-1-

Másnap kora hajnalban hangos kukorékolásra, fahasogatás zajára és más egyéb munkahangokra riadtak fel. Caroline fájdalmasan felült és megrökönyödve az ablakra pillantott, amiben természetesen nem volt üveg, csak egy piszkos, fehér rongy takarta el a bámészkodók és a rovarok ellen, kisebb-nagyobb sikerrel.

– Ezek az emberek tényleg a csirkékkel kelnek – jegyezte meg Caroline, és kinyújtózkodott.

Elena egyetértően bólintott, majd felállt és elindul a konyha felé. Caroline követte, de közben végig ásítozott és magában átkozta a helyet, hogy még kávé sem volt.

Stefan már az asztalnál ült és tojást evett.

– Az meg honnan van? – kérdezte döbbenten Caroline.

– A kunyhó mögött van egy elkerített rész állatokkal. Mikor Gale azt mondta, hogy a berendezést is odaadja, szerintem ebbe beleértette a csirkéket és a kecskéket is – magyarázta tele szájjal a fiú, majd intett a két lánynak, hogy az agyagedényben még volt sült tojás.

– Na, legalább éhen nem fogunk halni – jegyezte meg Caroline, és elfelezte a maradék tojást két cseréptányérra. Az egyiket Elena elé tolta, aki időközben, szótlanul leült mellé az egyik kőre.

– Ez az összes konyhai felszerelés? Az agyagtál, a fakanalak és a cseréptányérok? – kérdezte hirtelen Elena, percekkel később.

– Igen – mondta Stefan, és elhúzta a száját – Illetve van még néhány fa pohár – tette hozzá.

– Hát ez nem sok, szóval tényleg sürgősen kelleni fog az a konyhafelszerelés – mondta egyetértően Caroline, Elena előző napi megjegyzésére utalva.

– Ahhoz előbb munkát kell találnom – emlékeztette őket Stefan – Különben is, lehet Ayana még ma hazajuttat minket – jegyezte meg reménykedve és vállat vont.

– Azt erősen kétlem – rázta meg a fejét Caroline – Ez egy elég nagy varázslatnak tűnik, mármint több, mint ezer évet utaztunk a múltba. Ráadásul a sci-fi-k első szabálya az, hogy a jövőbe utazni mindig sokkal nehezebb, mint a múltba.

– Egyébként is, ha az emlékezetem nem csal, a boszorkányoknak mindig kell valami, amiből erőt meríthetnek – jegyezte meg Elena – Valami természeti dolog, mint a Hold, vagy egy napfogyatkozás, vagy mit tudom én – emelte ki.

– Ne spekuláljunk, lányok! Majd Ayana délután megmondja, mit tehet értünk – zárta rövidre Stefan.

– Aztán vacsorázunk az Ősiekkel – emlékeztette rá Caroline.

– Alig várom – húzta el a száját a fiatalabbik Salvatore.

– Ne zsörtölődj, Stefan! – forgatta meg a szemeit Elena – Kétlem, hogy rossz lesz. Biztos vagyok benne, hogy az lesz a legtöbb, amit eszünk, azóta mióta itt vagyunk.

– Csak mert Elijah tegnap még a nem létező bugyidat is lebűvölte rólad a nyájas modorával, ne általánosíts! Kétlem, hogy a többi Ősi is ilyen lesz! – mondta feszülten Stefan, mire Elena visszakézből felpofozta.

Stefan reflexből az arcára szorította a kezét, és sértetten bámulta Elenát.

– Ezt azonnal fejezd be! – kiabálta Elena – Attól mert már nem jelentek neked semmit, még nem kell sértegetned! Elijah tisztességes volt velem, csak beszélgettünk, és volt olyan kedves, hogy meghívott minket vacsorázni, hogy ne legyünk kirekesztettek a faluban!

– Amúgy is, tudtommal Klaus ebben az időben csak egy átlagos huszonéves, akit állandóan véresre ver az agresszív apja – emelte ki Caroline.

– Ez az, védjétek csak őket, mintha nem tették volna tönkre az életünket a jövőben! – mondta feszülten Stefan, majd felállt az asztaltól – Én megyek és kiderítem, hogy lehet itt pénzt keresni. Addig is mossátok ki az ágyneműt, mert olyan szaga van, mint valaminek ami meghalt! – morogta, majd elviharzott.

– Ne is törődj vele – legyintett Caroline – Majd beletörődik, hogy ez nem az a világ, amiben eddig éltünk.

– Igazad van, csak felhúzott – mondta Elena, majd sóhajtott egyet mielőtt megette volna az utolsó falat tojását – Van ötleted, hogy mivel illatosíthatnánk meg az ágyneműket?

– Gondolom most vadnövényeket használnak hozzá – gondolkodott hangosan Caroline – Bármi jó lehet aminek erősebbek az illatanyagai. A zsálya, a kakukkfű vagy a levendula, és ez tuti nevetségesen fog hangzani a számból, de a vasfű is ilyen.

– Nem tudom, honnan értesz ehhez, Care, de ebben lehet valami – húzta el elismerően a száját Elena – Na, és hol fogunk mosni?

– Ez Mystic Falls, 'Lena. Ott a patak, vagy a folyó – vont vállat Caroline – Amúgy pedig nem értek hozzá, csak egy ötlet volt.

– Majdnem elfelejtettem – nevetett fel a barna lány – A folyó azért messzebb van, de a patak működhet – értett egyet.

– Akkor szedjünk össze mindent és álljunk neki mosni. Ha szerencsénk van, estére meg is száradnak a rongyok – mondta elszántan Caroline, és félretette a tálakat – Ezeket meg majd később elmossuk.

Megigazították a ruhájukat, felkötötték a hajukat egy darab ronggyal, majd miután összekészítették a mosnivalójukat, elindultak a patakhoz.

– Nézd, ott van vasfű – biccentett Elena egy hatalmas, fehér tölgyfa felé, amiről azonnal tudta, hogy az a fa volt, amivel meg lehetett ölni az Ősi vámpírokat. Ott állt előttük az egyetlen fegyver teljes pompájában.

– Te szedd fel – nevetett fel Caroline, miközben odasétáltak.

– Ember vagy, Care. Te is megfoghatod – vont vállat Elena és lehajolt, hogy felszedjen néhány szálat a vasfűből.

– Tudom, de már megszoktam, hogy távol tartsam magam tőle – magyarázta a szőkeség.

Elena ezt hallva kuncogni kezdett és gyengéden végigsimított a vasfűvel Caroline karján.

– Látod? Ártalmatlan – mosolyodott el diadalittasan, mire Caroline ismét nevetni kezdett.

Szedtek egy nagy csokorral a vasfűből, majd az erdő felé vették az irányt.

Már majdnem az erdő vonalához értek, mikor valaki utánuk kiabált. Mindketten odafordultak, mire Elijah elmosolyodott.

Elena viszonozta a mosolyt, Caroline ellenben érdeklődve figyelt.

– Szép jó reggelt, Elena – üdvözölte a lányt, majd biccentett Caroline-nak – Örülök a találkozásnak, Miss Salvatore.

– Én is, Mr. Mikaelson. A húgom csak jót mesélt Önről – mondta Caroline – Igazán kedves, hogy meghívott minket vacsorázni a családjával.

– Ez a legkevesebb, Miss Salvatore – legyintett Elijah – Örömömre szolgál megismerni két ilyen kedves hölgyet, és biztos vagyok benne, hogy a bátyjuk is egy kellemes beszélgető partner – mondta barátságosan a férfi, amivel elérte, hogy Caroline is elmosolyodjon.

– Biztos vagyok benne, hogy Stefannal is meg fogja találni a közös hangot – jegyezte meg Caroline. Persze tudta, hogy Stefan makacs volt, ha az Ősi családról volt szó, de reménykedett benne, hogy viselkedni fog a vacsora alatt.

– Az erdő veszélyes hely két fiatal hölgy számára – váltott témát Elijah, mikor tudatosult benne, hogy hová igyekezett a két lány.

– Hát az ágynemű nem fogja kimosni magát – viccelődött Elena, mire Elijah felvonta a szemöldökét.

– Ágynemű? – ízlelgette a számára ismeretlen szót.

Elenának fogalma sem volt, hogy mégis minek nevezték a „kőkorban" az ágyneműt, és ahogy elnézte, Caroline-nak sem volt ötlete.

– Amin alszunk – javította ki végül Caroline Elena botlását – A régi falunkban ágyneműnek hívták – tette hozzá.

– Áh – mosolyodott el Elijah – Így már értem, mi csak alvóhelynek nevezzük – magyarázta.

Elena már válaszolt volna valamit, amikor egy férfi, velőt rázó hangnemben, ráförmedt Elijah-ra.

– Elijah! Ne lopd a napot, fiam! Térj vissza a feladataidhoz! – harsogta ellentmondást nem tűrően.

– Máris, apám! – válaszolta fejet hajtva Elijah, majd a lányokhoz fordult – Én is az erdőbe tartok fát vágni, esetleg egy darabon elkísérhetem a hölgyeket a patakhoz – ajánlotta fel.

– Igazán kedves ajánlat, köszönjük – mosolyodott el Elena.

– Az erdő még napfénynél is veszélyes tud lenni. Rebekah-t, a húgomat, sem engedem el szívesen egyedül, ha nem muszáj – magyarázta a férfi.

– Kevesebb beszéd fiam, több munka! – üvöltötte Mikael, és csak akkor hallgatott el, mikor Elijah végre elindult az erdő felé. Nem örült neki, hogy a fia a két új lány társaságában indult el, de mivel látta, hogy a jövevények kezében ott volt a mosnivaló, így hagyta eltűnni őket. Úgy gondolta, hogy Elijah-t később is leszidhatja, ha nem tér vissza elég tűzifával.

Ahogy egyre beljebb haladtak az erdőben, Caroline úgy ismert fel minden ösvényt, amik a huszonegyedik században is ott voltak. Persze ebben az időben minden olyan tiszta és érintetlen volt. Az ösvények mentén nem voltak eldobálva a sörös üvegek és a gyorséttermi kaja csomagolása sem. Az utak is tiszták voltak, nem csúfította el őket az autók mély keréknyoma, amit a sáros időben akaratlanul ott hagytak. Ahogy ezen merengett, szinte nem is hallotta a körülötte zajló beszélgetést.

– Megkérdezhetem, sikerült berendezkedni az új kunyhóban? – kérdezte társalogva Elijah, és lustán feljebb tolta a vállán a fejszéjét, ami egy bőr darabon lógott.

– Igen, egészen kellemes – füllentette Elena – Gondolom majd jobb lesz, miután kimostuk az alvóhelyünket és a függönyöket, és beszereztünk néhány új főzőedényt – tette hozzá.

– Függöny? – ráncolta össze a homlokát a férfi az újabb ismeretlen szó hallatán.

– Amit az ablakokra kell tenni – mosolyodott el Elena.

– Áh, már értem. Néhány ablakrongy tényleg csodákra képes – mosolyodott el bízatóan Elijah – Akaratlanul észrevettem, hogy elég kevés csomaggal érkezett a családod. Ha túl tolakodó a kérdésem, persze nem kell válaszolnod, kedves Elena.

Elena sóhajtott és halványan elmosolyodott. Elijah a jövőben is egy úriember volt, és mindig megfontoltan és illemtudóan fogalmazott, de ez a férfi egy újabb szintre emelte az illemet. Persze ez nem zavarta a lányt, inkább aranyosnak találta.

– Útközben az utunkat állták haramiák – magyarázta – Minden értékünket elvették, de természetesen mi örültünk neki, hogy minket nem bántották, csak a csomagok és a lovak kellettek nekik – mondta szomorú hangon.

– Ez igazán sajnálatos – mondta együttérzően Elijah – De legalább nem esett baja a családodnak. A családnál nincs fontosabb dolog – emelte ki, mire Elena elmosolyodott.

Ez volt az egyik közös pontja Elijah-val a jövőben. Mindketten a családjukért harcoltak. Damon és Stefan soha nem értették meg, hogy Elena mégis hogy tudott megbocsájtani a férfinak, amikor az elárulta őket és nem segített a Klausszal való harcban, de Elena tökéletesen megértette, hogy mit érzett akkor Elijah. Tudta, hogy fordított helyzetben ő is ugyanezt tette volna az öccséért, mint a férfi. Ha választania kellett volna Jeremy és valaki más között, egyértelműen a fiú oldalán állt volna. A családnál nincs fontosabb dolog az életben. Persze próbálta megmagyarázni a Salvatore fivéreknek, hogy ők is egymást választották volna, ha Elijah cipőjében járnak, de Damon forrófejűen azt kiabálta, hogy Stefan semmiben nem hasonlít Klausra, és Elena ne legyen egy totális idióta, ne hasonlítsa össze az Ősi hibridet a kisöccsével.

A barna hajú lány sóhajtott és lesütötte a szemét.

– Igen, Elijah, igazad van – válaszolta végül – A család az első.

– Örülök, hogy ebben egyetértünk, Elena – mondta elégedetten a férfi, majd megtorpant az egyik fa mellett – Megérkeztünk – biccentett a patak felé, ami lassan csörgedezett néhány bokor takarásában.

– Köszönjük a kíséretet – szólalt meg hirtelen Caroline, ahogy tudatosult benne, hogy megálltak.

– Szívesen máskor is, Miss Salvatore. Ha bajban lennének, csak sikoltsanak, nem megyek messzire – ígérte Elijah. Már majdnem elindult, mikor hirtelen észrevette Rebekah-t a patak partján egy adag mosnivalóval.

A férfi, a két lány legnagyobb meglepődésére, elindult a patak felé. A lányok követték, és amint megpillantották a szőke, leendő Ősi vámpírt, azonnal megértették, hogy mi ütött Elijah-ba.

– 'Bekah, megmondtam, hogy egyedül ne indulj el az erdőbe! Tudod, hogy milyen veszélyes. Az állatok és a tisztességtelen férfiak bármikor Rád támadhatnak! – szólalt meg elkomolyodva Elijah, mire Rebekah abbahagyta a mosást és az ajkába harapott.

– Ne haragudj rám, bátyám – sütötte le a szemét – Édesanyánk ragaszkodott hozzá, hogy eljöjjek mosni, és te is tudod, hogy szűkölködöm a barátokban – suttogta elszomorodva.

Ahogy a második mondatot meghallotta, elszorult Elena szíve. A jövőben Rebekah mindent megtett azért, hogy a gimiben közkedvelt legyen, hogy legyenek barátai, és az igazat megvallva, ő is kedvelte Rebekah-t mielőtt a Salvatore fivérek rávették, hogy leszúrja a tőrrel. Ahogy erre gondolt, lelkiismeret furdalása lett, hogy a szőke lány miatta feküdt a jövőben, eszméletlenül, kiszáradva egy koporsóban Klaus villájában.

– Talán legközelebb majd a Salvatore lányok elkísérnek – mosolyodott el Elijah, majd a két lányhoz fordult – Hadd mutassam be az egyetlen húgomat, Rebekah-t.

– Örülök a találkozásnak – biccentett mosolyogva Rebekah.

Elena és Caroline összenéztek, és úgy döntöttek szavak nélkül, hogy kedvesek lesznek Rebekah-val. A lány ártalmatlannak és egészen aranyosnak látszott ebben az időben. Nem hordta fent az orrát, mint a vámpír akit a jövőben ismertek meg és egyáltalán nem tűnt paranoiásnak.

– Elena vagyok. Én is nagyon örülök a találkozásnak, Rebekah – térdelt le a szőke lány mellé, és bízatóan rámosolyogott mielőtt kezet nyújtott volna neki.

Rebekah gyengéden megrázta. Látszott rajta, hogy alig akarta elhinni, hogy egy korabeli lány kedves volt vele.

– Én pedig Caroline vagyok, Elena húga – térdelt le a szőkeség Rebekah másik oldalán.

– Nos, akkor én megyek. Érezzétek jól magatokat, Rebekah, és ha bármi baj lenne, csak kiáltsatok, itt leszek a közeletekben – mosolyodott el elégedetten Elijah, és mint aki jól végezte a dolgát, magára hagyta a három lányt a mosnivalójukkal.

– Látom felkészülten érkeztetek, a vasfű igazán kellemes illatot tud adni a ruháknak – mosolyodott el Rebekah, és felemelt egy csokor virágot maga mellől – Én most a zsályát választottam.

– Az is nagyon hasznos növény – mondta társalgási szándékkel Elena.

Egy darabig csendben mostak. A két lány először lefigyelte észrevétlenül Rebekah-t, ahogy az első ruhát kimosta. Bevizezte az anyagot és kimosta a vízben a foltokat, amennyire csak tudta, majd a kezébe vett néhány szálat a zsályából és átdörzsölte vele a ruhát, majd félretette mielőtt neki látott volna a következőnek. Elena biztos volt benne, hogy azért tette félre az előzőt, hogy az anyag átvegye jobban a növény illatát.

Miután megértették, hogyan kellett mosni a „kőkorban", ők is neki láttak. Caroline fájdalmasan elhúzta a száját, ahogy a kezéhez ért a jéghideg patak víz.

– Tudom, most elég kellemetlen a víz, sajnos még nem süt ide a Nap – mondta Rebekah, mikor észrevette Caroline reakcióját.

– Beszélgessünk – vetette fel Elena, mikor ő is megérezte a víz hőmérsékletét – Úgy talán nem lesz olyan kellemetlen érzés, ha nem figyelünk rá.

– Ez egy igazán jó ötlet, Elena – mosolyodott el Rebekah. A gesztus őszinte volt, és a két lányban megerősítette a feltevést, hogy az Ősi család emberként teljesen normális volt. Az elkövetkező ezer év megedzette és egy kemény burkot emelt Rebekah köré, de mindketten sejtették, hogy a szőke lányban ez a kedvesség a jövőben is ott lehetett még a felszín alatt, mélyen elásva.

– Hát jó, akkor már csak egy téma kellene – mondta elszántan Elena, és biztatóan rámosolyogott Rebekah-ra.

– Beszélgessünk a fiúkról és arról, ahogy tönkreteszik az életünket – nevetett fel Caroline – Neked van fiúd Rebekah? Hány éves is vagy? – kérdezte közvetlenül, mire a szőke lány kezében megállt egy pillanatra a ruha, amit mosott.

– Tizenöt éves vagyok – kezdte halkan – Fiúm? – ízlelgette a szót – Ti így neveztétek a falutokban az udvarlókat? – érdeklődte kíváncsian – És ti hány évesek vagyok? – tette hozzá hadarva.

– Ez csak az egyik szó rá – mondta Elena – Barátnak is szoktuk nevezni őket, vagy partnernek, ha komolyabb a kapcsolat – magyarázta – Caroline tizenhét, én pedig tizennyolc.

– Érdekes falu lehet – mosolyodott el Rebekah – Mi udvarlónak nevezzük az olyan fiút, akivel ismerkedünk, és jegyesnek az olyat, akivel komolyabb már az ismeretségünk és esélyes, hogy a házastársunk lesz a jövőben – magyarázta.

– Na, és neked van most udvarlód? Vagy esetleg még fiatal vagy hozzá? – kérdezte Caroline, mire Rebekah elszomorodva megrázta a fejét.

– Nem, nem vagyok fiatal hozzá, sőt – suttogta – De sajnos nincs udvarlóm. Még sosem volt. Elkerülnek a fiúk és a fiatal férfiak – vallotta be halkan.

– Ez szomorú – mondta Elena – Nem próbáltad felhívni magadra valahogy a figyelmüket?

– Az nem lenne illendő – rázta meg a fejét Rebekah – Végül is elmondhatom az okát, hogy miért nem ismerkednek velem a fiúk, hiszen a faluban úgyis megtudjátok majd idővel, és talán jobb, ha én mondom el – sóhajtott egyet – Az édesanyám boszorkány és nekem is vannak mágikus képességeim. A legtöbben emiatt tartanak tőlem.

– A régi falunkban a legjobb barátnőnk egy boszorkány volt – emelte ki Caroline.

– Igen, mi nem félünk tőled, Rebekah – biztosította Elena – És nem gondoltam semmi illetlen dologra, mikor azt mondtam, hogy hívd fel magadra a fiúk figyelmet – mentegetőzött – Mindössze arra utaltam, hogy mosolyogj rájuk meg ilyesmi – magyarázta.

– Hát, valójában régebben volt egy fiú, aki tetszett nekem. Szoktam rá mosolyogni, de ő mintha észre sem vett volna – magyarázta elszomorodva – Ezért inkább már nem próbálkozom. Amit tehetnék az illetlen lenne, és nem akarok csalódást okozni a családomnak csak azért, hogy egy fiú rám nézzen.

– Illetlen? – vonta fel a szemöldökét Caroline. Fogalma sem volt róla, hogy a „kőkorban" mi számított illetlennek, de volt egy olyan érzése, hogy valami nevetségesen átlagos dolog.

– Hát az illetlen dolog lenne, ha odamennék hozzá és elhívnám sétálni például. Az ilyesmi a férfiak dolga, nem a nőké. Egyedül Elijah cafkája tesz ilyesmit, de az a nő nagyon romlott. Házasságon kívül született gyermeke – mondta megrökönyödve Rebekah – Te eléggé hasonlítasz rá, Elena – pillantott a barna lányra, és mikor rájött, hogy ez milyen sértőn hangzott, kijavította magát – Csak külsőre, természetesen, bár te sokkal szebb vagy és kedvesebb is – tette hozzá.

– Köszönöm, Rebekah. Kedves tőled, hogy szimpatikusabbnak találsz annál az illetlen nőnél. Elijah egyébként említette, hogy hasonlítok erre a bizonyos Tatiára – mondta halkan Elena. Még nem látta élőben az eredeti hasonmást, de azt már tökéletesen tudta, hogy senki nem szerette a faluba. Az anekdoták és Rebekah hangneme legalábbis ezt sugallta.

– Elijah sokkal jobbat érdemelne annál az olcsó szajhánál – morogta Rebekah – Főleg, hogy Niket is elcsábította. Mégis milyen nő tesz ilyesmit? – kérdezte teátrálisan a lányokat – Egy normális, tisztességes nő nem fogadja el egyszerre két férfitől az udvarlást, és főleg nem férkőzik egy testvérpár közé – hadarta meggondolatlanul.

Elena elcsendesedett, hiszen eszébe jutott Stefan és Damon, ahogy Rebekah a testvérekről beszélt. Nem tudatosan, de közéjük férkőzött. Elena őszintén szerette Stefant az elején, Damon viszont ennek ellenére is belészeretett. A lány vonzódott Damonhöz, de nem akart tőle többet, és ez összetörte az idősebbik Salvatore szívét. Akármennyire nem akart hasonlítani Katherine-re, aki szórakozott a Salvatore fivérekkel és az 1400-as években a Mikaelson fivérekkel, és Tatiára, aki madzagon rángatta a Mikaelson fiúkat a „kőkorban", akaratán kívül mégis olyan volt, még ha csak részben is, mint az ősei. Damon és Stefan kapcsolata miatta lett még rosszabb... persze Katherine indította el ezt az érzés bennük, de Elena úgy érezte, hogy „sikerült" befejeznie a manipulatív vámpírlány munkáját.

– Ez a Tatia nagyon csúnyán viselkedik akkor, ha mindkét testvéredet hitegeti – jegyezte meg Caroline.

– Talán majd rájönnek, hogy Tatia nem szereti őket igazán, még mielőtt túl késő lenne – mondta reménykedve Rebekah – Talán Elijah szeme megakad valaki máson – pillantott Elena felé, mire a barna hajú lány elpirult.

– A bátyád nagyon kedves, Rebekah. Kellemes társaság, de kétlem, hogy bármit akarna tőlem – válaszolta végül Elena.

– Lehet, hogy még soha nem volt udvarlóm, de hidd el, Elena, én meglátom, ha valamelyik bátyám úgy néz egy lányra – mosolyodott el elégedetten Rebekah – Elijah szeme megakadt rajtad, és kétlem, hogy csak a Tatiával való hasonlóságod miatt – bíztatta.

Elena halványan elmosolyodott Rebekah szavain, és ebben a pillanatban úgy érezte, hogy jó barátok lehetnének. Caroline ellenben tudta, hogy nem lett volna szabad adnia a lovat Rebekah alá, de egyszerűen nem bírta visszafogni magát... jobban szólva, nem bírt lakatot tenni a szájára.

– Szerintem is tetszel neki, 'Lena – mondta a szőke lány, mire Elena döbbenten pillantott rá. Az egy dolog volt, hogy négy szemközt beismerte Caroline-nak, hogy tetszik neki Elijah, de mindez Rebekah előtt már egy egészen más kérdés volt.

– Ez biztosan Isten műve, hogy idehozott téged, Elena – mosolyodott el izgatottan Rebekah – Elijah megszabadulhat attól a szégyentelen cafkától és végre udvarolhat egy kedves lánynak, mint te.

– Nem tudom, Rebekah. Elijah nagyon komolyan kedveli ezt a Tatiát. Nem hiszem, hogy szakítana vele.

– Szakítani? – ráncolta össze a homlokát Rebekah.

– Megszabadulni tőle, csak szebben mondva – nevetett fel Caroline.

– Áh – kuncogott Rebekah is – Már csak Niknek kell keresnem egy új lányt – tette hozzá elgondolkodva – Caroline? Téged esetleg érdekelne a bátyám?

Caroline nyelt egyet. A jövőben Klaus tönkretette az életüket, és hiába tartotta vonzó férfinek, persze ezt soha nem vallotta volna be a többieknek, a tény, hogy egy pszichopata gyilkos volt, felülírta a csáberejét.

– Még nem találkoztam a másik testvéreddel, Rebekah – válaszolta végül. Ez ebben a percben igaz volt. Caroline nem találkozott még az emberi Klausszal, csak az elmebeteg hibriddel a jövőben.

– Szerintem illenél hozzá – mondta ábrándos hangon Rebekah – Ő olyan borúlátó természet, míg te vidám vagy és életteli – magyarázta – Hiszem, hogy te fel tudnád vidítani Niket.

– Egyezzünk meg abban, Rebekah, hogy előbb találkozom a bátyáddal mielőtt véleményt mondok róla – nevetett fel erőltetetten Caroline, de Rebekah ezt nem érzékelte.

– Rendben, de előre szólok, hogy igazam lesz. Nik és te tökéletes pár lennétek – mosolyodott el önelégülten Rebekah, ami mindkét lányt a szőkeség jövőbeli énjére emlékeztette egy pillanatra.

– Látom szereted a romantikus történeteket, Rebekah – kuncogott Elena – Az igaz szerelem és a többi.

– Ha a mesékre utalsz, amiket még édesanyám mondott nekem gyermekkoromban, akkor igen, azt hiszem, szeretem őket – tűnődött el Rebekah.

– Szereted elképzelni a dolgokat – mosolyodott el Caroline – És hiszel a boldog befejezésben.

– Azt hiszem – bólintott Rebekah – Talán baj?

– Egyáltalán nem – biztosította Caroline – Jó dolog ábrándozni. Talán egy nap a te herceged is eljön érted, 'Bekah.

Rebekah meglepődött a becézésen, amit csak a testvérei használtak, de nem zavarta, sőt inkább örült neki, hogy a Salvatore lányok látszólag kedvelték őt és élvezték a társaságát.

– Remélem, igazad lesz Caroline. Nagyon szeretnék boldog lenni – szorította össze hálásan az ajkait a fiatalabb lány.

– Mind erről álmodunk – bíztatta – Nem bűn, ha néha napján kimondjuk ezeket az érzéseket.

– Na, és nektek volt otthon udvarlótok? – kérdezte hirtelen Rebekah.

– Igen, Tylernek hívták, de önhibáján kívül megváltozott és már nem akartam vele lenni – kezdte Caroline, amikor meglátta, hogy Elena erősen gondolkodott azon, hogy mit mondhatna Rebekah-nak.

– Volt egy fiú, Matt – döntött végül a szőke focista mellett. Nem mondhatta Stefant, hiszen ebben az időben a fiatalabbik Salvatore a bátyja volt – Gyerek szerelem volt, hiányzott belőle a szenvedély és a kaland. Egy idő után unalmas lett az együtt töltött idő, így közös döntés után különváltunk – magyarázta Elena.

– Sz...szenvedély? – hebegte Rebekah, és elpirult – Nem tudom, mit jelent, de illetlenül hangzik – ismerte be.

– Nem illetlen dolog, ha olyan emberek között történik, akik szeretik egymást – nyugtatta Elena – Ha egy kapcsolat szenvedélyes, az olyan... – Elena nem találta a szavakat, de szerencséjére Caroline közbeszólt.

– Ha szenvedélyesen szeretsz valakit, akkor nagyon szereted őt, szinte átadod neki a lelked egy részét, és ő is neked. Ő a mindened és csak vele akarsz lenni. Átjár és teljesen magáévá tesz az érzés. Nem tudsz semmi másra gondolni, csak a szeretett férfire – magyarázta.

– Ezek szerint, te nagyon szeretted ezt a Tylert? – érdeklődte Rebekah a magyarázat hallatán. Caroline nem tudhatta máshonnan ezt az érzést, ha csak nem élte át korábban.

– Eleinte igen. Izgalmas volt a kapcsolatunk. Mindig volt benne valami újdonság, sosem untatott. Szerettem vele beszélgetni és... időt tölteni – Caroline az ajkába harapott. Majdnem azt mondta, hogy szexelni, és tudta, hogy azzal teljesen kiborította volna Rebekah-t, még akkor is, ha a fiatal lánynak fogalma sem volt az együtthálás modern kifejezéseiről... Rebekah nem volt ostoba és Caroline biztos volt benne, hogy hamar rájött volna a szó jelentésére.

– Szép udvarlás lehetett. Biztos boldog voltál vele – mosolyodott el Rebekah – Szerettél volna hozzámenni feleségül mielőtt megváltozott?

– Nem tudom – mondta őszintén Caroline – Talán idővel eljutottunk volna odáig, de ezt már sosem tudjuk meg – zárta rövidre.

– Sajnálom, Caroline, hogy nem lett boldog vége Tylerrel – mondta együttérzően Rebekah – És téged is sajnállak, Elena, hogy az a Matt nem volt hozzád való fiú.

– Aranyos vagy, Rebekah – mosolyodott el Elena – Talán egy nap én is megtalálom azt a férfit, akit nekem szánt a sors.

– Szerintem hamarosan – mosolyodott el Rebekah, és igaz nem mondta ki, mint két lány tudta, hogy Elijah-ra utalt.

– Szuper kerítő lenne belőled, 'Bekah – szólalt meg pár perccel később, kuncogva Caroline.

– Kerítő? –érdeklődte Rebekah. A két lány olyan sok furcsa szót használt, de a szőkeség betudta annak, hogy messziről érkeztek.

– Párkereső. Mármint engem a titokzatos Nik nevű bátyádnak adnál, Elenát pedig Elijah bátyádnak – nevetett Caroline. Ezt hallva Rebekah is nevetni kezdett, és néhány másodperccel később Elena is.

– Nem tehetek róla, hogy Elena összeillik Elijah-val, te pedig Niklausszal – forgatta meg játékosan a szemeit Rebekah.

– Esküszöm egyre kíváncsibb leszek erre a Klausra – kacagta Caroline.

– Niklaus – javította ki hahotázva Rebekah.

– Elnézést – vihogott Caroline – Niklaus – mondta ki életében először a férfi teljes nevét. Szokatlan volt, de bármennyire utálta beismerni, tetszett neki, ahogy hangzott.

Elena némán figyelte a csipkelődést Caroline és Rebekah között és szélesen mosolygott rajta.

Hamarosan befejezték a mosást és együtt indultak vissza a faluba. Rebekah derűs volt, hogy végre talált magának barátokat. Elena és Caroline ellenben pozitívat csalódott a leendő vámpírban. Mindketten sejtették, hogy ez a bájos és jóindulatú lány még mindig ott volt valahol, eltemetve a jövőbeli Rebekah-ban, csak valakinek elő kellett csalogatnia.