Demiurge után egyszerűen háremet akartam létrehozni?! Mégis mi a fasz?! Nem vagyok érdekelt abban, hogy Paradox és én megszemélyesítsük a hatlábú szörnyeteget! Honnan jöttek a szövegek, melyek a számba kerültek?! A cselekedetek?! Csupán Shalltear érdekel!

Leugorva az ágyból kiugrottam a páncélból és rohantam a fürdőszobába egy hideg zuhanyra.

A történetben Momonga megváltozott fizikailag és mentálisan. Lett belőlem egy nőstény Alicorn, amit még megértek a fizikai változás szempontjából, de mégis miért vágyok arra, hogy Paradox is részese legyen egy kapcsolatnak velem? Nem is vágytam kapcsolatra! Az ellenkezőjét mondtam annak, ami miatt pont létrehoztam az ikreket!

Mélyeket lélegezve növeltem a víz hőmérsékletét. Magamhoz vettem egy szivacsot és szappant.

Próbáljunk ki egy másik megközelítést… Mit is tudok az Alicorn fajról? Jóformán semmit. Tippem szerint a pegazus és az egyszarvú szerelem gyermeke, de ennél többet nem. Később át kell nyálaznom a könyvtárat. Tovább! Alapvetően egy ló vagyok, melyek társas lények, csordában élnek, ahol a vezér kanca vezeti a csordát. De én pont azt mondtam, hogy a kapcsolat egyenrangú lesz! Ez mégis hogyan lehet? Mindegy! Tovább! Növényevők melyek… Várjunk csak!

Próbaképpen végig húztam a nyelvem a fogaimon.

Ezek nem növényevő fogak, hanem mindenevő lényé! A szemem is előre tekint, nem oldalra! Miféle mutáns vagyok valójában?

Elzárva a vizet magamhoz vettem egy törölközőt és alaposan végig dörzsöltem magamat.

A találgatásaim csak több kérdést vetnek fel, mint választ. Képtelen vagyok ellenállni az ösztönöknek. Más módot kell találnom a céljaim eléréséhez. Elsőnek Shalltear bevezetése ebbe a kettőnél több résztvevős kapcsolatba, utána a könyvtárba való kutatás következik.

Amint végeztem úgy néztem ki akár egy szárnyas szőrgolyó.

Nem hittem volna, hogy ezt mondom Momonga, de köszönettel tartozok neked.

A leltáromból előhalásztam a lóápoló készletet felkészülve az elkerülhetetlenre. Szerencsére legalább az volt feltűntetve, hogy melyik micsoda. Leültem a tükörhöz, a kefék lebegtek a mágikus fogásomban. Letettem a sörény és farok fésűt a szekrényre, magamhoz hoztam a szőrkefét. A nyakamtól haladtam lefelé a vállamon át a törzsön végig a hátsó lábamig.

Hmm. Igazán terápiás! Ha macska lennék már eldoromboltam volna magamat.

Csendben végeztem az ápolással, majd új ösztöneimet követve…tollászkodtam. A számmal végig futva vízszintesen a tollak sorai mentén gyengéd rántást adtam, megnyaltam, majd tovább léptem. Szárnyanként csupán 3-4 meglazult tollam volt. Kettő kivételével kidobtam őket a kukába. Ezek még hasznosak lesznek. A sörényfésűt felhasználva óvatosan eltávolítottam a csomókat és a gubancokat előbb a farkamból, majd a sörényemből. A tükörben ellenőriztem magam minden egyes szögből.

Örömlányra jó lesz.

A ruhásszekrényem volt a következő megálló. Kirántottam egy halvány barna, csuklyával rendelkező köpenyt és egy világos bézs, talán tört fehér tunikát. Hirtelen megcsapott az ihlet. Gyorsan felvettem a ruháimat és erősen koncentráltam.

„Erősebb tárgy készítése [Create Greater Item]!"

Rövid fényvillanás után ott volt az asztalomon egy pár fénykard. Hajlított markolat, pont ahogy emlékeztem. Felvettem ez egyiket gondosan elkerülve a pengenyílást. Lélegzetvisszafojtva nyomtam meg a bekapcsoló gombot. Vörösfény tört elő én pedig mosolyogtam mintha most lenne karácsony. Alig tudom elhinni, hogy sikerült létrehoznom Asajj Ventress fénykardjai.

„Lássuk csak! [All Appraisal Magic Item.]"

[Paired Lightsabers]

Ereklye [Relic] osztályú cikk

+10% tűzkár

+2% mozgékonysági bónusz

Egykori nagy kard és köpönyeg forgató pengéi, melyek szükség esetén egyetlen fegyverbe összekapcsolhatóak. Jó formán minden földi anyagon át vágnak, de a settenkedést a sötétben nem könnyítik meg.

„Mwuhahaha! Gyertek, álljatok át a sötét oldalra, vannak sütik!"

Befejezve a szórakozást készítettem még egy övet a kardoknak, amihez mágneses kapcsokat csatlakoztattam. Mi is lennék jelenleg? Jedi vagy Sith?

Csatlakoztatva a markolatokat már indultam is enyhe idegességgel a következő célhoz, Shalltear.


Megjelenve a 2. emeleten nem vesztegettem az időmet és indultam volna, de szembe akadtam néhány nem várt látogatóval.

Nektek nem itt kéne lennetek.

„Enigma-sama!" Hajtott fejet egyszerre a három démon lord.

„Wrath, Envy, Greed… Ti mit csináltok itt, amikor a hetedik emeleten kellene lennetek?" Néztem végig rajtuk.

„Demiurge-sama rendelte el, hogy menjünk Nazarick bejáratához őrködni."

„Valóban? Ebben az esetben nem szóltam. Lankadatlan éberséget kívánok nektek." Indultam tovább Shalltear lakosztálya felé, de megálltam visszapillantva rájuk. „Véletlenül nem tudjátok merre lehet Shalltear?"

„Tudomásom szerint Shalltear-sama a szobájában van, Enigma-sama." Felelte Greed.

„Köszönöm." Bólintottam feléjük.

Szerencsére csak az emeleten megszokott őrök voltak, így elkerültem a további meglepetéseket. A szoba ajtajához érve már nyúltam a kilincshez, de aztán megálltam. Helyette inkább kopogtam.

„Szabad!" Benyitva már meg is láttam a keresett vámpírt az asztalánál ülve a két mennyasszonya társaságában.

Már mozdultak volna a meghajláshoz, de a kinyújtott szárnyam intésére megszakítottam őket.

„Nincs szükség rá lányok. Jelenleg más miatt vagyok itt." Néztek a célpontra. „Beszélhetnék kettesben Shalltear?"

„Természetesen, Enigma-sama!" Mosolygott a vámpír. „Kifelé és figyeljetek, hogy senki sem zavarhat minket, hacsak nincs vészhelyzet!"

„Igenis, Shalltear-sama!"

[Protection of Secrets] Apró kis 5. szintű lehallgatás elleni varázslat.

„Parancsol esetleg egy kis teát vagy süteményt, Enigma-sama?"

„Köszönöm, de nem kérek semmit. Ha te szeretnél csak nyugodtan."

„Azonnal hozom!" Szélsebesen elővett egy tégelyt a polcainak egyikéről és már neki is állt az új tea elkészítéséhez.

„Remélem nem zavarok."

„Te sosem zavarnál, Enigma-sama!" Legyintett a teáját keverve. „Minek köszönhetem az örömteli látogatását szerény hajlékomban?"

„Egyszer adnom kell neked valamit, a második pedig az, hogy beszélnünk kell." Az értetlen pillantásra csak elővettem a dobozt. Felnyitva a meglepetése éppen olyan volt, mint Demiurge esetében.

Shalltear nem ivott a teából vagy akár a kezében lett volna a csésze. Erre ügyeltem. Nem vicces, amikor a nyál és a ragadós tea csöpög rólad.

„Ainz Ooal Gown gyűrűje?!"

„Ez itt Peroroncino gyűrűje."

„A teremtőm gyűrűje?!" A zavartság tapintható. „Miért van nálad Peroroncino-sama gyűrűje, Enigma-sama?"

„Nekem adta át megőrzésre. Momonga és én vártunk a visszatérésükre. A legtöbben a céhmesternek adták, Peroroncino azok között volt, akik nekem adták. Nazarick közötti utazás idő és erőfeszítés, amit a gyűrű megold. Rád bízom a használatát és az őrzést is amíg Peroroncino vissza nem térne."

„Peroroncino-sama visszafog térni!" Lelkendezett.

„Fogalmam sincs." Vallottam színt. Öröm visszatért az értetlenkedésbe.

„Cocytus és Mare vagy akár Demiurge elmondta mit tudtak meg?"

„YGGDRASIL elpusztult."

„Csak én és Momonga voltunk jelen a kilenc világban a céh tagjai közül. A többiek a saját dolgaikat intézték máshol. Azonban most, hogy átkerültünk egy ismeretlen világba…"

„A megtalálás nehezebb lesz."

Bólintottam.

„Nem érzem magam méltónak rá." Pillantott a dobozra.

„Az lehet." Egyeztem bele. „Én viszont annak látlak. Az, aki az oldalamon harcolt és győztesen jutott ki a megpróbáltatások alól megérdemli a gyűrűt." Shalltear némán könnyezett. „Add vissza neki, amikor újra találkoztok. Addig is használd."

„Köszönöm, Enigma-sama!" Szabadon folytak a könnyei.

Elmozdulva az ülőhelyemről odaléptem mellé, a szárnyaimmal megöleltem. Erősen, de nem túl szorosan átölelte a nyakamat.

„Mondhatom a következőt? Elég nyugodt vagy?" Éreztem, ahogy a nyakamban bólogat. „Paradox és én részt veszek egy kapcsolatban." A remegésétől én is megrázkódtam. „Tervezzük még egy személy meghívását is." Tettem hozzá.

„Hárem?" Suttogta.

„Poligámia. Nem minden csak a szexről szól."

„Momonga-sama elfogadná melletted Paradox jelenlétét?" Erre csak felvontam a szemöldökömet.

„Mi köze a céhmesternek ahhoz, hogy én kivel vagyok kapcsolatban?"

Shalltear komolyan próbára tett a tekintetével. Ilyen székrekedéses kifejezés ordított a fényképezőgépért.

„Nem Momonga-sama a harmadik személy?" Csupán röhögtem.

„Nem." Próbáltam abbahagyni a nevetést. „Momonga sokat jelent nekem, de nem az, akivel kapcsolatot kezdeményeznék."

„Oh." Bólintott. „Ha nem vagyok goromba… Ki?"

„Te."

Először semmi sem történt. Egy perc után lassan felemelte a fejét a nyakamról a szemembe tekintve.

„Ez vicc?"

„Nem szokásom, hogy ilyen dolgokkal viccelődjek." Kapott egy csókót a homlokára. „Azt hitted, hogy nem vettem észre az érzéseidet? Rajtam kívül csak akkor pillantottál máshova a jelenlétemben, amikor kötelező volt. Hogy Paradox és te most is egymás szagát hordjátok?" Az utolsó valóban kamu. Nem éreztem korábban a szagokat.

„Méltatlan vagyok." Nézett le ismét. „Egy élőhalott deszka, aki sosem lesz képes tisztességes szépséggel rendelkezni. Nem vagyok Legfelsőbb Lény, vagy bármi más, amit feltudnék mutatni."

„Nem az a kérdés itt, hogy méltó vagy-e, hanem hogy akarod-e?" Mágiával emeltem fel a tekintetét a szintemre. „Régóta rejted magadban az érzéseidet. Most itt a lehetőség. Elfogadod?"

Azt hiszem, hogy ez az, amikor sírnak örömükben. Az a boldog mosoly és a könnyek csak erre engednek következtetni. Lassan bezárta a távolságot közöttünk egy csókkal. Eleinte félénk volt, de bátorításra rövidesen belelendült. Mindvégig egymás szemébe néztünk. Shalltear igazán mély benyomást tett rám, ahogy az alkar hosszúnyelvét egyenesen leküldte a torkomba. Nem tudom, hogy mitől lepődtem meg igazán. A nyelv jelenlététől vagy attól, hogy még csak nem is okozott nekem gondot. Folytattam volna, de tudom, hogy mindkettőnknek rövidesen dolga lesz. Megszakítva a csókót hagytam, hogy a csápnak megfelelő nyelv elhagyja a szám.

Cuppogtam néhányszor, ahogy a saját nyelvemmel megnyaltam az ajkamat. Shalltear szemlátomást a mennyekben volt. A kifejezése alapján biztos élvezte.

„Enigma-sama…"

„Csak Enigma." Jelentettem ki határozottan. „Magunk között nincsenek rangok vagy bármi más jelző a privát pillanatainkban. Paradox, Shalltear és Enigma. Értve vagyok?"

„És a többiek?"

„Mi lenne velük?"

„Mit fognak szólni a kapcsolatunkhoz?"

„Kit érdekel? Téged választottalak. Ha bajuk van vele, hozzám fordulhatnak." Nyitottam meg a szárnyaimat elengedve a vámpírt.

Megnyitva a leltáramat elővettem még egy gyűrűt.

„Ez egy régi kis csecse-becse, ami elfedi a testszagokat és helyettük virágillatot hagy hátra. Paradox használta még régebben, amikor nem volt elég magas a rejtőzködési készsége. Így nem kell attól tartanod, hogy az előhalott szag vagy a túl sok parfüm gondot okoz neked." Húztam fel a balgyűrűs ujjára. „Szívesen meglátogatnám az ágyadat, de jelenleg nem lehet. Dolgunk van. A szórakozásnak várnia kell."

„Értem, Enigma-sa…izé… Enigma." Az erőfeszítés dicséretes.

„Most pedig megyek és végre lefekszem. Holnap bizonyára sok dolgunk lesz." Kapott egy jó éjt puszit a homlokára.

„Jó éjszakát!" Búcsúzott. Mielőtt elmentem volna eloszlattam a varázslatot.


Teleportáltam vissza a szobámba. Nem voltam egyedül. Paradox és Yuri már itt volt. Paradox az ágyán feküdt, míg Yuri az ajtóban állt.

„Yuri, gond van?" Nem értettem, hogy mégis miért van itt.

„Nincsen, Enigma-sama." Igazította meg a szemüvegét. „Paradox-sama és én csupán azt tárgyaltuk meg hogyan legyen a szoba takarítása."

Erre csak felvontam a szemöldököm. Mit kell ezen tárgyalni?

„Ezt rátok bízom." Kapott egy kis bólintást. „Mindenesetre Yuri… Ez a hely privát zóna. Nem akarom, hogy Nazarick pletyka malmából halljam vissza a szennyesemet. Szó szerint és átvitt értelemben is. Nem érdekel, hogy ki vagy kik végzik el a munkát. Minden, amit ebben a lakosztályban látnak vagy hallanak államtitok. Világos?"

„Természetesen, Enigma-sama! Megbocsáthatatlan lenne, ha ilyen szakszerűtlenségre kerülne sor!" Tette a kezét a szívére. „Gondoskodom róla, hogy csak a legkiválóbb szolgák léphessenek be ide!"

„Jó." Biccentettem. „Ha nincs más akkor elmehetsz."

„Lenne még egy dolog, amit meg kellene beszélnünk."

„Mi lenne az?"

„A személyes szolgáid kiléte." Yamaiko emlékei rögvest eszembe jutottak a hangsúlyra. „Mint tudja Enigma-sama… Ön és Momonga-sama az utolsó két Legfelsőbb Lény. Nem hagyhatjuk, hogy bármikor is védelem nélkül vagy akár kiszolgáló személyzet nélkül hagyjuk önt."

„A védelem teljesen értelmetlen. Ti vagytok az utolsó védelmi vonal a támadók előtt. A csoportotokat megbolygatni felesleges emiatt. Ha történik valami már a küszöb átlépésénél tudni fogunk róla. Helyette inkább térjünk át az utóbbira." Rövid hümmögés után válaszoltam. „Cixous és Foire megfelelnek." Bólintottam magamnak. „Pestonya bizonyára elengedi őket a szolgálatomra, ha megkéred őt. Még nem tudom, hogy kellene felosztani őket. Talán naponta váltanák egymást, vagy akár nyolc óránként… Mindegy. A lényeg, hogy nincs szükségem arra, hogy napi 24 órában velem legyenek. Az a gondolat, hogy alvás közben figyelnek pozitívan hátborzongató. A munka beosztás később kifog alakulni. További kérdés?"

„Nincsen, Enigma-sama." Hajolt meg. „Köszönöm, hogy rám szánta az idejét."

„Semmiség, Yuri. A feladatodat látod el. Nem vagyok bunkó, hogy akadályozzalak." Legyintettem. „Mi a helyzet a többiekkel? Ki van Momonga mellett?"

„Köszönöm kérdését, mindannyian jól vagyunk." Halványan mosolygott. „Jelenleg a húgom, Entoma van Momonga-sama mellett."

„Oh, értem. További jó éjszakát!"

„Jó éjszakát, Enigma-sama, Paradox-sama!"

„Viszlát, Yuri!"

A cseléd távozása után még kiraktam egy jegyeztet az ajtó kilincsre. Ne zavarj, kivéve, ha élet-halál helyzet van!

Alig csuktam be az ajtót éreztem, hogy Paradox már ott van mellettem.

Nem mozogtam, csak figyeltem, ahogy lassan, mélyeket szippantva végig húzza az orrát a hátamon egészen tarkómig.

„Tényleg zavar, ha néznek éjjel?" A hangtól lassan emelkedett a farkam.

„Közönséget akarsz, amikor hármasban vagyunk?" Indultam vissza a szobába. Paradox gond nélkül tartotta a közelséget.

„Shalltear elfogadta." A szívem gyorsabban vert a suttogástól a fülembe. „A parfüm nem lehet másé.

„Megtette." Bólintottam, ahogy levettem a ruhámat. Paradox tekintete követte a meztelen testem minden egyes vonalát.

„Mi volt ez az új felszerelés?"

„Varázslat által létrehozott tételek."

„Hmm." Dörmögte, ahogy a szárnyával magához szorítva megragadott. „Gyönyörű vagy. Gyakrabban szeretnélek látni a tiszta dicsőségedben."

Biztos vagyok benne, hogy jelenleg tiszta vörös vagyok. A fülem biztosan vörös, amilyen forrónak érzem. A lassú és érzéki dörgölőzés, valamint az enyhén rezgő teste érzésétől a farkam jelenleg zászlóként viselkedik.

„Az anyaszült meztelenség nem túl jó a harcban, hacsak nincsen természetes páncélod." Suttogtam, ahogy a fejem az övéhez dörzsöltem. Hogy lehet ez egyszerre hátborzongató és kívánatos?!

A finom harapások az állkapcsomtól lefelé a nyakamon… Éreztem, hogy kezdek benedvesedni. Gyengéden terelt az ágyamhoz, ahol a hasamon feküdtem, a hátsó lábaim szilárdan támaszkodtak az ágy oldalánál. A felemelt farkam és a széttárt lábaim tökéletesen kifejezték, hogy: „Gyere és hágj meg!"

Nem néztem rá, de éreztem, ahogy a tekintete vándorol a testemen. Magamban a két ellentétes késztetés harcolt egymás ellen: 1. Gyere és dugj addig, míg képes vagyok járni! 2. Ha bármivel is közelíteni merészelsz a biológiai nyílásaim felé, letépem a heréidet és felnyomom a seggedbe!

„Feszült vagy." Nem szar, Sherlock!

„A te hibád." Pillantottam rá.

„Enigma, fordulj a hátadra." Felvontam a szemöldökömet. „Kérlek."

Megtettem. A kinyújtott szárnyaim tartottak egyensúlyban. Mellső lábaim, akár egy imádkozó sáska, míg a hátsó lábaim szélesen széttárva. Bemutattam magam neki ebben a normális esetben sebezhető állapotban. Már nem volt semmi, amit ne látott volna. Még sem a testemet nézte, hanem a szemem. Bizonyára látta benne a tomboló érzelmek sokaságát. Lassan átbújt a két hátsó lábam között. Rám mászva még sem kezdett bele az ősi táncba. Csak ott lebegett felettem, szemtől szembe. Percekig nem szóltunk egymáshoz, csak néztük a másikat. Amikor végre láthatóan kissé lenyugodtam megszólalt.

„Nem állsz készen."

„Az ágynemű nem értene egyet." Vitattam. Már egy bögrét megtölthettem volna azzal, ami belőlem folyt ki.

„A tested talán, de te belülről kész káosz vagy." Hajolt közelebb, a légzésünk szinkronizálva lett. Apró csókót adott az orromra, egyet az arcomra, végül az ajkamra.

„Felizgatsz, majd a romantika? Nem fordítva kellene lennie?" Öleltem magamhoz a szárnyaimmal. Finoman leengedte magát rám. A feje az enyém mellett feküdt az ágyon. Oldalra pillantva néztünk egymásra.

„Kapkodsz. Gyors, túl gyors." Hallgattam a fülem mellett a lélegzetét. Éreztem, ahogy a szíve dobban velem szemben. A testének minden mozdulatát figyeltem. „Ha folytatnám megbánnám. Megbántanálak."

Nem tudom mi folyik itt. Paradox már rajt pozícióban van, de a szavaitól érzem, hogy a libidóm csökken. Kissé terelhetem a szót is akár.

„Évekkel ezelőtt, Nazarick elfoglalásánál… visszaadtad a fegyveremet. Miért?" Nem ez volt az a szó, amit mondani akartam, de a „hogyan?" sem volt jobb.

„Képtelen voltál varázslatokra. Tisztességesnek tűnt, hogy visszaadjam." Nem volt más, mint amire én is gondoltam.

Hogy lehetsz ennyire egyszerű és összetett?!

Őszintén hálás voltam és rohadtul dühös. Paradox kétségkívül nagyot nőtt a szememben, amiért nem volt egy ösztönös állat. Magamat pedig éppen ezért akartam képen köpni.

Képtelen vagyok irányítani magamat a közelében, akár egy nimfomániás. Állapítottam meg. Ez valami faj fenntartó ösztön lehet?

Csak gondolkodtam, ahogy a közelsége ellazított. Némi csend és béke.

Néhány mozdulat után már a hasamon feküdtem. Paradox mellettem fekve az egyik szárnyát rám terítette, feje a nyakamon pihent. A közelsége és a szeretet teljes viselkedése megnyugtatott. Sosem hittem, hogy valaha ilyesmit fogok érezni egy másik férfi társaságában.

Nem mintha én már férfi lennék.

Az emlékek lassan csorogtak, ahogy visszaemlékeztem az érkezésemre.

Nem állítottam be a nemi identitást a karakter létrehozásakor.

Nem tudom, hogy nőstényen volt, vagy véletlenszerűen történt, de a végeredmény változatlan. Minden tervezés jó formán félresiklott a figyelmetlenségem miatt.

Az ágytársam bizonyára érzett valamit. Szorított az ölelésen és gyengéden dörgölődzött.

Amennyi negatív energia áramlik belőlem… csodálkozom, hogy néhány alacsony szintű sötét teremtmény nem jelenik meg hirtelen.

Paradox próbálkozásai végül többet értek el, mint amire számítottam. Lassan elaludtam.


Paradox

Halk kopogásra ébredtem. Felemelve a fejem a párnáról körbe tekintettem a szobában. Enigma-sama ágyában voltam, az ágy tulajdonosa jelenleg a szárnyam alatt szundikált, testének nagy részét az oldalamnak nyomva. Sörénye, mely mindig egyenletesen mozog jelenleg egy sokat használt konyharuhát igyekezett szégyenbe hozni. Csendes szuszogás az orrán keresztül, a fülének apró mozgásai… aranyos. Nem hagyhattam, hogy megszakadjon. Ahogy próbáltam óvatosan felemelni a szárnyamat a patája kinyúlt megakadályozva a további mozgást.

Ez nem lesz olyan egyszerű.

Visszaengedve a szárnyam a pata lecsúszott róla. A takarót végig terítettem rajta, így már szabadulhattam. Lassan kilépve az ágyból némán a bolyhos szőnyegre. Elég vastag volt, hogy elnémítsa a lépteim zaját. Az ajtót csendben kinyitottam eléggé, hogy kidughassam a nyakam.

A sárgás rövidhajú, zöldszemű szobalány már éppen szólni akart, ha a varázslattal nem tartottam volna zárva a száját. Intettem a fejemmel vissza a szobába. Bólintott.

Kisurrantam az ajtón keresztül, néhány méterrel távolabb léptünk az ajtótól. Amikor már eléggé messze voltunk elengedtem a varázslatot.

„Elnézést Foire, de inkább nem lennék a közelben, ha Enigma-sama esetleg felébredne."

„Megértem Paradox-sama." Biccentett. „Hallottam, hogy Enigma-sama… nem veszi könnyedén azokat, akik felébresztik." Kellemetlen emlék volt mindenkiben, amikor Ulbert-sama és Peroroncino-sama fájdalmas leckeként tanulták meg, hogy a teremtőm inkább a saját belátása szerint ébred fel. „Reméltem, hogy előbb te ébrednél fel, ha halkabban kopognék. Momonga-sama szeretné, ha Enigma-sama mielőbb meglátogatná. Beszélniük kellene valamiről."

Fáradtan sóhajtottam.

„Megpróbálom finoman felébreszteni a teremtőmet…"

Foire csupán legyintett. „Momonga-sama is emlékezett a történtekre és kifejtette, hogy elég lesz szólni, ha Enigma-sama felébredt."

A második sóhajtás már a megkönnyebbülés volt.

„Jól tippelek, hogy most te vagy kiosztva Enigma-sama mellé?" Néztem végig rajta. „Vagy esetleg Cixous is a közelben van?"

„Cixous holnap lesz, de Enigma-sama parancsára azonnal megjelenne vagy akár bármelyik szobalány." Enyhén döntötte a fejét. „Honnan tudtad, hogy mi ketten leszünk?"

„Amikor Yuri Alpha felvetette a kiszolgáló személyzet ötletét Enigma-sama fejében a kettőtök neve merült fel elsőként."

„Enigma-sama személyesen minket választott, név szerint?" Tette a kezét az arca elé. A bólintásomra mély vörös lett. „Belegondolni, hogy tudja egy hozzám hasonló nevét…"

„Nincs olyan személy Nazarick sírjában, akinek ne tudná a nevét. Enigma-sama mindenről és mindenkiről szeret tudni, ami Nazarick sírjával kapcsolatos. Ezt a saját fülemmel hallottam. Ha kételkedsz Sebas és a Plejád csatacselédek is igazolhatják."

Vadul rázta a fejét védekezően feltartott kezekkel. „Sosem mérnék még csak arra gondolni sem, hogy hazugsággal vádoljalak, Paradox-sama!"

Csupán kuncogtam. „Ne aggódj Foire, csak vicceltem."

„Látom jól szórakozol, te kis Joker." A teremtőm hangja meglepett mindkettőnket.

Megfordulva láttam, hogy Enigma-sama álmos feje a nyitott ajtón keresztül tekint ránk.

„Jó reggelt, Enigma-sama!" Foire és én szinkronban üdvözöltük.

„Jó reggelt nektek is, Foire, Paradox…" Ásított, melyet a szárnyával próbált leplezni. „Valóban reggel van? Vagy már rég elmúlt?"

„Már délután egy óra van, Enigma-sama." Szólt a szobalány.

„Gondoltam sokat fogunk aludni a késő esti… események után, de erre nem számítottam." A homlok ráncolás és a félálomban lévő tekintett szívet melengető látvány volt. „Első a fürdés, majd egy kiadós étkezés. Foire kérlek értesítsd Solus séfet, hogy készítsen 4 Onigirit a közepében csirkehús alapú enyhén csípős töltelékkel, 7 Yakitorit és 1 nagy tál Yakisobát. Frissítőnek almás-körtés gyümölcs levet enyhe bodzavirág ízesítéssel. Paradox, miután leadtad a rendelésedet gyere te is fürdeni. Egyikünk sem éppen üde és friss." Dünnyögve levette a kilincsről a jegyzetet visszatérve a szobába.

„Kérek 6 tojásból készített tükörtojást, 3 kolbászt és 4 szelet vékony szalonnát. Ha van akkor fekete teát kérek mellé, de ha nincs jó lesz bármilyen tea."

„Értettem. Szükség lesz rám a fürdésnél?"

„Nem vagyok újszülött! Képes vagyok a segítséged nélkül is fürdeni, Foire." Hallatszott az ajtóból a válasz.

„Azt hiszem ez biztosan válasz." Jegyeztem meg. „Az étkezőben találkozunk."

„Addig is, Paradox-sama." Hajolt meg.


Paradox végre befáradt a fürdőszobába. Már a zuhany alatt voltam, élénken szappanoztam magam. A nyakamon megjelenő apró csókók jobban kezdett felébreszteni, mint a forró víz. Szembe fordulva vele hosszú, mély csókba húzott.

„Erre mostantól számíthatok?"

„Szeretnéd?"

Nem válaszoltam csupán elkezdtem mosni egy másik szivaccsal. A sajátomat elrabolta, hogy viszonozza a szívességet. Alaposak voltunk mindketten. Az egyetlen, ami még kényelmesebbé tette az a fésülködés.

Szerencsére félórán belül sikerült végeznünk, így kényelmesen elértük az étkezdét. Foire már itt volt több szobalánnyal együtt, akik azonnal megterítettek nekünk. Az asztal mellett nem voltak székek, csak ülőpárnák.

Jó. Képesek használni a fejüket.

Amint az első falat a nyelvemhez ért minden erőmre szükségem volt, hogy ne könnyezzek az örömtől. Minden szempontból tökéletes! A hőmérséklet, az állag, a fűszerezés… egyszerűen mennyei! Paradox szemmel láthatóan hasonló véleményen volt.

„Üzenem Solus számára, hogy kitűnő a munkája." Pillantottam Lumiére felé.

„Azonnal átadom, Enigma-sama!" Már indult is meg.

Nagyon kell vigyáznom, hogy mit mondok, ha a közelben vannak. Képesek még a fingból is utasításokat hallani.

Végezve az első fogással a személyes cselédem felé fordultam. „Foire, van jelenleg valami tennivaló mára, vagy egyelőre szabad vagyok?"

„Tudomásom szerint csak Momonga-sama kíván veled mielőbb beszélni, Enigma-sama."

Bólintottam folytatva az étkezésem befejezését. Nem volt negyedóra és csupán üres tányérok maradtak. Eltűntettem az egész kancsó gyümölcslevet, mely jobb volt, mint emlékeztem.

„Köszönöm az ételt." Mondtam, ahogy visszafojtottam egy büfögést.

„Egészségére, Enigma-sama!"

Paradox már végzett. Indulhatunk.

„Momonga az irodájában van, igaz?"

„Igen, Enigma-sama." Intett Foire. „Ha kívánod azonnal indulhatunk is."

„Gyorsítsuk meg egy kissé." A szárnyammal megérintettem Foire kezét, teleportáltunk.


Az étkezdéből a dolgozószoba ajtaja egy pillanat alatt feltűnt. Foire halkan sóhajtott, Paradox már megjelent. Nem hagytunk hátra semmit, minden rendben.

Foire előlépett, hogy kopogjon helyettem. Narberal Gamma rám pillantva azonnal beengedett minket.

„Enigma, kipihented magad?" Üdvözölt a csontváz.

„Mondhatjuk." Vetettem oda. „Veled mi a helyzet? Remélem nem töltötted az egész éjszakát értelmetlen aggodalmaskodással."

„Oh? Kifejtenéd?"

„Bármi vagy bárki is hozott ide minket aligha fog megtámadni, mert már rég elvesztette azt az előnyt, amit a szállítás pillanatában megszerzett."

Lassan bólintott. „Vagy csak hamis biztonságérzetet teremt."

„Szükségünk van teljes leltárt csinálni a készletekről. Legfontosabb az élelmiszerek, aztán a nyersanyagok." Ajánlottam. „Ellenőriznem kell a bányát is."

„Bánya? Milyen bánya?" Nincs szükség a húsra és bőrre, hogy tudjam a meglepetését. A hang és test beszéd elég.

„Arról az égi uránium bányáról beszélek, amelyet létrehoztam a negyedik emeleten." Mintha csak az időjárásról beszélnék.

„Miért van az, hogy erről nem tudok?"

„Miért van az, hogy az Atlas, amit nektek adtam, valamint az általam felfedezett bánya is már régóta nem a céh tulajdonában van?" Vágtam vissza. „Az elsőt még valamilyen szinten megértettem, de a második már rossz ómen volt."

Momonga csak sóhajtott. Nem tudta tagadni a vádakat.

„Ez meg magyarázza, hogy a raktár készlet miért nem ürült ki." Jegyezte meg. „Beszélhetünk a fontosabb problémákról?" Csak a szemöldökömet vontam fel. „Négyszem között."

„Oh!" Fordultam a többiek felé. „Magunkra hagynátok egy kicsit? Ha kellenétek majd szólunk."

„Igen is, Enigma-sama!" Mindhárman meghajoltak.

Amint az ajtó becsukódott az overlord a homlokát az asztalra tette.

„Mi történt?"

„Nincs egy perc nyugtom tőlük." Sóhajtott. „Csak egy alkalmazott vagyok! Nem tudom mit kezdjek velük."

„Nem érted meg a szempontjukat, igaz?"

„Te talán igen?" Emelte fel a fejét.

„Látszólag jobban, mint te." Ugrottam az egyik kanapéra. Lefekve intettem rá, majd a szemben lévő kanapé felé. Lassan felállt az asztala mögül, majd leült a mutatott helyre. „Számukra a szolgálat, a megfelelési kényszer maga a létalapjuk. Mi vagyunk a teremtőik, az isteneik. Az, hogy a többiek nincsenek itt félelemmel töltötte meg a szívüket. Tudják ki alkotta meg őket. Emlékeznek a dolgokra, amik az utazás előtt történtek. Cocytus bizonyította, amikor konkrétan meg mondta, hogy melyik céh ellen vittem őt harcolni. Félnek attól, hogy elveszítenek minket, az egyetlen biztos pontot, amit ismernek. Ők nem csupán bábok és szolgák már. Élnek. Mindannyian megkapták a személyiségüket melyet a többiek megírtak nekik. Ami még fontosabb, gyerekek. A barátaink gyermekei, akik felénk néznek útmutatásért. Nincs tapasztalatuk. Nem tudják, hogy mihez kezdhetnének nélkülünk. Az életük értelmetlen lenne."

Percekig nem szólt, ahogy emésztette a dolgokat. Végül lassan újra sóhajtott.

„Ez… mély volt. Magam is úgy vélem, hogy ők a barátaink gyermekei, de nem tudom mit csináljak velük. Enigma… a szüleimet már fiatal koromban elvesztettem. Nem tudom, hogy működik egy család." Szégyenében leengedte a fejét.

„Nem mondom, hogy az életem is szép vagy könnyű volt a családomban, de ebben a részben tudok segíteni." Vigasztaltam. „Te vagy a céhmester. A munkád változatlan. Ismered hogyan működik egy cég. Lehet, hogy csak alkalmazott voltál, de a felépítést ismered. Próbálj lenni te a cégigazgató, aki igazságos. Esetleg humoros és megközelíthető? Bánj velük tisztességesen, ahogy elvárod másoktól is, hogy veled bánjanak. Nem azért jelöltelek téged évekkel ezelőtt mert hivatalnokra volt szükségünk. Kellett valaki, akinek helyén van az esze és a szíve. Ha olyan részhez érsz, amiben nem vagy biztos szóljál és közösen kitalálunk valamit. Nem vagy egyedül Momonga, számíthatsz rám."

Ha tudott volna biztosan sírna, megint.

„Hahaha! El sem tudod képzelni mennyire örülök, hogy te is itt vagy!" Hirtelen lenémította a hangját. „Enigma… vissza akarsz menni?"

Feszült volt. Bármennyire is örült biztos megtett volna mindent, amit képes lenne, ha azt mondanám igen.

„Már mondtam, Momonga. Otthon vagyok." Mosolyogtam kedvesen. „Nem szabadulsz meg tőlem ilyen könnyen."

„Köszönöm." Hajtotta le a fejét.

„Szívesen." Bólintottam.

„Eddig mit osztottál meg velük? Suttogásokat hallok a világvégéről, de semmi konkrét."

„Paradox emlékezett arra, hogy a trónteremben szó esett a kilenc világvégéről. Amikor megkérdezte meg mondtam az igazat… nagy vonalakban. Tudtuk, hogy YGGDRASIL a végét járja és egy hónappal ezelőtt már tudtuk mikor lesz a „világvége", ahogy fogalmaztak. Mi, ennek ellenére maradtunk, mert még az esemény sem elég, hogy elhagyjuk az otthonunkat. Személyes megjegyzés: Demiurge tüzet könnyezik, ami ijesztő. Tovább! Paradox, Cocytus, Mare és Demiurge közvetlenül tőlem hallotta. Reméljük, hogy nem csavarodott meg az igazság, ahogy szájról-szájra haladt tovább. A történet folytatása, hogy Blue Planet, Ulbert, Peroroncino és Yamaiko nálam hagyta a céhgyűrűiket. Egyedül Yamaiko gyűrűje van már nálam. Paradox megkapta Blue Planet gyűrűjét, míg a másik kettőt a saját alkotásaik kapták meg. Ennek két oka van: Nazarick sírját keresztül utazni idő és erő pazarlás. A második pedig, hogy ezzel tovább növelhetem a hűségüket. Amikor átadtam a gyűrűket itt is elhintettem az igazságot. Nálam volt megőrzésre, amíg az elvégzendő dolgukat be nem fejezik és vissza nem térnek. Elvileg akkor kellene visszaadniuk a teremtőjüknek. Shalltear kérdésére, hogy mikor fog megtörténni… Azt mondtam, hogy nem tudom, mert egy új, ismeretlen világban vagyunk."

„Az eddigi beszámolód alapján azt mondom, hogy helyes döntés volt." Mondta az ítéletet. „Nekem is adnom kellene nekik?"

„Jutalomként az eddigi és a jövőbeli munkájukért, igen." Egyeztem bele. „De ez presztízs. Albedo, Sebas és a többi emeletőr, akik nem kaptak tőlem biztosan megérdemlik. Talán a későbbiekben a csatacselédek. Egyelőre mások ne kapjanak."

„Legyen. Észrevettél magadon változásokat?" A lapos tekintettemre hozzá tette. „A két nyilvánvaló változáson kívül."

„Az érzékeim messze jobbak, mint eddig. A mágia felhasználása is…" Keresnem kellett a megfelelő szót. „Második természetemmé vált. Egy újvégtag, amely nem csak ott van, hanem rendelkezik izommemóriával. A személyiségem változott. Talán a helyzet felfogásom és a gondolkodás módom is? Jelenleg még kissé korai és nem túl pontos a válasz."

„Próbáltál mágikus tárgyakat használni, vagy esetleg fegyvereket?"

„Nem tettem." Vontam vállat. „Nem volt rá szükség. Hibrid fejlesztésem lévén képes vagyok elvileg mindkét közeget használni, de a mágikus gyűrűkön kívül még nem használtam semmit sosem, ami valamilyen mágus osztályt igényelne. Te?"

„Próbáltam mindenféle közel harci és távolsági fegyvert, de szó szerint kiestek a kezemből." Pillantott a kezére.

„Javaslom a Tökéletes Harcos [Perfect Warrior] használatát. Képes lehetsz minden harcos osztály felszerelésének viselésére, de nem enged közben varázsolni." Ajánlottam.

„Ez nekem is megfordult a fejemben." Bólintott. „Folytatnom kell a kutatásaimat, de egyelőre sok szabály ugyan az, mint a játékban."

„Mielőtt elfelejteném adnál nekem egy céhgyűrűt?"

„Mégis kinek akarod oda adni?" Kérdezte, de eleget tett. A tenyerében apró lángnyelv után megjelent a gyűrű.

„Selim hűségére és segítségére bármikor szükségem lehet." Lebegtettem magamhoz a gyűrűt. „Lehet, hogy Paradox az első teremtésem és a helyettesem, de Selim is éppen olyan fontos a számomra."

„Ennyire bízol bennük?" A hangja enyhe hitetlenséget takart.

„Miért ne tenném? Együtt vagyunk ebben a helyzetben. Az értelmetlen bizalmatlanság csak gondot okoz a jövőben." Raktam el végül is a gyűrűt. „Magadra hagylak akkor, ha nincs további kérdésed."

„Mit tervezel tenni?"

„Nem maradhatunk örökké itt. Kikell mozdulnunk. Az éléskamra véges. Végzek egy felderítést a környéken."

„Nem aggódsz?"

„Amiatt aggódom, hogy belep a por, ha nem kapok egy kis friss levegőt." Ugrottam le a kanapéról.

„Vigyél őrséget!"

„Meggondolom." Vetettem oda.