Lemondás a jogokról: A történet Kurinoone The Darkness Within című munkájának fordítása, aki engedélyt adott nekem a magyar verzió publikálására. Kurinoone kijelenti, hogy semmilyen joga nincs a Harry Potter felett és benne minden felismerhető J. K. Rowling-hoz tartozik. Emellett a történetet egy másik fanfic inspirálta, ez Project Dark Overlord műve: A Shattered Prophecy.
15. fejezet – A tárgyalás napja
A hír futótűzként terjedt a varázslóvilágban; a Sötét Herceg bíróság elé fog állni. A meglepően gyors tárgyalást mindössze egy napja jelentették be és azóta minden újság, magazin, mágikus drótnélküli hálózat, minden médiaterület csak egy témáról volt képes beszélni; a Sötét Herceg sorsáról.
A Reggeli Próféta számos exkluzív interjút hozott le a mágiaügyi miniszterrel, amiben azt állították, a miniszter úr könyörgött, hogy adjanak Voldemort fiának egy „objektív és igazságos" tárgyalást. Azt is állították, hogy a miniszter úr személyesen tolta el az összes korábbi időpontot és hozta előrébb a Sötét Herceg ügyét, hogy hamar ítéletet mondhassanak, már az elfogása negyedik napján. De a varázslóvilág nagy részét a legkevésbé sem érdekelte, hogy a tárgyalás igazságos lesz-e vagy sem. Azon vitatkoztak, hogy miért lesz egyáltalán megtartva. Mindössze annyit akartak, hogy a fiút a dementorok elé vessék és vége legyen.
A tárgyalás napján a mágiaügyi miniszter pezsgett az izgalomtól. Látványos embertömeg érkezett annak reményében, hogy megpillanthatják a fiút. Ezidáig igen keveset fedtek fel a Sötét Nagyúr fiával kapcsolatban, de a mai napon a Wizengamot elé viszik majd, hogy elítélhessék. Az újságírók is ott voltak a tömegben, próbáltak olyan közel jutni a tárgyalóterem bejáratához, amennyire csak tudtak, hogy amikor majd a Sötét Herceget hozzák, le tudják fényképezni őt.
De nem mindenki volt izgatott a minisztériumban a tárgyalással kapcsolatban. Volt két ember, akik kifejezetten próbáltak megtenni mindent, hogy megakadályozzák a tárgyalást, úgy ahogy van. James és Lily Potter már a kora reggeli órák óta a minisztériumban volt, mivel előző nap nem jártak sikerrel, nem tudtak találkozni Caramellel. Mióta Dumbledore két nappal ezelőtt informálta Caramelt arról, hogy ki is volt a Sötét Herceg valójában, a miniszter elutasította, hogy találkozzon Jamesszel vagy Lilyvel. Természetesen letagadnák az egészet, miután véget ért a tárgyalás és végrehajtották az ítéletet. Potteréknek azt mondanák, hogy szerencsétlen eset, hogy a minisztert nem lehetett elérni, hogy ő egy elfoglalt ember és nem mindig lehetséges összehozni egy találkozót.
De a tárgyalás napján James és Lily nem volt hajlandó észrevétlen maradni. Mindketten azon voltak, hogy eljussanak a Wizengamot egy tagjához, hogy beszéljenek velük. James végül megpillantotta Julian Reidet, a szenior miniszterhelyettest.
- Reid, beszélnem kell magával – mondta James és felé vette az irányt.
- Most nem beszélhetünk, Potter – felelte Julian gyorsan, elsétálva tőle.
- Csak egy percet kérek, hogy beszélhessek magával vagy a miniszterrel – könyörgött James, ahogy a varázsló mellett sietett.
Julian épp csak eltekintett James irányába, miközben fürgén a felvonóhoz sétált.
- Caramel miniszter úr most túl elfoglalt, hogy bárkivel is beszéljen– válaszolta.
- Már lassan két napja próbálok beszélni Caramel miniszterrel! – kiáltotta James. – Kerül engem, ahogy maga is!
Julian megállt és megfordult, hogy Jamesre nézzen, majd a szőke hajú férfiból egy mély sóhaj szakadt fel.
- Nem kerülöm Önt – biztosította. – De tudom, hogy miért akar beszélni velem. Caramel miniszter úr elmesélte a beszélgetését Albus Dumbledore-ral – a barnaszemű férfi szomorúan nézett Jamesre. – Sajnálom, Potter, tényleg – mondta. – Tudom, hogy próbálja megvédeni a fiát, de nincs mit tenni. Felelősséget kell vállalnia a bűneiért.
- De épp ezt próbálom elmondani! – mondta James, kétségbeesetten próbálván megértetni a férfival. – Harrynek kimosták az agyát! Merlin tudja, mivel tömte a fejét az a szörnyeteg kisbaba kora óta! – mondta James gyűlölettel. – Ez nem olyan, mintha Harry saját megfontolásából tett volna bármit is. Minden, amit tett, azért volt, mert Voldemort ezt parancsolta!
Julian elborzadt a Sötét Nagyúr nevének említésétől és élesen Jamesre nézett.
- A francba már, Potter! – sziszegte. – Hányszor kell még elmondanom, hogy ne mondja ki a nevét!
James alapjáraton visszatámadt volna, de ma lekonyította a fejét és elfogadta a szidást.
- Rendben, nem mondom ki többet – ígérte. – De kérem, csak hallgasson meg – mondta. – Ne tartsanak teljes tárgyalást. Beszéljen a miniszterrel, győzze meg, hogy adjon helyette egy zárt tárgyalást. A dátumot túl gyorsan hozták előre, a védelemnek nem volt ideje felkészülni. Kérem, Reid, csak adjon nekünk egy esélyt, hogy elmagyarázhassuk a különleges körülményeket egy zárt tárgyaláson.
De a miniszterhelyettes már azalatt rázni kezdte a fejét, hogy James beszélt.
- Sajnálom, de a minszter úr nem fog ebbe belemenni – mondta és belépett a már kiürült felvonóba.
- Reid, hallgasson meg! – mondta James, kezével lecsapva a lift ajtaját, hogy megakadályozza a varázslót a távozásban. – Kérem, könyörgöm magának – mondta halkan. – Ha megtartják ezt a teljes, nyilvános tárgyalást, az nem lesz igazságos Harryvel szemben! Megfelelően el kell magyarázni a helyzetét, ami nem lehetséges egy teljes tárgyaláson – könyörögve nézett a férfira. – Reid, kérem, adjon neki egy esélyt. Csak tizenhat éves!
Julian előrébb lépett, barna szemét ridegen Jamesre szegezte.
- Igen, tizenhat éves és legalább ennyi gyilkosság is szól ellene! – sziszegte.
James habozott, képtelen volt a másik férfi szemébe nézni.
- De…
- Potter, nézze – szakította félbe Julian. – Ha lenne bármilyen befolyásom az üggyel kapcsolatban, akkor beszélnék a miniszterrel. Nem akarok feleslegesen belebonyolódni egy ilyen nagy figyelemmel kísért tárgyalásba. De maga is látta, hogy micsoda tömeg gyűlt itt össze máris és a kezdésig még mindig van négy óra! – belenézett a zaklatott tekintetű auror szemébe. – Caramel imádja a hírverést – közölte bizalmasan, halk hangon. – Fontolóra sem venné a zárt tárgyalást. Brutális tárgyalást ígért az embereknek és pontosan ezt is fogja adni nekik.
James tudta ezt. Éppen azért küzdött, hogy valahogyan elkerülhessék ezt. Tudta, hogy ha Harry belép abba a tárgyalóterembe, nem fogja többet elhagyni.
- Ha beszélnék vele…
- Nem fog hallgatni magára – mondta neki Julian. – Nem fog hallgatni senkire – visszalépett a liftbe és szomorúan nézett Jamesre. – Sajnálom, Potter, nem tehetek semmit.
James elengedte a lift kapuját, ami azonnal bezárult, a lift pedig életre kelt és magával vitte Juliant.
xxx
Dumbledore csatlakozott Jameshez és Lilyhez egy hosszú, üres folyosón a Minisztériumban. Épp a miniszterelnöktől jött, akinek, míg igyekezett elkerülni Potteréket, nem sikerült távol tartania Dumbledore-t.
- Mit mondott? – kérdezte Lily gyorsan, amint elérte őket az ezüsthajú varázsló.
- Nem hajlandó zárt tárgyalást tartani - informálta őket szomorúan Dumbledore.
Lily legyőzötten hunyta be a szemét, és megrázta a fejét.
- Ó, ne! – lehelte, már pánikolva. Dumbledore volt az utolsó reményük.
- A miniszter úr ragaszkodik hozzá, hogy úgy igazságos, ha teljes tárgyalást tartanak – folytatta Dumbledore. – Elmagyaráztam neki az ügy érzékenységét, de Caramelt nem érdekelte. Kifogásolta az elképzelést, hogy ne tudnánk előadni, bármilyen bizonyítékunk is van, a teljes tárgyaláson.
- Épp ez a lényeg! – füstölgött James. – Nincs valami sok bizonyítékunk! Tegnap jelentették be a tárgyalást! Semmi időnk nem volt, hogy összegyűjtsünk valamit a védelmére. Ezért van szükségünk egy zárt tárgyalásra, ami időt nyer nekünk, hogy személyesen beszéljünk vele! – felkavartan túrt bele a hajába. – Mit fogunk most csinálni? – kérdezte, inkább magától.
- Tesszük, amit tennünk kell, hogy biztosítsuk, hogy Harry sértetlenül távozzon a tárgyalásról – mondta halkan Dumbledore. – Caramel nem hisz a jóslatban, ahogy sokan mások sem. Nem veszi észre, hogy ha elpusztítja Harryt, azzal lényegében elpusztítja minden létező esélyünket, hogy végezzünk Voldemorttal.
Félreseperte az emléket, hogy hogyan reagált pár rendtag két éjszakával ezelőtt, mikor a gyűlésen felfedték, hogy Harry a Sötét Herceg. Mordon különösen bántó volt, ahogy először a személyazonosító varázst kérdőjelezte meg, majd ahhoz ragaszkodott, hogy Harry nem lehet a kiválasztott, mivel megrontotta az, hogy Voldemorttal volt annyi éven át.
- Akkor mit kéne tennünk? – kérdezte Lily, készen bármire.
Dumbledore várt egy percet a válasszal.
- Tudjuk, hogy Caramel hogy döntött Harryről – mondta halkan. – A csókot akarja. Ezzel mind tisztában vagyunk. De Caramel nem ítélheti a csókra, ha Harry hasznosnak bizonyul a Minisztérium számára.
- Hasznosnak? – kérdezte James. – Mármint titkokat és információt ad ki Voldemortról?
Dumbledore megdöntötte a fejét.
- Igen.
- Nem hiszem, hogy megteszi majd – rázta meg a fejét James. – Nem tört meg az őrök kihallgatása alatt a Nurmengardban. Nem hinném, hogy itt megtenné.
- Nem kell neki – mondta Dumbledore. – Csak annyit kell tennünk, hogy utalunk arra, hogy előbb vagy utóbb információval szolgál majd. Ma nem kell mondania semmit – mosolygott szomorúan a szülőkre. – El tudom képzelni, milyen hűséges lehet most Harry Voldemorthoz, de ez változhat. Harry Voldemort jobb keze, a tudása Voldemortról és a halálfalóiról felbecsülhetetlen. Az kell, hogy a Wizengamot elhiggye, hogy ha életben hagyjuk, Harry kiadja majd azt a bizonyos, kritikus információt.
- De Harry akkor is életfogytiglant kap majd az Azkabanban, amiért főbenjáró átkot használt – mondta Lily összetörten. – Milyen élet lesz az, ha rácsok mögött tölti az Azkabanban dementorokkal, akik megtörik, hogy információt nyújtson Voldemortról? – kérdezte könnyes szemmel.
- Azóta gondolkodom ezen, mióta elhatároztam, hogy én védem Harryt a tárgyalásán – mondta Dumbledore, majd halkabbra vette a hangját, szinte suttogásig. – Arra jutottam, hogy az egyetlen mód, hogy megmentsük Harryt az életfogytiglantól, ha azt sugalljuk, hogy Harry gyilkosságai IIB típusúak.
- Imperio indukált bűntettek? – kérdezte Lily.
- Úgy van – bólintott Dumbledore. – Megkegyelmezhetnek Harrynek, ha elhitetjük a Wizengamottal, hogy minden bűntett, amit elkövetett, az Imperius átok hatása alatt történt. Ami azt illeti, Voldemort valóban kedvelője ennek a főbenjáró átoknak, így hihetnek nekünk.
- Vagy nem. Elvégre, nem igazán lehet bebizonyítani, hogy valaki az Imperius hatása alatt állt-e, mikor elkövette a bűntényt – mondta Lily aggódva.
- Pontosan – mosolygott Dumbledore. – Ha nem tudjuk bizonyítani, hogy Harry az átok hatása alatt állt, akkor ők sem tudják az ellenkezőjét. A Wizengamotnak számításba kell majd vennie, ha IIB állítást teszünk a tárgyalás alatt. Ha másra nem is jutunk vele, legalább időt nyerhetünk, hiszen a Wizengamotnak ki kell vizsgálnia a helyzetet és elfogadnia vagy elutasítania az állítást, ami több meghallgatásba is beletelhet.
James azon kapta magát, hogy kissé megnyugszik Dumbledore védekezési tervét hallva. Még az sem zavarva, hogy potenciálisan hazudni fognak, hogy megvédjék Harryt. Amíg ezzel kikeverhették Harryt ebből a zűrből, James hajlandó volt bármit mondani vagy tenni.
Egy hangos robaj vonta el a figyelmüket, mire mindhárman megfordultak és egy távolabbi ajtót láttak kinyílni, amin keresztül egy csoport varázsló sétált a folyosóra. A hirtelen megjelenő öt férfi látta őket, de nem úgy tűnt, mintha érdekelte volna a jelenlétük. A láncok hangja, a csörgésük és zörgésük sugallta Jamesnek, hogy mi történik, mielőtt még megrohamozta volna a látvány.
Két férfi vezette be a folyosóra Harryt, míg a többi öt körbevette őt, szemlátomást őrt állva. James lélegzete elakadt a mellkasában a fiát látva, láncok közt, ahogy a varázslók hideg elrendezésben vezették. Be kellett fogadnia a nehéznek tűnő bilincset Harry csuklóján, amiből egy hosszú, vastag lánc vezetett a lábához, ahol a bokái szintén össze voltak bilincselve. Hallotta, ahogy Lily mellette levegőért kap. Ránézett és látta, ahogy a nő smaragdzöld tekintete a folyosó túloldalán álló fiúra szegeződik. Lily remegett, kezei is reszkettek a teste két oldalán, ahogy csendes meglepetéssel nézte a sötéthajú fiút.
Harry némiképp elfordította a fejét, hogy rájuk nézzen, miután megérezte magán a pillantásukat. Egy pillanatra megállt Lilyt látva. Az arckifejezése ugyanolyan maradt, érzéketlen és közönyös, de valami megvillant a szemében. Határozott tekintete Lilyn maradt, erősen kutakodva valami után.
Lily érezte, hogy rég elvesztett fia tekintetének súlya ráereszkedik, összeszorítva szívét, míg vérezni nem kezd. Egyetlen lépést tett fia felé, hangja suttogássá halkult, ahogy a nevét motyogta.
- Harry.
Ekkor nézett félre Harry, teljesen figyelmen kívül hagyva őt és a másik két varázslót. Lily úgy érezte, képtelen megmozdulni, ahogy nézte, hogy a hét férfi elvezették a tizenhat éves fiút egy szobába a folyosó ellentétes oldalán, egyre távolodva tőlük. Bevitték Harryt, majd mind a heten beléptek és az ajtó egy halk puffanással becsukódott.
Lily megfordult, hogy Dumbledore-ra és Jamesre nézzen. Nem tudta, mit mondjon, hangja képtelen volt áttörni szúró mellkasán és a torkában lévő csomón. Épp most látta a fiát, a fiát, akiről azt hitte, hogy elveszett oly sok évvel ezelőtt, mégsem engedték neki, hogy odamenjen hozzá, a karjaiban tartsa, megölelje vagy egyáltalán beszéljen vele. Lily elhatározása, miszerint nem fog sírni, nem ejt több könnyet, megdőlt, és lehajtotta a fejét, ahogy a könnyek égetni kezdték a szemét.
Erős karok ölelték körbe és szorították magához, fejét ismerős mellkasnak hajtotta. Lily engedte, hogy James a karjaiban tartsa és megvigasztalja, míg ő csendesen sírdogált, és azon mélázott, miért kellett a sorsnak ilyen kegyetlennek lennie.
xxx
Sirius az előcsarnokot tanulmányozta, ami nyüzsgő emberekkel volt tömve, akik vagy a Minisztériumba próbáltak belépni és eljutni a különböző részlegekbe vagy épp kijutni a kandallókon és a látogatói bejáraton át. Naptól és szezontól függetlenül a Mágiaügyi Minisztérium mindig tele volt boszorkánnyal és varázslóval, aznap viszont volt egy jelentős növekedés az intézményben található emberek számában. Nem volt nehéz kitalálni, miért. A tárgyalás akkora nyilvánosságot kapott, hogy még a kevés négy nap alatt is, ami Harry elfogása óta eltelt, úgy tűnt a varázslóvilág fele ide érkezett, hogy szemtanúja legyen a történelmi pillanatnak.
Sirius sóhajtott, behunyta a szemét és megvakarta a homlokát. Már most fájt a feje és a tárgyalás még el sem kezdődött. Ideges volt és aggódott a keresztfia sorsa miatt. Nem is annyira Harry érdekében, inkább James miatt. Akármennyire is fájt elismernie, nem ismerte Harryt. Jamest viszont igen, tizenegy éves kora óta. Együtt nőt fel vele a Roxfortban és a testvérének tekintette. Nem akarta szenvedni látni, márpedig ez elkerülhetetlen volt ezzel a tárgyalással.
- Szánalmas, nem igaz? – szólalt meg mellette egy mogorva hang.
Sirius elfordította a fejét és meglátta Mordont.
- Micsoda? – kérdezte.
- Ez a sok ember, akiknek nincs jobb dolga, mint hogy órákon keresztül itt álldogáljanak, csak hogy megpillantsanak egy gyilkost! – mérgesen megrázta a fejét, rémes haja körülötte csapkodott. – Hírességgé teszik!
Sirius sóhajtott, túl fáradt volt ahhoz, hogy kollégájával vitatkozzon. Mordon nem volt hajlandó megtartani magának a gondolatait, ha a „Sötét Herceg"-ről volt szó.
A varázslók és boszorkányok tömegén át Sirius egyszer csak meglátta Remust, amint felé tartott. Mélyen csalódottnak tűnt.
- Mi a baj? – kérdezte Sirius abban a percben, ahogy Remus elérte őt és Mordont.
- Épp most beszéltem Jamesszel – suttogta Remus. – Ő is itt van.
- Máris? – kérdezte Sirius meglepetten. – A tárgyalás nem kezdődik még egy óráig.
- Az őrök kicsit korábban hozták át a Nurmengardból, mint tervezték, biztonsági okok miatt – magyarázta Remus csendesen. – Senkinek nem kellett volna tudnia, hogy már itt van. Az őrök a szokásos úton hozták – folytatta Remus -, de mikor a várakozóterembe kísérték, találkoztak Jamesszel, Lilyvel és Dumbledore-ral a folyosón.
Sirius szíve kissé gyorsabban kezdett verni. Harry itt volt, hogy bíróság elé álljon. Habár tudta, hogy meg fog történni, nem volt egészen felkészülve rá. Pánikolt, majdnem mintha neki kellett volna szembenéznie a Wizengamottal, azzal vádolva, hogy főbenjáró átkokat használt.
- Hogy van James? – kérdezte.
Remus sóhajtott és megrázta a fejét.
- Megbirkózik vele, de Lily… vigasztalhatatlan – motyogta. – Nem bírom nézni, ahogy sír – kezdte feldúltan. – Látni akarja Harryt, beszélni vele, de nem engedik. Elmagyaráztam neki, hogy csak minisztériumi hivatalnokok láthatják a vádlottat a tárgyalás előtt – rázta meg a fejét. – De túlságosan feldúlt volt, hogy hallgasson rám.
Sirius szíve megszakadt Lilyért. Olyan volt neki és Remusnak, mint egy nővér. Ezért nem vette komolyan sose a panaszkodását és amikor leszidta őt. Mindig úgy vette, hogy ez az, amit a nővérek csinálnak a testvérükkel.
- Hol van Lily? – kérdezte Sirius.
- Dumbledore próbálja megnyugtatni. James irodájába vitte – felelte Remus. – Mikor elmentem, James épp azon volt, hogy bemegy Harryhez beszélni vele, még a tárgyalás kezdete előtt.
- Úgy néz ki, nem Potter az egyetlen, aki beszélni akar vele – szakította félbe hirtelen Mordon.
Remus és Sirius kérdőn fordultak felé, de ő csak a főcsarnok felé biccentett. Remus és Sirius követték az auror felemás tekintetét és meglátták az ismerős arcot az embertömegben.
A magas, szőkehajú férfi éppen egy varázslóval beszélgetett, és bár mosolygott és bólogatott, nyugtalansága egyértelmű volt abból, ahogy a kígyófejű sétapálcájával játszott; csavargatta és finoman járatta kezét az ezüstfejen.
- Mi a fene? – horkantott fel Sirius a látványtól. – Mit csinál itt ez a mocsok?
- Menjünk és derítsük ki – morogta mély hangon Remus.
Remus és Sirius elindultak Lucius Malfoy felé, hátrahagyva Mordont. Lucius látta a felé tartó két férfit és udvariasan elnézést kért a férfitól, akivel beszélt.
Sirius, aki Remus előtt járt, ért oda először hozzá.
- Mit csinálsz te itt? – kérdezte Sirius fenyegetően, nem volt túl sok türelme, ami Lucius Malfoyt illette.
A szőkehajú férfi szélesen elmosolyodott, elegáns szemöldökét pedig gúnyos meglepetéssel emelte fel.
- Nyilván összezavarodtam. Azt hittem, ez a Mágiaügyi Minisztérium – mondta a szokásos vontatott modorában. – Nincs szükségem az engedélyedre, sem a beleegyezésedre, hogy itt legyek.
Sirius gyűlölettel nézett rá. Remus mellette állt, nyugodtan és összeszedetten, mint mindig, de a mai napon még az ő hangjából is kiérződött haragja.
- Miért vagy itt, Malfoy? – kérdezte. – Miféle üzlet hoz téged a Minisztériumba, éppen ma?
Lucius pusztán somolygott a vérfarkasra.
- Az üzletem személyes – állította, kihúzva magát.
- Igen, nagyon személyes! – mondta Sirius. – De elfelejtheted! Nem láthatod őt és ha csak egy lépést is teszel a tárgyalóterembe, én…!
- Tartsd meg magadnak a fellengzésed, Black – szakította félbe Lucius lustán. – Nem a Sötét Herceg tárgyalása miatt jöttem ma ide. Engem nem érdekel – vonta meg a vállát.
- Ó, persze! – kezdte Sirius mérgesen. – Miért is érdekelne téged? Elvégre nem vagy halálfaló! – mondta Sirius szarkasztikusan. Utálta, hogy Lucius egy belsőbb körből való halálfaló volt és meg is úszta.
- Namármost, Black. Azt hittem, már túljutottunk ezen. Ha megvádolsz azzal, hogy halálfaló vagyok, elvetethetem a jelvényed – jelentette ki Lucius. – Legutóbb megelégedtem azzal, hogy lefokoztak egy ranggal, de ezúttal talán a jelvényedet is akarom majd, mint egy szép trófeát.
Sirius haragosan nézett rá.
- Nem hívtalak halálfalónak. Azt állítottam, hogy nem vagy halálfaló! – mutatott rá Sirius. Ráállt már az agya erre a játékra. – De van pár más név, amin szívesen hívnálak…!
Remus megérintette a karját, megállítva, mielőtt még verbálisan bántalmazza a férfit. Belenézett az arisztokrata varázsló hideg, szürke szemébe.
- Mint minisztériumi hivatalnokok, jogunkban áll megkérdőjelezni a jelenléted a Mágiaügyi Minisztériumban – állította Remus nyugodtan.
Lucius kiegyenesedett, és még büszkébben állt, ahogy lenézett a két férfira.
- Van egy előre egyeztetett találkozóm Madame Edgecombe-bal. Kibővíttetem a kúriát és frissítenem kell a Hoprendszert, hogy rá legyenek kötve az új kandallók – felelte hűvösen.
- És véletlenül épp a mai napra lett megbeszélve az időpontod a létező összes nap közül? – kérdezte Sirius gúnyosan.
- Ami azt illeti, már múlt héten bejegyeztettem ezt a találkozót – felelte Lucius. – Utánanézhetsz az aktákban, ahogy utána is fogsz, kétség sem fér hozzá – tette hozzá önelégülten mosolyogva. – Nos, nem ártana elindulnom, ha nem akarom lekésni azt a találkozót – ellépett a két aurortól. – Nem szeretném megvárakoztatni Madame Edgecombe-ot. – Elsétált, majd megállt és visszafordult, hogy egy önelégült mosolyt vessen Siriusra. – Ó, és mondd meg a barátodnak, Potternek, hogy érezze jól magát a tárgyaláson!
Sirius utána vetette magát, de Remus erősen megragadta a karját, nehogy a pálcájáért nyúljon vagy Malfoy után menjen. Lucius kuncogva megfordult és elsétált a felvonók felé.
- Az a szemétláda! – átkozódott Sirius mérgesen. – Esküszöm az égre, a puszta kezeimmel meg tudnám fojtani!
Remus elgondolkodva bámult Lucius után.
- Figyelted, ahogy viselkedett? – kérdezte halkan.
- Aha, ahogy mindig is teszi! – köpte Sirius. – Ellenszenves és nagyképű!
Remus megrázta a fejét.
- Nem, ma más volt – jelentette ki. Sirius megfordult és meglepetten nézett rá. Remus belenézett barátja értetlen szemébe. – Nem tűnt fel? – kérdezte. Sirius megrázta a fejét. Remus visszapillantott a felvonók felé, és nézte, ahogy a szőke hajú varázsló besétált a várakozó liftbe. – Ideges valami miatt – állította halkan.
- Ideges? – kérdezte Sirius hitetlenkedve – Miből gondolod ezt?
- Mindenből, amit csinált – felelte Remus. – A sétapálcájával babrált, mintha elő akarná húzni a pálcáját. Ez egyértelmű jele, hogy ideges – magyarázta Remus. – Aztán az izzadság a szemöldökén, az az elmaszkolt kifejezés a szemében, az erőfeszítés, amit abba rakott, hogy lazának tűnjön, mind arra utal, hogy színjáték volt. - Remus egy pillanatra elcsendesedett, összeszűkült a szeme, ahogy végiggondolta a beszélgetést. - Nem találtad furcsának, ahogy rászánta az időt és elmagyarázta, miért van itt? Még buzdított is, hogy nézzünk utána a jegyzőkönyvben, hogy tényleg múlt héten foglalta a találkozóját Edgecombe-bal, és fogadok, hogy úgy is van. Az egész egy dologhoz vezet; alibi.
Sirius hirtelen ugyanúgy látta az egészet, mint Remus.
- Egy alibi – ismételte lassan. – Mit tervez? – kérdezte.
Remus egyszer csak nekiindult a felvonók felé.
- Nem ő az itt, aki tervezget– mondta az őt követő Siriusnak. – Az a rész mindig a mesterére marad.
xxx
James besétált a szobába, ahol Harryt tartották. Mikor belépett, az őrök rápillantottak, de nem állították meg, még csak nem is kérdezősködtek. Jamesnek feltűnt, hogy a két őr, akikkel a Nurmengardban találkozott, Davis és Jackson is ott volt a hét között. Rájuk nézett, ők pedig üdvözlésképp biccentettek.
James becsukta az ajtót és odasétált az ülő, még mindig leláncolt Harryhez. A fiúval szemben lévő széken ülő őr felkelt, ahogy James közelebb ért. Némán felajánlotta Jamesnek a helyét és átsétált a szoba másik sarkába. James egy biccentéssel megköszönte és elfogadta a felajánlott széket. A szeme sarkából látta, hogy Jackson intett a James közelében ülő őröknek, hogy menjenek arrébb. Felkeltek, hogy adjanak Jamesnek némi privát tért.
Csak amikor már leült James, akkor nézte meg rendesen Harryt. Epe gyűlt a torkában, ahogy meglátta a nehéznek tűnő bilincseket a fia még mindig bekötözött csuklói körül. Aggódó tekintete Harry arcára vándorolt, a fiú viszont továbbra is lefelé nézett, teljes mértékben figyelmen kívül hagyva őt. James megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy sokkal jobban nézett ki, mint két napja, amikor utoljára látta. Nem tűnt már olyan fáradtnak, de még mindig messze volt attól, hogy teljesen egészséges legyen.
James nehezen nyelt egyet, aztán csendben beszélni kezdett.
- Harry?
Harry a nevét hallva felnézett, azzal a hideg és érzelemmentes arckifejezéssel, amit a múltkori beszélgetésük alatt is viselt.
- Hogy vagy? – kérdezte James ettől függetlenül. A szoba másik felében lévő őrökre pillantott. – Nem volt más szituáció, ugye?
Harry szája lassan nagyképű mosolyra húzódott. Oldalra billentette a fejét, ahogy jobban megvizsgálta az aggódónak tűnő férfit.
- Nem – felelte ugyanolyan halkan. – Sajnálattal kell hallanod, hogy nem voltak valami innovatívak a kihallgatási technikájukban.
- Újból kihallgattak? – kérdezte James gyorsan.
Harry egy pillanatig a szemébe nézett, majd félrepillantott és mozgolódni kezdett a láncok között.
- Tudták, hogy nem tudnának kiszedni belőlem semmit, úgyhogy nem is próbálkoztak.
James megkönnyebbülten engedte ki a levegőt. Remélte, hogy az őrök majd békén hagyják Harryt, miután majdnem megölték, még ha nem is szándékosan.
- Biztosan ideges vagy a tárgyalás miatt – mondta James, hangja épp csak erősebb volt a suttogásnál. – De minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy megvédjünk.
Harry figyelmesen nézte Jamest, éles zöld szeme összeszűkült a férfi szavait hallva, arckifejezése pedig komollyá vált.
- Igazán nemes tőletek – gúnyolódott -, de nincs szükségem védelemre, főleg nem tőled.
A szavak keményen érintették Jamest, egy pillanatra megnémítva őt. Próbált nem figyelni a haragra és az elutasításra, de nem sikerült.
Mielőtt még szólhatott volna valamit, a mögötte lévő ajtó kinyílt és két auror sétált be. Rá se hederítettek Harryre és Jamesre, épp csak rájuk pillantottak. James felismerte őket, Frederick Jones és Kevin Banks voltak azok, két idősebb auror, akik általában a szükséges papírmunkával és a tárgyalásra átszállított bűnözőkkel foglalkoztak. Az aurorok a Nurmengard őreihez sétáltak, hogy bemutatkozzanak.
James visszafordult Harryhez, de a fiú a két újonnan jöttet nézte. Harry és James figyelte, ahogy Jones beszélni kezdett Davisszel, a csíptetős tábláját olvasva közben.
- Megerősíti, hogy minden szükséges papírmunka készen áll, és amennyire lehet helytállóak és lényegre törőek? – kérdezte Jones.
- Igen – Davis átnyújtotta az aktát Jonesnak, aki elvette és továbbadta Banksnak.
- Van bármilyen tárgy, amit elkoboztak a rabtól és be kell szolgáltatni a Minisztériumnak? – kérdezte Jones.
Davis előhúzott egy átlátszó műanyag tasakot és odaadta neki. James látta, hogy Harry fegyverei voltak benne, különféle pengék és tőrök fénye villant át a műanyag csomagon. James még Harry ezüst maszkját is kiszúrta benne.
Harry mozgolódni kezdett a székében, mintha arra készülne, hogy ráveti magát az aurorra, hogy visszaszerezze tulajdonát. James biztos volt abban, hogy ha nem lett volna leláncolva, megpróbálta volna. De Harry a helyén maradt, lángoló szemmel figyelve, ahogy az ősz auror odaadta a tasakot Banksnek.
- Önöknél van a fogoly pálcája? – kérdezte Jones.
- Nem, a pálcát már átadták a Minisztériumnak a pálcatörők, akik elfogták a fiút – felelte Davis. – Az ehhez kacsolódó nyomtatvány is benne van az aktában.
A pálcája említésekor James Harryre nézett. Látta, hogy a fiú mérgesen összeszorította az állkapcsát és smaragdzöld szeme szinte lángolt a haragtól.
- Rendben, ez volna minden – mondta Jones, felnézve végül a tábláról. – Nagyon köszönjük, uraim. Innentől már kézben tartjuk a dolgokat – mondta Jones, ráncos arcán apró, udvarias mosollyal.
A hét őr bólintott, kezet ráztak Jonesszal és Banksszel, és az ajtóhoz indultak, egyesével kilépve rajta. Jackson távozott utolsónak. Harryre pillantott, a szemébe nézett. Nem mondott semmit, viszont még Jamesre tekintett, mielőtt halkan kiment volna. Az ajtó bezárult mögöttük.
Szinte azonnal újra ki is nyílt és négy auror sétált be, hogy átvegyék az őrök szerepét. James nézte, ahogy a négy férfi belépett és Harryre néztek, majd leesett az álluk meglepetésükben. Szemük Harry és James között pattogott, a döbbenet és zavar tisztán látszott rajtuk.
Harry rájuk se hederített, szemét még mindig a Banks szorításában lévő tasakra szegezte. Nézte, ahogy Banks átsétált vele a szoba egyik sarkába. Kinyitott egy fémajtót, ami egy csúszda száját rejtette. Beleejtette a tasakot és még Harry is hallhatta, hogyan csúszott végig a zacskó a fémcsövön, mélyebbre ereszkedve a Minisztérium labirintusában. Banks becsukta az ajtót és megfordult, majd Jones után kiment a szobából, anélkül, hogy egy árva szót szólt volna bárkihez az egész idő alatt, amit itt töltött.
Harry tekintete a fémajtón időzött.
- Harry? Harry?
Harry bosszantva visszafordult, csak hogy James aggódó szemébe nézzen.
- Ne szólj semmit a tárgyaláson – utasította James halkan. – Csak hagyd, hogy mi beszéljünk. Nem számít mi történik, ne tiltakozz és ne szólj hozzá, bármit is mondanak, oké?
Harry nem válaszolt, csak elnézett Jamesről, úgy tett, mint aki semmit sem hallott abból, amit a férfi mondott.
- Harry, kérlek…! – James megállt, mikor az ajtó újból kinyílt és Mordon jött be.
James felállt a székről Alastor Mordont látva. Tudta, hogy a férfi nem azért jött, hogy Harryt lássa, korábban már egyértelművé tette, hogy érez Harryvel kapcsolatban, mikor a rend gyűlésén egy „hidegvérű gyilkosnak" titulálta őt, aki „rosszabbat érdemel a csóknál". Jamesnek még mindig nehezére esett nem megátkoznia őt.
Mordon mágikus szeme Harryre szegeződött és kissé megugrott a tokjában. Csakúgy, mint a többiek, Mordon is bámulattal és meglepetéssel reagált Harry és apja, James szembetűnő hasonlóságára. De a legendás auror hamar visszanyerte önuralmát, és nem több, mint három másodpercig bámulta csak Harryt, mielőtt bólintott volna Jamesnek, hogy magához hívja. James gyorsan reagált és már oda is sietett.
- Mi a baj? – kérdezte James.
- Gondoltam, tudnod kéne arról, hogy Malfoy is itt van – mondta Mordon, házsártos hangját csendes morgássá halkítva.
- Mit keres itt? – kérdezte James gyorsan.
- Black és Lupin elmentek beszélni vele, de szerintem nincs értelme. Az a mihaszna rohadék nem fog mondani semmit. Gondoltam, tudnod kéne – elnézett James mellett Harryre, aki őket bámulta. – Maradj éber, mikor a tárgyalóterembe viszitek. Nem tudhatod, mire készül Malfoy.
James a szemét forgatta.
- Mordon, komolyan azt várod, hogy Malfoy majd próbálkozik valamivel? A Minisztérium szívében? Malfoy talán rohadék, de nem egy hülye rohadék – mondta James. – Valószínűleg azért van itt, hogy kémkedjen. Egyedül nem fog próbálkozni semmivel.
- Ki mondja, hogy egyedül van, Potter? – mondta Mordon szokásos paranoiás hanghordozásában.
- Ki más lenne még vele? – kérdezte James. – Csak nem azt mondod, hogy Malfoy meg fogja támadni a Minisztériumot egy csapat halálfalóval? Túlságosan szereti a fedőimidzsét ahhoz, hogy feladja.
- Nem a halálfalókra gondoltam – ismerte be Mordon halkan.
James egy pillanatra elcsendesedett, aztán rájött, hogy Mordon komolyan beszélt.
- Ugyan már, Alastor! – sziszegte James mérgesen. – Nem gondolhatod komolyan, hogy Voldemort idejönne. Ez a Mágiaügyi Minisztérium! – mutatott rá. – Esélytelen, hogy bejusson ide!
Harryből hirtelen fájdalmas mordulás szakadt fel, mire James megpördült. Harry leláncolt kezével a homlokához kapott, és mély sziszegést hallatott, ahogy az ujjait a fejéhez szorította a hihetetlen fájdalomtól. A négy auror egy szempillantás alatt Harryre szegezte a pálcáját, de aztán zavarodottan nézték, hogy Harry semmi mást nem tett, csak a homlokát dörzsölte és hevesen zihált. Mielőtt még James megkérdezhette volna Harryt, hogy mi baja, a fiú hirtelen felnézett rá. Mély kuncogás tört fel belőle, ahogy farkasszemet nézett vele.
- Gondold meg újra – mondta levegő után kapkodva. – Itt van.
xxx
Szavai nem találtak azonnal visszhangra, James suttogva kommunikált Mordonnal, nem gondolta, hogy Harry hallhatta őket. Mielőtt még megkérdezhette volna, hogy értette, az üveggömb az övén hirtelen felvillant. Egy másodperccel később éles sípolás hallatszott a teremben. James elszörnyedve nézett az auroroknak járó gömbre, ami kiadta magából a jelzőhangot és közben vörösen villogott. A másik négy aurorral ugyanez volt. James Mordonra meredt, túl nagy sokkban volt ahhoz, hogy bármit is szóljon. Csakis egy esetben világított vörösen az aurorok gömbje és kezdett el sípolni; ha támadás alatt álltak.
James a következő pillanatban már teljesen auror szerepben volt; előhúzta a pálcáját és utasításokat kiáltott négy kollégájának.
- Griffin! Stevenson! Menjetek ki és álljatok őrt a szoba előtt! Senki sem léphet be! – rámutatott a másik két aurorra. – Ferguson! Smith! Ti ketten itt maradtok vele! – intett Harry felé. – Ne veszítsétek szem elől!
- Igen, uram! – felelte a négy auror.
James még egyszer utoljára Harryre nézett és látta az önelégült mosolyát. Mordonnal együtt elhagyta a szobát, anélkül, hogy még egy szót szólt volna.
xxx
Ahogy James és Mordon kisiettek a szobából és a Minisztérium nagycsarnoka felé vették az útjukat, szinte agyonnyomta őket a tömeg, miközben próbáltak kijutni az épületből. Teljes volt a káosz, mindenki pánikba esett a jelzősíp hangjától. Csakis egy hatalom volt, aki meg merte volna támadni a Minisztériumot és mindenki tudta, ki volt az. Voldemort eljött, hogy visszavegye a fiát.
Az emberek csak arra voltak képesek gondolni, hogy megszökjenek, mielőtt még keresztezték volna egymást útjaik a Sötét Nagyúrral. A fennálló probléma az volt, hogy minden kijárat a nagycsarnokban összpontosult és pontosan itt jelentkezett a fenyegetés is. Így aztán a boszorkányok és varázslók kézzel-lábbal igyekeztek eljutni bármelyik irányba, amíg az elfelé vezetett a Sötét Nagyúrtól és halálfalóitól.
Az aurorok többsége azon igyekezett, hogy embertömeggel ellenkező irányba haladjon. Próbáltak bejutni a nagycsarnokba, hogy szembeszálljanak a fenyegetéssel. Csakhogy ez szinte lehetetlenné vált, mivel a civil varázslók körében túlságosan nagy volt a pánik és rettegés ahhoz, hogy bárkire is hallgassanak. Rá se hederítettek az aurorokra, akik próbáltak kiabálni, szólni nekik, merre menjenek és mit csináljanak. Az lett a vége, hogy az aurorok egyszerűen csak végig tolakodták és erőszakolták magukat az útjukon. James és Remus azok közé a maroknyi auror közé tartozott, akik átjutottak a tömegen és a csarnok felé rohantak.
- Ez őrület! – kiáltotta Remus Jamesnek a sikoly és kiabálás tengerén túl. – Voldemort nem támadhatja meg a Minisztériumot! Ez lehetetlen!
- Ellent kell mondanom – kiáltotta Dawlish, közben pedig maga köré intett, a jelzőhangra célozva.
James teljes sebességgel futott, hogy elérjen a nagycsarnokba és megállítsa, bárki is támadta meg a Minisztériumot. A kis hang a fejében egyetértett Remusszal. Öngyilkosság lett volna Voldemortnak a Minisztérium ellen vonulni fényes nappal, mikor minden létező auror jelen volt. De Harry önelégült mosolyának emléke, ahogy elmotyogta a csendes, de magabiztos szavakat „itt van", ellentmondott saját gondolatainak. James erőltette a lábát, hogy gyorsabban mozogjon. Meg fogja állítani Voldemortot. Ezúttal nem hagyja majd, hogy elvegye a fiát. Soha többé.
James az elsők között ért a csarnokba kivont pálcával, készen a harcra. A látottaktól sóbálványként állt meg, a levegő pedig kiszorult a tüdejéből. A nagycsarnok teljesen elhagyatott volt, egy árva embert sem látott. A levegőben viszont, elfoglalva a hatalmas csarnok szinte teljes területét, ott volt a füstölgő, zöld koponya a szájából előmászó kígyóval. A Sötét Jegy vészjóslóan lebegett, a halál és fájdalom irtózatos szimbóluma éles ellentétben állt a pávakék mennyezettel és arany díszítéssel.
- Mi a fene folyik itt? – kiáltotta Dawlish a Sötét Jegyet bámulva.
- Tartsátok fent a pajzsaitokat! Bárhol ott lehetnek! – utasított Mordon.
De James már tudta, hogy Voldemort nem volt ott. Jó esély volt arra, hogy még a halálfalói sem. Ha itt lettek volna, a csarnokot foglalták volna el és annyi embert öltek volna meg, amennyit csak tudtak. Az embertömeg egy pár perccel ezelőtt látta a csarnokban, ahogy a Sötét Jegy hirtelen megtölti a termet, így aztán bepánikoltak és elfutottak, hogy megmeneküljenek a halálfalóktól, akik valójában nem is voltak ott. De ez elvezetett a kérdéshez, ki idézte meg a Sötét Jegyet és miért pont itt?
Ki nem mondott kérdésére mintegy válaszul egy visszhang hallatszott a nagy teremben. A tizenkét auror, aki eddig ideért, azonnal feltartotta a pálcáját és megidézték pajzsaikat. Szétszóródtak, mindenki átnézett egy területet a csarnokban, próbálták megtalálni a hang forrását.
Kingsley épp a nagy aranyszobros szökőkutat ellenőrizte, mikor egyszer csak a többiekért kiáltott. James a többiekkel együtt odasietett és meglátta a jelzőhang okát.
A vizes medencében egy nő járkált fel-alá, tetőtől talpig elázva. Még nála volt a pálcája, de csak lazán tartotta vérző kezében. Összevissza járkált a medencében, beverte a térdét a szélébe, majd megfordult és más irányba indult, csak hogy újból nekiütközzön a peremnek. Pillantása elveszett volt, kék szemei zavaróan üresek. Állkapcsa véraláfutásos volt, egyik szeme feldagadt és vörös, ami bizonyítékul szolgált a nemrég kapott verésre.
Kingsley bemászott a szökőkútba és lassan odasétált a sérült nőhöz. Mikor elért hozzá, kedvesen megállította a vállánál fogva és kicsavarta a pálcát erőtlen ujjai közül.
- Morsmorde – motyogta a boszorkány. Kingsleyre nézett, de nem látta őt. – Morsmorde – ismételte a varázslat nevét újra és újra.
- Imperius alatt áll – mormolta Mordon, leginkább magának. Megrázta a fejét a halálfalók által megkínzott boszorkányt látva. – Átkozott gyávák! – köpte.
Kingsley felvette a törékeny nőt és kivitte a kútból, Dawlish és Remus pedig odasietett, hogy segítsen.
- Ennek semmi értelme – suttogta James magában.
Felnézett a fejük fölött lebegő Sötét Jegyre. A halálfalók egy boszorkányt használtak, először megkínozták, majd kimondták rá az Imperius átkot és a Minisztériumba küldték, hogy megidézze a Sötét Jegyet. Ettől indult be a vészjelzés, hiszen a Morsmorde éppúgy kiváltja, mint a főbenjáró átkok. De miért fáradtak vele ennyit? Csak hogy megijesszék őket? Nem lehet, hogy csak ennyi volt. Újra ránézett a levegőben lévő zöld koponyára és kígyóra. A Sötét Jegyet általában akkor küldték fel az égre, ha a halálfalók vagy Voldemort gyilkolt vagy halálesetet okozott. Körbetekintett a csarnokon és a többi auroron. Figyelmeztetés lett volna?
Hirtelen moraj rázta meg a nagycsarnokot és halálravált sikolyok hallatszottak a távolból. James és a többi auror abba az irányba fordult, ahonnan az imént jöttek és visszairamodtak, a lépcsőkhöz és felvonókhoz rohantak.
Füsttel és még több kiáltozással találkoztak, mikor elérték a hetedik emeletet. A tűz hangosan lobogott és teljes volt körülöttük a káosz. A vastag, fekete füstön át James megpillantotta Siriust, aki a rémült, hisztérikus boszorkányokat és varázslókat próbálta biztonságba juttatni.
- Mi történt? – kérdezte James, mikor odaért barátjához, átvéve a karjaiból egy sérült nőt.
- Nem tudom! – kiáltotta Sirius, miközben próbált a többieknek segíteni. – Hirtelen jött egy robbanás, aztán a következő percben már az egész folyosó lángokban állt!
James rájött, hogy tévedett. Itt voltak a halálfalók. Csak épp álcázva.
- Evakuálnunk kell az épületet! – mondta James. – Vigyél mindenkit a nagycsarnokba. A baloldali kandallókat lezárták, senki nem juthat be a Minisztériumba, de a jobboldaliakat nyitva hagyták. Vigyél oda annyi embert, amennyit csak tudsz és juttasd ki őket!
Sirius bólintott és továbbította a tervet a többi aurornak. James több embert is elkezdett a csarnokba vezetni, segíteni a sérülteknek, mikor hirtelen eszébe jutott, hogy ki volt még most a Mágiaügyi Minisztériumban, az egy ember, aki többet jelentett neki, mint a saját élete.
- Ó, Istenem! Lily! – suttogta magában.
Azonnal a lépcsők felé iramodott és teljes erejéből futott, hogy megtalálja a feleségét, imádkozva, hogy semmi baj ne érje őt.
xxx
Ahogy James a második emelet felé tartott, az irodájába, egyre növekvő horrorral jött rá, hogy nem csak a hetedik szinten ütött ki tűz. Akármelyik emeleten járt, mind lángokban állt és az ijedtségtől és borzalomtól sikoltozó embertömegek próbálták megtalálni a kivezető utat. A halálfalók szemlátomást bejutottak a minisztériumba és folyamatosan gyújtották a tűzcsapdákat annyi szinten, amennyin csak tudták. Az egyetlen hely, ahova képtelenek voltak bejutni, az a kilencedik emelet volt és persze a nagycsarnok.
James már próbálta kioltani a tüzet, ahogy sokan mások is, de az visszaverte a mágiát, és ha volt is bármi hatása, hát csak nőtt az intenzitása, minél többet variáltak vele. Végül James belátta, hogy a legjobb, amit tehetnek, az, ha evakuálják az épületet.
James elérte a második emeletet és próbált átmenni a padlón az irodája felé, de útját elállták a lángok, mintegy szikrázó tűzfalat alkotva.
- Lily! Lily! – kiáltotta James, pánikkal telve a gondolattól, hogy valami történt vele. Nem kellett volna engednie, hogy vele jöjjön ma. Rá kellett volna vennie, hogy otthon maradjon, biztonságban. – Lily! Lily! – kiabált.
- James?
A nő hangját hallva James megfordult, szemét azonban elfátyolosította a sok füst, nem látta őt sehol.
- Lily?
A kaotikus tömegből hirtelen egy vöröshajú nő szaladt felé és a karjaiba vetette magát, mikor elérte.
- Ó, köszönöm Istenem! – kiáltotta a nő, ahogy megölelte és belékapaszkodott. – Hála az égnek, hogy jól vagy! – zokogta.
- Te jól vagy? – kérdezte James sérülések után kutatva.
- Igen – felelte.
- Gyerünk, ki kell jutnod innen!
James minden további nélkül karon ragadta és átvezette a sűrű füstön a kijárat felé. Közben bizonyos időközönként piros szikrákat lőtt a levegőbe, hogy a többiek is követhessék és kijuthassanak.
James eljuttatta Lilyt a nyolcadik emeletre, a nagycsarnokba és megkönnyebbülten látta, hogy folyamatosan léptek be az emberek a kandallókba és még a látogatói telefonfülkébe is, hogy elhagyják a Minisztériumot. Lily meglátta a Sötét Jegyet, ami még mindig a mennyezet környékén lebegett.
- Te jó ég! – kapott levegő után, ahogy a rettenetes látvány elérte.
James meghúzta a kezét, és a kandallókhoz sietett.
- Ne nézz rá – javasolta.
James beállította Lilyt a sorba, hogy kijuthasson a Hop-rendszeren keresztül. Vele együtt várt, túlságosan félt, hogy a nő nem megy el, ha ott hagyja egyedül. Lily szörnyen remegett és erősen belé kapaszkodott. Már ő volt a következő a kandallónál, mikor hirtelen felé fordult.
- James, mi van Harryvel? – kérdezte. – Jól van? Kijuttattad őt?
James döbbenten eszmélt rá, hogy ebben a szűk tíz percben, amíg Lilyt próbálta megtalálni, majdnem elfeledkezett Harryről és arról, hogy ő is itt volt, még mindig leláncolva és valószínűleg képtelen volt elmenekülni a tűzeset elől.
- Ó, ne, Harry! – suttogta magának.
Lily szeme elkerekedett Jamest hallva.
- Még nem juttattad ki? – kérdezte rémülten. – James, segítened kell neki! Ki kell hoznod innen!
- Ki fogom – ígérte James. Betolta Lilyt a jelenleg üres kandallóba. – Megkeresem és biztonságba juttatom. Te menj haza és várj meg ott, oké?
- Kérlek, James, keresd meg gyorsan! Szüksége van a segítségedre! Kérlek! – Lily hisztérikussá vált. – Ne hagyd, hogy bármi is történjen vele, kérlek! – folyamatosan James talárját szorította és a fiáért könyörgött.
- Menj haza, Lily. Menj haza. Megtalálom, ígérem – mondta neki James, ahogy végre sikerült meglazítania a nő szorítását a talárján.
Lily kelletlenül elment a zöld lángokkal, tovább sürgetve Jamest, hogy menjen és találja meg Harryt. Amint eltűnt, James megfordult és visszarohant a folyosóra. Ki kellett juttatnia Harryt, minél hamarabb.
xxx
Harry a helyén ült és leginkább rá se hederített a két aurorra, akiket az őrzésével megbízva otthagytak. A sebhelye szörnyen lüktetett és kicsit hányingere is lett a fájdalomtól. Amennyire tudta, kizárta és kényszerítette magát, hogy más ügyekre koncentráljon, mint például a szökésre.
A szobán kívül egy szörnyű robbanás hallatszott, ami kizökkentette a gondolataiból. Olyan volt, mintha kihúzták volna a szék alól a talajt, amitől Harry a földre zuhant. Mivel a kezei össze voltak láncolva, a fiú keményen csapódott a talajba és beverte a fejét. Felmordult, már így is fájt a feje, nem volt szüksége még erre is.
Ferguson és Smith azonnal lábra állították. Harry azzal küzdött, hogy megtalálja az egyensúlyát, amíg Smith az ajtóhoz rohant és kinyitotta. Fekete füst áradt be és töltötte meg a levegőt és a forró áramlat, ami vele érkezett, elég volt, hogy mindhárman levegőért kapjanak és köhögni kezdjenek.
- Tűz? – kérdezte Ferguson hitetlenkedve. – Szórakoztok velem?
- Gyerünk, ki kell jutnunk innen! – mondta Smith.
Ferguson és Smith megragadta Harry két karját és átrángatták a szobán, ki az ajtón. Amint kisétáltak a teremből, meglátták a két aurort, akiket az ajtóhoz osztottak be, a földön heverve, szemlátomást holtan.
A két auror borzalommal meredt a kollégáikra, majd megfordultak és futni kezdtek a folyosón, hogy elérjék a lépcsőt. Harry nem tudta tartani az iramot, a lánc a két megbilincselt lába között épp csak olyan hosszú volt, hogy apró lépéseket tehessen benne. Nem tudott futni, amíg a lábai így gúzsba voltak kötve.
- Le kell venniük ezeket – mondta Harry Smithnek, ahogy a gyors tempóval küszködött.
- Ne is álmodj róla! Rajtad maradnak – vitatkozott Smith.
- Nem tudok futni, amíg rajtam vannak! – vágott vissza Harry.
- Nagy kár – felelte Smith és szorosabban markolta meg Harry karját, ahogy gyorsított léptein.
A két auror szó szerint magukkal hurcolták a fiút, ahogy a lépcsőkhöz siettek. A fekete füst elvakította őket, nem látták, merre mentek, de tovább haladtak, egyik kezükben a pálcájukkal, másikkal a fiút támogatva.
Egy fénysugár bukkant elő a semmiből és háton találta Smith aurort. A férfi arccal előre a földre bukott. A padlóba csapódott és nem mozdult többet.
- Smith! Smith! Henry! – kiabált Ferguson, de Smith nem válaszolt.
Nem volt idő, hogy megnézze, halott-e kollégája vagy sem, így Ferguson tovább iramodott, magával rángatva Harryt. Egymás után küldte az átkokat a távolba, ahonnan a Smitht ért támadás érkezett, a pánik miatt pontatlanul.
Még mindig nem érték el az ajtót, mikor Harry megbotlott és kis híján újból a földre esett, megint.
- A francba már! – sziszegte Harry, ahogy a bokája fájdalmasan lüktetni kezdett. – Le kell vennie ezeket! – mordult az aurorra.
Ferguson megrázta a fejét.
- Nem!
Próbálta tovább húzni Harryt, aki ezúttal nem hagyta magát. Makacsul ott maradt, ahol volt.
- A bilincsek lelassítanak! – mondta Harry. – Vegye le őket, hogy kijuthassunk innen! – Ferguson rázni kezdte a fejét. – Nem akarja, hogy elkapják magát is, mint a másik aurort, nem? – kérdezte Harry.
Ferguson megállt, rájött, hogy a fiúnak igaza lehet. Ha leveszi a bokájáról a bilincseket, gyorsabban elmenekülhetnek.
- Rendben, de csak a lábadról szedem le őket! – enyhült meg Ferguson és letérdelt, hogy felnyissa a zárat.
- Jó – ment bele Harry.
Ferguson varázslattal kinyitotta a bilincset és elvette a két fémperecet. A lánc, ami összekötötte a csuklóján lévő bilincseket a bokáján lévővel, még mindig ott himbálódzott. Ferguson felállt és azt is eltávolította, így már csak Harry kezei voltak összekötve. Nem bízott a fiúban, a végén még a szabad láncot használta volna, hogy megtámadja őt.
Harry rámosolygott.
- Kösz! – vigyorgott.
Mielőtt Ferguson egyet pislanthatott volna, Harry behúzott neki egyet és a férfi a földre esett. Még az összeláncolt kezeivel is sima ügy volt megtámadnia a férfit. Ferguson próbálta összeszedni magát a hirtelen rajtaütés után, de mielőtt még felállhatott volna, Harry letérdelt mellé, belemarkolt a hajába és egy erős mozdulattal hátravágta a fejét. Az auror feje a földbe csapódott, az ütés hangja körülöttük visszhangzott. Ferguson szeme befelé fordult, ahogy elvesztette az eszméletét.
Miután kiütötte az aurort, Harry kihúzta a pálcát elernyedt ujjai közül. Felnyitotta a zárat a csuklója körül és ledobta őket a többi mellé. A Kelso bilincseket is levette és Ferguson mellkasára ejtette, majd felállt. Körbenézett a folyosón, további aurorok után kutatva, mielőtt elindult volna, hogy mélyebbre hatoljon a füstben.
xxx
Lucius Malfoy pánikba esett. Már több mint fél órája ugyanazt a szintet kutatta és még mindig semmi jele nem volt a Sötét Hercegnek. Reménykedett, hogy a fiú majd kapcsol és megfejti, mi történik, ha kiüt a tűz, de talán nem tudott megszökni. A tűz és a Sötét Jegy figyelemelterelés volt, hogy időt nyerjenek Harrynek, lehetőséget adva a szökésre, de lehet, hogy túl sok auror őrizte. Lucius egy zsebkendővel letörölte az izzadságot szemöldökéről, aggódott a fiú biztonsága miatt. Ha nem juttatják haza… megremegett a gondolatra, hogy mit tenne Voldemort mindannyiukkal.
Befordult egy újabb sarkon és végigsietett a füsttel teli folyosón. Szorosan orrához nyomta a zsebkendőt, hogy ne lélegezze be a halálos kormot. Végigrohant a nyitott termek mellett és fülelt a leghalványabb hang után, ami arra utalt volna, hogy valaki a közelében volt. De az egész szint kihaltnak tűnt.
Épp visszafordult volna arra, amerről jött, amikor egyszer csak egy kéz nyúlt utána és ragadta meg a vállát. Lucius megfordult, pálcája kéznél volt, de végül nem húzta elő, mert az ismerős zöld szempárt nézett vissza rá. Nagy, megkönnyebbült sóhajt hallatott, ahogy Harry előlépett egy árnyékos sarokból.
- Hát nem sietted el! – panaszkodott Harry.
Lucius elmosolyodott, jó volt újra hallani a hangját.
- Gondoltuk, elég időre lesz majd szükséged, hogy elszökhess – magyarázta.
Harry összeszűkítette a szemét.
- Milyen kevés hitetek van bennem és a képességeimben – panaszkodott, de csak játékosan.
- Egyáltalán nem, hercegem. Tudjuk, milyen ügyes vagy – felelte Lucius. – Most pedig jól figyelj, nincs sok időnk – utasította Lucius. – A Nagyúr a Minisztériumon kívül vár rád.
Harry felvonta a szemöldökét meglepetésében.
- Tényleg itt van?
- Nem érezted a sebhelyedben? – kérdezte Lucius. – A Nagyúr azt mondta, tudatja majd veled, hogy a közelben van.
- De, éreztem – felelte Harry, megérintve bizsergő sebhelyét. – De nem hittem, hogy vállalná a kockázatot. Azt mondtam az auroroknak, hogy itt van apám, csak hogy kikészítsem őket, de nem gondoltam, hogy tényleg eljönne.
- A Nagyúr a Minisztériumba akart jönni, de sikerült meggyőznünk, hogy neked és neki is biztonságosabb lesz, ha odakint marad – mondta neki Lucius.
- Még odakint se kéne lennie! Túl veszélyes – idegeskedett Harry.
- Ott van vele egy csapat – nyugtatta meg Lucius. – Ki kell jutnod a Minisztériumból, oda hozzá. Használd a látogatói kijáratot, hogy elhagyd az épületet. Amint kint vagy, fordulj balra és menj el az utca végéig. Menj át az úton, fel a Gibson Street-en, el a mugli pub mellett. Amint elhagytad, fordulj le a fasorra. Az átvisz majd a Kelso Place-en. A sarok környékén, a postán túl, meglátod majd a rád várakozó csapatot a Nagyúrral – Lucius előhúzott egy kis, becsomagolt tárgyat és átadta Harrynek. – B terv, arra az esetre, ha nem érnél el hozzá időben.
Harry félrehúzta a ruhaanyagot és egy kis, vékony láncon függő zsebórát látott.
- Zsupszkulcs? – kérdezte Harry.
- Igen, hazajuttat, ha valami probléma adódna és nem jutnál el a Nagyúrhoz vagy a halálfalókhoz – magyarázta Lucius. – Nem tudtuk megtörni a védelmi varázsokat, nem volt elég időnk dolgozni rajta, így kívül kell kerülnöd a kijárat két mérföldes körzetén, hogy működjön a zsupszkulcs. A hoppanálásgátló bűbáj öt mérföldes körzetű, így az nem jó.
Harry elvette a zsupszkulcsot és beletömte a zsebébe.
- Oké – felelte.
- Most gyerünk. Fedezlek, amíg kiérünk a nagycsarnokba – mondta Lucius és elővette a pálcáját.
Harry sétálni kezdett, de hirtelen megállt.
- Várj, majdnem elfelejtettem – szó nélkül megfordult és elindult az ellenkező irányba.
- Mit csinálsz? – kérdezte Lucius.
- Vissza kell szereznem a cuccaimat – magyarázta Harry, ahogy nekivágott a folyosónak.
- Harry! – kiáltotta Lucius kétségbeesetten. – Csak hagyd őket!
- Csak egy perc lesz – felelte Harry.
- El fognak kapni! – sziszegte Lucius.
- Rendben leszek! – szólt vissza Harry és eltűnt a sarkon.
Lucius mormogott valamit az orra alatt, aztán utána iramodott.
xxx
Harry visszament a szobába, ahol a tárgyalásra várt. Átlépett a két halott testen az ajtónál és besietett. Odasétált a fémajtóhoz és kinyitotta. A csúszda szája úgy derengett előtte, mint egy tátongó, sötét lyuk. Hűvös szellő érkezett belőle és söpört végig Harryn, amitől megborzongott.
A fiú előhúzta Ferguson pálcáját és a kezében tartotta, gondolkozott, hogy milyen varázsige lenne a leghatásosabb. A csúszda szájára szegezte a pálcát és elmotyogott egy egyszerű „Invito"-t, de a varázslat mellett egy mentális képet is megidézett az átlátszó műanyag tasakról, amit korábban látott, benne az értékeivel. Pálcamentes varázslata és az „Invito" egyszerre tűntek el a csúszdában.
Harry dulakodás hangját hallotta, ahogy a tasak utat tört magának fel a csúszdán. A tasak kiugrott a cső szájából, egyenesen Harry várakozó kezébe. Harry vigyorogva nyitotta fel a táskát és öntötte tartalmát az asztalra. Az első dolog, amit felvett, a fekete és ezüst gyűrűje volt. Az ujjára húzta, majd összeszedte a többi holmiját. Csak egy jó maroknyit vett el a tőrjei és nindzsa csillagai közül, mivel kevés zsebe volt, hogy elrejtse őket. Megragadta az ezüst maszkját és újból útnak indult, kilépve a szobából.
Kis híján beleszaladt a kint várakozó Luciusba.
- Jó ég! – szidta le Lucius. – Komolyan nem bírtad volna ki ezek nélkül? – kérdezte.
- Nem – válaszolt Harry -, ezek ajándékok voltak, emlékszel? – tartott fel Harry egy tőrt.
- Biztos vagyok benne, hogy a Nagyúr pótolta volna – felelte Lucius.
Megfordult, hogy kivezesse Harryt, magában mosolyogva a fiú gyerekességén. Titokban jól szórakozott azon, hogy Harry úgy dédelgette az apja „ajándékait", hogy inkább kockáztatta, hogy elkapják, csak hogy visszaszerezze őket.
Épp csak befordult a sarkon, mikor valaki hirtelen rávetette magát, és megpróbálta kicsavarni a pálcát a kezéből. Lucius gyorsan visszaverte a támadást és egy pálcasuhintással a földre dobta a férfit. Ijedt szempár bámult vissza rá. Lucius felismerte Liam Ferguson aurort, amint szétterült előtte a padlón. Fiatal auror volt, egy aranyvérű, mélyen tisztelt családból. Lucius már-már sajnálta, amit tenni készült.
Felemelte a pálcáját, a gyilkos átok már majdnem kicsúszott a száján, amikor Harry hirtelen megragadta a csuklóját és megállította. Lucius meglepetten fordult felé. Harry a földön heverő, rettegő férfira pillantott, majd Lucius szemébe nézett.
- Ne öld meg – mondta Harry. – Van egy jobb ötletem.
xxx
James átrohant a füstös folyosón, úgy sietve, ahogy csak tudott, a szobához, amiben otthagyta Harryt a négy őrrel, aki őt őrizte. James erőszakosan köhögött és köpködött. A szájában érezte a füst ízét. Bepánikolt állapotában eszébe se jutott használni a buborékfej bűbájt.
Siriusba és Mordonba rohant bele útközben és a két férfi úgy döntött, hogy vele tart. James a távolban meglátta a szobába vezető, félig nyitott ajtót, előtte Griffin és Stevenson testével. Jamesnek kezdett hányingere lenni, ahogy a szobába sietett, csak hogy aztán üresen találja.
- Ó, ne! Ó, Istenem, ne! – James eszeveszett tekintete végigsöpört a szobán, saroktól sarokig. Harry eltűnt.
Észrevette a feltépett tasakot a padlón és a néhány pengét az asztalon. Felvett egyet és gyorsan szemügyre vette. Visszatette és kirohant a szobából. Eleinte azért aggódott, hogy valami baj érhette Harryt, de most már egy teljesen más okból érzett félelmet. Harry nem csak hogy kiszabadult, de már a fegyverei is nála voltak.
Ahogy James kilépett a szobából, meghallotta Mordon házsártos hangját, amint őt hívta. Odasietett hozzá. Látta, hogy Mordon és Sirius egy földön heverő test mellett térdeltek. Minél közelebb ért James, annál jobban látta, ki volt az. Henry Smith, a harmadik auror, akit Harry őrzésére hagytak itt, holtan feküdt a földön.
- A láncait is megtaláltuk fentebb a folyosón – mondta Mordon Jamesnek.
- Magához vette a fegyvereit – James azon találta magát, hogy elárulja Siriusnak és Mordonnak. – Fel van fegyverkezve.
Mordon és Sirius lábra álltak. Mordon megnyomta az üveggömböt, hogy üzenetet küldjön az összes aurornak.
- Álljatok készen! A Sötét Herceg megszökött! Fel van fegyverkezve és veszélyes, maradjatok éberek! Ismétlem, a Sötét Herceg megszökött! Fegyverek vannak nála! Folyamodjatok erőszakhoz, ha szükséges!
Jamesre pillantott, de nem nézett a szemébe. Megfordult és a lépcsőkhöz sietett, hogy a szökött rab nyomára bukkanjon.
xxx
Az aurorok körében teljes volt a pánik. A Sötét Herceg szabadon kószált valahol a Minisztérium épületében és nála voltak a fegyverei. Meg kellett találniuk és elfogniuk, mielőtt még megszökhetett volna. James, Mordon és Sirius a lépcsőfeljárón találkoztak egy csoport aurorral és azon kezdtek vitatkozni, hogy mi tévők legyenek.
- Ha meglátjátok, előbb támadjatok, utána kérdezzetek! – rendelkezett Dawlish.
- Ne, csak fegyverezzétek le! – ellenkezett James. – Semmi szükség az erőszakra!
- Semmi szükség, Potter, megölte mind a négy aurort, aki őt őrizte! – csattant fel Mordon.
- Micsoda? Tényleg? Ki őrizte őt? – kérdezte egy fiatal auror, aki a Jenson névre hallgatott.
- Nincs bizonyítékod, hogy ő végzett velük! – kiabált vissza James. – Lehet, hogy az itt szaladgáló halálfalók támadtak rájuk.
- Nem öltek meg senki mást! – mutatott rá Mordon. – Csak azok halottak, akikre rábíztad őt!
- Mordon, fogd be! – kiáltott Sirius.
- Miért véded őt? – kérdezte Dawlish Jamest meglepetten.
- Senki nem véd senkit – mondta Remus gyorsan. – Csak azt mondjuk, hogy…
Hirtelen kopogó hang jött valahonnan felülről. Mind a nyolc auror megállt egy pillanatra, majd futásnak eredtek a lépcsőn, hogy felérjenek az eggyel felettük lévő szintre. Áttörtek az ajtókon, kezükben készenlétben volt a pálca, de senki nem volt ott. Mostanra már majdnem kialudtak a lángok és a levegő is kitisztult, ezen a szinten legalábbis, így láthatták a környezetüket.
- Valaki van itt – suttogta Remus, miután riasztották vérfarkas érzékei.
A nyolc auror szétszóródott, mind különböző sarkokban kezdtek el kutatni. James lassan megkörnyékezte a folyosót és behajolt rá, kész volt azonnal támadásba lendülni és megragadni Harryt, ha ott volt.
Hirtelen egy alak tűnt fel a sarok környékén és belé ütközött, amitől James a földre esett. A személy átugrott rajta és az ajtó felé lendült.
- Ott van! – kiáltotta Jenson, mire több fénysugár repült a rohanó alak felé.
James talpra kecmergett és meglátta a sötéthajú fiú sziluettjét, arcán az ezüst maszkkal, amint átugrik a nyitott ajtón és eltűnik mögötte.
James utána rohant, ahogy a többi auror is. Egymás után repültek az átkok a szaladó fiú után, de egyik sem ért célt. A maszkos alak felvezette a nyolc aurort egészen a negyedik szintig, majd kifordult a hosszú, kanyargós folyosóra.
- Stupor! – kiáltotta Dawlish, mikor végre tiszta lett a cél.
A varázs elérte kiszemeltjét, egyenesen a hátán találva el őt, mire a fiú előrebotlott és a földnek ütközött. James és Mordon érte utol elsőként. Csak mikor James közelebb ért, akkor látta, hogy valami nem stimmel. Mordon a hátára fordította az eszméletlen embert, majd megállt, szemlátomást feltűnt neki ugyanaz, mint Jamesnek. A maszkos figura magasabb és kövérebb volt, mint Harry. Mordon egy mozdulattal letépte az ezüst maszkot és az eszméletlen Ferguson arcába bámult.
- Ó, a pokolba! – átkozódott Dawlish, ahogy a helyszínre ért. – A francba!
- Rennervate! – adta vissza Remus a kábult auror eszméletét.
Ferguson felmordult, ahogy felébredt. Körbenézett kollégáin, majd megpróbált felülni. Kezével a feje hátuljához kapott és fájdalmasan felnyögött.
- Liam, mi történt veled? Hol van a Sötét Herceg? – kérdezte Dawlish.
Ferguson pislogott egy párat, próbálta tisztázni a dolgait.
- Nem… nem tudom. Az… az utolsó dolog, amire emlékszem, hogy megpróbáltam kijuttatni. Volt egy… tűz és Smith… Smitht megtámadta és megölte valaki, feltételezem egy halálfaló. Ő, a Sötét Herceg, azt mondta, hogy vegyem le a bilincseit, mert nem tud futni bennük és… és levettem róla. Aztán egyszer csak behúzott egyet, belevágta a fejem a padlóba, és kiütött. Csak most ébredtem.
Mordon megrázta a fejét, tudta, hogy több is volt ebben.
- Törölték az emlékeit – mondta -, hogy ne is említsem az Imperiust, amit ráküldtek, hogy abban a maszkban rohangáljon.
Ferguson kissé elzöldült Mordon szavaira. A többiekre nézett, némán kérdezve, hogy igazat állít-e Mordon. Észrevette az ezüst maszkot Rémszem kezében.
Jamesnek hirtelen más is feltűnt.
- Ferguson, hol van az aurortalárod?
Ferguson lenézett a sötét pólójára és nadrágjára, csak most tűnt fel neki, hogy eltűnt a talárja. Üres tekintettel nézett fel Jamesre és a fejét rázta.
- Én… nem… nem tudom…
James barátai aggódó tekintetével találkozott.
- Francba! – átkozódott Sirius, majd Jamesszel és a többiekkel együtt talpra ugrott.
xxx
Harry nyugodtan sétált a hömpölygő emberáradattal, ahogy próbált kijutni a Minisztériumból. A fejére volt hajtva a kék aurortalár kapucnija és egy ruhacsomót tartott az orrához nyomva, az tettetve, hogy a füstcsóváktól védi magát, közben kényelmesen eltakarva arca alsó részét. Másik karját Lucius köré tekerte, aki remek alakítást nyújtott, mint a tűzeset miatt sérült, felzaklatott civil. Harry segített Luciusnak eljutni a kandallóhoz, hogy az kijuthasson a Hop-rendszeren át.
Harry is használhatta volna, hogy elszökjön Luciussal, de úgy döntött, tartja magát az eredeti tervhez, mivel magára vonta volna a figyelmet, ha a Hophálózatot használja aurornak öltözve. Nem akarta veszélybe sodorni Lucius álcáját azzal, hogy a bűntársává teszi a szökésben. Így senki nem jön majd rá, hogy az ember az aurortalárban, aki segített Luciusnak eljutni a nagycsarnokba, a Sötét Herceg volt. Egyszerűen csak kislisszol a vendégkijáraton anélkül, hogy bárki észrevenné.
Ahogy Harry otthagyta Luciust a sorban, még elsuttogott neki pár gyors, csendes szót.
- Viszlát otthon.
Lucius a szemébe nézett és szája sarka mosolyra húzódott, épp csak egy pillanatra, mielőtt félrenézett volna. Harry arrébb ment tőle, minden nehézség nélkül olvadva be a környező aurorok hátterébe, akik a nagycsarnokot őrizték, arra az esetre, ha a Minisztériumot felgyújtó halálfalók megtámadnának valakit.
Harry maga mögé pillantott és meglátta a telefonfülkét, ami üresen állt és rá várt. Mindössze néhány lopott pillanatra volt szüksége, hogy eljusson hozzá. Anélkül surrant be, hogy bárkinek is feltűnt volna. A fülke lassan emelkedni kezdett és Harry azon kapta magát, hogy visszatartja a lélegzetét, azt kívánva bár gyorsabban mozogna az az idióta cucc.
Csak amikor eltűnt a fülke a szem elől, akkor menetelt oda Lucius magabiztosan a kandallóhoz. A munkája véget ért. Harry kijutott a Minisztériumból. Épp azelőtt látta meg Jamest a csarnokba rohanni, mögötte Siriusszal és Dawlish-sal, mielőtt ledobta a maréknyi hopport. Nézte, ahogy James eszeveszetten átkutatja szemével a termet. Lucius várt egy pillanatot, szünetet tartva, miközben kimondta otthona nevét. Várt, amíg James a szemébe nézett, aztán önelégülten rámosolygott. A James szemében lévő kétségbeesésen mulatva tűnt el az örvénylő zöld lángok között.
xxx
A telefonfülke egy csengetés kíséretében megérkezett és Harry megkönnyebbülten kifújta a levegőt. Gyorsan kitárta az ajtót és kisétált. Balra fordult és végigsietett az utcán, épp ahogy Lucius utasította. Az utca csendes volt, elnyűtt és piszkos, a falakat graffiti borította. Egy árva mugli sem volt szem előtt. Gyorsan átment az úton, végigszaladva a kihalt utcán. Felpillantott az utcatáblára, amin a Gibson Street felirat állt, majd továbbsietett és azt a pubot kereste, amit Lucius említett.
Harry épp csak befordult a fasorra, mikor James kirohant a telefonfülkéből, nyomában Siriusszal és Dawlish-sal. Harry nem vette észre, hogy követték, de gyorsan ment végig a sötét, piszkos utcácskán, figyelve arra, hogy ne bukjon fel a földre ejtett szemétben és limlomokban. Kiért a fasorról a Kelso Place-re. Harry végigsietett az utcán, magában konstatálva, hogy ez a terület is kihalt volt. Ha találtál egy utcát Londonban, ami elhagyatott volt, az csoda volt. Ha kettőt találtál, akkor annak köze volt a mágiához. Harry tudta, hogy apja megtette a szükséges óvintézkedéseket, így senki, se mugli, se más nem láthatta őt elszökni. Harry végigrohant az utcán és befordult a sarkon.
Bal kézre boltok sorakoztak az utcában egészen a háztömb végéig. A tömb végén ott állt a posta, amit Lucius említett. Szemben vele, a következő utcában egy privát kert volt, amit magas, fekete, hegyes korlát vett körül. A kerítésen átlógtak a kertben ültetett fák ágai és beárnyékolták az utcát. Épp a sarkon, a fák árnyékában ott állt egy sötét hajú nő.
Harry Bella felé iramodott, végre lehúzva magáról kölcsönvett auror talárja kapucniját. Bella szeme felcsillant, mikor meglátta Harryt. Rámosolygott, de nem mozdult a helyéről. Harry látta mozogni az ajkát, épp csak egy pillanatra, egy pár elmotyogott szó és az apja hirtelen megjelent, mintha csak a mögötte lévő árnyékból sétált volna ki. Harry nem tudott nem elmosolyodni megkönnyebbülésében, mikor meglátta az apját. Attól félt, már soha többé nem látja. Harry végigsietett az utcán, egyenesen Voldemort és Bella felé tartva, akiket részben még mindig eltakartak az árnyékok.
Apja arckifejezésének megváltozása volt az, ami figyelmeztette Harryt, hogy valami gond volt. Már azelőtt, hogy megérezte volna az égő érzést sebhelyében. Harry követte apja tekintetét és elfordította a fejét, hogy maga mögé pillantson. Ekkor látta meg őket, a tíz aurort, aki felé rohant, élükön Potterrel.
Harry keze eltűnt a zsebében és egy szempillantás alatt előhúzta tőrjeit. Két tőr repült ki a kezéből és talált el két aurort, éppen a mellkasukon. A férfiak fájdalmas mordulással estek a földre.
Harry megfordult és rohant. Olyan gyorsan futott, amilyen gyorsan csak tudott, Voldemort felé. Bella előhúzta a pálcáját és Harry feje fölé célzott.
- Crucio! – kiáltotta, kiküldve a kínzó átkot Dawlish felé, aki épp rászegezte a pálcáját Harryre.
Voldemort épp elővette a pálcáját, mikor hirtelen sötét felhő ereszkedett köré, mintegy falat építve köré, aztán tovább terjedt Harry felé. Halálfalók testesedtek meg a sötét felhőben, a Sötét Nagyúr körül állva, őt védelmezve.
Harry tovább futott, kicsit se lassítva, még akkor sem, amikor megérezte, hogy apja emberei megjelennek körülötte, védelmet nyújtva neki. Harry nem áll meg, nem, amíg vissza nem tér az apjához.
xxx
James kitért a halálfalók által küldött átkok rázúduló rohama alól. Ki kellett futnia az útra, hogy megmeneküljön a támadástól. Lebukott egy parkoló autó mögé, hogy lélegzethez jusson. Barátait keresve forgatta a fejét és megkönnyebbülten látta, hogy egy újabb csapat auror, volt vagy húsz fő, áramlik az utcára a saroknál. Még a nagycsarnokban, mikor a telefonfülkén át kisietett a Minisztériumból Harryt követve, kiáltott oda az auroroknak, hogy kövessék őt.
Az aurorok őrjítő csatába kezdtek a halálfalókkal, átkok és ártások repültek mindenfelé. James menedékét eltalálta egy halálfaló, a robbanástól az autó darabokra esett és lángokban tört ki. Jamesnek még épp sikerült kitérnie az útjából. Nehéz volt védekeznie, miközben minden figyelme Harryre összpontosult, akit csodával határos módon egy átok sem ért el. Még mindig Voldemort felé rohant és igyekezett eljutni hozzá, de a csata kizökkentette, ki kellett hajolnia és lépnie a rá záporozó halálos átkok útjából. Harry háromszor állt meg, hogy még több pengét zúdítson az aurorokra, ami a karjukon, vagy a mellkasukon találta el őket.
Voldemort egyszer csak támadásba lendült, pálcáját az égre szegezte. Elképesztő szélerő csapott a közeledő aurorok közé és a földre küldte őket. Harry az utolsó útszakaszon kelt át, átugorva egy haláfaló holttestét, hogy elérje Voldemortot.
A következő pillanatban James azon kapta magát, hogy ő is rohan és minden erejével igyekszik utolérni Harryt, mielőtt az odaérne Voldemorthoz. De tudta, hogy nem fog sikerülni. Túl messze volt. Harry már csaknem odaért, épp elhajolt egy főbenjáró átok elől, ahogy Voldemort közelébe ért.
James tudta, hogy még mindig a védővarázsok határán belül voltak, így Harry nem tudott hoppanálni, de még zsupszkulcsot használni sem, de azt is tudta, hogy ha Harry egyszer eléri Voldemortot, szinte lehetetlen lesz elfogni őt.
Egy gyilkos átok majdnem eltalálta Harryt, a feje fölött suhant tovább, megpörkölve a hajszálai végét. Harry megbotlott, az őt súroló varázslat annyira megzavarta, hogy kis híján elcsúszott. Voldemort olyan gyorsan termett ott, mint a villám, elkapta Harryt és segített megtalálni az egyensúlyát.
James hirtelen kővé dermedt, szíve majdnem megállt a látványtól. Nézte, amint Voldemort Harry előtt állt, egy zöld fénysugár robbant ki mennydörgésszerűen a pálcájából és találta el az aurort, aki majdnem eltalálta Harryt.
Voldemort megfordult, rubinvörös szeme Harryre szegeződött.
- A következő háztömb vége, ott ér véget! – mondta neki.
Harry hezitált, de Voldemort még egy pillantása után kelletlenül elfordult és végigrohant az utcán. Bella és egy maroknyi halálfaló utána futott, hogy megvédjék, arra az esetre, ha valamelyik auror átjutna a Sötét Nagyúron és a többi halálfalón. Jamest nem érdekelte, hány halálfaló volt ott, Harry után szaladt, nem volt hajlandó feladni rég elveszett fiát. Nem fogja még egyszer elveszíteni. Soha többet.
James átrohant az utca Harryvel szemközti oldalára. Lebukott az autók mögött, amennyire tudott, próbált látótéren kívül maradni. Megértette, hogy mit mondott Voldemort Harrynek. „A következő háztömb vége, ott ér véget!" A védővarázsról beszélt. A következő háztömb vége jelentette a zsupszkulcsgátló bűbáj szélét. Ha Harry átjut rajta, el fog menekülni a zsupszkulccsal.
James nekiiramodott az utcának, rá se hederítve, hogy most már egy népes úton haladt végig, ahol a muglik megbámulták furcsa, hosszú talárja és gyanús viselkedése miatt. De Jamest egyáltalán nem érdekelte. Csak a fia számított, és hogy utolérje.
James megállt és bebukott egy parkoló autó mögé, mikor Harry hirtelen elakadt. A körülötte lévő halálfalók átkokat kezdtek lövöldözni valakire, akit James már nem látott. Rájött, hogy más aurorok is követték.
- Harry! Menj!
James hallotta Bella kiáltását és látta, hogy Harry elhátrált egy-két lépést, majd megfordult és rohant a háztömb vége felé, hogy elmenekülhessen innen.
A puszta kétségbeeséstől vezetve, hogy újból elveszti a fiát, James cselekedett. Kiszaladt fedezéke mögül és Harry felé iramodott az utca másik oldaláról. Pálcáját a kezében szorítva Harryre szegezte.
- Harry! Ne! – kiáltotta James, ahogy felé rohant, fejben nagyon akarva, hogy Harry ne érje el a védővarázs szélét, mielőtt még utolérné.
Harry lelépett a járdáról, elhagyta a háztömböt és vele a védővarázs határát.
James nem volt biztos abban, hogy mi történt, de a kiáltására egy hirtelen fénysugár villant fel a pálcájából és repült egyenesen Harry felé. Éppen mellkason találta el, hátrahajítva Harryt, át az utcán, pont bele egy mögötte lévő mugli bolt üvegkirakatába.
A sziréna felhangzott, és hangosan zengett a boltban. A betört üveg beindította a riasztót.
James elszörnyedt, nem akarta eltalálni Harryt semmivel. Ennek ellenére nem állt meg, még Bella dühvel teli sikolyára sem. James átszelte az utat, közben kivetve egy erős robbantó átkot a felé közeledő halálfalókra. Átugrotta a járdaszegélyt és egyenesen átrohant a betört üvegmaradványokon a boltba.
Harryt a földön fekve találta, körülötte üvegszilánkok hevertek. A fiú kábultnak és zavartnak tűnt, de kezével máris a zsebébe nyúlt és előhúzott egy ruhacsomót. Mielőtt még James odaért volna hozzá, Harry széthúzta az anyagot, mire törött fém, üveg és egy elpattant lánc esett a földre. Abból, amit James első pillantásra látott, úgy tűnt, valami óraféle lehetett, de már darabokban volt. James rájött, hogy egy zsupszkulcs volt az, de a véletlen átka eltalálta Harry zsebében és miszlikre aprította.
Mielőtt bármi történhetett volna, James lenyúlt és szorosan megragadta Harryt a talárja gallérjánál fogva. Az övéhez ért és aktiválta saját zsupszkulcsát. Még megpillantotta Bellát, aki épp akkor ért a kirakathoz, aztán ő és Harry eltűnt a mugli boltból, egyenesen a Grimmauld tér tizenkét számhoz tartozó ház szalonjába.
