Lemondás a jogokról: A történet Kurinoone The Darkness Within című munkájának fordítása, aki engedélyt adott nekem a magyar verzió publikálására. Kurinoone kijelenti, hogy semmilyen joga nincs a Harry Potter felett és benne minden felismerhető J. K. Rowling-hoz tartozik. Emellett a történetet egy másik fanfic inspirálta, ez Project Dark Overlord műve: A Shattered Prophecy.
Negyedik fejezet – A Herceg világa
- Ugyan már, Hercegem! Nem olyan bonyolult! – szólt Bella, résnyire szűkített sötét szemét a fiúra szegezve.
Bosszúság helyett, inkább meglepetést érzett, amiért a Nagyúr csodagyerekének problémát okozott a csonttörő átok. Általában viszonylag könnyen sajátította el az új bűbájokat és átkokat.
Harry sóhajtott és újból megpróbált fókuszálni. Épp elég nehéz volt fogást találni ezen a hülye átkon a sebhelyébe nyilalló fájdalom nélkül is. Megtörte a koncentrációját.
Intett Bellának, hogy mutassa be újból az átkot.
- Adflicto Corporis! – Bella kilőtte a csonttörő átkot a céltáblaként használt csontvázbábura. A bűbáj eltalálta a combcsontját és kettétörte.
Harry követte a példáját, de a bűbája semmit sem tett a csontváz másik lábával. A fiú frusztrációjában és mérgében keresztülhajította pálcáját a termen. Az egy koppanással landolt a márványpadlón, odébb gurult, majd megállt.
Bella jót mulatott rajta.
- Ez aztán az ötlet – kacagta. – Bármikor hozzájuk vághatod a pálcádat. Ha jól célzol, még egy szemet is kiüthetsz vele – viccelődött.
Harry mérges pillantást vetett Bellára, aki nyilvánvalóan jól szórakozott azon, hogy Harry most az egyszer nem volt képes könnyen elsajátítani valamit, amiben a nő profi volt.
- Nincs hangulatom a szokásos szemtelenségeidhez – mondta neki. Egy kézmozdulattal magához idézte pálcáját, de ahelyett, hogy a bábura célzott volna, zsebre tette. – Holnap újra megpróbálom, most nem tudok koncentrálni – mondta, és megdörzsölte a homlokát, szemét összeszorítva a sebhelyéből jövő fájdalomtól.
Bella arcáról eltűnt a játékos mosoly, amint meglátta, ahogy Harry a homlokát dörgölte. Egy pillanat alatt mellette termett.
- Megint a sebhelyed? Sajnálom, Harry, nem vettem észre – szabadkozott. Már értette, miért nem tudott koncentrálni a fiú.
Arrébb húzta a fiú kezét a homlokáról, és megpróbálta felmérni, hogy mekkora lehetett Harry fájdalma. Nála mindig nehéz volt megállapítani. Gyengéden felbillentette a fiú fejét, hogy ránézhessen. Ahogy a kín fokozódott, Harry elhúzódott és összeszorította a fogát.
- Jól vagyok. Csak hagyj magamra – mondta, kezével homlokát masszírozva.
Bella figyelmen kívül hagyta. Tudta, hogy mikor volt jól Harry és mikor nem. Azt is tudta, hogy Harry túlságosan is büszke volt. Bella az edzőteremben álló kis szekrény felé fordult és kivett egy fiola fájdalomenyhítő bájitalt. Visszasétált Harryhez és átadta neki.
- Már hamarabb is szólhattál volna – mondta bosszúsan, amiért Harry csendben szenvedett az elmúlt órában.
Harry leült a terem egyetlen kanapéjára, majd egy húzással felhajtotta a főzetet. A hatás azonnali volt, de a sebhelyében lévő fájdalom csak egy kicsit enyhült. Csak akkor tűnik majd el teljesen, ha az apja mérge is elmúlik, tekintve, hogy ez okozott neki ekkora kínt.
- Arra vártam, hogy lenyugodjon – magyarázta Harry. – Általában jobban kordában tartja a természetét, ha tudja, hogy a közelben vagyok.
Bella aggódva nézett az ajtók irányába.
- Nagyon mérges lehet – mondta halkan, idegesen ráharapva ajkára. – Kíváncsi vagyok, mi történt.
Harry hátradőlt az ülésen.
- Bármiről is van szó, nagyon felidegesítette – mondta.
Bella melléült, szemét rászegezte.
- Igazán? Mennyire? – kérdezte idegesen.
Harry csak a szemét forgatta a kérdésre.
- Elegem van, hogy én vagyok apám hangulat-meghatározója – válaszolta. – Amióta az eszemet tudom, engem kérdezgettek Luciusszal, hogy mennyire fáj a sebhelyem, mielőtt apám elé mennétek.
- És az miért baj? – kérdezte Bella.
Egy különösen csúnya fájdalomhullám megállította Harryt a visszavágásban. Kezével a sebhelyéhez kapott és a fogát csikorgatta, hogy visszafojtsa fájdalmas nyögését.
- A francba már! – lehelte Harry a sebhelyét dörzsölve. – Mégis mi idegesítette fel ilyen rohadtul?
- Ne légy tiszteletlen, Harry! – szólt rá Bella rögtön.
Harry kuncogott magában egy kicsit, majd zöld szemével a nőre bámult.
- Nos, bocsáss meg, amiért nem élvezem, hogy kettészakad a fejem!
- Nem szándékosan teszi, te is tudod! – válaszolta Bella. – A Nagyúr sosem akarná, hogy szenvedj, főleg nem miatta.
- Oké, megnézem mi bolygatta fel ennyire! – mondta Harry, és talpra állt. Az ajtó felé sétálva előhúzta ezüst maszkját, magára hagyva Bellát a kanapén.
xxx
Harry pillanatok alatt az apja termébe vezető tölgyfaajtó előtt termett. A fiú már tízéves korára felfedezte az összes titkos átjárót, ami a Denem kúriába és abból ki vezetett. Immár az ezüst maszkját viselve, Harry egyet koppantott az ajtón. Anélkül lépett a terembe, hogy megvárta volna a választ.
Voldemort nagyúr felnézett és ifjú örökösét látta besétálni. Először meglepődött Harry jöttén, de hamar rájött az okára. Azon nyomban elkezdte a mantráját, próbált lenyugodni és megszüntetni a benne pezsgő mérget. Haragjával együtt a Crakon használt Cruciatus átok hatása is enyhült. A halálfaló lassan talpra állt, végtagjai még mindig erőszakosan remegtek.
- Nagyúr! Kegyelem… Nagyúr!
- Csend! – sziszegte Voldemort és intett Craknak, hogy tűnjön a szeme elől.
Crak nem tudta, hogy nagyura miért hagyta abba a kínzását. Úgy gondolta, Voldemortnak elege lett. Nem vette észre, hogy amíg ő a Cruciatus átok kínjai közt vergődött, valaki más is belépett a terembe. Crak még akkor sem tudta, hogy Harry is a teremben volt, amikor elhaladt mellette és kilépett az ajtón. Harry apjától, Voldemorttól tanulta, hogyan maradjon az árnyékok közt. Nem volt nehéz, tekintve, hogy Voldemort termei mindig sötétségbe burkolóztak.
Amint Crak elment, Harry kilépett az árnyékos sarokból és apja felé sétált, menet közben levéve maszkját.
Voldemort haragjának utolsó morzsája is elillant, ahogy Harryre nézett.
- Nem tudtam, hogy már visszaértél – mondta Voldemort.
- Már egy pár órája itthon vagyok – mondta Harry. – Csak azért jöttem, hogy megnézzem, mi dühített fel ennyire, mielőtt még szétválik a fejem.
Szavaira Voldemortot egy olyan érzés fogta el, amit csak Harry tudott kiváltani nála: a bűntudat.
- Ha tudtam volna, hogy itthon vagy, nem kínoztam volna Crakot. Szimplán végeztem volna azzal a félkegyelművel és túlestem volna a dolgon – mondta Voldemort.
Harry halkan kuncogott; valahogy mindig szórakoztatónak találta apja haragját. Talán azért, mert még sosem állt a fogadó fél oldalán.
- Most mit tett az az idióta? – kérdezte Harry.
- Nem tett semmit – kezdte Voldemort, újból visszaszorítva a halálfaló iránt érzett bosszúságot. – Elkeserítő híreket hozott. Kiderült, hogy Riley-nak volt egy cinkosa.
Voldemort szavait hallva, Harry játékossága eltűnt.
- Mik az utasításaid, apám? – kérdezte azonnal.
Voldemort nagyúr odasétált a fiához, kezét vállára helyezte és a szemébe nézett.
- Végezz a patkánnyal! – sziszegte.
Harry szeme találkozott Voldemortéval és engedte, hogy apja belépjen elméjébe, hogy megadjon neki minden információt, amire szüksége volt, hogy teljesíthesse a megbízatást. Már rendelkezett egy címmel és egy arccal. Többre nem is volt szüksége.
Harry éppen el akart fordulni, amikor apja szorítása felerősödött, megállítva őt. Voldemort hosszú ujjaival kissé felemelte fia állát, hogy a smaragdzöld szempárba nézhessen.
- Bosszant, hogy ez kényelmetlenséget okoz neked, Harry. Tudod, hogy mennyire ellenemre van, hogy belerángatlak az érzelmeimbe.
Harry elmosolyodott, kis melegség költözött zöld szemébe.
- Tudom, apám, csak most egy kicsit túl sok lett, ezért jöttem megnézni, hogy mi a baj.
Voldemort nézte, ahogy Harry megfordult és elhagyta a termet. Sose gondolta volna, hogy ilyen kötelék lesz majd kettejük között, mikor megjelölte Harryt a sebhellyel. Az utóbbi időben egyre jobban sajnálta örökösét. A fiú szenvedett, ha Voldemort bármilyen erős érzelmet élt át. Nem számított, hogy boldog volt vagy szomorú. Egy intenzív érzelem csak szenvedést hozott Harry számára.
Voldemortnak feltűnt, hogy a fájdalom az évek alatt erősödött és ezért elhatározta magát, hogy kordában tartja az érzelmeit, ha Harry is a közelében volt. Persze mikor a fiú a megbízatásait teljesítette, Voldemort nagyúr olyan boldog vagy mérges lehetett, amilyen csak akart, anélkül, hogy félnie kellett volna, milyen hatással lesz ez Harryre. Úgy nézett ki, a fájdalom csak akkor jelentkezett, ha a fiú a Sötét Nagyúr közelében volt.
Voldemort helyet foglalt magas támlájú székében és csendben Hunton gondolkodott, Jason Riley cinkosán. Hunt még csak nem is volt a belső kör tagja. Épphogy alkalmas volt. Miért választotta Riley őt bűntársául?
Voldemort azt gyanította, Hunt mindent tudott, amit Riley és ezzel a férfi túlságosan nagy kockázati tényezővé vált ahhoz, hogy életben maradhasson. Meg kellett halnia és az ő Harryje majd gondoskodik róla.
