Ritka alkalmak egyike volt, hogy sikerült Lan Zhan előtt felébrednie. Kintről beszűrődő napfény pont Lan Zhan csupasz vállára esett, ahol ő is aludt, ez rángatta ki a békés álmaiból. Felemelte egy kissé a fejét, hogy a férfi arcára nézhessen. Lan Zhan ajkai kissé elnyíltak egymástól, arckifejezése makulátlan volt és nyugodt, haja ki volt bontva és szépen elterült a földre költöztetett párnákon. Egyik kezével még mindig átkarolta Wei Ying vállát, a másikat a mellkasára tette, Wei Ying másik kezére.

Wei Wuxian apró csókot adott a szája sarkába, majd óvatosan kihúzta a kezét Lan Zhan keze alól és kimászott a könnyű takaró alól, ami nem emlékezett mikor is került rájuk az éjszaka során. Biztosan Lan Zhan terítette magukra, miután Wei Wuxian elaludt.

Lan Zhan nem ébredt fel arra, hogy arrébb húzódott, így Wei Wuxian hagyta tovább aludni. Úgyis olyan keveset látni az alvó arcát!

Halkan felnevetett és az ablak elé ült a napfénybe, ahol hátravetette kibontott haját a válla felett és behunyta a szemét csendben élvezve a nap melegét. Felidézte magában az előző éjszakát és egészen beleborzongott. Kezét lassan a gyomrához vezette és megérintette. Nem mondta el Lan Zhannak, hogy min is gondolkodik már hosszú hónapok óta, nem azért, mert sejtette, hogy Lan Zhannak esetleg nem tetszene az ötlet – nem, amióta ismerte, mindig is hitt benne és támogatta; talán csak… nem akarta elkiabálni a dolgot, amíg nem volt teljesen biztos.

Látta, hogyan nézett Lan Zhan a gyerekekre minden egyes alkalommal, amikor találkoztak egyel az útjuk során. Egészen ellágyult a tekintete és mintha még apró mosoly is megjelent volna a szája sarkában. Nem mondott semmit, de Wei Wuxian nem volt vak, és egyre inkább azon kapta magát, hogy arra gondol, miért nem tudja Lan Zhant boldoggá tenni egy saját gyermekkel. Ott volt persze A-Yuan, de ő már majdnem felnőtt volt, akármilyen kisgyerekként is kezelték… és Wei Wuxian feltaláló volt, miért ne próbált volna meg tenni valamit?

Így kezdett el azzal kísérletezni, hogy egy méhet készítsen magának, amiben egy kicsi élet növekedhetne. Feliratokat karcolt a saját bőrébe, aprókat és halványakat, hogy Lan Zhan ne vegye észre őket, legfeljebb csak alapos kutatás után.

Új szervét démoni energiából próbálta megalkotni, melyet Lan Zhan talán ellenzett volna. Hosszabb idő után talán fájdalmas lesz, hogy a testében van, de kész volt mindent vállalni azért, hogy Lan Zhant boldognak lássa.

Hónapokon keresztül kudarcot kudarc követett, de Wei Wuxian nem volt hajlandó feladni. Megfordult az is a fejében, hogy nem saját magán kéne kísérleteznie, na de hol találhatna egy tépett ujjú férfit, aki megengedte volna, hogy démoni energiából készült dolgot helyezzen bele, ami talán több fájdalommal jár, mint sikerrel? Nem, Wei Wuxian ebben magára volt utalva, és végre, hónapok hosszú próbálkozása után érezte, hogy valami határozottan volt ott, ami eddig nem. Még ha nem is egy gyerek volt, a méhe legalább elkészült. Bár lehet, hogy gyorsabban ment volna, ha nem lett volna végig Lan Zhan figyelő szemei előtt, na meg ha több éjszakát töltöttek volna alvással, ahelyett, hogy a vágyaiknak élnek.

Vajon használható lesz legújabb találmánya? Vagy csak az idejét pazarolta és valójában soha nem lesz képes gyermeket hordozni magában? Nem… ő volt a hatalmas Yiling Pátriárka, amibe belefogott, az nagy eséllyel sikerült is neki, hiába volt tabu…

Lenézett a hasára és elmosolyodott. Mindenképpen boldoggá fogja Lan Zhant. Kinyújtózott, majd ásított és körülnézett a vörös szalagja után kutatva, amit Lan Zhan rendetlen módon eldobott valahol miután kiszedte a hajából.

Sóhajtott és feltápászkodott egy halk nyögés kíséretében.

- Lan Zhan, Lan Zhan… lehettél volna egy kicsit gyengédebb is… - sóhajtotta és körbejárta a szobát a dolgai után kutatva. A ruháit viszonylag könnyű volt megtalálni az ágyra dobva, amit nem is használtak, mert nem volt elég széles kettejüknek. Wei Wuxian inkább minden párnát és takarót lepakolt a földre, ahol kényelmesen elfértek.

Felhúzta a köntösét, de a felsőruházatára és nadrágjára már nem volt idő, mert Lan Zhan ébredezni kezdett és inkább visszatérdelt mellé, hogy üdvözölje egy reggeli csókkal.

Lan Zhan még alig nyitotta ki a szemét, amikor ajkai Wei Yingéivel találkoztak. Felnyúlt és megérintette a férfi arcát, majd eltűrt néhány hosszú tincset a füle mögé.

- Jó reggelt – mosolygott le rá Wei Wuxian, ujjai a másik állán járkáltak játékosan.

- Wei Ying – sóhajtotta Lan Zhan, majd lassan felült, homlokát a tenyerébe támasztotta – mennyit adtál nekem abból az üvegből?

- Pont annyit amennyit te is akartál inni – kuncogott Wei Wuxian és átkarolta a férfi nyakát, majd hozzábújt – különben is aranyos voltál, csak egy kicsit türelmetlen ~

Lan Zhan a füle végéig elvörösödött, fél kezével az arcát kezdte dörzsölni. Wei Wuxian újra megpuszilta az arcát, majd felállt és visszament az ágyhoz. A bútor mellé voltak szórva Lan Zhan fehér kultivátorruhái is. Egyszer nagyon régen még felpróbálta a ruháit, még az előző életében, most nem tudta elképzelni, hogy lógnának a ruhák Mo Xuanyu kicsi testén. Lehajolt és hamarosan meg is találta a férfi fehér homlokszalagját.

- Hé, Lan Zhan, nézz ide!

Felkötötte a saját homlokára és vigyorgott. Lan Zhan szemei egy pillanatra elkerekedtek, aztán szó nélkül felállt és Wei Wuxianhoz sétált, aki éppen megkötötte a szalagot. Lan Zhan előbb lehajolt a ruháiért, felöltözött, csak ezután fordult Wei Wuxian felé.

- Wei Ying.

- Ne csináld már… csak a hozzád legközelebb állók vehetik fel, nem? Családtag, feleség, gyerek… én egyik sem lennék?

- Wei Ying – szólította meg újra, közelebb hajolt és a kezébe vette Wei Wuxian arcát – aranyos.

Wei Wuxian felnevetett, elfordította a fejét és megpuszilta a tenyerét. Lan Zhan szemei csillogtak, de az arca ugyanolyan üres volt. Wei Wuxian mosolygott, mert tudta, hogy tetszik neki.

Lan Zhan simogatni kezdte az arcát, a másik kezével pedig hátranyúlt és kibontotta a homlokszalagot, majd a saját homlokára kötötte. Wei Wuxian grimaszolt.

- Kócos vagy – jegyezte meg Lan Zhan, ahogy leült mellé az ágyra és úgy fordította Wei Wuxiant, hogy neki háttal üljön. Kihúzott a ruhája ujjából egy fésűt és a kezébe vette a társa puha, fekete haját.

- Nem is tudom miért… - kuncogott Wei Wuxian – láttad a szalagomat?

- Az üvegek mellett.

Wei Wuxian az asztalra pillantott és láss csodát, tényleg ott volt. Majd megkéri Lan Zhant, hogy kösse fel a haját. Behunyta a szemét és hátradöntötte a fejét, hagyta, hogy Lan Zhan kifésülje. Kezét újra akaratlanul a hasára tette és mosolygott. Ha Lan Zhan csak sejtené, mi jár a fejében…

A férfi hamarosan felállt mögüle és elhozta az asztalról a szalagját, amivel lófarokba kötötte Wei Ying haját.

- Lan Zhan – kezdte Wei Wuxian lassan – ha nő lennék, akarnál egy gyereket velem?

Megfordult, az egyik lábát pedig felhúzta maga alá az ágyon. Lan Zhan összekötötte a mellkasa előtt az alsóruháját és felvette a földről Wei Ying többi ruhadarabját is.

- Ott van Sizhui – mondta, ahogy felé nyújtotta a nadrágját.

- Akkor egy második gyereket – nevetett fel Wei Wuxian.

- Ha nő lennél, már lenne második – mondta rezzenéstelen arccal Lan Zhan.

- Egyébként… akarhatsz attól függetlenül is, hogy nem vagyok nő – mondta vigyorogva.

Lan Zhan arcán átsuhant valami, majd értetlenség költözött a szemeibe. Wei Wuxian kuncogott és közelebb hajolt, lágy csókot lehelve az ajkaira. Csak ezután állt fel és bújt bele a nadrágjába majd húzta fel a csizmáit.

- Akkor tovább Qinghe felé? – kérdezte Wei Wuxian.

Lan Zhan hümmögött és bólintott. Hamarosan kezdődött az a három hónap, amikor a Gusu Lan klán tanítványokat fogad más neves kultivátorklánoktól, Lan Qiren szerint pedig jó lett volna, ha Hanguang Jun is visszatér, ha nem is három hónapra, de pár napra legalább. Az útjukon hazafelé már fogtak néhány alacsonyabb szintű zombit, amiken majd gyakorolhatnak a fiatalok.

Wei Wuxian felállt és körbesétálta a szobát, azt ellenőrizve, hogy ne hagyjanak semmit se ott véletlenül. Összeszedték a holmijaikat, Lan Zhan még megpróbált nagyjából összepakolni is, majd lesétáltak a fogadó teázó részébe. Az asztaloknál most többen ültek, mint előző este, beszélgető és teázó öregek, és egy fiatal pár is. Yang Lao a pult mögött könyökölt megint, amint észrevette őket, az arca érthetetlen módon rákvörös lett és elfordult, hogy sürgősen elrendezgesse a virágokat a vázában maga mögött. Wei Wuxian a pulthoz lépett és mosolygott.

- A-Lao~

- I-Igen? – Yang Lao megdermedt és lassan fordította feléjük a fejét. Ha lehet, az arca még vörösebbé vált.

- Remek szoba volt, köszönjük – mondta Wei Wuxian – talán még vissza is nézünk egyszer!

Yang Lao erre ledermedt és egy kissé az ajkába harapva, kerek szemekkel félrenézett majd bólintott.

- Ahogy kívánják… - mondta – jó utat a kultivátor uraknak!

- Minden jót, A-Lao! – vigyorodott el Wei Wuxian, majd intett a rákvörös fiúnak.

Lan Zhan oldalán lépett ki a fogadóból és kiérve a friss reggeli levegőre, kinyújtózott és a mosolya csak szélesebb lett. Felpillantott a társa arcára, aki még mindig érzelemmentesen nézett fel a tiszta kék égboltra, majd körül az utcán. Wei Wuxian ránézett és összefonta a karjait a mellkasa előtt. Lan Zhan is felé fordult, fél karját a háta mögött tartotta, ahogy mindig gyaloglás közben, másik kezében Bichen fehéren ragyogott. Wei Wuxian fejében az járt, hogy a reggeli fény egész boldoggá varázsolta az arcát, még, ha Lan Zhan nem is mosolygott.

- Még öt nap és megint abban az unalmas Gusuban leszünk… - sóhajtotta Wei Wuxian.

- Mn.

Wei Wuxian kuncogott és vállával játékosan meglökte Lan Zhan karját.

- Tudod, csak azt várom, hogy újra igyak a Császár Mosolyából~

- Vehetünk egy keveset.

Lan Zhan mindig olyan könnyen beadta a derekát, nem mintha ez baj lett volna Wei Wuxiannak, akinek egy garasa sem volt. Ha belegondolt, végül is szerencsés dolog volt visszatérni abba az isten háta mögötti Felhőzugba… Lan Zhan nagy eséllyel a tanítványokkal fog lenni, ő pedig egyedül lehet és tovább dolgozhat olyan dolgokon, amikről Lan Zhannak még nem kell tudnia. Többek között arról a démoni energiáról sem, ami Wei Wuxian hasában kavargott szinte teljesen képesen arra, hogy befogadjon egy kicsi lényt.

A gondolataiba merülve, szinte oda sem figyelve kezdett el dúdolni, Lan Zhan pedig csendben követte Qinghe irányába tartva.