Hitetlenkedés


Sirius tudott először szóhoz jutni az első döbbenet elmúltával.

- James! Mi a franc történt a szemeddel? És az a sebhely a homlokodon? Pipogyusz volt, ugye? Hol, mikor? Itt van még? Mit csinált veled?

- Sirius- hangzott fel Remus megnyugtató hangja.- Hagyd szóhoz jutni őt is egy kicsit.

Ám barátjuk csak bambán nézett rájuk, pálcát tartó keze remegett.

- Ágas, te meg ereszd már le azt a pálcát!- folytatta a szőke fiú.

- Remus! Sirius! – James hangja gyenge volt és meglehetősen furcsa. Hiányzott belőle a megszokott önbizalom és erő. Hirtelen kicsúszott lába alól a talaj, és holtsápadtan térdre esett.

- Basszus, Ágas, mi van veled? Jól vagy? Vigyünk a gyengélkedőre?

- Ne...nem kell...

Remus barátja zöld szemébe nézett, aggódó tekintete találkozott annak könnyes pillantásával. „Istenem, hisz James mindjárt sír! De ő sosem sír! Uram Isten, mi történhetett?"

- Ágas, gyere, ülj ide a fa tövébe- Sirius segítségével eltámogatták a fiút egy közeli fához, majd leültek mellé. Örömmel látták, hogy kezd visszatérni a színe, bár még most is sápadtabb volt, mint Remus, és ez nagy szó. Arcából üresség sugárzott, amit nem tudtak mire vélni. Sirius hirtelen dühös arccal morogni kezdett:

- Esküszöm, ezért megnyúzom azt a rühös mardekárost! Milyen átkot használt? Mid fáj? Mit csináljunk? Egyedül volt? Ha legközelebb látom, olyat kap, hogy élete végéig felemlegeti majd!

- Nem Piton volt, Sirius- találta meg végre a hangját a 'balesetes'. Ránézett fekete hajú barátjára, és a másik kettő meglepetésére annak nyakába borult, és erősen magához szorította.

- Ágas, Merlinre, mi az istennyilát művelsz? –dadogta Black elkerekedett szemekkel, zavartan.

- Örülök, hogy újra látlak, Sirius. Azt hittem, sohasem lesz alkalmam többé veled lenni.

- James...

- Nem, Sirius- ült vissza a fiú helyére, Tapmancs megkönnyebbülésére. - Nem James vagyok. Az én nevem Harry.

- Mi? – bődült el a megszólított. – Most szórakozol velem?

- Tapmancs, barátom, nyugi. –csitította Remus, majd odafordult a másik varázslóhoz. Hosszan nézett a szemébe, miközben cikáztak a gondolatai. Végül kimondta, amire jutott:

- Te...olyan vagy, mint James. Ugyanaz az arc, haj, alkat. De más a testtartásod...És az az átokheg... igen, tudom, hogy az az. Olvastam róluk egy könyvben. Könnyen felismerhetők vörös színükről és különleges alakjukról. Te nem Ágas vagy. Leginkább a szemed miatt. Ez a zöld...ilyet csak egy embernél láttam életemben. Ha meg kéne mondanom, ki vagy...de tudom, hogy az lehetetlen. Ugye?

- Miről beszélsz Holdsáp, felvilágosítanál engem is? Mindketten megbolondultatok talán? Mi ez a handabanda mindenféle hegről meg összehasonlítgatásról?

- Remusnak igaza van, Sirius. Tudod, mindig azt mondták, hogy a szemem...az anyámé. De minden másban olyan vagyok, mint az apám.

- Az apád?- visszhangozta Sirius még mindig semmit sem értve.

- James Potter.

- Barom! Hagyd már abba!

- A nevem Harry James Potter.1980 július 31-én születtem, és te vagy a keresztapám, Sirius. Az anyám pedig...

- Lily Evans- fejezte be Remus.

- Igen. Nem tudom, hogy és miért kerültem ide, de nem is érdekel. Sirius, higgy nekem. Menj, és keresd meg ap- Ágast, ha nem hiszel nekem.

- Ez lehetetlen! Időutazás nincs! Ez biztos valami trükk!

- Sirius! Fejezd be! – csattant fel Remus. – Nyisd már ki a szemed. És láss! Ez a fiú... Harry. James fia. Hihetetlen, de nincs más magyarázat.

Sirius nem bírta tovább, és felpattant.

- Tegyük fel, hogy hiszek neked. Mit keresel itt? Hogyan utaztál vissza az időben? Lehet, hogy nem én leszek az iskolaelső, de még én is tudom, hogy ez nem lehetséges!

- De lehetséges. Van például az időnyerő, bár annak nagyon bonyolult a használata. Bár most nem használtam.

- Akkor? Nyögd már ki!

Harry sóhajtott:

- Nem ilyennek ismertelek meg, Sirius. Bár igaz, sosem láttalak tinédzserként...illetve egyszer, Piton merengőjében. Ne légy ilyen heves, és fogadd el! Hogy hogyan kerültem ide, azt nem tudom megmagyarázni. Azt se tudom, hogyan kerülhetek vissza. De most hallgass meg: ha már itt vagyok, meg akarok tudni pár dolgot. Látni akarom a szüleimet. Meg akarom ismerni az anyámat és az apámat.

Sirius folytatni akarta ellenvetései felsorolását, de hirtelen fény gyúlt az agyában.

- Harry! Te...nem ismered a szüleid?- kérdezte lassan.

- Sosem ismertem őket. Meghaltak, mikor egyéves voltam.

- Istenem! – sóhajtott fájdalmasan Remus.- James és Lily meghaltak!

- Te pedig örültél, hogy újra láttál- ismerte fel Sirius.- Mert azt hitted, ez többet nem fog bekövetkezni. Ezek szerint én is...?

Harry nagyot nyelve bólintott.

- Három éve. Egy Voldemort elleni harcban.

A két másik fiú ismét összerezzent, egyrészt a tragikus jövőkép, másrészt a Sötét Nagyúr néven nevezése miatt.

- Mond el, Harry. Mond el, mi történt.

És Harry belekezdett, elmesélt mindent, amit így elsőre jónak látott. Holdsáp és Tapmancs elgyötörten hallgatták.

Két órával később…

-...És most itt vagyok. Nem tudom, pontosan mi váltotta ki az időutazást, és mi lesz most, hogy ennyi mindent elmondtam. Talán először Dumbledore-ral kellett volna beszélnem, de amíg ti nem jöttetek, azt se tudtam, hol vagyok. Nekem is percek kellettek, mire rájöttem, hogy ti tényleg ti vagytok.

Sirius idegesen dobolt ujjaival a földön, és összeráncolt szemöldökkel nézett Remusra.

- Te is észrevetted?- kérdezte.

- Igen- bólintott Remus.

- Mégis mit?- kérdezte Harry.

Remus felelt neki:

- Valami nem stimmel, Jam...ööö...Harry. Amit elmondtál, az megrendítő, hihetetlen, kaotikus. De ez nem lehet a mi jövőnk.

- Miért? Akkor mégse hisztek nekem?

- Nem erről van szó. Hanem, hm, nézzük például Peter Pettigrewt. Nos, ő nem a barátunk. Hogyan is lehetne, hisz egy semmirekellő mardekáros! A Tekergők csak hárman vannak: Tapmancs, Ágas, és én, Holdsáp.

- Ráadásul az én animágus alakom nem kutya, hanem leopárd.- vágott közbe Sirius- És a szüleimnek, főképp az anyámnak, semmi köze sincs a sötét varázslatokhoz. Gyógyító a Szent Mungóban.

- Akkor én ezt már végképp nem értem- Harry hangja elkeseredett volt.- Hova a fenébe lyukadtam ki?

- Szerintem egy párhuzamos világba, öcsi.- nyilatkozta Remus.