Dumbledore
- Hogyhogy tudják? Otthon azt mesélted, ööö, illetve az én Lupinom azt mesélte, hogy minden erejével igyekezett eltitkolni a kilétét.
- Itt is így van. Ám amikor a Sötét Nagyúr kezdte magához édesgetni a varázslényeket, a Minisztérium hozott egy rendeletet, miképp minden mágikus bestiának be kell jelentkezni a hatóságokhoz. Mint ahogy az animágusoknak kellene, elvileg. De míg az viszonylag jól elrejthető képesség, addig például rólam tudták néhányan a dolgot: gyógyítók, rokonok...Hamar utolértek. És a hír percek alatt elterjedt az iskolában.
- Sok gondunk volt akkoriban emiatt. De James és én mindig kitartottunk Holdsáp mellett- Sirius vigyorogott, és kedvesen hátba csapta barátját, mire az kis híján a földön kötött ki.- Oh, bocs, Remus, nem akartam.
- Naperszehogynem, majdelishiszem- motyogta az 'áldozat', és tisztes távolságra húzódott a barátjától.
Ekkora értek el a kastélyhoz, és Harry egy pillanatra megállt. Elnézte az ódon, magas tornyokat, a távoli kviddicspályát, a kéklő tavat. Másnak érezte, pedig ha valami, hát ez ugyanolyan volt, mint az ő otthonában.
Hirtelen észrevette, hogy álmodozásában kissé lemaradt a Tekergőktől, így megszaporázta lépteit, s hamarosan beérte őket.
Csendesen sétáltak, miközben beértek a Roxfort kertjébe. Szombat volt, a legtöbben Roxmortsban tartózkodtak, de azért jó néhány, főleg első- és másodéves diák csellengett a kastélyban is. Kíváncsi tekintetek követék a triót végig, amerre jártak. Néhány lágy, lányos kuncogást is lehetett hallani. Harryt nem különösebben zavarta a dolog, tudta, hogy keresztapja igen népszerű volt diákkorában a hölgyek között. Nem fogta fel, hogy Sirius, bármilyen jóképű is, most háttérbe szorul annak a gyönyörű szőke srácnak a jelenlétében, aki ő maga volt.
Remus remek munkát végzett, Harry arcvonásai és szeme kiválóan érvényesült az új hajzuhataggal együtt. Magas, vékony alakján jól mutatott a rendbe hozott nadrág és pulóver. Járása magabiztosabb volt, mint bármikor korábban, lehet, azért, mert biztonságban érezte magát. Ki akarná itt őt zaklatni, megtámadni?
Sirius és Remus ekkor megállt egy festmény előtt, amely egy barnászöld pikkelyű sárkányt ábrázolt.
- Mi van? Miért álltunk meg?
- Itt van az igazgató irodája.
- Mi? Ez? Biztos?
- Na ja, Harry. Hidd el, Remus és én is voltunk már néhányszor odabent.
- Jól van. Akkor bemegyünk?
- Meg kell várnunk, míg kijön. Nem tudjuk a jelszót. De ne aggódj, az igazgatónak van valamiféle radarja erre...
Sirius szinte még ki se mondta ezt, mikor a festmény feltárult, és kilépett rajta az emlegetett varázsló.
- Jó napot, Igazgató úr – hallatszott a 'köszöntő kórus'.
- Mr. Black, Mr. Lupin, örülök, hogy látom magukat. Úgy látom, megint sikerült belebotlaniuk egy érdekes helyzetbe. Megtennék, hogy a klubhelységükben várják meg, míg beszélek az új barátjukkal?
- U-Uram?
- Nincs semmi gond, fiatalok. Mindössze jobb lenne először négyszemközt beszélnem utazónkkal.
- Ho-Hogyne...- dadogták a fiúk, és kelletlenül elódalogtak.
- Nos, fiam, -fordult ekkor Dumbledore Harry felé- azt gondolom, van némi átbeszélni valónk...Gyere beljebb az irodámba!
Harry mintegy transzban követte az ősz mágust, és mint már oly sokszor, most is úgy érezte, bármit is mond, az igazgatót egyáltalán nem fogja meglepni...