Írta: Szellemszállás
Javította: Nagini
Írás kezdete: valamikor 2005 márciusa
Írás várható befejezése: a távoli jövő
Korhatár: nincs
Szereplők: Tekergők, Piton és...
Valami más
- Tapmancs, kösz, hogy kijöttél velem.
- Ugyan, semmiség, Holdsáp. Nyilvánvaló volt, hogy szükséged van egy nyugalmasabb sétára, de segítségre is, ha esetleg összeesnél. Szörnyen sápadt vagy. Mintha most jobban megviselt volna a holdtölte.
- Na igen. Valószínűleg a sok RAVASZ előkészítő vizsga hatására. Néha már úgy éreztem, hogy elegem van az egészből, hogy nem is kell nekem a diploma.
- Jesszus, Remus, mit nem mondasz! Frank, ő rendben, ő sokat nyavalyog, de isten bizony, rajtad egy percig se látszott, hogy nem a könyvek iránti mélységes szerelem vezet a könyvtárba.
- Ha-ha, nagyon vicces. Bezzeg mikor segíteni kell a háziban, nem aggaszt az általad túlzottnak titulált tanulási mániám! És igenis, néha nekem is elegem lehet az egészből. Egy dolog olvasni mindenféle érdekes lényről meg varázslóról, és más megtanulni az életüket és életmódjukat egy dolgozatra...
- Jó-jó, ne légy már olyan komoly! Egészen kipirultál, hallod-e. Hoppá!
- Mi van?
- Oda nézz! Ott van James! Mit keres itt az erdőben? Azt hittem, Lily után koslat valahol Roxmorts utcáin!
Remus a barátja által mutatott irányba nézett, és ő is meglátta az olyan ismerős alakot. Vajon mi történhetett már megint Lily és közte? Összevesztek volna, s James ezért bandukol egyedül a fák között, talán pont őket keresve? Pedig mostanában egész jól kijöttek. Sőt, már az egész iskola az ő románcukról beszélt.
Hm, de furcsán néz ki James! A ruhája olyan...kopottas és túlzottan nagy. És valahogy olyan...esetlen. Ez nem jellemző rá.
Lassan közelebb értek a fiúhoz, aki háttal állt nekik, és bár bizonyára elegendő zajt csaptak, az láthatóan mégse vette őket észre. Sirius Remusra kacsintott, majd egy nagy ugrással James mellé érve rácsapott annak vállára.
- Hé, Ágas-bogas, mit kószálsz itt egyedül? – kérdezte vigyorogva.
A meglepett srác hatalmasat ugorva fordult feléjük, kezében varázspálcáját szorongatta támadólag, szemében elszántsággal, mindenre kész tekintettel.
- Jézusom, James, mi a fene ütött...- Ám Sirius ekkor elhallgatott, és Remusnak is csak egy nyögésre futotta.
Az a hatalmas, bátor szempár ugyanis, mely James arcában ült, és sugározta feléjük a hitetlenkedést, nem melegbarnán ragyogott, mint azt az elmúlt hét év alatt megszokták. Zöld volt. Fénylő smaragdszínű.