Lemondás a jogokról: A történet Kurinoone The Darkness Within című munkájának fordítása, aki engedélyt adott nekem a magyar verzió publikálására. Kurinoone kijelenti, hogy semmilyen joga nincs a Harry Potter felett és benne minden felismerhető J. K. Rowling-hoz tartozik. Emellett a történetet egy másik fanfic inspirálta, ez Project Dark Overlord műve: A Shattered Prophecy.
22. fejezet – Üdv a Roxfortban!
Szeptember elseje egy fakó, nyirkos napra esett. Jamesre igen sűrű nap várt, mivel el kellett kísérnie Damient a King's Cross-ra, hogy felszállhasson a Roxfort Expresszre, majd vissza kellett menjen a főhadiszállásra, hogy onnan Harryt közvetlenül a Roxfortba vigye.
- Harry nem a Roxfort Expresszel jön? – kérdezte Damien csalódottan. – Hogyhogy?
- Nem lenne biztonságos vonattal jönnie – válaszolta Lily, miközben átnézte Damien ládáját, hogy megbizonyosodjon arról, mindent bepakolt, amire szüksége lehet.
- Biztonságos? – kérdezte Damien grimaszolva. – Miért, szerintetek mit fog csinálni? Kiugrik egy mozgó vonatról?
- Kinézném belőle – ismerte el Lily kelletlenül.
Damien fújt egyet, de nem hozta többé szóba a témát. Már csak órák kérdése és a Roxfortban lesz, Harryvel együtt.
James, Lily és Damien a saját autójukkal mentek a King's Crossra, egy mugli szerkezettel, ami anno, mikor először látott ilyet, egyszerre zavarta össze és tette izgatottá Jamest. Miután számtalan órát vett Lilytől, James megtanult vezetni és letette a mugli járművezetői vizsgát. Ha családi utazásra került sor, rendszerint inkább a vezetést választotta, még ha csak a londoni King's Crossra kellett is menni.
A King's Crosson a szokásos látvány fogadta őket; gyerekek rohantak izgatottan a skarlátvörös vonathoz, néhányan pedig visszafordultak, hogy még az utolsó pillanatban megöleljék és megpuszilják a könnyes szemű szülőket. James és Lily a vonathoz tessékelte Damient, keresztülverekedve magukat a tömegen. Kiszúrták Mollyt vöröshajú gyerekei gyűrűjében, akik épp ölelésekkel halmozták el és nehéz ládáikat cipelték a vonatra. Damien gyorsan odaszaladt hozzájuk.
- Damien! – vigyorodott el Ginny, mikor meglátta a sötét hajú fiút. Odarohant hozzá és gyorsan megölelte. – Hogy vagy? Nem válaszoltál a Hop-hívásaimra – panaszkodott.
- Szobafogságban voltam – mondta neki Damien.
- Ó! Mit csináltál? – kérdezte Ron.
Damien lopott pillantást vetett a szüleire, és miután látta, hogy Mollyval beszélgetnek, Ron és Ginny felé fordult.
- Kiosontam apa köpenye alatt és elmentem a főhadiszállásra, hogy találkozzak Harryvel – mondta nekik.
Ron és Ginny elsápadtak, szemük elkerekedett a hitetlenkedéstől.
- Hogy mit csináltál? – sziszegte Ginny összeszűkült szemmel. – Elment az eszed?
- Haver, te megőrültél? – kérdezte Ron.
- Mi van? – kérdezte Damien, akit meglepett a reakciójuk. – Miért baj az, ha elmegyek meglátogatni a bátyámat?
Ginny habozott, ajka kemény vonallá préselődött.
- Veszélyes – mondta halkan. – Bánthatott volna, vagy kihasznál, hogy elszökhessen, ahogy Freddel és George-dzsal tette.
- Most komolyan, haver, megsérülhettél volna! – szidta le Ron.
Damien félresöpörte az érveiket.
- Ő a testvérem – jelentette ki. – Tudtam, hogy nem fog bántani.
- Mitől vagy ebben olyan biztos? – kérdezte Ron.
- Bántotta Fredet és George-ot? – kérdezte Damien. – Nem, nem tette! – a két Weasley-re nézett. – És sikerült találkoznom vele, beszéltünk, meg minden és még mindig itt vagyok, egy darabban! – vigyorodott el a döbbent arckifejezésükön.
- Beszéltél vele? – kérdezte Ron.
- Mit mondott? – kérdezte Ginny kíváncsian.
Damien vállat vont.
- Nem sokat, rám kiabált, hogy kifelé és kb. ennyi volt.
Ron és Ginny kétségbeesett pillantást váltottak.
- Damy… – kezdte Ginny.
- Nézd, van pár dolog, amin még dolgoznunk kell – ismerte el Damien -, de melyik családnak nincs?
Ron felhorkantott.
- Tényleg tiszta őrült vagy.
Damien elmosolyodott.
- Harry is ezt mondta.
- Szóval – mondta Ron, kíváncsi szemmel méregetve a fiatalabb fiút -, milyen volt?
Damien elmosolyodott és bentebb lökte a ládáját a vonaton.
- Majd meglátod – mondta. – A Roxfortba jön.
xxx
Mire James elbúcsúzott Damientől és Lilytől a King's Crosson és visszaért a főhadiszállásra, már majdnem délután kettő volt. Fáradt arccal sétált be a Grimmauld téri lakásba.
- Kimerített az út? – kérdezte Remus.
James megrázta a fejét.
- Lily – mondta – Szó szerint fel kellett tennem a vonatra. Nem akart menni, vissza akart jönni velem, hogy Harryvel lehessen. Lefárasztott – panaszkodott, ahogy a székre dőlt.
Remus megértően bólintott.
- Képzelem, hogy Lily nem volt túl elégedett ezzel a beosztással – ismerte el. – De meg kell értenie. A vonattal kell mennie, ahogy szokott.
James bólintott.
- Úgy lett végül – tette hozzá.
Remus és James elcsendesedtek.
- Mikor indultok Harryvel? – kérdezte Remus.
- Majd csak ötkor – felelte James. – Dumbledore megnyitja a Hop-rendszert az irodájában. Egyenesen oda megyünk.
- Furcsa lesz itt nélküle – mondta halkan Remus. – Már szinte hozzászoktam, hogy őrségben legyek a főhadiszálláson.
James a szemét forgatta.
- Milyen kedves, Holdsáp!
Remus felkuncogott.
- Tudod, hogy értem – mondta. – Hiányozni fog a jelenléte, ez volt a lényeg.
James sóhajtott.
- Ja, a Rend többi tagja örülni fog, hogy eltűnik innen – mondta. – Dumbledore azt mondta, az elzárás azon nyomban feloldódik, hogy elmegy.
- Ó, hála Istennek! – mondta Tonks, aki meghallotta James szavait, mikor besétált a konyhába. – Elegem van abból, hogy mugli módra kell megjavítanom, amiket levertem! – rázta meg a fejét. – Tegnap három vázát törtem össze, és elrejtettem a darabjaikat, hogy később megcsinálhassam őket, mikor vége az elzárásnak.
James fáradtan rámosolygott. Nem tudta hibáztatni, neki is nehéz volt mugliként élni a főhadiszálláson.
xxx
Az idő gyorsan telt, és James máris azon kapta magát, hogy a Roxfortba való Hop-utazásra készül.
- Hol a ládád? – kérdezte Sirius, ahogy a folyosón álltak.
- Elküldtem Lilyvel, egyszerűbb volt így – válaszolta James.
Sirius mondani akart valamit, de aztán hangokat hallott a lépcső felől. James meglátta Sturgist és Kingsleyt, amint lekísérték Harryt, a fiú ládája mögöttük úszott a levegőben.
- Mit csinálnak? – kérdezte James. – Még mindig van egy óránk.
Kingsley és Sturgis bevitték Harryt a kis szobába, ami az utóbbi hetekben a Harryvel való találkozások helyszínéül szolgált. Harry ládája a folyosón a földre esett, mikor az ajtó becsukódott mögöttük. James Siriusra nézett, majd mindketten a szoba felé indultak. Besétáltak, és odabent a várakozó Mordont találták.
- Mit csinálsz? – kérdezte James az aurort.
- El akartam beszélgetni egy kicsit a fiúval, még mielőtt elindulnánk a Roxfortba – felelte Mordon a szokásos hanghordozásában.
James nézte, ahogy Harryt az asztalhoz ültették, két oldalán ott állt Sturgis és Kingsley.
- Miről? – kérdezte James velősen. Még mindig nem felejtette el, hogy Mordon megpróbálta bedrogozni Harryt Veritaserummal és aztán megfenyegette, hogy megpiszkálja az ételét is. Sokkal forrófejűbb volt azóta James a paranoiás aurorral kapcsolatban.
- Valószínűleg arról, amire senki más nem vette a fáradságot! – csattant fel Mordon bosszúsan. Harryhez fordult, rá se hederítve az ajtóban álló James-re és Siriusra.
- Ez az utolsó lehetőséged! – sziszegte gyűlölettel telve. – Még mielőtt elmész a Roxfortba, van bármi, amiről tudnunk kéne?
Harry hűvösen nézett bele a felemás tekintetbe.
- Sok minden van, amiről tudniuk kéne – felelte. – Nem jelenti azt, hogy el is fogom mondani.
Mordon közelebb hajolt Harryhez.
- A gyerekek abban az iskolában nem tudhatják meg a valódi személyazonosságod – köpte. – De talán van pár, akik már most is tudják, ki vagy – mondta -, mocskos halálfalók gyerekei, például?
Harry kuncogott.
- A fenébe is, mekkora egy idióta maga? – kérdezte. – Mostanáig a halálfalók azt se tudták, hogy létezem, nemhogy a gyerekeik tudjanak rólam.
Mordon úgy tett, mintha semmit nem hallott volna abból, amit Harry mondott.
- Fogadok, hogy a Mardekár ház felének, ha nem az egésznek az apja halálfaló – mondta. – Ki tudja, hogy te vagy a Sötét Herceg? Talán az ifjabb Nott? Crak? Malfoy?
- Ki? – kérdezte Harry, tökéletesen összezavarodott arckifejezést mímelve.
Mordon egyszer csak az asztalra csapott a tenyerével, az ütés hangja a szobában visszhangzott.
- Ne gondold, hogy ezzel vége! – sziszegte, olyan közel Harry arcához, hogy láthatta a tükörképét Harry smaragdzöld szemében. – Nem tarthatod őket titokban. Kiszedem belőled az összes halálfaló nevét, aztán minden egyes részletet, amit csak Voldemortról tudsz!
A zöld szempár összeszűkült és az unott arckifejezés, ami eddig Harry arcán ült, dühvé változott. Mordon egy kezet érzett a vállán, mire felegyenesedett, megfordult és Jamesszel találta szemben magát.
- Azt hiszem, ennyi elég lesz! – mondta James, haragja éppoly nyilvánvaló volt, mint Harryé. Harryhez fordult. – Gyerünk.
Harry felállt, szemét még mindig fenyegetően Mordonra szegezte.
James és Sirius elkezdték kiterelni Harryt.
- Aurorok veszik majd körbe az iskolát! – kiáltotta Mordon Harry hátának. – A birtokon kívül ott lesznek a dementorok. Egy rossz mozdulat és véged!
Harry nem fordult meg, de Mordon szavai belé martak. Már azelőtt is tudott az aurorokról és a dementorokról, de olyasvalakitől hallani, mint Mordon, sokkal sértőbbé tette az egészet.
xxx
Harry átlépte a kandalló párkányát és Dumbledore professzor irodájában találta magát. Kingsley és Mordon, akik még Harry előtt léptek a zöld lángokba, ott álltak pálcával a kezükben, készen arra, hogy megtámadják Harryt, ha okot adna rá. Harry ügyet sem vetett rájuk. A mögötte lévő lángok újból zöldre váltottak és James lépett mellé.
Harry lesöpörte a kormot a köpenyéről és körbenézett az irodában. Nem bírta megállni, hogy ne vizslassa át a korábbi igazgatók portréit, amik a falakat díszítették. A legtöbbjük azt tettette, hogy alszik, habár még csak kora este volt.
Harry, rá se hederítve a szobában lévő két férfira, közelebb lépett az igazgató íróasztalához, és lepillantott a különös ezüst szerkezetekre, amik rajta hevertek. Észrevette, hogy egy kis tál állt a tintatartó mellett, úgy tűnt, cukorkákkal tele. Harry felnyögött. Komolyan? Cukorkák? gondolta magában gúnyosan.
- Szeretnél egyet?
Harry megfordult Dumbledore hangjára. Az igazgató az ajtóban állt, hosszú, kék, sárga csillagokkal díszített talárba öltözve, hozzáillő kalappal. Harry még sosem látott olyan öltözéket, ami ennyire nevetséges lett volna.
- Nem, kösz, tizenhat vagyok, nem hat! – mondta Harry keményen.
Dumbledore elmosolyodott és nyugodtan az asztalhoz sétált.
- Biztos vagy benne? Egészen ízletesek. Citrompornak hívják, úgy hiszem.
Harry undorodott pillantást vetett rá, ami megnevettette az ezüsthajú varázslót. Leült a székére és intett Harrynek és Jamesnek, hogy foglaljanak helyet ők is. Harry visszautasította.
- Köszönöm, Kingsley, Alastor – bocsátotta el Dumbledore az aurorokat egy udvarias fejbólintással. A két férfi visszabiccentett, majd az ajtó felé indultak. Mordon vetett még egy utolsó sötét pillantást Harryre, aztán Kingsleyvel együtt távoztak.
- Üdvözöllek a Roxfortban, Harry – Dumbledore szinte ragyogott. – Tudom, hogy a körülmények szerencsétlenek és úgy érzed, kényszerből kell ide járnod, de biztosíthatlak, Harry, hogy meg fogod szeretni az iskolát – Dumbledore hangjában tiszta büszkeség csendült.
- Azért ne tartsa vissza a lélegzetét – felelte Harry. – Tudja mit, visszavonom, tartsa csak vissza.
Dumbledore vidáman nevetett, mintha Harry egy jóízű viccet mondott volna.
- Most pedig, mielőtt még elfelejtem, van pár dolog, amit ki meg kell említsek – mondta. – A tetteid következményeként, Mr. Fred és George Weasley tudomást szereztek a múltadról. Valószínűtlen tartottam, hogy meg tudnák tartani ezt az információt maguknak, így lehetőséget adtam nekik, hogy megosszák a húgukkal és öccsükkel, akik szintén a Roxfortba járnak. Így ők, és a testvéred, Damien Potter, lesznek az az öt diák, akik tudnak arról, hogy te voltál a Sötét Herceg.
- Használjon csak múlt időt, ha akar – mondta Harry -, az még nem változtatja meg, ki vagyok. Mindig is én leszek a Sötét Herceg.
Dumbledore elmosolyodott.
- A jövő éppoly bizonytalan, mint maga az élet – mondta. – Hatalmunkban áll megváltoztatnunk a jövőnket, te nem szeretnéd megváltoztatni a sajátodat?
Harry önelégülten mosolygott.
- Miért akarnám? – kérdezte.
James, kettőjük közt ragadva, kényelmetlenül mozgolódott a székében. Elmehetett volna Kingsleyvel és Mordonnal és senkinek sem tűnt volna fel.
- Meglátod majd az okait – mosolygott Dumbledore magabiztosan. – Most pedig, vissza az alapvető szabályokhoz. Be kell járnod az órákra, amiket kijelöltek számodra. McGalagony professzor állította össze az órarended. A házi feladatot időben és legjobb tudásod szerint kell beadnod – látta, ahogy egyre gyülemlik a méreg az előtte ülő tinédzserben. – Minden kiváltságot megkapsz, amit a többi diák, de ugyanazok a korlátozások vonatkoznak rád is – mondta. – Nem léphetsz ki a Roxfort területéről, kifejezetten vonatkozik ez a Tiltott Rengetegre, ahova a nevével ellentétben, minden évben több látogatás is történik – Jamesre pillantott, aki mozgolódni kezdett a székében, ezúttal szégyenkezve, mivel egyike volt azoknak a diákoknak még a saját Roxfortban töltött ideje alatt. – Most aztán lejöhetsz velem, ahol bemutatlak majd az iskolának, elmagyarázva, hogy személyes okokból eddig a szüleidtől távol éltél és csak nemrégiben tértél vissza hozzájuk – mondta Dumbledore, újra Harry felé fordítva a figyelmét. – Miután kiélvezted a lakomát, megmutatják neked a hálókörletet, amin az osztálytársaiddal közösen osztoztok majd.
- Osztozni? – kérdezte Harry jegesen. – Én nem osztozok semmin, Dumbledore! – tiltakozott.
- Nos, ez esetben ideje, hogy megtanulj – felelte Dumbledore csillogó szemmel. – Most pedig, ha csatlakoznátok hozzám, azt hiszem, elindulhatunk a nagyterembe.
James felállt, mikor Dumbledore is felemelkedett a székéből. Harry ott maradt, ahol volt.
- Gyere, Harry, bizonyára nem szeretnéd kihagyni a lakomát. Igencsak látványos – invitálta Dumbledore mosolyogva.
- Nem vagyok éhes, úgyhogy, ha kijelölné a börtöncellámat, inkább oda mennék – felelte Harry jegesen.
James Harryre nézett és a szíve összeszorult a mellkasában.
- Egész nap nem ettél rendes ételt – mondta James. – Legalább vacsoráznod kéne, mielőtt lefekszel.
- A legkevésbé sem érdekel, mit gondolsz! - harapta le Harry.
- Harry – kezdte James, elvesztve a türelmét -, legyél eszednél. Nem vezetheted le azzal a haragod, hogy nem eszel. Azzal csak magadnak ártasz.
- Akkor meg mit érdekel? – kérdezte Harry. – Törődj a magad dolgával!
- Oké, rendben! – adta fel James. Dumbledore-hoz fordult. – Hova helyezi? – kérdezte.
- Hova máshova? Természetesen a Griffendélbe – felelte Dumbledore.
Harry nem sokat tudott a Roxfortról, de az egyik dolog, amiről Draco mesélt neki, az a Teszlek Süveg volt, és ahogy minden diákot beoszt a négy ház egyikébe. De úgy tűnt, őt nem fogják beosztani.
- Mi a baj? – kérdezte Harry hidegen. – Fél attól, hogy a Teszlek Süveg hova tenne engem? – húzta ki magát. – Maga is ugyanúgy tudja, mint én, hogy nem oda tartozom.
- Nem, Harry, Griffendél a te igazi vérvonalad, oda tartozol valójában – válaszolta Dumbledore nyugodtan.
- Mardekár utódja vagyok – állította Harry büszkén -, a Mardekárban a helyem.
Dumbledore egy pillanatig döbbenten állt a kijelentés előtt. Szeme Harryt kutatta, majd újra megjelent benne a csillogás.
- Griffendél utódja vagy, Harry.
Harry egymásba fonta karját a mellkasa előtt és gyilkos tekintettel meredt Dumbledore-ra. Az igazgató egyszerűen csak megfordult, átadta Jamesnek a jelszót a Griffendél klubhelyiségébe és elmondta, melyik hálókörletbe kell mennie.
Harry az ajtóhoz sétált, de mielőtt még kiment volna, visszafordult és aznap utoljára, megszólította Dumbledore-t.
- Rakjon, amelyik átkozott helyre csak akar, Dumbledore, akkor is ízig-vérig mardekáros leszek.
Dumbledore szimplán elmosolyodott.
- Jó éjszakát, Harry.
xxx
James azonnal Harry oldalán termett, kivezette őt az igazgatói irodából, fel a Griffendél klubhelyiségébe. Harry csendben sétált, fortyogott a dühtől. Sikerült megállnia és nem kezdte el tanulmányozni a környezetét. Nem akarta, hogy úgy tűnjön, akár csak kicsit is élvezi a Roxfortot. Nem sokkal később, Harry azon kapta magát, hogy egy óriási portré előtt áll, ami egy hihetetlenül kövér hölgyet ábrázolt rózsaszín, fodros ruhában. Harry elfintorította az orrát, undorodott a képtől.
James kimondta a jelszót, „Griffendél büszkeség" és átmászott a lyukon, ami a kitáruló portré helyén jelent meg. Harry egy szobába érkezett, ami vörös és arany színekben tündökölt. A fiú rászánt egy pillanatot, hogy szemügyre vegye a klubhelyiséget a nagy kandallóval, a kényelmesnek látszó fotelekkel és kanapékkal, és a falat szegélyező könyvespolcokkal. Nem volt olyan rossz, mint amilyennek képzelte. Ennek ellenére Harry nem dícsért volna meg semmit, ami a Griffendélhez kötődött, így gondosan úgy rendezte az arckifejezését, hogy csak iszonyat látszódjon rajta.
James boldog arccal tekintett körbe a termen.
- Istenem, hogy mennyire hiányzott ez a hely – motyogta halkan.
Harry nem szólt semmit, de fejben kipipált még egy pontot a listán, amiért gyűlölnie kell a Griffendél házat.
Felmentek egy csigalépcsőn, ami a fiúk hálókörletébe vezetett, és a legközelebbi teremhez irányították. Belépett egy nagy szobába, amiben öt négyoszlopos ágy volt elrendezve. Harry ládája már a szobában volt és az ablakhoz legközelebb eső ágy mellett állt. Harry megperdült, hogy Jamesre nézzen.
- Itt?! Itt kell maradnom? Ez a szoba kicsi! És nem kevesebb, mint négy másik fiúval kell megosztanom! Mégis mit akartok csinálni velem?
James nem bírta megállni a nevetést, ami kiszökött a száján. Harry egy pillanatra olyan volt, mint egy normális tinédzser, aki arról panaszkodik, hogy osztozkodnia kell és mások elveszik a helyét.
- Sajnálom, Harry, nem bírtam megállni – mondta, mikor Harry fenyegető pillantást vetett rá. – Nézd, a szoba nem kicsi és csak aludni fogsz benne. Az idő nagy részében órákra jársz majd és a szabadidődet a klubhelyiségben fogod eltölteni.
James úgy vágyott arra, hogy megérinthesse Harryt. A fiú határozottan aranyos volt, ahogy duzzogott. Ki akarta simítani a zabolázatlan fekete fürtöket Harry szeméből és belenézni abba a ragyogó smaragdzöld szempárba. James hirtelen ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy megölelje a fiát, hogy megnyugtassa, ahogy akkor tette, amikor Harry még kisbaba volt. De James tudta, hogy csak felzaklatná Harryt, ha bármi ilyesmit csinálna, így megelégedett azzal, hogy a vállára teszi a kezét. Amint felé nyúlt, Harry azonnal megrándult és elmozdult a keze útjából.
James sóhajtott és leejtette a karját, a visszautasítás fájdalmasan égette a mellkasát. Csak azután szólalt meg, hogy úgy érezte, ez nem fog hallatszódni a hangján.
- Biztos, hogy nem akarsz vacsorázni? Tényleg enned kéne valamit – próbálkozott újra.
Harry válaszként csak bentebb sétált az ágyhoz, el James irányából. Tudván, hogy ezt a csatát nem fogja megnyerni, James feladta és az ajtó felé fordult, még egyszer utoljára visszanézve rá.
- Jó éjt, Harry – motyogta halkan.
Harry hallotta a jókívánságot, de figyelmen kívül hagyta, mint ahogy azt próbálta tenni a Potterek egész létezésével kapcsolatban. Hangosat sóhajtott és lehajolt, hogy felemelje a láda tetejét. Előhalászta a pizsamát, amit Lily vett neki. Harry iszonyattal teli pillantást vetett a kék csíkos pizsamára, de ennek ellenére felvette.
Az ablakhoz sétált és kinézett az éjszakai égre. Látta elterülni a több holdnyi földet a szeme előtt, amit csak úgy ismertek, a roxforti birtok. Kinyújtotta nyakát az egyik irányba és az ablaknak nyomta, így épp ki tudta venni a varázslatos tó szélét. Látta a távolban a sötét facsoportosulást, ami a Tiltott Rengeteg volt. Draco sok történetet mesélt Harrynek arról az erdőről, beleértve azt is, mikor ádázul megtámadta egy hippogriff.
Miután évekig hallgatta Draco történeteit az iskoláról, Harry kíváncsi lett a Roxfortra. Látni akarta, milyen volt az iskola, és hogy tényleg igaz volt-e rá mindaz, amit Draco mondott. Arra a következtetésre jutott, hogy valami különleges helynek kell lennie, mivel a saját apja többször is olyan csodálattal beszélt a Roxfortról, mint semmi másról. De Harry sose képzelte volna, hogy végül így kell majd megnéznie az iskolát, Dumbledore fogságában, arra kényszerítve, hogy ide járjon.
Harry elhúzódott az ablaktól és megdörzsölte a szemét. Nem gondolhatott Dumbledore-ra, az lesz a vége, hogy összetör valamit. Az ágyhoz vonszolta magát, körbehúzta a függönyt és elhelyezkedett, hogy megpróbáljon aludni valamennyit. Próbálta nem nyomorultul érezni magát, amiért a Griffendélbe kényszerítették, de igazság szerint arra számított, hogy a Mardekárba osztják majd. Akkor legalább ott lett volna vele Draco.
Harry gyomra újból összeszorult a haragtól, ahogy arra gondolt, hogy a Griffendélbe került és nem a Mardekárba. Harry tudott a Potterektől származó griffendéles örökségéről, de ez nem tette könnyebbé, hogy elfogadja. Harry színtiszta mardekáros akart lenni, ahogy az apja is, de Voldemort nagyúr gyakran bosszantotta őt azzal, hogy a másik örökségére emlékeztette. Ha Harry bármikor valami különösen ostoba dolgot csinált, az apja ugratni kezdte és a kedvenc ütőlapját vette elő, miszerint „ez egy nagyon griffendéles dolog volt".
Harry elterelte gondolatait az apjáról, nem akart azon mélázni, hogy talán soha többé nem látja majd. A nyakában lévő medálért nyúlt, apja horcruxáért, és szorosan megmarkolta. Megtalálja majd a módját, hogy visszajusson hozzá, még ha bele is hal.
Félbeszakította a gondolatait, mikor megérezte és - hallotta - gyomra korgását. Oldalra fordult, azon fáradozva, hogy kényelembe helyezze magát és elaludjon végre. Tapasztalatból tudta, hogy nem lehetséges sokáig üres hassal aludni. De a büszkesége meggátolta abban, hogy enni kérjen.
A fene essen a griffendéles büszkeségembe! gondolta nyomorultul.
xxx
További öt minisztériumi hivatalnokot nyomoztak le, kínoztak és öltek meg, és Voldemort még mindig nem volt közelebb ahhoz, hogy megtalálja Harryt. A Sötét Nagyúr ott állt a teremben, és vörös, összeszűkített szemével a hivatalnokok holttestére meredt, ahogy a halálfalói kihurcolták őket a teremből.
Frusztrált sóhajt hallatott. A dolgok nagyon nem voltak rendben. Harry holléte nem lehetett ennyire jól őrzött titok. Mindenhol voltak emberei, a kémei a Minisztérium minden egyes négyzetcentiméterén ott voltak, és mégis, senki nem tudott rájönni, hogy hol tartották fogva Harryt.
Voldemort egyedül maradt a teremben, az utolsó halálfalója is kivonult, persze csak miután mélyen meghajolt előtte. Voldemort hagyta, hogy a hirtelen támadt csendben a fia hogylétére terelődjenek a gondolatai. Milyen állapotban lehetett? Merné bárki is bántani őt? Volt bárki olyan idióta, hogy bántsa a Sötét Herceget? Voldemort megrázta a fejét saját gondolataira. Az ő Harryje erős volt és ravasz, és volt elég életben maradási ösztöne ahhoz, hogy távol tartsa magát a bajtól. De Voldemort azt is tudta, milyen makacs tudott lenni Harry időnként. Tudta, milyen, ha zaklatott és mérges, és általában ilyenkor szokta eltolni a dolgokat, jelenlegi helyzetében pedig ez könnyen sérülésekhez vezethetett. Voldemort a mantráját ismételgette magában, hogy lenyugodjon, és kényszerítette magát, hogy más dolgokon gondolkodjon, más módszereken, amivel eljuthatna Harryhez és hazahozhatná, biztonságba és egy darabban.
Kopogás hallatszott az ajtón, mire Voldemort azonnal kinyitotta. Piton sietett be a terembe és ereszkedett féltérdre.
- Nagyuram! Híreim vannak a Sötét Hercegről!
Voldemort azon nyomban a térdelő alak felé tornyosult.
- Állj fel! – sziszegte hideg hangján. – Mit tudtál meg?
Piton felemelkedett, arckifejezése üres volt, elméjét pedig elzárta, de fejben Dumbledore-t átkozta, amiért erre kényszeríti.
- Nagyuram, Dumbledore összehívott egy értekezletet az iskolai dolgozókkal. Elmondta, hogy volt egy személyes találkozója a miniszter úrral és látszólag egyezségre jutottak a Sötét Herceggel kapcsolatban.
Voldemort szemével a földhöz szegezte Pitont, tekintete szinte lyukat égetett belé.
- Miféle egyezség? – követelte.
Piton reflexszerűen nyelt egyet.
- Úgy tűnik, Dumbledore azt hiszi, hogy a Sötét Herceg a kiválasztott – mondta Piton óvatosan. – A miniszter urat is meggyőzte erről és azzal érvelt, hogy ha bántják vagy megölik a Sötét Herceget, azzal elszalasztják a lehetőséget, hogy elérjenek hozzád, nagyuram - Pitonnak le kellett néznie, a Voldemort arcán tetsző harag rémületbe ejtő volt. - Caramel belement, hogy átadja a Herceget Dumbledore-nak, azzal az ígérettel, hogy Dumbledore majd rehabilitálja őt.
- Rehabilitálja! – vicsorgott Voldemort mérgesen. – Az öreg bolond azt hiszi ellenem fordíthatja az én fiamat?
Piton nem nézett a szemébe, lehajtva tartotta a fejét, és a padlóra szegezte a tekintetét. De még így is érezte magán az égető pillantást.
- Mikor viteti át Caramel? – kérdezte Voldemort dühösen.
Piton vett egy mély levegőt, felkészülve arra, ami következik.
- Már átvitette – felelte. Felnézett, bele a karmazsinvörös szempárba. – A Sötét Herceg a Roxfortban van.
Piton a földre esett a Cruciatus átoktól, szemét összeszorította, ahogy próbálta elharapni fájdalmas kiáltásait. Már többször is megtapasztalta az átkot nagyura keze által, de még sosem volt olyan erőteljes, mint most.
Remélem, Dumbledore tudja, mit csinál! volt az utolsó gondolat, ami átfutott Piton agyán, mielőtt átadta magát a tudatlanságnak.
