Második év
VI. rész
Az Anti-Lockhart Klub első hivatalos találkozója zártkörű, nagyon titkos és nagyon kevés másodéves vesz részt rajta: Megan, Daphne és Daphne örök kísérője, Tracey.
Mondhatni, ez egy vezetőségi gyűlés, az alapkő letétele – mellesleg egy igencsak merész koktél a két ház legjellemzőbb tagjaiból.
A második, nyilvánosabb gyűlésen már többen vesznek részt, szigorúan másodévesek, olyan követelmények alapján meghívva, mint hogy mennyi pletykát terjesztettek az utóbbi időben. A MacDougal ikrek például ebből kifolyólag kimaradnak ebből. Semmi szükség a figyelem felkeltéséra és arra, hogy a még mindig elvakult rajongók, akik rég, évekkel ezelőtt elengedték a sötét varázslatok kivédése tárgyat, szabotálják őket.
Leanne elmegy a gyűlésre, miután ő volt az egyik, aki folyamatosan piszkálta a témát. Úgy jön vissza, mint aki elérte a megvilágosodást, vagy mint akinek a válláról egy tonna terhet emelt le épp valaki.
Georgina a mandragórás jegyzetekkel szenved éppen, amikor beállít, Abby pedig próbál rendet rakni a mágikus szerződésekről írt listái között, mert rég túlságosan tetszik neki a téma, de csak most tűnt fel, hogy ami ebből származott, az csak egy nagy kupac káosz. Anthony Jurassic Parkot olvas, Abbytől kérdezgeti a számára teljesen ismeretlen technikai részleteket, mert ha már a lány mindenképp el akarja vele olvastatni a könyvet, akkor közösen szenvednek azon, hogy mi is az a számítógép.
Vagy DNS-szekvencia. A hozzá használt gépek. A dinoszauruszok, és itt Abby bámul egy kicsit, mert tényleg? Igazán nem foglalkozik a varázsvilág a paleontológiával?
(– De, de eddig azt hitték, régi sárkányok, amikor néha találtak ilyet, de úgy összességében kevés embert érdekelt, mert a sárkányok még élnek? Azután kiderült, hogy nem igazán vannak rokonságban, de lehet, csak régi, mágia miatt deformálódott áldozatok… Öhm, nagyon régről – fejezi be bizonytalanul.
– Hetvenötmillió évvel ezelőttről? – hülledezik Abby.
– Senkit sem érdekelnek a régi gyíkok. Az egyiptomi varázslatok annál inkább. Meg a mezopotámiai leletek. Mert azok hasznosak – von vállat. – Ez csak… csontok kapirgálása. Hé, ne nézz így rám, a többség szerintem nem is hallott erről.
– Igaz – ért egyet Georgina. – Én most hallok először ilyesmiről. Van még ilyen könyved?)
Leanne tehát ebbe az idilli légkörbe tér vissza a megvilágosodásával, és azzal a kérdéssel, hogy:
– Abby, mennyire tanultad meg a mágikus szerződéseket?
Abby pislog.
– Még nem kísérleteztem a gyakorlattal – mondja. – Csak az elméletet kutatom.
– És Merlin tudja, minek… – motyogja Georgina. – Ezért vannak az eskük.
– Az eskük csak egyszerűbb esetekhez jók – darálja Anthony és Abby egyszerre. A fiú folytatja is: – Meg persze ha mindenképp azt akarod, hogy a megszegése esetén a másik fél meghaljon vagy elveszítse a mágiáját, te pedig börtönbe kerülj azért, mert minisztériumi felügyelet és engedély nélkül csináltál ilyesmit.
Georgina csak fintorog, és a mandragórás dolgozat egy korai vázlatának papírgalacsinná gyúrt változatát vágja a fiúhoz. Anthony ügyesen elhajol előle, ami egy fokkal kevésbé irritáló, mint amikor negyed órával ezelőtt gombolyaggá változtatta reptében, könnyedén prezentálva azt a varázslatot, amivel a két lány még mindig szenvedett átváltoztatástanon.
– Nem tudom eldönteni, mi az irritálóbb: hogy simán lekörözhetnéd Grangert, ha kicsit motiváltabb lennél, vagy hogy így is lekörözöl minket – mondta akkor Georgina.
– Á, Granger nagyon jó, kívülről tudja az összes könyvet. Meg hamar ráérez a varázslatokra.
Nincs kedvem, üzente a tekintete és a vigyora. Túl fárasztó. De kiegyezhetünk egy holtversenyben.
– Tudsz készíteni egyet? – kérdezi Leanne.
Abby arra gondol, hogy tizenkét évesek – Leanne tizenhárom, Georgina hamarosan –, és nem kéne ilyet csinálniuk.
(– Technikailag te csak tavaly töltötted be a hármat, nem? – kérdezi Anthony.
Georgina vicsorog. Abby nem csodálja, hogy nem akarta megmondani a dátumot, de még így is álszentnek érzi a tavalyi kiakadást. Február huszonkilenc legalább megjegyezhető.)
– Az írásos szerződések nem illegálisak, nem? – folytatja Leanne. – Te pedig több hónapja ezzel foglalkozol. Össze tudsz hozni egy mágikus szerződést?
– Nem – közli őszintén Abby. Úgy érzi, még csak a felszínét kapirgálta eddig a témának, mert mindig, amikor azt hitte, végre jön az a rész, amikor egy konkrét dolgot tárgyalnak ki részletesebben a jegyzetei, jött egy újabb, majd megint egy újabb dolog, és rádöbbent, hogy túlságosan is bonyolult az egész.
(Él a gyanúperrel továbbá, hogy a roxforti könyvtár szándékosan nem foglalkozik a konkrét ágakkal, csak az általános, de annál bonyolultabb és szerteágazóbb elmélettel. Elvégre ki akarná, hogy unatkozó diákok kötelező érvényű szerződéseket gyártsanak felügyelet nélkül?)
– És mikor fogsz tudni? – ragaszkodik Leanne a témához.
– Ha ezeken az anyagokon múlik, akkor soha – vallja be vállvonogatva. Hangosan jobban irritálja a helyzet, mint azt előzőleg gondolta. – Ez csak egy érdekes projekt. A konkrét lépéseket nem közlik, csak a történelmet, a fejlődést, a mellékágakat, egyebeket. A létrehozás pontos lépései nem szerepelnek.
– Ami várható volt – szól közbe Anthony, tudatlanul visszhangozva Abby korábbi gondolatait. – Mit akartok csinálni? Kényszeríteni Lockhartot, hogy ígérje meg, nem jön vissza többet tanítani?
– Ha nincs szerződés, a végén még feljelent minket. Vagy még rosszabb, visszajön.
– Az állás el van átkozva – mutat rá Georgina a leginkább biztosnak látszó dologra. – Nem fog visszajönni.
– Eddig csak Mógust láttuk! – csattan fel a lány. – A felsőbb évesek szerint tényleg évente változnak a tanárok, de mi van, ha csak eltúlozzák? Nem akarom, hogy Lockhart tönkretegye a következő évemet!
– És így buknak el a leghatalmasabbak is – motyogja Anthony. – Hé, Abby, a kislány meg fog halni?
– Olvasd el.
– De én most akarom tudni – nyafog a fiú. – Amúgy meg – fordul vissza Leanne felé –, az állás tényleg el van átkozva. Megkérdeztem a többi professzort is, amikor Lockhart egy hete tanított. Az írásbeli szerződések ezen fajtája valószínűleg illegális kategóriába tartozik, mivel egy személyt foszt meg a jogaitól mindenféle ellenszolgáltatás nélkül, márpedig a hallgatás, hogy nem fogtok szétkürtölni róla egy potenciálisan fontos dolgot, nem számít ellenszolgáltatásnak a Wizengamot szemében.
– Oké, oké – morogja Leanne. – Ez csak egy terv volt. Ha nincs mágikus szerződés, akkor máshogy vesszük rá.
Anthony nyitja a száját, hogy valamit válaszoljon – Abby egy pillanatra visszaretten, mert a fiú tekintete mintha jegessé vált volna, arca egy pillanatra megkeményedik –, de Masha a bordái közé tolja a könyökét. Sikerrel, Anthony kikerekedő tekintetét látva.
Ez egy új fejlemény. A sokadik fizikai kontaktus a nap folyamán.
Masha erősödik, akárcsak Aiko tavaly.
Abby minden alkalommal csak émelygést érez.
– Hogy tervezitek? – kérdezi Georgina. Úgy tűnik, őt tényleg érdekli a dolog.
– Greengrassék ismernek valakit Lockhart kiadójától. Vagy ismernek valakit, aki ismer valakit, nem emlékszem pontosan. Megan annyira lelkes volt, hogy körülbelül minden második mondathoz kommentárt fűzött.
– A mágikus szerződéseket mindenki előtt említetted? – kérdezi gyanakodva Anthony.
A könyv az asztalon. Abby az „illegális" rész óta sejti, mire megy ki a játszma, és bár nagyon megható, ettől függetlenül nem feltétlenül akar újra a pátyolgatandó lenni.
(Annak ellenére, hogy még mindig nevetségese hálás Leanne-nek azért, mert behúzott egyet Ernie-nek.)
– Hülyének nézel? Természetesen nem! – csattan fel Leanne.
Anthony nem hajlandó szégyenkezve kinézni, csak vállat von.
– Sose tudni – mondja vigyorogva.
Nem csoda, hogy ő meg Masha annyira jól kijönnek.
Leanne artikulálatlan hörgés kíséretében megpróbálja rávetni magát a fiúra, mire az menekülőre fogja. A lány körbekergeti a termen, közben viszonylag kulturált sértéseket vág hozzá, mintha ezzel nagyobb lenne arra az esély, hogy elkapja – de Anthony meglepően fürge tud lenni, amikor akar.
– Van egyáltalán bármi, amit ellene lehet használni? Azon kívül, hogy pocsék tanár. – Georgina beszéd közben elkezdi összesöpörni a jegyzeteit egyetlen nagy kupacba, miután úgy dönt, ez a fogócska egyértelműen a produktivitás végét jelenti számukra.
Leanne megtorpan.
– Nincs – vallja be végül. – De remélhetőleg lesz. Mindenki titkol valamit.
– Remek – biccent Georgina. – Izé… eddig ezt nem meséltem, mert nem tudtam, hogyan, de szüleimtől kaptam egy seprűt karácsonyra, és gyakoroltam, és… szerintetek… szerintetek mennyire jó ötlet lenne jövőre megpróbálni a kviddics csapatot? – kérdezi végül bizonytalanul.
Georgina. Bizonytalanul.
A lány keze remeg, és a talárja ujjának markolászásával próbálja elrejteni az idegességét. Nem néz a szemükbe, inkább az ajtót bámulja olyan űzött pillantással, mintha mondjuk az unokatestvére bármelyik pillanatban rájuk törhetné az ajtót.
– Hát, őszintén szólva, azt mondanám, hogy ne – jelenti ki őszintén Anthony. Abby rámered, és el kell telnie pár pillanatnak, amíg rájön, hogy a fiú nem újonnan talált rosszindulattal vigyorog. – Mert Potter túl jó fogó, és ha te is beszállsz, szegény többi háznak abszolút nem lesz esélye a kupára.
Georgina, aki az első mondatnál összerezzent, most tátogva mered rá.
– Te… te…
– „Fantasztikus vagy"? – ajánlja Anthony.
– Te idióta! – csattan fel a lány, és csatlakozik Leanne-hez a kiújuló üldözésben.
Abby felkuporodik az egyik pad tetejére a veszélyzóna közepén, és kinyitja az egyik könyvét, nem törődve a körülötte kialakuló káosszal. A tinták elemzése jön.
Sima tinta. Speciális növényi kivonatokkal kevertek és kizárólag speciális növényi kivonatokból állók. Bájitalalapúak. Hagyományokhoz igazodó használatuk, hatásaik, erősségeik, gyengeségeik.
Végtelen szöveg, fejtegetések, elméletek. Sehol a konkrét értékek, de már megszokta.
(Kíváncsi, milyen lehet egy olyan könyv a témában, ami konkrétumokat is tartalmaz.)
Azután Aidan figyelmeztetően kiált egyet, a következő pillanatban pedig Anthony véletlenül lesodorja az összes jegyzetét a padról. A pergamenek kerge hópelyhekként hullanak a földre.
– Ööö – mondja értelmesen Anthony. – Bocsi?
Abby a jegyzeteire néz. Majd Anthonyra, azután vissza a jegyzetekre. Ökölbe szorítja a kezét.
– Meg foglak ölni – jelenti ki végül mosolyogva, és csatlakozik az üldözéshez.
(A végén nevetve roskadnak össze mind a négyen, mert őszintén szólva rég szórakoztak ennyire.
Anthony fájdalmasan nyöszörög, ahogy Georgina a hátába ássa a könyökét, miközben Leanne lefogja a karját, hogy ne tudjon pálcát rántani. Abbynek görcsöl az oldala, ahogy próbál kényelmesen elhelyezkedni a fiú lábain, zihálva kap csak levegőt, mégis úgy érzi, ez volt a legjobb dolog, ami régóta történt vele.)
Az Anti-Lockhart Klub továbbra is tartja titkos gyűléseit titkos helyén, titkos időben, és úgy tűnik, a feledés homályába vész, aminek a tagok valószínűleg nagyon örülnek, hiszen így nem fenyegeti őket a lebukás esélye.
Georgina elkezd gyakorolni kéthetente egyszer az egyik griffendéles hajtóval, Katie Bellel. A másik három kötelező támogató jelleggel csatlakozik hozzájuk minden második péntek délutánján, és hogy Georgina ne legyen zavarban, néha úgy tesznek, mintha épp mást csinálnának a lelátókon ücsörögve.
– Katie, Alicia és Angelina nagyon jók – mondja Georgina olyan heves meggyőződéssel, ami már szinte a fanatizmussal határos. – Ha sikerül bekerülnöm, tartalék játékos lennék, de az is tökéletes lenne.
Néha Lily Moon is csatlakozik hozzájuk.
– Ez olyan furcsa – mondja első alkalommal. – Griffendéles csapat újonc felkészítés, és én vagyok az egyetlen támogató griffendéles… Sőt, nem is fura, kínos. Nagyon.
A hangja nyafogó, és Masha sem segít azon, hogy Abby megpróbálja komolyan venni, mivel társa épp szamárfület mutat a lánynak. Az se biztos, hogy Abby kellő erőfeszítést tesz az ügy érdekében, mert Lily minden mondatának harmadik szavánál furcsa késztetést érez arra, hogy tarkón legyintse őt a Mérges gombák enciklopédiájával.
(Abby újabban motivációként ugyan magával cipeli ezt a kötetet, de szántszándékkal nem vesz róla tudomást, mivel egy olyan házi feladathoz kell, amihez még neki sem sikerült erőt gyűjtenie. Piton professzor meg se próbált úgy tenni, mint aki nem azt tűzte ki célul, hogy mindenkit megkínozzon egy olyan témával, amihez minimum három másik kötet is szükséges. Abby az utolsó példányra csapott le a könyvből, ami hatalmas mázli, tekintve, hogy valószínűleg a következő két házi feladathoz is szüksége lesz rá.)
Lily természetesen nem veszi ezt észre. Megigazítja a fején a masnit, ami hátrafogja fekete tincseit, és úgy trónol a lelátón, mint egy hercegnő. A griffendéles ház önérzetét sugározza, olyan intenzitással, akár egy tönkrement atomerőmű. (Mint Csernobil, és milyen rémisztő a tudat, hogy az alig hét évvel ezelőtt történt?! Abby nem akar ilyesmire gondolni.)
– Akkor ne gyere el – jelenti ki Leanne nyersen.
– Az még kínosabb lenne – közli Moon.
Abby az ajkába harap, és próbál nem hangosan vihogni azon, ahogy Masha elkezdi kibontani a masnit a lány hajában. És sikerrel is jár.
Nincs több merénylet, és Ernie kezdi elveszteni a maradék lendületét is. Ez egyszerre megnyugtató és ijesztő.
– Nem tetszik ez nekem – vallja be Anthony az egyik szerdájukon. – Olyan, mint a vihar előtti csend.
Abby el akarja mondani, hogy igaza van, mert mindig a film végén jön az igazán nagy finálé – azután rájön, ezt nem árulhatja el.
Kicsit mer reménykedni, hogy talán téved, de tudja, hogy nem. Ezeknek az eseményeknek a mozgatórugója kívül esik az életén és a hatáskörén. Abby ugyanúgy statiszta, mint bárki más, nem tehet semmit, ami nem nehéz, mert valójában nem is tud semmit. Semmi konkrétat. Néha kísértést érez, hogy kihajítsa a második év listáját, mert semmi hasznos támpontot nem nyújt, csak irritáló, be nem teljesülő pontokat. Azokkal meg mit lehet kezdeni?
(Anthony valószínűleg tudna valamit.)
– Igen – ért egyet végül, és nem mer többet mondani, mert nem emlékszik. Nem is fog.
Nem is számít.
Annak ellenére, hogy Megannek köszönhetően Abby végül a legtöbb választható óráról tájékozódott, nem érzi úgy, hogy képes lenne dönteni.
A prefektusok kiosztják számukra a listát, amit a húsvéti szünet végéig kell leadniuk Bimba professzor irodájában, minimum két jelöléssel és maximum annyival, aminél úgy érzik, képesek lesznek még teljesíteni.
– Az órák száma nem nagyon fog csökkeni, a jelenlegiekhez még pluszban jönnek majd a felvett tárgyak – közli Gabriel.
– Tudom, hogy ősszel nagyjából már tájékozódtatok a lehetőségeitekről – veszi át a szót Heidi –, de ha bármilyen kérdésetek lenne ezzel kapcsolatban, keressetek nyugodtan engem vagy Gabrielt. Ha esetleg már most konkrét szakmákon gondolkodtok, a hirdetőtáblán és az asztalon hamarosan megjelennek majd a prospektusok a követelményekkel.
– Ne ijesszen meg titeket, hogy szinte kizárólag ötödévesek fogják rávetni magukat – teszi hozzá még Gabriel. – Attól még, hogy van, aki akkor néz utána a lehetőségeinek, nem butaság korábban is tájékozódni. Sokat segít a választásban.
Abby nem szándékosan kerüli el tehát azt a környéket, egyszerűen csak… nem érzi úgy, hogy szükséges lenne.
Nem úgy a szülei.
Hivatali munka – írja az anyja jóindulatúan. – Van valami munka, ami hasonlít Elise-éhez? Ő biztos segítene neked ebben, még ha varázslatos is.
Színészetet mondanám – írja Caroline is –, de az veled olyan lenne, mint egy katasztrófa. Ráérsz még.
Blake az ő szavait ismétli. Abby egyetért.
A Mágiaügyi Minisztérium munkáihoz általában az alap tárgyak kellenek – írja hát válaszként az anyjának, anélkül, hogy ténylegesen utánanézne a tényeknek, mert őszintén szólva nem igazán érdekli, mi a valóság. Tizenkét éves. Nem akar ezen gondolkodni.
Van egy sokkal jobb algoritmusa a választásra, ami a következő:
Anthony könyörgő pillantást vet rá a közös gyűlésük alatt, így Abby azon kapja magát, hogy bejelöli a legendás lényeg gondozását. Ebshont professzor kifejezetten szimpatikus volt amúgy is, a thesztrálok kezelhetőek – nem tűnik túlságosan nagy áldozatnak.
A második tárgy kiválasztása már nagyobb kihívás.
Abby nem biztos abban, hogy szeretne-e egyáltalán harmadikat, mivel annyira nem érdekli egyik sem, hogy rááldozza a szabadideje egy részét kötelező második választásként. Úgy érzi, a legendás lényekkel ő viszonylag boldog lesz, főleg, hogy biztos benne, Anthony a többieket is rábeszéli erre – de végül kiderül, hogy Leanne nem veszi fel, és ezzel oda a potenciális Asztronómia 2.0, azaz mindenki egyszerre ugyanazon az órán egy időben tantárgy.
– Nem tudom felvenni – motyogja Leanne kissé szégyenkezve. – Azt mondják, az aritmetika-rúnaismeret kombináció a leghasznosabb, és nem hiszem, hogy képes lennék még egy harmadik tárggyal is foglalkozni.
Látszik rajta, hogy ezt nehezére esik beismerni, de Abby megérti. Leanne mindenhez mindig teljes erőbedobással áll, és ha ehhez kettő helyet három tantárgy jönne még pluszban…
– Minden rendben – mondja Georgina.
– Mi lenne, ha mindannyian az ősi rúnákat vennénk fel? – ajánlja Anthony. – Nem terveztem ugyan, mert szerintem baromi unalmas, de legalább lenne egy közös óránk.
– A rúnaismeretet nem áldozom be arra, hogy téged szórakoztassalak – húzza ki magát Leanne, és minden félszegség eltűnik a testtartásából. – Akkor már inkább az állatok, csak hogy leszállj rólam.
Végül abban maradnak, hogy mindenki kettőt jelöl be, és ha úgy alakul, felvesznek egy harmadikat.
Anthony még a mugliismeret mellett dönt, és a Jurassic Parkot lóbálja mellé, illusztrálva, hogy minden Abby hibája. Tekintve, hogy ő aranyvérű, számára még hasznos is lehet ez a tárgy, nem úgy, mint Abbynek, akinek az „ingyen kredit" kifejezés kering a fejében a régmúltból, akárhányszor csak eszébe jut a téma – ettől függetlenül szívesen visszalóbálná a Mérges gombák enciklopédiáját, mint élete jelenlegi megkeserítőjét. Georgina a jóslástan és a mugliismeret között vacillál hosszan – a jóslástan nem győzte meg, a mugliismeret annyira nem érdekli –, mivel a másik két opcióval nem akar foglalkozni.
– Ha fel lehetne venni újra a repülésórákat, az lenne a leghasznosabb – dohog, ahányszor csak a kezébe kerül a jelentkezési pergamen.
Abby átérzi a helyzetét. Ő az ősi rúnák, aritmetika és jóslástan között nem tud dönteni.
– Ti mit szeretnétek? – kérdezi meg végül a társait. Ha vele együtt nekik is szenvedniük kell, ő pedig döntésképtelen, akkor úgy fair, hogy ők is beleszólhassanak.
Így természetesen mind a hárman mást akarnak. Aiko a számmisztikát, Masha a jóslástant („Mert az vicces!"), Aidan pedig a rúnaismeretet.
– Válaszd te is a mugliismeretet – javasolja Anthony. – Neked az elég könnyen menne.
Abby habozik. Olyan ez így, mint egy átverés, legalábbis úgy érzi, de végül enged, és jobb ötlet híján bejelöli azt a tárgyat.
Georginát a szobatársai beszélik le a jóslástanról. Valószínűleg egyik lánynak se ez az eredeti célja, amikor megpróbálják meggyőzni, de olyan látványosan érik el a szándékukkal ellentétes hatást, hogy azt tanítani lehetne.
– Ki van zárva, hogy én velük legyek egy órán – dohogja.
– Az rendben van – reagál Leanne. – De akkor miért nem a mugliismeretet jelölöd be?
– Megkérdeztem McGalagony professzort – mondja. – Azt javasolta, ha a jövő érdekel, akkor a jóslástannál sokkal pontosabb és megbízhatóbb az aritmetika.
– Szóval a jövő érdekel? – kérdezi Anthony. – Mi lenne, ha mellé felvennétek a mugliismeretet, és majd Abby megírja nekünk a dolgozatokat?
– Nem érdekel a jövő – tiltakozik Georgina. – És nem.
– De legalább megbízhatóan nem érdekel akkor? Ezért?
– Mi a fenének érdekel ez téged?
– Mert a barátom vagy, és ezért megpróbállak manipulálni, hogy legyen már mind a négyünknek legalább egy közös órája – ismeri be Anthony szégyentelenül.
– Csak akkor, ha te is bevállalsz egy harmadik tárgyat – jelenti ki Leanne. – Hajlandó vagyok felvenni, ha ennyire akarod, ha te is választasz valamit mellé.
Anthony gondolkodás nélkül jelöli hát be a jóslástant, ezután vigyorogva néz Leanne-re.
– A jóslástan a mágia egy homályos, de nem lebecsülendő ága – teszi hozzá, amikor látja, hogy a lány beszólni készül. – Georgina is majdnem ezt választotta.
Georgina ezután hamarabb törik meg, mint a régi iskolai seprű egy frontális ütközés következtében a falon.
– Abbyt miért nem kötelezed, hogy vegyen fel harmadik tárgyat? – panaszkodik Anthony azért, és az említettre vigyorog.
Abby, aki még mindig Masháék döntésén töpreng, még csak arra sem méltóztat, hogy felpillantson. Van egy olyan érzése, hogy utolsó pillanatig ezen fog merengeni, és a végén beadja két tárggyal a papírt, amik közül az egyik számára teljesen haszontalan tudást fog nyújtani a jövőben.
– Mert Abby fog mind a hármunknak segíteni mugliismeretben – közli Leanne az Abby számára is újnak számító információt, mert egy dolog, ha Anthony viccből bedobja, és egy másik, ha a másik kettő megerősíti, mint valóságot.
Hirtelen a két plusz óra nem számít annyira vészesen kevésnek.
Abby önismerete helyesnek bizonyul: végül a legendás lények gondozását és a mugliismeretet jelöli be végleges választásként, és csak azután jut eszébe, hogy nem nézte át a listáit, hátha következtethet belőlük Potter választásaira, miután leadta a pergament Bimba professzornál.
Masha napokig duzzog, amiért nem az ő ötlete mellett döntött. Aiko sztoikus nyugalommal kezeli, és a bűbájtankönyvekbe menekül, amiből Abby tudja, hogy igenis bántja a dolog, még ha nem is mondja ki. Aidan technikailag a legfiatalabb közülük, mégis ő kezeli a leginkább éretten a dolgot:
– Majd utánanézhetsz nekem a könyvtárban – mondja. – Vagy megkérdezed majd Leanne-t?
Abby megígéri, hogy igen, mindent meg fog kérdezni, amire csak Aidan kíváncsi, és ezzel a válasszal a fiú tökéletesen elégedett.
Mivel a griffendéles csapat kapitánya bekeményített a következő meccsre való tekintettel, így Georginának átmenetileg nélkülöznie kell Katie Bell segítségét, aki felajánlotta ugyan, hogy nyugodtan jöjjön el a hivatalos edzésekre megnézni, hogyan működik a csapat, azt is hozzátette, Oliver Wood esetleg nekiesik a barátainak – a hugrabugosoknak legalábbis mindenképp – kémkedés vádjával.
Lily nagyon elégedett azzal, hogy egyszer-kétszer egyedül kísérheti el Georginát, biztosítva a száz százalékos griffendéles támogatottságot, minden interferenciától mentesen, de Georgina nem igazán csípi őt ennyire hosszú távon, ennyire tömény dózisban, így hamar annyiban marad a dolog.
– Különben is, nézelődni nem sok értelme van – morogja.
A szombati közös tanulásukon immár nekiállnak közösen végigpróbálni Az alapátkok és varázslataik kompendiumát, ami messze a leghasznosabb sötét varázslatok kivédése anyag, amivel eddigi roxfortos pályafutásuk során találkoztak. Anthony bevallja, hogy egyedül valószínűleg eszébe se jutna nekikezdeni valami ilyesminek – felesleges időpocsékolásnak tűnik.
Párbajozni nem mernek elkezdeni, mert túl sok macerával járna: átrendezni a termet, a végén visszarendezni a termet, és mellé ott van a balesetveszély. Mind ott voltak a decemberi párbajszakkörön. Hiába pocsék tanár Lockhart, Piton elég ütős műsort mutatott be ahhoz, hogy kétszer is átgondolják, mielőtt nekikezdenek. Balesetek ugye bármikor előfordulhatnak…
És a házirend tiltja a párbajozást, akár barátságos gyakorlás, akár nem. Bejelentett szakkör kéne hozzá, márpedig az aláásná önálló kis klubjuk lényegét.
Szóval, továbbra is a falat bűvölik, és többet tanulnak, mint a két év alatt összesen – pedig Mógus még oktatott is pár varázslatot.
A merényletek továbbra se folytatódnak. Úgy tűnik, Justin és Félig Fej Nélküli Nick voltak az utolsó áldozatok. Abby továbbra se hisz ilyen butaságban, és mint kiderül, nem képtelenség feszültnek maradni, miközben a környezetében a legtöbb ember ellazult és elengedte az előző évi kellemetlen közjátékokat.
Abby ugyanis feszült. Egyre kevésbé alszik jól, és bár képes egyelőre az iskolára fogni, ez hosszú távon egyértelműen nem mehet így tovább.
Ernie végül április végén áll elé. Nem hajlandó a szemébe nézni, csak egy pontot bámul, valahol a jobb füle felett.
– Úgy érzem, muszáj bocsánatot kérnem azért, amit decemberben mondtam – jelenti ki fontoskodva, ami szinte irritáló is lehetne, ha nem nézne ki egy olyan esetlen, kínos kutyakölyöknek, aki kiesett a dobozból, és most eltévedt a visszamászás közben.
– Rá se ránts – mondja Abby. Ernie véleménye akkor nem számított igazán (szeretné azt gondolni, hogy tényleg nem számított), amikor először közölte a lánnyal, hogy szerinte a Hugrabug ház szégyene.
(Abby bőre ennek ellenére mélyen viszket, akárhányszor csak eszébe jut az eset, a gyomra kicsire zsugorodik, és győzedelmesen vicsorogni akar, hogy ő megmondta. Természetesen megmondta. Neki van igaza – nem tudja miért, hogyan, de neki van igaza…)
(Abby elhessegeti ezeket a gondolatokat.)
Ernie mintha megkönnyebbülne, amiért Abby nem azt kéri kicsinyes bosszúként, hogy a bocsánatáért valami kínos dolgot csináljon cserébe – legalábbis Abby maga így érzi, hogy a fiú valami ilyesmit várt, amit nem ért, mert Abby alapjáraton egy nyugodt és visszahúzódó lény volt eddig is, és sosem táncolt kárörvendően mások csontjain.
Legalábbis szeretné ezt hinni magáról.
Április végén egyszerűen túl jó idő van ahhoz, hogy továbbra is bent ücsörögjenek. Persze az angliai időjárásban a „jó" nagyjából ugyanazt jelenti, mintha Szibériában lennének, a különbség csupán annyi, hogy mintha kevésbé szélsőségesen változna.
De ez nem jelenti azt, hogy meleg van – csak hogy nem esik az eső megállás nélkül. Ezzel azonban semmi gond nincs, elvégre emiatt találták fel a melegítő bűbájt, amivel kombinálva a talár tökéletes lefedettséget és komfortérzetet eredményez. Emellé továbbá az is jár, hogy nem igazán gyakorolnak semmit, csak Georgina és Anthony játszik robbantós snapszlit, miközben Leanne Anthony válla felett pofátlanul tudósít előbbinek a fiú lapjairól. Anthony így is nyer, ami nagyon irritáló. Abby a pártatlan bíró.
Aiko a füvet bűvöli – próbálja nem lefagyasztani –, Masha hippinek öltözve legurul a dombról a tó széléig, majd mivel nem tud időben megállni, egyenesen a sekély vízben landol, akkora csobbanással, mintha egy nagyobb követ dobtak volna be oda. Szerencsére túl messze történik tőlük, hogy bármelyikőjüknek feltűnjön, de attól még a hatás nagyon furcsa. A hullámok ugyan elindulnak, de a következő mozdulatára már nem reagál a víz, így Masha ott csücsül benne, anélkül, hogy bármilyen észrevehető jelenséget okozna.
Aidan Abby hátának támaszkodik, a feje a lány vállán, ahogy felhőket bámulja. Néha rámutat egy-egy alakra – egy vár, egy sárkány, egy különösen deformált mandragóra –, de máskülönben csendben és mozdulatlanul támasztják egymást.
Aidan a legnyugodtabb. Abby ilyenkor értékeli ezt a leginkább, amikor nem tudnak beszélni, de nem is szükséges, mert Aidan néma társként lebeg mellette, és elég a jelenléte ahhoz, hogy megnyugtassa.
(Nem mintha a barátai között szüksége lenne erre – pont ellenkezőleg, de minden más szituáció szabad préda úgymond a szorongás számára.)
Aidan nem olyan, mint egy testvér. Aidan leginkább…
– Nincs egy kicsit hűvös még a földön ücsörgésnek? – kérdezi mögöttük egy hang. Georgina úgy fordul meg, hogy hallhatóan reccsen a nyaka.
Mögöttük Ebshont professzor magasodik, és jóindulatúan mosolyog rájuk. Hátán egy ismerős zsákot cipel.
– Megoldottuk – közli vele Anthony. – Varázslattal – teszi hozzá színpadian suttogva.
Leanne halálra váltan távolodik tőle, mintha attól félne, a következő pillanatban lecsap a fiúra a tanári hatalom szelleme, de Ebshont professzor csak nevet.
– Túl sokszor láttam már didergő diákokat – válaszolja. – Sose lehet tudni. – Végigméri őket, és végre derengeni kezd az arcuk. – Ti mindannyian voltatok ősszel a thesztrálokat megnézni, igaz? Nem csak te – bök Abbyre.
A lány egy pillanatra nem érti, miért csak őt jegyezte meg – azután emlékszik arra, hogy ő abba a „kiváltságos" kis csapatba tartozik, akik látják ezeket a lényeket. Technikailag ő és Nott volt az, akikről elég nyilvánvaló volt, így nem csoda, hogy a professzor megjegyezte.
Tekintve, hogy jövőre felveszi ezt a tárgyat, nem biztos abban, hogy ez jó dolog.
– Igen – bólint Anthony vidáman. – Hogy vannak?
Ebshont arca, ha ez egyáltalán lehetséges, még jobban felderül.
– Két hete született két csikó – válaszolja. – Akarjátok látni őket?
– Hát, ez nem nagyon lehetséges… – mondja a fiú –… de igen, mindenképp.
Ebshont nem veszi magára.
– Tartsatok velem akkor, ha van kedvetek! – int a Tiltott Rengeteg felé. – Épp hozzájuk indultam, leellenőrizni őket.
Anthony lelkes, és még Aidan is felkapja a fejét, csak hogy hatalmas kiskutya szemekkel meredjen Abbyre, hogy a lánynak eszébe se jusson nemet mondani. Abbynek nem jut eszébe, főleg mert akkor nem csak Aidannel kéne elszámolnia.
Georgina csak fintorog, de azért lecsapja a kártyáit.
– Ezt a menetet én nyertem – jelenti ki.
– Be se fejeztük!
– Nem számít, nyertem.
Anthony kinyújtja rá a nyelvét, mintha ezzel kompenzálhatná az egy-tizenkettes állást a saját javára.
Leanne kevésbé lelkes, mint Georgina, de azért kíváncsi, és velük tart. Útközben a professzor kérdezgeti őket a választott tárgyakról – kiderül, hogy csak a tanév végén összesítik, hányan jelentkeztek a különböző házakból a különböző választhatóakra, és hányan akarnak leadni vagy épp felvenni valami mást utólag, mert mint kiderül, ezt is lehet.
– Akkor miért akarták, hogy mindenképp egy hét alatt döntsünk erről? – hőbörög Georgina, akinek legalább akkora stresszt okozott a választás, mint Abbynek.
– Nem tudom, mindig is butaságnak tűnt – válaszol Ebshont. – Talán a határidőre akarnak szoktatni vele, de nem sokat ér, ha utólag egy diák a megfelelő kifogással módosíthatja a választását. Emlékszem, amikor én jártam ide, az alkímia szintén a harmadévesek választható tárgyai között volt, bár csak a bájitaltanár hozzájárulásával lehetett felvenni. De akkor még a xilomanciát is lehetett választani… az volt csak az igazán nagy butaság, hogy miért nem a jóslástanban szerepelt…
Abbynek fogalma sincs, mi az a xilomancia, de úgy dönt, nem éri meg azt az erőbefektetést, hogy meg is kérdezze.
– Ó, az alkímia nagyon menő lett volna – vigyorog Anthony, azután majdnem hasra esik egy alattomosabb gyökérben. Tekintve, hogy egyre mélyebben járnak a Tiltott Rengeteg fái között, és szinte csak ilyen buktatókból áll az ösvény, ez nem egy túl meglepő fordulat.
– Ha elég tehetséges diák van egy évfolyamon, még mindig el szokták indítani hatodik évben. Azt hiszem, nyolcvanhatban volt egy baleset, ami miatt úgy döntöttek, jobb, ha a fiatal diákok nem veszik fel. Ez volt a kevés bölcs döntések egyike a tantervet illetően…
Mire odaérnek a thesztrálokhoz, addigra Leanne kifaggatja a professzort az elmúlt évtizedek változásairól. Úgy tűnik, hirtelen a legkevésbé se bánja, hogy eljött állatokat nézni, amiket nem láthat, mivel cserébe a ténylegesen létező mágiaelmélet tárgy létezéséről értesülhet, valamint arról a felháborító tényről, hogy az ő generációjuk számára már nem létezik olyasmi, ami varázsigék létrehozásával vagy fejlődésének történelmével foglalkozik.
– Pálcanélküli varázslat? – sipákol élesen, amikor Ebshont professzor megemlíti. – Azt hittem, az… olyat csak az olyan legerősebb varázslók és boszorkányok tudnak, mint amilyen Dumbledore professzor!
– Eh, az már az én időmben is így volt – legyint a férfi. – Azt mondják, az első világháborúig még oktatták, bár csak a legjobb és legtehetségesebb diákok számára, így ne vedd olyan biztosra, hogy tényleg csak a legerősebbek képesek rá, inkább csak nekik volt lehetőségük megtanulni, amíg még lehetséges volt.
– Ha ezek ilyen érdekesek és hasznosak – száll be a beszélgetésbe Georgina –, akkor mi miért nem tanulhatunk ilyesmit?
– Megérkeztünk – áll meg Ebshont professzor a tisztás szélén. – Ami pedig a kérdésedet illeti – néz kissé komolyabban a lányra –, vannak dolgok, amik rossz kezekben veszélyesek. A pálcanélküli varázslatokat nem tudja olyan eredménnyel figyelemmel kísérni a Mágiaügyi Minisztérium, így a titoktartási törvényre nagyobb veszélyt jelent. A többi… nos, a többi tantervcsökkentés. Például majdnem minden XXXX-besorolású lényt eltávolítottak a tárgyamból, csak sikeres RBF-et letevő hallgatók tanulnak már róluk. Az egyszarvú az egyetlen, ami maradhatott, főleg azért, mert általában nem agresszív.
A thesztrálok közül kettő már kíváncsian közelít feléjük. Masha már lép is előre, Aikóval együtt (Aiko természetesen nem önszántából, hanem Masha fogságában), Aidan pedig mindkettejüket megelőzi, ahogy Tenebruszhoz siet – Abby legalábbis feltételezi, hogy az Tenebrusz, mert ugyan az összes thesztrál teljesen ugyanolyan, ennek mintha ismerős lenne a szárnya formája és a sörénye színe, ráadásul szintén felismeri Aidant, tehát a következtetés: ez Tenebrusz.
Pio lesből támad Georginára, és az örökké tökéletes kontyát cincálja máris. Georgina felsikkant, és a légkör máris felenged.
Ebshont közelebb lép, hogy megvizsgálja a két csikót, miközben a többiek az általa hozott húsból falatoznak – mindkettő egészséges, erős, és összességében ugyanannyira láthatatlanok, mint felnőtt társaik. Félénkebbek, mint Pio, nem jönnek a közelükbe, és amikor Anthony unszolására Abby megpróbálkozik vele, hogy egy lépést tesz az irányukba, mindkettő nyihogva menekül a ménes közepébe.
Ebshont professzor csak nevet. Abby nem érzi magát megsértve, mivel Masha ugyanezt az eredményt kapta két perccel ezelőtt.
– A szárnyaik ebben a korban még gyengék és fejletlenek, ezért az idősebbek védelmére szorulnak – magyarázza a professzor. – A második hónap végére erősödnek meg annyira, hogy rövidebb ideig képesek legyenek a többiekkel repülni, ezért ilyenkor általában az egész ménes egy helyen marad egy darabig. Az ázsiai thesztráloknak szokása ilyenkor fészket is építeni, mint a madaraknak.
Pio végleg lecövekel Georgina mellett. Úgy tűnik, a szőkék jönnek be neki.
Vagy más szemszögből kell megközelíteni a problémát, és csak szereti idegesíteni azokat az embereket, akik nem látják, mivel Abby haját még nem rágcsálta meg soha.
A végén szárított hússal etethetik meg a lovakat, amiket a professzor valamelyik zsebéből húz elő, és vigyázniuk kell, nehogy a lovak odakapva leharapják az ujjukat.
(Abby kíváncsi, vajon Masha esetében sikerülne leharapni bármit is? Elvégre Masha csak félig valóságos, és bár képes a thesztrálokkal fizikai kapcsolatba kerülni, ez nem jelenti azt, hogy azok okozhatnak számára fizikai sérülést.)
(De szintén, nem jelenti azt, hogy attól még, hogy Masha ujja megmarad, Abbyé se fog eltűnni.)
(Abby pont emiatt örül annak, hogy Masha nem próbálkozhat az etetéssel. Emlékszik a mandragórás incidense, még mindig túlságosan jól emlékszik, mintha az idegeibe égette volna magát az a sikoly. Nincs garancia, hogy más mágikus lény – akár állat, akár növény –, nem fog valami hasonló hatást produkálni.)
Az biztos, hogy Leanne kicsit jobban bánja, hogy nem vette fel a tárgyat, de nem annyira, hogy bűntudata legyen miatta.
– Sose sajnáld – mondja Ebshont professzor. – A rúnaismeret-aritmetika egy erős kombináció. Jó dolog, hogy komolyan veszed.
Leanne egy percnél tovább tényleg nem sajnálja.
A csikók a búcsúzónál már kicsit közelebb mernek jönni, de még mindig csak kikapják a kezükből a szárított húst, azután visszaügetnek a legközelebbi nagy mögé, hogy ott rágcsálják el, biztos védelemben. Láthatóan teljesen mindegy számukra, melyik felnőtt biztosítja ezt a védelmet – valószínűleg mindenki közösen részt vesz a nevelésükben, bár Abby nem emlékszik arra, hogy erről szó esett-e ősszel.
Mindenesetre az biztos, hogy a legendás lények gondozása lesz a leghasznosabb új tantárgya. És a legérdekesebb is.
A tanév vége egyre közelebb van, és ahogy belépnek a májusba, Abby azon veszi észre magát, hogy ahelyett, hogy a többiekkel készülne egyre jobban a vizsgákra, a potenciális végkifejlet után kutat a könyvtárban.
– Vége van – nyugtatja Anthony ismét, amikor ketten vannak.
– Igaza van – ért egyet Masha. – Lehet, a jelenlétünk pont elég volt ahhoz, hogy ennyire megváltoztassuk a cselekményt.
A hangja bizonytalan. Abby se igazán hiszi el, de végül elengedi, és csak félig feszült. Különben is, még elég sok másik mugli születésű van rajta kívül. És az elején senki sem hal meg, ugye?
(Ez persze hazugság. Mógus óta tudja, hogy hazugság.)
Idén már fel van írva az összes születésnap, a tavalyi elkerülése végett, ami annyiban kimerül, ahogy a Leanne és Georgina eseménye. Három hangos születésnapi kívánsággal és pár levéllel a családjától.
Abby titokban örül, hogy nem kezdtek el ajándékokat venni egymásnak ilyen alkalmakra.
A Hugrabug-Griffendél kviddicsmeccs közeledtével sajnos kezd a klubhelyiségben eluralkodni a fanatizmussal határos szurkolás. Mint minden házvezető, ilyenkor Bimba professzor is engedményeket ad a saját csapata tagjainak, bár tény, hogy jóval szolidabban, mint a többiek. Heidi Macavoy a meccs előtti estén minden prefektusi büszkeségét félredobva visítva vágja végig magát a kandallóhoz legközelebbi kanapén, hogy megpróbálja utána belefojtani magát a párnába. Billy Stebbins és Gabriel próbálják vigasztalni.
– Ez az utolsó előtti meccse – közli Maxine O'Flaherty. Ők ketten mindig együtt lógnak, edzéseken kívül is. – Jövőre a RAVASZ-ok miatt ki akar lépni a csapatból. Persze még nem tudja, hogy Winifred százhúsz százalékosan Cedricet akarja utódjának, és már beszéltek erről Bimba professzorral, márpedig ha Cedric lesz a következő kapitány, akkor Heidi öt perc alatt beadja a derekát, hogy marad a csapatnál, mert nem tud nemet mondani a könyörgésre meg a bociszemekre.
A hangja elárulja az enyhe megvetéssel kevert szórakozást, amit barátnője gyengesége felett érez.
–Szóval feleslegesen stresszeli magát – vonja le a következtetést Masha. – Remek. Muszáj kimennünk korábban, ehhez jó helyet akarok.
Abbyt továbbra se izgatja a kviddics, és a kollektív szurkolói láz se ragad át rá annyira, hogy mindenképp előre rohanjon fantasztikus helyet foglalni. Elkezdi összepakolni a könyveit, azután kezébe akad a Mérges gombák enciklopédiája.
Van egy olyan érzése, hogy akkor se rémült meg ennyire, amikor először élte át álmában a halálát.
(Enyhe túlzással, de Madam Cvikkerrel nem szokás packázni.)
(Meg ugye a sokk. A feldolgozás ideje. De akkor is.)
– Hányadika van? – kérdezi, és nem tehet róla, hogy megbicsaklik a hangja.
Fejben számol. Kikölcsönözte március huszonhatodikán. Két hét maximális idő. Amikor visszavitte, a várólista már megszűnt, mivel a legtöbben addigra letudták azt a részt, ami érdekelte őket, így Abby nyugodtan meg tudta hosszabbítani. Még két hét. Az… április kilencedike. Egy héttel később vitte vissza, majd egy hétre rá újra kivette. Április tizenhat. Április huszonhárom. Onnantól számítva még két hét, ami egyszerű, mert április csak harminc napos, tehát május hetedike, tehát…
– Május hét – válaszolja Leanne. Ő is észreveszi a Mérges gombákat. – Mióta van nálad az a könyv?
– Mondd, hogy nyitva van a könyvtár. – Abby hiperventilál. Vissza kell vinnie a könyvet. Ha nem viszi vissza, Madam Cvikker még a végén kitiltja. A könyvtár – egy csendes, nyugodt hely, ahonnan információt szerzett egész életében, ahol nincs az a fájdalmas hangulat, mint a Roxfort többi csendes, nyugodt részén – el lesz zárva előle, csak közvetve férhet hozzá, csak…
– Nyugodj le – legyinti tarkón Masha. Olyan szigorúan néz Abbyre, ami tőle merőben szokatlannak számít. – Ez csak egy könyv. Előfordulnak tévedések.
Abby mély levegőt vesz.
– Aha – mondja. Úgy érzi, az a mély levegő a torkán akadt. Tudja, hogy túlreagálja. Mashának igaza van, ez csak egy könyv, minden rendben lesz… De nem tehet róla. Nem kap levegőt.
A közelükben Heidi újra felvisít, és hirtelen a klubhelyiség barátságos alapzaja elviselhetetlenné válik. Túl sokan vannak, túlságosan mélyen a föld alatt, és Abby nem kap levegőt. A tarkójára kiülő izzadságtól a tincsei rátapadnak a nyakára, és biztos benne, hogy hamarosan olyan sötétek lesznek, mintha barna lenne a haja, mint Caroline-nak és Blake-nek. A talárja már a hátára tapad.
Felpattan, kis híján átesik a kanapén, miközben a bejárat (KIJÁRAT!, sikít az elméje) felé veszi az irányt. Végigbotladozik a bevezető folyosón, majd átesik a kijáraton, de addigra már annyira homályosan lát, hogy csak pár lépést képes megtenni, mielőtt a fal mellett összecsuklana.
És kezdődik a jól ismert játék. Masha ritmikus beszéde. Aiko keze. Nem állunk le egy gondolatnál, a könyv nem számít. Aidan is beilleszkedik a mintába, ott térdel előtte, és vár, amíg Abby elég koncentrált nem lesz ahhoz, hogy már ne érezze úgy, hogy a torkát vattával tömték ki.
Rég volt ilyen durva. Ez csak egy könyv, egy nyomorult, átkozott könyv, nem számít, nem lenne szabad ennyitől kikészülnie… A könnyek akaratlanul szöknek a szemébe – nem a fájdalomtól. Nem a megkönnyebbüléstől.
Abbynek eltart egy ideig, amíg sikerül beazonosítania az érzést. Nem tetszik neki.
Rájön, hogy szégyelli magát. Amiért ennyire rohadtul gyenge, szétesett, egy roncs, egy…
Egy túlságosan is szilárd kéz nehezedik a vállára. Ez nem tartozik egyik társához se.
– Hé – szólítja meg a tulajdonos. Abby homályosan látja, hogy valaki letérdel elé. A rosszabbon már túlvan, csak a sírás ne lenne, mert annyira kínos. –Abby, jól érzed magad? – A neve előtt picit megtorpan, mintha nem lenne benne teljesen biztos.
– Persze, hogy nem érzi jól magát – csattan mögötte egy újabb hang. Mintha víz alól jönne, de nem túl mélyről. Tamsin. – Fel tudsz állni?
Nem kérdezi meg, mi történt, amiért Abby hálás. Rég volt ilyen rossz. Még senki sem látta ilyen állapotban, csak Anthony kapta el majdnem, és a szégyen keserűen ül a nyelvén.
(Egy rohadt könyv miatt… Egyes tanulmányok szerint az általános ok az, ha nagyon figyel valaki magára. Abby nem. Abby a körülményektől esik pánikba kevésbé rendszeresen, mint régen, de attól még megteszi, mintha gúnyt űzne mindenkiből, akinek tényleg problémát jelent az ilyesmi.)
Bólint, de a lába túlságosan remeg.
– Minden rendben lesz – hallja magát. – Pár perc, és összeszedem magam. Azután visszamegyek. Csak kell egy kis idő.
Egyedül.
Tamsin nem veszi az adást. Felkarolja Abbyt.
A lány lába kevésbé remeg, mint gondolta, mintha a gondolatmenetét erősítené. Túl dezorientált ahhoz, hogy csak a fejét rázza, így hagyja magát, és csak akkor veszi észre, hogy nem visszamentek a klubhelyiségbe, amikor a gyümölcsös festmény előtt állnak. Tömérdek kép van a folyosón, de a legtöbb desszerteket vagy sülteket ábrázol, és egy különösen nevezetes szakadt bakancsot, „szájában" egész sültalmával egy csodásan feldíszített arany tálcán. Ez az egyetlen csak és kizárólag gyümölcsökre összpontosító mű.
Abby már kidörzsölte a szeméből a könnyet annyira, hogy lássa, ahogy a fiú, aki először megszólította – Cedric Diggory, jön rá –, megcsiklandozza a körtét, ami kilincsé változik, Abby pedig rövid időn belül a konyhában találja magát.
Legalábbis a tűzhelyből ítélve a helyiség nem lehet más, mint a konyha. A nagyterem pontos másaként állnak ott az asztalok, a székek nélkül a jobb hozzáférhetőség érdekében, és néhány lény a túlsó végén takarít, néhány sepreget, de amúgy a hely nagy része kihalt. Abby emlékszik annyira az egyik ajánlott könyvből az első évből, hogy felismerje a házimanókat, akik közül az egyik egyenesen feléjük siet.
– Kisasszonyok, uram, segíthetek valamiben? – sipákolja.
– Úristen – mondja Masha, és leguggol elé. A házimanó pislog, de nem reagál, mintha a mozgást érzékelte volna halványan, de Mashát nem, és továbbra is a diákokra mered. – Miért nem voltunk még itt?
– Én már voltam – von vállat Aidan.
– Mi? És miért nem mondtad?!
– Pont ezért.
A vita beolvad a háttérbe, ahogy Tamsin kér három forró csokit, és leülteti Abbyt a földre, ott helyben. A padlón ücsörögni ugyanolyan, mintha a folyosón ücsörögne, és ezt szóvá is akarja tenni, de mire a földhöz ér a feneke, már három kényelmes párna sorakozik körbe. Virágmintásak, fekete alapon sárga virágok, és nagyon Hugrabug az egész.
– Szóljak Bimba professzornak? – kérdezi Diggory.
– Ne! – vágja rá Abby rémülten.
Tamsin szigorúan mered rá, miután ő is helyet foglalt, és paskolja a szomszéd párnát Cedricnek.
– Tényleg ne – ismétli halkabban. – Megoldom. Meg tudom oldani. Eddig is megoldottam. Szóval nincs semmi gond.
– Szóval többször is előfordult már – következtet Tamsin.
Abby csak a vállát vonogatja. Nem akar semmit mondani, és szerencsére pont akkor érkezik vissza a házimanó a forró csokoládékkal, amikor még nem nyúlik túl kínosra a hallgatás. Abby nem akar beszélni róla, pláne nem olyanoknak, akiket alig ismer.
– Nem kell elmondanod – mondja Cedric is. Diggory. Akárki is. Mivel Benjamin az Benjamin, Tamsin pedig Tamsin, Abby furának érzi, hogy őt diggoryzza csak azért, mert nem utazott velük decemberben a vonaton, meg nem beszélgettek korábban zenéről. – Nem tartozik ránk.
Tamsin csak morog, de végül sóhajtva beleegyezik.
– De elmondhatod, mi váltotta ki – folytatja a fiú –, hátha tudunk segíteni megoldani a problémát.
Abby döbbenten kapja fel a fejét. Biztos benne, hogy a végén értek ide, ez a folyamat nem felismerhető, és…
De Cedric csak bíztatóan mosolyog rá. Tamsin a falat bámulja, de a szeme sarkából Abbyre pislog, aki úgy dönt, inkább kortyol egyet az italából, hogy átmenetileg elkerülje a választ, és így sikeresen leégeti a nyelvét. Ez több együttérzés, mint amit az ál-pánikrohama megérdemel. De a másik kettő türelmesen várja a választ, és így Abby végül képtelen csendben maradni.
– Csak… elfelejtettem időben visszavinni egy könyvet – vallja be. Nem kevésbé kínos, mint tíz perccel korábban.
Aiko büszke tekintetét látva eszébe jut az is, hogy pár évvel korábban erre senki sem tudta volna rávenni. Most meg…
Abby nem gondolja úgy, hogy ez egy pozitív fejlődési irány. Nem negatív, talán, de nem is pozitív. De attól még, hogy pusztán más, nem érzi jobban magát.
Tamsin fintorog.
– Basszus – csúszik ki a száján. Halott vagy, üzeni a tekintete.
Abby igyekszik kicsire összehúzni magát. Megégetett nyelvével már nem érzi a csoki ízét, csak a textúra egy eltorzított változatát.
– Hoppá – mondja Cedric is. – Ööö…
– Figyelj. – Tamsin gyorsabban szedi össze magát, mint Cedric. – Holnap felkelsz. Megreggelizel a többiekkel. Azután a kviddicsmeccs előtt elviszed a könyvtárba a kötetet. Kevesen lesznek a meccs miatt, és megbeszéled Madam Cvikkerrel. Nem sérült, ugye? Jó, akkor hajlandó lesz talán meghallgatni, mivel rögtön másnap – másnap, ugye? – visszavitted. Nagyon fontos, hogy ne mentegetőzz. Benjamin egyszer ugyanígy járt, és egy hónapra eltiltotta a kölcsönzéstől, de csak azért, mert a végén térden állva könyörgött a bocsánatért, szóval…
– Csak egy hónapra? – csúszik ki Abby száján. A döbbenet erősebb, mint az utóhatások, és kíváncsian és reménykedve hajol előrébb. – Egyetlen hónap? És ugyanúgy mehetett a könyvtárba?
Mert csak két szó: Madam Cvikker. Abby minimum egy keresztre feszítést várt.
Cedric elvigyorodik. Tamsin nevet.
– Miért, mit hittél? Hogy soha többet nem teheted be oda a lábad? Annyira még Madam Cvikker se szigorú…
Abby tudja. Ahogy azt is, hogy nem logikus, amit művelt az előbb, nincs rá se magyarázata, se mentsége. Mert csak egy könyv. De az íztelen forró csokit kortyolgatva valahogy megkönnyebbül, mint ritkán, amikor épp a pánikrohama után van.
Amikor kilépnek a konyhából, Cedric még félrevonja egy fél pillanatra.
– Figyelj, tudom, hogy ezt nem szokták se elhinni, se megfogadni, de… ez nem olyasmi, amit szégyellned kell – jelenti ki.
Abby körmei a tenyerébe mélyednek. Túlságosan sok ismerős tapasztalat hallatszik azokban a szavakban, de nem tudja, hogyan kérdezze meg. Mint kiderül, nem is kell.
– Nem én, hanem a nővérem – mondja. – Kvibli, és az elején nehezen viselte. Úgy gondolta, valami baj van vele, és sajnos a szüleink nem igazán segítettek meggyőzni őt az ellenkezőjéről.
Én tudok egy titkot rólad, cserébe itt az enyém. Abby pont elég ideje élt ebben a társadalomban ahhoz, hogy tudja, mi számít a középosztálybeli varázslók Caroline-jának.
– Köszönöm – motyogja. Valóban nem hiszi el, mert ez egy gyengeség.
Más. Ez a helyzet más. Nem tudja, hogy jó vagy rossz. Nem biztos, hogy meg akarja tudni.
Csak élvezi kicsit, hogy más.
Másnap Abby úgy tesz, ahogy Tamsin és Cedric javasolta, a saját rutinjával kiegészítve.
Ő Abby. Még mindig. Boszorkány, aki a Roxfortba jár. Tizenhárom éves.
Felkel, felöltözik, a táskájába gyömöszöli az egyik hugrabugos sálját, ahogy Leanne-nel megbeszélték, a Mérges gombák enciklopédiáját mellé teszi, óvatosan, azután a másodévesek reggelizni induló csapatához csapódnak. Susan, Hannah és Ernie valami nagyon titkosat tárgyalnak. Megan a süvegére próbál erősíteni egy sárga-fekete szalagot, Roger pedig tényleg felvett egy fekete-sárga kockás talárt, ami ijesztően csúnyán áll rajta.
A józanabb tagok Zacharias és Wayne, utóbbi egy igen meglepő fejlemény.
Abby folytatja a cselekvést. Kirak egy pirítóst a táljára, majd Tamsin ráuszítja az asztal túlvégéről Benjamint, így hamarosan rántotta is kerül mellé.
– Azt üzeni, errefelé jönnek, és látni fogja, megetted-e – mondja még búcsúzóként a fiú, és valóban, amikor a kviddicscsapat feláll az asztaltól, az ő csoportjukhoz érve Tamsin és meglepő módon Cedric kiválik a csapatból egy kis időre.
– Sok szerencsét – mondja a fiú, miközben Tamsin Abby tányérját ellenőrzi, megfelelő mennyiségű reggelit fogyasztott-e.
– Neked is – próbál mosolyogni Abby, de leginkább fintor lesz belőle.
– Diggory! Applebee! Nem érünk rá egész nap! – kiált Winifred Jenkins, és türelmetlenül toppant nyomatékosításként a lábával, miközben mellette Heidi zöld arccal siet ki a nagyteremből. – Mindjárt kezdünk!
A mindjárt egy röpke óra. A két játékos sietve búcsúzik, majd rohan a kapitányuk után.
Susan azonnal lecsap Abbyre.
– Ez mi volt? Mióta beszélsz Cedrickel? – sziszegi. – Merlinre, miért nem vettem észre ezt soha?
Hannah álmodozó képpel bámul a fiú után. Abby sejti, hogy ez valami nagy dolog lehet, így úgy reagál, ahogy nem kéne ilyenkor:
– Aha. Miért?
Kap egy hosszú előadást arról, hogy Cedric Diggory milyen csodálatos, amit Abby készségesen elismer, mert igen, a fiú valóban csodálatosan kedves volt tegnap. Furcsán empatikus is. Eszében sincs megcáfolni Susant. De valószínűleg ők ketten másfajta csodálatosságra gondolnak, jut eszébe, ahogy a lány kipirult arcát és csillogó szemeit figyeli.
Amikor Abby elszabadul, rájön, hogy már biztosan nem ér vissza a meccs elejére.
– Menjetek csak – súgja a társainak. – Majd utánatok megyek.
Aiko bűntudatosan rázza a fejét, de a kviddics iránti rajongása végül győzedelmeskedik. Masha vigyorogva megpaskolja Abby fejét, majd sárga-fekete szerelésbe váltva Aiko után szalad, aki az alkalomhoz illő szintén hasonló színekkel operáló kimonót választott kivételesen.
Abby ideges, így Aidan kezének markolászásán kívül nem is figyel másra – nem csoda hát, hogy a könyvtár előtt néhány kanyarral szó szerint belerohan Grangerbe és egy hollóhátas prefektusba.
– Mi – kezdi önkéntelenül, de előbbi máris megragadja a karját.
– Williams, a Titkok Kamrájának szörnyetege egy baziliszkusz – hadarja. – Azért nem változott senki kővé, mert senki sem nézett közvetlenül a szemébe. Figyelmeztetnünk kell mindenkit.
Mellette az idősebb lány végre felegyenesedik, és újra felemeli a táskáját.
– Megvan – közli sápadtan. – Sajnálom, még nem tanultuk a másoló bűbájt, nem tudom végrehajtani. Csak egy tükrünk van.
Abby üresen bámul. Kell egy kis idő, amíg képes feldolgozni az információt.
Óriáskígyó, súgja gúnyosan az elméje. A baziliszkusz egy óriáskígyó. Négyszáz éve nem volt Nagy-Britannia területén. A Legendás állatok és megfigyelésükben ez állt. Megnéztem minden kígyót. Mert óriáskígyó.
Szóval ez az a rész.
Az átkozott cselekményt senki sem tudja megakadályozni.
Aidan keze a sajátjára kulcsolódik. Hirtelen Abby rájön, mennyire egyedül vannak a folyosón.
Egy tükör, amivel szétnézhetnek. Egy embernek mindenképp fel kell áldoznia magát, bármi történik is…
– Harry párszaszájú – folytatja Granger, és remeg az idegességtől, de az arcán valami furcsán üdvözült kifejezés uralja. Rájöttem!, üvölti a tekintete. A rémület se képes elnyomni a büszkeségét. – Minden támadás előtt hallotta a kígyót. Ma is. Újra le fog csapni. Muszáj szólnunk neki…
– Egy tanárnak – javítja ki a hollóhátas lány. – A könyvtár van a legközelebb. – A következő sarokhoz lép, a tükörrel a kezében, eltökélten, és Abby tudja, hogy tisztában van azzal, ő az, aki kőszoborként ottmarad, ha Grangernek igaza van. – Szólnod kellett volna Madam Cvikkernek, vagy…
A hangja elhal. A végtagjain nem fut át remegés.
Aidan körmei Abby kezébe mélyednek. Szinte érzi a nyomukat.
A kővé dermedés folyamata nem olyan gyors, mint ahogy gondolta. Attól még, hogy nem mozdul, az a furcsa dermedtség csak másodpercekkel később szilárdul meg.
Abby szinte hallja a pikkelyek csúszkálását a köveken, de lehet, képzelődik. Nehéz eldönteni, amikor a szíve annyira hevesen dobog, hogy szinte minden más zajt elnyom. Egy hosszú pillanatra egymásra merednek Grangerrel. Abby az előző hadarásig egy szót sem váltott eddig vele, de biztosan tudja, hogy mindketten ugyanarra gondolnak.
Van egy kővé dermedt prefektus, aki szintén kikukucskált egy tükörrel. Van egy kígyó a közelükben, ki tudja, milyen jó szaglással és mekkora sebességgel, és van egy könyvtár, a kígyón túl, a legközelebbi tanári pedig– már ha akad tanár, aki nem a kviddicsmeccsen van – túl messze az ő emberi fizikumukhoz képest.
Ez csak egy másodpercet vesz igénybe. Ahogy a két lány tekintete találkozik, Abby rájön, hogy még nem volt olyan emberi lény, akivel valaha ekkora összhangban mozdult volna. Akivel ilyen egyetértést ért volna el.
Egyszerre mozdulnak, mert a kővé dermedt áldozatokat nem bántotta a kígyó, az élő, menekülő diákok viszont olyan, mintha csak megízesítenék a vadászatot. A legtöbb ragadozó támad a menekülőkre. Ha ott maradnak, élnek és behunyt szemmel várnak, a kígyó nem biztos, hogy életben hagyja őket…
Granger kirángatja a tükröt a prefektus kezéből, és úgy áll, hogy Abby könnyedén hozzáférhessen. Eltökélten irányítja a folyosóra, és Abby egy pillanatra azt hiszi, így fog megdermedni, ezzel az arckifejezéssel, mint ahogy egy hétkötetes könyvsorozat okos főhősnője megérdemli, de nem, téved, ahogy egy pillanat elég ahhoz, hogy az arckifejezése rémületbe torzuljon, és…
Abby most már tényleg hallja a pikkelyek súrlódását a köveken, és rájön, hogy ezért rémült meg Granger. Nem a kígyó miatt. Abby miatt. Nincs több idő.
Majdnem hátrál, de közben tudja, hogy felesleges, és rájön, hogy nem akar meghalni, még egyszer nem, és vajon a könnyek elegek ahhoz, hogy kővé dermesszék? Összeszedi magát, a tükör után kap, de elvéti, kicsúszik a kezéből, és a földön landol. Varázslatos módon nem törik el, de túl messze van, és…
Aidan ott van mellette, és visszarántja, mielőtt Abby a kígyó elé ugrana, vagy valami hasonló.
Futni akar, miközben biztos benne, hogy ez értelmetlen. Nincs rá idő. A következő pillanatban Aidan mögött megjelenik egy orr, egy villás nyelv, azután a baziliszkusz többi része elképesztő sebességgel jelenik meg, Abby pedig érzi, ahogy a kétségbeesés és a rettegés görcsbe rántja minden tagját, és be akarja hunyni a szemét, de tudja, hogy elkésett, és egyenesen a kígyó pofájába bámul…
Most már a halk sziszegés is hallatszik. Nem megy el.
Aidant látja.
A fiú előtte áll, két keze Abby arcán. A tenyere minden eddiginél forróbbnak érződik, és nem engedi, hogy Abby elmozdítsa a fejét. Csak Aidan arca van.
– Minden rendben lesz – súgja a fiú.
A feje mögött ott a baziliszkusz. Nem emeli fel a fejét. A földön marad.
Abby érzi, ahogy a dermedtség végigsöpör rajta, és rájön, hogy képtelen mozdulni.
Nem néz a kígyó szemébe. De Aidan nem létezik, így mégis. Bizonyos szemszögből egyenesen a kígyóra bámul, ami talán arra vár, hogy meghaljon vagy megdermedjen, de nem közelít, egyelőre hollóhátas lány szobrát szaglássza. Nem mintha sietnie kéne. A jelenlévő csúcsragadozó jelenleg ő.
A szeme sarkából látja, ahogy Aidan végtagjai apró, fénylő szilánkokként szóródnak szét a levegőben, és egyre halványul mindene. Nem tudja mozdítani a fejét, de egyszeriben megérti, mi történik.
Ne, akarja mondani, de a nyelve akár egy darab ólom a szájában. Nem fáj semmije, csupán zsibbad.
– Mondtam, hogy nem maradok sokáig – súgja még Aidan. Lábujjhegyre áll, megcsókolja Abby homlokát, és a lány rohamosan szűkülő világában még látja, ahogy egy könnycsepp lefolyik a fiú arcán. Az ajkait már nem érzi. – Minden rendben lesz. Örülök, hogy veled le…
Olyan, mintha egy alagúton keresztül távolodna. Aidan szinte láthatatlan. Mögötte a baziliszkusz elfordult Granger vizsgálatától, és most Abby következik.
Úgy érzi, zuhan. A tagjai nem mozdulnak. Aidan eltűnik.
Ne, akarja mondani még egyszer, de utána az utolsó fénypászma is eltűnik.
És Abby sincs többé.
Megjegyzések:
1. Winifred Jenkins, az eddig szereplő hugrabugosokkal ellentétben kitalált karakter, legalábbis ami a nevét illeti, mivel nem nagyon találtam olyan létező hugrabugost Wikin, aki ne szerepelt volna Harryék 3. évében is – nekem meg mindenképp olyan kellett, aki ebben az évben végez.
2. Cedric Diggoryról nem állította senki, hogy egyke, legalábbis úgy emlékszem. Egy kvibli testvér pedig pont az lenne, amivel a szülők nem dicsekszenek.
