Kényelmes.
Ez volt az egyetlen gondolat a tudatom szélén. Kellemes volt átölelni és átölelve lenni egyszerre. Kígyózó végtagok fonódtak a nyakam és csípőm körül. Shalltear szemlátomást nem elégedett meg csupán a testpárna szerepében, viszonozta a gesztust.
Az egyik keze hirtelen elindult a sörényem mentén, ujjbegyei végig simították a nyakamat. Csendesen sóhajtottam felnyitva a szemeimet. Shalltear huncut vigyorral nézett rám. Szótlanul csókra húztam.
Ismerősként üdvözöltem a nyelvet a torkomban. Paradox szárnya felemelkedett rólunk, Shalltear pedig a hátamra fordított. A domináns vámpír folyamatosan terrorizálta a számat, míg a lábam között egy hajlékony, nedves dolog kezdett ismerkedni velem.
A két perverz állat. Gondoltam képmutatóan. Aztán az is igaz, hogy megígértem a következő alkalmat, amint mind a hárman újra együtt leszünk.
Shalltear nyelve elfojtotta a rekedtes nyögéseimet, amit Paradox bizonyára kihívásnak vett, mert csak még jobban próbálkozott. A nyelve meg sem közelítette a vámpír méreteit és brutális képességeit, de így is élvezetes volt. Shalltear egyik keze az arcomat simogatta, míg a másik kettőnk között haladt lefelé.
Megérkezve a célhoz csatlakozott Paradox erőfeszítéseihez, ahogy két ujja ingerelte a csiklómat. Szinte ledobtam magamról a vámpírt, amikor a testem ívelt az intenzív érzésektől.
Ez a kettő lesz a halálom.
A birtokháborító nyelv végül elhagyta a számat a rekedtes nyögéseimmel együtt. Az ajkaimat még mindig Shalltear támadta, de már nem biztosított akkora hangtompítást, mint a nyelve.
Milyen szép halál…
A reggel történtek után csak megkértem az egyik szobalányt, hogy hozzon nekem egy példányt az információkról, amit a Fekete szentírás tagjaitól eddig megszereztek. A konferenciatermet jelöltem ki ideiglenes dolgozószobának. Csak azért választottam ezt a helyet, mert a nagy asztalon sok minden elfér.
Solus mennyei remekművét fogyasztva próbáltam kiválogatni a hasznost a jelenleg rendetlen vallomásokból. Amikor ezek hárman komolyan vesznek egy parancsot az tényleg mindent jelent.
Lehet, hogy csak várnom kellene, míg rendezik az információt?
Elnyomtam a sóhajtási kényszert csak azért, hogy a számba tömjem az édesburgonya hasábot.
Egy pillanatra sem gyanúsítottam a vazallusainkat cselszövéssel, de a teremtőikkel ordibáltam volna néhány órát. Féltem, hogy a méltatlannak hitt információban is sok fontos lehet, amit nem fognak leírni a végső jelentésbe. Kénytelen voltam végig nézni az összes oldalt. Szinte megremegtem, ahogy oldalra pillantva láttam a nálam magasabbra tornyozott jelentéseket.
Kezdem bánni, hogy nem vettem részt személyesen a kihallgatáson. Megacélozva az elhatározásomat visszatértem a jelentések átolvasásához.
Kilenc óra!
Kilenc kibaszott órán keresztül olvastam az átkozott jelentéseket és írtam jegyzeteket, mint valami összeesküvés elméletben szenvedő, pihentelméjű, retardált.
Sikerült néhány oldalnyi nyomot összegyűjtenem, amik további segítséget jelenthetnek, de eddig semmi sem biztos. Ezen a ponton megfordult a fejemben, hogy személyesen megyek a teokrácia fővárosába. Nem mintha sokat számítana a részükről. A két legerősebb csoportjuk megsemmisítése után bizonyára remegnének a csizmájukban.
Ironikusan mindkettő hozzám köthető.
Méltatlanul nyeltem le a hideg csésze teát, ahogy a fülemet a léptek hangja felé pöcköltem.
„Enigma, mit csinálsz?" Hangzott mögöttem Ainz.
„Papírmunka." Jelentettem ki kissé rekedten. „Átolvastam mindent az utolsó szóig, ha valami elkerülte volna a figyelmüket."
„Értem." Bólintott megértően. „Jutottál valamire?"
„Nem tudom." A mágiával tűntetően megmozgattam azt a könyvvastagságú halmot, amit kijegyzeteltem. „Nem láttam azt, amit ők csináltak. Csupán az eredeti vallomások másolatait néztem át." Sóhajtottam fáradtan.
„Umu." Vette kézbe a rövidített változatot. „Remélhetőleg ezt jobban megfogom érteni, mint azt, amit Albedo az asztalomra rakott le."
„Hmm?" Vontam fel a szemöldökömet érdeklődve.
„Maradjunk annyiban, hogy nagyrészt a fizetési fokozatom felett van." Rogyott le mellettem lévő a székre.
„Majd átnézem ha szeretnéd." Visszapillantottam a papírok felé. „Van kiindulási alapom arról, hogy miről van szó."
„Köszönöm."
„Semmiség. Még egy adag elolvasását túlélem."
„Nem a papírmunkáról beszéltem." Helyesbített. „ De azt is."
„Kifejtenéd?"
„Ha nem gondolkodtál volna ennyire előre kénytelen lettem volna megküzdeni Peroroncino alkotásával. Nem tudnám elviselni, hogy a barátaink gyermekei egymással harcoljanak." A testtartása alapján egy évtizedet öregedett.
„Lehetett volna fordítva is." Legyintettem. „A lényeg, hogy nem lett belőle baj."
„Attól még hálás vagyok." Biccentett felém.
Kicsit sem éreztem bűntudatot, hogy továbbra is elhallgatom előle az információkat, de őszintén nem voltam kíváncsi a hálálkodására. Próbáltam témát váltani.
„Mi történt veled mióta felvetted a kalandor köpenyét?"
Próbálta röviden összefoglalni a történteket az elmúlt néhány napról. A rövid beszámoló még mindig újabb órákat vett el az életemből. A végére érve csendben emésztettem a hallottakat. Lerakta elém a szerződést is, amit aláírt. Rövid töprengés után végül kiböktem az első gondolatomat.
„Kártevőirtás."
Meglepetten kapta fel a fejét.
„Mit?"
„Ainz, az elmondottak alapján, amit valójában csinálsz az nem kalandor munka, hanem zsoldos meló, ami főleg a kellemetlen, veszélyes lények likvidálása." Megkopogtattam a szerződést is. „Az itt leírtak alapján minden talált kincset. Legyen az arany, ékszer, fegyverek, stb… Jelentened kell a céhnek és átkell adnod nekik. Nincs részesedés. Ha bármit is megtartasz nem csupán kirúgnak, hanem börtönbe is zárnak."
„Ezt nem mondták." Jegyezte meg bosszúsan. „Eltudod olvasni?" Kérdezte hirtelen meglepődve.
„Celestial alicorn." Feleltem egyszerűen. „Passzív képességeim közé tartozik a tolmácsolás, nyelvfordítás."
„Irigyellek."
„Miért? Amennyi kacat van mindig nálad meglepődnék, ha nem lenne valami, amivel lefordíthatnád legalább az írást." Vetettem fel.
„Volt egy-két tétel, de az egyiket Sebas, a másikat Demiurge és Albedo kapta meg."
„Ah!" Megértettem az okokat, de legalább egyet megtarthatott volna. Rövid keresés után a leltáramban átnyújtottam neki egy egyszerű olvasószemüveget. „Tessék."
„Umu, köszönöm." Felvéve a szemüveget azonnal olvasni kezdte a szerződést.
Magamban nevettem, ahogy a szemüveg képes volt a fején maradni pedig nem volt orra vagy füle. Ha észrevette a visszafogott csillogást a szememben nem hangoztatta. Nyögve ledobta a papírt.
„Még mindig több előnnyel rendelkezik a kalandor státusz, mint hátránnyal." Sóhajtott.
„Sikerült megoldani Narberal gondjait azzal perverzzel?"
„A csapatot lemészárolták, amikor visszakísérték az ügyfelet az otthonába." Emlékeztetett.
„Legalább valami jó hír. Narberal mosolygott amikor megtudta?"
„Nem."
Hirtelen a kezét a feje oldalához emelte. Rövid idő múlva befejezte a beszélgetést és leengedte.
„Most értesített Narberal, hogy a kalandor céh felhívta az összes magasrangú tagját egy veszélyesen hatalmas vámpír miatt." Mondta könnyedén. „Ez további esély Momon hírnevének növelésére."
„Nem mintha túl sokat kellene dolgozni ezzel." Egyszerűen vállat vontam. „Öld meg azokat, akik elakarnak kísérni. Némi tájrendezés a csata hitelességének bizonyítására. Szólj a kovácsnak, hogy készítsen olyan páncélt neked, ami sérülésekkel van tele." Soroltam a tenni valókat. „Ezzel a kis akcióval gyorsan fogsz rangot lépni."
„Jó ötlet." Egyezett bele. „Rövidesen megyek."
„Jó szórakozást hozzá. Van kedved később egy közös fürdéshez?"
„Oh, igen."
Paradox
„Mára elég lesz." Jelentettem ki.
A mai nap a fizikai edzésé. Tanya pedig igyekezett minden erejét felhasználva kárt okozni nekem. Dicséretes, de hiába való erőfeszítés volt. Figyeltem, ahogy esetlenül összeszedi magát. Mellettem Pestonya Shortcake Wanko előlépett, kezét felemelve már gyógyította is a tanítványomat. Tanya hálásan biccentett a főszobalánynak.
„A továbbiakban szabad foglalkozás van. Reggel a szokott időben találkozunk a könyvtárban."
„Értettem, Paradox-sama." Jelentette ki a szokásosnál gyengédebben.
Szinte figyelmen kívül akartam hagyni, de Tanya az én felelősségem.
„Valami gond van, Tanya?"
„Nincsen, Paradox-sama." Tagadta a kanca.
„Biztos vagy benne?"
„Ha szabadna, Paradox-sama." Szólt közbe Pestonya. „Tanya fiatal korát figyelembe véve szerintem túl hajtja, woof."
„Nincs gondom a képzés szintjével, Pestonya-san." Jelentette ki Tanya.
„Oh? Akkor mi a gond?" Döntötte meg a fejét. „Látom rajtad, hogy valami zavar, woof."
Tanya csak félre nézve kerülte a tekintetünket.
Hogy is mondta egyszer Enigma? Nincs rózsa tövis nélkül?
„Tanya~." A hangomra kissé megrezzent, de lassan rám nézett. „Mi a baj?"
Enyhén elpirulva, aprót sóhajtott.
„A csordában közel voltunk egymáshoz." Szinte suttogta. „A testi kontaktus gyakori volt."
„Mégis mire célzol?" Szinte hallottam a teremtőm domináns morgását.
„Megölelnél?"
Pislogtam meglepetten, de elismertem lehet ebben némi igazság. Ha én és Enigma eléggé intimek voltunk fizikailag. A szex nem számít. Akkor egy olyan fiatal alicorn, mint Tanya bizonyára még jobban kilehetett éhezve a törődésre. Leülve, hívogatóan felemeltem az ellenkező szárnyamat, amit Enigma ölelésére használtam. Lehet, hogy tévedek, de mintha Tanya gyorsabban mozgott volna, mint az edzés alatt. Szájára apró mosoly került, ahogy neki dőlt az oldalamnak. Átölelve a kancát szinte eldorombolta magát. Hagytam, hogy Tanya néhány percig élvezze az érzést.
„Köszönöm." Suttogta a szárnyam alól.
Hümmögtem csendesen. A kapcsolatot végül Tanya törte meg. Kibújva a szárnyam alól meghajolt előttem.
„Elnézését kérem, ha kellemetlen helyzetbe hoztam, Paradox-sama."
„Nem tetted. Most menj pihenni." Legyintettem. „A kilencedik emeleten van egy fürdőház. Missy és Dissy masszőrök, akik majd segíthetnek ellazulni."
„Köszönöm az ajánlatot, Paradox-sama!" Élénkült fel. „Azonnal kipróbálom!"
Miután Tanya eltűnt a főszobalányhoz fordultam.
„Remélem miattad nem fog elkanászodni."
„Elnézést kérem, ha túl léptem a határt, Paradox-sama." Idegességében elfelejtette az ugatás imitálását.
„Talán kellett neki." Ismertem be. „Végtére is még csak egy gyerek."
Tanya
Átkozott csordaösztönök!
Ha lennének ujjaim már a sörényemet tépném.
Próbálok jó első benyomást kelteni a magasrangú személyeknél a figyelmemmel és magas munkatűrő képességemmel erre ez történik?!
Évtizedek gyakorlata volt szükséges ahhoz a pókerarchoz, amit elsajátítva jártam a kilencedik emelet folyosóit, de legbelül forrtam a dühtől. Mázlista voltam, hogy Paradox elfogadta a magyarázatomat és nem vádolt meg nyíltan hazugsággal. Megvetettem a testi szükségletemet a fizikai kapcsolatokra. A büszkeségem jelenleg hatalmas csorbát szenvedett.
Betérve a fürdőház öltözőjébe levettem a felszerelésemet és az egyik kirakott kosárba raktam. Miután alaposan megmostam magam a fürdőhelységeknél kisebb gondban voltam. Az oroszlán szoborral tarkított melegvizes medencénél állva tanácstalanul néztem körbe.
Egy szőrös teremtmény belemehet a vízbe?
Amikor már arra gondoltam, hogy keresek egy ottani dolgozót az egyik legváratlanabb személy közelített meg néma csendben. Maga Enigma Equinox.
„Oh, ráleltél erre a helyre, Tanya?"
A hadbíróságon az ijedt ugrást elismerem, de a kislányos sikítást tagadom.
„E-Enigma-sama?!" Hoztam össze egy silány meghajlást. Ha ez egy cég lenne Enigma lenne az elnök helyettes! Szó szerint csak egyetlen személy van, aki fontosabb ezen a helyen!
„Nem kell félni, Tanya. Nem szokásom kegyetlenkedni a beosztottaimmal." Jelentette ki higgadtan. „Felkelhetsz."
„Nem akartalak azzal gyanúsítani, de meglepett a hirtelen megközelítésed." Szabadkoztam esetlenül, néztem a meztelen kancára.
Felállva vettem csak tudomásul, hogy mennyivel felettem is van a kanca. Nem csupán magasságban, de az eddig rejtett varázserejét is megtapasztalhattam közvetlen közelről. Fizikailag éreztem az előttem lévő személy testéből kiáramló energiát, amitől a szárnyaimon a tollak rángatóztak.
Semmi kétség ez egy igazi szörnyeteg.
Elhaladva mellettem habozás nélkül a nyakáig belemerült a vízbe. Farka és sörénye szétterült a vízben. Elégedetten sóhajtva becsukta a szemeit és széttárta a szárnyait, hogy a víz mindenhová bejusson.
Nos a kérdésemre választ kaptam.
Az új kérdés az volt, hogy vegyem a bátorságot és csatlakozzak hozzá, vagy keressek másik medencét.
„Elférünk mindketten a medencében, Tanya." Szólt még mindig csukott szemmel. „Legalább húsz fő számára lett tervezve."
„Nem akarok zavarni, Enigma-sama."
„Ha zavarnál felszólítottalak volna a távozásra." Hárította könnyedén. „Paradox dicsérete után minden bizonnyal megérdemelsz egy kellemes élményt a fürdőházban."
A labda az én térfelemen volt, így aztán elmerültem a kellemesen meleg, de nem túl meleg vízben. Hasonlóan a másik kancához elégedetten sóhajtottam és kitártam a szárnyaimat.
Oh~ Meleg víz! El sem tudom mondani mennyire hiányoztál!
Még a frontvonalon is volt lehetőségem a civilizáció olyan alapvető kényelmére, mint egy melegvizes fürdés. Most szerencsés voltam, ha havonta kétszer képes voltam megoldani.
„Milyennek találod az eddigi itt létedet, Tanya?" Nyitotta fel a szemét a fürdőpartnerem. Ametiszt szemeit felém fordítva éreztem, a tekintélyének súlyát magamon. Nem tűrte a hazugságot, de a köntörfalazást sem. Tisztességes választ követelt tőlem.
„Betartottad az egyesség rád vonatkozó részét." Jelentettem ki először. „Van egy kényelmes szoba ahol álomra hajthatom a fejem. Naponta háromszori étkezés. A többiekkel sem volt semmi konfliktus. Paradox-sama kemény, de tisztességes mentor. Az egyetlen, amit nem értek, hogy mit kell majd tennem?"
Pár másodperces csend után válaszolt.
„Jelenleg? Semmit." Felelte. „A jövőben a több célú reagáló erőnek számíthatod magad. Paradox végigvezet számtalan témakörben, amikre szükséged lehet a későbbiekben. Stratégia, politika, gazdaságtan és harci kiképzés."
„Értem." Mondtam.
Mégis mi a fenét akar belőlem konkrétan csinálni?!
„Ne szálljon a fejedbe a dicsőség, ami nem létezik." Figyelmeztetése megrémített. „Vazallusaink közül nem egy van, aki messze felülmúl téged a képességeidben. Te egy befektetés vagy. Ha nagyon nyers akarok lenni kijelenthetem, hogy egy tesztalany vagy. Most van a kiképzésed, a gyakornoki időszakod."
„Mit takar azt hogy több célú reagáló erő?"
„Alapvetően katona vagy. Több mint egyszerű csatlós, inkább parancsnok. Azonban vannak helyzetek, amikor a stratégák is a harc kellős közepén találják magukat, vagy akár képviselőként." Néhányszor megmozgatta a testét a víz alatt.
„Szerinted képes vagyok erre?" Próbáltam leplezni a terrort. Amit eddig elmondott az pontosan a Rajnai front új kiadásban.
„Azt majd az idő dönti el." Vont vállat. „A teremtéseinkkel ellentétben te nem vagy Nazarick eredeti része. Nem várom el, hogy az életed árán is véghez vidd a terveket, majd a halálod pillanatában az én, vagy Ainz nevét kiabálod. Amennyiben a helyzet megkívánja lehet szó pozíció váltásról. De a követelményt már elfogadtad. Becsületes munka és odaadás Nazarick és minden lakója számára."
Késztetést éreztem a sikításra.
„Háborúra készültök." Jöttem rá.
„Már háború van." Jegyezte meg könnyedén. „A királyság és a birodalom évente tartják a péniszmérő versenyüket. A teokrácia és az elf királyság már évtizedek óta aktívan harcolnak. A szent királyságot és a sárkány királyságot a szörnyek zargatják generációkon keresztül. Az anarchia uralja ezt a földet a színfalak mögött, csak senki sem törődik vele."
Ezzel nem tudtam vitatkozni. Már korábban észrevettem, hogy ez a világ a káosz melegágya. Mégis volt néhány dolog, ami zavart.
„Erősek vagytok, de nincsenek meg a számok. Még, ha Nazarick minden egyes szolgája is részt venne az uralkodásban képtelenek lennétek irányítani egy országot. Nincs sok kétségem arról, hogy egyedül végig mehetsz az országokon és minimális erőfeszítéssel lemészárolód a hadseregeket, de megtartani az irányítást lehetetlen lenne."
Nem igazán hatotta meg láthatóan. Az arca egy mosolyba csúszott, amit leginkább egy anya szokott használni, ha a gyereke túl próbálna járni az eszén.
„Nem csupán a hullákból épített torony az egyetlen megoldása a hódításnak, Tanya." Lépett közelebb hozzám. „A kulcs figurák irányítása, vagy helyettesítése az egyik legjobb a sok módszer közül. Emellett gazdaságilag is térdre lehet kényszeríteni másokat."
Volt emberi erőforrás ügynökként mindkettő nem volt újdonság számomra. A történelem rengeteg példával szolgálhatott. Kenőpénz, fenyegetés, stb.
Hosszú játékot játszanak.
„Mi a garancia, hogy nem dől össze, mint egy kártyavár?"
„Nemesség kiiktatása, vallási doktrínák semlegesítése, az élet körülmények javítása és nem fogunk meghalni."
Erre a válaszra felvontam a szemöldökömet. A nemességről nyílt titok, hogy többet árt, mint használ. A vallást személyesen is megvetettem, hála az X Létformának. A köznép elnyerése alapkövetelmény a polgárháború és egyéb kellemetlen dolgok megelőzésének. Az utolsó pedig néhai emberként a legfurcsább, de leglogikusabb is egyben. Túl sok történet van arról, hogy az uralkodó halálával az országok összeomlanak a nem megfelelő utódok miatt.
„Szerintem már eleget áztunk. Mit szólnál, ha tovább mennénk és meglátogatnánk az ikreket?" Ajánlotta Enigma.
„Ikrek?"
„Missy és Dissy, a masszőr mesterek." Magyarázta kilépve a medencéből.
Eddig is terveim között szerepelt a masszás, de ezek után, ha még Enigma is ajánlja őket biztosan nagyon jók lehetnek.
Miután mindketten megszárítottuk magunkat a következő úti célunk felé tartottunk. Meglepődve vettem észre, hogy Enigma hátsóján öt helyett hét csillag szerepel. Rosszul emlékeztem volna? Bele sem akartam gondolni, hogy valójában milyen erős is lehet Enigma.
Gondolataimból egyszerre több felkiáltás szakított félbe.
„Enigma-sama!/ Teremtőm!" Egy ikerpár rohant felénk.
Enigma arcát kedves mosoly ékesítette.
Enigma teremtette őket?
„Látom mindketten jól vagytok." Ölelte meg mindkettőt a szárnyával.
„A napunk már nem is lehetne kellemesebb!"
„A jelenléted számunkra a legkedvesebb!"
„Szeretnél egy kis kényeztetést?"
„Egy kemény nap utáni enyhülést?"
Mielőtt tudtam volna már egy teniszmeccset néztem.
„Igen. Tanya és én örülnénk egy pihentető masszásnak."
„Tanya?" Kérdően pillantottak felém.
„Ez a fiatal itt Tanya." Mutatott felém. „Paradox tanítványa és a sok erőfeszítés hatására bizonyára felgyülemlett némi feszültség a testében."
„Mindkettőtöknek szüksége van némi érintésre."
„Ez a mi feladatunk lesz elvégre."
Mire feleszméltem volna már a masszás asztalon feküdtem, orromat a lepedőbe fújt orgona virág illat töltötte meg.
Eléggé kitettnek éreztem magam, pedig egy plüss fehér pamut törülköző takarta a fenekem. A fejem egy puha párnán feküdt, a mellső és a hátsó lábaim kissé kitárva voltak.
Nazarick eddig mércéjét ismerve ez biztosan nem csupán valami „simogatás-bökés„ szalon lesz itt, ahol a masszást csak a szarkazmus szintjén láthatom.
Ha jól tippelek Dissy kezei lebegtek felettem. Kezdésnek olajat öntött a bal vállamra, majd lassan elkeni oda-vissza a végtagon.
„Szólj, ha esetleg elkezdene fájni." Ropogtatta meg az ökleit. „A munka most kezdődik!"
Visszahelyezve a kezét az eddigi gyengédség eltűnt. Dissy erősen a vállamhoz nyomja az ujjait, és úgy érzem, hogy részben az ágypárnához kényszerít. A nyomás növekszik és növekszik, amíg úgy nem érzem, hogy már majdnem fájdalmas akkor megenyhül egy kicsit, majd lecsúszik a mellső lábamon és nagyjából ugyan olyan szorosan megszorítja. Erőteljes érzés, amitől kinyitom a szemem és képtelen vagyok élvezni a párnámat. Ahogy lejjebb halad néhány másodpercenként megállva, hogy megszorítson az elmém megpróbálja felfogni a furcsa élményt.
Szinte érezhetően végig megyek a lehetőségek listáján.
Ez valójában nem fájdalom.
De túl erős, hogy pusztán kapcsolat legyen.
Biztosan nem csiklandozás sem.
Nem különösebben hideg, vagy meleg.
Ezek a lehetőségek felváltva töltik meg a fejem, mint a lehetőségek forgókereke, amely képtelen megállapodni egyiknél sem.
Dissy a patámnál végződik és megragadja a lábfejemet, miközben határozottan mozgatja az izületet teljes körökben.
Ez most egy furcsa érzés. De még mindig nem kellemetlen.
A masszás egy második fordulóval folytatódik a bal lábamnál és vállamnál. Továbbra is képtelen vagyok összeszedni az érzéseimet. Főleg, hogy most nehezen érzem a végtagot. Mire befejezi a harmadik bénító fordulót és átmegy a jobb oldalamra legalább újra ellazulok.
Amikor a hátsó negyedemhez ér és olajos ujjait belenyomja a törölközővel letakart részembe, úgy érzem, hogy a szemeim kezdenek leereszkedni, ahogy a mindent elnyelő, puha, lila párna magába szív a gyengédség világába.
Amikor eléri az utolsó lábadat elhatároztad, hogy Dissy masszásai fantasztikusak!
Mihelyt mind a négy végtagod zsibbadt eksztázisban volt Dissy lenyúlt az asztal alá kihajtva egy pár párnázott hosszabbítót. Finoman, de határozottan megragadva bontja ki mindkét szárnyát és kinyújtva az asztali kiegészítőkre fekteti. Újra kezdek magamhoz térni és azon kezdek gondolkozni, hogy már véget ért a masszás. De Dissy nem törődik a szárnyaimmal, ehelyett éreztem, hogy tisztességes mennyiségű olajat csorgat a hátamra.
Ahogy az ujjai erőszakosan megnyomják és simítják a felsőoldalt a maromtól a faromig az élmény olyan kimondhatatlanul fantasztikus, hogy nem tudok mást tenni, mint egy halk nyögést:
„Mmmnnnnngggg."
A halható, gyengéd hangot jelzésnek véve megkétszerezi az erőt. Ahogy nyomás közeledik a fájdalmashoz, egyfajta bizarr, ellazító eufóriát érzek, amitől a következő lélegzetvételem - amelyet a felülről ható erő kényszerít - olyan zaj követi, ami éppúgy tele van örömmel és szorongással.
„…Gggggmmmmmmnnnnn…"
Behunyva a szemem érzem, hogy a fejem még jobban belesüpped a párnába, a végtagjaim még jobban elzsibbadnak miközben a törzsemet gyötrelmes eksztázis ragadta meg. Dissy továbbra is dolgozik a hátamon, én pedig önkénytelenül is nyögök. Mindenegyes hangjelzésemmel tisztelegve a fantasztikus masszás képességei előtt. Mire Dissy befejezte egy nagyon rövid örökké valósággal később már olyan kómás voltam, hogy akkor sem akartam volna megmozdulni, ha felgyulladna az épület.
Alig vettem észre, hogy a masszőröm ellépett kezet mosni a szobasarkában elhelyezett kis mosogatóhoz. Hasonlóan alig vettem észre, hogy visszatért a kinyújtott bal szárnyam mellé, de nem egyedül.
Lehetetlen küzdelem volt kinyitni csak az egyik szememet, de, amikor éreztem, hogy valami mozog a tollaim között és eddig ismeretlen, kellemes érzést éreztem a kürtöm körül nagy nehezen megtettem.
A látásom homályos, nem fókuszált volt. Alig tudtam kivenni Dissy ujjait a mélyen a tollaim között csipkedni, igazgatni. Szemei koncentráltak, másik karjával a kihajtott hosszabbítóhoz nyomja a szárnyamat. Szilárdan, stabilan tartva a végtagot.
Nézem, hogy egy laza, rongyos tollal találkozva, amit valahogy a szárnyamban maradt a reggeli tollászkodás óta, gyakorlott mozdulatokkal megszabadul és a földre ejti. Ez lenne a legkínosabb és kellemetlenebb élmény, de jelenleg nem érzek semmit.
A kürtöm körüli ismeretlen élmény ismételt felhívására csiga lassúsággal mozgatom a nyitott szemem magam elé. Előttem egy eddig nem látott személy volt. Fején egy ékszerész nagyító foglalt helyet, jobb kezében egy apró fanyelű kefe, amellyel kürtöm spirális hornyai között gyengéden simogatva tisztítja ki a koszt, amitől a homlokom összerándul. Az érzés minden bizonnyal kellemes, de szokatlan. Egy olyan hely, amit még sosem vakartál meg, de most rátaláltál.
A szemem sarkából láttam, hogy Enigma is hasonló kezelés alatt van.
Ha más miatt nem is, de ezért a kiszolgálásért megéri Nazarick beosztottja lenni. Gondoltam becsukva a szemem. Vajon milyen gyakran jöhetek ide? Kelleni fog valamilyen tagsági kártya?
A fizikai intimitás egy csontvázzal egyszerre volt idegen és üdvözölendő. Ainz szobájában legalább volt némi magánélet.
„Minden rendben ment?" Kérdeztem az oldalának dőlve, a szárnyammal megölelve.
„Igen." Bólintott. „A többi kalandor halott és sikerült admantium rangot elérnünk, ami a legmagasabb elismerés. Mindenki dicsér és áldja a földet amerre csak járunk."
„Mégsem vagy elégedett." Állapítottam meg.
„Olyan üresnek érzem."
„Hm." Zümmögtem csendesen. „Szerintem nem nézed a jó oldalát. Nazarick számára előny a több információ. Egy elismert személy előtt több ajak nyílik meg még a polgárok körében is."
„Tudom." Egyezett bele. „De ettől még mindig üresnek érzem. Az ilyen semmit tevésért kapok dicséretet? Mintha csak a szolgáink ajnároznának, mert arrébb raknék egy papírt."
Szótlanul csak kissé szorítottam az ölelésen.
„Te nagy baba." Mondtam incselkedve. „Inkább csináljunk valami produktívat."
„Színészet?"
„Színészet."
Ainz több pózt is bemutatott, amit kiakart próbálni és az ítéletemet kérte. Ahol tudtam segítettem, de egyikünk sem értett sokat a dicső vezető szerephez. Függetlenül attól, hogy a vazallusok tekintetében nem kell magasra helyezni a lécet igyekeztünk jó benyomást kelteni.
„Szeretnék kérdezni valami személyeset."
„Ismered a szabályokat." Feleltem leírva a testhelyzetet.
„Miért Shalltear és Paradox?"
„Már mondtam." Fejeztem be a jegyzetelést. „Ösztön."
„Csupán emiatt? Enigma, láttam hogy néztél ki azon az éjszakán. Több volt a szemedben, mint a vágy. Tyúkanyó voltál Shalltear felett."
„Ainz, én sem értek mindent. Bevallom, hogy csupán Shalltear miatt már benne vagyok a nekrofília, pedofília és xenofília útvesztőjében. Látom, mintha Perorocino lánya lenne és nem érzek semmilyen bűntudatot. Paradox pedig hiába a saját teremtésem mégsem érzem azt mintha a fiam lenne." Elhallgattam egy másik gondolatmenet miatt. „Az egyetlenek, akikre ez igaz: Missy és Dissy. Nem tudom, hogy miért van ez." Fejeztem be.
„Talán mert Nazarick részei?"
„Ezen a ponton már meg sem lepne." Egyeztem bele.
„Mit tegyünk a teokráciával?"
„Ellenzem az azonnal, frontális támadást." Varázslattal újabb pózba helyeztem a testét. „Jelenleg a teokrácia egy sarokba szorított állat szinonimája. Nem tudjuk, hogy milyen kártyák lehetnek még az ingujjukban." Kissé megigazítottam a kezét. „Az egyetlen, akiről tudunk az a fél elf, Zesshi."
„Az elf király lánya, akit egy megerőszakolt nő szült." Vette fel a gondolkodó pózt. „Az, hogy ez megtörtént egyszerre várt és meglepő."
„Tippem szerint arra gondolsz, hogy egy játékosnak az ivadéka ilyen erős lehet, ugye?"
„Valóban. Nem tudom eldönteni, hogy valójában emiatt van akkora ereje, vagy az elf vére miatt. Az emberi élettartam látszólag nem teszi lehetővé a kellő mennyiségű erő megszerzését." Nézett a szoba sarkába.
„Ez valóban jó kérdés, de jelenleg nincs időnk és erőforrásunk ennek a rejtélynek a megoldására." Tereltem el a témát. „Helyette van egy másik ötletem, amit szeretnék kivitelezni."
„Mi volna az?"
„Mint tudod a 100. szint elérése után elvileg nem tudsz fejlődni. Hiába hajtasz végre bármilyen cselekményt, amivel tapasztalati pontokat szerzel, ha egyszerűen nem tudod átlépni a szinthatárt." Vezettem fel az elméletet. „Ebben a világban azonban eltorzultak a szabályok. Minden NPC rendelkezik az emlékekkel, amit megtett mióta itt vagyunk. Még, ha nem is szerezne mondjuk Cocytus parancsnoki munkásosztályt, de attól még szert tehetne az ismeretekre a stratégiával kapcsolatban, ha egy olyan pozícióba helyeznénk, ahol tanulhatna."
„Többről lenne szó, mint leültetni, hogy magolja be a háború művészetét, igaz?" Találgatott.
„Helyes a feltételezésed." Bólintottam. „Arra szeretnélek megkérni, hogy Cocytus vezessen egy hadsereget a gyíkemberek ellen, akik a mocsárban élnek."
„Azt akarod, hogy támadjuk meg őket?"
„Carne falu a miénk. Békés módszerekkel megszerezve, de a miénk. Végtére is te parancsoltad meg Lupusregina számára, hogy védje és felügyelje a falut. Most itt az ideje, hogy egy másik megközelítést vegyünk figyelembe."
„Mindez Nazarick javára, igaz?"
„Szerinted érdekelnek a gyíkok?" Feleltem gúnyosan. „Paradox képes volt meglátni a hiányosságait és lenyelni a büszkeségét, hogy segítséget kérjen Tanya oktatásához. Ha Cocytus képes lesz ezt megismételni eggyel kevesebb dolog miatt kell aggódnunk."
„Bevallom ennek van értelme." Egyezett bele. „Cocytus harcos, nem stratéga, de már néhány tanács Albedo, vagy Demiurge szájából győzelemre viheti a lehetőségét. Kaphatna tőlünk egy gyengébb szintű élőholtakból álló sereget, amellyel győzhet, ha használja a fejét, de észnélküli vesztene."
„Erre gondoltam én is."
„További ötletek?"
„Nem igazán ötlet, hanem észrevétel. A vallomásokból kiderült, hogy minden szentírás egy másik istent imád, de nem ismeri a többi isten nevét. Vicces módon felismertem a fekete szentírás istenének nevét. Vicces módon ez hozzád kötődik." Fejeztem be mosolyogva.
„Miről beszélsz?" Kérdezte félve.
„Surshana a te gyáva rajongód volt." Jelentettem ki.
„Micsoda?" Kérdezte leesett állal.
„Oh, Enigma-san, kérlek bemutatnál Momonga-san számára? Enigma-san, melyek Momonga-san kedvenc varázslatai? Vajon Momonga-san elfogadna engem gyakornoknak?" Változtattam meg a hangomat.
„Ugye most csak szórakozol velem?!" Könyörgött a csontváz, amire válaszul csak a hátamra fordulva röhögtem.
„Bwuhahaha, ez a fej!" Pillantottam rá és visszaestem a röhögő görcsbe.
„Ez nem vicces, Enigma!" Fakadt ki fájdalmasan.
„Most már tudod milyen kellemetlen lehet a póni hivatkozás!" Az oldalam fájt és alig kaptam levegőt, de megérte.
„Ez övön aluli volt!"
Nehezen lélegeztem, ahogy elterültem Ainz ágyán.
„Tudod, hogy mi a rosszabb? Nem hazudtam." Néztem fel rá. „Surshana tényleg egy játékos volt és tényleg a te gyáva kis rajongód, aki sosem mert hozzád szólni különben te is felismerted volna a nevét. Helyette engem terrorizált, amíg el nem kezdtem látásra megtámadni."
Mindkét kezével eltakarta az arcát és a térdére könyökölt. A teste körül a kétségbeesés aurája volt látható, de ez nem a játék része volt, hanem a sajátja. A feje fölött folyamatosan zöldfény villant, amit az érzelmi elnyomónak azonosítottam.
Satoru számára az efféle elismerés egetrengető volt. A lelki világát súlyosan megmérgezte a valóvilágának emberei és életkörülményei. Az önbecsülése nem volt azon a mélyponton, mint amikor először találkoztam vele, de még így sem volt mentálisan a legegészségesebb.
Sóhajtva felkeltem, hogy hátulról megöleljem. Először nem is reagált, de az aura és a zöldfény eltűnése igazolta, hogy tudott rólam.
„Jobban vagy, Otuoto?"
„Mondhatjuk." Sóhajtott. „Engem, mint példaképet? Micsoda rossz vicc."
„Gondod vannak az önbecsüléseddel." Mondtam ki a nyilvánvalót. „A céh volt az elsők között, akik szembe mentek az árral és felvállalták, hogy kiállnak minden mellett, ami nem ember. Olyan meglepő, hogy elnyerted mások tiszteletét?"
„A barátok egy dolog, de ez teljesen más."
„Igaz." Egyeztem bele. „Pontosan emiatt nem értelek. Miért érdekel? Jelentéktelen lábjegyzetek a történelemben."
„Országot hoztak létre, amely a rasszizmus ivóhelye." Engedte le a kezét. „Nem tartod ezt iróniának és képmutatásnak? Az állítólagos rajongóm az egyik istene annak, ami miatt annyi bajban volt részünk."
„Már 600 éve ennek, Ainz. Az emberek rövid életű és rövid emlékezettel megáldott lények. Nem lepne meg, ha a papság is kiforgatta volna a tanításokat. Nem ez lenne az első eset."
„Igazad lehet." Ismerte be. „Ettől még nem teszi könnyebbé."
„Lépjünk tovább a következő dologra." Engedtem el a csontos testét.
„Mi lenne az?"
„Egy hamis Nazarick építése."
„Érdekes ötlet és már nekem is eszembe jutott."
Nem szólt, hogy engedjem el, így viszonylag kényelmesen ülve beszéltük meg a többi részletet.
