Caroline és a barátai bármi áron ki akarják deríteni, hogy kitől származik a vérvonaluk, hogy később szívbaj nélkül végezhessenek Klausszal. Azzal viszont nem számolnak, hogy Bonnie hibát ejt az ehhez szükséges varázslatban és ahelyett, hogy kiderülne az igazság, Stefan, Caroline és Elena egy másik időben találják magukat, ahol az Ősi család tagjai még emberek. Hogyan birkóznak meg az ismeretlen idő viszontagságaival? Na, és vajon sikerül épségben visszajutniuk a huszonegyedik századba anélkül, hogy túl sok mindent megváltoztatnának?

A történetet ihlette: When You Were Young by RealDeal10

–Prológus–

Caroline Forbesról köztudott volt, hogy mindig elérte, amit akart, és ez ezúttal sem volt másként. Amióta megtudta, hogy esély volt rá, hogy Klaus vérvonalához tartoztak a barátaival, minden erejével azon volt, hogy kiderítse, hogy melyik Ősi vámpírtól eredtek Stefannal és Damonnel.

A Salvatore vendégház félhomályos nappalijában szinte kézzelfogható volt a feszültség, és ezen Damon ingerült téblábolása koránt sem javított, inkább rontott.

Caroline elgondolkodva ült Elenával a kutyalábú, barokk kanapén, Bonnie pedig velük szemben foglalt helyet az egyik hasonló stílusú fotelben Stefan mellett.

– Titeket Katherine változtatott át vámpírrá – gondolkodott hangosan Elena, és mikor Stefan bólintott, csak akkor folytatta – Katherine-t pedig, ha minden igaz, akkor Rose vére.

Damon horkantott egyet, és feszülten belekortyolt a whiskyjébe.

– Már ne is haragudj, Elena, de ezt eddig is tudtuk! – morogta.

– Ezzel nem segítesz! – vágta rá azonnal, feszélyezetten Caroline.

– Nem hülyeség, amit mond – szólalt meg néhány másodperccel később Stefan – Már csak az a kérdés, hogy ki változtatta át Rose-t? – tűnődött.

– Bravó, öcsi. Mintha nekünk ez eszünkbe sem jutott volna! – gúnyolódott Damon – Ha olyasmit akarok hallani, amit már tudok, akkor majd szólok!

– Elég legyen! – förmedt rá Bonnie, aki eddig mélyen bele volt merülve Emily varázskönyvébe.

– Csak nincs jobb ötleted, boszi? – kérdezte cinikusan Damon, és közben leült a kanapéra Elena mellé.

– Találtam egy varázslatot amivel rájöhetünk, hogy kitől származtok. Mindössze néhány cseppre lesz szükségem a véretekből és persze Elenáéból – magyarázta a kreol lány.

– Hát persze, a hasonmás vére mindig kell – dünnyögte alig hallhatóan Elena.

– Ez kétlem, hogy működni fog – mondta bizalmatlankodva Damon, mire Bonnie mérgesen nézett rá.

– Akkor ne rontsd itt a levegőt! – mondta hűvösen, mire Damon fújt egyet és elsietett. Gyanítható, hogy a Grillbe ment, hogy a sárgaföldig igya magát Alarickel.

– Szóóóóval – törte meg a kínos csendet Caroline a sajátos, vidám személyiségével, miután Damon becsapta maga mögött az ajtót – Adunk pár csepp vért, te elmondod a varázsigét és csodával határos módon tudni fogjuk, hogy Finn, Elijah, Klaus, Rebekah vagy Kol az ősünk? – vonta fel a tökéletes ívű szemöldökét.

– Finn már meghalt – emelte ki Elena – És kihagytad Mikaelt – tette hozzá nevetve.

– Igaz, egy pillanatra elfelejtettem – mondta Caroline és lesütötte a szemét.

– Tényként tudom, hogy Rebekah elég kevés embert változtatott át, szóval őt is kizárhatjuk – tette hozzá Stefan, mire mindhárom lány furcsán nézett rá.

– Most meg mi van? – ráncolta össze a homlokát – A húszas években randiztunk egy ideig. Elmondott ezt-azt – mentegetőzött.

– Oké, oké ez lényegtelen – csillapította a feszültséget Elena – Inkább essünk túl ezen az egészen és reménykedjünk benne, hogy Elijah vagy Kol az ősötök, hogy végre megszabadulhassunk Klaustól.

– Még, ha mi nem is Klaustól származunk – suttogta Caroline – Egy valakinek így is ő az őse közülünk.

– Tyler – suttogta Elena.

– Igen, Tyler – mondta halkan Caroline. Érződött a hangján, hogy próbálta visszafojtani a könnyeit.

Egy darabig csendben ültek, miközben Bonnie felkészült a varázslathoz.

– Szeretnék biztosra menni, szóval ha nem nagy kérés, akkor mindkettőtök vérét használnám– mondta elkomolyodva, majd Stefanra és Caroline-ra pillantott.

– Persze, ezen ne múljon, hogy kiderüljön végre az igazság – bólintott rá Caroline.

– Akkor kezdem. Először Elena vérére lesz szükségem. Egy cseppre mindegyik gyertyára. Ahogy a láng hevesebben kezd égni, csepegtesd majd rá a véredet – magyarázta – A gyertyák az Ősi vámpírokat szimbolizálják – tette hozzá Bonnie, majd átnyújtott egy ezüst tőrt Elenának, mielőtt kősóból kirakta volna az Ősi vámpírok monogramját a gyertyák elé.

– Miért van hat? – vonta fel hirtelen a szemöldökét Stefan – Mikael és Finn tudtommal már halottak.

– Az Ősi család velük teljes – zárta rövidre Bonnie – Miután Elena végigért a gyertyákon, csepegtessétek a véreteket a gyertyák közé – fordult Caroline és Stefan felé – Ha minden igaz, afelé a gyertya felé fog elfolyni, amelyik az ősötöket szimbolizálja. Reménykedjünk benne, hogy nem Klaus az – tette hozzá, majd meg sem várva a többiek reakcióját, elkezdett kántálni egy nyelven, amiből a többiek egy árva szót sem értettek.

Minden úgy történt, ahogy Bonnie kérte. Elena végigment a gyertyákon, majd a két vámpír a körberendezett, hófehér gyertyák közé csepegtette a vérét. Caroline és Stefan vére egyesült, majd lassan elindult az egyik gyertya felé, amikor minden elsötétült előttük és Elena előtt...

– 1–

Caroline nyöszörögve tért magához és azonnal, reflexből a fejéhez kapta a kezét. Döbbenetére a homlokán lévő, apró karcolás vérzett és nem úgy tűnt, mint ami regenerálódni akart. Ez megijesztette a szőke vámpírt, de mivel minden gondolata zavaros volt, így egyelőre nem tulajdonított neki nagy jelentőséget. Az egyik pillanatban még a Salvatore vendégházban volt, a másikban pedig a mystic fallsi erdőben, ahová fogalma sem volt, hogy mégis hogyan kerülhetett. Talán Bonnie elrontotta a varázslatot? Tűnődött magában. Nem tudta, de volt egy ilyen megérzése.

Hirtelen körbenézett és észrevette, hogy Stefan és Elena is ájultan feküdtek a földön. Ez megrémítette, de ettől függetlenül azonnal talpra szökkent és odasietett a barátaihoz.

– Stefan – kezdte el ébresztgetni a fiatalabbik Salvatorét, mire a fiú egy fájdalmas nyögés kíséretében felült – Hála a jó égnek – mondta megkönnyebbülten Caroline, és kiengedte a levegőjét amiről nem is tudta, hogy bent tartotta.

– Mi történt? – kérdezte levegősen Stefan, és az oldalára szorította a kezét, ahol fájt neki – Rázuhantam a bordáimra? – vonta fel a szemöldökét.

– Nem tudom – mondta kikerekedett szemekkel Caroline, majd Elenára pillantott, aki továbbra sem mozdult meg.

Stefan rémülten odasietett Elenához, és feszülten nézett Caroline-ra, mikor nem hallotta a lány szívverését.

– Nem hallom a szívverését, mondd, hogy te hallod – hadarta rémülten, mire Caroline megrázta a fejét.

– Elena! – kezdte el rázogatni a barna hajú lányt, mire az fájdalmasan felsóhajtott.

– Mi történt? Hol vagyok? – kérdezte rémülten, majd lassan felült Stefan segítségével.

– Nem tudom, talán az erdőben – vont vállat a fiú – Miért nem hallom a szívverésedet?

Elena elgondolkodott, de még mielőtt megszólalhatott volna, Caroline válaszolt helyette.

– A sebem sem gyógyul – simított végig ismét a homlokán – Gondolod, hogy emberek lennénk? – nézett össze Stefannal.

A fiú összeráncolta a homlokát, és ahogy megpróbált felállni feljajdult, mivel még mindig nagyon fájt az oldala az eséstől.

– Akármilyen hihetetlen, de úgy tűnik, tényleg emberek vagyunk – mondta halkan, szinte csak magának.

– Ez mégis hogy történhetett? – kérdezte riadtan Caroline.

– Bonnie vagy elrontotta a varázslatot, vagy káprázik a szemem – suttogta Elena, és a fák közé mutatott.

Két férfi sétált tőlük néhány méterre a fák között. Furcsa, régimódi ruhát viseltek és hosszú, váll alatt érő hajuk volt. Derűsnek tűntek és céltudatosan haladtak előre.

– Gondoljátok, hogy... – ráncolta össze a homlokát Stefan.

– Hogy Bonnie hibázott és a középkorban kötöttünk ki? – vonta fel a szemöldökét Caroline.

– Nem – rázta meg a fejét Elena – Ezek a ruhák sokkal régebbiek. A középkorban teljesen mást viseltek, Ric többször is megmutatta a hagyományos ruhákat törin. Te tényleg semennyire nem figyeltél? – kérdezte.

– Elenának igaza van, sokkal régebbinek néz ki, ami rajtuk van – biccentett Stefan a férfiak felé, akik egyre távolodtak tőlük. Nem úgy tűntek, mint akik meghallották őket, mivel láthatóan bele voltak mélyülve a beszélgetésükbe.

– Azt akarjátok mondani, hogy talán a kőkorban vagyunk? – kérdezte rémülten Caroline, mire Stefan és Elena összenéztek.

– Nem tudom, Care, nem hiszen, hogy a kőkorban vagyunk, de úgy tűnik, bárhol is legyünk, az nem a saját időnk – mondta elkomolyodva Elena.

– Egyetértek, viszont az biztos, hogy ez itt Mystic Falls – nézett körbe maga körül Stefan.

– Tudom, felismertem az erdő – bólintott Caroline – Ha minden igaz, arra van a vízesés – mutatott kelet felé.

– Gondoljátok – kezdte feszülten Elena, és nyelt egyet – Hogy Bonnie véletlenül visszaküldött minket az időben? Mármint ahelyett, hogy kiderítette volna, hogy ki az ősötök, visszaküldött minket úgy ezer évvel korábbra, ahol az Ősiek még emberek voltak? – gondolkodott hangosan.

– Bármilyen nagy örültségnek hangzik, azt hiszem, hogy ebben van a legtöbb logika – értett egyet Stefan.

– Remek – szorította össze a száját Caroline – Viszont, ha tényleg ez a helyzet, akkor elég nagy bajban vagyunk.

– Ki kell derítenünk, hogy hol vagyunk. Addig esélyünk sincs hazajutni – mondta elkomolyodva Stefan.

– Srácok, ez mind így igaz, de ahhoz, hogy körbenézzünk, előbb korhű ruhákra lesz szükségünk – nézett végig magukon Elena – Bármilyen vicces lenne látni az emberek reakcióját a csőszárú farmerre és Stefan szegecses bőrdzsekijére, nem biztos, hogy jó ötlet. Ha jól emlékszem a töri órára, ebben az időben a férfiak barbárok voltak, szóval a legapróbb dologért is képesek voltak ölni – emelte ki.

– Elenának igaza van, át kell öltözünk, és ki kell találnunk, hogy hol lakhatnánk addig, amíg rájövünk, hogy mi is történt pontosan, és hogyan juthatunk haza – értett egyet Caroline.

– Már csak egy kérdésem van, hogy akartok shoppingolni, mikor egy árva petákunk sincs? Mármint kétlem, hogy a kőkorban elfogadják a Visát – emelte fel drámaian a bankkártyáját Stefan, direkt Caroline jelzőjét használva az időre, mire mindkét lányból kirobbant a nevetés.

– Ha jól emlékszem, ebben az időben nagy divat volt a cserekereskedelem – jutott hirtelen eszébe Elenának.

– Mégis mit akarsz elcserélni? – vonta fel a szemöldökét Caroline.

– Kezdetnek az ékszereinket – mosolyodott el Stefan, ahogy megértette Elena felvetését, és levette a csuklójáról a vékony, ezüst karkötőjét.

– Igazad van – viszonozta a mosolyt Elena, és ő is elkezdte levenni az ezüst nyakláncát, a fehérarany gyűrűjét és a bizsu fülbevalóját, ami igaz nem volt értékes, de úgy gondolta, talán el tudják hitetni valakivel, hogy az, mivel szép darab volt. Nem szeretett hazudni, de per pillanat nagy bajban voltak, és a lány bármire képes lett volna, hogy hazajussanak.

Caroline is levette, amit csak tudott, de mikor a napfény gyűrűjéért nyúlt, Stefan megállította.

– Most lehet, hogy nem vagyunk vámpírok, de otthon még szükséged lesz rá – emlékeztette, mire Caroline lesütötte a szemét és bólintott.

– Hol cseréljük el ezeket? – jutott hirtelen Elena eszébe.

– Követjük azt a két férfit – mutatott Stefan abba az irányba, ahol korábban eltűntek az ismeretlenek.

– A ruhánk továbbra sem illik ehhez az időhöz – emelte ki Caroline.

– Azt mondjuk, hogy kiraboltak minket – csapta össze Stefan a tenyerét, majd gyorsan megszabadult a bőrdzsekijétől.

– Ha most azt várod tőlünk, hogy mi is levetkőzünk, akkor nagyon el vagy tájolva, Stefan Salvatore! – morogta Caroline.

– Egyetértek, a meztelenség előbb adna okot azoknak a férfiaknak erőszakra, mint a modern csőnadrág – mondta egyetértően Elena.

– Oké, oké a vetkőzés tényleg hülyeség – mondta lemondóan Stefan.

– Mondhatnánk azoknak a fickóknak, hogy egy távoli vidékről érkeztünk. Ez talán részlegesen megmagyarázná a számukra furcsa ruháinkat. Útközben ránk támadtak és elvették a lovainkat meg a csomagjainkat. Ezután pedig megkérdezhetnénk tőlük, hogy hol tudnák eladni néhány, megmaradt holminkat – mondta hirtelen Caroline.

– Ez működhet – bólintott rá Elena.

– Akkor menjünk, ha sietünk, még utolérhetjük őket – mondta Stefan, majd elindult, amerre a férfiak mentek percekkel korábban.

Néhány perc séta után, utolérték a két férfit és Stefan utánuk kiabált.

– Adjon Isten! – harsogta, mire a két lány felvont szemöldökkel nézett rá. Nem voltak benne biztosak, hogy ez volt ekkoriban az illendő megszólítás.

– Segíthetek? – kiabálta vissza az egyik ismeretlen, és lassan elindult a kis csapat felé.

– Távoli vidékről érkeztünk és útközben megtámadtak minket a haramiák – hadarta Stefan – Elvitték a lovainkat és a csomagjainkat. Alig tudtunk elszökni előlük – tette hozzá.

– Oh, hát ez igazán sajnálatos. Érdekes vidékről érkezhettek, jó uram. Ilyen ruhákat még sosem láttam – mondta a férfi, majd összenézett a társával.

– Az a vidék egészen más – biztosította róla őket Stefan, majd sóhajtott egyet – Azon gondolkodtunk, hogy hol tudnánk elcserélni az utolsó értékeinket ruhákra és esetleg pénzre – kérdezte.

– Fél napnyira van ide egy piac, ott próbálkoznék a helyében, jó uram. Mindent árulnak ott, amit szem-száj kíván – mondta a férfi, majd megmutatta az irányt Stefannak mielőtt a társával tovább haladtak.

Már hallótávon kívül értek, amikor Elena hirtelen megszólalt.

– Ez egész jól ment. Azt gondoltam, hogy zaklatni fognak minket Caroline-nal, mivel nők vagyunk – tűnődött Elena.

– Talán azt gondolták, hogy Stefan a bátyánk, vagy valamelyikünk férje – vetette fel Caroline.

– Ez logikus magyarázat. Ebben az időben a védtelen nőket prédának tekintették – magyarázta Stefan – Talán tényleg az lenne a legjobb, ha innentől kezdve azt mondanánk mindenkinek, hogy a bátyátok vagyok.

Ezt hallva Elena feszülten felvonta a szemöldökét. Igaz, Stefannal szakítottak, de ettől függetlenül furcsán érezte magát attól, hogy a fiú nem akarta eljátszani a férjét.

– Nem is akarod, hogy a feleséged legyek? Hiszen ekkoriban a lányok már tizennégy évesen férjhez mentek. Egyáltalán nem lenne furcsa – kérdezte enyhe értettséggel Elena.

– Akarsz a feleségem lenni? – kérdezte feszülten Stefan, mire Elena dühösen pillantott rá.

– Ha így kéred, akkor inkább nem! Ez olyan, mintha rád kényszerítenék valamit, amit láthatóan nem akarsz – pufogta Elena – Inkább leszek a hülye kishúgod – tette hozzá mérgesen, majd elindult abba az irányba, amit a két férfi mutatott nekik.

Stefan értetlenül pillantott Caroline-ra, aki válasz helyett csak vállat vont, és inkább követte Elenát.

– Nők – dünnyögte Stefan, mielőtt ő is elindult volna.

Jó pár órányi séta után a távolban végre meglátták a piacot, amit a két férfi említett nekik. Ahogy közeledtek, Caroline arcán megjelent egy játékos mosoly, ami mindkét társában kérdéseket vetett fel.

– Mi olyan vicces? – kérdezte kíváncsian Elena, mire Caroline még jobban elkezdett kuncogni.

– Gondolod, hogy ez lehetett a pláza, ahová az Ősiek jártak vásárolgatni? – kérdezte vigyorogva Caroline. Ezt hallva mindkét barátja felnevetett.

– Alapul véve, hogy Rebekah mennyire boltkóros a huszonegyedik században, kétlem, hogy ez a bolhapiac kielégítette az igényeit – mondta nevetve Elena.

– Hát, végül is mást nem ismert csak ezt, szóval nem volt összehasonlítási alapja – vont vállat Stefan vigyorogva.

– Igazad van – forgatta meg játékosan a szemeit Caroline, és kíváncsian figyelte az árusok standjait, ahogy végre odaértek hozzájuk.

A portékájuk egyszerű volt, és látszott a tárgyakon, hogy minden kézzel készült. Caroline elképzelni sem tudta, hogy hogy volt az embereknek ennyi türelme ebben az időben.

Hamarosan Stefan kiszúrt egy ékszerárust, így mindhárman odasétáltak hozzá. Szerencséjük volt, mivel a férfinek tetszett az ékszerek kidolgozottsága, ezért bőségesen megfizette értük Stefant arany és ezüst tallérokkal.

– Köszönöm – biccentett a fiatalbbik Salvatore – Esetleg tudja, hogy melyik árusnál érdemes ruhákat vennünk? – érdeklődte – Elég kevés standon láttam öltözéket.

– A legtöbb ember ezen a vidéken saját maga varrja, amit visel. Próbálják meg a leghátsó asztaloknál, náluk biztosan találnak valamit – mondta a férfi, majd visszafordult az ékszerhez, amin dolgozott.

Stefan befejezettnek érezte a beszélgetést, így elköszönt a férfitól és elment a lányokkal ruhákat nézni.

A ruhaárusoknál nem volt nagy választék, de azért végül mindhárman találtak három pár ruhát, hogy a mosás is megoldható legyen.

Stefan kifizette az árusokat és közben megkérdezte őket, hogy nem tudnak-e esetleg a környéken eladó házról.

– Van egy kunyhó a közeli faluban, amiről tudom, hogy eladó. A férfi aki árulja, már egy másik kunyhóban lakik. Ez az édesanyja kunyhója volt, mielőtt elvitte a vész – mondta az árus.

– Kunyhó? – súgta oda Caroline Elenának.

– Így hívták régen a házakat, Care – válaszolta halkan Elena.

– Tudom, csak furcsa hallani – motyogta Caroline.

– Kérdezzék meg a férfitól, hogy még árulja-e. A falu, abban az irányban van – mondta mosolyogva az árus felesége, és észak felé mutatott. Stefan halványan viszonozta a mosolyt mielőtt elköszönt volna a kedves pártól.

– Köszönjük a kedvességüket, Isten áldja magukat – mondta tiszteletteljesen, mielőtt visszaindultak volna az erdő felé.

Gyorsan átöltöztek, majd a modern ruhákat és a váltó ruhákat elpakolták a vászontáskákba amiket szintén az árusoktól vásároltak. Ezután végre elindultak a falu irányába.

Már javában úton voltak, amikor Caroline fájdalmasan megszólalt.

– Nem bírom elhinni, hogy ebben a korban nem hordtak bugyit a nők – mondta hitetlenkedve a szőkeség.

– Már így is túl hosszúak ezek a ruhák, gondolom feleslegesnek érezték, hogy alsóneműt is viseljenek – vont vállat Elena, és megvakarta a karját – Engem jobban zavar, hogy ez az anyag mindenhol böki a testemet – morogta.

– Gondolom azért van ennyi testvére Klausnak, mert az anyja nem hordott bugyit – vigyorodott el Stefan, mire Caroline hátulról fejbe vágta.

– Ne legyél perverz, Stefan! – figyelmeztette, mire a fiú megforgatta a szemeit.

Egy darabig csendben haladtak. Siettek, mivel Stefan még naplemente előtt szerette volna megvenni maguknak a kunyhót. Nem tudták, hogy mennyi időre ragadtak ott, és nem akarta, hogy a lányoknak fedél nélkül keljen éjszakázniuk.

– Ha hosszú időre itt ragadunk, meg kell tanulnunk varrni, Care – sóhajtott fel hirtelen Elena – Engem is zavar, hogy nincs rajtam bugyi, és talán tudnánk varrni valami hasonlót – vetette fel.

– Nem rossz ötlet – értett egyet lemondóan Caroline, majd a szája elé kapta a kezét – Basszus!

– Mi az? – kérdezte ijedten Elena.

– Ember vagyok – suttogta Caroline – És az emberek menstruálnak – mondta rémülettel keveredett undorral.

– Jajj ne, bele se merek gondolni, hogy a kőkorban, hogy kezelték azt – mondta riadtan Elena, és kirázta a hideg.

– Jó kis téma – mondta undorodva Stefan, majd megtorpant – De hamarosan megkérdezhetitek Rebekah-tól – biccentett a távolba ahol a szőke lány virágokat szedett – Mivel megérkeztünk.

– Nem gondoltam, hogy ilyen hamar látjuk őket – lepődött meg Caroline, és összeráncolta a homlokát – Nem tudom, hogy készen állok-e erre.

– Odanézzetek, az nem Elijah? – vonta fel a szemöldökét Elena, és meredten bámult az erdő felé, ahonnan hirtelen felbukkant egy magas, jó kiállású, hosszú, barna hajú férfi. A kezében egy fejszét vitt és látszott rajta, hogy fáradt volt. Lenvászon nadrágot viselt, fehér lenvászon inget, bőrbocskort és bőrmellényt.

Elena, amióta csak ismerte az Ősi családot, Elijah volt a kedvence, és nem csak a vonzó külseje miatt. Elena nem volt vak, tökéletesen tudta, hogy Elijah egy jóképű férfi volt, de elsősorban nem ez ragadta magával. A férfiben egy nemes és szavahihető embert ismert meg, akinek a modora is igen kellemes volt. A lány tudta, hogy Elijah mindig állta a szavát, és emiatt az elejétől fogva maximálisan megbízott benne. Sosem vallotta be magának, a Salvatore dráma miatt, hogy vonzódott Elijah-hoz, de legbelül tudta, hogy így volt.

A férfi időközben odasétált Rebekah-hoz és gyengéden megölelte a húgát, mielőtt elindult volna vele az egyik kunyhó felé. Egyikük sem járt emelt fővel, mint ahogy a jövőben tették, és a távolból is tökéletesen látszott, hogy nem volt meg bennük az a tartás, amit az elmúlt ezer év során vettek magukra.

– Olyan emberiek – jegyezte meg hirtelen Stefan.

– Talán, mert most még emberek? – mosolyodott el játékosan Caroline.

– Szerintem aranyos dolgot láttuk – jegyezte meg Elena – Itt még tényleg szerették egymást.

– Na jó, később még analizálhatjuk az Ősi család kapcsolatát a múltban és a jelenben egyaránt, de előbb vegyük meg azt a kunyhót – zárta rövidre Stefan, és elindult a faluba, hogy megkeresse a férfit, akiről az árusok meséltek nekik.

Nem telt bele sok időbe és megtalálták. Épp fát hasogatott a kunyhója előtt.

– Üdv, jól hallottuk hírét, hogy árulja a kunyhóját? – kérdezte Stefan, majd mikor a férfi érdeklődve felpillantott rá, kezet nyújtott neki.

– A nevem Stefan Salvatore, ez a két hölgy pedig a húgom, Elena és Caroline – mutatkozott be szívélyesen Stefan.

A férfi letette a fejszéjét, majd kezet csókolt a lányoknak mielőtt bemutatkozott volna. Caroline felvont szemöldökkel pillantott Elenára a gesztus hatására, de Elena sem tudta, hogy mi történik.

– Gale Brooks vagyok – mondta elkomolyodva – És jól hallottad vándor, édesanyám kunyhója immár szükségtelenné vált számomra. Ha óhajtod, és a két igen bájos kisasszony is egyetért, szívesen megmutatom az otthonos építményt – mondta a férfi, majd a kunyhó felé mutatott, ami a mellett a ház mellett állt, ahová korábban bement Rebekah és Elijah.

Gale hamarosan megmutatta a kunyhót a csapatnak. Nem volt túl nagy, de jobb volt, mint a semmi. Egyik lány sem tett megjegyzést a szerény épületre, hiszen mindketten tudták, hogy nem voltak olyan helyzetben, hogy válogassanak.

– A berendezéseket is megkaphatod hozzá, ha óhajtod, néhány aranytallérért cserébe – mondta Stefannak, mire a fiú bólintott és kifizette a férfit.

Ezután Gale vidáman elköszönt, és magára hagyta őket.

– Nem azt mondta, hogy a berendezést is odaadja? – vonta fel a szemöldökét Caroline, és végignézett a házon. Az egyetlen berendezésnek mondható tárgy az asztal volt, ami körül nagy, formátlan köveket helyeztek el.

– Ez a berendezés, Caroline – mutatott körbe Stefan – Ez a konyha – biccentett az asztal felé – Az a két helyiség az állati bőrök mögött pedig a háló – magyarázta.

A lányok bepillantottak a bőrök mögé, és riadtan összenéztek.

– Hol vannak az ágyak? – kérdezte Elena, mire Caroline sóhajtott.

– Az a két kupac rongy lesz az ágy, szerintem – jelentette ki, majd kirázta a hideg – De jót fog tenni a most már emberi hátamnak a kőkorszak.

– Ne nyafogjatok már mindenért – szólt rájuk Stefan – Ez is több, mint amit reméltünk, nem? Inkább találjátok ki, hogy milyen indokkal keressük meg Bonnie ősét. Mi is volt a neve? – gondolkodott hangosan.

– Ayanna – válaszolt Elena.

– Rendben, holnap megkeressük és megkérjük, hogy segítsen hazajutni. Addig is, ha bárki kérdezi, testvérek vagyunk – nyomatékosította Stefan, mire Elena megint feszülten pillantott rá.

– Nem kell az orrom alá dörgölni, Stefan! Elsőre is felfogtam, hogy nem akarsz tőlem már semmit! – tört ki meggondolatlanul Elenából.

Stefan nem tudta, mit mondhatna, ezért csak felvont szemöldökkel bámulta Elenát. Tudta, hogy ő tehetett róla, hogy tönkrement a kapcsolatuk, de nem gondolta, hogy Elenát ennyire nyomasztotta a dolog. A fiatalbbik Salvatore ugyanis abban a hitben élt, hogy Elena továbblépett és Damonnel akart lenni.

– Én nem... – mondta végül, de Elena beléfojtotta a szót.

– Nem kell mentegetőzni, Stefan! – morogta a barna hajú lány – És, ha már itt ragadtunk, akkor legalább szerezz valahonnan konyhai felszerelést. Remélem nem várod el, hogy a kezünkben főzzünk meg mindent! – tette hozzá, majd elviharzott.

– Te érted, hogy mi a baja? – kérdezte Stefan Caroline-t percekkel később.

Caroline leült az egyik székként funkcionáló kőre és sóhajtott egyet.

– Még elég friss a szakításotok, de ismerem Elenát, szóval biztos vagyok benne, hogy túl lesz rajta, csak adj neki időt – mondta végül, mire Stefan lemondóan bólintott.

Elenát nem érdekelte, hogy hová megy, csak abban volt biztos, hogy nem bírt egy légtérben lenni Stefannal. Végül megállt az erdő szélén és összeszorította a száját. Nem akart sírni, főleg nem Stefan miatt. A fiú megváltozott a Klausszal töltött idő során, és hiába kapcsolta vissza az érzéseit, a kapcsolatuk menthetetlen volt. Ebben Damonnek is nagy szerepe volt, de Elena tökéletesen tudta, hogy akkor sem működtek volna a dolgok Stefannal, ha Damonnel nem kerülnek közelebb egymáshoz a távollétében.

Ezen gondolkodott, amikor megérezte, hogy valaki megállt mögötte.

– Tatia, drágám! Egész nap bujkáltál előlem – búgta a fülébe egy mély, ismerős hang, mire Elena megfordult a tengelye körül, és szemtől szemben találta magát a buján mosolygó Elijah-val – Talán valami rosszat mondtam, kedvesem?

A lány elpirult és lesütötte a szemét.

– Én... én nem Tatia vagyok – hebegte végül válasz helyett – A nevem Elena – tette hozzá, és nyelt egyet, ahogy megpillantotta Elijah arcán a zavarodottságot.

Legbelül átkozta magát, amiért elfelejtette a tényt, hogy az eredeti hasonmás is a faluban lakott az Ősi vámpírokkal karöltve. Pedig ismerte a történetet és tudta, hogy Tatia Petrova volt Elijah első, igazi szerelme.

– Ha ez egy játék, Tatia, akkor nem tetszik – mondta végül elkomolyodva Elijah.

– Esküszöm, hogy nem játék – mondta Elena, és belenézett a férfi értetlen szemeibe. Ahogy összeért a tekintetük, Elenát akaratán kívül, jólesően kirázta a hideg – A nevem Elena Gi... Salvatore – hadarta.

Salvatore ugye? Mármint, ha Stefan a bátyám, akkor most mi mind Salvatorék vagyunk, ugye? – gondolta zavartan.

Elijah elgondolkodott egy pillanatra, majd hamarosan az arca megenyhült.

– Igaza van, kisasszony, Ön tényleg nem Miss Petrova. Lehet, hasonlít rá, de az Ön szemei egészen mást tükröznek... melegséget és megértést. És a haját is egészen máshogy viseli, mint Miss Petrova – mondta halkan a férfi, majd lesütötte a szemét – Kérem, bocsássa meg a bárdolatlan viselkedésemet. Ilyet nem illik mondani egy hölgynek... sőt a korábbi viselkedésem is tiszteletlen volt. Illetlenség volt drágámnak neveznem Önt, hiszen nem ismerjük egymást. Remélem, megbocsájtja nekem, hogy összetévesztettem a fiatal nővel, akinek udvarolok – hebegte Elijah, majd félrenézett.

Elena halványan elmosolyodott, mivel meglehetősen aranyosnak találta Elijah zavarát. Soha nem gondolta a jövőben, hogy ilyennek fogja látni a férfit, és ez jó értelemben megdöbbentette.

– Semmi baj, hibázni emberi dolog – legyintett – Szóval megbocsájtok, de csak akkor, ha megtudhatom a nevét – mondta végül, magát is meglepve, játékosan Elena.

Elijah lassan visszapillantott rá, majd gyengéden kezet csókolt neki, amitől Elena elpirult. Igaz, Elijah csókolt már neki kezet a jövőben, de valahogy ez az egész teljesen más volt. A férfi is más volt. Ismerős, de mégis ismeretlen, és persze sokkal ártatlanabb. Szóval nem meglepő, hogy Elena reflexei másként működtek a környezetében.

– Elijah Mikaelson szolgálatára, kisasszony – mutatkozott be kedélyesen a férfi – Isten hozta a faluban, Miss Salvatore. Gondolom nem egyedül érkezett. Egy ilyen fiatal hölgynek igazán veszélyes lenne társaság nélkül utaznia – mondta társalogva Elijah, majd leült az egyik fa tövébe.

Elena elmosolyodott ezen és ő is így tett. Meglepően jól érezte magát Elijah társaságában, mivel valahogy megnyugtatta a férfi. Ez az érzés egy pillanatra megijesztette, de tudta, hogy Elijah vámpírként is nyugtatóan hatott rá, hiszen mindig higgadtan tudott gondolkodni a jelenlétében. Így végül elhessegette a furcsa gondolatait és hagyta magát sodródni az árral.

– Természetesen nem egyedül érkeztem. A bátyám és a drága húgom is velem tartott – válaszolta.

– Így már érthető – bólintott Elijah – Na, és elárulja nekem, hogy honnan érkeztek? Vagy egy magamfajta, ismeretlen férfitől ez már túl személyeskedő volna? – kérdezte egy csintalan mosoly kíséretében. Ha Elena nem tudja jobban, azt gondolta volna, hogy Elijah flörtöl vele.

– Nem, dehogy, ne butáskodjon, miért ne árulnám el? Ez végül is nem titok – mosolyodott el Elena – Egy távoli faluból jöttünk ide. Sajnos betegség tört ki otthon és az édesanyánkat elvitte a vész – kezdte, és remélte, hogy elég régiesen beszélt.

– Ez igazán sajnálatos, Miss Salvatore – mondta együttérzően Elijah – Gondolom megviselte a családját ez a veszteség.

– Igen, nagy tragédia volt – sóhajtott fel drámaian Elena, majd hozzátette – És nyugodtan nevezzen Elenának, ha szeretne – ajánlotta fel, mire Elijah felvonta a szemöldökét. Szokatlannak találta a lány kérését, de végül úgy döntött, hogy nem árt vele senkinek, így rábólintott.

– Legyen, de csak akkor, ha Ön is Elijah-nak fog szólítani – mondta mosolyogva, Elena pedig viszonozta.

– Rendben, Elijah. Örülök, hogy megismertelek – mondta kedvesen Elena.

– Én is igazán örömtelinek találom a találkozásunkat, Elena – válaszolta Elijah, majd felállt és talpra segítette Elenát is.

– Köszönöm – mondta hálásan Elena.

– Szeretnélek meginvitálni vacsorára hozzánk, Elena. Remélem ráérsz holnap este – kezdte, majd megvakarta zavartan az állát. Nem értette, hogy mi ütött belé, hiszen Tatiának udvarolt és tisztességtelen dolog lett volna vonzalmat éreznie Elena iránt, főleg ilyen rövid ismeretség után, de egyszerűen nem tudta visszafogni magát. Muszáj volt meghívnia Elenát, mivel meg akarta ismerni őt. Valami nem hagyta nyugodni Elenával kapcsolatban, akármilyen csúnya dolog volt ez Tatiával szemben. Persze hamar észbekapott, hogy ez nem volt illendő dolog, ezért gyorsan kijavította magát – Természetesen a bátyádat és húgodat is szeretettel látjuk a kunyhónkban – tette hozzá feszélyezve.

Elena naiv módon nem tulajdonított Elijah botlásának nagy jelentőségét. Egyébként is lekötötte a figyelmét a tény, hogy Elijah milyen kacifántosan fogalmazott. Érezte, hogy a férfi kevés emberrel volt ilyen közvetlen, éppen ezért értékelte, hogy próbálkozott. Furcsa érzés volt magázódnia Elijah-val. Mármint a több, mint ezer éves verziója is kötetlenül beszélgetett vele, így nem meglepő, hogy a körülbelül huszonnégy éves férfival nevetségesnek érezte a formalitásokat.

– Igazán kedves tőled, Elijah. Biztos vagyok benne, hogy a testvéreim is örülni fognak ennek a gesztusnak – mondta kedélyesen Elena, és meggondolatlanul belenézett a férfi szemébe. Elijah fogva tartotta a tekintetét, miközben folytatta.

– Gondoltam, így talán könnyebb lesz a beilleszkedés. A faluba ritkán érkeznek új lakók, ezért talán érthető, hogy nehezebben nyitnak az új emberek felé a falusiak – magyarázta Elijah, Elena pedig bólintott – Remélem azzal, hogy bemutatom a családomat, könnyebben megtaláljátok majd a helyeteket a faluban – hadarta, és remélte, hogy Elena nem értette félre a korábbi botlását.

Mégis milyen férfi lett volna, ha néhány perc ismeretség után ilyen lépést tesz? Ez nem csak Tatiával, de Elenával szemben is tapintatlan lett volna. Tatiának ígéretet tett, hogy vele akar lenni és Elijah mindig állta a szavát, éppen ezért minden erejével azon volt, hogy elhessegesse a bűnös gondolatait, amik néhány perccel korábban majdnem kicsúsztak a száján.

– Milyen nemes gondolat – mondta elérzékenyülve Elena.

Az igazat megvallva nem számított rá, hogy ilyen figyelmes és kedves fogadtatásban fognak részesülni. Persze ismerte Elijah-t a jövőben, és tudta, hogy a férfi egy úriember volt, de arról fogalma sem volt, hogy mire számíthatott tőle emberként. Persze hamar rájött, hogy Elijah a múltban is egy gáláns és tisztaszívű férfi volt.

– Ez a legkevesebb azok után, hogy olyan tiszteletlen voltam veled, Elena – mondta Elijah, és közben észrevétlenül visszaindult a kunyhók felé.

– Szóra sem érdemes, Elijah. Ha tényleg hasonlítok a lányra, aki tetszik neked, akkor érthető, hogy összetévesztettél vele – mondta Elena, de ezúttal nem nézett Elijah szemébe. Épp elég volt, hogy ő tudta az igazat a Tatia és a közte lévő kapcsolatról.

– Tatia és én igaz az udvarlásnál járunk, de kétlem, hogy elfogadná, ha valaha megkérném a kezét. Ő egészen más természet, mint te, kedves Elena – magyarázta meggondolatlanul Elijah, és Elena halványan elmosolyodott a megnevezésen. Elijah a jövőben is gyakran nevezte őt kedvesnek, és emiatt egy furcsa melegség járta át.

Elijah ellenben legbelül átkozta magát, amiért nem bírt lakatot tenni a szájára. Elena jelenléte teljesen megzavarta, és nem gondolta végig amit mondott.

– Egyre kíváncsibb leszek erre a híres Tatiára – válaszolta végül Elena. Volt egy olyan érzése a történetek alapján, hogy Tatia jóval inkább Katherine-re hasonlított, mintsem rá, de ettől függetlenül meg akarta ismerni az ősét, ha már lehetősége nyílt rá.

– Hamarosan biztosan találkozol vele, Elena hiszen ez a falu nem olyan nagy – mondta Elijah, majd megtorpant, ahogy közelebb értek a kunyhókhoz – Jól gondolom, hogy a néhai Mrs. Brooks kunyhójába költöztetek? – kérdezte, mire Elena bólintott.

– Igen – mosolyodott el – Azt hiszem, szomszédok vagyunk, Elijah – tette hozzá játékosan.

– Igen, én is – viszonozta a mosolyt Elijah, majd odakísérte Elenát a kunyhójához – Köszönöm a beszélgetést. Egy kellemes hölgyet ismertem meg benned, Elena – mondta vidáman – Holnap este találkozunk, és megismerheted a többieket is – tette hozzá, majd ismét kezet csókolt Elenának mielőtt otthagyta volna.

– Már várom – mondta Elena kedvesen, és igaz kétértelmű volt a dolog, mégis mindketten tökéletesen érezték, hogy az újbóli találkozást várta a lány, mintsem azt, hogy megismerje a férfi családját.

Elena hamarosan mosolyogva lépett be a kunyhóba. A felindultság, amit Stefan iránt érzett, meglepően már sehol sem volt. Nem akarta bevallani, de az Elijah-val töltött idő teljesen elfelejtette vele a korábbi dühöt és fájdalmat.

– Mire ez a jó kedv? – vonta fel a szemöldökét Caroline, ahogy megpillantotta a derűs lányt.

– Találkoztam Elijah-val, és mivel Elena Salvatore néven mutatkoztam be neki, így mostantól mindannyian Salvatore-ék vagyunk – mondta Elena könnyedén – Ja, és holnap este az Ősi családdal vacsizunk – tette hozzá, majd gúnyosan Stefanra nézett.

Stefan döbbenten pillantott rá, Caroline pedig összeráncolta a homlokát.

– Ez nem biztos, hogy jó ötlet volt – mondta végül Stefan.

– Tisztában vagyok vele! – csattant fel Elena – Tudom, hogy a jövőben utáljuk Elijah családját, de most mindannyian emberek! Nem gondolod, hogy adhatnánk nekik egy esélyt, mielőtt emberként is elítéljük őket olyan hibákért, amit ezer éves vámpírokként követtek el? – kiabálta magát is meglepve.

Caroline sóhajtott mielőtt bólintott volna, de Stefan továbbra is hajthatatlan volt.

– Klaus megölte Jennát! Rebekah elárult volna téged, ha nem szúrod le, és hadd ne kelljen felsorolnom mindazt, amit Elijah tett ellened! – kiabálta.

– Tudom, hogy mit tett Klaus! – mondta dühösen Elena – Azt ellenben sosem tudjuk meg, hogy Rebekah mit tett volna, mivel még azelőtt hátba döftem a hatásotokra a tőrrel, hogy kiderülhetett volna! – mondta keserédesen – Ami pedig Elijah-t illeti, ő soha nem hazudott nekem. Végig tudtam, hogy mibe egyeztem bele! Soha nem nevezett idiótának és őszinte volt velem... rólatok ezt elmondható? – vonta fel a szemöldökét, mire Stefan nyelt egyet. Ezt látva Elena horkantott egyet – Én is így gondoltam!

– Stefan, Elenának igaza van. Az Ősiek most még nem azok, akiket megismertünk a jövőben – próbálta csillapítani a helyzetet Caroline – Nem gondolod, hogy adhatnánk nekik egy esélyt?

– Most már úgyis mindegy – gúnyolódott Stefan – Miss Buzgónak hála, a „Salvatore család" kénytelen együtt vacsorázni Klausékkal – fintorodott el, majd kiviharzott a kunyhóból.

– Hagyd rá – legyintett Caroline, majd átkarolta Elenát – Inkább meséld el, miről beszélgettél Elijah-val?

– Semmiről – pirult el Elena, és átkozta magát érte.

– Ne hazudj nekem, Elena Gilbert! Mindketten tudjuk, hogy tetszik neked Elijah – húzta az agyát Caroline.

– Én soha... – hebegte Elena.

– Nem kellett mondanod. Az elejétől fogva meg volt köztetek a vonzalom. Tudat alatt el is szóltad magad párszor, mivel olyan szeretetteljesen beszéltél róla, hogy egyértelmű volt, hogy nem semleges neked. És, csak hogy tudd, ez a feltevésem be is bizonyosodott a Lockwood család jótékonysági bálján. Szinte szexeltetek a szemeitekkel az egész város szeme láttára. Izzott köztetek a levegő, főleg a táncnál – mosolyodott el önelégülten Caroline.

– Csak barátok vagyunk, Care – mentegetőzött Elena, de pontosan tudta, hogy a barátságnál azért jóval többet érzett Elijah iránt.

– Oké, oké. Tegyük fel, hogy Stefan és akármennyire ellenzem, Damon nincsenek a képben – kezdte Caroline – Akkor adnál egy esélyt Elijah-nak? – tette hozzá szélesen mosolyogva.

Elena sóhajtott egyet. Vonzódott Elijah-hoz, és a szíve mélyén tudta, hogy a férfi is hozzá. Persze ezt ráfogta arra, hogy Elijah két ősével, Tatiával és Katherine-el is randevúzott, de legbelül tudta, hogy ezzel csak saját magát álltatta. Elijah több alkalommal tett figyelmes megjegyzést a belső szépségére, mint a külsejére, amin két másik nővel osztozott. A férfi a személyisége miatt kedvelte, nem azért, mert a hasonmás volt.

– Azt hiszem, vonzódom hozzá. Elijah egy nemes lelkű és megbízható férfi, aki ráadásul igen csak jóképű, de... – suttogta Elena – De soha nem lesz köztünk semmi ... se vámpírként, se emberként. Nem hiszem, hogy működne.

– Soha ne mondd, hogy soha, Elena! Ne legyél makacs! Nem szégyen, ha tetszik neked Elijah – figyelmeztette Caroline – És csak, hogy tudd, még őt is előbb elfogadnám melletted, mint Damont – jegyezte meg.

– Még, ha így is van. Ebben az időben az ősömmel van, Tatiával – emelte ki Elena – Szóval, felesleges erről beszélni.

– Ha jól ismerem a sztorit, Tatia épp olyan manipulatív ribanc, mint Katherine. Csak ő nem Stefan és Damon szívével játszik, hanem Klaust és Elijah-t rángatja kötélen – mondta Caroline – Kétlem, hogy Elijah nem téged választana, ha közted és Tatia között kellene döntenie – vont vállat – Sőt, lemerném fogadni, hogy a jövőben Katherine-t is legyőznéd a szemében, ha arról van szó.

– Csodálatos őseim vannak – forgatta meg a szemeit Elena – És nem tudom Care, oké? Szeretem Stefant, de már nem szerelemmel, szeretem Damont, de nem tudom, hogy a vágy, amit éreztem iránta Stefan távollétében, szerelem vagy sem – sóhajtott – Ami pedig Elijah-t illeti, abba a dologba eddig bele sem gondoltam. Az elejétől fogva élvezem a társaságát, vonzónak találom és felnézek rá, de épp elég dráma van nélküle is az életemben – mondta halkan.

– Talán ez egy égi jel, Elena – jegyezte meg Caroline.

– Mégis mire? – vonta fel a szemöldökét.

– Hogy lépj tovább a Salvatore fivéreken, és végre boldog legyél? Na, és ha ezt a boldogságot egy ezer éves vámpír oldalán találod meg, ki vagyok én, hogy ítélkezzek? – emelte ki kuncogva Caroline, amivel Elenát is megmosolyogtatta.

Hamar nyugovóra tértek. Igaz a konyhában találtak néhány gyertyát, így a fény nem lett volna probléma, de az igazat megvallva mindannyian fáradtak voltak. Rengeteget gyalogoltak a piachoz, majd később fel a faluba. Ettek egy kevés gyümölcsöt, amit Stefan szedett nekik az erdőben, majd lefeküdtek aludni. A bőrök és a rongyok állott szagúak és koszosak voltak, de mivel nem volt más választásuk, így kénytelenek voltak azokon aludni. Caroline és Elena megbeszélték, hogy másnap kitalálják, hogyan kell mosni ebben az időben, mert hosszútávon egyikük sem gondolta, hogy tolerálni tudták volna az előző lakó gyanús rongyait.

Stefan az egy személyes hálót foglalta el, a lányok pedig együtt aludtak a nagyobb helyiségben. A szokatlan körülmények és a koszos ágynemű ellenére mégis hamar elnyomta őket az álom.