Bizony, míg élek, nem felejtem el Krisztián arcát, amivel a földön lévő fehér port nézte. Valószínűleg azért én is keverhettem pofákat, ugyanis alig három másodperccel azelőtt a por helyén egy férfi állt! Az a lófarokba kötött hajú, japán szamuráj utánzat a szemünk láttára hullott porrá, megjegyzem, semmi előjel nélkül!
Még mindig a sokk hatása alatt voltunk, mikor libbent a sátorponyva, és belépett rajta Lobo, egyenest beletaposva a fehér por kellős közepébe!
A srégen velem szemben álló Krisztián ezt meglátva csuklott egyet, aztán nemes egyszerűséggel oldalra lépett, és az egyik üresen álló fegyvertároló ládába hányt!
A negyvenes éveit taposó zsoldos ekkor megtorpant egy pillanatra, csak hogy a jó Krisztián ekkor meg meglátta, hogy a pali fix a port széttaposva, annak közepén ácsorog, így hát a gyomortartalmának a maradékát is beleürítette a ládába!
- Ember! - szólt ekkor rá Lobo. - Minden rendben? Mondanám, hogy hívok egy orvost, de rajtad kívül nem tudom, hol találnánk egyet a közelben.
- Talán segít, ha lelépsz arról a kupacról! - jegyeztem meg halkan.
Lobo ekkor felém nézett, majd gyorsan a lábára pillantott. Láthatóan csak ekkor vette észre, hogy "valamibe" belelépett.
- Ez meg mi? - kérdezte a port nézve, miután odébb lépett.
- Inkább azt mondd, hogy miért jöttél! - vágott közbe Krisztián, akinek az arca még mindig elég fehér volt.
- Annyit hallottam a táborban lévő biofegyverről, hogy gondoltam, megnézem már, hogy fest! De nekem egyelőre elég emberinek tűnik!
- Ott egy sisak! - mutatott Krisztián az asztalon heverő felszerelésre. - Tedd fel, és aktiváld a tértisztító képességet! Látni fogod a különbséget!
- Eh… A valódi oka annak, hogy itt vagyok, az a holttest, amit Alpha nemrég kihozott a gyárból!
- Igen?! - ugrottam a férfi mellé izgatottan, hisz csak egy testről tudtam, és az pedig a valódi testem volt! Közeledésemre Lobo odébb lépett, miközben az övében lévő pisztolyára tette a kezét, ha kell, akkor azonnal elővehesse.
- Larissa azért vált olyan izgatottá, mert az a fejnélküli test annó az övé volt! - magyarázta társának Krisztián.
- Valamit kéne azzal a testtel csinálni, mert már bizony a februári napsütés is erős bomlásnak indította! Vagy tegyétek valami hideg, száraz helyre, vagy ások egy lyukat az egyik markolóval, és temessük el!
- Alpha okkal hozta ki, szóval temetésről szó sem lehet! - csóválta meg a fejét Krisztián. - Menjünk inkább, bebalzsamozom, és tegyük egy hullazsákba, ahogy Mineblower-rel csináltuk!
Elindultak kifelé, de persze én is utánuk iramodtam, mire Krisztián megállt, és rám nézett:
- Eh, Larissa. Szerintem most maradj itt! - mondta. - Az a test már eléggé csúnyán festhet! Nem hiszem, hogy szeretnéd látni!
- De… De hátha eszembe jutnak róla az emlékeim!
- Idővel minden eszedbe fog jutni, de ezt most ne erőltesd! Várj meg, hamarosan visszajövök, és akkor megbeszéljük, hogy mitévők legyünk a parazita ügyében!
Nem akartam, végül mégis kötélnek álltam. A két zsoldos elment egy kevés időre, viszont be kell valljam, hogy nem sokáig maradtam felügyelet nélkül! Alig, hogy lekuporodtam a sátor tövében, a délutáni napsütésben, hamarosan feltűnt egy UFO-sisakos, pontosabban a csapat legfiatalabb tagja, Canine. A kora senkit be ne csapjon, attól, mert a húszas évei elején járt, már sok mindent megtapasztalt. Ennek a tapasztalatnak a legjava pedig kutyákhoz és biofegyverekhez kapcsolódott, ezért hát nem is csoda, hogy emberünk megtartotta a tisztes távolságot tőlem, a kezében pedig végig ott szorongatott egy félautomata puskát.
Eleinte megjátszotta, hogy munícióért megy, és bár mondhatnánk, hogy az elkövetkező események folytán távozott végül üres kézzel, de az igazság az, hogy később sem tért vissza, sem bárki más, azzal a céllal, hogy töltényt vigyen el.
Az imént említettem ugyebár bizonyos eseményeket. A legelső pont a sátorba való belépéskor következett be, mikor is Canine megtorpant, és hangosan megjegyezte:
- Ez meg itt mi?
A hangjára én is felálltam, és bekukkantottam. Emberünk a széttaposott fehér port vizsgálta, de hamar felém pillantott a kamera quartettel, mikor meghallotta a lépteim hangját. Végül visszafordult a por felé, amiről egy kis idő múltán ezt a megállapítást tette:
- Organikus nano részecskék? Ez valami új…
Aztán hamar kapcsolt, hogy ezt talán nem kellett volna ilyen hangosan az éterbe küldenie, mert egy pillanatra megint felém fordította a fejét.
- Én nem tudok erről semmit! - vágtam rá, a két kezem felemelve.
Erre Canine bekapcsolta a mikrofonját:
- Night Howl, ide tudnál jönni egy kicsit! Találtam erre valami furcsaságot!
Jött ám a baj, méghozzá csőstül! Megérkezett a másik sisak-mester. Ő is szépen megnézett magának, aztán odalépett a társa mellé.
- Mi történt? - kérdezte az újanon érkezett zsoldos.
- A felszíni elemzés szerint ez a porkupac valaha egy élőlény lehetett!
- Valaki áttaposott rajta… A talpnyom mérete alapján Lobo-ra tippelek. Hát az ott meg micsoda…
Az agytröszt ekkor a Krisztián gyomortartalmát rejtő fegyverládához lépett. Nem kellett neki sok, hogy megjegyezze:
- Merre van a doki?
"Például a Tardis-on?"… Eh, ez volt a legelső gondolat, ami az eszembe jutott. Canine viszont ekkor rám nézett.
- Ha jól értettem - szólaltam meg végül -, akkor elment kísérleti patkányt mumifikálni!
Meglepő mód, Night Howl értette az utalást.
- Áh, arra a hullára rá is fért egy kis kozmetikázás. Ehm… Mármint félre ne értsd - mondta nekem. - Nem akarok kegyeletsértőnek tűnni. Sajnálom, ami veled történt.
- Tehát te is tudsz a huszonötös sorszámú kísérleti patkány és a próbababa közti kapcsolatról?
- Én segítettem Krisztiánnak az adatok mihamarabbi feldolgozásában!
- Nem lehet, hogy most a parazitával beszélünk? - szólt közbe Canine. - Kétlem, hogy az áldozat ilyen cinikusan beszélne önmagáról!
- Miss Clara facebook profilja és a cégprofilja kommentjei alapján egy eléggé fekete humorú ember volt.
Képzeletben elhúztam a számat, amit aztán a csuklómon lévő kalász szépen le is animált, bár ezt a két UFO-sisakos nem volt honnan lássa, a sisakon át nem csapta be őket az álcám! Csak én láthattam egykori arcom tükörképét a metálszürke ládákról tükröződni!