4. fejezet – Kell zokni vagy nem kell

Perselus:

Perselus az este hátralévő részében különböző bájitalokat kotyvasztásával volt elfoglalva. A bájitallabor megtelt a hozzávalók keveredett illatával, és az üstök csak úgy gőzölögve rotyogtak a tűzhelyen. Beleszimatolt az egyik vészjóslóan smaragdzöld kotyvalékba, majd a pálcájával intve magához lebegtette a whiskys üveget, és beleöntött egy adagot. Néhány kevergetés után sem váltott színt, a tanár pedig mérgelődve tüntette el annak maradékát. Most először hagyta cserbe bájitaltudása, és ez felettébb bosszantotta.

Piton meg volt győződve arról, hogy a whiskynek valamilyen köze volt a tegnap esti történtekhez, de egyelőre semmilyen utálást nem talált arra, ami beigazolta volna ebben a feltevésében. A gőz miatta erősen összekuszálódott haját hátra kötve levetette talárját. Nagyon melege volt a helyiségben.

A nap folyamán többször is eszébe jutott Miss Granger, néha okkal, máskor oktalanul. Itt az emlékeiből elővillanó meztelen testre gondolva. Biztos volt benne, hogy a nő is magyarázatok után kutatva töltötte a napját, ám nem kereste fel őt. Ami csak azt jelenthette, hogy ő sem jutott többre, mint Perselus. Az ingét feltűrve úgy döntött, hogy nekiveselkedik még egy próbának, mielőtt végleg feladná ezt a mai napot. Lejjebb hajtotta a lángot az üstök alatt, így a rotyogás szinte azonnal elhalkult, csak ekkor hallotta meg a bejárati ajtó felől jövő tompa puffanásokat. Ezt nagyon furcsállta, hiszen jócskán elmúlott már tizenegy óra. Óvatosan lépett a nappaliba, ahol meghallotta a lány hangját, aki halkan arra kérlelte engedje be. A meglepődöttségét legyűrve nyitott ajtót, arra persze nem számított, hogy az egyenesen rá akart esni. Pitonnak rendkívül jó reflexei voltak, így sikerült elkapnia, és csak ebben a pillanatban tudatosult benne, hogy a lány hálóruhában volt. Láthatóan reszketett. Mogyoróbarna szemeiből most zavarodottság tükröződött. Ajkai elfehéredtek, és az arca pírtól égett, mintha csak lázas lenne. A selyem hálóruha fehér csipkéi, amik lágyan keretezték a ruha kivágását finoman kiemelték nyakát, ahol szinte látni vélte az ütőerek lüktetését. A hajából jövő sampon illatot beazonosítva rá kellett jönnie, hogy a már felfedezett orchidea illat innen eredt.

Némiképp felocsúdva eleresztette a lányt, és hátralépett. Granger behunyta a szemét, amit nem tudott mire vélni. Ahogy a látótere kitágult, észrevette, hogy lányon nem csak nadrág és zokni, de cipő sem volt. Piton azt is látta, hogy a térdei enyhén felhorzsolódtak, ami magyarázatot adott az imént halott puffanásokra. Magában meg kellett jegyeznie, hogy minden kétséget kizáróan elment az esze. Mégis mi más vehette volna rá, hogy ezen a késői órán az ajtajához ütögesse magát? Erőteljesen megköszörülte kiszáradt torkát.

– Miss Granger, felvilágosítana, hogy miért esett be az ajtón?

Hermionénak viszont nem volt ideje válaszolni, mert a szobában három alak jelent meg, és Piton feléjük kapta a tekintetét. A három házimanót látva elfutotta a méreg. Nem díjazta a magánszférájába belekontárkodó manókat. Amint rájuk förmedt volna, hogy tűnjenek el, Dobby végül megszólalt.

– Nahát, látom már mindketten itt vannak. Köszöntöm szépen az urat és a kisasszonyt ezen a mai csodálatos éjszakán – hajolt meg a manó előttük, és tréfásan rájuk kacsintott. – Felkészültek a gyűlésre?

– Gyűlésre? Milyen gyűlésre? – hüledezett Hermione.

– Hát, amit maga meg az úr alapítottak – válaszolt még mindig jókedvűen Dobby. Piton professzor meghőkölt. Ezek szerint a manók tudhattak valamit az ominózus tegnap estéről. Erre abból következtetett, hogy nem lepte meg őket a lány jelenléte. Valószínűleg a feltűnéséről is ők tehettek.

– Mit csináltak Granger kisasszonnyal? – fakadt ki végül Perselus, és teljesen elvörösödött a feje. – Azt ajánlom jó válasszal állj elő, manó, mert nem éred meg a holnapot! – Odacsörtettet, és a pulóvere nyakánál megragadta Dobbyt.

– Sipornak semmi köze ehhez. Csak jöttem ellenőrizni, hogy biztosan felvilágosítsák az urat – dörmögte a jobbjáról az idősebb varázslény.

– Igen, uram. Winky is nagyon sajnálja, ami történt. De a szerződésről nem mi tehetünk! – visította Winky Dobby háta mögül előbújva.

– Milyen szerződésről? Akkor mégis ki tehet róla? – kérdezte a tanár.

– Uram, mi nem csináltunk semmit, arról teljes egészében maguk tehetnek – mókázott még mindig Dobby.

– Ne szemtelenkedj nekem, manó, azonnal áruld el mi folyik itt! – köpte a szavakat Piton.

– Professzor, engedje el azonnal! Az erőszak semmire sem vezet – hallotta a már mellé lépő lány hangját. Azzal Hemione leráncigálta a varázsló kezét a házimanóról, és maga felé fordítva leguggolt hozzá.

– Dobby, nem értjük, hogy miről beszélsz – kezdte lágyabban Hermione –, tudod mi történt tegnap?

– Tudom – kuncogott Dobby –, de ezt jobb lenne, ha inkább olvasnák, mint Dobby mondaná el. – Aztán a griffrendéles kezébe vágta a pergamentekercset.

Piton nézte, ahogy a lány kigöngyölíti a pergament, majd azt is, hogy az arca még az előzőeknél is sápadtabbá válik. Granger mozdulatlanul meredt a papírra egy ideig, de a bájitalmester megelégelte a várakozást.

– Mi van benne, Granger? – sürgette, de az rá sem nézve csak átadta neki a papírt. A kis eminens felállt, a sarokban álló szekrényhez lépett, és belehúzott egy vodkás üvegbe. A férfi megrökönyödve nézte a jelenetet, ezek után nem sok jóra számított, de olvasni kezdett.

A manók jogairól, diákok jogairól és Hermione Granger jogairól íródott szerződés

Kötötte: Perselus Piton és Hermione Granger

Én, Hermione Granger, a tudatom teljes állapotában kijelentem, hogy a Perselus Pitonnal való viszálykodásomat hajlandó vagyok félretenni egy mágikus vita gyűlés keretében, ahol az iskola szabályzatában és a manójogokban eltérő véleményünket tárgyaljuk meg.

Én, Perselus Piton, a tudatom teljes állapotában kijelentem, hogy hajlandó vagyok a Miss Grangerrel való viszálykodásomat félretéve egy mágikus vita gyűlésben részt venni, amiben az eltérő véleményünket tárgyaljuk meg.

A vita pontjai:

1. pont: a manók általános jogai.

2. pont: a M.A.J.O.M. szervezet felépítése.

3. pont: M. SZ. D. SZ. diákegylet és a Mardekár ház közreműködése.

4. pont: A Roxfort konyhája és egyéb kulináris opciók.

5. pont: Perselus Piton kutatásai és Hermione Granger javaslatai.

A viták időpontjai minden szombat este tizenegy óra után esendőek Perselus Piton alagsori lakosztályában, továbbá a következő szabályokat kell figyelembe venniük:

– Hermione Granger minden szombat este pontosan tizenegy órakor köteles megjelenni az említett lakrészben. Amennyiben ez nem történik meg, a szerződés mágikusan kényszerítheti arra, hogy teljesítse azt.

– A vitában résztvevők nem hagyhatják el külön a lakosztályt addig, amíg valamiben egyet nem értenek, illetve ha hajnali öt órát mutat az idő.

– Ha mégis elhagynák a lakosztályt, például egy álláspont bizonyítása érdekében, vagy egyéb okoknál fogva, azt csak együttesen tehetik meg.

– Ezen gyűlések alkalmával Perselus Piton, nem használhat trágár és obszcén kifejezéseket, illetve tilos a kínzó átkok és rontások használata, valamint a házimanók gyötrése is.

– Ha Hermione Grangernek sikerül meggyőznie Perselus Pitont a vitában előforduló pontok legalább feléről, minden ellenállás nélkül hagynia kell azoknak kivitelezését.

– Ha Perselus Piton a gyűlések után sem ért egyet Hermione Granger álláspontjával, kötelezheti őt azok felhagyásával, és Miss Grangernek engedelmeskednie kell Perselus Piton további utasításainak.

– A gyűlések addig folytatódnak, amíg az egyik fél nem nyer vagy valamilyen szintű kompromisszumra nem jutnak.

(A szerződésben résztvevők és arról tudó egyének szigorú titoktartásra vannak kötelezve.)

Keltezés: 1999. november 12. (péntek)

Most Pitonon állt a sor, hogy lehúzzon egy pohárkával. Hogyan vehette rá a lány ekkora badarságra? Még három üveg whisky megivása után is képtelenség volt elképzelni, hogy ő bármi ilyesmire vetemedne. Azt képzelni, hogy ők akármikor is bármiben egyetértenének hatalmas baromságnak tűnt. Azt meg sem említve, hogy a professzor kifejezetten élvezte a közöttük dúló vitákat, amikkel a kis eminenst idegesíthette, és feloldani ezt a feszültséget nagy csalódást okozott volna neki. Habár belátta, hogy Granger elhallgattatásától is érezne valamilyen szintű kielégültséget.

– Ha jól látom, ez főleg Miss Grangerre és rám tartozik. Miért adtuk volna oda a szerződést Dobbynak? – fordult végül gyanakvóan a manókhoz Perselus.

– Dobby és Winky ugyan nem tehet a szerződés megírásáról, viszont az állapothoz, amiben írták, nagyon is közük van – vágta rá Sipor elégedetten, mert eljött az ő ideje.

– Micsoda? – csattant fel Piton.

Winky lesütött szemekkel vizslatta a padlót, Dobby pedig egy kissé feszülten válaszolt.

– Dumbledore igazgató úr a lelkemre kötötte, hogy mindenképpen átadjam a pergament – közölte Dobby félősen, aki érezte, hogy a java még csak most kezdődik.

– Dumbledore? Mi köze van hozzá? – kérdezte a bájitaltanár.

– Dumbledore professzor utasította Dobbyt és Winkyt, miután a tudomására jutott, hogy az úr ismét büntetőmunkára küldte a kisasszonyt – itt Dobby szünetet tartott egy ideig –, hogy segédkezzünk viszályaik megelőzésében.

– Megmérgezték önöket – mosolygott kajánul Sipor, és Winky félve sikkantott egyet.

Perselus Pitont leverte a víz, és éktelen haragra gerjedt. Ha eddig nem volt földúlva, akkor mostanra már biztosan elpattant nála a cérna. Összepréselte ajkait, majd látta, hogy az ezidáig semmibe bámuló Hermione is feléjük pillantott.

– Kinyírom – mondta végül maga elé meredve a fekete hajú varázsló. Hátrafordult, és az ajtóhoz viharzott, hogy kirontson rajta, de az nem nyílott ki.

– Professzor úr, nem hinném, hogy ez működne. Emlékezzen csak a szerződésre! – motyogta Hermione.

– Akkor kénytelen lesz velem jönnie – mondta tiltakozást nem tűrő hangon Perselus. Odament a lányhoz, és a csuklóját megragadva kirángatta a nappaliból.

...

Hermione:

A bájitaltan tanárom olyan iramban csörtetett a portrécsarnokba, hogy félő volt a kastély összes lakóját felveri. Eléggé vicces látványt nyújthattunk így az éjszaka kellős közepén kéz a kézben, persze nem szó szerint. Csak a csuklómat fogta körül két ujjával, és azt is csak nagyon enyhén, mintha leprás lennék. Erre a gondolatra el kellett fintorodnom.

– Professzor, nem tudna egy kicsit lassabban menni? – lihegtem, de nem lassított a tempón. Sőt, válaszra sem méltatott.

Amikor beértünk a csarnokba egyből Dumbledore professzor portréjához vezetett. Elengedte a kezemet, de nem lépett el mellőlem. A portréban álló varázsló épp a bajszáról nyalogatta a citromport, amit láthatóan nagy élvezettel tett. Sajnos nem kerülte el a figyelmemet, hogy az összes többi portrélakó is minket bámult, de ez Pitont egyáltalán nem izgatta. Ölni tudó szemekkel meredt Dumbledore-ra.

– Perselus, Hermione, már nagyon vártalak titeket – csillantak fel a volt igazgató szemei, és úgy tűnt, tényleg így gondolja.

– Mit itatott velünk, maga szenilis bolond? – kérdezte Piton dühösen.

– Hermionéval semmit, de úgy láttam, hogy rád rád férne egy kis stresszoldó – kacagott Dumbledore, és erre Sipor is megjelent, aki valószínűleg ki nem hagyta volna a következő jelentet.

– Dumbledore, azonnal mondd meg mit műveltél, vagy miszlikbe aprítom a portrédat! – rántotta elő a pálcáját dühösen Perselus, de a varázsló portréja nem érezte fenyegetésben magát.

– Jaj, drága fiacskám! Csak egy ártatlan nyelvoldó főzet volt, amit George Weasley megspékelt egy kis gátlástalanítóval és egy csepp igazságszérummal is. Igazán semmiség – legyintett Albus. – Meg egyébként is, Miss Dodderidger ötlete volt – sandított a mellette lévő nőre.

– Igaz, de mi csak azt akartuk, hogy végre legyen egy nyugodt éjszakánk, és ne maguktól harsogjanak a folyosók. Felettébb kiállhatatlanok voltak – mondta a hölgy.

– Pontosan professzor! Nem a mi hibánk, hogy önök valamiféle szerződésbe bonyolódtak. Mi csak azt akartuk, hogy oldottabb légkört teremtve végre nyíltan beszéljenek egymással. Abban a reményben persze, hogy a közeljövőben nem kell a vitatkozásaikat hallgatnunk – tette hozzá Sir Cadogan.

– De erre nem sok esélyt láttunk, mivel Perselus egy roppant goromba ember. Az én Damarám még enni sem bírt a gondolatától, annyi stressz érte – sóhajtott fel Gifford Ebott, de ezen már én is kiakadtam.

– Már elnézést, de akkor mivel magyarázza, hogy semmire sem emlékszünk? Egy tanárral ezt tenni, még csak híján, de én egy diák vagyok!

– Kisasszony, maga nem ivott abból üvegből. Magát Piton professzor ütötte ki – szólalt fel aztán Sipor.

– Hogy mit mondott? – sápítozott Piton.

– Az úr feltehetően egy varázslatot szórt a kisasszonyra, amitől kisasszony igencsak gondtalanná vált – ecsetelte tovább a házimanó.

– Ezt honnan tudod? – kérdeztem.

– Dobby mondta Sipornak, Dobby a másik szobából hallgatózott.

Rámeredtem a mellettem szobrozó Pitonra, de az nem fordult felém. Kínos csend következett, és muszáj volt mondanom valamit.

– Hát persze, D, mint Dobby.

– Nagyon lassú az észjárása Granger – válaszolta Piton, amikor már azt hittem megnémult.

– Igazából meghagytam a manóknak, hogy csak pár cseppet csöpögtessenek az italodba, de egy véletlen hiba folytán az egész belecsusszant. Így elképzelhető, hogy Perselus nem volt tudatában tetteivel – mondta Dumbledore citrompor nyalogatás közben.

– Az egész? – ordibált Perselus most már maximális erővel. – Bele is halhattam volna maga idióta!

Ám nem így lett – gondoltam. Az alkohol biztos konzerválta, és hiába akartam ezen elmosolyodni, félő volt, hogy a professzor rossz néven venné.

– Most mégis mihez kezdjünk? – kérdeztem kétségbeesetten Albus Dumbledor-ra nézve.

– Sajnos, nem tudok segíteni Miss Granger. Az ilyen szerződéseket nem lehet megszegni, sem felbontani. – Ezzel viszont mi is tisztában voltunk. És habár szavait sajnálkozónak szánta, lesütött róla, hogy cseppet sem bánja a helyzetet.

Láttam, hogy Piton azon morfondírozik, van-e értelme tovább faggatnia az ősz szakállú varázslót, vagy esetleg az egész portrécsarnokot felgyújtsa-e?!

És mielőtt feltette volna az utolsó kérdést, ami valószínűleg a ruháinkat illette – de amiről sejtettem, hogy Dumbledorenak halvány lila gőze sincsen –, mi több mielőtt ezzel Piton teljesen lenullázta volna a büszkeségemet finomságokat nem ismerő modorával, feltettem egy kérdést.

– Mivel én nem ittam a főzetből, lehetséges, hogy előbb visszatérnek az emlékeim, mint a professzornak?

– Igen, lehetséges – dünnyögte Dumbledore.

– Nos, akkor köszönjük a segítséget – zártam le a témát, és most én ragadtam meg a tanáromat, aki furcsálló módon nem ellenkezett. Némán hagytuk el a csarnokot.

...

Elbeszélő:

Piton lakrészéhez visszafele menet egyikük sem szólt egy árva szót sem. Aztán amikor beértek, a tanár dühösen vágta be maga mögött az ajtót. Habár a lány sem volt jobb kedvében, úgy döntött, hogy most az egyszer jobb lesz hallgatnia, és leült a kandalló melletti egyik karosszékbe. Megvárta, hogy a férfi kidühöngje magát.

A bájitalmester félhangosan prüszkölt és tajtékzott. Olyan szavakat akart az igazgató fejéhez vágni, amiket jelenleg nem tudott mivel Granger is a szobában tartózkodott, és a káromkodást tiltó bűbáj nagyon is rendesen bírta a strapát. Egy idő után aztán rendezte magát, mélyen beszívta a levegőt, majd Hermione felé fordult.

A griffendéles lány karosszékre felhúzott térdeit átkulcsolva ücsörgött, és a kandallóban ropogó tűz lángjainak szentelte figyelmét. Persze, még mindig nem volt rajta cipő, és hiába ült a tűz előtt, Piton látta, hogy szinte kékre fagytak a lábujjai. A térdén lévő horzsolások pedig kezdtek egyre vörösebbnek látszani. Most még annál is elesettebbnek látszott, mint amikor ráesett az ajtóban.

Perselus rávarázsolt egy takarót. Természetesen megnyugtatta magát, hogy csak azért tette, mert borzalmasan csámpásnak találta a lábujjait, és nem bírta tovább nézni őket. Hermione felkapta a tekintetét.

– Láttam, nagyon otthonosan érzi magát – magyarázta a professzor, aztán elmasírozott a labor felé, hogy pár másodpercnyi szünet után visszatérjen.

A lány elé lépett, majd lehajolt, hogy felhúzza az imént rávarázsolt takarót, de Granger megilletődötten pislantott rá. A tanár felemelt egy tubust a bal kezében, sebek elleni kenőcs volt. Hosszú, hideg ujjaival óvatosan kente be a lány térdén a horzsolást, mire az a kellemetlen csípő érzéstől felszisszent. A férfi tapintatossága, ami mentes volt minden durvaságtól legalább annyira meglepő volt Hermione számára, mint a közöttük kötött szerződés, de ez nem vonta el a figyelmét arról az apróságról, amit Siportól hallottak.

– Ne gondolja, hogy nem tudom, hogy ezt most csak bűnbánatból teszi. Azért, mert idézem, a manók szerint „kifektetett". – A fiatal nő ezt nem szemrehányásként mondta, inkább a gondolatiban megformálódott okot akarta megerősíteni.

– Sosem bántottam volna szándékosan – válaszolta a professzor mély hangon, de gyorsan elfordította a tekintetét, és leült a kandalló másik oldalán elhelyezkedő fotelba. Granger bizalmatlanul tekintett rá. – Legalábbis önszántamból és fizikálisan nem.

– Sajnálja? – kérdezte Hermione. Kíváncsi volt a férfi hangulat változásának okára.

– Azt egy szóval sem mondtam.

– Tehát szégyenli egy kicsit – piszkálta őt a griffendéles.

– Olyanom nekem nincsen.

– Mármint szégyenérzete?

– Igen, Granger. Ne kelljen már mindent a szájába rágni!

– Akkor nem vitázik ma velem?

– Nem, ma semmiképen sem.

– És legközelebb?

– A bibircsókos kákalagba is, ne faggasson már annyit – förmedt a lányra a professzor.

– Ha nem hajlandó betartani a vita gyűlések szabályait, és nem keresünk gyorsan valamilyen megoldást, akkor egész életem minden szombatját itt kell töltenem. Valóban ezt akarja? – Piton nem volt benne biztos, hogy mit is akar. – Arra pedig nyomatékosan fel kell hívnom a figyelmét, hogy mivel Parvatival élek egy szobában, elkerülhetetlen, főleg kíváncsi természetéből adódva, hogy ne vegye észre minden áldott szombati eltűnésemet.

– Ez már nem az én problémám – vetette oda a férfi flegmán.

– Úgy, szóval ha a barátnőm rájön a mi kis esti találkáinkra, akkor sem az ön problémája? Mivel közvetlenül nem beszélhetünk róla, kíváncsi vagyok az igazgatónőnek milyen elképzelései lennének.

– Ne legyen ilyen álszent, ezt a szerződést nem csak én írtam alá. Gondolom, hogyha volt annyi esze, hogy ilyen helyzetbe keveredjen, ahhoz is lesz, hogy találjon valamilyen kifogást.

– Hivatkozhatok magára?

– Eszébe ne jusson. Most pedig hallgasson egy kicsit.

Hermione néhány percnyi hallgatás után viszont újra megszólalt.

– Rendben, de mégis mit csináljak ötig?

– Lesikálhatja a lombikokat.

Válasz helyett a lány inkább csak megforgatta a szemeit.

– Jó, akkor olvasson valamit.

– Nem hiszem, hogy tudnék koncentrálni.

– Akkor aludjon.

– Mi van, ha nem fogok időben felébredni?

– Felkeltem.

– Az ki van zárva!

– Akkor szenvedjen egyedül – horkantott Perselus, majd magára hagyta a Hermionét, és átviharzott az irodájába.