Másnap arra ébredtek, hogy Hermione halkan nyöszörög. Nem kapott levegőt. Két teve közé gyorsan hordágyat fabrikáltak, és elindultak Kairó felé.
Az út nem telt kellemesen, hiszen fullasztó hőség volt, és nagyon aggódtak a lányért. Nemsokára egy kisebb falu tűnt fel előttük. Egy misszió. Még gyorsabb ügetésre ösztökélték tevéiket.
Mikor beértek az alacsony házak közé, három fehér ruhás nő lépett eléjük. Ápolók voltak, így tudták, hogy mit kell tenni Hermionéval. A négy fiatal nyugodtan rájuk bízhatta a lányt.
Két hetet töltöttek itt, mivel Hermione állapota csak addigra normalizálódott. Ezután visszatértek a fővárosba. Itt felkeresték Alephet, hogy szállítsa vissza őket a jövőbe. A madár elbúcsúzott családjától, majd elindultak. Most is két percen belül vakító villanás közepette eltűntek az égről. Mögöttük szivárványszínű csillámló por emlékeztette az egyiptomiakat arra, hogy megmentőiknek mekkora hálával tartoznak. Dylan húga és apja boldogan integetett nekik. Egyiptomban ezután egy új fáraó vette át az uralmat, és uralkodása alatt a nép többé - kevésbé békében élt.
A négy fiatal, és a kara egy pillanat alatt tűnt fel az égen, és szállt le a csillagvizsgáló toronyba. Hermione ránézett a toronyórára, mely mutatta a dátumot, meg az időt is. Éjfélmúlt néhány perccel. Pont, mint amikor elindultak
- Ez hogy lehet? - kérdezte a lány.
- Mialatt mi a múltban jártunk, itt semennyi idő nem telt el, hiszen nem időnyerővel mentünk.
- Akkor holnap írunk bájitaltan dolgozatot - fakadt ki Ron.
- Ma - javította ki Hermione.
A négy fiatal holtfáradtan kullogott vissza a klubhelyiségbe, Aleph pedig lerepült Hagridhoz. Úgy gondolta, hogy a Roxfortban marad egy kis időre, így a vadőr, amikor felébredt a szendergésből ugyanott találta, ahol hagyta, csak épp kötél nélkül.
Mikor Harryék ágyba kerültek már hajnali fél egy volt. Ruhástól zuhantak ágyba.
Másnap a fiúk, és Hermione szobatársai is meglepődve tapasztalták, hogy a fiatalok fehér lepedőszerű ruhákban fekszenek az ágyban, és még egy trombita sem keltené fel őket.
A klubhelyiségben hamar elterjedt a hír, hogy a négy fiatal valószínűleg álomkórban szenved, miután hiába próbálták élesztgetni őket. Fölhívták Madam Pomfreyt, aki szintén semmit sem tudott kezdeni velük, de megállapította, hogy nincs semmi bajuk.
- Roppantul furcsa eset - mormogta már huszadszor is az orra alatt, miközben kimászott a portrélyukon.
A négy gyerek szinte egyszerre pattant ki az ágyból. Csodálkoztak is, hogy miért nem fáradtak, hiszen egész este tanultak, mikor azonban leértek a klubhelyiségbe, senkit nem találtak ott. Hermione órája fél tizet mutatott.
- Uramisten! Lekéstük a bájitaltant! - kiáltott fel, és gyorsan fölszaladt a hálószobájába, hogy fölöltözzön. A fiúk meglepődve néztek utána. Ők inkább örültek a tényszerű megállapításnak, így kényelmesen elhelyezkedtek a fotelokban. Az ablakon halvány fény áradt be. A Nap még csak most kezdett éledni, de a tavaszhoz híven már madárcsicsergést és a diákok jókedvű viháncolását is lehetett hallani.
Hermione visszatért kezében a tankönyveivel.
- Ugye nem gondolod komolyan? - kérdezte megbotránkozva Ron.
- Dehogynem. Le kell mennünk. Piton elevenen megfojt minket, és ha a többi óráról is hiányzunk, még több büntetőmunkát kapunk - itt Dylanra nézett. - Jobb, ha sietünk.
A három fiú kelletlenül felmasírozott a szobájába, és magukra kaptak valami mindennapi göncöt, az egyiptomi ruha helyett. Mikor visszaértek a klubhelyiségbe, éppen Neville mászott be a portrélyukon.
- Hol voltatok? - kérdezte csodálkozva.
- Sehol. Aludtunk - felelt Hermione.
- Azt láttuk, de úgy néztetek ki, mint a bunda. Madam Pomfrey feljött megnézni titeket, de megállapította, hogy nem vagytok betegek.
A négy kalandor egymásra nézett. Nem csináltak ők semmit. Egyszerűn elfáradtak a tanulásban.
- Mond csak Neville! Piton nagyon dühös volt?
- Még nem volt vele óránk. Bimba felcserélte vele az óráját, mert elvileg délután eső lesz, és meg akarta mutatni nekünk a gyurmókat.
- Jaj ne! - nyögött fel Ron. Dylan és Harry is hasonló hangot hallattak. Bezzeg Hermione mindent megtanult este, így nyugodt szívvel lépett ki a portrélyukon. A fiúk a nyomában.
Az elkövetkező hetek unalmasan teltek. Nemsokára elérkezett a tavaszi szünet, így akkor pihenhettek, de egyébként keményen kellett tanulniuk.
Egyik délután, mikor a fiúknak edzése volt (Harry ideiglenesen bevette Dylant a csapatba, mivel Katienek tüdőgyulladása volt), egy hatalmas könyvet olvasgatott. Egyszer már olvasta, de most fel akarta eleveníteni emlékeit.
A könyv az "Időszámítás előtti történelme" címet viselte. A lány találomra felcsapta valahol. A Perzsiáról szóló rész kevésbé Érdkelte, ezért továbblapozott Egyiptomhoz. Mindig is az egyik kedvenc országa volt, ezért ezt kezdte olvasgatni.
Hirtelen megállt. Nem is fogta fel, mit olvas. Másra emlékezett. A könyv most azt írta, hogy Marion úrnőt uralkodásnak 16. esztendejében meggyilkolta öt fiatal. Tisztán emlékezett, hogy az úrnő öngyilkos lett, miután kivégeztette Kairó lakosságát, és betörtek az olaszok a Földközi - tenger felől.
Észrevételét megosztotta a fiúkkal is. Dylannnek hirtelen olyan kifejezés ült ki az arcára, mintha fényt gyújtottak volna az agyában, és elnevette magát.
- Ti tényleg nem emlékeztek? - nyögte ki két nevetőgörcs között. - Nem emlékeztek Egyiptomra? S húgomra? Az úrnőre? Semmire? -kérdezte hitetlenkedve.
- Nem - hangzott egyszerre három barátja felől.
- Nem baj, talán később fogtok - azzal biztatóan feléjük mosolygott, és felmászott a szobájába vezető lépcsőn.
- Nem értem - szólt Hermione. - Mire kéne emlékeznünk?