Lemondás a jogokról: A történet Kurinoone The Darkness Within című munkájának fordítása, aki engedélyt adott nekem a magyar verzió publikálására. Kurinoone kijelenti, hogy semmilyen joga nincs a Harry Potter felett és benne minden felismerhető J. K. Rowling-hoz tartozik. Emellett a történetet egy másik fanfic inspirálta, ez Project Dark Overlord műve: A Shattered Prophecy.


9. fejezet – Jól kivitelezett tervek

Ahogy közeledett az augusztus közepe, az idő is kezdett hűvösebbé válni. Harry lejjebb húzta a talárja ujját, hogy betakarja a kezét, közben elindult az edzőpálya közepe felé. Eddig nem mondhatni, hogy jó napja lett volna. Hasogató fejfájásra ébredt, köszönhetően pár halálfalónak, akik rossz híreket hoztak az apjának. Utána a reggel nagy részében Bellát kereste, csak hogy végül megtudja, hogy portyázni ment.

- Tipikus – motyogta az orra alatt.

Az ezüst maszkja el volt dugva a talárja egyik zsebébe. Nem volt szüksége rá, mivel a legtöbb halálfaló épp ebben a bizonyos portyában vett részt, amit az apja rendelt el, miután meghallotta azokat a felkavaró híreket - akármik is legyenek azok -, amik felébresztették Harryt.

Harry állhatatosan sétált az edzőpályája felé. Semmi dolga nem volt és unatkozott, így úgy gondolta, a legjobb lenne, ha kihasználná az időt és edzene. Még nem érte el a pályát, amikor meghallott valamit. Egy csúszkáló hang volt; a földön lévő levelek kissé megroppantak, mintha valaki vagy még inkább valami átsiklott volna rajtuk. Harry tudta, hogy mi volt az. Lassan megfordult, és meglátta a felé csúszó hatalmas kígyót.

- Nagini – üdvözölte párszaszóul.

- Ifjú nagyúr – sziszegte neki vissza a kígyó.

Harry az óriási kígyóhoz sétált, aki tőle pár lépésnyire állt meg. Nagini felemelte nagy fejét és ránézett fiatal mesterére. Harry előrenyúlt és gyengéden megcirógatta a fejét. Odáig volt a kígyóért, majdnem annyira, mint maga Voldemort nagyúr. Apja már megígérte neki, hogy ha nagykorúvá válik, szerez neki egy hasonló kígyót. Harry két hete lett tizenhat éves, de szokás szerint nem ünnepelték meg. Harry egyetlen szülinapja, amit megünnepelnek majd, az lesz, mikor nagykorúvá válik, a tizenhetedik születésnapja.

- Mit csinálsz itt? Általában sehova sem mész napnyugtáig – kérdezte Harry párszaszóul.

- Megéheztem és úgy döntöttem szerzek magamnak egy kis… csemegét! – sziszegte neki a kígyó.

Harry kis grimaszt vágott, tudta, hogy Nagininek a kis csemege általában valami nagyon nagyot jelentett normál mérték szerint. A közeli farmokon élő állatok eltűnéséért főként Nagini volt felelős, így a lovakért, tehenekért, bárányokért és igazából bármiért, amit talált. Sokszor még néhány embert is megkaparintott magának, de Harry úgy döntött, erre inkább nem gondol.

Mielőtt még bármit is szólhatott volna, Harry sebhelyébe perzselő fájdalom nyilallt. Kezével a homlokához kapott, ujjait a sebhelyére szorította, hogy megpróbálja enyhíteni az égő érzést. Egy pillanatra elvakította a benne tomboló tüzes, fehér fájdalom. Félrepislogta a szeme előtt megjelenő csillagokat és a kúria irányába fordult.

- Vajon mi lehet a baj? – motyogta magának.

Sziszegve elköszönt Naginitől és elindult a kúria felé. A fájdalom olyan gyorsan illant el, amilyen gyorsan jött. Csak a tompa lüktetés maradt utána, amihez Harry már hozzászokott, mivel Voldemortnak általában eltartott egy darabig, mire teljesen megnyugodott.

Harry meg sem állt, amíg el nem érte az apja privát termébe vezető ajtót. Egyet koppantott rajta, majd halkan belépett a szobába. Apja a magas támlájú székében ült, fejét elgondolkodva hajtotta le. Anélkül, hogy ránézett volna, intett Harrynek, hogy jöjjön közelebb.

- Problémánk akadt – Voldemort halkan beszélt. – Épp most kaptam egy vészjelzést.

- Kitől? – kérdezte Harry.

Voldemort felnézett Harryre, bele a szemébe.

- Bellától.

Harry szeme elkerekedett a meglepetéstől. Szíve kihagyott egy ütemet és érezte, hogy pánik gyűlik a gyomra mélyén.

- Honnan jött a vészjelzés? – kérdezte azonnal.

De Voldemort megrázta a fejét, közben felállt a székéből.

- Nem számít. Már nem lesz ott – Voldemort Harryre nézett, vörös szeme harangtól és bosszúságtól égett, amiért elvesztette követőit. – Meg kell várnunk, hogy megtudjuk, hova vitték őt és a többieket. Nem tudom, sikerült-e bármelyik halálfalónak is elkerülni a letartóztatást – belecsípett orrnyergébe és hangosan felsóhajtott. Nem tudta, hogy hova viszik majd az embereit. A Minisztérium Nagy-Britannia bármelyik varázslóbörtönében tarthatta a halálfalókat. Akár még magában a Minisztériumban is. – Amint megtudjuk, hogy hol börtönözték be őket, kitalálhatjuk, hogyan szabadítsuk ki őket – mondta.

- Mi van, ha nem börtönzik be őt? – kérdezte Harry. Tudta, hogy a Minisztérium ugyanazt az ítéletet mondta ki Bellára, mint Voldemortra; nem szükséges elfogniuk, azonnal megkaphatja a dementorcsókot.

Voldemort félrenézett, erősen gondolkodva.

- Akkor nem teszünk semmit – mondta végül. Látta, ahogy döbbenet ül ki Harry arcára. – Bella tudta, mit kockáztat – mondta halkan Voldemort. – Elfogadta ezt, amikor magára vette a Sötét Jegyet. Megértette, hogy talán ez lesz az ára annak, hogy csatlakozott hozzám. El fogja fogadni a sorsát.

Harry zöld szeme dühtől lángolt.

- Hát én nem fogadom el! – mondta.

- Harry…

- Nem veszítem el őt – állította Harry. – Jó sok embered ment el vele erre a portyára. Ha hátradőlsz és nem teszel semmit, őket is mind elveszíted. – Harryt nem érdekelte a többi halálfaló, Bellával viszont törődött.

- Szerezhetek más halálfalókat – hessegette el Voldemort.

- És Bella? – kérdezte Harry.

Voldemort elcsendesedett. Bellatrix tehetséges boszorkány volt, bátor és hűséges. Őt nem tudná pótolni, ezt jól tudta.

- Ez egy veszteség, amit nem akarok… - kezdte Voldemort.

- Akkor nem is fogod – szakította félbe Harry. – Mondd meg, hogy honnan jött a vészjelzés. Lehet, hogy még mindig ott van. Eljuthatok hozzá és visszahozhatom.

Voldemort egy pillanatra Harryre meredt.

- Nem tehetlek ki ekkora kockázatnak – mondta. – Túl sok auror lesz ott. Nem tudod legyőzni az összeset – Voldemort tudta, hogy Harry jó harcos volt, de ha túl nagy a létszámfölényük, legyőzhetik.

- Akkor majd nem győzöm le őket – biztosította róla Harry. – Egyszerűen csak megkeresem őt és elhozom onnan.

Voldemort elmosolyodott, mulattatta Harry gyerekes stratégiája.

- Nem lesz abban semmi egyszerű.

Harry kihúzta magát.

- A cím, apám? – erőltette.

Voldemort nem tudta, mi tévő legyen. Nem akarta elveszíteni Bellát, de a fiát sem akarta kockázatnak kitenni. Bár látta, hogy Harry nem fog leállni. Ott volt a szemében. Odasétált hozzá, a két kezét Harry vállára helyezte és mélyen a szemébe nézett. Harry mohón engedte be a legilimencia kapcsolatot, ami megadott neki minden információt, amire szüksége volt, hogy megmenthesse Bellát. A kapcsolat megszakadt és Harry lesütötte a szemét. Apró mosollyal pillantott fel az apjára.

- Köszönöm, apám – mondta halkan elhátrálva, majd megfordult és kisietett.

- Harry – szólt utána Voldemort.

Harry megállt az ajtóban és visszafordult.

- Amint megvan Bella, gyere vissza azonnal. Ne vesztegesd az időd senki másra.

- Igenis, apám – mosolygott rá vissza Harry, majd eltűnt az ajtón túl.

xxx

Harry egy régi épület elé hoppanált. Egy elhagyatott ipari telephelynek tűnt, amit anno acélgyárnak használtak, mára azonban romokban hevert. Harry gyorsan szemügyre vette a környező területet. Csatára utaló nyomok voltak mindenhol. Egy véres testet is látott éppen a bejáratnál.

A fiú belépett az épületbe, arcát gondosan eltakarva az ezüst maszkkal. Habár a hely üresnek tűnt, azért lopakodva közlekedett. Kiabálásokat hallott meg a távolból, talán a romos épület felsőbb szintjeinek egyikéről. A kevés árnyékos részen mozogva, halkan a lépcső felé vette az útját. Amint elérte az első szintet, meglátta, hogy a csata még valóban tartott. Mindenhol testek hevertek, a legtöbbjük maszkos halálfaló volt. Harry az orra alatt szitkozódott. Gyorsan átszelte a szobát és közel egy összedőlt falhoz elrejtőzött. Smaragdzöld szemével végigpásztázta az emeletet, Bellát keresve.

Kiszúrta a nőt, amint a sarokban feküdt. A talárja szakadt volt és vér csíkozta az arcát. A látványra Harryben fehéren izzó harag lobbant. Remegni kezdett az elfojtott dühtől. Csendben felkelt és amilyen lopva csak tudott, elindult a test felé.

Hamar elérte és letérdelt mellé, egyik ujját gyengéden a nő nyakára helyezve.

- Kérlek, ne legyél halott! – suttogta magában. Megérezte a pulzust és megkönnyebbülten felsóhajtott. – Bella! – suttogta.

Bella kinyitotta a szemét és Harry meglepetésére szélesen elvigyorodott.

- Helló, drága!

Harryt, mintha arrébb rántották volna, úgy ugrott el a testtől. Az arc Belláé volt, de a hang egy férfihoz tartozott és fel is ismerte azt a hangot. Bella felült és látván a döbbenetet Harry arcán, elmosolyodott. Harry gyorsan felállt és a „hamis" Bellára emelte pálcáját. Ekkor vette észre, hogy az addig átkokat kiáltozó hangok elhallgattak és a korábban még a földön heverő testek mostanra körbevették őt.

xxx

Voldemort nagyúr a szobájában ült, lába előtt Naginivel. Harryn járt az esze és minden önfegyelme ellenére is úgy érezte, hogy valami borzasztóan nem volt rendben. Behunyta a szemét, próbált enyhíteni éles fejfájásán. Nem értette, hogy sikerült a Minisztériumnak elkapnia a halálfalóit. Először is, a vészjelzés más címről jött, mint ahol a portyának történnie kellett volna. De Voldemort tudta, hogy erre ezer és egy magyarázat létezhetett. Talán Bella megpróbált dehoppanálni és így máshol kötött ki, de követték és tőrbe csalták.

Felnézett, amikor kopogás visszhangja töltötte be a szobát. Egy intéssel kinyitotta az ajtót, mire Bella sétált be egy kisebb halálfalósereggel a nyomában. Az arckifejezésük győzelemről árulkodott és mosolyogtak. Egyikük sem tűnt sérültnek, még csak távolról sem. Ahogy mind térdre ereszkedtek előtte, tekintete az egyetlen női halálfalójára esett.

- Nagyúr, a portya teljes siker volt – mosolygott Bella.

Voldemort alig egy pillanat alatt összerakta az egészet.

- Nem! – hördült fel résnyire szűkült vörös szemmel. – Nem! Nem! Nem!

Mintegy villámcsapásként, Voldemort felkelt és a sötét hajú nő felé tornyosult.

- Nagyúr? – kapott Bella rémülten levegőért, mikor Voldemort hirtelen megjelent előtte.

Voldemort megragadta Bellát, szorítása fájdalmas volt, ahogy az ujjai a nő karjába vájtak, de Bella túlságosan félt ahhoz, hogy akár egy hangot is kiadjon.

- Hozzátok vissza! Hozzátok vissza most! – mordult rá.

Bella mindössze bólintani tudott. Nem tudta, hogy miről beszélt a nagyura. Mire értette? De még ebben a megkövült állapotában is kiérezte Voldemort hangjából a helyzet sürgősségét és ez mindennél jobban megrémítette. A szíve azt súgta, hogy Harryről beszélt, és a gyomra megrándult a gondolatra, hogy a fiú bajba kerülhetett.

Voldemort vörös szeme haragtól izzott, mikor Bella szemébe nézett és olyan gyorsan rohamozta meg az összes információval, ahogyan csak lehetett. Megmutatta neki a beszélgetésüket Harryvel, mikor még azt hitték, hogy Bella küldte a vészjelzést és segítségre volt szüksége. Megadta neki a címet, ahonnan a jelzés érkezett és ahova akaratán kívül csapdába küldte Harryt.

Bella kábultan állt, mikor Voldemort elhagyta az elméjét. A nő nem szólt egy szót sem, csak a többi halálfaló felé fordult. Intett nekik, hogy kövessék és kisietett a szobából.

Voldemort a szoba közepén állt és minden erejével próbálta elűzni a haragját. Ha Harrynek bármikor is szüksége volt a teljes koncentrációra, az most volt.

xxx

Harry körbepillantott és látta, hogy legalább tíz auror vette körül, pálcáikkal mind őt célozva. Nézte, ahogy a férfiak levették a halálfaló-maszkokat és a fekete köpenyeket, felfedve ezzel az alattuk rejlő aurortalárokat. Harry ráeszmélt, hogy a bolondját járatták vele a földön heverő testekkel. Nem halálfalók voltak, hanem álcázott aurorok. A „hamis" Bella ugatásszerű kacajt hallatott, ezzel magára vonva Harry figyelmét.

Harry érezte, hogy bensője lángol a haragtól. Bella arca és teste a szeme előtt vette fel lassan a magas, sötét hajú Sirius Black formáját. Harry csak arra volt képes, hogy egy sötét pillantást vessen rá, mikor a híres auror kirázta sötét fürtjeit a szeméből és újból széles vigyorral jutalmazta Harryt.

- Nos, Herceg, kedves tőled, hogy csatlakoztál. Már azt hittem, hogy az egész napot a drága jó kuzinomnak öltözve tölthetem – előhúzta a pálcáját és egyenesen Harry mellkasára célzott vele. – Most pedig légy jó fiú, dobd el a pálcád és helyezd a kezed jól látható helyre.

Harry nem foglalkozott a férfival, inkább lassan körbefordult, hogy jól láthatóvá tegye, az őt körbevevő aurorokat tanulmányozza.

James nézte, ahogy a maszkos fiú körbepillantott a körülötte álló aurorokon. A zöld szempár találkozott az övével és újból érezte, ahogy a borzongás végigfut a gerincén. Nem láthatta rendesen a fiú szemét a maszk kialakítása miatt, de valami olyan ismerősnek tűnt benne, hogy James csakis erre tudott koncentrálni.

Harry elnézett az utolsó auror mellett is, majd visszafordult Sirius felé.

- Tizenegy az egy ellen – tűnődött. – Nem gondoltam volna, hogy idáig süllyedtek – mondta gúnyosan Siriusnak.

Élvezettel látta, hogy néhányuk arca elvörösödött, a pálca pedig kissé megremegett a kezükben. Harry magában mosolygott. Lassan lentebb manőverezte a karján lévő rejtett pálcát a keze felé. Szüksége lesz rá.

- Dobd el a pálcád – utasította egy másik auror, de Harry ügyet sem vetett rá. Siriuson tartotta a szemét.

- Nem fogod elmesélni, hogyan csináltátok? – kérdezte Harry, hogy elterelje a figyelmét, amíg apránként lejjebb mozgatta a tartalék pálcáját a karján, mágiával irányítva azt.

- Mit hogyan csináltunk? – kérdezte Sirius.

- Hogy hamisítottátok meg Bella vészjelzését? – sziszegte Harry mérgesen, összeszorított fogain keresztül préselve a szavakat.

- Ó, hogy az – nevetett Sirius. – Igazán egyszerű, ha van egy ilyened – tartott fel egy kis gyűrűt.

Harry jobban megnézte és rájött, hogy Bella gyűrűje volt az. Összetéveszthetetlen volt. A gyűrű, rajta a Black család címerével. Még a családja adta Bellának.

Harry próbálta kitalálni, hogy mi történhetett. Tudta, hogy ha leadnak egy vészjelzést, az általában nem jár túl sok részlettel. Tekintve a körülményeket, nem is lenne rá elegendő idő. Leggyakrabban a helyszínt és a veszély természetét lehet csak megtudni belőle. A feladó személye a bejegyzett pálcája vagy egy nála lévő, jellegzetes ismertetőjeggyel rendelkező tárgy alapján derülhet ki, mint mondjuk egy családi címer. Mivel Bella pálcáján, ahogy az összes többi halálfalóén is, módosításokat végeztek, hogy a Minisztérium ne tudja lenyomozni, a gyűrűt használta volna, hogy azonosítsa magát. Az apja nem számított arra, hogy Siriusnál lesz a gyűrű, se arra, hogy erre használná, így azt feltételezte, hogy a vészjelzés Bellától jött.

- Tehát elloptad a gyűrűjét – mondta Harry megvetően. – Tudsz még mélyebbre süllyedni, Black? – kérdezte.

- Ami azt illeti, nem loptam el semmit. A gyűrű az enyém. Tekintve, hogy az unokatestvérem, meg minden, én is kaptam egyet, csak épp nem volt szükségem rá. Egészen mostanáig – fejezte be Sirius ragyogva.

- És a Százfűlé-főzet? – kérdezte Harry.

- Volt egy kevés maradékom. Még jó, hogy megtartottam a legutóbbi alkalom után, mikor neki adtam ki magam, bár az nem sikerült olyan jól, mint ez – Sirius mostanra tett egy pár lépést Harry felé. – Most, hogy megkaptad a kérdéseidre a választ, azt hiszem, rá is térhetnénk a letartóztatásodra, nem gondolod?

Harry nem felelt. Miután nem érkezett válasz, Kingsley közelebb lépett.

- Ne próbálkozz semmi ostobasággal! Te is tudod, hogy nem győzhetsz le mindnyájunkat – mondta.

Harry megfordult, hogy ránézzen, épp amikor a keze rákulcsolódott a második pálcájára. Újból elmosolyodott a maszk alatt.

- Biztos? – gúnyolódott.

Harry egy gyors mozdulattal előrerúgott és pont mellkason találta Kingsleyt, aki hátraesett a lökéstől. A körülötte álló aurorok egy sor ártást küldtek a fiúra, mire kék pajzs robbant köré. Előhúzta a másik pálcáját is, közben pedig az aurorok felé iramodtak, így pillanatnyi szünet állt be a támadásukban.

Harry ezalatt megkockáztatta, hogy leeressze a pajzsát, és mindkét pálcát a földre szegezte.

- Momentum Expur!

A föld megremegett, mintha földrengés érte volna. Az aurorok nem számítottak erre és legtöbbjüket ledöntötte a lábáról. James, Kingsley és Sirius tudott csak állva maradni, bár a rázkódó talaj miatt nem tudták célba venni a fiút. A Sötét Herceg egyik pálcáját a földre szegezve tartotta, további energiahullámokat küldve, hogy a föld mozgásban maradjon, közben a másik pálcájával maga köré intett. A tanácstalan aurorok csak nézték, ahogy a varázslat hatására egy tökéletes kör rajzolódott ki a fiú körül. A Sötét Herceg eltűnt a szemük elől. Egy lyukat vágott a padlón, amin át kerek három másodperc alatt le tudott érni a földszintre.

Amint a Herceg eltűnt a szintről, a rázkódás is abbamaradt. A tizenegy auror döbbenten egymásra nézett, majd talpra ugrottak. James volt az első, aki leugrott a rögtönzött kijáraton az alattuk lévő szintre.

Hogy a fenébe sikerült neki két varázslat egyszerre? Ez lehetetlen! gondolta James esés közben.

Földet ért és azonnal kiszúrta az ajtó felé igyekvő fiút.

- Stupor! – James átka a maszkos fiú felé repült, de nem sikerült eltalálnia, mivel az kitért az útjából.

Jameshez hamarosan csatlakozott a csapat többi tagja, mind átkokat kiáltva a fiúra.

Harry fedezékbe ugrott egy összedőlt fal romjai mögé. Nekidőlt és elővette a ninja csillagokat. Visszatette a pálcáit a karjára és a combjára erősített tartókba. Megragadott két csillagot és óvatosan a rom széle felé húzódott. Mindössze egyetlen pillanatra emelkedett fel, eddig láthatták tisztán az aurorok. Utána azonnal vissza is kellett húzódnia fedezékbe, mivel piros és sárga fénysugarak tömkelege záporozott rá. Csak egy pillanat volt ugyan, de Harry fel tudta mérni a hozzá legközelebb álló két auror helyzetét. Vett egy mély levegőt, majd elrugaszkodott a biztonságot jelentő faltól és a két auror felé hajította a pengéket. Azok elérték gyanútlan célpontjaikat és a két férfi, mélyen a mellkasukba ágyazódott pengékkel, a földre zuhant. Harry még épp vissza tudott érni az omló fal menedékébe, amikor további átkok repültek felé. Feltűnt neki, hogy ezúttal két zöld fénysugár is volt a kábító és lefegyverző átkok között, amiket sikerült kikerülnie. Gyilkos átkokat lőttek rá.

Amint lebukott egyre gyengülő menedéke mögé, felfigyelt egy kiáltásra az aurorok közül.

- Ne! Élve van rá szükségünk! Csak kábítás! Ne öljétek meg!

Harry felismerte benne James Potter hangját.

Harry hallotta a felé közeledő lépéseket és tudta, hogy már nem fog tudni sokáig ott rejtőzni. A fal készült megadni magát. Harry szemügyre vette a környezetét, próbált találni valamit, ami a segítségére válna. A balján látott egy ajtót, ami az épület egy másik részlegébe vezetett. Az ajtó a zsanérokon lógott és körülötte üvegszilánkok hevertek a földön. Elsomolyodott.

Harry felkészült és előhúzta a két pálcáját. Meg tudta mondani, hogy közeledtek az aurorok.

- Túlerőben vagyunk! – hallotta Kingsley hangját. – Hagyd abba a játszadozást és add meg magad! Megígérjük, hogy nem esik bántódásod – próbálkozott Kingsley a fiú eszére hatni.

Harry felhorkantott és hangosan válaszolt.

- Ti játszadoztok! Én csak megmutatom, hogyan kell győzni.

Ezzel Harry keresztüliramodott a szobán, átkokat szórva a három közelebbi aurorra. Sirius és James nézték, ahogy a fiú két pálcát használva küldte ki a rontásokat. Azok el is találták céljaikat és a három auror öntudatlanul esett a földere. Harry tovább futott. Hallotta maga mögött a lépéseket és érezte a mellette elsuhanó varázslatokat, amik épphogy elkerülték őt. Harry még épp időben lépett jobbra, mikor egy kábítóátok süvített el mellette. Utána élesen balra kanyarodott, mivel egy másik kötöző átok érte volna el. Lassan eljutott az összezúzott üveges ajtóig.

- Invito üvegszilánkok! – kiáltotta Harry futás közben.

Az üvegszilánkok keresztülhasítottak a levegőn egyenesen Harry felé. Mielőtt még eltalálták volna, Harry lebukott és a földre vetette magát, ahonnan továbbgurult a kijárat felé. A szilánkok továbbrepültek és belefúródtak a Harryt üldöző három auror testébe.

Harry hallotta a fájdalmas mordulásokat, amikor a három férfi földet ért. A fiú felkelt a földről és átszökkent a másik szobába. Alig figyelte, hogy milyen szobába is került. Kiszúrt egy fémlépcsőt és felé vette az irányt. Még mindig maradt három auror és a sérültek is jelenthettek még fenyegetést. Tudta, hogy ki kell jutnia innen, amilyen gyorsan csak lehet.

Visszaért az első emeletre, oda, ahol megtalálta a Bellának álcázott Siriust. Észrevett egy hasonló lépcsőt, mint amin az imént feljutott és felé sietett. Elindult rajta felfelé és már majdnem elérte a tetejét, amikor érezte, hogy egy kéz kulcsolódik a lábára és a fémlépcsőre rántja. Az eséstől kiesett a pálca az egyik kezéből, beesett egy résbe és eltűnt. Harry hátrapillantott és látta, hogy Kingsley ragadta meg a lábát és most lefelé húzta. Harry belekapaszkodott az egyik lépcsőfokba, hogy ne tudják lecibálni. Amennyire helyzete engedte, kifordult és felemelte a másik lábát. Olyan erőset rúgott, amilyet csak tudott és arcon találta Kingsleyt. Harry újból és újból lesújtott, amíg meg nem érezte, hogy Kingsley szorítása elgyengül a bokáján. Akkor kiszakította magát az auror markából és felsietett a lépcsőn. Kingsley kábultan esett hátra, törött orrából ömlött a vér.

Harry keresztül száguldott egy másik ajtón és elért egy részre, ami alighanem az épület vége lehetett. Úgy tűnt, korábban kísérletet tettek arra, hogy felújítsák a gyárat. Harry látta az elhagyott állványzatot és nagy réseket a padlón, ahonnan hiányoztak a padlódeszkák. Maga mögé nézett, mikor lépéseket hallott a lépcső felől, ahol az imént feljött. Harry tudta, hogy a legjobb esélye a szökésre a földszinten lett volna, de az aurorok nem hagyták volna, hogy élve elhagyja az épületet. Úgy tervezte, hogy felmegy a tetőre, ahonnan majd át tud ugrani a legközelebbi épület tetejére és így szökik meg.

Futni kezdett, hogy megmássza a következő lépcsőt is, mikor kiáltásokat hallott odakintről. Kipillantott az épület egyik ablaktalan lyukából és látta, amint tíz maszkos halálfaló közelíti meg az épületet. Megkönnyebbülten mosolyodott el, mikor látta, hogy apja emberei kihúzott pálcával, harcra készen belépnek az épületbe. Itt voltak a halálfalók, most már volt egy kis segítsége. Megváltoztatta a tervét, találnia kellett egy biztonságos utat a földszintre.

Épp elhúzódott a nyílástól, mikor egy piros fénysugár majdnem eltalálta. Harry döbbenten perdült meg és Sirius pálcáját látta rá szegeződni.

- Nincs már hová futnod, kölyök – vigyorgott Sirius. – Ereszd le szépen a pálcádat – utasította.

Harry válaszként csak még erősebben szorította azt és ellökte magát a nyílástól. Mielőtt még Sirius reagálhatott volna, Harry felé iramodott és támadásba lendült. Rúgása éppen a hasán találta el Siriust, amitől a férfi az épület másik végébe lett taszítva, ahol fájdalmasan morogva esett a földre. Sirius érezte, amint a bizonytalan padlódeszkák megremegnek a súlya alatt.

Amíg a férfi felállt, Harry megközelítette. Sirius megpróbálta megragadni a fiút, de újból meglepetés érte, mikor Harry ökle az arcában landolt. Harry jobb lábával megcélozta Sirius mellkasát, de ezúttal a férfi a két kezével elkapta a lábát és megcsavarta, amitől a fiú elvesztette az egyensúlyát és a földre esett. Egy haraggal teli pillanatban Sirius belerúgott a földön fekvő fiúba, a bordáin találva el Harryt, amitől az felkiáltott. Sirius szíve fájdalmasan ugrott meg. Furcsamód bűntudata támadt, amiért fájdalmat okozott neki. Betudta a ténynek, hogy akivel párbajozott és akit bántott, az csak egy tizenhat éves fiú volt. Minden szándéka és célja ellenére, a Sötét Herceg még mindig csak egy gyerek volt. Siriusnak elég volt egyetlen pillanatig hezitálnia, Harry máris talpra ugrott.

- Ezért még megfizetsz, Black! – köpte.

Hihetetlen irammal lendült felé és újból a földre döntötte Siriust. Harry felé állt és rászegezte a pálcáját, éppen Sirius két szeme közé célozva. Mielőtt még kinyöghetett volna egyetlen szót is, hirtelen szúró fájdalmat érzett a bordáiban. Kezét az oldalára szorítva odébb tántorodott Siriustól. Arrébb húzta a kezét, és látta, hogy vér borítja. Eltalálta egy vágó ártás. Harry gyorsan félresöpörte a fájdalmat és felnézett, hogy meglássa, kitől származott az átok.

James a lépcső közelében állt, a pálcája rá szegeződött. Harry újból felsóhajtott.

- Sose tanulsz, Potter? Maradj távol attól, amit nem tudsz kezelni!

- Néhány szokás nehezen múlik ki – felelte James, nem mervén levenni a szemét a fiúról.

- Szemlátomást te is – mondta Harry és villámgyorsan elhajított egy újabb ninja csillagot.

Jamesnek épphogy csak sikerült arrébb lépnie, mikor Harry eldobta a csillagot. Még így is felhorzsolta a férfi karját, ahogy elrepült mellette. Harry látta, amint karmazsinvörös folyadék kezdett el csorogni James karjából és elszínezte a kék talárját. A látványtól egy pillanatra elakadt a lélegzete. Harry félreseperte gondolatait és Jamesre célzott, de mielőtt még megtámadhatta volna, három fénysugár közelítette meg.

Harry azon kapta magát, hogy a levegőben száguld, majd pár méterrel odébb a földbe csapódott. Fájdalmasan kapott levegőért, mikor a sérült bordái megrándultak az eséstől és forogni kezdett vele a világ. Harry zihálva fordult meg és meglátta a három felette álló aurort, rá szegezett pálcákkal. Magában szitkozódott egyet.

Sirius, Mordon és Kingsley ott álltak, pálcájuk kereszttüzében Harryvel. James odasétált és csatlakozott a hármasukhoz, készen állva arra, hogy a lelket is kiátkozzák a fiúból, ha arra lenne szükség. Harry óvatosan felállt és megfordult, hogy szembenézzen a kis csapat ellenséggel.

- Rendben, mutassátok, mit tudtok! – mondta mély és veszélyes hangon, amíg felkészült, hogy előhívja a pajzsát.

A pajzs életre kelt és egész könnyedén elhárította a négy felé intézett varázslatot. Gyengéden felnevetett az aurorok arcán tükröződő döbbenet és hitetlenkedés láttán. A pajzs, amit megidézett, teljes mértékben elfedte Harryt. Egy vibráló kék buborékban állt. Esély sem volt rá, hogy bármilyen ártás elérje őt. Harry egy pillanatra leengedte a pajzsot, hogy két Incendio igét küldjön a döbbenten álló aurorok felé. Ami ezután történt, arra senki sem számított.

Ahogy Harry átkai Sirius és Mordon felé repültek, azok elhárították a saját pajzsaikkal. A négy auror egy pillanatra sem vette le a szemét Harryről. Mikor meglátták, hogy az leengedte a pajzsot, a négy auror önkéntelenül is egyszerre támadott. A meglepetés és a négy varázslat együttes ereje elég volt ahhoz, hogy újból a levegőbe röpítsék a fiút. Harry a távolabbi falnak ütközött, majd egy huppanással landolt az omló padlón. Amikor Harry elérte a meggyengült padlót, az megremegett és megadta magát. A négy auror vérbe fagyva nézte, ahogy a fiú az alattuk lévő szintbe csapódott, ami szintén nem tartotta magát, így Harry tovább zuhant a fölszinten lévő betonra.

A négy auror sóbálványként állt és undorodva nézték, hogy mit tettek. James volt az első, aki felocsúdott. Lerohant a lépcsőkön, közben erősen fohászkodva, hogy nem ölt meg az imént tévedésből egy tizenhat éves fiút.

Épp leért az utolsó lépcsősoron is, mikor meglátta az újonnan érkezőket. A látvány, ahogy a sötétvörös taláros férfiak a halálfalókkal harcoltak, úgy megdöbbentette, hogy elakadt a lélegzete.

- Mi a fene? – motyogta, és a pillantása összeszűkült a férfiakat látva. – Mit keresnek itt a pálcatörők?

- Én hívtam őket.

James megfordult és Mordont találta maga mögött, Sirius és Kingsley társaságában.

- Te? – kérdezte James Mordont. – Miért?

- Erősítésre volt szükségünk! – válaszolta mogorván a férfi. – Egy csapat halálfaló érkezett és már csak négyen maradtunk! – morogta. – Kiadtam egy vészjelzést és ők fogták a miniszteri aurorok helyett.

Jamesnek nem volt elég türelme ahhoz, hogy bármit is mondjon Mordonnak. Mérgesen elfordult tőle és utat szakított magának a csatában. A földön három gesztenyebarna ruhás férfi térdelt, akik éppen a földön lévő nehéz törmeléken próbálták átrágni magukat, hogy megtalálják az alá temetett maszkos fiút.

- Ó, ne! – James feléjük sietett és erősen remélte, hogy nem ölték meg a fiút.

Éles visítás vonta el a figyelmét, mire megfordult és látta, hogy egy sötét hajú halálfaló rohan a három pálcatörő felé, akik épp a törmelékek alól próbálták meg kihúzni a testet.

- Mit tettetek?! – sikoltotta dühösen a női halálfaló és rájuk vetette magát.

James, Kingsley, Sirius és Mordon rohanni kezdett, hogy visszatartsák a nőt a pálcatörőktől. Mind tudták, hogy ki volt ő, elvégre Voldemortnak csak egy női halálfalója volt.

- Bella! – kiáltott felé Sirius, de a nő nem figyelt rá. Túlságosan is lefoglalta az, hogy félresöpörje az aurorokat és eljusson az pálcatörőkig, hogy megmentse az ő Sötét Hercegét.

Két maszkos halálfaló csatlakozott Bellához, együtt próbáltak végezni a négy aurorral és eljutni a pálcatörőkig. James, Sirius, Mordon és Kingsley velük párbajoztak, próbálták őket távol tartani.

James nem tudott a harcra koncentrálni. Szeme folyton a három pálcatörő felé tévedt, akik végre kihúzták az öntudatlan Sötét Herceget a romok alól és lefektették a betonra. Jamesnek feltűnt, hogy az ezüst maszk még mindig a helyén volt, de vér borította a fiú talárját. A szíve kényelmetlenül megugrott.

Látta, amint az egyik varázsló két ujját a fiú nyakára tartotta, hogy ellenőrizze a pulzusát. Elhúzta a kezét és a két másik férfi felé bólintott.

- Életben van.

James meghallotta a szavakat és rögtön elöntötte a megkönnyebbülés.

A pálcatörő megragadta a fiú karját, a másik kezével pedig előhúzott egy fekete gömböt a talárja zsebéből. Aktiválta a gömböt, majd a következő pillanatban eltűnt, az öntudatlan fiúval együtt.

James gyomra mélyén harag lobbant. A pálcatörő osztag magával vitte a Sötét Herceget. A Rend tervelte ki az egészet, felállították a csapdát, de a pálcatörők szerezték meg őt végül. Tudta, hogy hova vitték őt, oda, ahol a Varázsbűn-üldözési Kommandó a tárgyalásra, majd ítéletre váró bűnözőket tartja. A Sötét Herceget a Nurmengard börtönbe vitték.