Lemondás a jogokról: A történet Kurinoone The Darkness Within című munkájának fordítása, aki engedélyt adott nekem a magyar verzió publikálására. Kurinoone kijelenti, hogy semmilyen joga nincs a Harry Potter felett és benne minden felismerhető J. K. Rowling-hoz tartozik. Emellett a történetet egy másik fanfic inspirálta, ez Project Dark Overlord műve: A Shattered Prophecy.
Tizenhatodik fejezet – A főhadiszálláson
James és Harry fájdalmas puffanással landoltak a szalon padlóján, az esés hatására mindkettejük tüdejéből kiszorult a levegő. James egy másodpercig sem tétovázott, négykézlábra tolta magát, csak egy dolog foglalkoztatta; Harry.
Meglátta, ahogy a hátán feküdt, légzése nehéz és elkínzott volt. Mindezek ellenére Harry megpróbált átfordulni hasra, hogy onnan feltolhassa magát állásba. James nem adott neki lehetőséget, a talárja gallérjánál fogva megragadta Harryt és durván maga felé húzta, hogy ránézzen.
- Mi a fenét gondoltál, mit csinálsz? – kiáltott rá. – Megpróbáltál visszamenni? Vissza hozzá? – Lüktetett benne a félelem, amiért majdnem újból elveszítette a fiát, és szinte már hisztérikussá tette a pánik. - Tisztában vagy vele, mit tettél? – folytatta James, durván megrázva Harryt. – Vége van! Nem adnak majd neked újabb esélyt! Megpróbáltál elmenekülni, vége van! Épp most mondtál le az életedről! – mennydörögte James, megtörve a tudattól, hogy most már nem lesz tárgyalás. A Minisztérium nem adna Harrynek újabb esélyt, azok után nem, hogy megpróbált elszökni. Tárgyalás nélkül ítélnek majd és csak egy ítélet várhatja; a dementorcsók.
Ahogy elérte a felismerés, hogy a fiát ezzel jóformán halottnak nyilvánították, James teljesen megtörve összeroggyant. Az egyik keze ellazult Harry talárja körül, bele akart túrni a hajába, ami szokása volt, ha különösen feldúlt vagy mérges volt. Ahogy James felemelte a kezét, Harry összerándult, behunyta a szemét és arrébb húzódott tőle. Egyik keze reflexszerűen felemelkedett, hogy védje az arcát.
James megszakította a mozdulatot és kerek szemekkel meredt Harry reakciójára.
Azt hiszi, hogy meg fogom ütni, jött rá.
Ekkor állt meg James, felismerve, hogy viselkedése a fiával olyan durva volt, hogy nem csoda, ha Harry azt hitte, meg fogja ütni. James lenézett a kezére és rájött, hogy még mindig Harry gallérját markolja vele, nemrég még kiabált, és meg is rázta erőszakosan. Belenézett fia fájdalommal teli szemébe és látta benne a bizalmatlan tekintetet, a várakozást, hogy ütés következik. James teljesen elengedte Harryt és arrébb taszította magát. Fizikálisan és érzelmileg is teljesen kimerült és abban a pillanatban mindössze annyit tudott tenni, hogy távolabb kerül Harrytől, hogy megmutassa, nem akarja bántani.
Harry hátraesett a padlóra, nehezen vette a levegőt. Csak feküdt ott, legyőzötten és nyilvánvaló fájdalomban. Becsukta a szemét és mélyeket lélegzett, hogy lenyugodjon. Egyik kezével oldalához nyúlt, épp a bordái alá és megnyomta, elfojtva egy mordulást.
James a fiú felé mozdult volna, amikor a zsupszkulccsal hirtelen rendtagok érkeztek a szobába. James megállt és felnézett a padlóról, mikor Mordon, Kingsley, Tonks és Sturgis megjelent. Mordon belenézett James fájdalommal teli szemébe egy röpke pillanatra, aztán a fiú felé fordította figyelmét. Intett Kingsleynek és Sturgisnek, mire a három rendtag Harry felé indult. Tonks Jameshez sietett, sérülések után kutatva. De James alig vette észre őt, szeme Harryre szegeződött.
Kingsley és Sturgis szorosan megmarkolták Harry karját és felhúzták. Fojtott, fájdalommal teli hang szaladt ki Harryből, ahogy lábra támogatták. Mordon megállt előtte. A sebhelyes auror nem szólt egy szót sem, csak elkezdte átkutatni Harryt, göcsörtös ujjaival bökdöste és döfködte Harry mellkasát, ahogy átvizsgálta Ferguson talárjának zsebeit. Előhúzta Ferguson ellopott pálcáját és ami megmaradt Harry pengéi és fegyverei közül.
Harry alig bírt talpon maradni az őt tartó két auror nélkül, de így is sötéten bámult Mordonra, kezével hasztalanul küzdve az aurorok szorításában, ösztönösen próbálva megállítani a férfit abban, hogy lefegyverezze. Összeszorította fogát, ahogy Mordon meglapogatta a felsőtestét, további rejtett fegyverek után kutatva. Amint Mordon megelégedett, hogy nincs már nála semmi, hátralépett, gyűlölettel meredve a fiúra.
- Vigyétek fel – rendelkezett.
Kingsley és Sturgis kirángatták Harryt a szobából, majd fel a lépcsőn. Harry nem volt olyan helyzetben, hogy ellenkezzen, ahogy az aurorok végighúzták a sötét lépcsősoron. Bekényszerítették egy szobába és a földre ejtették. Harry fájdalmasan lihegett, látása elhomályosult, ahogy a gyötrelem átcikázott testén. Elfordította a fejét, épp csak ki tudta venni a két auror homályos alakját, amint becsukták az ajtót és egyedül hagyták odabent. Egy hangos kattanás jelezte, hogy az ajtót bezárták. Harry nem mozdult, ott maradt, ahol volt, a hasán fekve és csak a légzésre koncentrált.
Lassan maga alá húzta a kezét és lábát, hogy megpróbáljon felülni. Épp sikerült felegyenesednie, de még mindig a térdén volt, amikor a sebhelyében az eddig szúró fájdalom lassan elkezdett intenzív égéssé változni. Harry mordult egyet és előre zuhant, egyik kezét a homlokához szorítva, másikkal megakadályozva, hogy arccal a földre essen. A fájdalom a sebhelyében sokkal gyorsabban erősödött, mint ezelőtt bármikor. Levegőért küzdött, a hasogatás olyan intenzitású volt, hogy minden egyes levegővételért meg kellett harcolnia.
Harry kínok között csavarodott össze a földön, olyan erősen szorítva össze fogait, hogy megfájdult az állkapcsa. Szemét összezárta, ujjaival sebhelyéve vájt, minden igyekezetével próbálta leállítani a fájdalmat vagy legalább valahogy enyhíteni rajta. Sosem égetett még a sebhelye ilyen kegyetlenül. Mondjuk, az apja sem volt még ilyen dühös ezelőtt. Megtudni, hogy a fia megmentésére szőtt terve kudarcot vallott, ezek után valószínű volt, hogy több, mint ideges lesz.
Erős, rézre hasonlító illat öntötte el orrát, majd megérezte, ahogy a felső ajkáról nedvesség szivárog a szájába. Fájdalomtól meggyötört elméje azt mondta neki, bizonyára az orra vérzik. Harry erőnek erejével kinyitotta a szemét és a szabad kezével megérintette ajkát, majd elhúzta ujjait, hogy aztán meglássa rajtuk a piros foltokat. Hirtelen pánikot érzett magában, saját vérét látva. Még sosem vérzett az orra.
A sebhelye tovább égett és vele együtt az orrából is ömleni kezdett a vér. Harry elfojtotta fájdalmas kiáltásait, nem akarta felhívni magára a figyelmet egy ellenségekkel teli házban, épp, amikor a legsebezhetőbb volt.
xxx
James talpra kecmergett, mikor Harryt felhúzták és kirángatták a szobából. Egy szót sem szólt Mordonhoz, csak nézte, ahogy az auror az asztalra pakolta a Harrytől elvett tárgyakat. Őszintén szólva, James nem találta a megfelelő szavakat. Hogy haragudhatna Mordonra azért, hogy a munkáját végezte? Le kellett fegyverezniük Harryt és el kellett zárniuk őt egy szobába, legalábbis egyelőre.
Mordon felé fordult, és a két auror egymás szemébe nézett, de egyikük sem szólt. A következő pillanatban újból egy tucatnyi rendtag érkezett zsupszkulccsal. James megfordult és meglátta köztük Remust és Siriust. A férfi rájuk nézett és megrázta a fejét, az érzelmei megint átvették az irányítást.
- Sajnálom – kezdte. – Sajnálom, bepánikoltam – magyarázta, két barátja pedig felé sietett. – Én… láttam, hogy el akar menni a zsupszkulccsal és csak úgy reagáltam. Nem hoppanálhattam a védelmi övezet miatt és… nem tudtam, mit tegyek. Szóval, idehoztam Harryt. Csak ez jutott az eszembe. Voldemort ide nem jöhet el érte.
- James, minden rendben – biztosította Remus.
- Jól tetted – tette hozzá Sirius. – Okos lépés volt.
- És igazad van – mondta Remus. – Voldemort itt nem juthat el hozzá.
- Azt se hitte volna senki, hogy elmegy a Minisztériumba – jegyezte meg Tonks borzongva. – Talán idehozni Harryt mégse volt túl okos lépés.
James beletúrt a hajába, szíve bukfenceket vetett mellkasában. Inkább nem figyelt Tonksra.
- Nem hiszem el, hogy majdnem elszökött – James a kezébe temette arcát. – Épp csak átlépte a zsupszkulcs-biztos övezet határát. Még néhány másodperc és Harry eltűnt volna, aztán Voldemort biztosította volna, hogy sose jussunk többet a közelébe.
- Nos, Voldemort az, aki sose jut majd többé Harry közelébe – mondta Sirius egy magabiztos mosollyal. – Visszaszereztük őt és nem adjuk oda senkinek sem.
Mordon Siriusra nézett, mágikus szeme cikázott a rekeszében. Sirius viszonozta az auror- és rendbeli kollégája rá vetett pillantását. Az összes rendtag közül Mordon volt az egyetlen, aki boldogan otthagyta volna Harryt a Minisztériumnak.
James megrázta a fejét, Sirius szavait hallva.
- Caramel nem fogja elengedni – mondta félelemmel telve. – Vissza akarja majd kapni őt és ezúttal… ezúttal nem lesz tárgyalás. A csókra fogja ítélni! – James halálra vált arccal fordult barátai felé. – Hogyan menthetném meg most Harryt? Mit csináljak?
- Távol tartod őt a Minisztériumtól.
James és mindenki más is a hang irányába fordult. Dumbledore állt az ajtóban, úgy, mintha mindvégig ott lett volna. A többiek csak találgathattak, hogy Dumbledore hogy érkezett meg a tudtuk nélkül. Ha a többiekhez hasonlóan zsupszkulcsot használt volna, ő is a szalonba érkezett volna. Dumbledore a szobába sétált, rá se hederítve a legtöbbjükre. Jameshez lépett és kezét a vállára helyezte.
- Jól tetted, hogy idehoztad Harryt. Meg fogjuk védeni. Senki, se a Minisztérium, se Voldemort nem viheti el innen. Biztonságban lesz.
Jamest végre elöntötte a megkönnyebbülés, Dumbledore szavait hallva. Fáradtan elmosolyodott és bólintott.
- Mit mondunk a miniszternek? – kérdezte, nyilvánvaló aggodalommal a hangjában.
- Corneliust hagyd csak rám – mondta Dumbledore halkan. Újból Jamesre nézett, észrevéve az aggodalmat a máskor tiszta mogyoroszínű szempárban. – Jobb lett így Harrynek. Nem számít, mit tettünk, vagy hogy harcoltunk volna a tárgyaláson, nagy volt az esélye, hogy Harry nem éli túl. Cornelius már eldöntötte, hogy megkapja a csókot és végül elérte volna a célját. Most viszont nálunk van Harry, életben és biztonságban – Dumbledore elmosolyodott. – Most már a miniszter meg fogja hallgatni a mondandónkat.
xxx
Harry bebotorkált a szobából nyíló kis fürdőszobába, és belekapaszkodott a mosdókagylóba, hogy megtartsa magát. Tükörképére sandított és próbálta befogadni a borzalmas látványt, amit a vérrel borított szája és álla nyújtott. Megnyitotta a csapot és hagyta, hogy a hideg víz ellepje remegő kezeit. Arcába fröcskölte a vizet és lemosta a vérfoltokat. Utána szúró sebhelyét fröcskölte le. A fájdalom elviselhető szintre enyhült, de még így is égetett. Tudta, hogy több órába telik majd még, hogy teljesen elmúljon, ha az lehetséges most egyáltalán, amilyen mérges volt az apja. Harry kényszerítette magát, hogy ne gondoljon rá és arra, hogy most otthon kéne lennie vele, nem csapdába ejtve a Rend foglyaként. Elzárta a csapot és visszanézett tükörképére, az arca csurom víz volt, de tiszta.
Harry mély levegőt vett és felkészítette magát arra, amit tenni készült. Óvatos, lassú mozdulatokkal levette a talárt és lehúzta magáról a pólót. Megvizsgálta véraláfutásos, vérző felsőtestét a tükörben, fintorogva a sérüléseken.
A két emeletnyi zuhanás során szerzett véraláfutásokat nem kezelték a Nurmengardban aznap, mikor elfogták, így még mindig láthatóak voltak. De a még kialakulóban lévő, körkörös véraláfutás a mellkasán új volt, annak a varázslatnak az eredménye, amit James Potter küldött rá. A bűbáj akkora erővel érte el, hogy átrepítette az úton és bevágta őt az üzlet kirakatába. Az, hogy átesett az üvegen, volt fő ok, amiért most ekkora fájdalmak között volt. Harry lepillantott az oldalára, kezével lassan végigsimítva bordáit. Beharapta a száját, ahogy érezte, hogy az üvegszilánkok mélyebbre vágnak a húsában. Megvizsgálta két karját és mindkettő külső részén kis vágásokat talált. Megfordult, hogy megnézhesse a hátát a tükörben, ott is számos seb éktelenkedett. Jobban megnézve, Harry még az üvegszilánkok csillogását is látta némelyikben.
Visszafordult a tükör felé és egy pillanatig csak állt ott, felkészítette magát. Ez fájni fog, nagyon!
Harry felvette ledobott talárját és a zsebébe nyúlt, kihúzva a pennát, amit az ablak melletti asztalról vett fel. Ez volt az egyetlen hasznos dolog, amit a szobában talált, ahova bezárták. Harry a kezében tartotta a régi pennát, majd becsukta a szemét, próbálta ellazítani magát, már amennyire képes volt rá. A penna egy lapított hegyű csipesszé változott. Harry megragadta a fürdőszobaajtó fogasán lógó törölközőt és kétszer összehajtotta, hogy rövidebb és vastagabb legyen.
A fiú úgy hitte, egyedül volt ellenségei között, akik nem gyógyítanák meg és nem is segítenének neki. Mély lélegzetet vett, ráharapott a törölközőre és oldala felé nyúlt, hogy kihúzzon egy üvegszilánkot, ami épp a bordái alatt volt beágyazódva bőrébe. A szilánk könnyen kijött a csipesz fogai közé szorítva. Harry beledobta a mosdókagylóba, légzése nehéz volt.
Tovább szedegette az üvegszilánkokat a testéből, egyesével húzva ki őket az oldalából, a karjaiból és néhányat a hátából is. A törölköző hatékonyan fojtotta el kiáltásait.
xxx
A Grimmauld tér 12. számú ház kandallója zölddé változott és Lily szaladt ki belőle. Kiszúrta férje fáradt arcát az asztal köré gyűlt tömegben és felé sietett. James felállt, mikor meglátta.
- Ó, hála Istennek, hogy jól vagy! – mondta Lily szorosan átölelve őt. – Majd megőrültem az aggodalomtól, azt vártam, hogy hazagyertek!
- Tudom, sajnálom – válaszolt James. Teljesen elfelejtette, hogy azt mondta Lilynek, hogy Harryvel együtt hazamegy. – Elég őrültté váltak a dolgok.
Elmagyarázta neki, mi történt a Minisztériumban, miután ő elment. Lily leült az asztalhoz és halálra váltan hallgatta, ahogy James részletesen elmesélte, hogyan szökött vissza Harry majdnem Voldemorthoz.
- Ó, Merlin! – lehelte. – Ő is ott volt? – kérdezte, Voldemortra utalva. Smaragdzöld szeme kétségbeesette szelte át a termet. – Hol van Harry? Jól van? – kérdezte.
- Odafent van – válaszolta James. – Kingsley és Sirius bevitték az egyik fenti szobába – Lily szeme az ajtó felé villant és James máris nyúlt a kezéért, hogy megakadályozza, hogy felálljon. – Ne, Lily, csak… csak adj neki egy kis időt, hogy… lenyugodjon – mondta James nehezen. – Most nem akar majd beszélni senkivel.
Lily nem szólt semmit, de ülve maradt. Kétségbeesetten látni akarta a fiát, de tudta, hogy Jamesnek igaza van. Harry most valószínűleg túl mérges volt ahhoz, hogy bárkivel is találkozni vagy beszélni akarjon, beleértve őt is.
- Most mi fog történni? – kérdezte férjétől. – Mármint Harryvel.
James Dumbledore felé pillantott, ő maga sem volt biztos abban, hogy mit tartogatott a jövő fia számára. Dumbledore Lilyre nézett és várt egy pillanatot, mielőtt beszélni kezdett volna.
- Ma este beszélek Corneliusszal. Jelenleg nem tud arról, hogy Harry a Rendnél van. Valószínűleg azt hiszi, hogy visszatért Voldemorthoz – magyarázta Dumbledore. – Biztos vagyok benne, hogy nagyon meg fog könnyebbülni, hogy nem ez a helyzet. Nagyon becses számára a hírneve, ami örökre megtépázódott volna, ha Voldemortnak sikerült volna elvinnie Harryt – visszatért a csillogás kék szemébe. – Úgy hiszem, a miniszter könnyen meggyőzhető lesz arról, hogy Harry itt maradjon. Rettegne attól, hogy börtönbe vigyék, mivel Voldemort azt is megtámadhatná. Bizonyos vagyok abban, hogy Caramel hallgatni fog rám, amikor azt mondom neki, hogy biztonságosabb, ha Harryt a Főnix Rendje főhadiszállásán tartjuk. Voldemort nem támadhatja meg a főhadiszállást, amíg én vagyok a titokgazda.
- Nem vagyok benne biztos, Albus – mondta aggódva Minerva. – Lehet, hogy a miniszter úr nem akar majd kockázatot vállalni. Lehet, azt követeli majd, hogy adja át neki a fiút, hogy végezhessen vele.
- Nem fogja – biztosította Dumbledore, látva a két Potter pániktól eltorzult arckifejezését. – Caramel túlságosan is fél attól, hogy bántsa Harryt, főleg, mivel éppen most kapott emlékeztetőt, hogy Voldemort keze elér hozzá, ha akar – Dumbledore Jamesre és Lilyre pillantott. – Harry a kiválasztott – hangsúlyozta újból. – A túlélése bizonyítja a tényt. Voldemort tudja, hogy Harry végzete, hogy végezzen vele és mégsem ölte meg a gyermeket. Elhitte volna ezt bármelyikőtök, ha nem a saját szemetekkel látjátok? – tekintete végigsöpört az asztalnál ülő rendtagokon.
- Nem értem – mondta Tonks. – Úgy értem, örülök, hogy nem bántotta Harryt, de nem értem, miért. Miért hagyná életben Tudjukki Harryt?
- Egyszerű – magyarázta Remus. – Megölhette volna Harryt, de ha megteszi, azzal elismeri, hogy fenyegetést jelent rá egy egyéves gyerek. A világ mártírrá tette volna Harryt és Voldemortot kigúnyolták volna; a Sötét Nagyúr, akinek el kellett lopnia és megölnie egy csecsemőt az éj leple alatt, mert attól félt, hogy az később, ha már idősebb, megölheti őt – Remus megrázta a fejét. – Nem, ez nem elfogadható olyasvalaki számára, mint Voldemort. Hitt a jóslat érvényességében, de felhasználta és kiforgatta, hogy a saját célját szolgálja. Harryt, az egyetlent, aki megölhette, a saját védelmezőjévé tette, a pajzsává.
- Szinte látom, hogy Voldemort mennyire élvezi ezt – mondta Sirius izzó gyűlölettel. – A fiú, akinek meg kellett volna ölnie őt, az ő parancsára gyilkol.
Lily félrenézett, majd megszakadt a szíve, ahogy emlékeztették rá, mivé vált a fia; gyilkossá.
- Caramelnek el kell fogadnia Harry végzetét – folytatta Dumbledore. -, és ha nem teszi… – Dumbledore mély levegőt vett. – Nos, mint mondtam, senki nem viszi el innen Harryt, sem Voldemort, sem a halálfalói, még maga a mágiaügyi miniszter sem.
xxx
Harry nehézkesen kisétált a fürdőszobából. A dolgok összeúsztak előtte és hányingere volt. Sikerült eljutnia az ágyig, leült, és próbálta elérni, hogy a szoba abbahagyja a forgást. Pár percig csak ült és a légzésére koncentrált, nagy levegő be és ki. Nem tudott mást tenni, hogy munkára bírja az agyát a fájdalommal mellett. Sikerült kiszednie az összes szilánkot az oldalából, a karjaiból és vállából, de még így is sok maradt a hátában. Nem érte el őket, így muszáj volt feladnia. Csíkokra szakította Ferguson auror talárját és elállította velük a vérzést, többnyire. Egyértelműen az oldalán lévő vágás volt az, ami elég erősen vérzett ahhoz, hogy aggassza Harryt. A többi nagyjából rendben volt.
Harry felemelte a fejét és körbenézett a szobában, megkönnyebbülve, hogy a látása kitisztult. Szemügyre vette a szegényes szobát; egy kétajtós ruhásszekrény állt a sarokban, a négyoszlopos ágyon ült éppen, egy éjjeli szekrény, egy kis íróasztal és egy szék az ablak előtt, ez volt minden. Harry az íróasztalra bámult, ahol azt a régi pennát találta, amit később csipesszé alakított. Lábra kecmergett. Átsétált az asztalhoz és áthajolt rajta, hogy kinézzen az ablakon. Látta odakint a teljesen kihalt utcát. Még egy macska vagy kutya sem volt a környéken. Harry az utca kinézetéből és a parkoló autókból rájött, hogy a mugli világban voltak.
Harry felmászott az asztalra és elkezdte felfelé tolni az ablakot, hogy nagy nehezen kinyissa. Olyan volt, mintha évtizedek óta nem nyitotta volna ki senki. A nyikorgó ablak nagy zajt csapott, de Harry tovább erőltette. Az első emeleten volt, nem gondolta, hogy a zaj lehallatszódna a földszintre.
Az ablaknyílás elég széles volt, hogy Harry átmászhasson rajta. Lassan és olyan óvatosan, ahogy csak tudta, átlendítette magát a nyíláson, ajkába harapva, ahogy sérült, véraláfutásos, vérző teste tiltakozott a mozdulat ellen. Harrynek sikerült kihúznia magát az ablakpárkányra.
Nem volt annyira magasan, ha leugrott, megúszhatta a lehető legkevesebb sérüléssel. Harry megbecsülte a magasságot, behunyta a szemét és ugrott. Talpa földet ért és Harry kinyitotta a szemét, csak hogy halálra váltan vegye tudomásul, hogy ugyanabban a szobában volt, ahonnan az imént kiugrott. Ott állt a szekrény a sarokban, a négyoszlopos ágy, ami már foltos volt a vérétől, az éjjeliszekrény és az íróasztal a székkel a nyitott ablak előtt. Harry odament az asztalhoz és kitekintett. Ugyanaz a csendes és kihalt utca nézett vissza rá.
Szitkozódva húzódott vissza az ablakból. Varázslat volt. Csapdába esett a szobában és az egyetlen kifelé vezető út a zárt ajtón át volt. Harry tudta, hogy ki bírná nyitni pálca nélkül, de azzal is tisztában volt, hogy utána Isten tudja hány rendtaggal kéne szembenéznie. Harry nem győzhette le mindannyiukat, a jelenlegi állapotában nem, pálca nélkül és félig kivérezve.
Harry visszasétált az ágyhoz és ráborult, a hasán fekve, hogy védje szúró hátát. Mielőtt bármit is tehetett volna, becsukódott a szeme és eszméletét vesztette.
xxx
James egyet koppantott az ajtón, és várt. Nem jött válasz. James magában szitkozódott, mikor rájött, hogy az ajtó zárva volt. Nem fog behívni téged, mikor ő maga is be van zárva! – szidta le magát fejben.
Előhúzta pálcáját és kinyitotta a zárat. Lily megmozdult mellette, keze máris a kilincsen volt.
- Lily, várj – kezdte James, és felé nyúlt, hogy kezét az övén nyugtassa. – Hadd menjek be én először.
A zöld szempár összeszűkült.
- Miért? – kérdezte.
- Csak meg akarok bizonyosodni róla, hogy jól van, és tudod, nem fog megtámadni vagy ilyesmi – botladozott végig James a szavakon.
- James, az anyja vagyok – válaszolta Lily. – Tudom kezelni. Értem, durván fog viselkedni, valószínűleg össze van zavarodva, mérges és ijedt – áthelyezte testsúlyát, rosszul érintette, hogy a fia ilyen levert. – Meg kell mutatnunk neki, hogy nem vagyunk az ellenségei, hogy a helyzet ellenére ő nem fogoly.
James összeráncolta homlokát.
- Elég nehéz lesz, mikor ténylegesen az akarata ellenére tartjuk itt.
- Nos, akkor el kell érnünk, hogy itt akarjon maradni velünk – mondta Lily.
James bólintott és újból az ajtóra nézett.
- Akkor is, várj itt, amíg ránézek, jó?
Lily nem tűnt túl boldognak, de bólintott.
- Jó, siess!
James kinyitotta az ajtót és bepillantott. Meglátta Harryt, amint mély álomba merülve feküdt az ágyon. James szíve megugrott a mellkasában. Milyen kimerült lehetett Harry, hogy elaludt? gondolta. Harryhez sétált, az ajtóban hagyva Lilyt. Ígérete ellenére Lily is belépett, szemét alvó fián tartva.
James az ágy mellett állt meg. Harryre bámult, megjegyezve milyen békésnek és nyugodtnak tűnt most. Harry a hasán feküdt, pont, mint babakorában. James lekuporodott és felemelte kezét, hogy gyengéden odébb söpörje a haját. Hihetetlen érzés volt visszakapni a fiát, miután majdnem tizenöt éven át úgy hitte, hogy brutális halál áldozata lett. James ujjai épphogy hozzáértek Harry sötét fürtjeihez, mikor a fiú szeme hirtelen felpattant.
James lefagyott, észrevette a pánikot a rá bámuló smaragdzöld szempárban. Harry egy szempillantás alatt átgurult az ágy másik oldalára és leugrott. Lekuporodott, ténylegesen az ágyat használva védelemként. Nehezen lélegzett, kezét az oldalára kulcsolta, de szemét nem vette le Jamesről. Felemelte másik kezét, mire James meglátta a szoba másik feléből felé repülő széket.
James gyorsan elmozdult a pálca nélkül felé igézett szék útjából. Az egy csattanással a falnak vágódott és összetörve a földre esett.
- Hű! Harry! – kiáltotta James, feltartva két kezét. – Minden rendben. Nem foglak bántani.
Harry szeme mérgesen összeszűkült, ahogy Jamesre nézett. Keze újból felemelkedett, mire az íróasztal robogva elindult az auror felé. Ezúttal James nem tudott elég gyorsan ellépni az útjából, az asztal elütötte és fájdalmasan a földre taszította.
Lily felkiáltott, ahogy meglátta férjét a földre esni. Villámgyorsan előhúzta pálcáját, de habozott, hogy fia ellen használja. Meglátta, hogy Harry keze megint meglendült, ezúttal pedig a szekrény emelkedett fel és indult el James felé.
- Harry! Ne! – Lily keresztülrohant a szobán és megállt James előtt, aki közben felkelt a földről.
Lily kiáltását hallva Harry ránézett, kezével habozott, közben még mindig a lebegtetve a szekrényt. Megfejthetetlen arckifejezéssel bámulta Lilyt. Arcát hirtelen düh öntötte el és kezével Jamesre és Lilyre célzott. A szekrény feléjük repült, de mindketten elugrottak az útjából, így az mennydörgésszerű robajjal a falba csapódott.
James és Lily kezében is ott volt a pálca, meg is célozták Harryt, de nem voltak képesek varázslatot használni ellene. Láthatták, hogy Harry azért viselkedett így, mert ijedt volt és ideges. Meg kellett nyugtatniuk, nem tovább fokozniuk a félelmét azzal, hogy rátámadnak.
- Harry, kérlek, csak várj egy kicsit és hallgass… - próbálkozott Lily, de Harry máris kiszemelte az ágyat, mint következő eszközt.
Az ágy a levegőbe emelkedett és több tíz centire a földtől lebegett. De mielőtt még rájuk uszíthatta volna, Harry pár lépést hátratántorodott, arca hirtelen elsápadt. Fájdalmas kifejezés jelent meg vonásain, és mindkét kezét az oldalába mélyesztve meggyörnyedt. Az ágy egy robajjal visszazuhant, Harry pedig gyötrelmesen nyöszörögve a földre esett.
- Harry? Harry? – James és Lily is Harryhez siettek, átrohanva a törött bútorok romjain.
Harry az oldalát markolta, légzése erőltetett és nehéz volt. James érte el először, Lily szorosan mögötte volt. James próbálta megnézni, mi volt a baj, de amint Harry hátához ért a kezével, a fiú fájdalmasan összerándult, mintha égette volna az érintése. Harry ellökte magát mindkét szülőjétől, arcát eltorzította a düh és a fájdalom. A falnak vetette hátát.
- Harry…? – James megint felé mozdult, és előrenyúlt.
- Ne! – sziszegte Harry és gyűlölettel meredt rá. – Ne érj hozzám!
James megállt mozdulat közben, kezét Harry felé nyújtva. Pillantása Harry arcáról az oldalára esett, a pontra, amit mindkét kezével szorított. Ekkor látta meg a sötét foltot a fekete felsőn és skarlátvörös vért Harry kezein.
- Megsebesültél! – kiáltotta James, szíve megugrott félelmében.
Lily is látta és közelebb mozdult, remegő kezét felé nyújtotta.
- Harry…?
- Azt mondtam, ne érj hozzám! – ismételte Harry fájdalmas torokhangon.
- Harry, kérlek, te vérzel – mondta Lily, lassan közelebb haladva. – Kérlek hagyd, hogy segítsünk neked.
Harry fájdalommal teli szemekkel nézett rá és Lily látta, amint újból elönti őket a düh.
- Nincs… szükségem… a segítségetekre! – sziszegte, közben arcából rohamosan tűnt el a szín.
- Harry! – James megint megmozdult, kezével felé nyúlva.
Sercegés hallatszott, majd egy mágialöket robbant fel körülöttük. Jamest és Lilyt hátrataszította a kitörés és hangos csattanással a földre estek. Felültek, hogy Harryre nézzenek, aki még mindig hátát a falnak vetve ült és sötéten bámult rájuk. Több szikra is kiröppent feléjük figyelmeztetésképp, hogy maradjanak távol.
A szoba ajtaja kinyílt és több rendtag rohant be kivont pálcákkal, harcra készen. Sirius volt az, Kingsleyvel, Remusszal és Mordonnal. Elszörnyedt pillantást vetettek a pusztítás sújtotta szobára, benne a törött, össze-vissza heverő bútorokkal. Meglátták a három Pottert a sarokban és feléjük siettek.
- James! Jól vagytok? – kérdezte Sirius. – Hallottuk a csattanást és… mi…! – elhalványult, ahogy meglátta Harryt, izzadt arcán fájdalmas arckifejezéssel, kezeit az oldalához szorítva. – Harry? Mi történt? – kérdezte, gyomra pedig felkavarodott, ahogy észrevette véráztatta kezeit.
- Megsebesült – mondta Remus, James mellé térdelve. Vérfarkas érzékeivel kiszagolta a vért, még azelőtt, hogy meglátta volna Harryt.
- Hozok valamit, hogy elállítsuk a vérzést! – mondta Sirius és a fürdőszobába rohant egy törölközőért.
Harry vészesen közel érezte magát ahhoz, hogy elveszítse eszméletét és küzdött, hogy öntudatánál maradjon, hogy éber maradjon így, ellenségekkel körülvéve.
Remus Harry két keze felé nyúlt, próbálta odébb húzni őket, hogy megnézhesse, mitől vérzik ennyire. A mágikus szikrák újból életre keltek, kis híján megégetve a vérfarkast.
Kingsley és Mordon az ajtó közelében maradtak, pillantásuk a vérző fiúról a törött bútorokra és a kétségbeesett szülőkre vándorolt.
Sirius kiáltása hallatszott a fürdőből.
- James! James, gyere ide!
James sietősen talpra állt és a fürdőbe futott.
- Mi az? – kérdezte.
Sirius egy törölközőt tartott a kezében, de szeme döbbenten meredt a mosdókagylóra. James követte pillantását és meglátta benne a rengeteg véres üvegszilánkot. A férfi lélegzete elakadt a látványtól.
- Ó, Istenem! – kiáltotta, közelebb lépve a kagylóhoz. Pillantása megtalálta a tükör alatti kis polcon nyugvó csipeszt. – Ó, Istenem! – mordult fel, ahogy rájött, mit kellett tennie Harrynek.
- Nem értem – rázta meg a fejét Sirius. – Hogy történt ez?
Jamesnek hányingere lett, megragadta a mosdókagylót, szemeit szorosan összezárta.
- Én tettem – ismerte be. – Véletlenül eltaláltam egy varázslattal és átesett egy üvegkirakaton – James megrázta a fejét, bűntudat marta belülről. – Miattam sérült meg – kinézett Harryre. Nem csoda, hogy hozzám vágott dolgokat! gondolta magában. Valószínűleg retteg, hogy újból bántani fogom! Megfordult, hogy Siriusra nézzen.
- Menj Dumbledore-ért! – mondta. – Szólj neki, hogy szükségünk van egy gyógyítóra! Most!
xxx
Madame Pomfrey kilépett a kandallóból Dumbledore oldalán és gyorsan leporolta talárját. Azonnal meglátta Lily sápadt, pánikkal teli alakját.
- Ó, köszönjük! Annyira köszönjük, hogy eljöttél, Poppy! – mondta Lily. – Örökké hálásak leszünk a segítségedért – mondta és gyorsan megölelte a nővért és egyben kolléganőjét.
Poppy összeszorított szájjal mosolyodott el. Igazság szerint szokatlanul ijedt volt attól, hogy ide kellett jönnie. Dumbledore korábban megjelent a bejárati ajtajánál és a segítségért kérte egy bizalmas ügyben. Tekintve, hogy még tartott a nyári szünet és további három hét volt a Roxfort nyitásáig, Poppy több, mint kíváncsi volt, hogy mit akarhat tőle az igazgató. Belement és csak az idefelé vezető úton magyarázta el Dumbledore, hogy a Főnix Rendjének főhadiszállására viszi, egy titkos társaságéra, ami Voldemort ellen jött létre és hogy neki kellett megvizsgálnia és valószínűleg meggyógyítania a hírhedt Sötét Herceget, aki valójában Harry Potter volt, James és Lily Potter idősebb fia.
Poppy sok-sok kérdést tett fel, de ezekre Dumbledore minden egyes alkalommal ugyanazt felelte,
- Részletesen megbeszéljük, amint a főhadiszállásra értünk.
Poppy nem volt biztos abban, hogy egyáltalán a közelébe akar menni egy halálfalónak, egy gyilkosnak, még ha csak tizenhat éves is volt. De nővér volt és esküt tett, hogy segít a szükségben lévőknek, mint gyógyító. Dumbledore mögé lépett és Lily felvezette őket az emeletre, majd végig egy sötét folyosón egy szobához, ami előtt két férfi állt őrt.
Mordon a nővér felé biccentett, mikor a közelébe értek.
- Alastor Mordon, auror – mutatkozott be. – Ő itt Kingsley Shacklebolt auror. Ne aggódjon, Madame Pomfrey, végig maga mellett leszünk. Nem kell félnie.
Poppy elmosolyodott és bólintott.
- Biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz – mondta nehézkesen.
Lily, aki megpróbálta figyelmen kívül hagyni ezt a beszélgetést, kinyitotta az ajtót és bevezette a négy embert. Poppy besétált és levegőért kapott, mikor megpillantotta a szoba állapotát. Mindenhol törött fa hevert. A bútorzatból maradt hulladék a szoba egész hosszában jelen volt. Hangokat hallott, majd meglátta, ahogy három ember egy fiatal fiú előtt térdel, és könyörög neki, amire a fiú konkrétan ügyet sem vetett.
Poppy szeme elkerekedett, ahogy jobban megnézte a fiút. Előretántorodott pár lépést, szeme hihetetlenül tágra nyílt.
- Harry? – suttogta.
Mindenki megállt a szobában és vagy Poppyra vagy a rendkívül meglepettnek tűnő Harryre meredt, aki nevének hallatán elfordította a fejét és tekintete találkozott a nővérével.
- Ó, te jó… te vagy az! Harry! –sietett felé Poppy.
James, Remus és Sirius azonnal odébb mozdultak, helyet adva a nőnek, hogy Harryhez férjen. A sötét hajú fiú nem tett vagy mondott semmit, egyszerűen csak bámulta Poppyt, meglepődve a felbukkanásán.
- Ismeri őt? – kérdezte Mordon mogorva, gyanútól súlyos hangon.
Poppy figyelmen kívül hagyta a kérdést és előrenyúlt, hogy megérintse Harry arcát, ellenőrizve a testhőmérsékletét.
- Lángolsz – mondta. Szeme Harry kezére vándorolt, ami az oldalához volt kulcsolva. – Hadd lássam – gyengéden megérintette a kezét, és félretolta.
Mindenki megrökönyödésére, Harry engedte. Leengedte kezeit, ugyan fájdalmasan grimaszolt és gyors, rövid lélegzeteket vett, de úgy tett, ahogy a nővér kérte.
- Rendben, Harry, fel kell kelned és lefeküdnöd az ágyra. Nem látom rendesen a sebet, ha így meg vagy görnyedve – mondta Poppy.
James rögtön nyúlt, hogy segítsen Harrynek felállni.
Harry elhúzódott, kivéve karját James fogásából. James a visszautasítástól kábultan ült vissza.
- Harry…?
- Elhagyná mindenki a szobát, kérem? Lazítania kell és nyilvánvalóan nem tud ennyi emberrel idebent – mondta Poppy kinyitva gyógyítói táskáját, amiből különböző fiolákat vett ki és sorakoztatott fel az éjjeliszekrényen.
- Itt kell maradnunk a védelme érdekében – mondta Kingsley.
- Nincs rá szükség – mondta Poppy az aurorra pillantva.
- Hogyan lehet az, hogy ismeri? – kérdezte újból Mordon, aki nem volt hajlandó elmenni, míg választ nem kap.
Poppy felállt és megfordult, hogy a szemébe nézhessen.
- Először meg kell gyógyítanom, már így is túl sok vért vesztett. Amint végeztem, válaszolok a kérdéseikre.
Mordon nem szólt semmit, viszont kivonult a szobából, mágikus szeme cikázott és még egyszer szemügyre vett mindent, mielőtt távozott volna. Dumbledore és Kingsley követték. Lily ott maradt, ahol volt.
- Én maradok, lehet, hogy segítségre lesz szükséged …
- Minden rendben, Lily – szakította félbe Poppy. – Megoldom.
Lily hezitált, de Remus karon fogta és kivezette. Sirius ugyanezt tette Jamesszel. A habozó szülőket végül a barátaik kényszerítették ki a szobából.
Amint mindenki elhagyta a szobát és az ajtó bezárult, Poppy segített Harrynek felállni és az ágyhoz sétálni. Harry az ágyra omlott, sziszegett és nyögdécselt a szúró érzéstől, mikor háta a plédhez ért. Meg akart fordulni, de Poppy már az oldalán lévő vágáson dolgozott, megvizsgálta, mielőtt gyógyítani kezdte volna.
xxx
Durván fél óra telt el, mire Poppy lejött, sietve szedve a lépcsőfokokat, elveszett kifejezéssel tekintve körbe a házban. Dumbledore és a többiek a konyhában ültek és a szélesre tárt ajtón keresztül meglátták, ahogy a zavarodott nővért őket keresi.
- Poppy! – állt fel Lily, felkeltve a másik nő figyelmét.
Poppy odasietett hozzá, arckifejezése nyugtalan és aggódó volt.
- Lily, szükségem van pár dologra – mondta. – Sok vért vesztett, van nálam egy pár fiola vérpótló főzet, de félek, hogy nem lesz elég. Tudnál intézni még pár fiolányit?
- Persze – bólintott Lily. – Máris hozom őket. Több is van otthon.
- Véraláfutást gyógyító kenőcs is kell még – megrázta a fejét, arcán haragos kifejezéssel. – Borzalmasak a sérülései! Azt mondta, a nurmengardi gyógyító rendbe hozta őt, de kétlem. Elöl teli van zúzódásokkal!
- Mi van a vágásokkal? – kérdezte aggódva Lily. – Mennyire súlyosak? Egyikünket sem engedett elég közel, hogy megnézhessük.
- Maga próbálta kivenni az üvegszilánkokat – mondta Poppy, a legkevésbé sem boldogan. – De még így is maradt néhány a hátában, amit nem tudott elérni – James felnézett rá, szörnyen bűnösnek érezve magát. – Nem aggódom miattuk, egy egyszerű Episkey varázslat kell majd csak, miután kivettem a maradék szilánkot – folytatta Poppy. – Három fiola fertőtlenítő főzetet fogok neki adni, hogy kizárjuk az elfertőződés eshetőségét. Jobban aggódok a normális vérszintet elérése és a zúzódások kezelése miatt.
- Megyek, elhozom a kenőcsöt és a főzeteket. Pár perc és itt vagyok – mondta Lily.
Poppy megfordult és visszaindult volna az emeletre, mikor James hirtelen megszólította.
- Madame Pomfrey? – Poppy megállt és visszafordult, hogy ránézzen. – Honnan ismeri Harryt? – kérdezte. Nem tudott rájönni, hogy volt lehetséges, hogy a roxforti nővér ismerte Harryt. Azon is meglepődött, ahogy Harry vele viselkedett. Közel engedte magához, pedig mindenki mást ellökött.
- Még mindig magyarázattal tartozik nekünk! – tette hozzá Mordon.
Poppy bosszús arckifejezéssel nézett rá.
- Semmivel sem tartozom magának, Mordon auror – mutatott rá. – A kapcsolataim személyesek és senki sem kötelezhet rá, hogy kitárgyaljam őket – Jamesre pillantott, majd Lilyhez fordult, aki még nem ment el. – De megértem, hogy a körülmények magyarázatot követelnek – ismerte el. Dumbledore-hoz fordult. – Emlékszik, mikor hat hónappal ezelőtt megtámadták az otthonomat?
Dumbledore meghajtotta a fejét.
- Emlékszem – válaszolta komolyan.
Poppy körbenézett a szobában, Dumbledore-nak és Lilynek már elmesélte, hogy mi történt, de a többiek nem tudtak róla.
- A férjem, Paul és én a kertben voltunk, mikor hirtelen halálfalók csaptak le ránk – kezdte Poppy. – Megkínoztak minket, mindkettőnket alávetettek a Cruciatus átoknak, próbáltak rávenni, hogy megszűntessük a védelmet, hogy beléphessenek az otthonunkba. Amikor ellenálltunk, úgy döntöttek, inkább felgyújtják a házat, benne a csapdában ragadt két gyerekünkkel. Otthagytak minket, hogy tehetetlenül nézzük, ahogy leég a házunk és semmit sem tehettünk, hogy megmentsük rémült gyermekeinket. Senki sem próbált segíteni. Még az istenverte szomszédaink is túlságosan féltek, hogy segítsenek, rettegve a halálfalóktól. Amikor a maszkos férfiak elmentek, még akkor sem jött senki segíteni. Aztán egyszer csak a semmiből felbukkant egy fiatal fiú és egy pillanatnyi hezitálás nélkül bevetette magát az égő házunkba. Megmentette Jennát és Davidet, kihozta őket és levette rólam és Paulról a gúzsba kötő átkot. Megkérdezte, mi történt és beszéltem neki a halálfalókról. Még most is emlékszem a dühre a szemében. Azt mondta, ne aggódjak és hogy a halálfalók nem fognak többé bántani minket. Megköszöntem neki és megkérdeztem, ki ő, de csak rám mosolygott és annyit mondott, hogy Harrynek hívják. Sosem láttam többet, egészen a mai napig – fejezte be.
- Ez nevetséges! – kezdte Mordon mérgesen. – Tényleg azt várja, elhiggyük, hogy az a fiú megmentett két ártatlan gyereket?
- Nem várok el semmit – válaszolt Poppy nyugodtan. – Én csak elmondom, honnan ismerem Harryt.
- Poppy, tisztán láttad az arcát? – kérdezte Lily. – Úgy értem, egész biztosan Harry volt, nem viselt maszkot, hogy elrejtse az arcát, ugye?
- Nem, nem volt rajta maszk – válaszolta Poppy.
- De akkor miért nem szóltál, hogy úgy nézett ki, mint James? – kérdezte meglepetten.
Poppy visszanézett Jamesre egy pillanatig tanulmányozva az arcát.
- Nem kapcsoltam őket össze – mondta bocsánatkérően. – Tényleg úgy éreztem, hogy már láttam Harryt korábban, ismerősnek tűnt és emlékszem, hogy próbáltam kitalálni, hogy egy korábbi roxfortos diák lehetett-e, de nem kötöttem Jameshez vagy hozzád – mondta Lilynek. – Elismerem, hogy van hasonlóság, de tényleg elvárnád, hogy kitaláljam, hogy az idegen, aki megmentette a gyerekeim életét, a fiad, aki elvileg már tizenöt éve meghalt?
Lily nem válaszolt, de megértette, mit próbált mondani Poppy. Eszébe jutott, mikor Poppy hat hónappal ezelőtt mesélt neki a fiúról, aki segített neki és megmentette a kis Jenna és David életét. Emlékezett, hogy milyen bátornak és csodálatosnak képzelte a fiút, amiért ilyen bátor dolgot tett. Most tudva, hogy az ő fia volt, hihetetlen büszkeség töltötte el.
Dumbledore elmosolyodott és Jameshez fordult.
- Nos, úgy tűnik, a mi Harrynknek van egy kis „embermentési hajlama".
Mordon felállt, frusztrációjában az asztalra csapva.
- Ugyan már, Albus! – kiáltotta. – Gondolkodj el ezen egy pillanatra! Mi most Voldemort képzett bérgyilkosáról beszélünk! Hogyan menthetne meg valaha is egy ártatlan életet? – kérdezte. – Nem látjátok, hogy mit csinál a fiú? Ezt megrendezték! – kiáltott, ujjával Poppyra mutatva. – Előre meg volt tervezve! Ő küldte azokat a halálfalókat, hogy bántsák a családot, aztán feltűnt, hogy megmentse őket. Színjáték volt!
- Hallgass el, Alastor! – kiáltotta Lily, aki már nem volt képes többet elviselni. – Csak hallgass el! Fogalmad sincs, miről beszélsz!
- Pontosan tudom, hogy miről beszélek! – sziszegte Mordon. – Ti mind nem látjátok az igazságot, a vérkötelék és a kapcsolatok elvakítanak titeket! – vádolta őket. – Gondoljatok csak bele, miért mentene meg valakit, ha az ő saját emberei, a halálfalók azért lettek odaküldve, hogy végezzenek velük? Nem harcolna a saját oldala ellen, nem igaz?
- Akkor magyarázd meg, miért színészkedett volna? – kérdezte Remus. – Miért menne át érte azon a sok fáradtságon? Mit ért volna el vele?
Mordon Remusra bámult.
- Ezt! – kiáltotta. – A bizalmat, amit most Madame Pomfrey-tól kap!
- Ó, ugyan már! – kiabált Sirius. – Úgy érted, Harry tudta, hogy hat hónappal később foglyul ejtik és Poppy Pomfrey fog eljönni meggyógyítani, ezért el kellett nyernie a bizalmát azzal, hogy azt tetteti megmenti őt és a családját? Komolyan ezt mondod?
Mordon hirtelen nem szólt semmit. Bosszúsan felmordult.
- Nem tudhatjuk, hogy működik az ellenség elméje. Eltúlzottnak tűnhet…
- Mert eltúlzott is – szólt közbe Remus.
- Van különbség a paranoia és komplett elmebaj között! – mutatott rá Sirius.
- Uraim – szólalt fel Dumbledore, mielőtt még Mordon válaszolni tudott volna. – Senkinek sem fog a javára válni, ha magunk közt vitázunk. A tény továbbra is az, hogy Harry óriási együttérzést mutatott valaki más irányába. A saját életét tette kockára, hogy megmentsen két gyermeket. Ez épp elég indok nekünk, hogy küzdjünk érte.
Mordon egy szót sem szólt és ellépett az asztaltól, hogy kibicegjen a szobából. Távozásával a többiek is elcsendesedtek. Lily megfordult és a kandallóhoz ment, kézbe véve egy maroknyi hopp-port. El kellett mennie, hogy összeszedje a dolgokat, amik a fia gyógyításához voltak szükségesek.
xxx
Poppy belépett a szobába, kezében a fiolákkal és egy tubus kenőccsel, amit Lily hozott Godric's Hollowból. Harryt az ágyon ülve találta, az ablakon bámult kifelé.
- Remélem, nem azon gondolkozol, hogy kiugrasz – jegyezte meg Poppy.
Harry elmosolyodott és lehajtotta a fejét.
- Nem, már próbáltam – válaszolta.
Poppy szigorú pillantást vetett rá, azt a fajtát, amivel általában a roxforti diákjait díjazza, akik valamilyen csíny vagy buta kihívás miatt sérültek meg. Odasétált hozzá és az ágyra ejtette a bájitalokat és a kenőcsöt.
- Tessék, vegyél be ebből hármat – adta át a bájitalokat Harrynek.
Harry elvette a fiolákat, de nem itta meg őket azonnal. Egyesével kinyitotta őket és előbb beleszagolt, majd egy cseppet a nyelvére engedett.
- Tudod, ha meg akarnálak ölni, nem fáradnék azzal, hogy meggyógyítsalak – mondta Poppy. – Túl nagy fáradtság helyrepofozni téged, csak hogy utána megmérgezzelek.
Harry rá somolygott.
- Nem rád gyanakszom, hogy meg akarsz megölni – válaszolta és megitta a harmadik és egyben utolsó bájitalt.
- Á – mosolygott Poppy és egy bonyolult pálcamozdulattal ellenőrizte a vérszintjét. – Értem, a Rend tagjaiban nem bízol.
- Meglepő, tudom – gúnyolódott Harry. – Ki vonná kétségbe az ellenségei szándékát?
Poppy felvonta a szemöldökét. Az ingére mutatott és Harry kigombolta, majd kicsusszant belőle. Poppy odébb sétált, hogy megvizsgálja a hátát.
- Nos, a bizalom kétirányú – mélázott el, miközben végigfuttatta ujjait a fiú hátán, megfigyelve a vágásokat, amikben még mindig üvegszilánkok voltak. – Megkérdezték, honnan ismerlek és elmondtam nekik, hogy te voltál az a fiú, aki megmentette a gyerekeim életét. Mordon aurornak volt egy remek teóriája, hogy megmagyarázza, miért tetted.
- Igen? – kérdezte Harry.
- Azt hiszi, hogy kitervelted az egészet, a támadást, a halálfalókat, a tüzet, mindent, csak hogy eljátszhasd a hős szerepét és elnyerd a bizalmamat – magyarázta Poppy, megrázva fejét a puszta gondolatra.
Harry hirtelen elhúzódott tőle és megfordult, hogy ránézhessen.
- Azt hiszed, színjáték volt? – kérdezte halkan, zöld szemével Poppy arcát kutatva. Nyilvánvaló méreggel félrenézett és megrázta a fejét. – Tudod mit? Higgy, amit akarsz! – mondta és az ingért nyúlt, hogy visszavegye.
Poppy felé nyúlt és a kezével megállította, kihúzva az inget a szorításából.
- Tudod, mit hiszek? – kérdezte Poppy. – Úgy hiszem, hogy megmentetted a gyerekeim életét a sajátod kockáztatásával. Csak azért meséltem el, hogy mit mondott Mordon auror, hogy megmutassam, nem bízik benned – mélyen Harry szemébe nézett. – De én igen. Bízom benned, mert segítettél nekem, pedig nem kellett volna és ezért én is mindig segíteni fogok neked.
Harry nem szólt semmit, de ellágyult az arckifejezése. Poppy odébb húzta a kezét, sürgetve, hogy forduljon meg, hogy befejezhesse a vizsgálatot.
- Rendben, van pár vágás, amiben még mindig ott az üvegszilánk, úgyhogy zsibbasztó főzetet fogok neked adni. Azzal elviselhetőbb lesz.
- Ne fáradj – vitázott Harry. – Utálom a zsibbasztó bájitalokat. Utána még órákig ott marad az a fura érzés a számban. Csak csináld, ezelőtt is kibírtam, most is menni fog.
Poppy nem tűnt túl elégedettnek.
- Nem érdekel, milyen érzés marad a szádban. Beveszed a zsibbasztó bájitalt – Harry orra alá dugta a szóban forgó fiolát. – Nem tudom elhinni, hogy ekkora gyötrelemnek tetted ki magad – mondta, előhúzva egy csipeszt.
Harry vállat vont, kedvetlenül szemezve a zsibbasztó főzettel.
- Gondoltam, itt vagyok egyedül, jobb, ha teszek valamit a kényelmetlenség és a fájdalom ellen.
Poppy megakadt és Harryre nézett.
- Nem vagy egyedül, Harry – mondta. – Itt vannak a szüleid. Ne bízz senki másban, de abban mindig bízhatsz, hogy a szüleid segíteni fognak neked.
Harry nem szólt semmit. Még egy pillanatig a fiola zsibbasztó főzetre bámult, aztán felnyitotta és egy húzásra kiitta. Visszanézett Poppyra, szemei máris üvegesek lettek a bájital hatására.
Poppy nem mondott semmit, figyelmét a Harry húsába ágyazódott üvegszilánkoknak szentelte. Megragadott egyet és kihúzta.
xxx
Poppy az utolsó szilánkot is kiszedte Harry hátából, majd kimondta az Episkey varázsigét, hogy összezárja a vágást. Letette a véres csipeszt és újból megvizsgálta a bőrét, ellenőrizve, hogy minden sebet megfelelően összezárt. Megveregette a fiú vállát és rámosolygott.
- Kész van – mondta neki.
Harry ledőlt az ágyra, a hátára, és megkönnyebbülve hunyta be a szemét, mikor a mozdulat nem okozott éles fájdalmat. Poppy megismételte a folyamatot a felsőtestén. Már korábban meggyógyította az oldalán lévő mély vágást, ami miatt olyan súlyosan vérzett, de újból ránézett, arra az esetre, ha akkor nem vett volna észre valamit.
- Rendben, most jöhet a kenőcs – mondta Poppy és kinyitotta az üveget.
Elkezdte bekenni véraláfutásos felsőtestét a sűrű krémes anyaggal.
- Jézus, ez bűzlik! – panaszkodott Harry. – Meddig kell ezt magamon tartani?
- Legalább egy órát – válaszolta Poppy. – Utána lezuhanyozhatsz.
Harry visszatette fejét a párnára és csendben maradt.
Poppy bekente a kenőccsel Harry bordáit, oldalát és mellkasát. Még a csuklóira is kennie kellett egy vékony réteget, mivel a Nurmengardban rárakott fémbilincs csúnyán felsértette a bőrét.
Mikor végzett, Poppy hátralépett, szemlátomást elégedetten munkája láttán. A maradék fiolát az éjjeliszekrényre halmozta, az egyetlen bútorra a szobában, az ágyat leszámítva, ami még ép volt.
- Ezeket kell bevenned, négy-hat óránként – utasította, rámutatva a fájdalomenyhítő fiolákra. – És ezeket naponta egyszer a következő három napban. Megvéd az üvegszilánkok miatti fertőzésekkel szemben – ezután felvette a vérpótló bájitalt. – Ebből pedig még egyet a mai napon és egyet holnap is, annyinak elégnek kell lennie.
Harry csak nézte, jól szórakozva a szigorú hanghoz tartozó gondoskodó szavakon. Furcsa kombináció volt.
- Kérhetek tőled még valamit? – kérdezte Harry.
- Persze – válaszolta Poppy.
- Gondolod, hogy tudnál nekem szerezni pár tiszta ruhát? – kérdezte Harry. – Már lassan öt napja hordom ezeket.
Poppy elmosolyodott.
- Gondolkodtam is, hogy mi lehet ez a szag – ugratta.
- A kenőcsöd az – védekezett Harry.
Poppy elnevette magát.
- Meglátom, mit tehetek – az ajtóhoz sétált és kislisszant.
Harry felállt és a fürdőszoba felé vette az irányt. Levette ruháit és belépett a zuhany alá, olyan forróra állítva a vizet, amennyit csak el bírt viselni. Hagyta, hogy végigfolyjon rajta a víz és lemossa a vastag krémet a testéről. A vízáradat a vállát verte, elvéve a feszültséget fájó izmaiból. Harry hosszú percekig csak állt az erős vízsugár alatt és hagyta, hogy végigfolyjon rajta.
Törölközővel a derekán visszasétált a szobába. Megkönnyebbülten látta, hogy egy egyszerű kék felső és fekete farmer volt az ágyra terítve. Poppy nem volt a szobában. Harry felvette a ruhákat és visszament a fürdőszobába, hogy felöltözzön.
Könnyedén belecsusszant a ruhákba és úgy döntött, inkább nem agyal azon, hogy kié lehettek. Nem fog ezen gondolkodni. Harry letörölte kezével a párás tükröt, hogy meglássa saját arcát visszabámulni rá.
A csipeszre nézett, ami még mindig a polcon feküdt. Felvette és élénk zöld szemével tanulmányozni kezdte. Berakta a csap alá és lemosta róla a vérfoltokat. Egy pillanatig a kezében tartotta a csipeszt, majd behunyta szemét és mély sóhaj hagyta el a száját. A csipesz visszaváltozott a pennává, mielőtt felvette volna új formáját. Harry kinyitotta szemét és a tenyerében fekvő éles késre bámult. A markolatánál fogva megragadta és feltartotta, hogy megvizsgálja. Egy hosszú pillanatig a késre bámult, majd hátsó zsebébe csúsztatta és kisétált a fürdőszobából.
