Lemondás a jogokról: A történet Kurinoone The Darkness Within című munkájának fordítása, aki engedélyt adott nekem a magyar verzió publikálására. Kurinoone kijelenti, hogy semmilyen joga nincs a Harry Potter felett és benne minden felismerhető J. K. Rowling-hoz tartozik. Emellett a történetet egy másik fanfic inspirálta, ez Project Dark Overlord műve: A Shattered Prophecy.
17. fejezet – Hűség
James halkan lelopakodott a lépcsőn, közben próbálta elkerülni, hogy beleütközzön valamibe a sötét folyosón. A saját otthonában képes volt végigsétálni teljes sötétségben és mégis tudta, hogy merre megy, de a főhadiszálláson más volt a helyzet. Látta, hogy apró fénysugár szűrődik ki a konyhaajtó alatti résből, így felé sietett. Kinyitotta az ajtót és ott találta a feleségét az asztalnál, előtte egy gőzölgő bögrével. Lily fáradtan a férjére mosolygott.
- Jó reggelt – mondta halkan. Lehet, hogy reggel öt óra volt, de akkor is reggel volt.
James besétált és halkan becsukta maga mögött az ajtót.
- Jó reggelt – viszonozta a köszönést. Feleségéhez sétált, majd kezébe vette a nő arcát, gyengéden megcirógatva ujjával az orcáját. – Te sem tudsz aludni, mi?
Lily csak sóhajtott és felnyúlt, hogy megérintse James kezét.
- Nem – felelte.
James elhúzta a kezét és leült mellé. Ő is ugyanúgy érezte magát. Egész éjjel éberen feküdt az ágyában és csak bámulta a plafont. Észrevette, mikor Lily felkelt az ágyból és kislisszant a szobából, de feltételezte, hogy csak a mosdóba ment ki. Csak miután majd fél óráig volt távol, kelt fel James, hogy átkutassa utána a főhadiszállást.
- Harry még mindig alszik? – kérdezte Lily tudva, hogy James, akárcsak ő maga, benézett a fiú szobájába lefelé jövet.
James bólintott.
- Igen, mélyen alszik – felelte. – Épp most vetettem rá egy gyors pillantást. Ezúttal az ajtó mellett maradtam, nehogy megint felriasszam.
Lily arckifejezése elsötétült és félrenézett, tekintetét a lesúrolt faasztalra szegezte.
- Sose képzeltem volna, hogy így alakul majd a viszontlátásunk – mondta szomorúan. – Olyan dühös volt – suttogta a fejét rázva.
James bólintott, még mindig gyötörte a bűntudat.
- Jó okkal – mondta. – Megsérült és még csak nem is tudtam róla – megrázta a fejét és levette a szemüvegét, hogy megdörzsölje a szemét. – Ellenőriznem kellett volna. Ez kellett volna legyen az első dolgom, mikor idehoztam.
Lily először nem szólt semmit. Igazság szerint őt is bosszantotta James. Meg kellett volna néznie, hogy Harry megsérült-e, miután ő maga hajította át az utcán, keresztül egy kirakaton. Az, hogy szándékosan vagy véletlenül tette, nem számított.
- Mit gondolsz, Dumbledore-nak sikerül majd meggyőznie a minisztert? – tette fel Lily a kérdést, ami ébren tartotta az éjjel.
Jamesnek eltartott pár pillanatig, hogy válaszolni tudjon.
- Nem tudom – válaszolta őszintén. – Remélem, hogy igen, Dumbledore igen meggyőző tud lenni – tette hozzá.
Lily Jamesre nézett, zöld szeme aggodalommal telt meg.
- Mi van, ha nem sikerül? – kérdezte suttogva. – Mi van, ha a miniszter ragaszkodik majd ahhoz, hogy újból letartóztassa Harryt? Akkor mit csinálunk?
James is feltette már magának ugyanezt a kérdést. Azóta gondolkozott ezen a forgatókönyvön, mióta Dumbledore elmondta neki, hogy beszélni fog Caramellel, hogy meggyőzze arról, hogy Harry a főhadiszálláson maradhasson.
- Akkor fogjuk Harryt és elmenekülünk – felelte James.
- Hová? – kérdezte Lily, nem szállva szembe a javaslattal. – Hová menjünk?
- Bárhová – felelte James. – Elhagyjuk az országot, elrejtőzünk a mugli világban, ha arra lesz szükség – James felesége aggódó szemébe nézett. – Nem veszítem el őt újra, Lily. Sem az ellenségeim, sem a saját embereim javára.
Lily bólintott. Apró mosoly tűnt fel az arcán.
- Reméltem, hogy valami ilyesmit mondasz majd – mondta megkönnyebbülten. – El sem tudom mondani, mennyire összetörné a szívem, ha feladnád.
James fáradtan elmosolyodott.
- Sose adom fel – biztosította. – Ez a szó nem szerepel a szótáramban – viccelődött.
- Gyakorlatilag ez több szó – mutatott rá Lily.
- Tudod, hogy hogy értem – mondta James egy kis nevetés kíséretében.
Mindketten elcsendesedtek és csak ültek az asztalnál, elveszve gondolataikban arról, hogy mit tartogat a jövő.
- Mondott Madame Pomfrey bármit is Harryről, mielőtt elment? – kérdezte James.
- Nem, csak átfutott azon, hogy milyen bájitalokat hagyott itt neki, hogy biztosan bevegye őket – válaszolta Lily. – Azt mondta, ha bármi gond lépne fel, csak menjünk el érte.
- Persze – sóhajtotta James. – Ő nem tagja a Rendnek. Nem jöhet ide magától.
- Elmegyek érte, ha a szükség lesz rá – mondta Lily. – De ne legyen, mármint, gondját viseljük majd Harrynek, figyelünk, hogy rendesen gyógyuljon és hogy ne legyen több probléma.
James bólintott, már a gondolattól is ideges lett, hogy újból Harry szeme elé kerüljön. Hogy is tehetné, miután annyi fájdalmat és kényelmetlenséget okozott neki? Mintha csak a gondolataiban olvasott volna, Lily rátette a kezét Jamesére.
- Ne aggódj, James. Csak kérj bocsánatot Harrytől. Nem akartad bántani. Biztos vagyok benne, hogy ha egyszer lenyugszik, meg fogja érteni.
- Remélem – motyogta James.
A férj és feleség tovább beszélgettek a következő néhány órában. Már majdnem reggel nyolc volt, mikor két hangos durranás visszhangzott az egyébként csendes házban. James és Lily felnézett, mikor kinyílt az ajtó és Arthur és Molly Weasley sétált be a konyhába.
- Ó! Nem számítottam arra, hogy már fent lesztek – mosolyodott el Molly a Pottereket látva.
- Molly, Arthur – üdvözölte őket Lily meglepetten. – Korán jöttetek – tette hozzá. Hirtelen összeráncolta a szemöldökét. – Mit csinált Damien? – kérdezte.
Molly mosolyogva felé sétált.
- Semmit – biztosította. – Jól van, nagyon szépen viselkedik.
- Jó – mosolygott Lily. – Még egyszer köszönöm, Molly, amiért megengedted, hogy az Odúban maradjon. - Ő és James nem lett volna képes a főhadiszálláson maradni és Harryvel foglalkozni, ha közben Damien otthon lett volna egyedül.
- Igazán semmiség – legyintett Molly. - Jól érzi magát, tegnap a fiúkkal egész nap kerti törpékre vadásztak a hátsó kertben– mosolygott Molly. – Kifárasztotta magát. Mélyen alszik Ron szobájában, rájuk néztem, mielőtt eljöttem.
- És hogyhogy ilyen korán jöttetek? – kérdezte James.
Molly a sütő körül sürgött-forgott.
- Üzenetet kaptunk Dumbledore-tól – felelte.
- Sürgős találkozó – magyarázta Arthur.
James és Lily ideges pillantást váltottak.
- Tényleg? Mit mondott? – kérdezte James, közben felkelve a székéről.
- Csak azt, hogy legyünk itt, amilyen hamar csak tudunk – válaszolta Arthur. – Bill még ágyban volt, de azt motyogta, hogy majd jön utánunk, úgyhogy eljöttünk.
- Biztos időben itt lesz– mondta Molly. – Lily, James, reggeliztetek már? – kérdezte.
- Nem, csak teáztunk – válaszolta James.
- Tessék, segítek – sietett Lily Molly segítségére, mikor az elkezdte felhalmozni a tojást és a kenyeret a pulton.
- Hogy bírod? – kérdezte Arthur kedvesen Jamest. Ő is apa volt és csak elképzelni tudta, hogy milyen szívfájdalmon ment keresztül.
- Jól, azt hiszem – bólintott. Hátrapillantott Lilyre és Mollyra, majd Arthur szemébe nézett. – Dumbledore elégedettnek hangzott? – kérdezte. Tudta, hogy Dumbledore-nak már beszélnie kellett a miniszterrel, azért hívta össze a találkozót, hogy értesítse a Rendet a végeredményről.
- Nem jobban, mint szokott – felelte Arthur.
James elcsendesedett, a szíve meglódult. Magában imádkozott, hogy Dumbledore jó hírekkel szolgáljon.
xxx
Miután megkapták Dumbledore üzenetét, reggel fél nyolcra már minden rendtag a főhadiszálláson volt. James és Lily közöttük ült, idegesek voltak és jobban aggódtak, mint azt képzelték volna. Szemüket az ajtóra szegezték, arra vártak, hogy megérkezzen Dumbledore és elhozza a híreket, amik meghatározzák majd a fiuk jövőjét.
Sirius nem sokkal azután ébredt fel, hogy Molly és Arthur megérkezett. James és Lily mellett ült, csipás szemmel, fáradtan. Próbált beszélni Jamesszel és megnyugtató szavakkal szolgálni, de barátja túlságosan ideges volt ahhoz, hogy hallgasson rá. Végül csak csendben ült mellettük, és velük együtt leste az ajtót Dumbledore érkezését várva.
Dumbledore szinte azon nyomban megjelent az ajtóban. Besétált és bezárta maga után, magára vonva mindenki figyelmét. James és Lily felültek a székükben, tekintetüket az ősz hajú varázslóra szegezték és az arckifejezését vizslatták, próbáltak rájönni, hogy sikerrel járt-e a miniszternél.
Dumbledore elfoglalta szokásos helyét az asztalnál ülő rendtagokkal szemben. Tiszteletteljesen meghajtotta a fejét.
- Jó reggelt és köszönöm, hogy ilyen hamar eljöttetek – kék szemével átfutotta a szobát és tekintete megállapodott Jamesen és Lilyn. Rájuk mosolygott. – Jó híreim vannak. A miniszter úr belement, hogy Harry itt maradjon a főhadiszálláson.
James és Lily majd' összeestek a megkönnyebbüléstől. Össze volt kulcsolva a kezük és Dumbledore szavai hallaták felerősödött a szorításuk. Mindketten behunyták a szemüket és némán hálát rebegtek. Gyors mosolyt váltottak egymással, majd újból Dumbledore-ra koncentráltak.
- Tegnap éjjel üzenetet küldtem Corneliusnak, amiben elmagyaráztam, hogy Harry velem van – folytatta Dumbledore. – Arra kért, hogy beszéljünk kora reggel és meghívott az otthonába, hogy négyszemközt vitassuk meg az ügyet – magyarázta Dumbledore. – Hosszas mérlegelés után Cornelius egyetértett, hogy a legjobb eljárásmód az lesz, ha Harryt a főhadiszálláson rejtjük el. Rámutattam, hogy ha Voldemort meg tudott szervezni egy mentőakciót a Mágiaügyi Minisztériumba, akkor nincs olyan börtön, ami biztonságban tartaná őt tőle. A főhadiszállás az egyike azon kevés helyeknek, ahova Voldemort nem tud eljutni.
A szobában néma csend uralkodott, mindenki figyelme a vezetőjükre szegeződött.
- És milyen magyarázatot ad majd a miniszter úr Harry eltűnésére? – kérdezte McGalagony.
Dumbledore elmosolyodott és fejet hajtott a nő felé.
- Pontosan az tartott a legtovább Corneliusnak és nekem, hogy ezt eldöntsük – felelte Dumbledore. – Hosszas viták után a miniszter úr megfogadta a tanácsomat és rövidesen kiad majd egy hivatalos közleményt, még a reggel folyamán, amiben bejelenti, hogy a Sötét Herceget átszállították egy szigorúan őrzött börtönbe, egy nyilvánosságra nem hozott helyszínen. Bejelentik majd, hogy a Sötét Herceg nem kap tárgyalást, mivel a megkísérelt szökésével elveszítette a tisztességes tárgyaláshoz való jogát. Életfogytiglan sínylődik majd egy jól védett börtönben. Miután Voldemort és a halálfalói megkísérelték megszöktetni, mostantól egy Minisztérium által kiadott rendelet szabja meg, hogy a Sötét Herceg tartózkodási helye szigorúan titkosított.
- Más szavakkal, hazudni fognak – mondta Mordon. Reszelős hangja élesebb volt a szokásosnál.
Dumbledore barátja felemás tekintetébe nézett és a szemében lévő csillogás kissé elhalványult.
- El kell ferdítenünk az igazságot, Alastor, a nagyobb jó érdekében.
Mordon horkantott, de nem szólt semmit.
- Tehát a világ úgy hiszi, hogy a Sötét Herceget letartóztatták és valahol egy börtönben az életfogytiglani ítéletét tölti – erősített rá Tonks. – De mit csinálunk vele igazából? Úgy értem, nem maradhat örökké bezárva a főhadiszálláson.
James és Lily előredőltek a székükön, ők is kíváncsiak voltak, hogy mit tervezett Dumbledore.
- Egyelőre elég, hogy itt marad – mondta Dumbledore. – Cornelius nem hagyja majd, hogy örökké így legyen – fedte fel. – Csak akkor engedte meg, hogy itt tartsam, mikor biztosítottam róla, hogy el tudom érni, hogy Harry átálljon a mi oldalunkra.
Dühös motyogás hullámzott végig a szobán.
- Albus, nem tehette! – kapott levegőért McGalagony.
- Hogy állíthatott ilyesmit? Nem látta őt tegnap? – kérdezte Kingsley.
- Nem tudja biztosra, hogy át lehet-e állítani! – mondta Sturgis.
- Bonyolult lesz, elismerem – bólintott Dumbledore -, de nem lehetetlen.
A szoba csendbe borult, de senki sem tűnt meggyőzöttnek.
- Mégis hogyan tervezi átállítani? - kérdezte Piton szkeptikusan. – Mit akar tenni?
Dumbledore elmosolyodott.
- Nos, kezdetnek – mondta -, azt hiszem, lehívhatnánk reggelizni.
xxx
Kopogás hallatszott az ajtón, majd kitárult, és Sturgis és Kingsley sétált be a szobába, pálcájukat maguk előtt tartva, készen állva minden eshetőségre. Szemükkel átpásztázták a szobát, amiben még mindig szanaszét hevertek a törött bútordarabok és megtalálták a sötét hajú fiút az ablak mellett, a párkánynak dőlve. Harry felnézett, mikor a két férfi belépett, de nem mozdult a helyéről.
A következő néhány pillanatban senki sem beszélt. Az aurorok épp olyan intenzitással tanulmányozták a fiút, mint az őket. Kingsley szólalt meg elsőként.
- Dumbledore látni kíván – mondta szokásos nyugodt hanghordozásában.
Harry szeme összeszűkült.
- Hát kívánja csak, ha ahhoz van kedve. Én nem megyek sehová – mondta Harry hűvösen. – Ha látni akar engem, akkor jöjjön ide ő.
Sturgis azonnal rászegezte a pálcáját a tizenhat éves fiúra.
- Jobban tennéd, ha figyelnél a nyelvedre – vakkantott rá. – Velünk jössz! – rendelte.
- Különben? – kérdezte Harry nyugodtan.
Sturgis egy lépéssel közelebb jött, pálcáját Harry mellkasára szegezte.
- Különben megbánod!
Harry a szemét forgatta.
- Dolgoznia kéne még a fenyegető hangján. Egyáltalán nem hihető.
- Majd hihetővé teszem én neked! – sziszegte Sturgis és közelebb lépett.
- Podmore – figyelmeztette Kingsley és a férfi elé tartotta a kezét, megakadályozva abban, hogy tovább menjen.
Harry csak nézte őt, metsző pillantását Sturgisen tartotta, mintegy kihívásként, hogy menjen csak közelebb.
- Gyerünk, Harry – mondta Kingsley még mindig nyugodt, fesztelen hangsúllyal. – Dumbledore vár téged.
Harry Kingsley-re nézett és csendben végigmérte, aztán felegyenesedett és odasétált hozzájuk. Sturgis és Kingsley kivezette Harryt a szobából, majd le a lépcsőn. A konyhába vitték, ahol Dumbledore és még néhány másik rendtag várt rá.
Amikor Harry belépett, az első ember, akit meglátott, az asztalfőnél ülő Dumbledore volt. A tűzhely mellett a vörös hajú Molly Weasley és a kékhajú Nymphadora Tonks állt. A szoba egyetlen ablaka elé Rémszem Mordon telepedett le és mindkét szemét mérgesen meresztette rá. Mellette ott állt Arthur Weasley. Harry balján egy másik ajtó volt, kissé nyitva hagyva, így hallotta a többi rendtag hangját kiszűrődni a nappaliból. Az asztalnál ült még Dumbledore mellett Sirius Black, Remus Lupin, Minerva McGalagony és James és Lily Potter.
Harry tekintete egy-két pillanatra elidőzött Jamesen, majd belenézett az őt bámuló kék szempárba, ami Albus Dumbledore-hoz tartozott. Kingsley és Sturgis Harry két oldalán maradtak, aki éppen a küszöb után állt meg, szemlátomást nem szándékozott bentebb menni.
Dumbledore Harryre mosolygott és üdvözlésképp meghajtotta a fejét.
- Jó reggelt, Harry – mondta kedélyesen. – Remélem, pihentető éjszakád volt.
Harry nem válaszolt, de az elsötétült tekintete is megtette.
- Értesítettek a sérüléseidről. Bízom benne, hogy Madame Pomfrey a legjobb tudása szerint segített rajtad – folytatta Dumbledore.
Harry erre sem válaszolt.
- Kérlek, foglalj helyet – intett Dumbledore az egyik asztal mellett álló szék felé.
Harry tekintete a felkínált hely felé siklott, majd újból Dumbledore szemébe nézett.
- Inkább nem – felelte halk, de hideg szavakkal.
Jamesen furcsa érzés suhant végig Harry hangját hallva. Annyira hasonlított másik fia hangjára, mégis olyan kegyetlen és barátságtalan volt, hogy nem bírta elképzelni, hogy Damien így beszéljen.
- Meg tudom érteni, hogy érezheted most magad, Harry – felelte Dumbledore együttérzően. – Sok mindenen mentél át az elmúlt hét során és megértem, hogy nyugtalan vagy miattunk – felemelte kezét, és a körülöttük álló emberek felé intett. – De itt senki sem kíván ártani neked, Harry.
Harry felvonta egyik szemöldökét, arckifejezése elsötétült.
- Tényleg azt várja, hogy ezt elhiggyem? – kérdezte.
Dumbledore megrázta a fejét.
- Nem egészen, nem, azonban igazat mondok – újból a szék felé intett. – Kérlek, foglalj helyet. Bizonyára éhes vagy, reggelizz meg.
- Ahhoz nem vagyok elég éhes – szúrt vissza Harry, vad zöld szemével a székéhez szögezve Dumbledore-t. – Előbb fogok éhezni, mint hogy közös kenyéren éljek az ellenségeimmel.
James kemény csomót érzett a gyomrában Harry szavai hallatán. Harry őt és Lilyt is belefoglalta az utolsó mondatába.
- Nem vagy az ellenségünk – mondta Dumbledore nyugodtan.
- Lehet – mondta Harry -, de maga az enyém.
Dumbledore egy pillanatra megállt, kék szemében szomorúság tükröződött Harry szavait hallva. Elrejtette csalódottságát és kedélyesen elmosolyodott.
- Idővel rá fogsz jönni, hogy nem vagyok ellenség – mondta.
- És ez az előtt vagy után lesz, hogy átad a Minisztériumnak, hogy végezzenek velem? – kérdezte Harry.
Dumbledore megrázta a fejét.
- Ne aggódj, Harry. A Minisztérium nem jön el érted. Beszéltem a miniszter úrral és belement, hogy itt maradj.
Harry meglepettnek tűnt. Dumbledore-ra bámult, először hitetlenkedve, majd gyanakodva.
- Miért? – kérdezte.
- A miniszter úr egyetértett, hogy kaphatsz egy második esélyt. Egy esélyt, hogy magad döntsd el, kihez kéne hűségesnek lenned.
Harry arckifejezése megváltozott, mérgesen meredt Dumbledore-ra.
- Már réges rég eldöntöttem, hogy kihez szól a hűségem! – vicsorította. – Nem tud megvesztegetni!
- Harry…
- Nem fog működni! – vágott közbe Harry. – Nem fordulok apám ellen, akkor sem, ha a szabadságomba vagy az életembe kerül!
James érezte, hogy néhány szempár felé fordult Harry szavai hallatán. Ő csak annyira volt képes, hogy a fiára bámuljon, az ő fiára, aki az ő ellenségét nevezte az apjának.
- Hogy mennyire elvakított téged – szólalt meg James, magára vonva Harry figyelmét. – Hogy nem veszed észre, mit csinál? Annyira összezavart téged, hogy képes lennél feláldozni magadat érte!
- A feláldozás nagy szó – felelte Harry. – Csak azt teszem, amit bármelyik fiú tenne, megvédem az apámat.
- Ezt fordítva szokták, Harry – felelte James. – Az apa védi meg a fiát.
- Honnan tudnádezt te? – kérdezte Harry halk, de vad szavakkal.
James nem szólt semmit, csak tovább bámulta a fiát, összetörte a szívét, hogy milyen elkötelezett volt Harry egy olyan szörnyeteg iránt, mint Voldemort.
Harry újból Dumbledore felé fordította a figyelmét.
- Visszamehet a Minisztériumba és megmondhatja nekik, hogy az alkunak lőttek – mondta egy fenyegető pillantás kíséretében. – Nem mondok semmit, sem magának, sem nekik. Ha ez rács mögé juttat, hát legyen.
Megfordult és rá se hederítve a mögötte álló két aurorra, indulni készült. Dumbledore egy egyszerű intése elég volt ahhoz, hogy Kingsley és Sturgis felemeljék a karukat, ezzel elállva Harry útját.
- Harry.
A fiú visszafordult Dumbledore felé.
- Nem kerülsz vissza a rácsok mögé – mondta Dumbledore magabiztosan. – Tudom, hogy nem hiszel nekem, de segíteni próbálok neked. Amíg erre nem vagyok képes, itt maradsz, ahol biztonságban leszel.
Harry felvonta az egyik szemöldökét.
- Még csak azt sem tudom, hol van az az „itt".
Dumbledore hirtelen elmosolyodott és megrázta a fejét.
- Persze, bizonyára össze vagy zavarodva. Nézd el nekem, Harry – mondta Dumbledore egy újabb fejbiccentés kíséretében. – Jelenleg a Főnix Rendje főhadiszállásán tartózkodsz.
Harry meglepettnek tűnt, vagy a felfedezéstől, hogy hol volt, vagy attól, hogy Dumbledore elárulta neki. A körülöttük lévő rendtagok is döbbentek voltak, hitetlenkedve bámultak az idős varázslóra, amiért az felfedte a főhadiszállásukat a Sötét Hercegnek. Mordon nem titkoltan vetett sötét pillantásokat Dumbledore-ra, tisztán látszott, hogy dühös volt rá.
- Itt fogsz maradni – folytatta Dumbledore, figyelmen kívül hagyva a körülötte állók reakcióját. – Legalábbis egyelőre. Most pedig, mivel tekintélyes időt fogsz itt eltölteni, tisztában kell lenned a szabályokkal – folytatta Dumbledore boldogan. – A Rend itt gyűlik össze a találkozóira. Ez idő alatt szeretném, ha a számodra kirendelt szobában tartózkodnál – Harry összeszorította állkapcsát és ökölbe szorította a kezét, de csendben maradt. – A főhadiszállás védelme magában foglalja, hogy csakis a tagok jöhetnek és mehetnek kedvük szerint. Ha valaki, aki nem tagja a Rendnek, megpróbálna be- vagy kilépni, nem sikerülne, így kérlek, ne vesztegesd az energiádat arra, hogy távozni próbálsz – mondta Dumbledore olyan hangsúllyal, mintha Harry egészsége minden másnál jobban aggasztaná. – Mondanom sem kell, hogy az erőszak semmiféle formáját nem fogjuk tolerálni.
Harry megfordult, hogy elmenjen, úgy döntött semmit sem vesz tudomásul abból, amit az idősebb varázsló mondott. Újból megállították.
- Még egy dolog, Harry.
Harry megfordult Dumbledore hangjára és gyűlölettel meredt rá. Dumbledore talpra emelkedett, szemét a sötét hajú fiún tartotta és hirtelen elkomolyodott.
- Nem lehet fegyvert tartani a főhadiszálláson – mondta. – Úgyhogy kérlek, add át azt a kést.
Harry megdermedt, tekintetét még mindig Dumbledore-on tartotta, a vad zöld szempár belefúródott a nyugodt kékbe. A körülöttük lévő rendtagok hirtelen megfeszültek, minden szempár Harryre szegeződött, aki a kisujját sem mozdította Dumbledore szavaira. Mordon és Tonks kezükben a pálcájukkal az asztalhoz léptek. Kingsley és Sturgis is közelebb araszoltak Harryhez és rá céloztak. Arthur ott állt közvetlenül Mordon mögött. Még James, Lily, Sirius és Remus is reflexszerűen a pálcáért nyúltak. Hirtelen minden rendtag kezében ott termett a varázspálca, előttük a célponttal.
Harry mindannyiukat szemügyre vette, mielőtt visszapillantott volna a nappaliba vezető ajtóra. Hány rendtag lehetett abban a szobában? Hány pálcával kellene szembenéznie? Tudta, hogy milyen szörnyű létszámfölényben voltak. Mérgesen visszanézett Dumbledore-ra, aki továbbra is békés nyugalommal tekintett rá.
- Kérlek, Harry – mondta Dumbledore és az asztal felé intett. – Jobb lenne, ha magad adnád át, mintha nekünk kéne elvennünk tőled –továbbra is nyugodtan beszélt, ami éles ellentétet képzett fenyegető szavaival.
Anélkül, hogy levette volna a szemét Dumbledore-ról, Harry lassan a hátsó zsebébe nyúlt és előhúzta az átváltoztatott kést. Feltartotta, hogy megmutassa Dumbledore-nak, észrevéve közben a többiek fegyverre vetett, döbbent, mi több, félelemmel teli arckifejezését. Harry az asztalra ejtette a kést.
- Köszönöm, Harry – mondta Dumbledore. Kezével a kés felé intett, mire az nyomban felvette eredeti formáját, egy öreg pennát.
Egy pillanatig senki nem szólt vagy tett semmit, aztán hirtelen Dumbledore összecsapta a két kezét és egy hangosat tapsolt. Mágiahullám áradt ki belőle és söpört végig a szobán, majd az egész házon. Az erejétől Harry hátratántorodott. Azonnal érezte, hogy valami nagyon nincs rendben körülötte.
Dumbledore elmosolyodott és lesimította a talárját, miközben Harryhez szólt.
- Tudom, hogy nehéz hinned nekem, mikor azt mondom, hogy biztonságban vagy itt – mondta. – És bár meg szeretném láttatni veled az ítéleted tévességét, nem engedhetem meg, hogy fegyvert hordj magadnál a főhadiszálláson. Ezért, hogy meggátoljalak abban, hogy másik fegyvert fazonírozz magadnak, mágiaelzárás alá helyeztem a főhadiszállást; semmilyen varázslatot nem lehet itt végrehajtani, legyen az pálca nélküli vagy egyéb – látva az előtte álló tinédzser döbbent és őrjöngő arckifejezését, Dumbledore békítő hangon magyarázatba fogott. – Csak időleges, amíg meg nem érted, hogy nincs szükséged a fegyverre. Addig is, azt hiszem, mindannyiunknak mugli módon kell intéznie a dolgait – kuncogott.
Harry egy szót sem szólt. Mérges pillantást vetett Dumbledore-ra, majd megfordult és ügyet sem vetve a két aurorra, elslisszant mellettük, kiment az ajtón, fel a lépcsőn és brutális erővel becsapta maga mögött az ajtót.
xxx
- Miért mondta el neki, hogy ez a főhadiszállás? – kérdezte McGalagony.
- Megkérdezte, hogy hol van – felelte Dumbledore egyszerűen.
- Mondhatta volna neki azt is, hogy Sirius házában!
- Igen, mondhattam volna, de inkább úgy döntöttem, hogy teljesen őszinte leszek vele, Minerva – mondta Dumbledore a teáját szürcsölgetve. – Elvégre, ha meg akarjuk nyerni magunknak, egy kis bizalmat kell mutatnunk irányába.
- Bizalmat? – ugatta Mordon. – Bizalmat? Albus, felfogja, hogy kiről beszél?
- Tökéletesen tisztában vagyok vele – felelte Dumbledore udvariasan.
- Akkor tudja, hogy benne nem lehet megbízni! – kiáltotta Mordon. – Fegyver volt nála, Merlin szerelmére! Hogy beszélhet arról, hogy megbízzunk benne?!
- Volt fegyvere, de nem használta – mutatott rá Dumbledore nyugodtan. – Nála volt, hogy megvédje magát, ami érthető, hiszen úgy hiszi, ellenségek között van. Van különbség aközött, hogy azzal a szándékkal rejteget valaki fegyvert, hogy megtámadjon valakit, vagy hogy egyszerűen csak megvédje magát.
- Honnan tudhatja, hogy mik voltak a szándékai? – kérdezte Sturgis.
- Ha támadni akart volna, megtette volna, mikor Kingsley-vel bementek a szobájába – mondta Dumbledore.
- Nem tudom elhinni – lehelte Tonks, teljesen megfeledkezve az előtte lévő rántottáról és pirítósról. – Átváltoztatott egy pennát egy késsé pálca nélkül. Ez… ez…
- Kivételes átváltoztatási tudás – fejezte be McGalagony helyette, fejet hajtva. – Igen, Nymphadora, mind egyetértünk – mondta, ugyan egy kissé kelletlenül.
Tonks bosszúsnak tűnt, mint mindig, amikor valaki a keresztnevét használta, de mivel McGalagonyról volt szó, nem javította ki.
- Most mi lesz? – kérdezte Remus.
Dumbledore lerakta a csészéjét, kissé komolyabbnak tűnt.
- Jobban el van köteleződve Voldemort iránt, mint gondoltam – vallotta be. – Meg kell láttatnunk Harryvel az igazságot, látnia kell, hogy mit tesz a világgal Voldemort és akkor majd Harry is meg akarja őt állítani.
- Miből gondolja, hogy nem ért egyet a szörnyeteg apjával? – kérdezte Mordon mérgesen.
- Ha Harry egyetértene Voldemorttal, akkor nem mentette volna meg Poppy gyerekeit a halálfalók támadása után – mondta Dumbledore. – A tény, hogy kockára tette a saját életét, hogy megmentsen két gyermeket és mindezt annak ellenére, hogy tudta, a saját emberei támadták meg őket, bizonyítja, hogy Harry nem ért egyet mindennel, amit Voldemort tesz – Dumbledore körbetekintett az asztalon. – Meg kell mutatnunk Harrynek, hogy melyik a helyes út és el fogja azt fogadni. Azt jövendölték, hogy ő fogja legyőzni Voldemortot, előbb vagy utóbb utoléri majd a végzete.
James felnézett Dumledore-ra, rá se hederítve az előtte lévő tál ételre.
- Mennyi időnk van? – kérdezte. – Mennyi időt adott Caramel, hogy átállítsuk Harryt?
Dumbledore egy pillanatra megállt, mielőtt James szemébe nézett volna.
- A miniszter urat meg lehet győzni arról, hogy kibővítse az időtartamot – mondta Dumbledore sietve. – Amint látja, hogy Harry próbál beilleszkedni, mikor meglátja, hogy nem jelent fenyegetést, ő…
- Mennyi időnk van? – kérdezte újból James.
Dumbledore sóhajtott.
- Öt, talán hat hónap.
James behunyta a szemét, legyőzötten megrázta a fejét.
- Öt-hat hónap az semmi! – mondta és érezte, hogy felgyülemlik benne a méreg. – Harry az utóbbi tizenöt évet Voldemorttal töltötte, ennyi ideig mosta az agyát az az állat! – köpte. – Hogy a fenébe változtathatnánk meg öt hónap alatt? Tizenöt évnyi kárt javítsunk ki öt hónap alatt?
- Tudom, hogy nem egyszerű – kezdte Dumbledore. – De, ahogy mondtam, nem lehetetlen…
- Nem, ez tényleg lehetetlen! – szakította félbe James. – Nem látta őt az előbb? Hajlandó feláldozni magát, a szabadságát, az életét azért a szörnyetegért és arra számít, hogy a jövőben majd megváltozik öt-hat hónap alatt? – mérgesen megrázta a fejét. – Ez nem elég, több időre van szükségünk!
- James, ez nem így működik – állította Dumbledore, próbálta elérni, hogy az érzelmileg túlfűtött férfi lenyugodjon. – Öt hónappal később, amikor Caramel azt látja, hogy Harry nem tett semmit, nem bántott senkit, nem próbált elszökni, akkor látni fogja a fejlődést. Több időt fog adni nekünk, hogy teljesen átállítsuk Harryt a mi oldalunkra – biztosította Dumbledore. – Harry vissza fog jönni hozzánk. Tizenöt év után Harry végre újra találkozhat a szüleivel, a családjával – mosolygott rá és Lilyre. – Teljes mértékig hiszek bennetek. Mikor megmutatjátok Harrynek a családotokban betöltött helyét, nem akar majd elmenni, még Voldemortért sem.
xxx
A négyszögletes tölgyasztal teljes hosszában különböző, aznapi dátumú újságok hevertek kiterítve, az asztal teljes felületét beborítva. Sötét taláros férfiak tömörültek köré, elolvasták és ellenőrizték őket, tüzetesen megvizsgálva, hogy tartalmaznak-e valamilyen rejtett információt, mindezt a rendkívül ingerült nagyuruk parancsára.
Maga Voldemort az asztalnál állt, kezében egy újságot szorongatva; lángoló vörös szemével futotta át a szavakat és minden egyes újraolvasással egyre mérgesebb lett.
„A Sötét Herceg, Ő, Akit Nem Nevezünk Nevén fia, másodszor került fogságba a héten, mikor szökést kísérelt meg a Mágiaügyi Minisztériumból a tárgyalása napján. Értesüléseink szerint egy csapat bátor auror letartóztatta, mielőtt még elhagyhatta volna az épületet. A mágiaügyi miniszter, Cornelius Caramel ma reggel nyilvános közleményt adott ki, amelyben megerősítette, hogy a Sötét Herceget átszállították a varázslóvilág legszigorúbban őrzött börtöneinek egyikébe. A pontos helyszín, azaz ennek a bizonyos börtönnek a neve szigorúan titkosított. A miniszter úr azt állította, hogy a hírhedt Sötét Herceget, akit számos halálesetért terhel felelősség, életfogytiglanra ítélték. Sokak reakciója…"
Voldemort széttépte az újságot és durván az asztalra hajította. Mindkét kezével megragadta az asztalt, fejét lehajtotta, a szemét pedig behunyta, ahogy próbálta kitalálni, mi legyen a következő lépése. Hogy deríthetné ki, hogy hol tartják fogva Harryt?
Felnézett a halálfalóira, minden egyes embert végigpásztázva vörös szemével, azt kívánva, hogy legalább az egyikük diadalmasan felkiáltson, és azt állítsa, hogy talált egy nyomot, ami elvezethet Harryhez. Magához rendelte a belső körének nagyrészét, hogy olvassák el a különböző újságokat, hátha legalább az egyikük más cikket közölt le és többet fed fel, mint a többi, ezzel nyomot szolgáltatva, legyen az bármilyen kicsi is, ami elvezetheti őt Harryhez. De válaszul csak fejrázásokat és félelemmel teli arckifejezéseket kapott. Voldemort arrébb ment az asztaltól, attól tartva, hogy a végén még halálra kínozza a saját embereit, amiért nem találtak semmit.
- Nagyúr.
Voldemort Bella felé fordult, és látta, hogy a nő az ajtó felé néz. Követte pillantását és meglátta a befelé siető Pitont térdre rogyni. Voldemort egy ördögi morgás kíséretében felé vonult.
- Fél órával ezelőtt hívattalak! – sziszegte Voldemort Pitonnak a haragtól szinte égő vörös szemekkel.
Piton fejet hajtott és újból meghajolt a Sötét Nagyúr előtt.
- Elnézésedet kérem, Nagyuram, nem tudtam elszabadulni Dumbledore-tól.
Voldemort szeme gyűlölettől égett a puszta a név hallatán.
- Megbeszélést hívott össze? – kérdezte.
- Igen, Nagyuram. Szólt a Rendnek a Sötét Hercegről és elmondta a híreket a bebörtönzéséről. Dumbledore minden erejével azon van, hogy megtudja a tartózkodási helyét. Makacsul találkozni próbál a Herceggel, abban a reményben, hogy talán beteljesítheti a jóslatot.
Bella, aki időközben nagyura mellé lépett, mérges, tiltakozó hangot hallatott, Voldemort azonban csak somolygott.
- Dumbledore hamarosan megtanulja annak a következményeit, ha megpróbálja ellenem fordítani a fiamat – sziszegte Voldemort. – Majdhogynem szeretném, hogy beszéljen Harryvel és megpróbáljon szólni neki a jóslatról. Nem élné meg a beszélgetés végét!
Piton fejet hajtott, több esze volt, mint hogy megszólaljon.
Bella felemelte a Reggeli Próféta egyik példányát és megmutatta Pitonnak.
- Caramel hazudik, azt állítja, hogy Harryt még a Minisztérium épületében fogták el, mikor Harryt az utcán kapta el Potter!
Elakadt, behunyta a szemét és visszaszorította az emléket; csak pár másodpercig látta Harryt, amint törött üvegdarabok között feküdt, kábultan, fájdalmak közepette, aztán Potter durván megragadta a gallérjánál fogva és magával rántotta a zsupszkulccsal.
- Potter egyenesen Dumbledore-hoz vitte volna Harryt – mondta, sötét szemével vádlón meredve Pitonra.
Piton minden csepp tehetségét mozgósította magában és okklumenciával pajzsot emelt elméje köré, mielőtt Voldemort szemébe nézett volna.
- Nagyuram, ha Potter Dumbledore-hoz vitte volna a Sötét Herceget, akkor arról értesítették volna a Rendet. Most jöttem a megbeszélésről és Dumbledore másról se tudott beszélni, mint hogy hogyan kéne kideríteni, hova küldte a Minisztérium a Sötét Herceget. Utasította a Rendet, hogy tudjanak meg mindent, amit lehet.
- Tehát azt állítod, hogy Potter átadta Harryt a Minisztériumnak? – kérdezte Bella hitetlenkedve.
- Így kellett lennie – válaszolta Piton.
- Potter nem adná fel a saját húsát és vérét csak így! – mondta Bella a fejét rázva.
Piton visszanézett Voldemortra.
- Ha abban hisz, hogy mindezt a nagyobb jóért teszi, úgy hiszem, megtenné – hazudta Piton. – Elvégre Dumbledore egyik követője.
Voldemort nem szólt semmit, csak behunyta a szemét és felemelte a kezét, hogy mérgesen és csalódottan megdörzsölje a fejét. Piton hitetlenkedve figyelte, hogy a Sötét Nagyúr ilyen érzelmeket mutat, ilyesmit még sosem tapasztalt korábban. Voldemort igazán aggódott valaki miatt, saját magán kívül.
Hirtelen kinyílt a terem ajtaja és Lucius sietett be rajta. Voldemort a férfihoz indult, figyelmen kívül hagyva Pitont és Bellát is. Intett a férfinak, hogy maradjon állva, mikor a szőke hajú varázsló féltérdre akart ereszkedni, hogy meghajoljon előtte.
- Lucius! – sziszegte sürgetően. – Mit tudtál meg?
- Nagyúr, beszéltem Rookwooddal, semmit sem tud arról, hogy hova küldte Caramel Harryt – mondta neki Lucius bűntudatosan. – Meglepettnek tűnt, azt mondta, hogy amennyire ő tudja, a Minisztérium elvesztette Harryt tegnap. Meg volt döbbenve, amikor meglátta reggel nyomtatásban a híreket.
- Mit tud kideríteni? – kérdezte Voldemort, kezdett elfogyni a türelme.
- Rookwood annyi információt fog gyűjteni a minisztériumbeli kollégáitól, amennyit csak tud. Valaki a Varázsbűn-üldözési Főosztályon tudni fogja, hogy melyik börtönben tartják fogva Harryt. Azt tervezi, hogy Veritaserumot csepegtet nekik és megszerzi a…
- Az túl sokáig fog tartani! – szakította félbe Voldemort. Haragjától Lucius ijedten elhátrált és gyorsan, bocsánatkérően fejet hajtott.
- Nagyúr, add parancsba a kívánságod és mi teljesítjük azt – mondta.
Voldemort egy pillanatra megállt, nehezen vette a levegőt a benne fájdalmasan lüktető haragtól. Hátrapillantott, és látta, hogy az emberei még mindig az asztalnál voltak, vizsgálták a meglévő információt, de semmire sem jutottak. Látta, hogy Bella és Piton még mindig ott álltak, ahol hagyta őket. Megfordult és visszasétált, hogy a többiek elé álljon.
- Hagyjátok! – rendelkezett, amitől az asztalnál álló férfiak azon nyomban megálltak. Visszanézett Luciusra, Bellára és Pitonra, majd megszólította a társaságot.
- A Minisztérium egy jól védett börtönbe küldte a Sötét Herceget, aminek a pontos helye szigorúan őrzött titok – a rubinvörös szempár végigszántotta a termet és belefúródott minden egyes halálfaló tekintetébe. – Nyomozzátok le az ügyben érintett minisztériumi hivatalnokokat és addig kínozzátok őket, amíg ki nem adják a helyszínt. A börtönön kívül akarom tudni a fiamat, vissza az otthonában a következő negyvennyolc órán belül! Tegyétek, amit tennetek kell, még akkor is, ha magát a minisztert kell foglyul ejtenetek, hogy megszerezzétek az információt – ezzel intett az embereinek, hogy távozzanak.
A halálfalók meghajoltak Voldemort előtt és elhagyták a termet, zavarodottan, hogy tudnák teljesíteni a lehetetlent, méghozzá negyvennyolc órán belül.
xxx
Harry első dolga volt, mikor visszaért a szobájába, hogy letesztelje a mágiaelzárást. Megpróbálta pálca nélkül magához idézni a fiola fájdalomenyhítőt az éjjeliszekrényről, de nem működött.
Frusztráltan megpróbálta átváltoztatni a törött faszéket egy dobozzá, de ez sem sikerült. Harry mérgesen az ágyra hanyatlott. Nem tudta elhinni, hogy Dumbledore rajtakapta a késsel. Honnan tudta Dumbledore, hogy fegyvere van? Harry úgy döntött, inkább nem akarja tudni. Csak még mérgesebbé tenné.
A következő három órában csak ült az ágyon és bámult kifelé az ablakon. A sebhelyében lévő fájdalom újból fokozatosan erősödött, amitől Harrynek össze kellett szorítania a fogát és behunynia a szemét. Megragadott egy fiola fájdalomenyhítőt és egy húzásra felhajtotta. Nagyjából fél óráig működött is, utána viszont a fájdalom ismét erősödni kezdett, és elérte azt az intenzitást, hogy elnyomta a bájital hatását.
Harry fejét a kezébe támasztotta és ujjaival a sebhelyét dörzsölte, mikor kopogás hallatszott az ajtón. Harry figyelmen kívül hagyta. Hallotta az ajtó kattanását, ahogy kinyílt és két fő lépett be.
- Harry?
A gyengéd hangtól Harry meghunyászkodott, elvette kezét a homlokáról és Lilyre nézett. A nő James mellett állt és egy étellel megrakott tálat tartott a kezében, Jamesnél pedig egy ezüstkancsó és egy serleg volt. Bentebb sétáltak, a kis éjjeliszekrény felé. Letették rá a kancsó vizet, a serleget és a tányért, és küszködve próbálták kiegyensúlyozni őket a korlátozott területen.
- Hoztunk neked ebédet – mondta Lily habozva. – Biztosan éhes vagy.
Harry nem válaszolt, csak félrenézett és újból a kezébe ejtette a fejét, próbálva enyhíteni a fejfájását.
- Jól vagy? – kérdezte Lily és megkerülte az ágyat, hogy közelebb menjen Harryhez. – Fejfájás? – kérdezte törődően.
Harry felnézett a kezéből és hidegen rámeredt.
- Csak hagyd a színjátékot, jó?! – mondta. – Kezd unalmas lenni.
James az előbb követte Lilyt és most mellette állt.
- Milyen színjátékot? – kérdezte a férfi összeráncolt homlokkal. – Miről beszélsz?
Harry felegyenesedett, és megrándult, mikor a sebhelyében lévő égés új szintekre emelkedett.
- Ezt az idegesítő, hamis, cukormázas külcsínt, amit mindketten csináltok, csak ejtsétek! – sziszegte. – Tudom, hogy éreztek valójában, úgyhogy kíméljetek meg a drámától és tűnjetek el!
- Tudod, hogy mit érzünk? – kérdezte Lily kerek szemekkel. – Kétlem, hogy tudnád, hogyan érzünk most, Harry.
A hollófekete hajú fiú önelégülten rámosolygott és az ugyanolyan zöld szempár felnézett a nőre.
- Csalódottak vagytok – mondta halkan. – Látom rajtatok. Miután évekig halottnak hittetek, nem tudjátok elviselni, hogy életben vagyok és még mindig lélegzem.
Lily fel volt háborodva. Kinyitotta a száját, hogy beszéljen, de James belé fojtotta a szót.
- Ez nem igaz, Harry – mondta a fejét rázva. – Még csak eszedbe se jusson ilyesmi!
Harry oldalra döntötte a fejét és figyelmesen szemügyre vette Jamest.
- Akkor mi, örülsz, hogy még élek? – kérdezte.
James hitetlenkedve bámult rá.
- Persze, hogy örülök! Egyáltalán miért kérdőjeleznéd meg ezt?
Harry tovább nézte őt, zöld szemét rendületlenül a férfin tartotta.
- Ezért viharzottál ki a Nurmengardból, mikor megláttad a bizonyítékot arról, hogy ki vagyok? – kérdezte.
James lemerevedett, szavai elhaltak a torkában. Nehezen nyelt egyet, és jobban szégyellte magát a korábbi reakciója miatt, mint azt bárki képzelte volna.
- Harry, nézd – kezdte. – Én… döbbent voltam, lesokkolt, hogy te… hogy te életben vagy…
Harry bólintott, diadalmasan elmosolyodott és hátradőlt.
- Ahogy mondtam, csalódtál, hogy túléltem.
- Nem! Nem úgy! – vitatkozott James. – Azért sokkolt, mert azt hittem, hogy Voldemort megölt téged!
Harry összeszűkítette a szemét és ezúttal mérgesen somolygott.
- Tovább ragaszkodsz a hazudozáshoz, értem – mondta.
- Nem mi hazudunk neked – mondta Lily és közelebb lépett Harryhez. – Bármit is mondott neked ő, nem igaz – mondta. – Szeretünk, Harry. Mindig is szerettünk.
Harry félrenézett, behunyta a szemét és felemelte az egyik kezét, hogy mérgesen megdörzsölje a homlokát, közben kiengedett egy nehéz, frusztrált sóhajt.
- Amit csak mondotok – motyogta.
James leguggolt, hogy a szeme egy szintben legyen Harryével.
- Harry, kérlek, adj nekünk egy esélyt. Hagyd, hogy megmagyarázzuk…
- Nincs szükségem magyarázatra – vágott közbe Harry és felnézett rá. – Arra van szükségem, hogy ti ketten olyan messze legyetek tőlem, amennyire csak lehet.
- Miért – fulladozott Lily érzelmesen. – Miért nem akarod, hogy a közeledben legyünk? A szüleid vagyunk…
- Nem, nem vagytok – szakította félbe Harry újból, pillantása megkeményült.
- Harry… – kezdte James és felé nyúlt.
Harry arrébb húzódott és egy szempillantás alatt a talpán volt.
- Ne érj hozzám! – sziszegte, sugárzott belőle a harag.
- Harry, nem foglak bántani – könyörgött James és szintén talpra emelkedett.
Harry csak mérgesebb lett.
- Tényleg? Miért fognád vissza magad most? – kérdezte.
James elvörösödött, mikor előző napi agresszív viselkedése eszébe jutott.
- Én… sajnálom – mondta és őszintén nézett Harryre. – Ahogy tegnap viselkedtem veled, nem gondolkodtam tisztán – magyarázta. – Nem akartam rád kiabálni és sosem… sosem akartam rád szórni azt a bűbájt. Még csak nem is tudom, hogy történt – próbálta elmagyarázni. – Semmit sem mondtam ki rád, csak magától jött az a varázslat és áthajított téged az utcán, egyenesen bele a kirakatba. Semmit sem tettem szándékosan! Olyan volt mintha… valami ösztön lett volna vagy hasonló.
Harry erre felvonta a szemöldökét.
- Szóval azt mondod, az ösztönödben van, hogy bánts engem? – kérdezte Harry mérgesen.
- Nem, nem így értettem! – sietett elmagyarázni James. – Ez csak… rosszul jött ki…
- Nem, pont, hogy jól jött ki! – vágott közbe Harry. – Épp most mondtad el, hogy érzel igazából, ez minden, amit tudnom kell!
- Harry… - próbálkozott James.
Harry keze hirtelen felemelkedett és a homlokához kapott, elfojtva közben egy mordulást, amitől mindkét szülő aggódni kezdett.
- Harry? – Lily közelebb lépett, de Harry elhátrált és feltartotta a másik kezét, ezzel megállítva őt.
- Ne! – mordult rá. – Csak tűnjetek innen!
Amikor egyik szülő sem mozdult, Harry megfordult és bement a fürdőszobába, becsapva maga után az ajtót. A padlóra csúszott, kezeit mérgesen szorította fájó sebhelyére. Ráharapott az ajkára, hogy bent tartsa a nyöszörgését, ahogy a sebhelye gyötrően fájdalmasan tovább égett.
James és Lily egy-két pillanatot vártak, mielőtt kopogtak volna a fürdő ajtaján és Harryt szólongatták, azt kérdezgetve, jól van-e. Válaszul csak további kiáltások érkeztek, hogy menjenek el. Vonakodva és teljes legyőzöttség-érzettel, James és Lily kimentek és gyengéden becsukták maguk mögött Harry szobájának ajtaját.
