2. rész
-Charlotte! Megjöttünk! – kiáltotta Ned, mikor kiugrott a felvonóból. Őt követte Veronica és Marguerite majd a legvégén kullogott Richard. Mindenki letette a fegyvereit és ledobta a csomagjait, majd Richard valósággal összeesett az egyik székbe.
- Nem, nem Mr. Redgrave!- állt meg előtte az örökösnő- Ha jól tudom, magának még tartozása van a kis Charlotte felé. A naplók, ugye?
- Ne kezdje már maga is! Nem ér rá később?
- Nem ért volna rá később felszerelni a lapátokat, például amikor Roxton is jelen van? Mégis megtettük, ma, méghozzá háromszori próbálkozásra. Nem igaz?
Marguerite diadalittas tekintettek meredt a megsemmisített férfira, ki előbb Veronica, majd Ned felé tekintve kért szánalomra méltó tekintetet. Célját azonban nem érte el. Mindketten túl fáradtak voltak ahhoz, hogy a kardos lakótársukkal vitatkozzanak ezért inkább a semlegességet, választották. Richard szomorúan konstatálva vesztes pozícióját, nagy sóhaj kíséretében felállt, kinyújtózott miközben Charlotte-t hívta. Semmi. Még egyszer elkiáltotta magát. Semmi.
-Talán alszik.- vetette fel az újságíró
-Ilyen zajban, legfeljebb csak Marguerite képes rá. – Jegyezte meg Veronica, miközben a lány szobájába ment. Kis idő múlva jött vissza.- A szobájában nincs.
-Akkor csak a laborban lehet. – Nyögte Richard és elindult, de a bejáratnál megdermedt. Szemei kimerevedtek a látványtól.
Egy örökkévalóság után a többiek is megjelentek, és reakciójuk hasonló volt.
-Hát itt meg mi történt?- törte meg a csendet Ned.
A labor enyhén szólva nem volt szokásos állapotában. A lépcsős szék, aminek köztudottan mozgott az egyik lába, most az említett láb nélkül hevert a földön, a szoba közepén, pedig Challenger eddig ismeretlen szerkezete állt, a jelek szerint bekapcsolt állapotban, mert néha egy-egy áramkisülés jelent meg a szerkezet egyes részeiben.
- Baleset.- mérte fel a területet Veronica.- Charlotte ezt a széket akarta használni. Aztán leesett, egyenesen erre az… erre az…
- Időgépre – fejezte be a mondatot Richard
- Időgépre?- kérdeztek vissza mind egyszerre.
Richard ámulattal közelítette meg a tákolmányt, szemében csodálat csillogott. Mint egy gyerek a játékboltban, olyan érdeklődéssel vizsgálgatta a részeit, kapcsolóit, karjait.
-Lehetséges, hogy Charlotte eltűnt?- szinte sikította Marguerite
- Pontosabba fogalmazva inkább eltüntette az időgép. A múltba…- magyarázta Ned.
- Vagy a jövőbe…- fejezte be helyette a mondatot Richard.
A titokzatos Marguerite Krux korántsem titokzatos arckifejezéssel járkált fel és alá a laboratóriumban. Árgus szemekkel figyelt Richard Redgrave minden mozdulatát, amelyek gyorsaságát sehogysem tudta kielégítő mértékűnek találni. Az asztalnál segédkező Ned csakugyan izgatott volt, de mindannyian tisztában voltak vele, hogy a világ minden gyorsasága is most évezredeknek ható cammogásnak hatna ebben a helyzetben. Amint a kis csapat észbekapott, Veronica futva indult a professzorért. De a hátra hagyottak nem bírtak tétlenül ülni és várni, ezért Richard azonnal nekiállt a feljegyzések olvasásába és a gép tanulmányozásába. Ez persze már hosszúórák óta tartott és az örökösnő türelme is fogytán volt.
- Sokáig tart még?
A sötét hajú férfi nagyot sóhajtott, majd válaszolt.
- Nem tudom, Miss. Krux, nem én terveztem ezt a gépet.
-Remek. Mondhatom remek. – Dühöngött tovább a nő miközben utálata tárgya körül ólálkodott, gyűlölettel teli pillantásokat vetve felé.- Mondtam már mennyire utálom ezeket a masinákat?
És ezzel a mondattal idegesen ráütött. Ned Malone épp egy szarkasztikus válasz adásán törte a fejét, amikor a gép megmozdult, és furcsa hangok közepette működésbe lépett. A három felfedező egy ideig csak bámult, majd Richard a tettek mezejére lépett.
-Gyerünk, Ned!
-Mégis hova mennek? –kérdezte a nő
-Csak egy módja van annak, hogy kiderítsük, hol van Charlotte.
-És én addig malmozzák?
- Szó sem lehet róla Marguerite! Maga lesz a mi őrangyalunk. Figyeljen.- És azzal a nőt egy pulthoz vitte. – Ez a gép irányítója- Mutatott az asztalra.- Innen fog minket hazahozni, méghozzá, ha minden igaz, ezzel a két gombbal.- Mutatott az asztalon az említett eszközökre. – Ez ugyanis összeköttetésben lesz azokkal a mágneses érzékelőkkel, amelyet mi felcsatolunk magunkra. Amikor Ön megnyomja itt a gombokat, mi valószínűleg abban a pillanatban visszajövünk.
-És mikor nyomjam meg?
- Azt … azt nem tudom.
-Talán- vetette közbe az újságíró- fél óra elegendő lesz, hogy felderítsük a terepet. Ha sikerrel járunk, utána már felkészülten mehetünk vissza.
A többieknek egyet kellett érteniük vele és nem sokkal ezután felfegyverkezve a két férfi egyszerre egy határozott lépéssel átlépte Challenger időkapuját.