A múlt titkai

Tedoire


- 2018. május 1., Harlowi út 25., Roydon kerület, Harlow -


A fák susogása kísértetiesen hatott, az állatok neszezése is elhalt az avarban. Az ösvény egyre szélesedett az ezüst farkas számára. Kékesszöld szeme felcsillant, ahogy meglátta a város fényeit a távolban. Már csak a hátrahagyott lábnyomok beszéltek, ahogy kiért az útra. Kőfallal szegélyezett ház magasodott nem messze, és a régi fémkapu nyekeregve nyílt ki. Ahogy haladt a terasz felé, egy zongora halk játéka szűrődött ki odabentről, és boldogan táncoló pár árnyéka táncolt el a korlátnál…

Belépve a szalonba sötét fogadta, léptei alatt recsegett a padló. A ház kihaltsága nem zavarta az ordast, elindult az emelet irányába. Két szemközti ajtó fogadta a legfelső emeleten. A bal oldali ajtaja résnyire nyitva volt, bentről látta a földön heverő smaragdzöld takarót és a szétszórt könyveket, de mancsai a szemközti szoba felé vitték. Itt is óriási kupleráj volt, mintha valaki kirámolta volna. Szakadt könyvek, levelek, ruhák a földön. De az állat szeme egy pontra szegeződött az ágy alatt. Vonzotta a kilógó szelence…


A kávéfőző visító hangjára összerezzent, és a vakítóan sütő nap miatt Teddy Lupin ráhúzta párnáját a fejére. Felnyögött, és úgy döntött visszaalszik, legyen bármennyi is az idő. Ám ez a terve kudarcba fulladt, hála korgó gyomrának. Leemelte a vánkost, és még pár pillanatig elmélkedett az álmáról. Már sokadszorra tértek vissza ezek a képek, és ő mindig a farkas szemszögéből látta. De a ládika új volt. Eddig is besétált abba a szobába, de sose tudta, hogy mit is kéne látnia. Már csak egy valamire kellett rájönnie: Hol van az a ház? Mert biztos volt benne, hogy nem véletlenül jelenik meg újra és újra. Gyomra újbóli mormogására már kénytelen volt felkelni, így elindult a földszintre.


Nagyot nyújtózott ahogy befordult a konyhába és már indult is a megterített konyhaasztal felé.

- Jó reggelt, Meda! – köszöntötte nagyanyját, aki a konyhapultnál szöszmötölt.

- Sose fogom megszokni, hogy nem egy 'Mamát', 'Nagyit' hallok Tőled! – jegyezte meg, ahogy végzett és elindult egy tálcát egyensúlyozva, de majdnem el is dobta. – Teddy…

- Hm? – kérdezte egy falat palacsintával a szájában, de látva a nő arcát gyorsan le is nyelte a falatot. – Mi az?

- Semmi. – lépdelt közben oda. – Csak a hajad… Fekete. És hullámos. A szemed pedig szürke, akár a viharos felhők… - tette le a kávét, és még mindig elhűlve foglalt helyet. – Akár… Az unokatestvéreim…

Értetlenül figyelte Andromédát, majd megnézte tükörképét. Nem is értette, hogy ezt mikor és hogy sikerült.

- Sa…Sajnálom, Mama. – suttogta, és gyorsan át is ugrasztotta a haját rövidre és kékesszürkére. – Nem volt szándékos. Ami azt illeti, nem is tudom, hogy csináltam.

- Semmi baj, kicsikém. – simogatta meg a kezét. – Néha Édesanyád is csinált ilyen érdekességeket. Olvastál este valamit? Vagy esetleg álmodtál…?

- Igen! Ez az! – kiáltott fel. – Az álmomban volt egy hatalmas ház, sok-sok emelettel. Régi, ódon. Nagy kőfala volt, egy kis hátsókerttel és terasszal. – magyarázta és látta is a nő szemében a megvilágosodást. – Ismered?

- Az a Black-ház. – válaszolta hidegen, és nem is tudta elrejteni, hogy mennyire tiltakozik minden porcikája még csak beszélni is róla. – Ott élt Sirius… Meg ugye az öccse, Regulus is.

- Az unokatestvéreid. – emlékeztette magát.

Bár sose ismerte ezeket az embereket, sokat kérdezgette nagymamáját, így igyekezett mindenkit elhelyezni a családfán, és izgatta, mint az édesapja, mint az édesanyja ága. Viszont, hogy miért álmodik egy olyan házzal, ahol még sose járt, azt nem tudta hova tenni. Ám, ha már a helyszín megvolt, meglátogathatná…

- Nem tudod véletlenül, hogy kinek a tulajdonában van most? – kérdezte csendesen.

A nő felhorkant, majd látva Teddy tekintetét udvariasan bocsánatot kért.

- Kérdezd a keresztapád! – felelte, és kacsintott egyet, ahogy szájához emelte csészéjét.


- 2018. május 2., Grimmauld tér 12., London -


Az ifjú Lupint szerencséjére másnap reggel keresztapja már ott várta a Black-ház előtt a kulcsokkal. Harry Potter kinyitotta ajtót, előre engedte a fiút, aki tátott szájjal bámulta a belmagasságot. Az auror csupán egy mosollyal fogadta, és megvárta, míg a fiatalabb visszatekint rá.

- Hogy-hogy megtartottad és nem kezdtél vele semmit? – kérdezte kiváncsian Teddy.

A szemüveges férfit meglepte a kérdés, és csendesen elmélázott a falakat figyelve.

- Nem tudom. – vonta meg a vállát. – Nem volt rá szükségem. Viszont Sirius rám hagyta, így nem volt szívem túladni rajta. Ez mondhatni az utolsó fogható tárgy a keresztapámtól. És hát lehet, hogy jól jön még, ha valamelyik gyerek felnő. – vigyorodott el, majd a konyha felé vette az irányt, hogy körbe nézzen. – Menj, fedezd fel! Ha végeztél itt találkozunk. – kiáltotta hátra. – Oh és csendesen, nincs kedvem elhallgattatni Mrs. Blacket! – ezzel el is tűnt az ajtó mögött.


Teddy pár pillanatig még tétován ácsorgott az előszobában, végül halk léptekkel elindult felfelé. A régi lépcső nyekergett a léptei alatt és bárhová nyúlt, szállt a por. A metamorfmágus mégis megbabonázva nézett körbe. A kopott sötét tapéta, az alvó festmények, a viktoriánus kori díszelemek. Mind-mind lenyűgözték, hisz pontosan ilyennek látta az álmaiban. Mikor elérte a legfelső szintet, azonnal kiszúrta az adott szobát, még se bírta ki, hogy ne tekintsen el jobbra, a másik hálóba, ahova álmaiban mindig csak bepillantott.

Regulus Arcturus Black

kifejezett engedélye nélkül

Belépni Tilos

A feliratot elolvasva végképp úrrá lett rajta az izgalom, így mintha csak porcelánból lenne nyúlt a kilincshez, és nyitotta ki. Belépve az első, ami feltűnt a zöld bársony volt, ami a földön hevert, és mindenhol a Mardekár színei köszöntek vissza. A falon volt pár újságcikk a Sötét Nagyúrról, de azok nem is igazán izgatták Teddyt. A könyvek annál inkább. Bájitalok, sötét varázslatok kivédése, alakváltástan, legendáslények, és…

- Oh, asztrológia! – kiáltott fel, mintha valami kincsre lelt volna.

A csillagászat mindig is az egyik kedvenc tantárgya volt, így igazán megdobbant a szíve, hogy hasonlóságot talált maga és az ifjabbik Black fivér között. Kinyitva még inkább elámult. Az még hagyján, hogy évszakokra le volt bontva, hogy mely csillagképek láthatóak az égbolton, de mozogtak és csillogtak is, ahogy hozzáért. Teddy eldöntötte, hogy ezt mindenképp magával viszi, ha Harry megengedi neki.

Bezárva maga mögött az ajtót útja álmának végállomásához vezetett. Itt is igazán szelíden nyitott be, és a léptei még óvatosabbak voltak. A fotókon jókat vigyorgott, annyit hallott már Siriusról, hogy mást el se tudott képzelni. Ez a szoba jóval világosabb, barátságosabb volt a Griffendél színei miatt is, és jóval feldúltabb. Akárcsak az álomban. A gondolatra rögtön az ágy felé fordult a tekintete, és megfeledkezve mindenről két lépéssel ott termett. Benyúlt az ágy alá, de először semmit nem talált, így hasra feküdt, elővette a pálcáját. Elsuttogott egy lumost és bár az ágy alatti rumli miatt először nem sokat látott, végül az utolsó pillanatban, mikor csalódottan már felkelt volna, megcsillant valami. Visszahajolt, és szinte derékig bekúszott. Ott volt. A láda, a kopott fogantyúval, a vésett kelta díszítésekkel. Kihúzta a porból, de ahogy felült vele az ölében, már meg is rohanta egy tüsszögésroham. Mikor enyhült, gyorsan megtörölte az orrát, majd ingujjával letisztogatta a talált kincset. Lakat nem volt rajta, ami meg is lepte Teddyt, de úgy volt vele, hogy biztos megvan az oka.

- Csak valami komoly átok ne legyen rajta! – húzta el a száját a gondolatra, de ideje se volt felfedni a szelence titkát, mert meghallotta lentről, hogy szólítják. – Megyek! – kiáltott le keresztapjának, és felkapva a ládát, a könyvet már szaladt is.

Boldogabb nem is lehetett volna és már tudta, hogy este hova viszi magával.


- Roxmorts, Skócia -


Még jó, hogy George nagybátyja beavatta pár titokba, gondolta Victorie Weasley, ahogy kimászott a Mézesfalás pincéjén keresztül. A hét közepén tilosban kiszökni a Roxfortból egyet jelenthetett egy havi büntetőmunkával, sőt akár még kirúgással is. Mondjuk, amíg nincs Flitwick orra előtt a dolog, addig nincs gond. Sietősen szedte a lépteit, hisz így is késésben volt. Annyira nem lepte meg párja levele, hisz ez a nap elég meghatározó volt mindkettőjük családjának. Sőt, az egész varázsvilágnak. Inkább a késői randevút nem tudta hova tenni. Nem volt ideje tovább morfondírozni a dolgon, hisz észrevette a fiút a Roxforti út mellett álldogálni.

A kerítésre támaszkodva Teddy elmerengve bámulta az épületet. A Szellemszállás mindig vonzotta a fantáziáját, egy párszor komolyan elgondolkodott rajta még iskoláskorában, hogy bemegy és megnézi, de valahogy sose vitte ré a lélek. Leginkább azért, mert félt a benne lakó farkastól, és attól, hogy milyen nyomokra bukkanhat, melyet Édesapja hagyott az épületben minden egyes teliholdkor.

- Jobb helyszín nem volt? – kérdezte váratlanul Victorie, ahogy megközelítette.

A fiú megdöbbenve fordult a hang irányába, de már vigyorgott is.

- Áh, gondoltam ránk fér egy kis rémüldözés. – vonta meg a vállát. – Úgyis kimaradt a Halloween idén, hogy rád hozzam a szívbajt.

- Valahogy nem hiányoltam. – ért oda hozzá, de már ugrott is a nyakába. – Ellenben ezzel. – puszilta meg először az arcát, majd az ajkait.

Meg is lepődött, hogy Teddy úgy kapott utána, mint egy utolsó mentőöv, bele is kuncogott az egyre mélyülő csókba.

- Lassíts, Farkasom! – húzódott el. – Miénk az egész este. Elég, ha reggelire visszaszökök. – tekintett fel rá.

- Tudom, de akkor is hiányoztál! – felelte, és visszahúzta a karjaiba.

Victorie örömmel vette ezt a romantikus gesztust, de a szoros ölelést nem tudta hova tenni. A hosszát se. Ismerte már Teddyt, valami nem stimmelt.

- Mi a baj? – suttogta a fülébe, miközben átkarolta a nyakát, és beletúrt a hajába. – Mi történt, édes?

A kérdésre kinyitotta a szemét, és eltávolodott annyira, hogy beletekintsen az égszínkék szempárba.

- Szeretném, ha ma velem emlékeznél. – suttogta a fiú. – Eddig sose kértem, de ma szükségem van Rád.

Gondolhatta volna, jött rá a hollóhátas lány. De szó nélkül szorította meg szerelme kezét.

- Ez természetes. – mondta, majd maguk mögé intett. – Azt hiszem Rosmerta még nyitva van, és…

- Nem. – vágott a szavába. – Ott szeretném. – tekintett az rozoga épület felé.

- Ott? Ezt… Ezt komolyan gondolod? – hűlt el.

- Hm. – bólintott határozottan. – Látnom kell. Most már készen állok.

Victorie először a Szellemszállásra tekintett, aztán vissza kedvese arcára. Látva az elhatározást, ahogy a szürke szempár szinte égett a vágytól, az ő lelkét is feltüzelte. Összekulcsolta a kezüket, mire végre Teddy lepillantott rá, viszonozva a lány mosolyát…


Nem nagyon járták körbe az épületet. A port így is felverték, de még mielőtt rájuk tört volna a prüszkölő roham, Victorie egy intéssel eltüntette. A töréseket, a karmolások nyomát látva követték, és egy megtépázott szobába keveredtek, ahol feltételezhetően Remus Lupin az estéit töltötte. A baldachin már leszakadt a matracra, a padlón több volt a sérült rész, mint a házban bárhol. Mégis itt ültek le, Teddy kérésére. Gyújtottak körben pár gyertyát, amiket a fiú hozott magával, majd előhalászta a táskája mélyéről a ládikát.

- Az micsoda? – kérdezte Victorie.

- Ez ma találtam a Grimmauld téren. – mesélte, ahogy maguk közé helyezte.

- A Grimmauld téren? Mit kerestél te ott? – érdeklődött csendesen.

Le se vette a szemét a ládáról, végül vett egy nagy levegőt és belenézett kedvese szemébe.

- Volt egy álmom. – suttogta. – Pontosabban hetek óta visszatért. Először csak részletek, majd egyre több és több kép. Egy gyönyörű ezüst farkasról, akinek vakítóan szép kékeszöldes szeme volt. Végigsétált az erdőn, és egy kőkerítéssel védett házhoz ért. A Grimmault téren volt ez a ház. Minden alkalommal ugyanabba a szobába ment be, de csak tegnap láttam, hogy mit keresett. Meda világosított fel, hogy melyik házról van szó, és így írtam Harrynek, aki bevitt. Ez a szelence Sirius ágya alatt volt…

- És mi van benne? – tekintett le az említett tárgyra Vic.

- Nem tudom. – felelte. – Még nem mertem kinyitni… Veled szeretnék belenézni…

Csend szállt közéjük, és jó pár pillanatig mindketten a ládát lesték. Végül a szőke lány megfordította és zárral a fiú felé helyezte.

- Lássuk hát! – simított rá kedvese kezére, és odavezette a ládika tetejére. – Csak bátran.

Teddy bent tartotta a levegőjét, ahogy felnyitotta, és megszólalni se tudott a kincseket látva. Kiemelte a két álarcot, és csodálkozva vette szemügyre.

- Báli maszkok? – vette át Vic. – Vajon Siriusé volt? De kié a másik?

- A Black család aranyvérű. – ecsetelte a fejtegetését Teddy. – Feltételezem volt egy menyasszonya. Érdekházasság. Elég gyakori a Szent Huszonnyolcnál.

- Igazad van. – tette félre a lány, de úgy, mintha törékeny porcelán lenne. Ahogy visszafordult látta, hogy Teddy felemel egy láncon logó gyűrűt. – Csak nem…?!

- De. Ez egy jegygyűrű. – nézte meg jobban az ezüst ékszert, a kékeszöld kővel.

– De ez nem Sirius adta valakinek…

- Hát akkor? – hajolt közelebb.

- A Tenger csillagának, R.A.B. – olvasta fel. – Regulus menyasszonyáé volt.

- De miért volt Siriusnál? – kérdezte értetlenül.

- Fogalmam sincs. – tekintett Vicre, de aztán kiemelt egy csokor levelet. – Talán ezek választ adnak.

A gyűrűt lerakták a maszkok mellé, és Teddy kioldotta a pergameneket tartó szalagot. Kinyitotta az elsőt, de ahogy olvasta egyre sápadtabb lett.

- Mit ír? – kérdezte, mire a fiú rátekintett révedezve.

- Regulus titokban eljegyezte Marlene McKinnont. – mesélte. – Sirius erről beszél a levélben Apámnak. De nem erről szól, csak említi benne. Hanem arról az estéről, mikor Marlene temetése volt…

Victorie a szája elé kapta a kezét, ahogy meglepődött, és könnyek szöktek a szemébe.

- Meghalt? – suttogta.

- Az egész családja. – tekintett vissza a levélbe. – A Rend tagja volt, akárcsak Apa… - halkult el, ahogy a többi sort nézte.

- Teddy, mi van még a levélben? – figyelte egyre aggodalmasabban. – Teddy…?

- Vic… Sirius szerette Apámat. – ejtette ki halkan a szavakat. – Ezek a levelek szerelmi vallomások, és… Sose adta fel őket…

Csendben emésztették a talált kincsek rejtélyét, és Victorie is hagyta, hogy Teddy végig böngéssze a tucatnyi levelet. Csak mikor már az utolsó is a földön hevert és párja percekig nem szólalt meg, simított rá ismét a kezére.

- Mondd el, mit érzel! – kérte csendesen.

- Én csak… Én csak… - kezdte nyögve, majd könnyes szemmel tekintett fel rá. – Szerinted Apa is…? Mármint még Anya előtt. Mert ő szerette Anyát, ezt tudom, de mi van, ha közben…

- Teddy. – tette kezét az arcára. – És, ha volt is valami? Háború volt. Sirius és Remus is sok mindent vesztett. Mégis, Azkaban után is kitartottak egymás mellett, akár barátok voltak, akár többek.

- Tudom, nem is zavar. – módosított. – Csak… Ők a családom, Vicky. Sirius mindig is közel állt hozzám, sose tudtam megmagyarázni, miért. De felnéztem rá. Meg ez is. – emelte fel a gyűrűt. – Regulusnál találtam könyveket, és ő is szerette a csillagászatot, mint én. Olyan gyönyörű könyvei voltak, és hős volt. Elárulta Voldemortot, de nem mondta el senkinek, hogy még véletlenül se kerüljön senki bajba. Ő is szeretett valakit, szembe ment a családjával… Hasonlítok rájuk, pedig… Nem is annyira közeliek ők az ágamon… Ez csak… Olyan, mintha most mindenben megvilágosodnék. Hogy miért érzek meg dolgokat, miért álmodok meg dolgokat, hogy honnan ez a rengeteg emlék, ami nem is az enyém… Ez csak furcsa, sokkol, de mégis… Örülök…

- Teddy. Adj egy kis időt magadnak! – suttogta, mire látta, hogy a fiú ellazul, és nem is zavarta meg.

Továbbra is némán ücsörögtek a kis szobában, a misztikus gyertyafények között, még sem akarta megzavarni az ifjú Lupint. Óvatosan letekintett karórájára, és ekkor látta, hogy pár másodperc és éjfélt üt. Csendben összekulcsolta a kezeiket, és közelebb hajolt kedveséhez.

- Eljött az évforduló. – mondta halkan, mire végre belenézhetett a szemeibe.

Húsz év. Ennyi telt el a Roxforti csata óta. Húsz év. Ennyi ideje halottak a szülei. Teddy mégse kesergett. A szelencével csak világosabb lett minden, és itt volt az, aki igazán megértette az érzéseit. Egy pillanatra elpillantott a maszkok, a leveleket és a gyűrű felé. Most már tudta, hogy mit szeretne tenni. Kinyúlt a gyűrűért, és megnézte magának a követ… Mint a farkas szeme… Jött rá. Elmosolyodott, felemelte Victorie kezét és ráhúzta a gyűrűsujjára. Nem kellett még most se szavak, és bár látta a lány tekintetén a döbbenetet, csak előre hajolt és mélyen megcsókolta… Tudta, hogy mi vár rá a jövőben, és nem akarta előle menekülni. Regulus, Sirius, a szülei áldozata által élhet ő és Victorie is. Ő pedig kihasználja, bármennyi évet is szánt nekik a sors…