Lemondás a jogokról: A történet Kurinoone The Darkness Within című munkájának fordítása, aki engedélyt adott nekem a magyar verzió publikálására. Kurinoone kijelenti, hogy semmilyen joga nincs a Harry Potter felett és benne minden felismerhető J. K. Rowling-hoz tartozik. Emellett a történetet egy másik fanfic inspirálta, ez Project Dark Overlord műve: A Shattered Prophecy.
14. fejezet – A hírvivő
Jackson kinyitotta a cella ajtaját, azét, amiben Harry az első éjszakáját töltötte. Megvárta, hogy Harry besétáljon, majd ő is belépett, nyitva hagyva maga mögött az ajtót. Harrynek fel se tűnt a különös viselkedése, az agya még mindig a James Potterrel folytatott beszélgetésen pörgött. Csak akkor fordult meg, hogy ránézzen az őrre, mikor rájött, hogy nem hallotta bevágódni a cella ajtaját.
Jackson nem mozdult azonnal, úgy tűnt, kissé kényelmetlenül érezte magát, végül aztán előhúzott egy vékony, összehajtogatott takarót a talárja alól. Odanyújtotta Harrynek.
- Melegen tartó varázs van rajta – mondta halkan. A cella elég meleg volt ugyan, de Harrynek még mindig enyhe hipotermiája volt és Jackson nem akart még több hibát véteni.
Harry nem vette el a felkínált takarót. Inkább a bűntudatosnak tűnő őrön tartotta a szemét. Jackson kínosan érezte magát tekintete súlya alatt. Áthelyezte testsúlyát a másik lábára.
- Nézd… Harry, én tényleg nem terveztelek otthagyni az alsóbb szinten. Csak… próbáltam rád ijeszteni.
Harry bólintott.
- Ezért árasztotta el az egész szárnyat? – kérdezte. – Hogy rám ijesszen?
Jackson felkapta a fejét, hogy a fiúra nézzen.
- Mi? Azt hiszed…? – rázta meg a fejét. – Nem csináltam semmit! – tiltakozott. – Az áradás a vihar miatt volt! – magyarázta.
Harry már eddig is tudta ezt, kitalálta az őrök reakciójából, de attól még élvezte, hogy bűntudatot kelthet Jacksonban.
- Aha, persze – mondta szarkasztikusan, hátat fordítva az őrnek.
- Én… - az őr hezitált. Anélkül, hogy egy szót is szólt volna, leejtette a takarót a cella padlójára és megfordult, hogy elmenjen. Bezárta az ajtót, aminek a hangját hallva Harry a férfi felé fordult. Jackson egy pillanatig a szemébe nézett, majd hirtelen elővette a pálcáját és Harryre szegezte. – Evanesco lánc – motyogta.
Harry döbbenten tekintett le a kezére. A Kelso bilincsek még mindig körbeölelték a két csuklóját, blokkolva a pálcamentes varázslást, de a rövid lánc, ami összekötötte őket, eltűnt, szabaddá téve a kezeit. Harry meglepetten nézett fel az őrre.
Jackson nem szólt semmit. Visszatuszkolta pálcáját a talárjába, aztán megfordult és elsétált.
Harry megmozgatta a karjait, körzött a vállával, hogy enyhítse a bennük lévő sajgást. Majdnem egész nap össze volt kötözve a keze. Odasétált a vékony takaróhoz és felvette. Nem hajtogatta szét, inkább párnának használta, hogy védje fejét a kemény földtől.
Harry lefeküdt és mélyeket lélegzett. El se tudta hinni, hogy milyen közel került ma ahhoz, hogy megfulladjon. Csak saját magának lett volna hajlandó beismerni, de egészen megrémült, mikor a cella megtelt vízzel és ő képtelen volt kijutni. Négy perc lehetett a nagyon maximum, amit a víz alatt töltött, de ezek voltak élete leghosszabb percei.
Harry szíve kényelmetlenül megugrott az emlékre, mikor James Potter hirtelen felbukkant előtte. Egyáltalán mit keresett itt? Amennyire Harry tudta, a Nurmengardot ritkán látogatták az aurorok. Harry behunyta a szemét, minden erejével próbált valami másra gondolni, de csak James Potter járt az eszében és a meglepetés a férfi arcán, mikor meglátta őt a rácsok túloldalán. Az auror arckifejezéséből egyértelmű volt, hogy addig nem tudta, ki rekedt csapdában az elárasztott cellában. Amikor meglátta, ki az, hezitált és abban a pillanatban Harry biztos volt abban, hogy Potter el fog fordulni és otthagyja megfulladni. Ekkor rángatta meg Harry a benne felgyülemlő rettegés és pánik miatt olyan erőszakosan a rácsokat. Valamennyire még most is megdöbbentette a tény, hogy Potter kinyitotta az ajtót és kiengedte őt. De Harry okosabb volt, semhogy buta fantáziákkal áltassa magát. Tudta, hogy miért segített neki Potter. Akkor még nem értette, de miután beszélt vele, Harry rájött, hogy mivel próbálkozott.
Fészkelődni kezdett és átfordult az oldalára, felszisszenve, ahogy a még mindig fájó bordái tiltakoztak a kemény padló ellen. Harry próbált nem gondolni Potterre és arra, amit mondott. De minél jobban próbálkozott, annál többször jutottak eszébe a szánalmas hazugságok és a kitalált történet, amivel Potter szolgálni próbált. Túlságosan feldühítette Harryt ahhoz, hogy aludni tudjon.
Kicsivel kevesebb, mint fél órával később egy pukkanás visszhangját hallotta maga körül. Harry körbenézett és meglátotta, hogy egy tál zabkása és egy kupa víz érkezett a cellája sarkába.
Harry talpra tolta magát és odasétált az „ételhez". Egyelőre figyelmen kívül hagyta az eledelt és a vízzel teli kelyhet vette fel, majd egyszerre ledöntötte. Nem volt elég, hogy elmulassza a szomjúságát, de ennyi jutott. Harry fáradtan visszasétált és újból a földre ereszkedett, fejét a takarón nyugtatva. Majdnem egy órába telt, mire utolérte őt a kimerültsége és el tudott aludni.
xxx
James kinyitotta Godric's Hollow bejárati ajtaját és besétált. Ahogy átsétált az előszobán, levette magáról a kinti köpönyegét. Feltűnt neki, hogy a ház szokatlanul csendes volt, ami elég furcsa eset, amikor Damien is otthon van.
James a nappaliba indult, fejben még mindig dühösen agyalt azon, hogyan mondja el feleségének az egész életüket megváltoztató igazságot, amit ma felfedezett.
Látta, hogy a szoba üres volt, így átment a konyhába. Az ebédlőasztalt bámulva állt meg a küszöbön. Két teríték volt rajta, körülötte pedig a kedvenc ételeiből álló fogások és két, meg nem gyújtott gyertya.
- Éppen ideje volt! – James körbenézett és meglátta Lilyt a gáztűzhely mellett. Épp egy házilag készült almáspitét emelt ki a sütőből. – Merre jártál? Már órák óta várok rád – mondta, és az asztalhoz sétált, hogy letegye a desszertet. – Már így is kétszer kellett megmelegítenem az ételt.
- Mi folyik itt? – kérdezte James.
Lily elmosolyodott férje döbbent arcát látva. Odasietett hozzá, a nyaka köré fonta a karját és megcsókolta.
- Gondoltam, jót tenne egy kis közös, minőségi időtöltés – felelte. – Sirius adta az ötletet, amikor bosszantani próbált – nevetett. – Valami, amit mondott, rádöbbentett, hogy mostanában nem is volt időnk leülni és rendesen megvacsorázni. Ott a Minisztérium, a rend gyűlései és most ez az egész Sötét Herceg ügy – rázta meg a fejét. – Nem is volt alkalmunk arra, hogy együtt legyünk – szélesen elmosolyodott, közben elhúzódott és az asztal felé intett. – Úgyhogy átküldtem Damient és Ront Mollyékhoz és gondoltam, te és én megvacsorázhatnánk és együtt tölthetnénk az estét. Csak mi ketten.
James nem tudta, mit mondjon. Az asztalra pillantott, de még csak gondolni sem tudott az ételre. Olyan érzés volt, mintha a gyomrára ezernyi csomót kötöttek volna. Lilyre nézett, látta, hogy milyen boldogan mosolyog. Borzasztó bűntudata volt amiatt, aminek most ki fogja tenni őt.
- Beszélnünk kell – kezdte halkan.
Lily meglepődött. Nem erre a reakcióra számított.
- Várj, most nem akarsz velem szakítani, ugye? – húzta az agyát kuncogva.
James nem talált magában elég erőt ahhoz, hogy rámosolyogjon, még csak halványan se. Megfogta a kezét és csendben az asztalhoz vezette őt, ahol gyengéden leirányította a székre. Helyet foglalt mellette és egy percig másra se volt képes, csak fogta a kezét, fejében egymással ütköztek az ötletek, hogy mit mondjon, hogyan adja át a híreket.
- James? – szólalt meg Lily halkan, összehúzva szemét az aggodalomtól. – Mi az? Valami baj van? – kérdezte, megértve végre a jeleket, amik aggódó, kimerült férjéből áradtak.
James nem válaszolt, csak ráemelte mogyoróbarna tekintetét. Megköszörülte a torkát.
- Elmentem a Nurmengardba – kezdte.
Lily szeme tovább szűkült.
- Nurmengard? – kérdezte meglepetten. – Azt hittem, a Minisztériumban voltál.
James megrázta a fejét.
- Ott voltam, de csak hogy megszerezzem az engedélyeket a börtönbe – lenézett felesége kezére, ami szorosan az övébe kulcsolódott. – Azért mentem, hogy találkozzak a… Sötét Herceggel.
Lily frusztrált hangot adott ki.
- Őszintén, James! – mondta bosszankodva. – Miért nem tudod annyiban hagyni a dolgot? – megpróbálta kihúzni kezét a szorításból, de James nem engedte, ujjai a karcsú kéz köré csavarodtak.
- Lily, én… - megállt, lehajtotta a fejét, és küzdött, hogy kontrollálni tudja magát. – Találkoztam vele – mondta halkan, anélkül, hogy ránézett volna.
Lily várt, alaposan szemügyre véve a férjét. A szorongás tisztán látszott James testének minden egyes négyzetcentiméterén. Érezte, hogy a szíve kihagy egy ütemet, és hirtelen rossz előérzet söpört végig rajta.
- Mi az, James? – kérdezte újból.
A férfi végre felnézett a szemébe. Anélkül, hogy egy szót is szólt volna, elengedte a kezét és a zsebébe nyúlt, előhúzva a hosszúkás üvegfiolát. Egy pillanatig még tartotta, tekintete végigsöpört a kis üvegcsén, mielőtt átadta volna neki.
Lily teljesen zavarodottan vette el a fiolát, nem értette miről volt szó. Ránézett a kis üvegre és látta, hogy karmazsinvörös folyadékcseppek borítják a belsejét. Szemével végigfutott a fiolán és megtalálta a fehér címkét, ami az elejét díszítette. Ekkor olvasta el a ráírt nevet.
Először nem tudott továbbmenni a keresztnéven. Harry. Olyan volt, mintha a szíve megállt volna dobogni, mikor meglátta a nevet. Erőnek erejével továbbhaladt és a következő, mellette lévő szóra nézett. James. A keze remegni kezdett, ahogy az üvegfiolát tartotta. Ránézett az utolsó szóra, Potter.
Az idő lelassult Lilynek, ahogy ott ült és a nevet bámulta. Harry James Potter. Elolvasta a nevet újra és újra, ismételgetve az fejében. Szeme a néhány csepp vérre terelődött, amik az üveget szennyezték, mielőtt visszaugrott volna a címkére. Ez a fia vére volt, az ő Harryjének a vére. Agya sikoltozott, ezernyi kérdést akart volna feltenni hangosan, de nem volt másra képes, csak bámulta az üvegcsét.
Felnézett és látta, hogy James őt lesi, csendben tanulmányozva a reakcióját. Lily megrázta a fejét, próbálta kitisztítani, hogy normálisan tudjon gondolkodni. Nehezen találta meg a hangját, hogy megkérdezhesse mi folyik itt.
- Mi…? Mi ez? – kérdezte. – Ez valami… én… ez, ez nem lehet…
James előrehajolt, és megfogta a kezét, hogy ne remegjen, egyszersmind megakadályozva a beszédben.
- Lily – kezdte, nem hangosabban a suttogásnál. – Harry az – mondta. – A mi Harrynk életben van. Ő a Sötét Herceg.
Lily újból megrázta a fejét, habár nem volt biztos abban, hogy mit is tagadott éppen. A tényt, hogy a fia csodával határos módon életben volt, vagy James mondatának végét?
Keze a szájához repült, ahogy újból elolvasta a nevet. Aztán a következő percben már zokogott, könnyek potyogtak a szeméből és rázta a sírás. Felnézett a férjére, az ő szemében is könnyeket látott.
- Életben van? – kérdezte megtörten.
James bólintott, torka túlságosan összeszorult az érzelemtől, semmint beszélni tudjon.
Lily ekkor levegőért kapott és bár tovább hullottak a könnyek a szeméből, mosolygott.
- Ó, Istenem! Köszönöm! Köszönöm, köszönöm! – zihálta.
James a karjaiba zárta őt és egymásba kapaszkodtak, szabadon sírva a másik ölelésében. Lily tovább suttogta a köszöneteit, képtelen volt leállni. A fia életben volt, az ő Harryje életben volt és jól volt és újra láthatja majd, a karjába zárhatja, megölelheti, megcsókolhatja. Szíve hevesebben dobogott a mellkasában a gondolatra, hogy újra láthatja a fiát.
Kiszabadította magát James öleléséből, és kezével szárazra törölte könnyáztatta arcát.
- Hogy van? – kérdezte sürgetően. – Jól van? Beszéltél vele, mit mondott? – kérdezte a sírástól reszelős hangon.
James bólintott.
- Beszéltem vele – mondta, és látta, ahogy Lily szeme felragyog a boldogságtól. – De… nincs jól, hipotermiában szenved – mondta neki James szomorúan. – Mikor a Nurmengardba értem, a cellát, amiben volt, elárasztott a víz, de az őrök nem tudtak róla. Ma… majdnem megfulladt.
Lily nedves szeme hirtelen haraggal telt meg.
- Hogy lehet, hogy nem tudták, hogy elárasztották a celláikat? – kérdezte. – Ki kell őt hoznunk onnan, James! – kezdte pánikolva. – Nem maradhat ott, majdnem megölették! – felkelt a székről és a kandalló felé indult.
- Mit csinálsz? – kérdezte James zavarodottan.
- Üzenek Dumbledore-nak – mondta Lily. – Ő majd segít nekünk kitalálni, hogyan hozzuk ki Harryt a Nurmengardból.
- És utána mi lesz? – kérdezte James. – Jobb lesz neki, ha átszállítják az Azkabanba?
A börtön nevétől Lily egész testén felállt a szőr. Ott állt a szoba közepén, és elveszett arckifejezéssel meredt Jamesre. James felállt, odasétált hozzá.
- Sirius és Remus elmentek Dumbledore-hoz. Szólnak neki Harryről. Egy órán belül összehoznak egy rendgyűlést és mindenkit tájékoztatnak majd – mondta James. – Tudom, hogy Dumbledore segíteni fog nekünk, ahogy csak tud, hogy megmentsük Harryt. Megpróbáljuk elérni, hogy tisztázzák őt a vádak alól.
Lily bólintott, figyelmesen nézve Jamest, rettegve attól, hogy mi jön most. És valóban, James arckifejezése eltorzult és összetört szívvel nézett rá.
- De Lily, te is ugyanúgy tudod, mint én, hogy nem lesz egyszerű. Caramel miniszterelnök már bejelentette a tárgyalást a nyilvánosság előtt, számára ez egy politikai játék és nem lesz engedékeny Harryvel. Nem számít majd neki, hogy Harry a mi rég elveszett fiunk.
- De tennünk kell valamit! – kezdte Lily összetörten, újból felzokogva.
- Css, Lily – ölelte meg James újból, hogy a mellkasába zokoghasson. – Nem adom fel harc nélkül. Meg fogok tenni minden tőlem telhetőt, hogy visszaszerezzem Harryt. Nem veszítem el újra, megígérem – vigasztalta.
Visszavezette a székhez és mindketten leültek. Hosszú percek teltek el csendben, időt adva Lilynek, hogy lelassítsa a könnyáradatot. James ott ült, a kezét szorította, de nem beszélt.
Egyszer csak Lily halkan megszólalt, megtörve a csendet.
- Milyen? – kérdezte. Pirosra sírt szemmel nézett fel Jamesre. – A fiunk, milyen?
Szomorú mosoly suhant át James arcán.
- Ő… nos, a szeme még mindig a tiéd – felelte.
Lily elmosolyodott, újból könnyek gyűltek a szemébe.
- Gondoltam, hogy az nem változik majd – mondta, mosolyogva a babája emlékén.
- Úgy néz ki, mint én – állította James. Még a depresszív hangulat se tudta elrejteni a büszkeség szikráját szavaiban. – Tényleg, Lily, kiköpött másom, az egyetlen kivétel a te szemed. – Hirtelen felnézett Lilyre. – Mi volt az a szó, amit arra használtál, hogy Harry olyan, mint én? – kérdezte. – Egy nagyon fura szót használtál.
Lily elmosolyodott.
- Bizarr – felelte.
James elnevette magát az emlékeztetőn.
- Bizarr, igen, ez az – majd megint elcsöndesedett. – Tényleg bizarr, de valami fantasztikus módon – mondta. – A fiam épp olyan, mint én – suttogta.
- Látni akarom – mondta Lily halkan.
- A Nurmengardban nem engedélyezett a családi látogatás, csak aurorok mehetnek be – mondta James szomorúan.
Lily felkelt a székéből és James elé térdelt.
- Kérlek, James! – könyörgött. – Látnom kell. Kérlek, csinálj valamit, látni akarom a fiamat!
James bólintott. Mindent megpróbál majd, hogy találkozhasson Lily Harryvel, nem számít, mit kell feláldoznia érte.
A kandallóban hirtelen zöld lángok csaptak fel és Remus feje jelent meg a zöld tűzben.
- James! Lily!
Mindketten odasiettek a kandallóhoz és letérdeltek, hogy ránézzenek.
- Igen, Remus – felelte James gyorsan.
- A gyűlés húsz perc múlva kezdődik – szólt Remus. – Gyertek.
James és Lily felállt, mikor Remus feje eltűnt. Férj és feleség kéz a kézben megragadott egy adag hopport, készen arra, hogy a főhadiszállásra menjenek.
Együtt mentek el, egymás kezét fogva. Egyikük sem vetett egy árva pillantást sem a konyhaasztalra, ami még mindig meg volt terítve két személyre, teli a változatos ételekkel, amikor mostanra már kihűltek.
xxx
A két halálfaló hangosat koppantott a nagy tölgyfaajtón. Az kitárult, hogy utat adjon nekik. A férfiak a terembe siettek, a szoba közepén megálltak, majd lehajoltak a vörös szemű varázsló előtt. Voldemort háttal állt nekik, csontos kezeit maga mögött összekulcsolva.
- Kész? – kérdezte Voldemort, anélkül, hogy hátrafordult volna a két márványpadlón térdeplő férfi felé.
A egyikük válaszolt, még mindig a földön maradva.
- Igen, nagyuram. Minden papírmunkát leadtak. Épp most kaptam megerősítést. A tárgyalás holnapután lesz.
Voldemort megfordult, hogy a két férfira nézzen. Kifejezéstelen maszk rejtette el örömét a jó hírek hallatán. Intett a kezével, mire a férfiak felálltak, de fejük továbbra is le volt hajtva, nem mervén kihúzni magukat nagyuruk jelenlétében.
Voldemort odasétált hozzájuk, és ahogy közelebb ért, észrevette, hogy remegtek.
- Senki nem ejthet hibát – figyelmeztetett. – Mindennek úgy kell mennie, ahogy elterveztük. A legkisebb előforduló problémát sem fogom elnézni – vörös szemével végigpásztázta a két férfit. – A fiam élete forog kockán és ha bármi történik vele, garantálom, hogy mindketten lassú és kínzóan fájdalmas halálban részesültök. Megértettétek?
- Igen, nagyuram, megértettük – felelték mindketten, tisztán hallható borzalommal a hangjukban.
- Kifelé és intézzétek el az előkészületeket – utasította őket Voldemort.
A férfiak kisiettek a teremből, egy perccel sem időzve tovább, mint az szükséges volt.
Voldemort megfordult, hogy a pár kiválasztott, belső körből való halálfalójára nézzen, akik a távolabbi sarokban vártak rá. Ők négyen voltak az egyetlenek, akik találkoztak Harryvel. Voldemort kiadta a parancsokat.
- Nott, te készíted fel a többieket. Magyarázd el nekik egyértelműen, hogy mit kell tenniük.
Nott meghajolt nagyura előtt, majd az ajtóhoz sétált.
Voldemort Luciusra pillantott.
- Felkészültél? – kérdezte, habár már tudta a választ.
- Igen, nagyuram – válaszolt Lucius. – Legalább egy órával korábban ott leszek.
- Jó – felelte Voldemort.
A vörös szempár az utolsó két halálfalóra tévedt.
- Macnair, neked kell fedezni minket.
A férfi megdöntötte a fejét, jelezve, hogy elfogadta a kitűzött feladatot.
- Nagyuram, mit kívánsz, egy mugli legyen a csalétek vagy egy sárvérű?
Voldemort türelmetlenül legyintett.
- Nem érdekel, amíg irányítani tudod őket – csattant fel.
Macnair mélyen meghajolt, reménykedve, hogy megússza a büntetést, amiért felbosszantotta a sötét varázslót.
- Igenis, nagyuram.
Voldemort már nem figyelt rá, az utolsó halálfalóra tekintett. Bella felnézett rá, félig lehunyt szeme piros volt és véreres. A szemébe nézett, ami olyan mutatvány volt, ami rajta kívül csak Harrynek sikerült.
- Már csak két éjjel, Bella – mondta Voldemort, mély és valahogy halk hangon. – Holnapután Harry bíróság elé áll – elmosolyodott, végül leengedve magáról a maszkot. – Holnapután Harry hazatér.
