Lemondás a jogokról: A történet Kurinoone The Darkness Within című munkájának fordítása, aki engedélyt adott nekem a magyar verzió publikálására. Kurinoone kijelenti, hogy semmilyen joga nincs a Harry Potter felett és benne minden felismerhető J. K. Rowling-hoz tartozik. Emellett a történetet egy másik fanfic inspirálta, ez Project Dark Overlord műve: A Shattered Prophecy.
21. fejezet – Családféleség
Sirius bekopogtatott az ajtón, magában elátkozva a mágiaelzárást, ami miatt nem tudott Hop-porral utazni. Habár a napokban történt Dumbledore-féle változtatás megengedte, hogy ő és más Rend tagok a Hop-hálózaton keresztül érkezzenek a főhadiszállásra, senki sem távozhatott így. Bosszúsan felmordult. Nem volt hozzászokva, hogy kopogjon és arra várjon, hogy beengedjék, különösen nem ebben a házban. Léptek közeledtét hallotta, majd fém csendülését, ahogy kinyitották a zárat, és kitárult a vörös faajtó. Sirius elvigyorodott, ahogy meglátta a sötét hajú fiút, aki az ajtóhoz jött.
- Szia, blöki!
Damien mogyoróbarna szemei összeszűkültek. Válasz helyett megfordult és kettesével szedve a lépcsőfokokat eltűnt az emeleten. Sirius sóhajtott egyet, besétált a házba és becsukta maga mögött az ajtót. A konyha felé vette az irányt, ahol James és Lily épp vacsorát készítettek.
- Hali – üdvözölte őket. – Látom, Damy még mindig rosszkedvű.
James nagyot sóhajtott.
- Csak egy dologra tud koncentrálni: hogy láthassa Harryt – mondta James.
- Minden nap megkér minket, hogy vigyük el a főhadiszállásra, hogy találkozhasson a bátyjával – tette hozzá Lily.
- Szerintem lehet, hogy hagynotok kéne – mondta Sirius. – Már egy hét telt el, mióta rájött. Biztos az őrületbe kergeti, hogy tud a bátyjáról, de nem találkozhat vele – Sirius egy része nem hibáztatta Damient, amiért haragot tartott.
- Nem hagyhatjuk! – kiáltott fel Lily, pillanatnyilag szüneteltetve a salátakészítést. – Láttad, hogyan viselkedett Harry az elmúlt hétben! Most, hogy meghiúsult a szökési kísérlete, azt már nem is említve, hogy hamarosan arra lesz kényszerítve, hogy a Roxfortba járjon, konkrétan őrjöng! – Lily újra felvette a kést. – Túlságosan mérges. Nem ez a legjobb időpont arra, hogy bárkivel is találkozzon.
- De gondolod, hogy Damien hallgat ránk? – kérdezte James. – Nem! – csóválta meg a fejét. – Csak annyit ért az egészből, hogy Harry a főhadiszálláson van és meg kéne engednünk, hogy találkozzon vele.
Sirius kihúzott egy széket és leült.
- Hibáztatod érte? – kérdezte.
James Siriusra pillantott, majd megrázta a fejét.
- Őszintén? Nem – válaszolt egy sóhaj kíséretében. – Tudom, hogy milyen izgatott, amiért van egy bátyja és pont ezért nem akarom, hogy most találkozzon Harryvel. – lepillantott a kezére. – Harry igazán bántó tud lenni, még szóban is – mondta. – Nem akarom, hogy elutasítsa Damient.
Sirius nem tudta, mit mondjon. Tudta, hogy milyen elutasító volt Harry Jamesszel és Lilyvel és hogy ez mennyire bántotta őket. Lilyre nézett, de ő a salátára figyelt, gondosan ügyelve arra, hogy senkivel se találkozzon a tekintete.
- Akkor mikor fogjátok elvinni Harryhez? – kérdezte Sirius.
- Talán szombaton – válaszolta James.
- Szóval jöhet még négy napnyi jeges csönd? – viccelt Sirius.
- Akkorra talán lenyugszik Harry és elfogadja a tényt, hogy hétfőtől a Roxfortba fog járni – mondta James. – Ez a legjobb opció.
- Felkészültél? – kérdezte Sirius Jamest. – Visszatérsz a Roxfortba! – vigyorgott. – Gondoltad volna valaha is, hogy visszamész?
- Azt meg pláne nem, hogy a fiam fegyőreként – mondta James keserűen.
Sirius arcáról eltűnt a mosoly.
- Talán ez egy jó dolog – vigasztalta. – Így többet lehetsz Harryvel és dolgozhattok a kapcsolatotokon.
- Persze, ha nem átkoz le pálca nélkül a csillagvizsgáló torony tetejéről – válaszolta James.
Lily élesen rápillantott.
- Ne mondj ilyet! – csattant rá. – Főleg Harry közelében. A végén még ötleteket adsz neki.
James behunyta a szemét és levette a szemüvegét, hogy megdörzsölhesse.
- Ahogy reagált, mikor Dumbledore megmondta neki, hogy én leszek az őre… - sóhajtott. – Harry eszét vesztette. Egyszerűen kiviharzott a szobából.
- Nem hiszem, hogy azért volt mérges, mert te leszel az – mondta Sirius. – Inkább maga a tény bőszíthette fel, hogy kap egy őrt maga mellé. Ugyan már, te talán szeretnéd, hogy folyamatosan lakat alatt tartsanak?
James nem válaszolt, csak nehéz szívvel egy újabbat sóhajtott. Lily elővette a tányérokat és elkezdett teríteni, habár a beszélgetésük témájától teljesen elment az étvágya.
xxx
Már majdnem hét óra volt, mikor lehívták Damient vacsorázni. Csendben evett az asztalnál, nagyrészt ügyet sem vetve a körülötte ülő három felnőttre. De Damien azért sokszor pillantott Siriusra, nézte, ahogy Jamesszel és Lilyvel cseveg. Sirius megpróbálta bevonni Damient is a beszélgetésbe, de a fiú ellenállt a csábításnak és csak vállrándításokkal és fejrázással kommunikált. Rá is éppolyan mérges volt, mint a szüleire, amiért nem szóltak neki a bátyjáról.
Mikor végeztek a vacsorával, Damien eltakarított az asztalról, mivel ez rendszerint az ő feladata volt, majd egyenesen felment az emeletre. Sirius szomorúan csóválta a fejét.
- Nem bírom! – nyögött fel. – Ti hogy kezelitek ezt a csendes büntetést? – kérdezte Jamest és Lilyt.
- Általában nem szokta ezt csinálni – mondta James. – Ahhoz túlságosan is szeret beszélni.
Lily elmosolyodott.
- Szerintem Damynek is nehezére esik – jegyezte meg. – Folyton rátok pillantgatott – mutatott a két férfira – vacsora közben. Be akart szállni, de túl makacs, hogy elengedje a dühét.
- Vajon kire üthetett! – ugratta Sirius, egy eltúlzott pillantást vetve a vörös hajú nőre.
- Én nem csinálom ezt! – tagadta azon nyomban.
Sirius ugatásszerűen felnevetett.
- Ó Lils, te vagy a makacsság királynője!
James a két civódó felnőttre nézett. Jószándékú volt az egész, ezt mind tudták. Azon kapta magát, hogy gondolatai visszaterelődnek a tizenkét éves fiára. Utálta, hogy Damien így viselkedett vele. Még csak nem is tudta hibáztatni érte. Elvégre, ha az ő helyében lett volna, ő is mérges lett volna, hogy nem engedik látni a bátyját. Beletúrt a hajába. Talán Lilyvel egy kicsit túlzásba estek az óvatossággal. Lehet, hogy nem is lenne olyan veszélyes ötlet, ha hagynák Damient és Harryt találkozni. Aztán eszébe ötlött az emlék, ahogy Harry pálca nélkül a levegőbe röpíti őt. Eszébe jutott, hogy milyen könnyedén hajított nehéz bútorokat rá és Lilyre. Megrázta a fejét. Talán jobb ötlet hagyni még egy-két napot Harrynek, hogy lenyugodjon.
xxx
Damien magára húzta apja láthatatlanná tévő köpenyét és lelopakodott a földszintre, ügyelve arra, hogy elkerülje azt a bizonyos nyikorgó lépcsőfokot alul. A szíve olyan hangosan vert, hogy a fülében hallotta visszhangzani. Lábujjhegyen bement a nappaliba, egy pillanatra megtorpanva, mikor megpillantotta a három felnőttet, akik a konyhaasztalnál iszogatták a teát. A nappaliból a konyhába vezető ajtó tárva-nyitva állt, így láthatta őket.
Megerősítve elhatározását, Damien továbbment a kandalló felé. Elege volt a várakozásból. Ha a szülei nem viszik el, hogy láthassa a bátyját, akkor majd elmegy ő maga. Persze, hogy bejusson a főhadiszállásra, szüksége volt a Rend egy tagjának közreműködésére és ebben fog majd segíteni neki Sirius, még ha ő erről nem is tudott.
Damien korábban hallotta, ahogy a szülei a főhadiszálláson lévő mágiaelzárásról beszéltek, és azt is megtudta, hogy az elzárás Harry miatt lépett érvénybe. Megemlítették a furcsa kivételt is, amit Dumbledore hozott létre egy pár napja. Volt egy kandalló, ami hozzá volt kötve a Hop-hálózathoz, de a rendtagok csak bejutni tudtak vele a főhadiszállásra, ki nem. Vagyis ez azt jelentette, hogy bár Harry nem használhatta a kandallót, hogy elszökjön, a rendtagok jöhettek ezen keresztül. Damien és az ikrek kis csínye óta, amiben Percy zsupszkulcsát használták, Dumbledore megkérte a rendtagokat, hogy biztonsági okokból adják vissza neki a sajátjukat és helyette felállította a Hop-rendszert, hogy könnyedén megérkezhessenek a találkozókra.
Damien eldöntötte, hogy ezt fogja kihasználni, hogy bejusson a főhadiszállásra. A láthatatlanná tévő köpeny rejtekében beoson Siriusszal és a Hop-rendszeren át elutazik vele a Grimmauld térre. Majd miután találkozott a bátyjával, leoson a földszintre és az ajtó mellett vár, hogy távozzon a Rend egyik tagja. Kioson vele együtt és a Kóbor Grimbusszal hazamegy, mielőtt még bárki is észrevenné, hogy eltűnt.
Damien vett egy nagy levegőt és belépett a kandallóba, magában hálát adva az égnek, amiért elég nagy volt ahhoz, hogy két ember is kényelmesen elférjen benne. Szorosan a falhoz állt, hogy Sirius ne botoljon majd belé, amikor beszáll. Ha Sirius gyanút fog, az egész tervnek lőttek.
Damiennek tíz percet kellett várnia, míg meghallotta Sirius búcsúzkodását. Visszatartotta a lélegzetét, a szíve őrülten vert a mellkasában. Belekapaszkodott a láthatatlanná tévő köpenyébe, egyszerre rémülten és izgatottan. Hát itt vagyunk! gondolta izgatottan. Még bentebb furakodott, ahogy Sirius belépett a kandallóba. Damien érezte, hogy izzadni kezd. A lába reszketett kicsit, amiért olyan mereven tartotta magát. Végül Sirius egy maréknyi Hop-port dobott a lángok közé és tisztán azt mondta:
- Grimmauld tér 12.
Damient elkapta az ismerős forgás és még erősebben szorította a köpenyt, hogy le ne repüljön róla. Sikerült megakadályoznia, hogy kiessen a kandallóból, ahogy megérkezett Sirius mögött. Damien a kandallóban maradt, közben a zöld lángok kihunytak alatta. Sirius kilépett, leporolta kormos talárját, észre sem véve a látogatót, akit magával hozott. Az ajtóhoz sétált és elhagyta a szobát.
Damien óvatosan kilépett a kandallóból, alig merte elhinni, hogy a sebtében kiötlött terve működött.
Megcsináltam! gondolta magában. Bejutottam a főhadiszállásra anélkül, hogy elkaptak volna! Damien elvigyorodott. Talán később majd szólnom kéne apának, gondolta, hogy ha egy tizenkét éves be tud jutni a Rend főhadiszállására kétszer, akkor jobban tennék, ha helyretennék a biztonsági ügyeiket.
Damien várt egy percet, mielőtt elindult az ajtó felé. A szíve őrülten kalapált, ahogy kipillantott a folyosóra, őrt álló rendtagokat keresve. De senkit sem látott, így gyorsan és csendesen elindult felfelé. Damien nem tudta megállítani a lába remegését, ahogy az első emeletre tartott. Imádkozott, hogy Harry még mindig ezen a szinten legyen. Ha elköltöztették azóta, akkor egy örökkévalóságba telt volna megtalálni, tekintve, hogy milyen nagy volt a Black kúria. A térképe a zsebében volt, de használhatatlan volt a mágiaelzárás miatt.
Damien benyitott az első öt szobába, de mind üres volt. Ahogy a hatodik felé közeledett, hirtelen libabőrös lett. Megborzongott, ahogy az izgatottság és kíváncsiság hulláma végigsöpört rajta. Elfordította a kilincset, ahogy az előző ötnél is, és az kinyílt. Damien bekémlelt a szobába, még mindig a köpeny alatt, de ez is üres volt.
Damien már éppen indult volna, hogy megpróbálja a következő szobát, amikor észrevette, hogy könyvek hevernek szanaszét az ágyon. Néhány másik feltornyozva állt az íróasztalon, a távolabbi sarokban. Damien belépett a szobába és gyorsan az asztalhoz ment. Magas könyvtorony állt a tetején és számos penna és pergamen hevert körülötte. Egy kék pulcsi volt a szék karfájára dobva.
Ahogy Damien a könyvek felé nyúlt, hogy áttanulmányozza őket, a láthatatlanná tévő köpenye lecsúszott róla, a földre esett a lába mellé és Damien otthagyta egy kicsit. Felvette a könyvet, ami a kupac tetején hevert. Sötét mágia és tiltott átkok. Damien összeráncolta a homlokát, ez nem úgy nézett ki, mintha az iskolába kellett volna. Biztos volt benne, hogy még haladó Sötét varázslatok kivédésén sem használnák. Damien azon gondolkozott, hogy mit keresett egy ilyen könyv a főhadiszálláson. Aztán eszébe jutott, amit még Sirius mesélt neki erről a házról és a családjáról. Simán tarthattak ilyen könyveket a kúria könyvtárában.
Damien elkezdett a könyvben lapozgatni, megpillantva egy útmutatót, ami egy nagyon összetett és bonyolultnak kinéző varázsigéhez tartozott. Damien alig jutott az első mondat feléig, mikor egy kéz hirtelen megragadta a vállát és megpördítette.
A könyv kiesett a kezéből és ahogy megfordult, szemtől szemben találta magát egy nagyon dühösnek látszó Harryvel. Damien sokkolva bámult bátyja arcába. Harry elengedte Damien vállát és számítóan nézett rá. Vad smaragdzöld szempár találkozott a mogyoróbarnával, mielőtt Harry megkérdezte volna,
- Te meg ki a fene vagy?
xxx
Damien csak állt ott, Harryre bámulva.
Merlin, úgy néz ki, mint apa! volt az első gondolata.
Habár, élete során alig egy párszor látta apját olyan dühösnek, mint amilyennek most Harry tűnt. Ráeszmélve, hogy még mindig nem válaszolt a kérdésére, Damien gyorsan hebegni kezdett.
- Öhm… Szia, Harry… Én… Én Damien vagyok.
Harry felvonta a szemöldökét.
- Ennek jelentenie kéne nekem valamit? – kérdezte, hangja hidegen és durván csengett.
Damien magában szitkozódott. Gondolhatta volna, hogy Harry nem tudja majd, ki ő. Ha a szülei sosem szóltak neki Harryről, akkor miért szóltak volna Harrynek őróla?
Damien azt kívánta, bár jobban átgondolta volna ezt. Csak azzal foglalkozott, hogy hogyan fog bejutni a főhadiszállásra, az egyszer sem jutott eszébe, hogy mégis mit fog majd mondani a bátyjának.
- Bocsi – kezdte Damien -, gondolom nincs más módja, hogy ezt közöljem, szóval… öhm… én Damien Potter vagyok, a te… a te öcséd.
Damien nézte, ahogy őszinte döbbenet jelent meg Harry szemében. Csak egy pillanatig tartott azonban, aztán a zöld szemek mérgesen összehúzódtak.
Harry közelebb lépett.
- Nem vagyok a testvéred! – sziszegte mérgesen.
Damien megdöbbent. A szülei többször is mondták neki, hogy Harry nem tekintette magát a Potter család tagjának, de Damien csak elhessegette, mondván a szülei túlreagálják. Elszomorodott, ahogy rájött, hogy igazuk volt.
De Damien nem hagyta, hogy ez eltántorítsa. Kihúzta a vállát és belenézett a hideg szempárba.
- Csak mert így érzed, attól még nem lesz igaz – állította.
Harry szeme még jobban összeszűkült. Hirtelen közelebb lépett, ezzel arra késztetve Damient, hogy hátráljon egy lépést. Harry felé nyúlt, de a keze elhaladt Damien mellett és felvett egy könyvet a mögötte lévő asztalról.
Damien nézte, ahogy Harry a kezében tartotta a könyvet, majd megfordult és az ágyhoz sétált. Aztán azt, hogy ledobta a könyvet az ágyra és besétált a fürdőszobába.
Ó, szóval ott volt! gondolta Damien. Amikor belépett a szobába, Harry a fürdőben volt, ezért hitte Damien, hogy a szoba üres.
Harry visszajött, kezében egy kis tubus kenőccsel, amit Poppy írt fel neki. Letette az éjjeliszekrényre a többi fiola bájital mellé.
Damien várt, de Harry ügyet sem vetett rá, helyette elkezdte összegyűjteni az ágya körül heverő könyveket.
- Harry, nem gondolod, hogy beszélnünk kéne? – kérdezte Damien egy lépést közelebb téve felé.
Harry hátranézett a válla fölött.
- Nem, nem hiszem, hogy beszélnünk kéne, tekintve, hogy nincs semmi, amit meg kéne beszélnünk. Szóval miért nem leszel jó kisfiú és húzol el?
Ahelyett, hogy megbántódott vagy megsértődött volna, Damien arcán hatalmas vigyor terült szét.
- „Jó kisfiú", ó, ember, ez annyira nem én vagyok! – nevetett Damien. – Ha ezt gondolod rólam, akkor igazi meglepetésben lesz részed – kuncogott.
Harry arcán a rózsaszín egy halvány árnyalata jelent meg, ahogy próbálta visszafogni kitörni készülő haragját.
- Figyelj, kölyök! Nem vagyok éppen a legjobb hangulatban, szóval, ha értékes számodra az életed, eltűnsz innen a fenébe! – sziszegte Harry.
Damien újból csak nevetett, arra késztetve Harryt, hogy megforduljon és felháborodottan nézzen szembe vele.
- Merlin, Harry, csak három évvel vagyok fiatalabb nálad és kölyöknek hívsz? – vihogott Damien. – Hívhatsz Damynek, ahogy mindenki más.
Harrynek elege lett. Átsétált a szobán, megragadta a fiút a karjánál fogva és az ajtóhoz rángatta. Durván kinyitotta az ajtót és kilökte a fiút, aztán az arcába vágta az ajtót. Épp csak visszaért az ágyhoz, mikor az ajtó kinyílt és Damien újból besétált, arcán hatalmas vigyorral.
Harry úgy mordult fel, hogy azzal még Siriust is büszkévé tette volna.
- Talán nem értetted meg ezt a kis gesztust, szóval hadd magyarázzam el neked tisztán és érthetően: TŰNÉS KIFELÉ A SZOBÁMBÓL! – kiáltotta Harry. Damien Harryre nézett, és ha lehetséges, még szélesebb lett a mosolya. Ennél a pontnál, Harry biztos volt benne, hogy valami komoly baj volt ezzel a gyerekkel. - Valami mentális problémád van, vagy csak azért csinálod ezt, hogy felbosszants? – szűrte ki Harry a kérdést összeszorított fogai közt.
- Nem, csak hát, ez olyan igazi nagybátyós dolog volt, amit mondtál. – válaszolta Damien, még mindig Harryre vigyorogva. Harry értetlen pillantására Damien elmagyarázta. – Tudod, ez az egész „kifelé a szobámból" és „húzz el" dolog. Pont olyan, mint amit egy báty mondana.
- Te tiszta őrült vagy! – mondta Harry, olyan pillantással méregetve, mintha a fiú lett volna a legfurcsább élőlény, akivel valaha összehozta a sors.
Damien csak megvonta a vállát.
- Lehet, de attól még igazam van, tudod, a bátyós dologban.
Harry összeszorította az állkapcsát.
- Már mondtam neked, nem vagyok a bátyád! Semmi közöm hozzád! – csattant rá.
Bántó szavai nem tántorították el Damient.
- Oké, akkor mi lenne, ha egyelőre csak barátok lennénk? – kérdezte Damien, mogyoróbarna szeme vidáman csillogott.
Harry gúnyosan mosolygott a fiatalabb fiúra.
- Elmész magadtól vagy megint ki kell hajítsalak innen?
Damien oldalra döntötte a fejét és Harryre nézett, végigtanulmányozva őt.
- Tudod, egyáltalán nem olyan vagy, mint vártam – mondta csendesen.
Harry felvonta a szemöldökét.
- Igazán? És mégis mit vártál? – kérdezte Harry mérgesen.
- A sok sztori után, amit a Sötét Hercegről hallottam, azt gondoltam, hogy sokkal… nem is tudom – kereste a megfelelő szavakat – sokkal… agresszívabb leszel.
Harry meglepetten pislogott rá.
- Sokkal agresszívabb? Azt hiszed, hogy eddig kedves voltam veled? Mi a fene bajod van? – kérdezte Harry.
- Nem, nem voltál kedves, de nem voltál teljesen borzalmas sem – magyarázta Damien. – Úgy értem, csak annyit tettél, hogy rám kiabáltál és kirúgtál a szobádból. Alig különbözik attól, amit más testvérek csinálnak.
Harry rájött, hogy mit tett ez a gyerek az imént. Azzal, hogy akaratlanul felidegesítette, Damien rájött, hogy az úgynevezett „Sötét Herceg" nem robbant ki vagy bántotta őt. Harryt épp véletlenül letesztelték és rajta is kapták.
- Nem bántok gyerekeket – mondta Harry halkan, magyarázatképp.
- Én is így hallottam – válaszolta Damien. Eszébe jutott, amit a szülei mondtak neki arról, hogy Harry megmentette Madame Pomfrey gyerekeit.
Mielőtt Harry bármit is szólhatott volna, hangos kopogás hallatszott és az ajtó mögül James hangja szólt.
- Harry? Bejöhetek?
Damien ijedtében felugrott.
- Ó, francba! – suttogta. A földön heverő köpenyhez rohant és Harry kíváncsi szeme előtt magára borította azt, látszólag eltűnve a levegőben.
Harry meglepődött. Korábban is hallott már láthatatlanná tévő köpenyekről, de még sosem látott egyet ezelőtt. Megfordult, mikor az ajtó kinyílt és James sétált be a szobába, melegen mosolyogva rá. Harry egy mérges pillantással válaszolt és hátat fordított neki, teljen mértékig semmibe véve a jelenlétét.
A köpeny alatt Damien idegesen nézte, ahogy Harry rá se hederítve az apjukra, hátat fordított neki. Remélte, hogy Harry nem árulná be őt. Igazán nem akarta, hogy kiabáljanak vele Harry előtt.
- Hogy vagy? – kérdezte James Harryt.
Harry nem fordult meg, hogy ránézzen. Áthajolt az ágyán, összeszedve a könyveket, de összeszorított szájjal kinyögte,
- Még lélegzem.
Damien meghökkent Harry hangnemétől. Nem ezt használta korábban, mikor vele beszélt. Durva szavak, igen, de nem ilyen durva hangszín.
James nem reagált, amiből Damien rájött, hogy nem ez volt az első alkalom, hogy Harry így szólt hozzá.
- Sajnálom, hogy keveset voltam itt az elmúlt héten – kezdte James. – Haza kellett…
- Úgy tűnök, mint akit érdekel? – szakította félbe Harry, hátrapillantva a válla fölött.
Damien szeme elkerekedett és leesett az álla. Az apja sosem volt egy szigorú szülő, de azt sem hagyta volna soha, hogy így beszéljenek vele. Kínosan érezte magát, azt sem akarta látni, hogy az apja a bátyját szidja le.
De James nem dorgálta meg Harryt. Egyszerűen csak ránézett, fáradtan és leverten.
- Reméltem, hogy talán igen – próbálkozott egy reménykedő félmosollyal.
Harry csak vetett rá egy sötét pillantást, majd elfordult és egymásra csapta a számtalan könyvet, ezzel tornyot képezve.
- Hűha! – vett egy levegőt James, aki csak most vette észre, hogy mennyi könyv van a szobában. – Ez… ez jó sok könyv.
Harry felegyenesedett, úgy tizenöt könyvvel a kezében.
- Unatkoztam – válaszolta szimplán.
Mosoly villanyozta fel James arcát, tisztán látható ragaszkodással bámult Harryre.
- Szóval szeretsz olvasni – mondta -, akárcsak Lily.
Harry grimaszolt egyet, de egyébként rá se hederített.
- Sirius adta neked a könyveket? – kérdezte James reménykedve.
- Poppy – válaszolta Harry, ahogy elhaladt mellette.
James bólintott.
- Biztos a fenti könyvtárból hozta őket – mondta, felvéve egy könyvet. – A Black kúriára jellemző egy bizonyos zsáner, ami a könyveket illeti – mondta undorral, ahogy a sötét varázslatok könyvre meredt.
Harry odasétált Jameshez és kivette a kezéből a könyvet.
- A legtöbbet már olvastam – mondta.
Harry a sarokban álló íróasztalhoz sétált, pont oda, ahol Damien állt a köpeny rejtekében.
Damien hátralépett, és a falhoz kellett szorítania magát, ahogy Harry elment előtte. Damiennek volt egy gyanúja, hogy direkt csinálta ezt.
Harry lepottyantotta a könyveket az asztalra a másik rakás könyv mellé és megfordult a következő körért.
- Beszélni akartam veled - mondta James. – Hát, igazából várni akartam szombatig, de… azt hiszem, úgy igazságos, hogy legyen egy pár napod hozzászokni a gondolathoz – kalandozott el James.
- Bármiről is van szó, nem érdekel! – mondta Harry, ahogy visszasétált az ágyhoz.
- Harry, kérlek! – állította meg James Harryt. – Kérlek, csak… leülnél? Csak egy perc lesz az egész.
Harry hidegen nézett rá, de leült.
James gyorsan az íróasztalhoz sétált, és elvette onnan a széket, épp csak elvétve Damient. Az ágyhoz húzta és leült Harryvel szemben.
Damien halkan elkezdett az ajtó felé haladni. Le kellett mennie és kitalálnia, hogy jusson ki, mielőtt még az apja rájönne, hogy itt van.
- Már korábban el akartuk mondani anyáddal, de annyi dolog történt mostanában, hogy nem volt lehetőségünk – kezdte James. – Damienről akartam mesélni. Van egy testvéred, Harry – James megállt, kivárva Harry reakcióját.
De Harry nem mutatott semmi látható reakciót. Mivel mindössze pár perccel ezelőtt már találkozott az említett fiúval, az egyetlen érzelem, ami látszott rajta, az unalom volt. James megköszörülte a torkát.
- Damien tizenkét éves, bár nemsokára jön a szülinapja, október 20-án – mondta James, annyi információt akart átadni Harrynek az öccséről, amennyit csak tudott. - Most lesz harmadéves a Roxfortban. Szombaton elhozom ide, hogy megismerkedhessetek, még mielőtt a Roxfortba mennétek.
Harry pillantása a szoba sarka felé terelődött, ahol utoljára látta eltűnni a fiút a köpeny alatt. Már értette, hogy miért bújt a fiú a köpeny alá Potter hangját hallva. Belopakodott ide, hogy találkozhassanak, a szülei kívánsága ellenére.
- Damien igazán nagyszerű gyerek, szeretni fogod – mondta James széles mosollyal. – Nagyon izgatott, hogy megismerhet. Ami azt illeti, most kicsit mérges rám és Lilyre, amiért még nem hagytuk, hogy meglátogasson téged. Lassan egy hete hozzánk se szól.
Harry felhorkantott.
- Máris kedvelem.
James megállt, nem tudta, hogy nevetnie kéne vagy sem. Végül egy mosoly mellett döntött, habár kicsit kínosra sikerült.
- Igen, nos… - újból megköszörülte a torkát. – Griffendéles és igazi csínytevő, az apjára ütött – James elvigyorodott. – Annyi történetet akarok még mesélni a roxfortos napjaimról, a Tekergők korszakáról! – kuncogott.
- Inkább levágnám a füleimet – mondta Harry komolyan.
James vigyora elhalványult és feszülten nézett Harryre.
- Sok időt fogunk együtt tölteni a Roxfortban – mondta. – Jó alkalom lenne, hogy megismerhessük egymást, Harry, ha adnál neki egy esélyt.
Harry sötéten Jamesre meredt.
- Már ismerlek – válaszolt Harry halkan. – Nincs semmi más, amit tudnom kéne rólad. És ami a taknyos orrú, elkényeztetett kis porontyodat illeti – mondta -, ha tudod, mi a jó neki, akkor távol tartod tőlem.
A köpenye alatt Damien elfintorította az orrát és Harryre bámult. Ő aztán nem volt elkényeztetett. Nézte, ahogy az apja arcát mérges felhő árnyékolta be Harry szavait hallva.
- Ő csak egy gyerek, Harry – mondta James halkan. – Semmi fenyegetést nem jelent. Szólni fogok neki, hogy ne nagyon zavarjon téged, de tisztázzunk egy dolgot – James hangja elhalkult. – Nem fogok tolerálni semmiféle jellegű erőszakot Damien irányába, a legkisebbet sem – mondta. – Ha akár csak ártó szándékkal nézel Damienre, meg fogod bánni.
Harry felvonta a szemöldökét és önelégült mosollyal nézett Jamesre.
- Na, Potter, ez egy fenyegetés volt? Azt hittem, tudod, hogy érzek a fenyegetésekkel kapcsolatban. – mondta. – És mégis mióta nem tolerálod te az erőszakot?
- Csak mert auror vagyok, az még nem jelenti, hogy élvezem vagy egyáltalán kedvelem az erőszakot – válaszolta James.
Mielőtt még Harry válaszolhatott volna, az ajtó egy csattanással kivágódott és a rettegő Lily szaladt a szobába.
- James! James!
James egy pillanat alatt talpon termett.
- Lily? Mi a baj? – kérdezte, mellé lépve.
- James! Damien! Damien nincs otthon! Eltűnt! - kiáltotta Lily könnyekkel a szemében.
- Micsoda? – szakadt ki Jamesből.
A láthatatlanná tévő köpeny alatt Damien halkan szitkozódott. Annyira meg fogják ölni.
- A szobájába mentem, hogy megnézzem ébren van-e még és nem volt ott! – kiáltotta Lily. – Beszéltem Mollyval, hátha elment meglátogatni Ront, de Molly azt mondta, hogy nincs ott! Remusszal is beszéltem, de Damien ott sincs!
James halálra váltan hallgatta. A saját házában elveszteni a fiát, ez volt a legrosszabb rémálma. Beszélni kezdett, de aztán megállt, valami hirtelen az eszébe jutott. Harryhez fordult, aki még mindig nyugodtan ült az ágyán, kényelmesen hátradőlve, unottan nézve a kétségbeesett szülőket. James szeme gyorsan végigszaladt a szobán, minden egyes sarkot átkutatva.
Aztán meghallotta a sietős lépteket, valahol a közelben, amint az ajtó felé tartottak. Összeráncolt a szemöldökét és kilőtte a kezét, látszólag az üres levegőbe, de a marka összezárult valami körül. Egy rántással lehúzta a köpenyt és ott állt Damien, kissé kábultan a váratlan leleplezéstől.
- Öhm… sziasztok – mondta Damien szégyenlősen.
Harry a szemét forgatta és félrenézett.
- Amatőr – motyogta halkan, ahogy James és Lily megállíthatatlanul kiabálni kezdtek szegény fiúval.
xxx
Egy órával később a kiabálás még mindig tartott és Harrynek kezdett megfájdulni a feje. Még mindig Harry szobájában voltak és Damien arra kényszerült, hogy ott üljön dühöngő szülei előtt. Harry kezdetben nagyon mulatságosnak találta, de most már kezdte bosszantani.
- Mégis mit gondoltál? – tudakolta Lily. – Halálra ijesztettél engem!
- Sosem gondoltam volna, hogy ilyen butaságot csinálsz! – szidta James. – Az összes Weasley és Remus téged keresnek odakint!
- Sajnálom – mondta Damien vékony hangon.
- Ó, majd fogod sajnálni! – mondta James. – Csak várj! Hogy fogod még sajnálni!
Egyszer csak Harry ott termett, James és az ülő Damien között állva. A hirtelen megjelenésére mindhárom Potter meglepetten és zavarodottan pislogott.
- Azt hiszem, ennyi elég lesz! – Harry furcsa, halk haraggal beszélt, amitől borsódzani kezdett James háta.
Lily közbeszólt.
- Te ezt nem érted, Harry. Damiennek nem lett volna szabad így eljönnie otthonról.
Harry felé fordult, a vad zöld szempár odaszegezte Lilyt a pontra, ahol állt.
- A gyerekek nem hagyják el az otthonukat, csak ha kényszerítik rá őket – mondta.
Lily szájtátva bámult rá.
- Szóval mi kényszerítettük Damient, hogy kiosonjon az este közepén! – mondta mérgesen.
- Végülis igen – mondta Damien halkan.
Lily hozzá fordult.
- Micsoda?
- Hát, ha hagytátok volna, hogy találkozzak a bátyámmal, akkor nem lettem volna erre kényszerítve – magyarázta Damien. – Látjátok? Ez az egész igazából a ti hibátok, nem az enyém.
James és Lily magukon kívül voltak. Egy pillanatig csak bámultak Damienre hitetlenkedve, mielőtt újra kiabálni kezdtek volna. Damien csak sóhajtott és beletörődötten várta, bármilyen büntetést is találnak ki neki.
Harry is Damient nézte, figyelmesen tanulmányozva a fiút. Amikor először látta a szobájában, azt hitte, hogy a gyereket beküldte valaki hozzá. Miután megtudta, hogy a fiú a biológiai testvére, Harry úgy gondolta, hogy a Potterek küldték be, mivel a felnőttek nem voltak valami sikeresek abban, hogy közelebb kerüljenek hozzá. Most, hogy Harry megtudta, a kölyök magától csinálta ezt az egészet, mert találkozni akart vele, nos, ez csak összezavarta.
- Le fogsz menni és bocsánatot kérsz Siriustól, amiért átverted őt, hogy idehozzon! – utasította Lily – Amint hazaértünk, bocsánatot kérsz Remustól és a Weasley családtól, amiért utánad kellett szaladgálniuk.
Damien engedelmesen bólintott és felkelt.
- Oké, anya – válaszolta.
- És elfelejtheted az első roxmortsi kirándulást. Nem mész – tette hozzá Lily.
Damiennek leesett az álla.
- Ne már, anya!
- Hallani sem akarom! – szakította félbe Lily.
- Ha hiányolsz valamit, amit szeretsz, akkor talán majd megtanulod a leckét – mondta James. De fejben máris a vitát tervezgette Lilyvel, amiben eléri, hogy meggondolja magát és elengedje Damient Roxmortsba.
Damien összehúzta magát és szánalmasan elindult az ajtó felé.
- És ha mindezek után sem tanulja meg a leckét, még mindig ledobhatod két emelet magasról! – mondta Harry. – Semmi sem ad jobb leckét, mint a törött csontok!
Damien megállt, megfordult, és hitetlenkedve bámult rá. De Harry Jameshez beszélt, szemét rászegezte, izzó gyűlölet égett benne.
- Harry – kezdte James egy sóhajjal -, már mondtam neked. Baleset volt. Sosem tettem volna veled ilyesmit szándékosan – magyarázta James.
- Mi? Ledobtad Harryt két emelet magasról?! – fordult az apjához Damien. – Hogy tehetted ezt?
Harry megdöbbent Damien kirohanásán. Nem gondolta, hogy a fiúnak volna mersze így beszélni az apjával. De Damien haragja semmi volt a vörös hajú nő dühéhez képest, aki közben körbement, a fiú mellé állt és Jamesre meredt.
- Ezt nem említetted, James – mondta. – Azt mondtad, hogy Harry megsérült a csatában. Azt nem, hogy hogyan, vagy ki miatt.
James szemlátomást szörnyen kényelmetlenül érezte magát, ahogy próbált valamilyen válasszal előállni.
- Ő … tényleg megsérült a csatában, de… ez egy baleset volt, ami miattam történt – James látta, ahogy felesége smaragdzöld szemei mérgesen felvillantak. – Ugyan már, Lils, tudod, hogy senkit nem bántanék így szándékosan – könyörgött James.
Lily egy pillanatig csak nézte Jamest, aztán összevonta karját a mellkasa előtt.
- Mondd el, mi történt! – utasította. – Az egészet!
James feleségéről a két fiára nézett.
- Most? Azt akarod, hogy most mondjam el?
- Igen, most!
James Harryre és Damienre nézett, mielőtt visszafordult volna a feleségéhez.
- Ez nem épp a megfelelő hely és idő erre – mondta.
Lily egy újabb pillanatig nézte Jamest, aztán megfogta a kezét és az ajtóhoz vezette. Megállt és megfordult, hogy Damienhez szóljon.
- Damy, két perc múlva legyél odalenn.
Damien mosolyogva bólintott.
Miután a szülei elmentek, Damien megfordult, hogy Harryre nézzen.
- Köszi ezért, Harry – mondta egy újabb nagy mosollyal.
Harry újból zavarodottan nézett rá. Úgy gondolta, egész életében nem volt még úgy összezavarodva, mint az elmúlt nagyjából egy órában Damiennel.
- Miért? – kérdezte Harry.
- Amiért kiálltál értem és amiért elterelted a figyelmüket – mosolygott Damien.
- Azt hiszed, azért mondtam ezt, hogy eltereljem a figyelmüket? – kérdezte. – Miért érdekelne engem?
Damien habozott, épp, amikor Lily kiabálása áthallatszott a mellettük lévő szobából.
- MI?! NÉGYEN! NÉGYEN VOLTATOK?! … MEG IS HALHATOTT VOLNA!
Harry elmosolyodott a gondolatra, hogy James milyen nyomorultul lehetett most. Damien megfordult és kíváncsian nézett Harryre.
Harry azonnal abbahagyta a mosolygást és Damienre meredt.
- Na, mire vársz? Kifelé!
Damien csak visszamosolygott rá, ahogy felvette a láthatatlanná tévő köpenyét és elindult az ajtó felé. Megállt és visszafordult, hogy Harryre nézzen.
- Gondolom, majd találkozunk a Roxfortban – mondta. – Köszi még egyszer, Harry.
- Figyelj, kölyök, nem álltam ki senkiért – mondta Harry. – Csak azért mondtam bármit is, hogy felidegesítsem a Pottereket és kirobbantsam azt a veszekedést, ami épp a beszélgetésünk alatt zajlik, szóval ne dédelgess a fejedben hülye ötleteket! – csattant rá Harry.
Damien vihogott és Harryre kacsintott.
- Naná, Harry, ha te mondod.
Ezzel Damien kiment, magára hagyva az igen ingerült Harryt.
