3. rész
Malone és Redgrave nem pont erre számított, amikor azt a bizonyos egy lépést megtették a laboratórium recsegő padlóján valahol az Amasonas-menti dzsungel rejtélyes fennsíkján. Nem lepődtek volna meg egy vadregényes tájon, sivatagon, vagy hegycsúcson, de egy civilizáltnak látszó nagyváros pezsgő éjszakai életének középpontja igencsak távol állt a elképzelésüktől. Csodálatos, utcányi, még sosem látott típusú és alakú automobilok szelték az utcákat, a mulatókat villogó táblák hirdették és a nők feltűnően provokatív hosszúságú ruhákban voltak.
A két állig felfegyverzett kalandor hosszú percekig álltak csodálkozva, de a nagy tömegben és forgalomban senkinek sem tűntek fel. Ned volt az első, aki felfigyelt egy újságosbódéra. Odahurcolva ámélkodó társát, felkapott egy napilapot és igencsak leesett az álla annak keltezésén. Szótlanul nyújtotta át barátjának, akinek már kellett, hogy hangosan felolvassa ahhoz, hogy elhiggye:
-Chicago. 1934. aug. 3?
- Mit szólnak már megint ez a Brown.- sóhajtott az újságárus. A két férfi meglepve nézett rá, mire az folytatta. – A főcímen már megint ő van. Nézzék meg: BROWN ÚJRA KICSÚSZOTT A RENDŐRSÉG KEZÉBŐL. Nem semmi ez az ember. Kész legenda.
- Ki ez a Mr. Brown?- tudakozódott Ned.
- Maga nem tudja ki Leroy Brown? Ember hol élt maga eddig? – húzta fel a szemöldökét a kicsi köpcös férfi.
- Csak átutazók vagyunk- magyarázkodott Richard.
- Hát itt az átutazó is jobb, ha tudja nem jó Leroy Brown útjába állni. Nincs üzlet amit ő ne szerezne meg, nincs hely ahova ő ne juthatna be és nincs nő akit ő ne kaphatna meg. Sajnos ezzel nincs így a másik bandavezér, de róla nem tudunk semmit, csak hogy mostanában egyre több borsot tör a mi Leroy-unk orra alá. De még így is a legtöbb mulató az ő kezében van, és higgyék el nekem, nem jó vele újat húzni, ha jön csak kerüljék ki.
Majd egy sokat mondó pillantással a kis köpcös újságos visszament a bódéjába.
Richard és Ned pedig magára maradt a gondolataikkal és a problémával, hogy hogyan fognak egy fiatal lányt megtalálni egy ilyen zűrzavaros, forgalmas nagyváros éjszakai életének szívében.
Miközben történetük szereplőinek többsége azon fáradozott, hogy Charlotte-t kimentse, még maguk sem tudva honnan, hősnőnk saját tudtán kívül is kalandos utat járt be az elmúlt pár órában és most rajta volt, a sor, hogy kiderítse, hol van, és ami még fontosabb, hogyan kerülhetne el onnan.
De kezdjük rögtön a legelejéről. Miss. Dunn egy puha ágyban ébredt. Amikor a faházbeli események végre eszébe jutottak, hirtelen felült, hogy szemügyre vegye környezetét. Egy szűk szobában volt. Kopottas falak, egy halvány villanykörte próbált fényt adni az esti órákban, de látni inkább a kintről beszűrődő fényektől lehetett. De nemcsak fény, hanem más is. Zaj. Nem, egész kellemes zaj, inkább zene. Hasonló, mint a „modern zenéi" otthon, csak kicsit gyorsabb, tüzesebb. Tetszett Charlotte-nak és talán kicsit mozgott is a zenére, amíg körüljárt a szobában. Éppen az ablakhoz közelített, amikor az ajtó kinyílt és egy idős, de annál harsányabb nő lépett be, erősen kifestve, mély dekoltált és rövid ruhában. A lány összehúzta a szemöldökét, és nem tudta féljen, vagy megvesse a feltűnő nőt.
- Na végre, hogy felébredtél Csipkerózsika!- közelített, becsukva az ajtót, ahonnan erős füst kezdett beszállingózni.- Már azt hittem megbánom a mai jócselekedetem. Azért elmondhatnád, hogy hogyan kerültél Chicago utcájára fényes nappal ájultam.- Charlotte csak fogadta az információkat. Chicago… nappal, de most éjszaka van… ájultan…- Talán elvitte a cica a nyelved, cicám?- gúnyolódott a nő.
- Oh, bocsásson meg asszonyom,- kezdte dadogva- Azt hiszem eltévedtem, sokra nem emlékszem. Köszönöm, hogy segített rajtam, de most mennem kell, nem is rabolom tovább az idejét. – És azzal az ajtó felé vette az útját, de a nő elé állt.
- NA cicám, először is a nevem Belle. És nem én hoztalak ide. Én vezetem ezt a mulatót, de nem ingyen. Sajnálattal vettem észre, hogy egy árva fitying sincs nálad, szóval kénytelen leszel ledolgozni a költségeimet.
Charlotte szeme elkerekedett.
-Félek, nem értem önt asszonyom, Miss. Belle.
-Akkor majd segítek. Vedd fel ezt!- hirtelen egy darab vörös rongy landolt a lány fején- Aztán készítsd ki magad! Várj, ne is majd, én megcsinálom.
A lány megpróbálta kihasználni az alkalmat, és kinyitotta az ajtót, de két hatalmas öltönyös, veszélyes külsejű emberbe ütközött, akik nem túl gyengéden visszalökték és bezárták az ajtót. Mikor megfordult, Belle ördögien mosolygott és a tükör előtti székre mutatott.
- Foglaljon helyet, nagysád!
Mikor Charlotte leült, elkezdte sminkelni. Sokáig szótlanok voltak, majd mikor elkészült, Belle elégedett mosollyal konstatálta.
-Nem a mulató sztárja, de azért csinos pofika. Nem csoda, ha Mr. Brown-nak megakadt rajtad a szeme.
-Mr. Brown?
-Személyesen. Meglepődtél mi? Azt ajánlom, áldd a szerencséd, ne ellenkezz, Mr. Brown igazán kellemes társaság tud lenni, ha érted mire gondolok. Sok lány cserélne most veled. Na siess. Odalenn vár, már mióta. És köztudomású, hogy Mr. Brown nem szeret várni.
Azzal becsapva maga mögött az ajtót, a harsány Belle távozott, egy összezavarodott Charlotte-t hagyva a szobában.