II.
Fai's POV
Lassan megmozful a kézfejem.
Óvatosan előrehajlok.
Felnézek az előttem állóra.
Felismerem alakját.
Majd,
Álarcom mögé bújva számat beszédre nyitom;
„Ohayoo Kurogane"
Hazugság
Féltés
Menekülés
„Ne mozdulj"
Sokk
Harag
Egyedüllét
„Ne aggódj, nem futok el"
Félelem
„Azt mondtam, ne mozdulj!"
Düh
Gyűlölet
Magány
A tekintete, ahogy rám nézett.
Az a rövid, ám velejéig ütős két mondatocska, amivel megajándékozott.
„Ne mozdulj"
Ahogy reagált a hidegségemre.
„Azt mondtam, ne mozdulj"
Ezek után miért aggódsz még értem?
„Ne mozdulj!"
Kérlek ne nézz rám ilyen szemekkel!
„Ne mozdulj!"
Az után a hamis és hideg mosoly után, nem érdemlem meg az őszintén féltő, meleg szavaidat.
'Kuro-rin, Kuro-tan, Kuro-puu, Kuro- pii, Kuro-sama, Kuro- wanko, Kuro-run'
Hehe, a becenevek.
Soha senkit nem becézgettem még.
Gyűlölted, nem igaz?
Utáltad, nem igaz?
Sosem szeretted őket igazán, nem igaz?
„Ne mozdulj!"
Akkor mégis, miért... miért néztél rám így?
Az én hibám, hogy nem voltam távolságtartóbb!
Tettem olyan dolgokat életemben, amiket sajnáltam, hogy úgy alakultak, ahogy alakultak... de nem bántam meg őket, hiszen már nem fordulhatok vissza!
Csak előre! Elfutni! Menekülni!
Előled is rejtőzködnöm kell!
Reménykedem abban, hogy te nem leszel a nyomomban. Hogy nem törödsz velem többet!
És csak remélni tudom, hogy ezt a mostanit...
„Ne mozdulj!"
ezt a döntést...
„Azt mondtam, ne mozdulj"
...sem bánom meg.
Kuro-