–4–

Egy héttel később, reggel fájdalmasan ült fel az ágyában, és megdörzsölte a szemét, mielőtt a kandallón lévő órára pillantott. Kimerült volt, hiába aludta át az éjszakát, a szervezete még mindig nem heverte ki teljesen az időutazás utóhatásait. Fél nyolc volt, és a tanítás nyolckor kezdődött, ráadásul az első órája az iskola másik felében, a pincében volt. Ahogy tudatosult benne, hogy el fog késni, gyorsan kiugrott az ágyából, majd megcirógatta Csámpás fejét, mielőtt a szekrényéhez lépett. Magára rángatta a fehérneműjét, majd felvette a kikészített egyenruháját. Nem volt ideje a reggeli tusolásra, így egy tisztító bűbájt is magára szórt, mielőtt ismét, laza kontyba varázsolta a haját. Egy enyhe smink bűbájt is használt, hogy elfedje a szemei alatt éktelenkedő, sötét karikákat, majd utoljára még magára nézett a tükörben, mielőtt a vállára vette a táskáját, és kiviharzott a szobájából.

Szinte átcsörtetett az üres klubhelyiségen, majd kisuhant a portrélyukon, és hevesen lerohant a lépcsőkön. Tudta, hogy nem lesz ideje reggelizni, szóval minden erejével félrelökte az éhségérzetet, és azt szajkózta magának, hogy majd ebédkor bepótolja a kimaradt étkezést.

Amikor végül leért a pincébe, már elmúlt nyolc óra, így a bájital terem ajtaja zárva volt. Vett egy mély levegőt, majd lassan lenyomta a tömör bronz kilincset. Utálta, hogy már a második héten elkésik, de nem tudott ezen változtatni, így restelkedő mosollyal lépett be a tanterembe.

– Áh, Miss Hermione Wood – üdvözölte kedélyesen Lumpsluck professzor, aki úgy tűnt, egyáltalán nem tulajdonított neki jelentőséget, hogy Hermione elkésett. Ez valamelyest megnyugtatta a lányt.

– Wood! – hallotta hirtelen Sirius hangos suttogását, és megforgatta a szemeit. Ennyi erővel a jóképű griffendéles kiabálhatott is volna, hiszen így is mindenki hallotta a teremben.

– Bocsánat a késésért, Tanár Úr – mondta lesütötte szemekkel Hermione, miközben a munkapadhoz sietett, ahol Sirius, James és Remus már ott ültek.

– Semmi baj, Miss Wood... amíg persze nem csinál belőle rendszert – biztosította mosolyogva Lumpsluck professzor.

Hermionét meghatotta a gondolat, hogy a fiúk foglaltak neki helyet, hiszen még alig ismerték, de úgy tűnt, hogy mivel ők találtak rá, kötelességüknek érezték, hogy figyeljenek rá és segítsenek neki beilleszkedni, és Hermione ezért nagyon hálás volt.

Ahogy leült a helyére, letette maga mellé a táskáját a földre, majd a fiúkra mosolygott, mielőtt körbenézett a helyiségben. Már volt bájitaltan órája, de akkor elméleti tananyagot vettek, így egészen máshogy volt elrendezve a tanterem, viszont most, hogy a főzéshez voltak bekészítve a padok, nagyobb teret kapott bámészkodni.

– Mi újság, Hermione? – kérdezte vigyorogva James.

Hermione, ahogy jobban belegondolt, már nem volt annyira meglepve, hogy ilyen hamar összebarátkozott a Tekergőkkel, hiszen az egész roxfortos karrierjét fiúk társaságában töltötte, ráadásul az egyikük James kisfia volt. Egyébként is, véleménye szerint, a fiúkkal sokkal könnyebb volt szót érteni. Nem kellett őket folyton lelkileg pátyolgatni, és kielemezni velük minden helyzetet, mint a lányokkal. Hermione világéletében utálta a csajos traccs partikat, pont ezért nem jött ki túl jól a szobatársaival. Lavendert csak a külseje érdekelte, Parvati pedig csak pletykálni szeretett. Szóval nem csoda, hogy Ginnyn kívül nem igen voltak lány barátai a jövőben. Talán még Luna, de őt is inkább csak közeli ismerősnek tartotta, mintsem valódi barátnak. A fiúkat jobban kedvelte. Ők nem kerteltek, és mindig kimondták, amire gondoltak. Még úgyis, ha ezzel kellemetlen helyzetbe hoztak másokat, vagy megbántottak vele valakit. Ők csak sodródtak az árral, és nem foglalkoztak olyan kicsinyes dolgokkal, mint a pletykálás, és Hermione pontosan ezt szerette bennük.

– Egészen jól, James, köszi, hogy kérded. Csak az a gond, hogy elaludtam, és utálok reggeli nélkül bájitaltanra futni, kora hajnalban. Nem szeretem a pincét – rázta ki a hideg, majd ásított egyet.

Sirius Black szintén szemben ült vele, James mellett, és önelégült mosollyal bámulta. Amióta csak megérkezett, a fiú le nem vette róla a szemét. Ő volt a legvonzóbb a Tekergők közül, Hermione most már biztosra tudta, hogy a történetek igazak voltak róla, habár James sem panaszkodhatott, ő is nagyon jóképű fiú volt. Remus pedig igaz, hogy csendesebb és visszahúzódóbb volt, de ő is vonzó fiatalember volt.

Sirius láthatóan élvezte bámulni őt; Hermione már többször rajta kapta mióta megérkezett, és biztos volt benne, hogy nem ez lesz az utolsó alkalom. Ami viszont döbbenetes volt, hogy Siriust a legkevésbé sem érdekelte, ha lebukott. Ilyenkor egyszerűen csak kacsintott egyet, majd vadul flörtölni kezdett. Hermionét ez váratlanul érte és lesokkolta; a barátsága Harryékkel egyáltalán nem készítette fel erre a fajta közeledésre. Ron soha életében nem kezelte lánynak, hiszen számára Hermione egy volt közülük, Harry pedig lánytesóként tekintett rá, így ő sem flörtölt vele soha.

Ellenben Sirius, láthatóan, csak ezt az egy formáját ismerte a nonverbális kommunikációnak. Már a kviddicspályán elkezdte, amikor először találkoztak, de azóta egyre szemtelenebbül és egyre gyakrabban csinálta. Hermione pedig azon kapta magát, hogy sokszor felveszi a kesztyűt, és ő is flörtöl a fiúval, hiába tudta, hogy ez nem feltétlenül volt jó ötlet. Nem akarta, hogy félreértse a fiú, de egyszerűen nem bírta megállni.

Viszont volt valami más is, ami foglalkoztatta a lányt; hol volt Peter Pettigrew? Amióta megérkezett, egyetlen egyszer sem látta, pedig, ha jól értette a jövőben, Pettigrew jó barátságban volt a Tekergőkkel, és hősként tekintett Jamesre és Siriusra. Ennek ellenére mégsem látta egész héten. Sőt, a fiúk se hozták szóba. Abban viszont Hermione egészen biztos volt, hogy valahol léteznie kellett a patkánynak, hiszen Albus pontosan tudta, hogy kiről van szó, amikor említést tett neki róla.

– Rendben, osztály. Most, hogy mindenki megtalálta a helyét, tényleg elkezdjük az órát – zavarta meg hirtelen a gondolatmenetét Lumpsluck professzor hangja. Hermione elmosolyodott; örült neki, hogy legalább volt néhány professzora, akik a jövőben is tanították. Megkönnyítette kicsit a beilleszkedést, ahogy az is, hogy talált barátokat, főleg, hogy egyikük szinte kiköpött olyan volt, mint Harry.

– A mai órán megpróbálkoznak az Amortentia bájital elkészítésével. Elevenítsük kicsit fel az elméleti tananyagot. Ki tudja, hogy mire is jó ez a bájital?

Hermione azonnal, reflexszerűen jelentkezett, ahogy Lily Evans, Remus Lupin, Dorcas Meadowes és egy zsíros hajú, mardekáros diák is. Hermionéban majdnem megállt az ütő, amikor rájött, hogy ki is volt a negyedik személy; Perselus Piton.

– Te jó ég. Eddig, hogy nem vettem észre?

Tudta, hogy egyszer Piton is volt diák, sőt még történeteket is hallott a Főhadiszálláson arról, hogy Remus és Sirius évfolyamtársa volt. Egyszerűen csak elfelejtkezett erről a tényről, hiszen teljesen lekötötte a figyelmét, hogy megszokja az új életét. Váratlanul érte, hogy meglátta Pitont, és teljesen felzaklatta. Ahogy újra odapillantott felé, észrevette, hogy már diákkorában is rendelkezett azzal a hűvös, rideg és szigorú aurával, ami a jövőben jellemezte.

Diákként, ez a tartás, igazán lenyűgöző volt, főleg úgy, hogy Piton nem volt valami ápolt és vonzó fiú. Hermione jobban végignézett rajta. Ugyanaz a kampós orr, ugyanaz a zsíros, fekete haj, és ugyanazok a szúrós, fekete íriszek. Feltűnt neki, hogy míg felnőttként nagyon adott a ruházatára, addig diákként igencsak fesletten járt. A fekete talárja több helyen fakó volt és szakadt, nyilvánvalóan használtan vette. Hermione azt is észrevette, hogy a nyakkendőjén és az ingén még foltok is voltak néhány helyen, és egyáltalán nem úgy tűnt, hogy ez zavarja. Hermione úgy gondolta, hogy se pénze, se igénye nem volt rá, hogy helyrehozza a ruházatát.

– Látom, jó páran tanultak, de csak egyikük válaszolhatja meg a kérdést – mondta Lumpsluck, majd végignézett a termen, mielőtt megállt a tekintete Hermionén. – Legyen ön, Miss Wood. Avassa be a többieket. Mire jó az Amortentia főzet? – kérdezte Lumpsluck, majd biztatóan Hermionéra mosolygott.

– Az Amortentia, a legerősebb szerelmi bájital a világon. Nagyon veszélyes főzet, mivel nem valódi érzelmeket hoz létre, csak egy fals képet fest. Aki megissza, jóval inkább megszállottá válik, mintsem szerelmessé, hiszen még a mágia sem képes meghamisítani a valódi szerelmet. Az a hír járja róla, hogy mindenkinek más illatú. Mindenki olyan illatokat érez benne, melyeket vonzónak talál –magyarázta Hermione, és biztosra ment, hogy ezúttal ne sorolja fel botor mód az illatokat, amiket ő maga érez a bájitalban. A jövőben épp elég kínos volt, amikor megtette.

Egyébként is, mivel már túllépett Ronon, biztos volt benne, hogy már nem ugyanazokat az illatokat érzi, mint pár évvel korábban.

– Nagyon jó, tíz pont a Griffendélnek – mondta Lumpsluck, majd hadarni kezdett valamit a szerelmi bájitalokról, miközben felvarázsolta a táblára a receptet, és a tankönyv oldalszámát. Hermione elégedetten mosolygott a nemlétező bajsza alatt, és próbálta kizárni Sirius Black pillantásait. Azon tűnődött, hogy vajon a fiúk milyen illatokat fognak érezni az üstben.

Hamarosan minden diák elözönlötte az alapanyag raktárt. Egyedül Remus és Hermione maradt a helyén, mivel egyikük sem szeretett tolongni a tömegben. Inkább kivárták a sorukat.

– Szerinted te milyen illatokat fogsz érezni az üstben? – érdeklődte Hermione, mire Remus meglepetten elmosolyodott. A barna szemei kíváncsian felcsillantak.

– Hermione, szerinted mi okom lenne felfedni a számomra vonzó illatokat, amik esetleg a szerelmi bájitalból áradnak majd? – kérdezte játékosan Remus.

Hermione önelégülten elmosolyodott.

– Hát, talán segíthetnék megtalálni azt, akinek az illatát érzed, és így lehetne egy randid egy helyes lánnyal, a jövő heti roxmortsi kirándulásra – mondta Hermione, és a hangja ártatlan volt, annak ellenére, hogy a mosolya másról árulkodott.

Remus kuncogni kezdett a lányt hallva. Láthatóan nem hitte el, hogy Hermione nem fogja kicikizni.

– Esküszöm, senkinek nem mondom el, ha fiatalabb nálunk, Remus – suttogta Hermione.

Remus egy pillanatra elgondolkodott, majd bólintott.

– Meg kell hagyni, igen meggyőző tudsz lenni, Wood – mondta – Ha annyira érdekel, szerintem friss epret, karamellt és hajnalka illatot fogok érezni. Persze ez csak az én feltevésem.

Hermione elmosolyodott. A hajnalka egyáltalán nem lepte meg, hiszen a virág kapcsolódott a holdciklushoz, így nem csoda, hogy a Remusban lakozó vérfarkasnak vonzó volt az illata. Bár az eper sem volt újdonság, mivel a jövőben, Tonks parfümjének pontosan ez a gyümölcs volt a fő alkotóeleme.

– Na, és neked szerinted milyen illata lesz? – zökkentette ki a gondolataiból Remus kérdése.

Hermione nem akart erre a kérdésre válaszolni, főleg, hogy fogalma sem volt róla, hogy milyen irányba változott számára a bájital illata. Egyedül abban volt biztos, hogy nem Ront fogja érezni benne.

Már válaszolt volna, amikor James visszatért a padjukhoz.

– Szerintem ideje kimenni a raktárba – mondta Hermione, majd talpra szökkent – Hozok neked is alapanyagokat – ajánlotta fel.

– Kedves vagy, köszönöm, de remélem tudod, hogy ezzel nem úszod meg a válaszolást – figyelmeztette rá Remus – Hiszen én is elmondtam – tette hozzá.

Hermione kiment a raktárba, és neki állt összeszedni mindent. Mire végzett, egyedül volt. Már az utolsó alapanyagért nyúlt, amikor egy nagyon magas, betegesen sovány, kampós orrú fiú, félretaszította. Hermione majdnem nekivágódott a szemközti falnak.

– Hé! Nézz a lábad elé! – korholta Hermione, mielőtt észrevette, hogy aki fellökte az nem más volt, mint a tinédzser Perselus Piton.

– Ennek nagyon rossz vége lehet – gondolta Hermione, majd nyelt egyet.

Hermione emlékezett rá, hiszen Harry elmesélte neki, hogy Piton ötödikes koráig jóban volt Lilyvel, de akkor lesárvézűzte, és Lily örökre megszakította vele a barátságot.

Piton ekkor közelíteni kezdett felé. Gúnyos mosoly pihent az ajkán, pontosan olyan, mint amilyet Hermione a jövőben rengetegszer látott a férfi arcán.

– Azt hinné az ember, hogy egy magadfajta, észkombájn giffrendélesnek, több esze van, minthogy belém kössön! – sziszegte baljósan Piton.

Hermionét kirázta a hideg a fiú hangszínétől a félhomályos helyiségben. Merlin, Piton világéletében ijesztő volt. Semmit nem változott az évek során, felnőttként is pontosan ilyen rossz volt a kisugárzása. Ugyanez a hang förmedt rá diákkorában, amikor Piton a professzora volt. Ugyanez a rideg sziszegés taposta le heti szinten az önbecsülését.

– Nem gondoltam, hogy félnem kellene tőled – mondta végül Hermione, minden griffendéles bátorságát összeszedve. Lehet, hogy a jövőben nem mert ellenszegülni Pitonnak, de itt a fiú is csak egy volt a diákok közül, és Hermionénak nem volt kötelessége elviselni, hogy Piton ide-oda taszigálja.

– Tudtommal te is csak egy diák vagy – emlékeztette rá – Csak mert mardekáros vagy, még nincs jogod ilyen bunkónak és gonosznak lenned másokkal! Soha nem ártottam neked, hiszen nem is ismerlek! – mondta feszülten Hermione.

Piton már válaszra nyitotta a száját, és az arckifejezése egyre gúnyosabbá vált. Nyilvánvaló volt, hogy valamit a lány barátságáról készült mondani a Tekergőkkel, és persze arról, hogy a fiúk milyen csúnyán bántak vele, jogtalanul. Hermione biztos volt benne, hogy a Tekergők tényleg eltúloztak dolgokat, de abban is, hogy Piton sem volt egy szentlélek. Sejtette, hogy az egész piszkálódás onnan indult, hogy Piton furcsa fiú volt. Na, és persze abban is biztos volt, hogy James nyilván irigy volt Pitonra, amikor Lily Evans inkább a mardekárossal barátkozott helyette.

– Azt gondolná az ember, hogy egy olyan mardekáros csúfságnak, mint Pipogyusz, több esze van, mint, hogy piszkálja a mi új barátnőnket. Vagy szerinted nem így van, James? – szólalt meg hirtelen Hermione háta mögül Sirius. Ahogy meghallotta a fiú hangját, megkönnyebbülten kiengedte a levegőt, amiről nem is tudta, hogy bent tartotta.

– De, pontosan így gondolná az ember, Sirius. Lehet, hogy a zsír befolyt már az agyába is – nevetett fel harsányan James – De az is lehet, hogy szimplán egy idióta. Jó ideje erre gyanakszom.

Hermione megfordult a tengelye körül, hogy szemben legyen Jamesszel és Siriusszal, de Sirius ekkor már, védelmezően, előtte állt. Nyilván abban a hitben volt, hogy a lány nem tudja megvédeni magát, de az is lehet, hogy csak úriember akart lenni. Hermione nem tudta, de azt igen, hogy utálta, ha gyengének gondolják, csak mert lány. Dühös akart lenni, de nem tudott. Ezúttal ugyanis, legbelül, örült Sirius gesztusának. Piton diákként is megfélemlítő volt, és jobban érezte magát, hogy már nem volt vele kettesben a szűkös raktárban.

– Köszönöm, hogy a segítségemre siettetek fiúk, mintha egy elesett hölgy lennék, de meg tudom magam védeni, ha kell. Egyébként is, képes vagyok civilizáltan viselkedni, még a legneveletlenebb osztálytársaimmal is – mondta végül.

– Ezt a gyereket jobb, ha elkerülöd, Hermione. Veszélyes tud lenni ez a rohadék – mondta Sirius.

James és Sirius ezután elállták az ajtót, hogy Piton ne tudjon elmenekülni. És mivel mindketten izmosak voltak, így Pitonnak esélye sem volt áttörni rajtuk.

Hermione ezt látva erősen megbökte Sirius mellkasát az ujjával.

– Áu. Ezt meg miért csináltad? – fakadt ki Siriusból.

– Mert te is úgy viselkedsz most, mint ahogy egy rohadék tenné! – magyarázta szigorúan Hermione. – Fejezzétek be ezt a gyerekes hülyeséget, és engedjétek ki a raktárból! És ne merészeljétek elgáncsolni, vagy megátkozni!

– Nem kell a segítséged! – csattant fel Piton.

– Hát persze, hogy nem, Piton – forgatta meg a szemeit Hermione. – Nyilván észrevetted volna, hogy el akarnak gáncsolni. Biztos, nagyon élvezted volna, ahogy pofára esel, ha nem szólok – tette hozzá szarkasztikusan. – Amúgy pedig legközelebb nem leszek ütköző közted és a barátaim között! Mindhárman idiótán viselkedtetek, és ideje volna befejezni ezt a gyerekes agressziót egymással szemben! Szóval, ha minden hozzávalód meg van, javaslom, hogy menj vissza! És jegyezd meg, legközelebb ne így mutatkozz be valakinek, akit még nem ismersz. Ne legyél ilyen harapós! Nehéz úgy barátkozni, ha ellenséges vagy – mondta Hermione, mielőtt kitessékelte Pitont a raktárból.

– Akkor sem kell a segítséged! – morogta makacson Piton, de ettől függetlenül visszament a tanterembe.

– Szerencséd, hogy Hermione itt van, Pipogyusz – dünnyögte Sirius Piton után. – Különben lehet, hogy megnézzük Jamesszel, hogy idén milyen undorító alsógatyát vett neked anyád!

Hermione mérgesen nézett Siriusra, mielőtt magához vette az utolsó alapanyagot. Még akkor is feszülten nézett a fiúkra, amikor visszament velük a terembe.

– Ez meg mire volt jó? – kérdezte csalódottan Sirius, miután mind visszaültek a helyükre.

– Csúnya dolog így piszkálni valakit, csak mert nem szép és nem kedves. Így is épp elég baja van anélkül is, hogy ti elgáncsolnátok, vagy megátkoznátok. Hagyjátok békén! Ha ő nem támad rátok, ne kezdeményezzetek vitát vele. Jobb dolgotok is lehetne, mint Piton szekálása!

– De... – kezdte Sirius, de Hermione beléfojtotta a szót.

– Sirius Black! Nem ajánlom, hogy vitatkozni kezdj velem ez ügyben! Mint mondtam, ha ő kezdi a szekálást, oké, védjétek meg magatokat. De ne legyetek gonoszak, és ne piszkáljátok ok nélkül. Kegyetlen dolog, főleg, hogy a külsejét bántjátok, amiről nem tehet. Esküszöm, ha még egyszer ezen kaplak titeket, megátkozom a seggeteket! – mondta Hermione dühösen, mire James vigyorogni kezdett.

– Ez rád is vonatkozik James Potter! – figyelmeztette.

– Wood, nem veheted át felettünk az uralmat, és nem szabhatsz szabályokat! Nem vagyunk a játékszereid! Mi vagyunk itt az egyetlen barátaid, és ha így bánsz velünk, lehet, mi sem leszünk már sokáig a barátaid – mondta idegesen Sirius.

– Hát persze, Godrik ments, hogy megtudjam, milyen érzés, ha nincsenek barátaim! – mondta gúnyosan Hermione, és eszébe jutott egy emlék. – Lehet, hogy a lányvécében fogok sírni miatta, ahol majd szépen rám támad egy hegyi troll és meg akar ölni! Na, akkor majd szükségem lesz hősökre, hogy megmentsenek! – James és Sirius egy pillanatra zavartan néztek rá, mielőtt Hermione folytatta. – Ha tényleg a barátotok vagyok, ahogy az előbb kijelentetted Sirius, akkor meg kell értenetek az én nézőpontomat is. Az, ahogy Perselus Pitonnal bántok, az igazságtalan és kegyetlen; egyáltalán nem griffendélesekhez méltó viselkedés. Az ilyen gonoszkodás és káröröm, a kígyókra jellemző, nem ránk. És egyébként is gyerekes az egész. Nyilvánvaló, hogy az egész abból fakad, hogy rivalizálsz vele Lily Evans figyelméért, James. Ez gyerekes és szánalmas, szóval ha nektek ez fontosabb, akkor nem is akarok a barátotok lenni! – fakadt ki Hermionéból.

James és Sirius ezután elhallgatott, és döbbenten nézte a lányt. Hermione ellenben elkezdte előkészíteni az alapanyagait, és Remusszal kezdett beszélgetni, aki eddig némán figyelte az eseményeket. Több esze volt, mintsem, hogy belefolyjon a vitába. Sejtette, hogy a barátai ismét bántották Pitont, de mivel a részleteket nem ismerte, így inkább pártatlan maradt. Egyébként sem támogatta, ahogy James és Sirius szekálta a mardekárost, és legbelül örült neki, hogy valaki végre megmondta nekik, hogy ez már kezd szánalmas lenni.

– Hermione, még mindig nem mondtad el, hogy te milyen illatot érzel, és most már az egész termet betölti a bájital gőze, mivel mások már elkezdtek főzni – mondta Remus, és a mondat végét, egyértelműen a fiúknak szánta. – Szóval tuti, hogy most már tudod – tette hozzá.

– Előbb mondja el James – vetette fel Hermione, majd barátságosan Jamesre mosolygott, remélve, hogy megtarthatja a titkát, és persze azt, hogy a fiúk túllépnek a korábbi vitán.

– Jaj, azt már mind tudjuk, hogy James Evanst érzi benne – szólt közbe Sirius.

– Hmm – sóhajtott fel James egyetértve – Szantálfa, méhpempő és magnólia.

Behunyta a szemét, és kiélvezte az illatot. Hermione ezt látva halkan felnevetett. Úgy tűnt, hogy hiába piszkálódott Lilyvel, és hiába volt vele hűvös, James továbbra is vonzódott hozzá. Hermione úgy döntött, hogy segíteni fog nekik, és összehozza őket még hetedik előtt.

– Van, ami nem változik – jegyezte meg mosolyogva Remus, majd hirtelen témát váltott – Na, és neked milyen illata van, Tapmancs? Hiszen te mindennap másba vagy szerelmes – nevetett fel.

– Valójában én is pont ezen gondolkodtam – mondta eltűnődve Sirius, majd ismét mélyen belélegezte az illatot. – Ez teljesen új.

James és Hermione szórakozottan felnevetett, amikor Sirius úgy kezdte szaglászni a levegőt, mint egy kutya.

– Érzek benne vaníliát... fréziát... rózsavizet és... almás pitét – mondta Sirius, és láthatóan minden lélegzetvételnél más-más illatjegyet érzett.

Hermione döbbenten nézte a fiút. Az arcbőrén minden este rózsavizet használt, és ott voltak a vaníliás gyertyák a szobájában, amiket tanulás közben égetett. A kedvenc desszertje az almás pite volt, és a parfüm, amit Londonban vett, frézia illatú volt.

Ez mégis mit jelentett? Az lehetetlennek tűnt, hogy Sirius Black tudat alatt vonzódni kezdett hozzá. Nem lett volna furcsa? Mi több, kínos? Hermione ismerte a saját idejében. Merlin szerelmére, hiszen látta meghalni.

Hermione végül elzavarta ezeket a gondolatokat, és neki látott a főzésnek. Már így is le voltak maradva a Pitonnal való incidens miatt, és nem akart rossz jegyet kapni.

– Tudod, Hermione most már tényleg elmondhatnád, hogy milyen illatot érzel – zökkentette ki a munkából Remus suttogása. – Mi már mind felfedtük – emlékeztette rá.

Hermione halványan Remusra mosolygott.

– Hidd el, elmondanám, de jelenleg még én sem jöttem rá, hogy milyen illatot érzek, arra meg pláne nem, hogy kinek van ilyen illata – válaszolta.

– Ez nem igaz, tuti, hogy tudod, milyen illatot érzel – nyaggatta Remus.

– Jó, lebuktam, igazad van – vette még halkabbra a hangját. – De biztos vagyok benne, hogy levonnál olyan következtetéseket, amik nincsenek ott, ha elmondanám, milyen illatú a főzetem.

Remus megvakarta az állát.

– Nem egészen értem, hogy mire akarsz kilyukadni, Hermione – ismerte be, mire Hermione bámulni kezdte.

Remus kimerültnek tűnt, és Hermione ekkor rádöbbent, hogy péntek éjjel telihold volt. Biztos volt benne, hogy még ezen a délutánon kapni fog a fiú egy levelet Dumbledore-tól, amiben egy kitalált mese lesz egy beteg rokonról. Ez volt az egyetlen módja, hogy időben kicsempésszék Remust a kastélyból, hogy át tudjon változni a Szellemszálláson.

Hermione megsajnálta a fiút, ezért elmagyarázta, hogy mire gondolt. Pontosan tudta, hogy milyen illatot érzett, és ez megijesztette, szóval ezért nem akarta beleavatni a barátait.

– Csak azt mondom, hogy tuti, hogy tudod, hogy kinek van ilyen illata – magyarázta Hermione.

– Az illető roxfortos? – kerekedtek ki Remus szemei.

– Ki az, Hermione? – suttogta a lány fülébe egy mély hang, mire Hermione megugrott, és véletlenül kiborította a kezében lévő fiola tartalmát.

– Óvatosan, Wood – suttogta halkan Sirius, és hátulról átölelte Hermione derekát.

– Sirius Black, ha még egyszer letámadsz hátulról, ne lepődj meg, ha bordán könyököllek! – mondta feszülten Hermione, és próbálta lerázni a folyadékot, ami a kézfejére is ráfolyt.

Valójában nem volt dühös. Hermionét csak meglepte az érzés, ami átjárta, amikor Sirius a fülébe suttogott. A lehelete forró volt, ahogy a bőréhez ért, és Hermionét kirázta tőle a hideg. Ráadásul furcsán összeszorult a gyomra is. És, ha mindez nem lett volna elég, a fiú szorosan átölelte, és ez szintén végigbizsergette a lány gerincét. Akaratán kívül belesimult az ölelésbe, míg finoman neki nem dőlt Sirius izmos mellkasának.

Hermione nem tudta, hogy a bájital émelyítő gőze, vagy az, hogy magára borította az egyik hozzávalót, volt az oka, de úgy érezte, hogy örökre Sirius Black karjaiban tudna maradni. Melegség járta át, és még jobban neki dőlt a fiúnak.

– Milyen illatot érzel, Hermione? – duruzsolta a fülébe Sirius.

– Motorolajat... bőrt... frissen vágott füvet... és cédrusfát – válaszolta halkan Hermione.

Felsóhajtott, majd az alsó ajkába harapott, amikor leesett neki, hogy komolyan válaszolt a fiúnak. Ráadásul az illatjegyek, amiket felsorolt, Siriusra voltak jellemzőek. A motorolaj, a szünidőben való motorozás miatt lengte körbe, a bőr, a puha bőrdzsekije miatt, a frissen vágott fű, a kviddics miatt, a cédrusfa pedig az arcvize alapillata volt.

– A francba! – gondolta szinte azonnal.

Hermione magában átkozódott. Biztos volt benne, hogy erről a hülye bájital gőz tehetett. Más magyarázatot nem látott, mivel nagyon rossz vége lett volna, ha belehabarodik Sirius Blackbe. Vagy nem? Hermione gondolatai zavarosan keringtek a fejében, és a gyomra ugrott egyet, amikor Sirius ajka, finoman súrolta a fülcimpáját. A fiú forró lehelete ismét végigsimított az érzékeny bőrén, mielőtt újra megszólalt volna.

– Frézia illatod van, Hermione.