13. fejezet

Dick kifejezéstelen arccal vette meg a reggeli újságot, majd belépve a házba egyenesen a reggelizőbe ment és letette azt az asztalra.

-FÉLTÉKENY FÉRJ ÁLDOZATA LETT A RETTEGETT GANGSTER. Magam sem írhatta volna jobb címet.- vette fel az újságot Ned Malone.

-Valóban jó, hangzatos- nyújtogatta a nyakát Veronica, hogy ő is lássa. De Marguerite elhaladva mögöttük, kikapta a kezükből, majd leült a szőke mellé.

-Kár, hogy csak a bárról van fénykép.

-Valóban.- hajolt az arcához Lord Roxton, hogy ajka majdnem érintette a bőrét.- A féltékeny férj igazán megérdemelt volna egy portrét. – És elégedett vigyorral tért vissza a pirítósához, a nő bosszús arckifejezését látva.

-„Dr. Redgrave pontosan meg is mondta a halál beálltának időpontját." Olvasta hangosan.

-Még jó. Jól begyakoroltam. – mondta büszke mosollyal a Marguerite-tel szemben ülő Richard.

-De meg kell hagyni, a két szőke mentős, nyom nélkül és akadékoskodás mentesen tüntette el a holttestet.- Bókolt Charlotte Veronicának és Ned-nek. Aztán hirtelen felpillantott, amikor az asztalfőn ülő férfi megfogta a kezét.

-Hála mindenkinek, nem is volt olyan halott. Hála a korrupt rendőrségnek, az ügyet hamarosan lezárják. Én még az este repülök Svájcba a bankszámláimhoz.

-Mi is amint lehet, megyünk.

-Oh, John! Még csak nem is vásárolhatunk? Én még sosem jártam Chicagóban!

-Sajnálom, majd máskor Marguerite!

-Challenger már biztosan vár minket. – tette hozzá Veronica.- Így is egy nappal tovább maradtunk a tervezettől.

Ezen gondolatokkal elfoglalva fejezték be a reggelit és lassan készülődni kezdtek.

- Nyugodtan menjenek előre- szólt Charlotte a többieknek az ajtóban és visszafordult, hogy kettesben maradhasson Leroy-val.

A hangulat feszült volt. Mindketten tisztában voltak a helyzetükkel, de a búcsú nagyon nehéz. És jelen esetben most százszor nehezebbnek tűnt, mint általában.

- Akkor eljött az idő?- kérdezte a férfi, miközben közelebb lépett, hogy a lánynak egészen magasra kellett emelnie e fejét, hogy még egyszer utoljára belenézhessen azokba a csodálatos tengerkék szemekbe.

- Attól tartok igen. – A szavak szinte alig voltak hangosabbak egy sóhajnál, de elég volt, hogy a hidegvéréről híres gengszter minden bevezető nélkül, karjaiba kapja, és szorosan átölelje.

- Nem akarom, hogy elmenj! Nem akarlak újra elveszíteni.- suttogta a fülébe.

A szavak könnyeket hoztak a lány szemébe, és sírással fenyegető hangon válaszolt.

- Tudod, hogy nincs más megoldás. Az idősíkok…

- Nem érdekelnek az idősíkok. Csak te érdekelsz. Senki más.

-Kérlek, Leroy, ne nehezítsd meg. Tudnod kell valamit.- megállt, hogy kihúzza magát a férfi vas szorításából, és újra ránézett.- Én… én… szeretlek, de…

- De csak mint barátot.- fejezte be helyette.

- Honnan… mióta?- hebegte meglepődötten.

- A pillanattól, hogy láttam, hogyan ölel meg, mikor találkoztatok.- a lány arcára döbbenet ült ki és ellenkezésre nyitotta a száját, de a férfi az ujjait az ajkához érintve csöndre intette. - Ne. Mindent megadnék, hogy csak egyszer úgy nézz rám, mint rá, amikor megpillantottad a lépcső alján.

Több nem hangzott el közöttük, csak szótlanul átölelték egymást még utoljára.