Másnap későn ébredtek, de éberen. Ki kellett találniuk, hogy hogyan győzzék le a királynét.
- Az a kérdés, hogy hogy csalogassuk be - morfondírozott Dylan.
- Hologrambűbájjal - mondta Harry. Mindenki meglepődve nézett rá.
- Mivel? - kérdezte Waba.
- Hologrambűbájjal. Azt jelenti, hogy ott, ahol nincs semmi, feltűnik egy alak, vagy egy tárgy, amelynek nincsen teste, meg akarata se, de hús vér embernek tárgynak látszik.
- Hát persze - csapott a homlokára Ron. - Valamelyikünknek kell hajtania a bűbájt, hogy a hologram becsalogassa a királynét a piramisba. Amikor bevonult, a piramis bejárata felől kirobbantjuk az épület megsüllyedt felét, és elnyeli őket a föld.
- Jó terv - bólintott Harry. - Akkor mire várunk?
- Igazad van. Ki hajtsa végre a bűbájt? Praktikusabb lenne két hologramot csinálni.
- Igen, de az a baj, hogy egy ember csak egyet tud irányítani egyszerre, és csak én ismerem, hogy hogyan kell.
- Tanítsd meg! - szólt idősebbik társa.
- Rendben. Szóval miközben kimondod a varázsigét, képzeld el, hogy mit akarsz megidézni, és gondolatban vedd át fölötte az uralmat. Ezután mondd ki a varázsigét: Holodorgus.
- Jól van - szólt Dylan, majd becsukta a szemét. Látszott rajta, hogy erősen koncentrál. Mikor megnyugvás látszott az arcán, kimondta a varázsigét. Harry követte a példáját. Két perc múlva egy újabb Waba és Dylan állt előttük. A két fiú elküldte őket Kairóba, hogy vonják magukra a királyné figyelmét, és csalogassák be a piramisba. Ezután már csak várniuk kellett.
Mivel nagyon meleg volt, és meg akarták szemlélni az "ütközet" helyszínét, bementek a piramisba. Rögtön előttük egy lépcső vitt le a földszint alá. Harry elővarázsolt egy állandóan növő kötelet, és hozzákötötte a piramis előtti oszlopok egyikéhez. Így biztosan nem tévedtek el. Labirintusszerű folyosókon haladtak. A falakon hieroglifák díszelegtek.
Egyszer csak azt vették észre, hogy az eddig feszülő kötél meglazult, és elkezdett csökkeni. Pár percnyi néma várakozás után már csak egy fél méter hosszú darab csüngött Harry kezében.
- Megérkeztek - szólt ijedten Dylan. - Hova irányítsuk a hologramokat?
- Ha jól tudom a piramis belsejében van egy barlang. Régen itt mutattak be áldozatot az isteneknek.
- Jó - Dylan behunyta a szemét, majd néhány perc után kinyitotta. - Mennek.
- Rendben - bólintott a vörös hajú fiú. - Az a kérdés, hogy hogyan találunk ki innen.
- Menjünk arrafelé, amerre áporodottabb a levegő - így hát elindultak a folyosó lejtő oldalán. Nemsokára egy kamrához értek.
- Ez lehetett a sírkamra - gondolkozott hangosan Harry. - Mi értelme volt idejönnünk?
- Nézzétek! - kiáltott fel Waba, és egy polcra mutatott. A felől halvány aranyos fény áradt. Ahogy közelebb léptek, már azt is látták, hogy a fényt a Sivatag Érme bocsátja ki magából. Meglepődve szemlélték a tárgyat.
- De hiszen Huri ellopta - mondta ki mindannyiuk gondolatainak tárgyát Harry.
- Lehetséges, hogy hamisítvány volna? - kérdezte Dylan.
- Persze - szólt a lány. - Nem emlékszel? Apa mutatott róla egy képet, és halvány sáv keretezte az Érmét rajta. A másik ugye nem vibrált így?
- Nem.
- Akkor ez az igazi.
- Remek, de most mégis mit csináljunk? Megelőztek minket. Jó úton haladunk, hogy mi alattunk robbantsák be a piramist.
- Gondolkozz már! - pirított rá "öccsére" a lány. Azért nevezték el Sivatag Érmének, mert mindent letarol, vagyis a sivataggal tesz egyenlővé. Ezzel kell megölnünk a királynét.
Dylan levette a tárgyat a polcról, és a zsebébe rejtette. Még azon is átszűrődött a halvány derengés.
Továbbindultak. Hosszú folyosók után végre egy széles - véleményük szerint - kamrába jutottak. Szinte visszhangzott a csend az építmény falai között. Harry meggyújtotta pálcáján az aprócska lángot: - Lumos.
Ezzel egy időben tucatnyi dob hangja zendült fel. A Harry által említett barlangban találták magukat, de így közelről inkább templomhoz hasonlított.
Két bejárata volt. Az egyik oldal a piramis bejárata felől, a másik pedig az, ahonnan Harryék jöttek. Mindkét bejárat körül félkör alakú 10 méter vastag kősáv húzódott, melyeket középen hatalmas szakadék választott el, melynek nem látszott az alja.
- Nagy bajban vagyunk - próbált nyugodtságot színlelni Harry, ugyanis velük szemben a szakadék túloldalán hatalmas sereg zerisz és nyuvasz állt. Előbbiek kezükben lándzsával, utóbbiak korbácsokkal. Középen előttük egy hintót állt, mely elé négy hatalmas állat volt befogva. Félig tevék, félig elefántok voltak. Mindegyiknek a hátán a púp mögött egy-egy szolga ült, akik irányították őket. A hintóban fehér arannyal szegett ruhában Marion úrnő állt, és egy pontot nézett a falon.
- Harryék követték a pillantását. A szakadék közepén a templom egyik falánál kis kőterasz volt, a falba fölötte pedig vasrácsok voltak verve.
Hermionét kötözte oda a királynő. A lány láthatólag eszméleténél volt, de mintha nem is érzékelte volna a külvilágot. Végtagjai, ha kicsavarodva is, de megtartották, így a levegőben függött.
Dylan fájdalmas pillantással nézett felé. Miatta kell ennyit szenvednie. Remélte, hogy a lány nem szenvedett maradandó sérülést. Ezen gondolkozott, amikor Harry visszarángatta a valóságba: - Dylan! Mi állunk az alacsonyabb oldalán. Ugye tudod mit jelent ez?
- Igen, bármikor leszakadhat alattunk a föld. Viszont - itt a pálcáját kezébe tartó Úrnőre nézett - nem fogja berobbantani alattunk. Szerinted miért nem ölte meg Hermionét?
- Jó kérdés.
- Vissza akarja kapni a húgomat. Azt a személyt, aki életében a legjobban megsértette.
- És felajánlja érte Hermionét ugye? - kérdezte rémülten Harry.
- Igen.
- Most mi legyen?
Várjuk meg mit akar mondani - azzal átölelte húga vállát, és a királynőre nézett.
Ő méltóságteljesen nézett rá, majd egy pálcamozdulattal elengedte a Hermionét fogva tartó köteléket. A lány vagy fél métert zuhant, és a kőteraszon ért földet. Rémes állapotban volt. Esés közben beütötte a fejét, és elvesztette z eszméletét. Mivel a terasz lejtett, elkezdett gurulni a széle felé.