jól működött. A homokot szép lassan felkapta a szél, majd idővel hatalmas homokvihar alakult ki. A négy fiatal kihasználva az alkalmat, hallva a tevék nyerítését, odatapogatózott az állatokhoz. Felültek rájuk, és indulásra ösztökélték az állatokat, azonban Harry és Ron nem bírt velük.
Időközben azonban a vad emberek is felébredtek. Egyikük tevedobogást hallott, és vakon célzott a célpont vélt helye felé. A golyó Hermione tevéjének első lábát találta el, aki erre összerogyott, így a lány legurult a hátáról.
Dylan észrevette, hogy Hermione bajban van. Máris három beduin volt a nyomában. A fiú gondolkodás nélkül visszafordította tevéjét, és menet közben legázolt két beduint. A harmadikat Harry intézte el egy frissen szerzett késsel. A másik két embert álmukban szép lassan megfojtotta a homok.
Dylan felültette a még mindig remegő lányt maga elé, és szép lassan eltevegeltek arra, amerre az oázist sejtették.
Hajnaltájt kisebb facsoportot pillantottak meg a távolban. Ahogy közeledtek, egyre nőtt. Hamarosan elérték az első fákat, és nemsokára megérkeztek a szállásukhoz is. Kisebb, földszintes ház volt, melynek a terasza a víz fölé nyúlt ki.
Hermione még mindig remegett, így hát úgy döntött, hogy úszik egyet a tóban. Ez megnyugtatta. Már többször körbeúszta a tavat, amikor észrevette, hogy Dylan mellette úszkál. A fiú úgy lubickolt a vízben, mint egy kisfiú.
- Szeretném megköszönni, amit értem tettél - szólt a lány, és megölelte Dylant.
- Semmiség, elvégre barátok vagyunk.
A lány felnézett rá. El nem tudta képzelni, hogy mi járhat a fiú fejében, de a saját érzésit még kuszábbak voltak számára. Még magához sem tért gondolataiból, amikor a fiú megcsókolta. Így álltak pár percig. Miután fázni kezdtek, kisétáltak a partra. Nem sejtették, hogy Harry és Ron mosolyogva nézik őket.
Mire kiértek a vízből, a nap lebukott az oázis kisebb dombja fölött.
Utólag csak annyit, hogy az at szó egyiptomiul pillanatot jelent, ezért neveztem el a börtönt Aternek, mivel ott szinte megáll az idő. A szes szó pedig írnokot jelent, így raktam össze az írnok nevét.