5. fejezet: Első nap a suliban

- MIIIII? – nyögött fel Mitsuko – UGYE NEM JÓL HALLOTTAM?

- Ugyan, Mitsuko-san, nem olyan nagy dolog az egész – legyintett könnyedén Urahara, mire a nő elejtett egy teli doboz Kikanshinkit, és majdnem ideggörcsöt kapott.

- Nem nagy dolog? De azok… azok emberek! Ráadásul fiatalok! – mutatott jó szokásához híven az ajtón kívülre, ami minden esetben a világ összes többi emberére való mutogatást jelentette.

- Ugyan Mitsuko-san, maga mostanában annyit tanult erről a világról, biztos meg tud vele birkózni! – vigyorgott Urahara a bolthelyiségben ülve, szokásos helyén.

A múltkori eset mintha meg sem történt volna; semelyikük sem említette. Mikor Mitsuko másnap reggel megtalálta az ágya mellett a plüsst, amit még a férfitől kapott, és a harc hevében valahogy elkallódott… akkor magához szorította és sokáig sírt, de azóta ugyanolyan volt mint régen. Igyekezett minél többet segíteni Tessai-sannak, aki bár felépült, de olyan gyanúsan nézett a főztjére ezentúl, ami Mitsuko lelkivilágát minden étkezéskor összetörte.

Vevő tulajdonképpen igen ritkán jött; férfiak és nők, akiket Mitsuko egyáltalán nem ismert, egyszer egy fiatal férfi meg is jegyezte hogy legutóbb nem látott ilyen szép hölgyet a boltban, majd mindenttudóan Uraharára vigyorgott, aki a szokásos értetlen-kifejezést mutatta felé…

De azért ez mégis több a soknál…

- Nem megyek iskolába! – toppantott a nő.

- Biztos ebben? – pöccintette fel a kalapját Urahara.

- Mint a halál – morogta rosszkedvűen a nő, felvéve a dobozt.

- Oya, pedig már a ruhát is beszereztem – bökött egy csomagra maga mellé Urahara – Sőt, be is jelentettem magát, Mitsuko-san.

- Fordulj fel – motyogta magában a nő.

- Bocsánat, nem hallottam jól… - nézett fel firkálásából Urahara, de Mitsuko megcsóválta a fejét.

- De… fontos lenne, hogy valamit megtegyen nekem az iskolában – Mitsuko hirtelen megfordult; Urahara hangja komoly volt, olyan komoly amit ő eddig csak ritkán látott; el is pirult kissé: jólesett hogy rá mer bízni egy fontos feladatot.

- Mi az? – Urahara közelebb intette magához és a fülébe súgott valamit.

- He? Az ki?

- Meg fogja ismerni. Ilyen vörös haja van és nagy szája, a spirituális energiája pedig… oh pardon, maga nem érzi… - pillogott ártatlanul a lány savanyú arckifejezésére, majd visszatért a jegyzőkönyvhöz. Fel sem nézett, amikor megkérdezte a nőt – Emlékszik netalántán valamire régebbről?

Mitsuko megállt, és lehajtotta a fejét, majd megfordult és a férfira nézett, de az még mindig nyilvántartásba mélyedt.

- Tudom hogy voltam már Soul Society-ben. Csak azt nem tudom, mi módon és hogyan. Néha furcsa dolgok… azt hiszem, varázsigék jutnak eszembe…

- Áh, biztos Kidoh! – mosolyodott el Urahara ahogy beírt valamit valahova.

- Kidoh… - motyogta magának Mitsuko – Ismerősen hangzik, de… nem tudom mi az…

- Ez viszont már egyértelmű haladás – morogta Urahara magának.

- És még valami… Urahara-san…

- He? – nézett fel a férfi mire egy teli üveg Kikanshinkit kapott az arcába abból a ládából amit Mitsuko az előbb elejtett… Hátravágódott és vonaglani kezdett, de Mitsuko odatérdelt fölé és rátette a kezét az arcára.

- …tudok gyógyítani – suttogta a nő, ahogy zöldes fény fonta be előbb a tenyerét, majd Urahara arcát, akiről félig lecsúszott a kalap. Egy perc múlva semmi jele nem volt annak hogy az előbb épp egy vastag üvegű tárolóedénnyel dobták meg.

- Nem semmi… tényleg – nyögte Urahara, majd felült és a fejébe nyomta a kalapját – De finomabban is közölhette volna – motyogta egy verejtékcseppel.

- Ez a bosszú a beíratásért – Urahara érezte a lány leheletét a nyakánál, ahogy Mitsuko a válla fölé hajolt hogy ördögi duruzsolással ráhozza a frászt – Egyébként mi ez?

- Szimpla nyilvántartás – mondta Urahara, majd gyorsan lapozott egyet.

- Mi az a gigai? – kérdezte halkan Mitsuko.

- Egy a termékeink közül… Egy egyszerű test lélek nélkül ha úgy tetszik. Shinigamik használják ha itt vannak valamiért huzamosabb ideig… most miért bökdös? – fordult hátra, mire a lány végigmérte őt.

- Akkor Kisuke-san is gigai-ban van?

- Igen – morogta kissé rosszkedvűen Urahara, majd visszafordult az irataihoz.

Mitsuko még nézte őt egy kicsit, aztán fogta a csomagot amiben az iskolai ruhái voltak, és megadva magát a felsőbb akaratnak, elment hogy utánanézzen, mi minden kell még ebbe az iskolába vagy mibe…

Másnap mind kivonultak a tornácra hogy elbúcsúztassák iskolába repülő kicsiny madarukat…

- M-m-mi ez a szoknya? – nyögte Mitsuko – Azt hittem vicc hogy ebbe kell menni… olyan rövid – nyögött fel századjára is – Biztos hogy ez nem az Urahara.-féle verzió – sandított a férfire.

- Uuuugyan, Mitsuko-san, hova gondol… - gesztikulált szélesen a legyezőjével Urahara – Esküszöm ez a normális iskolai egyenruha…

Bár ezzel a nőt nem nyugtatta meg. Sőt…

- Na jó. Akkor… - Ururu hirtelen odalépett hozzá és átnyújtotta neki a táskáját, mire Mitsuko lehajolt és megölelte – Szia Ururu-chan, jó legyél.

A kislány apró mosollyal bólintott, majd Mitsuko felállt és meghajolt.

- Akkor most megyek – hajolt meg a nő, majd megfordult és elszántan elkapta a zsebéből a saját készítésű, kissé suta térképét, és megnézte, hogy lehet eljutni a gimnáziumig.

„Ezaz" gondolta „Ezt nem fogom elhibázni! Nem fogok lebőgni Urahara előtt! Sőhőt… azt a sok gyereket mind lenyűgözöm… Fogadok idősebb vagyok bármelyiknél is… bár… ki tudja… De Urahara nem fog kinevetni ma, az biztos!" ekkor lágy szellő kapott a hajába és széles mosolyba futott a szája… ugyanakkor… picit fázott is…

- Wooohoo, Mitsuko-san, a rózsaszín van magán? Kawaii! – a lány megállt, ahogy meghallotta az utált röhögésre forduló hangot; ijedten leszorította a szoknyát, mely az előbb a szellő hatására láttatni engedte az alsóneműjét, összeszorította az öklét, visszafordult és…

- KUKKOLUNK, KUKKOLUNK! – olyan gyorsan kezdte el csépelni Uraharát a saját botjával hogy a férfi jóformán semmit sem tehetett; a lány dühében jól helybenhagyta.

- ÁÁÁÁÁ ELKÉSEK! – sikkantotta Mitsuko hirtelen, majd egy utolsó kedves mozdulattal belelépett Urahara gyomrába, és eliramodott…

Néha-néha rápillantott a térképre, de úgy tapasztalta, ha rohan valahova, a tájékozódó képessége valahogy jobban működik…

És… igen! Odaért az iskolához… de olyan furcsán csönd volt…

- E-elkéstem – nyögte teljes letargiában – Na mindegy… Hátha megértik… Melyik osztály is… - motyogta, ahogy belépett – Wow, ez hatalmas…

Elbóklászott erre, elbóklászott arra, de a termet sehogy se sikerült megtalálnia…

- Ez a mai úgy néz ki nem az én napom… - motyogta de csak ekkor nézett jobban a kezére – B-b-b-b-BENIHIME! – nyögött fel ahogy látta hogy Urahara botja ott lóg a karján – MIT CSINBÁLTAM ÉN HÜLYE? – eszébe jutott ugyanis hogy annyira bele volt merülve hogy Uraharából az utolsó szuszt is kiverje, hogy a kezében maradt a bot…

- Azonnal vissza kell vinnem neki! – nyögött fel és hirtelen megfordult… Hát nem ott volt az osztály amit keresett…?

- Miééért…? – nyögött fel és azt hitte, összeesik.

„Így is eleget késtem… de ha nem viszem vissza Uraharának… áááá mit tegyeeeek?"

Ekkor azonban nyílt az osztályterem ajtaja.

- Ki járkál ilyenkor… - nézett ki egy szemüveges tanárnő, de ahogy meglátta a megkövült Mitsukot, megenyhült az arca – Oh, az új diák. Gyere, gyere csak, biztos eltévedtél…

- Én eh, nekem… - nyekeregte Mitsuko, de végül vett egy nagy levegőt, a háta mögé rejtette a botot, és bement az osztályterembe.

- Megérkezett az új diák akiről beszéltem – mondta a tanárnő az osztálynak – Köszöntsétek Urahara Mitsukot…

Puff.

„U-U-U-URAHARA? MIÉÉÉÉRT PONT EZ A NÉÉÉÉÉÉV?" sikoltott magában Mitsuko, de nyomban talpra is pattant; ekkor vette észre hogy nem csak ő lepődött meg a saját nevén: egy vörös és egy fekete hajú srác felpattant, és… hirtelen meglátta azt a két lányt, aki a múltkor segített neki tájékozódni… A vörös hajú valahogy nagyon furcsán nézett rá…

- Ö-Örülök hogy itt lehetek – lehelte Mitsuko erőtlenül, és meghajolt, majd helyet foglalt az egyetlen szabad széken; közel a vörös hajú sráchoz. Érezte, hogy az minden egyes lépését figyeli… biztos ő az…

Az óra alig tetszett pár percnek, és végre eljött a szünet. Mitsuko felállt, és éppen oda akart menni a fiúhoz, mikor hirtelen az lépett oda hozzá.

- Kinn a kertben beszédem van veled. Négyszemközt – morrantotta oda neki, és Mitsuko nem kevésbé felháborodott ezen az egészen…

- Urahara.-san – nem is reagált a névre, csak mikor valaki megérintette a vállát; akkor ijedten fordult hátra, de csak a vörösesbarna hajú, nagy mellű lány volt, aki neki a múltkor segített…

- Oh, szia… Inoue Orihime, igaz?

- Igen – mondta kissé komoran a lány – De azt mondtad, a te neved Taji Mitsuko.

- Tudod, azt jobb szeretem használni – érezte, hogy nincs menekvés, ebből alig tudja majd magát kidumálni…

- Ismered Urahara Kisukét? – kérdezett rá Orihime, mire Mitsuko keze ökölbe szorult.

- Igen – suttogta.

- Miért vagy itt?

- Az egyedül rám és Kurosaki Ichigora tartozik – tett egy lépést hátra Mitsuko – Bocsáss meg de mennem kell…

- Hát nem gyönyörű Mitsuko-san? – kiáltozta a háttérben Asano Keigo – Olyan felnőttes a kinézete… olyan elegáns… gyönyörű…

- Te melyik új tanulóra nem mondod ezeket? – kérdezte tőle Tatsuki mire Keigo szó szerint összetört…

- Ki lehet ez a lány? – fordult Ishida Ichigo felé lenn az iskola parkjának egy szegletében.

- Nem tudom. De most kettesben akarok vele beszélni. – a szemüveges srác bólintott, és elindult vissza az épületbe. Útközben elmentek egymás mellett Mitsukoval, és Ishida megállt egy percre. Maga elé meredt majd megrázta a fejét; visszapillantott de folytatta az útját az épület felé.

- Ha Urahara egy embere vagy, nem értem miért jöttél ide – morogta köszönés helyett Ichigo – Ha pedig csak annak adod ki magad, jobban tennéd ha azonnal eltűnnél.

- Az hogy az embere lennék nem állítanám – sértődött meg a lány, és a sétapálcával a fiú fejére ütött – És illik köszönni ha megismersz valakit – tette hozzá lenézően.

- Te kis… - Ichigo kezei már fojtogatásra álltak, de megismerte a lány kezében a botot.

- Ez Uraharáé!

- Hát… öh… igen. Látod? Most már elhiszed hogy nem csak kiadom magam valakinek?

- Igaz, mert amilyen gyengének tűnsz nem győzhetted volna le – motyogta magának Ichigo.

- MIVAN?

- Hé, tedd már le azt a… au!

- Az én nevem Taji Mitsuko – állt le a lány dacos képpel – Azért jöttem hogy Urahara Kisuke megbízatásából megfigyeljelek, Kurosaki Ichigo.

- Miért kéne engem megfigyelni? Az öreg talán teljesen szenilis? – háborodott fel a srác.

- Nekem sem nagy öröm ebbe az ördögi intézménybe járni, de ez van…

Ekkor megrezgett mellettük egy bokor, és mindketten megfezsültek, ahogy odakapták a fejüket.

- Ichigoooo - mászott elő Kon nyöszörögve, és a fiú lábába kapaszkodott.

- SZÁLLJ MR LE RÓLAM, HÉÉÉ – Ichigo próbálta magáról levakarni, de a plüssoroszlán nem hagyta magát…

- Ez meg mi? – nézett nagyot Mitsuko – Jár és beszél… de meg mernék esküdni hogy egy plüss…

- Sose hallottál még a mod-soul-okról? – nézett rá Ichigo, mire a lány erős gondolkodóba esett.

- Hm, asszem Kisuke-san egyszer mondott valamit… de nem biztos…

- Mi vagy te egyáltalán, még ilyen alapdolgokat se tudsz? – ciccegett Ichigo, és végre lerázta magáról Kont – aki egyenesen Mitsuko mellkasára pottyant.

- Áááááh, mennyorszááááág – nyögte a plüssjószág, de Mitsuko démoni tekintette megragadta a fejét, majd úgy földhöz vágta, hogy csak úgy csattant.

- Vidd innen a kis játékszered!

- NEM a játékszerem!

- De a tied!

- De nem úgy…!

- Hrmp. Ha tudom hogy ez lesz, akkor eleve ide se jövök, akármit mondjon Urahara… maradok abban a nyugodt kis boltban… - nyögte lemondóan, ahogy puha ágyikójára gondolt.

- Hé, Ichigo… - Kon nagyjából visszanyerte az eszméletét, és villámgyorsan Ichigo vállára mászott, vészesen villogó szemekkel – Te, ő nem Uraharanak dolgozik?

- De. És?

- GONDOLKODJ! Urahara kereskedő… meg egy… gyönyörűűűű nő…

- Nem értem a lényeget, de ha továbbra is így idegesítesz, Föld körüli pályára küldelek – mondta vészjóslóan a fiú.

- Mi van ha vele is kereskedik? – kiáltotta Kon, mire Ichigo egész arca vonaglani kezdett; a lányra nézett aki értetlenül pillantott vissza rá.

- Gondolj bele… pénzszűkében vannak… és egy ilyen gyönyörű kisasszonnyal…

- NA EBBŐL ELÉG! TE VELEM JÖSSZ! – azzal megragadta a lány csuklóját és villámtempóban maga után vonszolta – MEGYÜNK ÉS LERENDEZZÜK ENNÉL AZ ÖREGNÉL A DOLGOT!

- Wáááá ne húzz annyiraaaa – sikoltotta a lány, és hirtelen a bot beleakadt a kerítésbe – ÁÁÁÁ, szétszakítasz, Ichigoooo! – rúgott a fiúba.

- Mi a franc van? Engedd már el azt a hülye botot! – állt le a fiú dühösen.

- MÉG MIT NEM! – szabadította ki az említett tárgyat Mitsuko és szorosan magához ölelte.

- Nekem mindegy, de MENJÜNK mert percről percre olyan gondolataim lesznek az öregről, hogy még magam is megbánom… - azzal ismét karon ragadta a lányt…

Villámsebességgel értek az Urahara Kereskedéshez, aminek az ajtaját Ichigo szinte szétverte mire bejutott.

- Oh, Kurosaki-san? – nézett fel Urahara elképedve a szokásos ülőhelyéről; arcát még mindig a reggeli incidens kék és zöld foltjai díszítették – Mi ilyen sürgős?

- Magaaaaa… Geta-Boushi, ne titkolja hogy futtatja ezt a lányt! – azzal előrerántotta Mitsukot, aki teljesen meg volt döbbenve és ahelyett hogy bármit mondott volna, csak nagy szemeket meresztett.

Csend.

- Ha arra gondol hogy én állítottam-e magára, akkor igen – nyitotta ki a legyezőjét a férfi.

- NEM ÚGY…

- V-v-visszahoztam a botját, Kisuke-san – motyogta vörösen a lány, félbeszakítva Ichigot – B-bocsánat hogy reggel…

- Oooh, a pót sétapálcám! Köszönöm…!

- P-p-pót…? – nyögte Mitsuko, és a tekintete tébolyult lett – PÓÓÓÓÓT?

- Benihimét enm tudná olyan egyszerűen elvinni – nevetett Urahara a legyezője mögül – Hé… Mitsuko-san… NEEE, HÉ VÁRJOOON… AU EZ FÁÁÁÁJ….

- Higgye el, magának sokkal jobban fájt, mint nekem – vigyorgott ördögien a lány, mikor már a pálca eltört a kezében, és Ichigo felé fordult – Mit akartál?

A vörös fiú megrökönyödve nézett az összevert Uraharára, majd a lányra, és egy hatalmas verejtékcsepp jelent meg a homlokán…

- Öh… igazság szerint… már nem is olyan fontos… asszonyom…

- Nemtán olyat hitt, Kurosaki-san, hogy Mitsuko-san mint örömlány dolgozik nálam…? – kérdezte maradék erejével, és sunyi vigyorral Kisuke, ha-az-én-tehenem-megdöglik,dögöljön-meg-a-szomszédé-is alapelven.

- D-dehogy! – kiáltotta a srác, de már késő volt; egy perc múlva ő is ott feküdt Urahara mellett; bár őt jobb híján az egyik seprűvel cirógatta meg Mitsuko.

- Oya… olyan energikus – nyögte félholtan Urahara.

- Ha még egy… bármilyen perverz gondolata támad BÁRMELYIKŐTÖKNEK, ennyivel nem ússzátok meg… - fenyegetőzött - …és ráadásul az első iskolai napom is elrontottátok! – kiáltotta kétségbeesetten, majd kirohant a bolthelyiségből.

- Urahara-san… valahogy nem irigylem – nyögte Ichigo.

- Én pedig azt tenném a helyében – vigyorgott a mennyezetre kifürkészhetetlenül Urahara.

/Ötödik fejezet vége/