Lemondás a jogokról: A történet Kurinoone The Darkness Within című munkájának fordítása, aki engedélyt adott nekem a magyar verzió publikálására. Kurinoone kijelenti, hogy semmilyen joga nincs a Harry Potter felett és benne minden felismerhető J. K. Rowling-hoz tartozik. Emellett a történetet egy másik fanfic inspirálta, ez Project Dark Overlord műve: A Shattered Prophecy.


18. fejezet – Rossz viselkedés

Leszállt az alkonyat, az utcai lámpák pislákolva keltek életre és finom ragyogással vonták be az alattuk elterülő utcát. Néha-néha elhaladt egy autó, kiloccsantva az eső után maradt tócsák tartalmát. A Grimmauld tér egyik kövezett falú épületének ablakában egy sötét hajú fiú ült és fáradt szemmel nézte a csendes utcát. Harry már három órája üldögélt az ablakpárkánynál és üres tekintettel bámulta az elhagyatott utcát, de semmit sem talált, ami elterelte volna a figyelmét kellemetlen helyzetéről. Fejét az ablaküvegnek támasztotta és megkönnyebbült sóhaj hagyta el az ajkát, mikor a hűvös üveg hozzáért égő sebhelyéhez. Lassan elhalt a fájdalom és nem maradt belőle több, mint enyhe szúró érzés. Az apja jelentősen lenyugodott, jött rá Harry.

Még időben leállította magát és másfelé terelte a gondolatait. Minél többet gondolt rá, annál dühösebbé tette, hogy csapdába esett és távol kellett tőle lennie. Sose mondta volna ki hangosan, de aggódott; összezavarta, hogy mit akart tenni Dumbledore most, hogy valahogy sikerült meggyőznie a minisztert, hogy a főhadiszálláson maradhasson. Mit tervezett vele?

A gondolatra Harry behunyta a szemét, próbálta kontrollálni az egyre növekvő késztetést, hogy összetörjön valamit. Kinyitotta a szemét és körbepillantott a szobában, aminek a padlóján még mindig törött bútordarabok hevertek, a szobán, ami most az ő börtöne volt. Tekintetével megtalálta a megrakott tál ételt az éjjeliszekrény tetején, amit a Potterek hoztak neki korábban. Félrenézett és inkább visszafordult az ablakhoz. Nem tudta rávenni magát, hogy megegye a zabkását, amit napi háromszor szolgáltak fel a Nurmengardban, és bár amit itt kapott, legalább ételnek nevezhető volt, túlságosan rosszul érezte magát ahhoz, hogy bármit is magába erőltessen. A sérülései ugyan le lettek kezelve és gyógyulni kezdtek, de még így is épp eléggé fájtak ahhoz, hogy hányingere legyen.

Az ajtó hangosan kinyílt, kizökkentve őt csendes mélázásából. Harry erőt vett magán és nem nézett hátra. Úgy maradt, ahogy volt, mintha nem hallott volna semmit.

Minden egyes lépést egy dobbanás kísért, amiből Harry rájött, hogy nem James vagy Lily, hanem Alastor Rémszem Mordon lépett be a szobába. Szinte érezte, ahogy rászegeződik a férfi szeme, mind a mágikus, mind a rendes, és lyukat éget a bőrébe. Bármennyire is próbálta figyelmen kívül hagyni az aurort, a rá meredő szempár túlságosan is bosszantotta. Megfordult, és látta, ahogy Mordon, kezében egy kupával az ágyhoz közelít. Az auror letette az ezüstkupát az éjjeliszekrényre, az érintetlen tál étel mellé. A furcsa mágikus kék szem egy másodpercre sem mozdult el Harryről.

Harry a helyén maradt és nézte, ahogy Mordon felé fordult. Egy pillanatra egyik varázsló sem szólt semmit. A csendet végül Mordon törte meg egy mordulással.

- Édesanyád küldte neked ezt a gyógyfüves teát – mondta, a kupára utalva. – Idd meg, mielőtt kihűlik.

- Ő nem az anyám – mondta Harry közömbösen.

Mordon nem reagált, csak elindult vissza az ajtóhoz.

- Madame Pomfrey utasítása volt. Ő adta, mielőtt elment. Mindenképp idd meg.

Harry önelégült mosolyt villantott rá.

- És az is az ő utasítása volt, hogy maga hozza fel nekem a teát? – kérdezte.

Mordon elérte az ágy lábát, mágikus szeme a keretében forgott, szemügyre véve a szoba minden egyes négyzetcentiméterét, mielőtt újra megállapodott volna rajta.

- Másra nem bíználak – felelte. – Őket átverheted, de engem nem.

Harry felvonta a szemöldökét.

- Hogyan is verek én át bárkit?

- Csak mert egy gyerek arcát viseled, attól még nem leszel az – mondta Mordon. – Én látom, hogy mi vagy: egy szörnyeteg! – Mordon durva sebhelyes arcán gyűlölet tükröződött. – A többiek talán hamis tévképzetekbe ringatják magukat veled kapcsolatban, de én nem fogom.

Harry rámosolygott és végre elmozdult, így háta már az ablak felé nézett, és mindkét lába a földön volt.

- Azt hiszi, hogy teljesen kiismert, nem igaz, Mordon auror? – kérdezte.

- Életem nagy részét aurorként töltöttem – felelte Mordon. – Kiismerem az embereket, akár egyetlen pillantással is.

- Ez azért van, mert csal – mondta Harry. – Nem mindenkinek van mágikus szeme.

Mordon megállt előtte.

- Az embernek nincs szüksége mágikus szemre, hogy meglássa, mi vagy te – mondta.

- És az egy szörnyeteg lenne, igaz? – erősítette meg Harry önelégült mosollyal. – És pontosan mire is alapozza ezt az állítást?

- Gyilkos vagy – válaszolta Mordon hidegen.

- Ahogy maga is – felelte Harry.

- Egy egész világ választ el minket egymástól! – közölte meg Mordon mérgesen.

- Egyetértek – bólintott Harry. – Egyrészt, én sokkal jobban nézek ki – oldalra billentett fejjel szemügyre vette az aurort -, és minden végtagom érintetlen.

- Egyelőre – mordult fel Mordon.

Harry elmosolyodott, szemmel láthatóan szórakoztatta az auror.

- Ugye maga is tudja, hogy nem ijeszt meg – mondta. – Tudom, hogy Dumbledore megkötötte a kezét. Nem bánthat engem, pedig ez minden vágya – Harry már csak a férfi arckifejezéséből is meg tudta állapítani, hogy mennyire szeretett volna fájdalmat okozni neki.

Mordon tett még egy bicegő lépést Harry felé.

- Ne hidd, hogy csak mert Dumbledore azt mondja, vagy mert Potter rég elveszett fia vagy, megkíméllek – figyelmeztette. – Meg fogsz fizetni a vétkeidért, erről gondoskodom!

- Ez értelmezés kérdése – mondta Harry nyugodtan. – Ami magának vétek, nekem nem több, mint apám kívánsága – smaragdzöld tekintetét az aurorra szegezte. – Amit maga kötelességnek tekint, mások talán épp azt látják véteknek.

Mordon egy pillanatra meglepettnek tűnt.

- Igazán? – kérdezte gúnyosan. – Mint például?

Harry önelégülten elmosolyodott.

- Ölés, kínzás, emberrablás – az utolsó szónál feltekintett, hogy Mordon szemébe nézzen. – Többek között, persze.

Mordon visszasomolygott Harryre.

- Nem vétek, ha azok, akiket megölsz és megkínzol, aljas, hidegvérű gyilkosok!

- Maga szerint, talán – felelte Harry. – De sokan ellenkeznének, hogy a vétek az szimplán csak vétek.

Mordon egy pillanatig a szemébe nézett, majd félretekintett. Fejével a kupa felé intett.

- Idd meg az átkozott teádat! – mondta neki és megfordult, hogy távozzon. – Még mielőtt kihűlik.

Harry elmosolyodott, de továbbra sem mozdult.

- Tényleg azt hiszi, hogy nem tudom, mi van abban a teában?

Mordon lépés közben megállt és visszafordult, hogy Harryre nézzen.

- Mit hiszel, mi van a teádban? – kérdezte.

Harry kuncogott, lassan megrázta a fejét. Újból felnézett az aurorra.

- Ugyan már, adjon nekem egy kis hitelt! – a kupa felé biccentett. – Tele az egész Veritaserummal.

Mordon mágikus szeme a keretében forgott, a kupa felé nézett, majd vissza Harryre.

- Nem vagy te paranoiás? – mondta.

- Nem, csak okos – felelte Harry. – Tekintve, hogy maga hozta be nekem és már háromszor elmondta, hogy igyam meg, vagy nagyon aggódik az egészségemért vagy megfűszerezte egy kis Veritaserummal.

Mordon végül feladta az álcát, Harryre mosolygott és kihúzta magát.

- Nagyon jó – dícsérte. – Legalább nem vagy olyan, mint a szokásos idióták. Szemfüles vagy – mosolya somolygássá fordult át. – De hiába, fiú. Bármilyen óvatos is légy, előbb vagy utóbb el foglak kapni.

- Még ha sikerül is, nem fog belőlem sok mindent kihúzni – mondta Harry egyenletes hangon, annak ellenére, hogy pánik kerülgette az ötlettől, hogy egy halom rendtag között bedrogozzák az igazságszérummal.

- Ne hidd, hogy olyan vagyok, mint a börtönőrök a Nurmengardban – mondta Mordon. – A Veritaserum alatti kihallgatás a szakterületem és több, mint negyvenévnyi tapasztalatom van - kuncogott Mordon sötéten. – Hidd el, kiszedem belőled a válaszokat, akárhogy is köntörfalazol.

Harry elsápadt, mosolya lehullott az arcáról. A fejében elátkozta magát, amiért megmutatta, milyen mélyen érintette a fenyegetés.

- Próbálja csak meg – nézett rá fenyegetően.

- Úgy tervezem – mosolygott Mordon és megfordult, hogy elmenjen. – Tudnod kell, hogy szinte mindig itt vagyok a főhadiszálláson, mintha csak itt élnék – mondta Harrynek, mikor elérte az ajtót. – Legyél különösen éber, mit eszel vagy iszol, amíg itt vagy. Sose tudhatod, hogy melyik étel jött velem szembe.

Még egyszer utoljára rásomolygott Harryre, majd kiment és becsukta maga után az ajtót.

xxx

James kopogtatott, válaszra várva. Nem hallott semmit, így óvatosan résnyire nyitotta az ajtót.

- Harry? Ébren vagy? – szólította.

Még most se jött válasz. James a másik lábára állt és hátranézett Siriusra és Remusra.

- Harry, bejövök Siriusszal és Remusszal – szólt be.

Úgy gondolta, jobb figyelmeztetni Harryt, nehogy megijedjen, mikor reggel az éri elsőként, hogy három auror bemasíroz a szobájába. A mágiaelzárás még mindig érvényben volt, de ez nem jelentette azt, hogy Harry nem tudott erőszakos lenni, ha akart. James túlságosan is jól emlékezett arra, milyen fejlettek voltak fia készségei a fizikai védekezés terén.

Még mindig nem jött válasz a szobából, úgyhogy James kitárta az ajtót, kezében óvatosan egyensúlyozva egy tál reggelit. Tekintete rögtön az ágyra ugrott, arra számítva, hogy Harry még mindig alszik.

Az ágy üres volt.

James bentebb sétált a szobába, szemével végigfutott a szoba minden egyes sarkán, próbálta megtalálni a hollófekete hajú fiút. Sehol se látta.

- Harry? – szólította James, szíve megugrott a rémülettől. Megfordult, hogy barátaira nézzen.

- Hova ment?

- Nem zártad be az ajtót múlt éjjel? – kérdezte Sirius.

- Mégis hogy? – kérdezte James bosszantva. – Nincs zár az ajtón és a mágiaelzárás miatt nem lehet varázslattal bezárni!

- Csak ne essünk pánikba – mondta Remus. – Nem tudja elhagyni a főhadiszállást, valahol itt kell lennie.

- Én átnézem ezt a szintet – mondta Sirius és az ajtó felé fordult. – Tiéd a földszint. Holdsáp, te…

A zár hangja szakította félbe Siriust. A három férfi megfordult, ahogy a hálóból nyíló fürdőszoba ajtaja kinyílt és Harry sétált ki, a zuhany után még mindig vizes, a szemébe lógó hajjal. Harry kirázta tincseit a szeméből és hűvösen rájuk nézett.

Jamest elöntötte a megkönnyebbülés. Hirtelen nagyon butának érezte magát, amiért kiakadt, mielőtt még rendesen ellenőrizte volna a szobát és a fürdőszobát. Alapvető auror gyakorlat volt, ellenőrizni kell a helységeket, az összes helységet, mielőtt még tovább haladnának. Hátrapillantott a másik két aurorra, akik zavart tekintettel néztek vissza. James a tinédzserhez fordult.

- Harry, hát itt vagy – kuncogott erőltetetten. – Én csak… - lenézett a kezében lévő tálra – hoztam neked egy kis reggelit – tartotta fel.

Harry nem szólt semmit, de apró önelégült mosoly játszott az ajkán. James tudta, hogy hallotta őket a fürdőből, amint bepánikoltak és azon gondolkodtak, vajon hol lehet. Anélkül, hogy egy szót is szólt volna, Harry az ágyhoz sétált, és a kezében lévő törölközővel megdörzsölte nedves haját, teljes mértékig figyelmen kívül hagyva őket.

James észrevette, hogy ugyanazokat a ruhákat viselte, amiket tegnap, egy kék felsőt és a fekete farmert, amiket Siriustól vettek kölcsön. Megrázkódtatva jött rá, hogy ez azért volt, mert Harrynek nem volt más ruhája. A ruhák, amiket akkor viselt, amikor idehozták őt, túlságosan koszosak voltak. James elátkozta magát, amiért ez nem jutott eszébe hamarabb és fejben feljegyezte magának, hogy szóljon Lilynek, hogy szerezzen Harrynek új ruhákat, még ma.

Miközben James Harry felé indult, feltűnt neki az érintetlen tál étel, ami a fiókos éjjeliszekrény tetején pihent. Harry nem ette meg az előző esti vacsoráját, sem az ebédet, amit neki hagytak. James bosszankodva nézett a fiúra. Harry orra alá dugta a szalonnát, tojást és pirítóst tartalmazó tálat, amit Lily készített.

Harry rápillantott a tányérra, majd Jamesre.

- Mi van? – kérdezte.

James felvonta a szemöldökét.

- Nem olyan bonyolult – felelte James. – Edd meg a reggelidet.

- Nem vagyok éhes – felelte Harry és durván ellökte James kezét.

- Azt tervezed, hogy kiéhezteted magad? – kérdezte James, akinek a bosszankodása hamar méreggé vált.

Harry a szemébe nézett.

- Mi közöd van hozzá? – kérdezte.

James elnémult, összeszűkített szemmel nézett az előtte álló fiúra.

- Nem fog működni – mondta neki James halkan. – Éheztetheted magad, ahogy csak akarod, nem fogsz vele érzelmileg megzsarolni, hogy elengedjelek.

Harry önelégülten elmosolyodott és hátradőlt, hogy a fejtámlára támaszkodjon.

- Eszembe se jutna – felelte.

James még egy pillanatig farkasszemet nézett vele, majd végül beadta a derekát. Letette a tányért az ágyra, Harry mellé.

- Edd meg, Harry. Amikor végeztél, új szobába költözhetsz.

- Mi a baj ezzel? – kérdezte Harry.

James a padló felé intett, amin még mindig ott hevertek a törött fadarabok.

- Egy kicsit rendetlen – mondta szarkasztikusan.

- Engem nem zavar – vonta meg Harry a vállát.

- Hát, engem zavar – válaszolta James élt adva szavainak.

Harry Jamest tanulmányozta, szemével az arcát vizslatta.

- Ne aggódj, nem használnám ezeket – Harry kezével a faszilánkok felé intett. – Nem igazán az én stílusom, inkább a pengéket kedvelem.

Jamesnek eltartott egy pillanatig, amíg rájött, hogy mire utalt Harry. Igazándiból eszébe sem jutott eddig a lehetőség, hogy Harry a törött fadarabokat fegyverként használhatná. Körbenézett a törmelékeken és most már kiszúrta, hogy milyen éles volt némelyik darab.

Harry felállt és félredobta a törölközőt, amit a haja szárításához használt.

- Először edd meg a reggelidet – mondta James.

Harry figyelmen kívül hagyta. Maga mögé tekintett és meglátta az ajtó mellett álló Remust és Siriust.

- Hmm, három auror kell ahhoz, hogy átkísérjenek egy tizenhat éves fiút az egyik szobából a másikba – somolyogva nézett vissza Jamesre. – Bóknak venném, ha hoztatok volna magatokkal még párat.

- Ami azt illeti, Harry, azért jöttünk, hogy megnézzük, hogy vagy – felelte Remus, mielőtt még James megszólalhatott volna.

Harry hátranézett Remusra.

- Még lélegzem - felelte.

- Az jó – mondta Sirius kínosan.

Harry rápillantott, de azonnal odébb is nézett mérgesen.

- Kint fogunk várni – mondta James és odasétált, hogy csatlakozzon a barátaihoz. – Ha végeztél a reggelivel, átmegyünk az új szobádba.

Harry a szemét forgatta, majd a fiókos éjjeliszekrény felé nyúlt és felvette a maroknyi bájitalos fiolát, amiket Poppy hagyott ott neki. Az ajtóhoz sétált.

- Engedd el, Potter – mondta, mikor elsétált mellette. – Nagyon sűrű a napom; teli a naptáram azzal, hogy értelmetlenül untatnak.

James elkeseredetten pillantott két barátjára. Remus biccentett neki, hogy tegye, ahogy Harry mondta. Igazán nem volt értelme arra kényszeríteni, hogy egyen.

James az ajtóhoz sétált, kinyitotta, és kivezette Harryt, amíg Remus és Sirius hozzálátott kitakarítani a szobát, mugli mód emelgetve a törött bútorokat és faszilánkokat.

xxx

James tovább vezette Harryt a folyosón. Az új szoba csak pár ajtónyival volt arrébb. Harry csendben sétált mellette. James rápillantott és feltűnt neki, hogy milyen fáradtnak látszott a fiú.

- Nem olyan rossz ez, tudod – mondta James halkan. – Ha nem harcolsz velünk többet, rá fogsz jönni, hogy itt maradni egyáltalán nem olyan rossz.

Harry nem nézett rá.

- Attól még, hogy nincsenek rácsok, ez a hely akkor is börtön marad.

James ránézett és küzdve próbált valami választ találni. Korábban érkeztek meg a kiválasztott szobába, mint szerette volna. James kinyitotta és hagyta, hogy Harry lépjen be elsőnek. A szoba szinte azonos volt az előzővel, amit Harry elhagyott. A bútorzat ugyanolyan volt, csakúgy, mint az ablak előtt lógó függöny. A négyoszlopos ágy, a ruhásszekrény, a fiókos éjjeliszekrény, az íróasztal és a szék, minden ugyanolyan volt. Harry oldalra pillantott és egy faajtót látott, ami valószínűleg egy hasonló fürdőszobába vezetett. Megfordult, hogy Jamesre nézzen, aki a küszöbön állt. Anélkül, hogy bármit is szólt volna hozzá, Harry az ágyhoz sétált és leült rá.

James csak nézte, próbálta kitalálni, hogy mit mondhatna megnyugtatásképp. Nem akarta, hogy Harry úgy érezze, mintha börtönben lenne. James kínosan megköszörülte a torkát és belépett a szobába.

- Te… - habozott. – Szerezhetek… öhm… könyveket – ajánlotta fel. – Szeretsz olvasni? – kérdezte. Lily szeretett olvasni, talán Harry örökölte tőle ezt a hobbit.

Harry rápillantott, de nem válaszolt. Tekintetét visszaejtette az ágyra. James újból próbálkozott.

- Biztos unatkozol – mondta, próbálván megmutatni neki, hogy megérti. – Mit, öhm, mit szeretnél csinálni?

- Hazamenni – válaszolta Harry egyszerűen.

James úgy érezte, a szavak a szívét szurkálják.

- Harry – rázta meg a fejét -, itthon vagy. Újra velünk vagy, együtt a családoddal. Ide tartozol – nógatta, közben közelebb sétálva, míg végül már Harry mellett volt.

- Aha, persze – gúnyolódott Harry. – Ide tartozom, amíg hajlandó vagyok információt szolgáltatni. Ha nem, akkor meg a dementorok karjai közé löknek majd – felnézett Jamesre, közvetlenül bele a döbbent mogyoróbarna szempárba. – Tudom, miért viselkedsz így – mondta. – Ezért mentettél meg a fulladástól. Azért tetted, mert azt hitted, információt szedhetsz ki belőlem Voldemortról. Ezért nem hagytál meghalni abban a cellában a Nurmengardban és ezért kezdtétek el ezt a „törődöm veled" színjátékot, abban a hitben, hogy majd bedőlök neki és elmondok mindent, amit tudok – Harry önelégülten elmosolyodott. – Szerencsétlenségedre, Potter, simán átlátok rajtad.

- Azért mentettelek meg a Nurmengardban, mert bajban voltál – védekezett James. – Mindegy, hogy ki lett volna abban a cellában, ugyanezt tettem volna – James leült Harryvel szemközt és ránézett. – Nem akarok információt tőled, Harry. Tényleg törődöm veled és ez csak amiatt van, mert a fiam vagy.

Harry Jamest bámulta, az arckifejezése elsötétült.

- Nem lesz hányingered a hazudozástól? – kérdezte.

- Az lenne, ha hazudnék – válaszolta James.

Harry nem szólt semmit, de a szeme dühtől égett.

Kopogtak az ajtón, mire James hátranézett. Az ajtó kinyílt és Sirius jelent meg.

- Sajnálom, Ágas, Dumbledore van itt. Szeretne beszélni veled.

James bólintott, majd felállt.

- Menj, add át neki a jelentésed – mondta Harry, magára vonva James figyelmét. – Újabb kísérlet elbukva.

James hosszú pillantást vetett Harryre, mielőtt megfordult volna, hogy elmenjen. Nem tudta, hogyan védhetné meg magát és vehetné rá Harryt, hogy higgyen neki.

xxx

Két nap telt el, mióta Harryt átköltöztették az új szobájába, mégis minden étele érintetlenül tért vissza.

- Mi a fenén él? – kérdezte Sirius, mikor meglátta, hogy Lily visszahozza a vacsoráját.

- Bájitalokon – mondta Remus. – Ez az egyetlen dolog, amit magához vesz. Azok is majdnem elfogytak már.

Lily egy csattanással a mosogatóba ejtette a tányért, arca rózsaszín árnyalatot vett fel az elfojtott dühtől. Megdörzsölte a homlokát, ahogy próbált lenyugodni.

- Megöli magát! – mondta. – Olyan makacs! Egy szavamra sem hallgat.

- Ilyenek a tinédzserek – jegyezte meg Remus.

James az asztalnál ült, elveszve a saját aggodalmában, hogy hogyan tudná rávenni a fiát, hogy hagyjon fel az öngyilkos viselkedésével.

- Nem értem – mondta Sirius a fejét rázva. – Miért viselkedik így? Biztos tudja, hogy ezzel nem ér el semmit, csak komolyan lebetegíti magát!

- Már így sincs valami jó egészségben! – mondta Lily elfordulva a mosogatótól, hogy ránézzen az asztalnál ülő három férfire. – Tennünk kell valamit, ez nem mehet így tovább!

James megdörzsölte az arcát és mélyet sóhajtott. Eleinte, mikor Harry visszautasította az ételt, James magának és másoknak is azt mondta, hogy Harry majd eszik, ha elég éhes lesz. De mostanra már a negyedik nap telt el, hogy Harry a főhadiszállásra érkezett és a fiú még mindig nem evett semmit. Jamesnek volt pár ötlete arról, hogy milyen minőségű ételt adnak a Nurmengardban és ettől csak még jobban aggódott Harry egészségéért.

- Mit csinálhatnánk? – kérdezte, válaszul a feleségének. – Azon kívül, hogy megtömjük, nem sok mindent tehetünk.

- Nem fogod megtömni – mondta gyorsan Remus.

- Persze, hogy nem – hessegette el James. – Csak azt mondom, hogy nincs más, amivel rávehetnénk, hogy egyen. Már próbáltunk beszélni vele, szigorúnak lenni, kedvesen kérni – felesége felé intett. – Lily még meg is kérdezte tőle, hogy van-e valami, amit különösen szeretne és akkor elkészíti neki.

- Mit mondott? – kérdezte Remus.

James pillantása találkozott Lilyével, majd félrenézett.

- Azt mondta neki, hogy vágja ki Dumbledore szívét, süsse meg és azt talán majd megeszi.

Sirius majdnem félrenyelte az italát.

- Átkozott ég! – szitkozódott és letörölte az állát. – Ne vedd rossz néven, Ágas, de Harry megijeszt engem.

- Engem is – mondta James és levette szemüvegét, hogy megdörzsölje a szemét. – Megijeszt, abban az értelemben, hogy nem tudok közel kerülni hozzá. Egész egyszerűen elutasítja a gondolatát is annak, hogy mi tényleg törődünk vele. Olyan… elkötelezett ahhoz a szörnyeteghez! – köpte James a szót. – Annyira, hogy képes lenne feláldozni érte az életét! És halálosan félek attól, hogy ez megtörténhet négy hónap múlva, mikor Caramel érte jön majd!

Lily átszelte a konyhát és James mellé lépett. Mindkét kezét a vállára tette és kényszerítette, hogy felnézzen rá.

- Nem hagyjuk majd, hogy ez történjen – mondta meggyőződéssel. – Közelebb fogunk kerülni Harryhez, apró lépésenként.

Megerősítésképp megcsókolta Jamest. A férfi sóhajtva felnézett rá.

- Én csak nem tudom, hogy mit tegyek – vallotta be. – Megrémít, hogy csak négy hónapunk van arra, hogy változást érjünk el Harrynél. Túl rövid az idő és Harry olyan makacs!

- Pont, mint az apja – mosolyodott el Lily.

James felnézett rá és vonakodó mosoly jelent meg fáradt arcán.

- Igen, hát, eddig azt hittem, hogy ez egy megnyerő tulajdonság – mondta. – Most már mást gondolok.

Lily felegyenesedett, arcán látszott, hogy elgondolkodott.

- Eszembe jutott valami, ami talán segíthet – mondta.

Az ajtóhoz sietett.

- Várj, hova mész? – kérdezte James.

- Ahhoz az egy emberhez, aki legutóbb megtörte Harry makacsságát – válaszolta Lily és eltűnt az ajtóban.

xxx

A kopogtatás hangja a szobában visszhangzott. Harry figyelmen kívül hagyta. Akárki is volt, így is-úgy is be fog jönni, tekintet nélkül arra, hogy elküldi őket. Egy pillanattal később kattanás hallatszott és az ajtó kinyílt. Harry oda pillantott, kíváncsi volt, ezúttal melyik rendtag jött. Meglepődött, mikor helyette Poppy Pomfrey mosolygó arcával találkozott.

- Poppy?

A nővér melegen mosolygott és kezében egy kis műanyag zacskóval besietett.

- Szép napot, Harry – üdvözölte, ahogy közelebb jött. – Hogy érzed magad?

- Mit csinálsz te itt? – kérdezte.

- El akartam jönni, hogy meglátogassalak – felelte Poppy. Letette a zacskót az éjjeliszekrényre. – Próbáltam elérni Dumbledore-t, és megkérni, hogy intézzen nekem egy látogatást a főhadiszállásra – átsétált a szoba sarkához és a széket az íróasztaltól az ágyhoz húzta, hogy le tudjon ülni Harry mellé. – Nem vagyok a rend tagja, úgyhogy várnom kellett, amíg Dumbledore elintézi, hogy valaki elkísérjen ide – vetett rá egy pillantást, aztán folytatta. – De édesanyád múlt éjjel eljött hozzám és végül ő hozott ma ide. Beszámolt nekem az egészségügyi állapotodról – szigorúan nézett Harryre. – Miért nem eszel? – tért rögtön a tárgyra.

Harry rámosolygott.

- Biztos otthon hagytam az étvágyamat – válaszolta. – Vissza kell mennem érte.

- Harry – kezdte Poppy csendesen -, kérlek, ne gyerekeskedj.

Harry tekintete az ágyra siklott és nem szólt semmit. Poppy a zacskóért nyúlt és elkezdte bontogatni. Egy fehér műanyag tárolót húzott ki belőle. Pompás illat töltötte be a szobát, amitől összefutott Harry szájában a nyál, gyomra pedig hangosan felmordult. Poppy előhúzott egy fémkanalat és a négyzetes doboz tetejére helyezte.

- Tessék, hoztam neked valamit – odatartotta neki a dobozt, hogy elvehesse. – Házi leves van benne.

Harry elvette a dobozt és feltűnt neki, hogy még meleg.

- Házi? – kérdezte Harry.

- Igen, én magam csináltam – mondta Poppy, nem nézve közben Harryre.

Harry összeszűkítette a szemét.

- Igazán? – kérdezte. – Milyen fajta?

Poppy hirtelen elveszettnek tűnt.

- Tessék?

- Milyen fajta leves van benne? – kérdezte Harry.

- Öhm… minestrone – mondta, egyáltalán nem meggyőzően.

Harry felemelte a légmentes fedő egyik sarkát és belekukkantott. Felnézett és a nőre mosolygott.

- Lencseleves – mondta neki.

Poppy felsóhajtott és behunyta a szemét.

- Rendben, bevallom, nem én csináltam – mosolyogva nézett Harryre. – Nem tudok levest csinálni, valahogy sose lesz olyan, amilyennek szeretném. Egy mugli kávézóból hoztam idefelé jövet – vallotta be. – Még csak meg sem kérdeztem, hogy milyen fajta. Csak kikértem a „napi leves" menüt és siettem is Lilyhez, hogy idejöhessek.

Harry lenézett a műanyag dobozra, aztán felvont szemöldökkel vissza a nőre.

- Otthonról hoztam a dobozt és megkértem az eladót, hogy ebbe rakja a levest – magyarázta.

Harry minden igyekezete ellenére elkuncogta magát.

- Úgy tűnik, jól kitervelted az egészet– mondta. – Na most, ha megkérdezted volna, hogy milyen fajta az az átkozott leves, még el is tudtad volna adni.

Poppy zavartan mosolygott rá.

- Sajnálom, Harry. Csak azt akartam, hogy megedd. Gondoltam, több esélyem van rá, ha azt mondom, hogy én csináltam.

Harry levette a fedelet, és finom illat szökött a levegőbe. A kanalat a levesbe mártotta és újból felnézett Poppyra. A nő elmosolyodott és biztatóan bólintott.

- Ha már ennyit fáradoztál vele – ugratta Harry.

Lenyelt egy kanálnyit és végre, több, mint egy hét után rendes ételt ehetett.

Poppy élvezettel nézte, ahogy Harry nekikezdett a levesnek. Az éhsége egyértelműen látszott abból, ahogy rákoncentrált.

- Két vajas tekercs is van a zacskóban – mondta Poppy, miután magának is csak most jutott az eszébe.

Harry elvigyorodott.

- Azok is házilag készültek?

- Igen, pont, mint a leves – nevetett Poppy.

Kivette a becsomagolt tekercseket és átadta őket Harrynek, aki boldogan fogadta el. Előhúzta az utolsó dolgot is a zacskóból, egy kis üveg narancslevet és lehelyezte Harry mellé.

- Jó volt? – kérdezte, mikor Harry letette az üres konténert.

- Tudod, hogy van az, mikor semmit nem ettél az utóbbi egy hétben, aztán kapsz valamit, ami csak középszerű, de te mennyeinek érzed?

- Igen – felelte Poppy lassan.

- Pont ilyen volt – mondta Harry.

Poppy a fejét rázta a fiúra.

- Akkor meséld csak el, miért is nem ettél semmit? – kérdezte újból Poppy.

Harry a narancsleves üveggel játszott, egyik kezéből a másikba adogatta.

- Már elmondtam – felelte.

- Az igazi okát, Harry – erőltette Poppy. – Tudom, hogy elég okos vagy ahhoz, hogy tudd, azzal, hogy éhezteted magad, nem érsz el semmi jót. Szóval miért csináltad?

Harry ránézett, egy pillanatra elgondolkodott. Nem árthat semmit, ha elmondja neki, mit tett Mordon és hogy fenyegette meg. Úgyhogy Harry vett egy mély levegőt és elmesélte neki a találkozását az aurorral.

xxx

James és Lily felnéztek, ahogy Poppy lejött a lépcsőn. A két Potter hozzá sietett és a konyhába terelték őt. Próbálták rávenni, hogy leüljön, de a nő visszautasította.

- Nem, köszönöm – mondta kurtán. Már az arckifejezéséből látni lehetett, milyen mérges volt.

- Mi történt, Poppy? – kérdezte Lily.

- Nos, megtudtam, hogy miért nem evett – kezdte Poppy kitágult orrlyukakkal. – Félt, hogy Mordon auror majd tartja magát a szavához és megfűszerezi az ételét egy kis Veritaserummal, hogy információkat szedhessen ki belőle.

- Micsoda? – kiáltott fel James és Lily.

- Harry azt mondta, Mordon megpróbálta megitatni vele a gyógyteát, amit készítettél – intett Lily felé -, de előtte Veritaserumot tett bele. Amikor Harry nem ivott belőle, Mordon megfenyegette, hogy majd beleteszi az igazságszérumot az egyik ételébe. Mivel a Veritaserumnak nincs illata, sem íze, Harry nem tudhatta, hogy melyikben van, így az egyetlen dolgot tette, amit biztonságosnak ítélt; egyáltalán nem nyúlt ételhez. Azért ette meg azt, amit én hoztam, mert elmondtam neki, hogy egy mugli kávézóban vettem, így tudta, hogy biztonságos.

James nyugtalanul beletúrt a hajába.

- Nem hiszem el, hogy Mordon ezt tette! – mondta. – Az a szemétláda! – sziszegte. – Mégis mit képzel, mi az ördögöt művel?

- Tudom, hogy ez egy összetett és bonyolult helyzet – mondta Poppy, egyszerre címezve Jamesnek és Lilynek –, de nagyon óvatosnak kell lennetek azzal, hogy kezelitek Harryt. Már így is azt hiszi, hogy ellenségek veszik körbe, ne fokozzátok ezt tovább azzal, hogy rosszul bántok vele.

- Nem fogjuk, nem fogunk rosszul bánni vele! – mondta Lily. – Sose engednénk, hogy Mordon kikérdezze! Nem tudom elhinni, hogy azt hitte, megúszhatja, ha megmérgezi Harry italát – Lily szörnyű bűntudatot érzett. Ő készítette a teát és már éppen fel akarta vinni Harrynek, mikor találkozott Mordonnal, aki azt mondta, majd ő elintézi, úgyis épp oda tartott, hogy ellenőrizze, van-e más rejtett fegyver a szobájában. Lily engedett neki és hagyta, hogy felvigye az italt, tudván, hogy Mordon úgysem nyughatna, amíg meg nem bizonyosodott arról, hogy nem rejtett el több fegyvert Harry. Eszébe sem jutott, hogy azt tervezte, hogy bedrogozza és kihallgatja a fiát.

- Beszéljetek Harryvel – javasolta Poppy. – Tudnia kell, hogy ti ketten itt vagytok neki és biztonságban fogjátok tartani – felegyenesedett, és szája egyetlen vonalba préselődött, amivel erőteljesen emlékeztetett Minerva McGalagonyra. – És ha nektek lennék, Mordon aurorral is beszélnék.

- Ó, amiatt ne aggódj – nézett Lily fenyegetően. – Beszélni fogunk vele! Többé Harry, vagy az étele közelébe se fog jutni!

xxx

Sirius besétált a szalonba, kezében újabb három fiola színtelen bájitallal.

- Ezeket a második emeleti falikárpit mögé rejtve találtam – mondta és hozzáadta az egyre növekvő halomhoz az asztalon.

- Te jó ég – mondta Remus, ahogy szemügyre vette a nagyjából negyven fiolát tartalmazó rakást az asztalon. – Mordon tényleg mániákus!

- Én már évek óta mondogatom – panaszkodott Sirius.

James sétált be, maga mögött Lilyvel. Mindketten két-két fiolát tartottak a két kezükben. Lerakták a többihez.

- Szerintem ez minden – lehelte James, kissé kifogyva a levegőből. – Ember, hogy hiányzik a mágia!

A mágiaelzárás azt jelentette, hogy négyőjüknek muglimódra kellett átfésülniük a főhadiszállást, rejtett Veritaserumos fiolák után kutatva, és varázslat nélkül apró üvegcséket keresni egy olyan nagy házban, mint a Black család kúriája, nem volt egyszerű.

- Már háromszor átkutattuk az első két emeletet – mondta Remus. – Minden tiszta – rázta meg fáradtan a fejét. – Ha a Veritaserumnak akár egy szemernyi illata is lenne, én és Tapmancs kiszimatolhattuk volna.

- Két kutya a legjobb barátod és még ez sem segít – jegyezte meg Lily.

- Kösz, Lils! – Sirius tettetett sértődött fejet vágott, de Lily nem törődött vele.

- A harmadik és negyedik emeletet is átkutattuk és a kertet is hátul – jelentette James. – Most már minden tiszta.

- És mindössze négy órába telt – mosolygott Remus. – Nem is olyan rossz, figyelembe véve a körülményeket.

- Mi szállta meg Mordont, hogy Veritaserumot kellett rejtegetnie szerte a házban? – kérdezte Sirius.

- Róla beszélünk. Több helyen is van titkos bájital-rejtekhelye. Így, ha az egyik lelepleződik, még mindig ott egy csomó másik – válaszolta James.

- Egy kicsit túlzásba esett itt! – panaszkodott Sirius.

A negyvenvalahány fiola közül mindössze tíz volt a bájitaltároló szekrényben. Az összes többi szét volt szórva a kúriában.

- Felmenjek érte? – kérdezte Lily Jamest.

- Igen, azt hiszem, készen állunk – mosolygott James.

Lily visszamosolygott rá és az ajtóhoz sietett. Csak tíz percébe telt, hogy újból megjelenjen, ezúttal Harryvel, aki egyáltalán nem tűnt boldognak, amiért lehívták. Amint besétált az ajtón, megállt, szeme az asztalra és a rajta lévő, felhalmozott Veritaserum kupacra terelődött. Tekintetével megtalálta Jamest és ellenséges pillantást vetett rá.

- Mi ez? – kérdezte ingerülten.

James próbált nyugodt maradni és nem hagyni, hogy Harry beszédmódja zavarba hozza.

- Poppy elmondta, hogy mit próbált Mordon tenni veled.

Harry tekintete újból az asztalon lévő igazságszérum fiolákra vándorolt, majd visszatért a férfira.

- És? – kérdezte.

- És szeretném, ha tudnád, hogy amit Mordon tett, az elfogadhatatlan – James látta kiülni a meglepetést Harry arcára. Látta, hogy nem erre számított tőle. Folytatta. – Egyedül cselekedett és senkinek sem szólt arról, hogy megpróbált átverni és Veritaserumot itatni veled. Nem tetszik, hogy megfenyegetett, Harry, és beszélni fogok vele erről.

Harry vállat vont.

- Rohadtul azt csinálsz, amit akarsz. Miért mondod el nekem?

Lily majdnem rászólt, amiért ilyen szavakat használ, de Remus a kezéért nyúlt és megszorította. Ránézett és megrázta a fejét, nem most volt itt az ideje annak, hogy leszidja Harryt.

- Azt akarom, hogy tudd, nem vagy egyedül – magyarázta James. – Senki nem ússza meg, ha így kezel téged. Nem fogom hagyni.

Harry arckifejezése elsötétült és mérgesen Jamesre meredt.

Sirius és James elkezdték összehajtani a terítő széleit, ezzel középre gyűjtve rajta a fiolákat. James a négy saroknál fogva felemelte a ruhát, az üvegcsék egymásnak csapódtak a csomagban. A férfi ezután, kezében a terítővel, Harry felé sétált. Megállt a fiú előtt.

- Ez az összes fiola Veritaserum a főhadiszálláson – mondta James Harrynek. Ledobta a terítőt a földre. Harry összezavarodva nézte. James hirtelen felemelte a lábát és keményen rátaposott, összezúzva a fiolákat. Újra és újra megismételte, amíg biztos nem lett abban, hogy minden egyes üvegcse összetört. Felnézett Harryre, és még épp elkapta a meglepetést a szemében. - Most már nincs több Veritaserum a főhadiszálláson – mondta James Harrynek mosolyogva. – Nem kell többé aggódnod amiatt, hogy megmérgezik az ételed vagy az italod.

Harry lenézett az ripityára tört fiolákra, aztán vissza Jamesre.

- Honnan tudom, hogy ez az összes? – kérdezte gyanakodva. – Félre is tehettetek egy fiolával.

- Gondolom, egyszerűen meg kell bíznod bennem és elhinni, mikor azt mondom, hogy ez az összes – felelte James.

- Megbízni benned? – kérdezte Harry. Csúnyán nézett rá. – Ebben az életben ne várd, Potter.

Anélkül, hogy bármi mást mondott volna, Harry elhagyta a szobát és visszament a sajátjába. James nem fordult meg, hogy a többiek szemébe nézzen. Tudta, hogy ők is ugyanolyan döbbentek és megbántottak voltak, mint ő maga.

xxx

Azon az estén több rendtag is érkezett a főhadiszállásra, meg akartak vitatni egy s mást Dumbledore-ral. James nagy bosszúságára, Mordon nem jött el. Ennek ellenére a férfi megkereste Dumbledore-t és elmondta neki, mit próbált tenni az auror. Dumbledore biztosította Jamest és Lilyt, hogy beszél majd Mordonnal és biztosra megy, hogy ne történhessen újból ilyen. James attól még megígérte magának, hogy ő is szót vált majd Rémszemmel és jól helyrerakja, amiért még bizalmatlanabbá tette Harryt, mint eredetileg volt.

Éppen vacsora előtt jártak, mikor Arthur és Molly Weasley megérkezett. Molly rögtön Lily segítségére sietett, magával hozva pár fogás ételt, amit az Odúban készített. A két nő a konyhába ment, a mugli főzésről beszélgettek és arról, hogy a mágiaelzárás miatt legalább értékelni kezdik, mennyi varázslatot használnak a sütés-főzés során.

Arthur leült James mellé, miután észrevette, milyen elkeseredettnek tűnt a férfi.

- Hogy boldogultok Harryvel? – kérdezte Arthur.

James megrázta a fejét.

- Én sehogy – mondta őszintén. – A dolgok rosszról még rosszabbra váltanak – felnézett a vörös hajú férfira. – Nem bízik bennem.

Arthur bólintott.

- Ez érthető – mondta. – Nem ismer téged, miért kéne bíznia benned?

- Tudom, csak… - James beletúrt a hajába. – Azt szeretném, hogy megbízzon bennem, hogy tudja, nem fogom hagyni, hogy bárki is bántsa, de az, ahogy elutasít engem, nos, legalábbis fájó.

Arthur megértően bólintott.

- Tudom, James. Emlékszem, mikor Charlie elmondta, hogy Romániába fog menni és sárkányidomárnak tanul majd. Mondtam neki, hogy nem akarom, hogy ilyen veszélyes karriert válasszon, mire ő azt felelte, ez az ő élete és azt tesz, amit akar, függetlenül attól, hogy én mit érzek – megrázta a fejét az emlék hatására. – Emlékszem, mennyire fájtak a szavai.

James Arthurra nézett, rájött, hogy nem csak egy másik rendtaggal vagy auror kollégával beszélget. Egy másik apával beszélt, egy másik férfival, akinek fiai vannak.

- Nem tudom, hogy mi a baj velem – kezdte James. – Úgy érzem, elvesztem az eszem. Nem tudok logikusan gondolkodni, mikor Harryről van szó. Mikor érte mentem, hogy másik szobába költöztessük, besétáltam és nem láttam. Mielőtt még átnéztem volna a szobát és a fürdőszobát, bepánikoltam, azt hittem, hogy valahogy elszökött, annak ellenére, hogy tudom, hogy nem tudja elhagyni a főhadiszállást! – önbíráló tekintettel nézett Arthurra. – Én nem szoktam ilyet csinálni, Arthur! Nem rám vall, hogy pánikba essek. Húsz éve vagyok auror. Tudom, hogy kell kereséseket szervezni, tudom, hogy kell rejtőzködésre alkalmas helyeket keresni, hogy kell átfésülni a területet, szóval miért van az, hogy ha Harryről van szó, teljes idiótaként viselkedek?!

- Egyszerű; azért, mert ő a fiad – felelte Arthur nyugodtan. – Senki sem gondolkodik aurorként, mikor a gyerekeiről van szó, James. Csak a biztonságukon jár az eszünk, semmi máson – együttérző pillantást vetett Jamesre. – Egyszer már átmentél a fájdalmon, amit az elvesztése okozott. Az ezt követő tizenöt évet abban a tudatban töltötted, hogy meggyilkolták. Senki sem fog hibáztatni, ha kicsit túlzottan is óvni akarod.

James bólintott, és egy mélyet sóhajtott.

- Csak azt kívánom, bárcsak kicsit könnyebb lenne a dolog, tudod, Harryvel – megrázta a fejét. – Sose képzeltem volna, még a legvadabb álmaimban sem, hogy visszakaphatom őt – vallotta be. – Most pedig, hogy itt van, még mindig úgy érzem, hogy nem az enyém. Itt van előttem, de nem tudom megérinteni, nem tudok elérni hozzá.

- Adj neki időt, James – veregette meg Arthur a vállát. – Természetes, hogy el akar lökni magától.

- Tudom – bólintott James. – Tudom, hogy ez az egész várható viselkedés, de… de mégis úgy érzem, hogy itt valami többről van szó, valami másról, ami miatt Harry így viselkedik velem.

- Például? – kérdezte Arthur összeráncolt homlokkal.

- Nem tudom elmagyarázni, ez csak egy érzés, ami néha elfog – mondta James. – Remus és Sirius azt hiszik, hogy túlreagálom. Nem értik, talán azért, mert nincsenek gyerekeik, nem értik, hogy miről beszélek.

- Mi az? – kérdezte Arthur.

James mély levegőt vett.

- Úgy érzem, mintha Harry utálna engem. Nem úgy, ahogy a többieket utálja, mert aurorok vagyunk és ő meg… tudod – James kényelmetlenül mocorgott, ösztökélte magát, hogy folytassa. - Hanem mintha igazi, vad gyűlöletet érezne irántam.

- Miért érzed így? – kérdezte Arthur.

- Nem tudom elmagyarázni, csak ez az érzésem, mikor beszélek vele.

- Mondta bármikor is, hogy utál? – kérdezte Arthur.

- Nem – felelte James. – Nem, sose mondta ki a szavakat, de nagyon harapós velem. Bármit is mondok, nem számít, hogy milyen kedvesen, mindig harcnak veszi. Valahogy kiforgatja minden szavamat, hogy idiótának tűnjek tőle.

Arthur elmosolyodott, tisztán látszott a megkönnyebbülés az arcán.

- Ó, hogy az – legyintett – Az normális, James.

- Már hogy lenne ez normális? – kérdezte James döbbenten.

- Tökéletesen normális tinédzserviselkedés – magyarázta Arthur. – Indulatos, harapós, mindent harcnak vesz, ez az egész normális tinédzser fiús viselkedés.

- Damien nem ilyen! – mondta James.

- Damien még csak tizenkettő – mutatott rá Arthur.

- Ó, ugyan már, októberben lesz tizenhárom! – mondta James. – Az már csak két hónap.

- Hidd el, amikor Damien betölti a tizenhármat, meg fogod látni a különbséget – mondta Arthur.

- Tényleg? – kérdezte James.

- Én láttam a változást Billben, abban a pillanatban, hogy tizenhárom lett – mondta Arthur. – Olyan, mintha megnyomtak volna egy kapcsolót, mikor betöltötte. Szemtelenebb lett, elkezdett vitázni velem buta dolgokról és mindig magának követelte az utolsó szót, még akkor is, ha csak úgy motyogta el – kuncogott és a fejét rázta az emlékek hatására. – Merlin, elég rossz volt.

- Csak Billel volt ez a dolog? – kérdezte James érdeklődve, azt gondolva, talán van valami köze ahhoz, hogy ők a legidősebbek.

- Nem, Charlie is ilyen volt. Amikor tizenöt lett, igazi rémálom volt – nevetett Arthur. – Vitázott velem, hogy a saját módján akarja csinálni a dolgokat, aztán mikor nem lehetett, rám kiabált, hogy gyerekként kezelem. Mindig az lett a vége, hogy azt ordította, utál engem – Arthur arca itt kicsit beesett, majd James szemébe nézett. – Mindig fáj, ha a gyereked azt mondja, hogy utál – mondta. – De emlékezned kell, hogy nem értik komolyan. Amikor azt mondják, utálnak, emlékeztetned kell őket, hogy te akkor is szereted őket.

- Nem tudtam, hogy Charlie és Bill így beszéltek veled – mondta James meglepetten. – Az a két srác egyike a legneveltebbek fiúknak, akikkel találkoztam.

- Ó, ez nem mindig ilyen – mosolygott Arthur. – Csak akkor, mikor tinédzserek voltak és nem szólhattak bele a dolgokba. Kínos egy időszak ez nekik, fiúból férfivá érnek, és azt akarják, hogy idősebbként kezeljék őket, de nincs meg hozzá a felelősségérzetük. Ekkor jönnek a veszekedések. Aztán lenyugodnak és visszatérnek a normális verziójukhoz, mire tizennyolc évesek lesznek.

James a fiatalabb fiára gondolt, nem tudta elképzelni, hogy az ő Damiene valaha is azt kiabálná, hogy gyűlöli.

- Szóval, mikor Damien betölti a tizenhármat, onnantól tizennyolc éves koráig utálni fog engem? – kérdezte James.

- Nem, csak azt fogja mondani – mosolygott Arthur. – Mint ahogy most Harry érezteti veled.

James sóhajtott és beletúrt a hajába.

- Nagyszerű, alig várom – mondta szarkasztikusan.

- Egyszerre csak egy napot bírj ki – javasolta Arthur. – Legyél türelmes Harryvel, javulni fognak a dolgok. Majd meglátod.

James bólintott, igazán remélte, hogy a dolgok tényleg jobbra fordulnak, mert nem gondolta, hogy sokáig bírná még Harry hideg viselkedését, főleg, ha Damien is be fog hozzá csatlakozni.