Megjött a következő fejezet! Remélem élvezitek! Kritikát fogadok, de moderált jelleggel!


Oké, ez várható volt. Komolyan.

Amennyire részletezném, az észrevételeimet inkább a harcra koncentrálok. A helyzet biztosan megfelel a teljes káosz fogalmának. Mindenki-mindenki ellen, a véletlen össze ütközés és az elvétett varázslatok repülése, amelyek biztosan eltaláltak valakit. Ha a helyzetem nem lenne, ennyire komoly biztosan nevetnék az egésznek az abszurditásán. A fejlesztők tényleg elmehetnek a pokolba.

Talán nárcisztikus vagyok, de tényleg nem jelentett nagy gondot számomra. Nem sokban különbözött attól, amit az itt létem 80% lefedett a börtönökben való kis kirándulásaimtól. Sokszoros túl erő? Helyes. Gondolkodás és taktikázás? Nem annyira.

Itt pont az ellenkezője az igaz. Csak egy maradhat, így nincsenek oldalak. Mindenki az ellenséged. Tervezés? Inkább az ösztönök és reakciók megmérettetése. A harcok túl gyorsan és véletlenszerűen váltakoznak. Nincs pihenés.

Lassan a számok kezdtek lecsökkenni, így több hely maradt harcolni. A kezdeti több százból csak két tucat. Emberek, fél emberek és csupán három heteromorf.

A számok ellenére nem az emberek voltak a legtöbben.

Pillanatnyi patthelyzet alakult ki és mindenki megállt. A fejek lassan mozogtak, majd az egyik bolondnak meg kellett szólalnia.

"Mindenki a pónira!"

Rasszista férgek.

Amint a fegyverek lendültek, a varázslatok repültek én csak egy dolgot tehettem.

[Teleport]

Nem csupán kikerültem őket, hanem a legnagyobb csoport kellős közepén jelentem meg. Az albárd pengéje táncolt a levegőben, akit nem ért el arra varázslatot dobtam olyan sebességben, mint egy géppuska. Hátulról akarsz megtámadni? Övön aluli rúgástól mindenki lemegy. Beakartok keríteni? Szárnyaimmal felgyorsítva magamat kilőttem a körből egyenest neki a leggyengébb láncszemnek. Tazmán ördög bújt belém és nem fogtam vissza magam. Az utolsó menekülni próbált, de nem engedtem. Egyetlen szárnycsapással beleállítottam a hátába a pengét, a patámmal eltiportam a fejét.

Következő pillanatban már egy külön VIP lelátón voltam. Bizonyára a versenyzők területe. A második csoport már a pályán volt, de nem mozdultak. A többiek széles szemű pillantást adtak nekem. A helyzet komolyan bosszantónak tűnt, de túl vicces volt!

Ellenőrizve a kijelző bal felső sarkát láttam, hogy az erőm és az életem visszaállt. Megkönnyebbülten sóhajtottam. Így könnyebb lesz felkészülni a következő mérkőzésemre.

A maradék 7 csoport alig másfél óra alatt végzett. Külső megfigyelés előnye, hogy tudom sokkal többen lettek kizárva, mint legyőzve. Balekok.

Amint végeztek újra megszólalt a fing és a hang.


"Hölgyeim és Uraim... valamint minden egyéb nemű egybegyűltek!"

Ha ha ha.

"Most, hogy megszabadultunk a felesleges tényezőktől kezdetét veheti az igazi verseny! Mielőbb még nagyon bele lendülnénk, megemlíteném, hogy az a szabály, amely szerint tilos a gyógyító italok használata törlésre került! Az első versenyző páros az Elődöntőben: Enigma Equinox és MrBones!"

A közönség üvöltött, ahogy megjelentem a pályán. Ránézve az ellenfelemre kissé felhorkantottam. Ha nem is csontváz nincs messze tőle. Zombi.

Többnyire fizikai harcosok, magas életerő pontokkal és fizikai ellenállással, szinte minden elemre is.

Rajta volt egy nehéz páncélzat és egy dohányzóasztal méretű pallos. Fogalmam sem volt, hogy mennyi és milyen szintű mágiát ismer, de jobb felkészülni.

Mindketten elmondtuk a saját kis mágikus erősítő láncunkat, de többet nem tudtam meg, mint amit tippeltem. Főleg sebesség növelők.

MrBones vette a kezdeményezést, gyorsan. A közöttünk lévő tizenöt méteres táv egy szempillantás alatt eltűnt. Nem zavartam megállítani, egyszerű oldallépés is megteszi. Mellette állva megfordítottam a pengét és lejött rá többször is, keményen. Három vágás, alig valamennyi károsodás. Kemény kis rohadék. Pont, ahogy szeretem.

A zombi újra támadt, ezúttal figyelt és tanult. Vágás, védés, szúrás, kikerülés. Ismétlés. Kezdődött a tánc, amit egyikünk sem akart megszakítani. Bizonyára nem egyetlen osztályt végzett el, mert kezdett felül kerekedni rajtam. Több vágás borított már és legszívesebben üvöltöttem volna, ha a fájdalommal együtt nem éreztem volna az adrenalin tompító hatását is. Ideje taktikát váltani.

Átváltottam tiszta védekezésbe. Minden egyes támadás blokkolása és kivédése. Képtelen volt megsebezni, de nem támadhattam… fizikailag.

Kettőnket körbe vettek a mágikus körök és rúnák, ahogy megkezdtem a Super Tier varázslat leadását. Veszélyes és gondatlan lépés a legtöbb játékos számára. Kivéve nekem. Ha bármilyen támadás érne is, amíg a varázslat fel nem töltődik nem csak sikertelen, hanem még használni sem tudnám, míg újra nem aktiválódik. Ez, amit a játékosok gondolnak. A valóság kicsit más. Csupán akkor szakad meg, ha megmozdulnák a helyemről, vagy bármilyen kárt szenvednének az életpontjaim. Egyhelyben állok, stabilan, mint egy kiálló szikla a sebesfolyású folyó közepén. Mozdulatlanul miközben az alabárd táncol a levegőben a telekinézisem segítségével, mint egy halálos levél a szélben. Csupán idő kérdése.

„Bolond! Azt akarod, hogy kizárjanak?" Nem tudom, hogy mi miatt volt megdöbbenve.

A varázslat miatt, vagy mert képtelen volt megérinteni? Esetleg amiatt, hogy a varázslat még mindig töltődik? Nem számít, az idő lejárt.

[Super Tier Magic: Summon - Pantheon]

Vicces módon az idézés nem esik egyik szabály hatókörébe sem. Hat fény oszlop jelent meg a pályán mennyei fényben felfedne hat 80-as szintű oroszlán fejű angyalt. Beprogramozva azonnal megtámadták a zombit elborítva a szent mágia és a szent fegyverek támadásának kereszttűzében.

Az asztal olyan gyorsan megfordult, hogy még csak reagálni sem tudott. Szökőárként az angyalok leigázták az ellenfelemet, de én sem csak ott bámultam. Segítettem nekik.

[Mass Cure Light Wounds!] [Mass Cure Light Wounds!] [Mass Cure Light Wounds!]

Szinte vicc volt, hogy gyógyító és a szent mágia minden élőhalott típusú szörnyeteg számára Achilles sarok. Nem csupán az idézéseimet gyógyítottam, hanem MrBones számára is szépen vittem le az életpontjait. A csata immáron egyoldalú mészárlás lett. A zombinak meszeltek.

Fél perc múlva vége volt.

„Az első győztes az elődöntőkben: Enigma Equinox!" Ordította a bemondó. „Tapsoljuk meg a kis pónit!"

Hogy baszna seggbe egy ló, szárazon."

Újra visszakerültem a versenyzők közé, de ezúttal már az eredeti nyolcból már csak öt volt jelen. MrBones kiesett és a következő kettő már a pályán volt. A többiekkel nem törődtem, csak a pályán látottakkal. Ki tudja, hogy melyik lesz a következő.


Az elődöntők gyorsan befejeződtek, így újra a pályán találtam magam. Az ellenfelem ezúttal egy erdei elf.

„Most pedig következzenek a középdöntők! Jobb szélen Enigma Equinox, baloldalon Legolas!" A közönség éljenzett felváltva kántálva a neveinket. „Immáron a repülési tilalmat is eltöröltük! Kezdődhet a harc!"

Alig szólalt meg a kürt Tolkien karaktere már szórta is a varázslatokat. A tilalom feloldását kihasználva repültem, ahogy a szívemnek kedves volt. Nem tudom, hogy hogyan jutott el ez a vicc a középdöntőbe, de még csak arra is méltatlan volt, hogy bemelegítésnek hívjam. Az egyetlen dolog, amit varázslatosan tettem, hogy semlegesítsem azokat a mágikus támadásokat melyek hőkövető rakéta módjára követtek. Az alabárdomat még csak nem is kellett használni.

„Told ide a tollas seggedet te gebe és harcolj!" Nem tudtam visszatartani a horkantásomat.

Harc? A harc bizonyos jogú egyenlőséget von maga után. Ez a fanedv nyalogató hippi valami jó anyagot szívhatot, ha még mindig ilyen téveszméi vannak. De igaza van, hogy be kellene fejezni ezt. Pedig olyan jó érzés kap el mindig, amikor játszom az égtáncot.

Miért is ne?

Zuhanó repülésben, mint egy sas már a bolond mögött voltam és teljes erőből páros patával megrúgtam. Teleport, ismétlés.

A közönség már nyíltan nevetett, amikor létre hoztam a pinball evilági verzióját. A látvány olyan kínos volt, hogy már nekem fájt fizikailag.

Végezetült megragadtam és a levegőbe dobtam, ahonnan mind a négy patával megrúgva üstökösként a földbe csapódott.

„A harc… izé… a győztes Enigma Equinox!" Nem volt egyszerű megfogalmazni az biztos. „Köszönjük neki az előadást!"


„Tisztelt nagyérdemű közönség!" Üvöltött a bemondó. „Most, hogy végre elértünk a verseny döntőjébe ismerjük meg egy kicsit a két versenyzőt! A jobb sarokban Muspelheim szülöttje, a cuki és halálos Enigma Equinox!"

Az érzés leírhatatlan volt, ahogy a tömeg szinte egyként hullámzik és kántálják a nevemet. Egyszerre volt felemelő és hátborzongató.

„A bal sarokban nem más, mint maga a Nilfheim Világbajnoka, Shining Knight!"

A közönség immár olyan hangos volt, hogy fizikailag fájdalmat okozott az érzékeny fülemnek. Átkoztam magamban a balszerencsémet, hogy nem csupán egy KIBASZOTT Világbajnokkal kerültem szembe, hanem ugyan azzal a világbajnokkal, amelyiknek éppen a világában tartják a versenyt. Tényleg a fejlesztőkre vall, hogy nem tiltják meg legalább ennek az egynek, hogy részt vegyen. Nyakig voltam a szarban, de amilyen csökönyös öszvér voltam még csak nem is érdekelt. Győzők, vagy meghalok. Remélem nem az utóbbi, de ennek ellenére mindent megteszek.

Röhejes, hogy egy ember a szörnyek egyik világának a bajnoka. Az avatár arca egy kőből faragott maszk, de éreztem, hogy gúnyolódik. Fényes páncél, mint Touch Me saját páncélja tipikus középkori lovag karddal és kerekpajzzsal. Nem tudom, hogy hányadik helyen állt ez a lovag a rangsorban. Tudom, hogy Touch Me a második, de a saját világában legalább egy másik klónomra lenne szükségem azonos szinttel, hogy biztosan letudjam győzni ezt a szörnyeteget.

„Nem adod fel?" Jött a pökhendi kérdés.

„Te meg tennéd?" Vágtam vissza. „Lehet, hogy számodra a Világ Bajnok osztályoddal a saját világodban ez csak egy séta volt a parkban, de miután eddig fáradoztam nem fogok megfutamodni egy nagyobb bökkenő elől."

„Nagy szavak. Híres utolsó szavak." Emelte a kardját.

„Kiderül." Hoztam magam mellé az alabárdot.

„Most, hogy a két kis madár végzett az udvarlással emlékeztetlek benneteket, hogy immáron az utolsó szabály is eltörlésre került." Lehalkította a hangját, majd telitorokból üvöltött. „Mutassátok meg mit jelent a pokol!" Kürtszóval kezdődött is párbaj.

Csak a reflexemnek köszönhettem, hogy sikerült kivédenem az első két támadását. A harmadiknál nem volt szerencsém és az utána következőknél sem. Alig tudtam dobni néhány támadást, de gond nélkül lerázta magáról. Mindegy volt, hogy mit próbáltam ellene alig karcolta meg. A [Dimensional Gap] védekezése és a [Dimensional Flash] támadása együtt halálos páros volt. A pálya mely gigászi kőtömbökből állt immár nem más, mint homok és kráterek a földben.

A gyógyító italaimat szinte teljesen elhasználtam. Gyógyító mágiát nem mertem használni, mert minden egyes mana pontra szükségem volt. A páncélom stabilitása 15%, az életemnek már csak a negyede maradt. Az alabárdom már korábban megsemmisült. Ha elég realisztikus lenne, a játék látszódna hány helyről vérzek az alapján, amit érzek. Olyan helyen is fájtam, ahol nem is tudtam, hogy fájhat. Nem tudom, hogy honnan volt erőm, hogy ne személyesítsek meg egy vágóhídra vonszolt disznót, de nem sikítottam túl sokat.

„Add fel!" Mordult fel a „dicső" lovag. „Elismerem, hogy jó harcot adtál és több életemet vetted el, mint bárki más, de ennek vége."

Egy dolog volt csak égetőbb, mint a fájdalom és a helyzetem nyomorúsága, amit magamban éreztem. Ennek a féregnek a fájdalmas és lassú halála. Sarokba szorított állat voltam, aki inkább harcolt. Nagyot sóhajtva próbáltam magam megnyugtatni és egy tervvel elő állni. Nem volt más választásom, mint egyesével felfedni a kártyáimat. Ha elég sokáig elfoglaltan tartom, még lehet esélyem, de ha nem… Meglátjuk.

A teljes páncél készletem eltűnt, helyét egy lehelet vékony selymes anyag vette át, ami a rómaiak ruházatához hasonlított. Szó szerint semmit sem takart annyira vékony és áttetsző volt. A leltáromból elővettem a fő fegyveremet, vele párhuzamosan sunyiba két másik elemet is elrejtettem a ruha selyem övében. Felvettem újra a támadó tartásomat, amit az ellenfelem csak gúnyos horkantással fogadott.

„Komolyan?"

Nem méltattam válaszra, egyszerűen csak néztem rá, ahogy némán aktiváltam az egyik képességemet. [Skill: Elemental Awaking]

Fölöttem egy homokóra jelent meg, amiben lassan kezdett folyni a homok. Egy perc, csupán eddig kell húznom. Az alabárd emelkedett, ahogy támadni készültem. Szárnyak megfeszítve, ugrás! Lustán küldött felém egy [Dimensional Flash] támadást. Találó név. Egyetlen vízszintes vonal, mely szó szerint ketté vág mindent. Nem lehet blokkolni, csak kikerülni. Ideje megcáfolni.

A támadás és a penge találkozásánál a vonal megszakadt és ketté oszlott. Folytatva a fegyver lendületét lehúztam a támadásomat minden erővel egyenesen az ellenfelem páncélozott oldalára. A látvány, amikor a féreg egy sportautó sebességével kilőtt egyenesen a falba… Örökre az emlékezetembe véstem. A tömeg elnémult és halhattam, hogy egy ablak betörik valahol. Vagy csak éppen mindenki világnézete.

Shinning kiszállt a falból kardját emelve rohamozott meg. A pengéje találkozott a sajátommal. Mindkettőnk kissé hátra tántorodott, ahogy a fegyverek szinte kirepültek a fogásunkból. A lendületet újra felhasználva megpördültem és támadtam fentről egyenesen a fejét célozva. A [Dimensional Gap] védekezésével együtt emelte a pajzsát. A találkozás fájdalmasan hangos volt és látványos. Szilárdan hittem, hogy az egész birodalomban hallották. Shining Knight alatt kráter alakult ki. Olyan mély, hogy derékig elsüllyedt a földben. Mentálisan mosolyogtam az eredményeken. Még így is sebzést szerzett.

„Miféle fegyver ez?!" Őrjöngött. „Milyen varázslat?! A támadásaim kivédhetetlenek! A védelmem áthatolhatatlan! Biztosan csalsz!"

Ha képes lennék, rá képen köpném. Ha valami bolond lennék, elmondanám a trükköt. Sokszor mélyen bosszantott, hogy a fő gonosz vagy a főhős mily kedélyesen osztogatják a titkaikat, mint a cukrot. Igazán ellenkellett állnom a kísértésnek, hogy megtegyem. Már csak 10 másodperc maradt az időzítőből. Talán nem fogom elfecsegni, amit akar, de ez jó alkalom, hogy még inkább kibillentsem a ritmusából.

„A vesztes nagyhatalommal továbbra is vesztes marad." Mondtam egyszerűen.

„Mi?!" Tényleg kívántam, hogy láthassam a fejét élőben. „Te kis alsóbbrendű féreg!"

Bérmennyire is élveztem volna, hogy szívroham, vagy stroke áldozata legyen a szemem előtt az idő lejárt. Az utolsó homokszem is lehullott.

A hatása gyors és látványos volt. Derült égből villámcsapás, mely gömbvillámként öltött alakot fölöttem. A jobb oldalamon egy földgömb, baloldalamon vízgömb. A kinyújtott szárnyaim csúcsán a tűzgömb és szélgömb foglalt helyet.

Az Elementál munkásosztály akkor a leghatékonyabb, ha teljesen kifejlesztetted mind az öt elemet. Egy fajta keveréke az Avatár: Az utolsó léghajlító avatár állapotának és a Naruto ninjutsu művészetének.

Az arzenál megalkotásánál két személy neve volt a szemem előtt. Uchiha Madara és Senju Hashirama. Az előbbi az igazi tűz felhasználó, míg az utóbbi a fa elem megalkotója. Két szörnyeteg, melyeknek az arzenálját próbáltam áthozni ebbe a világba.

[Maximize Magic: Great Fire Destruction]

A tűzgömb és a szélgömb összeolvadt egyetlen gömbbé, amely színe egy másodperc alatt vörösből sárga, majd fehér lett. A robbanásból keletkező tűzoszlop magasan az égig ért el, elvakítva mindenkit. A hő olyan nagy, hogy a támadás végeztével az egész köralakú pálya területe egy hatalmas szikla és láva mező volt. A lovag ott állt az egyik sziklán döbbenten figyelte a pusztítást, ami már elérte a Super Tier mágia hatalmát. Gyorsan kellett cselekednem, míg az ostoba nézelődik. A hiányzó két gömb visszatért a helyére, de méretük már csak fele annak, amik voltak. Ideje váltani. A föld és víz összeolvadt alkotva egy jin-jang szimbólumot barna és kék színekkel.

[Extend Magic: Creation - Great Tree of Life]

Minden talpalatnyi földből és még a láva foltokból is egymás után törtek fel az először apró csemeték, majd rohamos sebességgel mamutfenyő méretűre növekvő fák. Először csak a törzsek összeolvadva egyetlen főtörzsbe, utána az ágak, végül pedig a levelek és a virágok. Amint befejezte a növekedést az előző alkotásomnál nem kisebb, de sokkal szebb teremtés jött létre. A virágok megnyílva elkezdték hullajtani rózsaszín szirmaikat. A gyönyörű cseresznyefavirág szirmaikat. Az első fázis teljes. Váltás a második fázisra.

[Widen Magic: Ram of Wood Dragon]

A titáni törzsből akár egy növekvő kígyó a bőréből előtört egy faalapú keleti sárkány. Gigászi pofáját szélesre tátva végig csúszott a fa törzsén egyenesen a döbbent harcos felé, aki hiába próbált kitérni. A sárkány kitátva hatalmas pofáját egyetlen harapással elkapta a lovagot és egyenesen felém indult meg. Az ötödik gömb az alabárd pengéjével egyesült apró villámokkal ruházva fel a pengét. A sárkány tőlem tíz méterre volt, amikor a szája szélén lógó embert észrevettem és a legerősebb csapásommal támadtam.

[Penetrate Magic: Lightning Blade]

A villámlás alakot öltött a penge körül egy sokkal nagyobb pengét jelenítve meg. Nem tudom, hogy mennyit sikerült sebeznem, de a támadás ereje darabokra tépte a sárkány pofáját és a törzsének a nagy részét. A lovag belecsapódott az aréna falába megrengetve az épületet, de még nem ment le. Több fog kelleni egy ekkora segg legyőzéséhez.

Nem lesz a legerőteljesebb, de több, mint a semmi.

A visszatérő három gömb is már csak fél erővel rendelkezett. Összeolvasztottam mind az öt gömböt egyetlen gömbbe, mely olyan sötét volt, hogy feketelyuknak tűnt ahogy elszívta maga körül a fényt.

[Five Elements: Destruction Orb]

A robbanás hangja emlékeztetett egy sugárhajtású repülőgépre felszállásnál. Egy pillanattal utána nem láttam és nem hallottam semmit. Az egyik pillanatban sötétség, majd vakító világosság. A néma csendből halottak üvöltő sikolya. Lekellett szállnom a földre, ahogy képtelen voltam a levegőben maradni. A ruhám selyem övéből elővettem egy szalmababát és ledobtam a földre. Miután eltűntek a foltok a látásomból és a fülem is abbahagyta a csengést alaposan felmértem a terepet.

Egy nagy kráter oldalán álltam. Egy nagyon nagy, talán száz méter mély kráter oldalán álltam. Huh.

Megkell vallanom, hogy még nem teszteltem ezt a támadást, így fogalmam sem volt, hogy milyen hatalmas lehet. És csak fél erővel használtam!

Leülve kerestem az ellenfelemet. A meccs még nem ért véget. Nem jelentettek ki győztesként. Ballábamat felhúzva, jobb szárnyamat satnyán tartva imitáltam egy sebesült, legyengült állatot. Ki tudja, még beválhat.

Hol vagy te kis szardarab? [Life Essence]

Nem érdekelt mennyi az életereje. Még, ha téves adattal is szolgálna többet ér nekem az, hogy látom az élet aurát, így tudom merre van.

Nincs előttem, jobbra, balra, alattam, vagy mögöttem… Felettem!

Éppen időben tértem ki, ahogy a kard majdnem a nyakamat találta el. Teleportáltam amikor már túl közel volt.

„Mégis mi fene vagy te?!" Ordított az egyértelmű dühtől és a félelemtől.

Csupán egy dolgot tehettem, nevettem. Határozottan bolondnak nézhettek, ahogy kerülgetem a pengét, aminek csupán egy csapása megölne és nevetek.

„Mi olyan vicces?!"

„Te vagy!" Kuncogtam. „A pökhendi és egoista kezdésed után most már nem vagy más, mit egy dühös gyermek. A karma egy igazi kurva, mi? Milyen érzés megtapasztalni a kétségbeesést?"

„Fogd be! Fogd be! Fogd be! Fogd be!"

A mozdulatok pontatlanok és esetlenek. A harcnak immár vége van. Már csak a befejezés van hátra.

Végső búcsúként hagytam, hogy eltaláljon. Egyenesen a torkomba döfött, döbbenten látta, hogy csak egyhelyben álltam engedve, hogy a kardja átmenjen rajtam, villanás kíséretében eltűntem. Egyetlen dolog, ami a pengén maradt egy kis szalmabábú.

Következő pillanatban megjelentem pontosan ott, ahol a babát eldobtam. A Super Tier aurája újra megjelent és a lovag már próbált támadni, de nem adtam neki lehetőséget. Az utolsó tételt előhúzva az övemből összetörtem egy kis kristály homokórát.

[Super Tier Magic: Fallen Down]

Ahogy támadás ereje elszabadult, akár egy dühös isten ökle csupán egy szót mondhattam.

„Viszlát."

Láttam, ahogy a teste feloldódik a fényben és úgy éreztem, hogy én is. Amint minden megtisztult újra az újjáépült pályán találtam magamat, egyedül.

„Meg van a győztes!" Ordította a bemondó. „Enigma Equinox nem csupán végig mészárolta az útját a döntőig, hanem egyes egyedül megverte ennek a világnak a saját bajnokát egy lélegzetelállító csatában! Most pedig a jutalom!"

Rögvest fel is bukkant előttem az üzenet a nyereményemről.

Gratulálunk! Megszerezted a Világ Katasztrófa [World Disaster] munkásosztályt!

Nem tudtam, hogy minek örültem jobban. A győzelemnek, vagy annak, hogy a fájdalmak elmúltak. Viszont a közönség is befoghatná, mert már kezd újra fájni a fülem.

„Enigma!"

„Enigma!"

„Enigma!"

„Enigma!"

„Enigma!"

Az álló ováció szép, de már kezd idegesítő lenni. Ideje távoznom.


Visszatérve a fogadó szobájába gyorsan újra rendeztem a saját statisztikám pontjait. Megszabadultam a kovács képességeimtől, helyette kihúztam az új munkásosztályt és a korábban megszerzett [Knight of Muspelheim] osztályt is. Volt még egy pár pontom, így gyorsan behúztam az idézés [Summoner] osztályt is. Ez lehetővé tette számomra, hogy készítsek egy NPC karaktert, akit viszont továbbra is nekem kellett fejlesztenem, de olyan jó lesz, amikor teljesen kifejlesztem 100-as szintre. Kezdetnek kaptam 5 szintet, amivel akár neki is kezdhetek. Lássuk:

Név: Paradox

Szint: 5

Faj: Alicorn

Ezt le is tudtam. Beállítottam az általam elnyert tapasztalatipont több mint felét kapja. Ez engem lassítani fog a fejlődésben, de gyorsabban kapok egy hasznos szárnysegédet. Jelenleg még nem kozmetikázom semmit sem a beállításain, majd később. A faj választásnál sok mindent végig gondoltam, de inkább maradtam annál, amit jól ismerek. Bezárva mindkét szerkesztői fület leugrottam az ágyról. Kinyitva az ajtót éppen Touch Me emelte kopogásra a kezét.

„Üdv srácok!" Köszöntöttem őket.

„Csak úgy szó nélkül leléptél te négy ballábas!" Horkantott fel a kovács.

„Tudod, hogy rühellem a tömeget te tengeri csótány!"

Momonga szelíden beavatkozott. „Ugyan már. Ne veszekedjünk inkább ünnepeljünk!"

„Valóban meg kell mondanod, hogy hogyan sikerült ezt elérned Enigma-san." Tette hozzá Touch Me. „Amit meg tettél… Még mindig keresem a szavakat."

„Ne erőltesd túl magad, még bajod esik." Többen ezen nevettek. „Menjünk enni egy magán asztalhoz és elmagyarázom. Én állom!"

Amint mind a kilencen leültünk már záporoztak is a kérdések.

„Nyugalom!" Trappoltam az asztalra. „Egyesével… Momonga-san kezd és így tovább." Biccentettem a tőlem balra lévő csontváznak.

„Hogy voltál képes megidézni az angyalokat, miközben folyamatosan támadtak?"

„Nem szenvedtem sérülést és nem mozdultam meg. Ez a valódi trükk."

„Mi a második fegyvered? Saját tapasztalatból tudom, hogy nincs ismert módja egy Világbajnok támadásának a megfékezésének, de mégis te…" Szegény Touch Me még mindig nem tudott mihez kezdeni.

„Miért nem nézed meg saját magad?" Vettem elő az alabárdot lefektetve az asztalra. Mindannyian elemezték a fegyvert a varázslatukkal és hangosan felkiáltottak.

„Világ tétel?!" Nem aggódtam, hogy körülöttünk meghallják, mert már korábban tettem ellene védekezést.

„Mégis hogyan?" Döbbent le Wish III.

Unottan figyeltem a többieket. „Mivel általában egyedül megyek a börtönökbe hentest játszani sokkal nagyobb a jutalmazási lehetőség."

„Miért nem mondtad, hogy van egy Világtételed?"

„Kérdezte bárki is?" Vontam vállat. „Különben is ez az egy, amelyet praktikusan tudok használni. A többi csak trófeaként foglalja a helyet."

Szobor csoport vett körbe, ahogy realizálták, amit mondtam.

„Enigma-san… Mégis hány világtételed van?" Kérdezte akadozva Ancient One.

Válasz helyett egyszerűen újra megnyitottam a leltárat és elkezdtem kipakolni. Előkerült az [Ahura Mazda], a [Depiction of Nature and Society] és az [Atlas].

Flatfoot csak dadogott. „Négy Világ tétel… négy… a legerősebb céhnek csak kettő van."

„Igazából öt volt, de az egyiket már felhasználtam és sajnos csak egyszer használatos volt…" Vontam újra vállat. Visszatéve az alabárdot a leltárba, de a többit ott hagytam. „Rakjátok el őket."

„Mi van?!" Döbbentek meg.

„Nálam csak a port fogják és még csak használni sem tudom őket. Biztosan találtok valamit, amire használhatjátok őket."

„Ez nagyon nagylelkű Enigma-san…" Szabadkozott Touch Me. „De ezeket egyedül te szerezted meg… Ráadásul az egyik pont benne van a 20 legerősebb közül."

„És éppen ezért döntök is róluk." Varázslatosan böktem a céhmester felé a három tételt. „Sokat dob a hírnevünkön és nekem tényleg hasztalanok. Ha kompenzálni akarjátok, szükségem lenne néhány fizetős tételre és adatkristályra."

Mondanom sem kell, hogy kisebb hegy alakult ki előttem míg pislogtam.

NPC tervező készlet kötelező lesz Paradox részére. Távolba látás tükre nagyon hasznos lesz. Lebegő fényképezőgép is hasznos lesz. Több különböző adatkristály. Kristály homokórák, fagylalt pálcák, önfelfedező térkép. Ez…

„Komolyan Momonga-san?" Kérdeztem felemelve a kérdéses tárgyakat.

A többiek kuncogtak míg a csontváz csak kissé szégyenteljesen vakarta a fejét. „Sajnálom, de hirtelen más nem jutott eszembe."

„Nem tudom, hogy miért léteznek egyáltalán ezek a tételek." Tettem vissza a halomba a túl cicomázott lóápoló készletet. „És még annyira sem tudom, hogy miért rendelkezel velük."

„Amanomahitotsu-san fogadott velem, de vesztettem, így büntetésből ezt kellett volna ajándékoznom neked." Lehajtotta a fejét bocsánatkérésként. „Reméltem, hogy nem veszed észre."

Tovább vizsgáltam a leleteket, ahogy válaszoltam. „Tévedtél, de legalább lehet, hogy hasznos lesz Paradox részére."

„Paradox?"

„Készítettem egy NPC-t, aki majd annyira fog a fizikai harcra koncentrálni erő szempontjából, mint én a mágiára."

„Hm, mi a faj?"

„Ugyan az, mint az enyém mert az Alicorn felépítését ismerem a legjobban és a képességeit is."

„Oh." Szólt Takemikazuchi. „Miért nem kérdeztél meg minket? Segíthettünk volna."

„Van elég bajotok azzal, hogy próbáltok céh helyet találni. Nem akartalak gyötörni a saját bajaimmal." Dobáltam be végül is az egészet a leltárba.

„Örömmel segítünk neked Enigma-san." Emelte fel az ujját Touch Me. „Te vagy a céh legjobb nyersanyag és arany beszerzője. Ráadásul épp most adtál három Világ tételt."

Lassan bólintottam és a nagyra nőtt rák felé fordultam.

„Továbbá Amano immár te vagy a céhben a legjobb kézműves. Meg kellett szabadulnom a kovács képességeimtől, hogy használhassam az új osztályt."

Csupán vállat volt. „Sejtettem, hogy ez lesz. Viszont elvárom a további szállítmányokat." Fenyegetett meg játékosan.

„Ne aggódj te bányarém meg lesz minden."

Mentálisan számoltam a leltárban lévő tételeket és már össze is állítottam egy bevásárlólistát. Amint a többiek befejezték a beszélgetést szétszéledtünk mindenki a maga dolgára. Elsőnek a kovács felé indultam, hogy immáron aranyért megjavítsák a teljes páncél készletemet. Nem volt olcsó, de semmi a börtönökben végzett kis kalandjaim jutalmához képest. Következett a piac és a fegyver standok. Az idő fogytán van így még sokat kell tennem az utazásig az új világba.