Wei Wuxian körbetekerte magát még egy takaróval és a tenyerébe lehelt. Összedörzsölte a kezeit, de még így sem tudta egészen felmelegíteni magát. Pedig Lan Zhan még egy lóhúzta kocsit is felbérelt, melyben Wei Wuxian utazhatott egészen Felhőzugig… viszont azzal nem számoltak teljesen, milyen nehéz is nagy hóban két kerekű szekérrel haladni, így jelentősen csökkentve a sebességet.

Már legalább húsz perce álltak a havas erdő közepén. Wei Wuxian egyszer kinézett, mikor megálltak, de Lan Zhan szinte azonnal visszaparancsolta a kocsiba, ahol védve volt a széltől, és a takarókkal még egy meleg kis fészket is csinálhatott magának odabent. De hát, ha olyan unalmas volt…

Egy hótorlasz zárta el az útjukat, melyet Wen Ning, Lan Zhan, és a kocsi gazdája is igyekezett minél gyorsabban eltávolítani az útból. A hó szerencsére nem esett, csak a szél fújt hidegen és metszőn. Wei Wuxian nem tehetett mást, mint feküdni a kocsi alján a puha takarók között és bámulni a plafont, melynek minden falécét belevéste már az emlékezetébe. Megsimogatta a hasát és kifújta a levegőt.

- Hamarosan hazaérünk… - motyogta és őszintén remélte, hogy így is lesz.

Már sötétedni kezdett, amikor a szekér újra megindult. Wei Wuxian ekkor újra elhúzta a függönyt a bejárat elől és kinézett. A kocsis vezette a lovat, az állat másik oldalán Lan Zhan lépkedett. Kissé hátrébb Wen Ning sétált, fekete ruhái néhol fehérek voltak, olyan volt, mintha meghempergett volna a hóban. Ő vette észre Wei Wuxiant és mosolygott rá boldogan.

- Wei úrfi – szólította meg lágyan – hogy érzed magad?

Wei Wuxian megvonta a vállát majd sóhajtott.

- Szerintem könnyűszerrel tudnék már sétálni – jegyezte meg félhangosan, hogy Lan Zhan is biztosan meghallja – de Wen Ning, tiszta nedvesek a ruháid. Nem akarsz bejönni és megszáradni?

Wen Ning a fejét csóválta.

- Nem, Wei úrfi. Azt hiszem, sötétedésre elérünk egy várost, ahol megszállhatunk.

- Milyen messze vagyunk Felhőzugtól?

- Holnap hazaérünk – mondta Wen Ning és elmosolyodott – Nem is tudom egészen, hogyan érezzem magam… izgatott vagyok, de örülök, hogy Zewu Jun előkerült.

- Valóban… - mormolta Wei Ying. Őt is érdekelte, vajon hogyan sikerült Lan Xichennek hazajutnia, viszont jelen pillanatban még mindig jobban aggódott a saját gyermekéért. Felhőzugban, nem is, az egész kultiválóvilág úgy hiszi, hogy elvetélt, így példát mutatva a tanítványoknak, hogy hogy jár az, aki ilyen ördögi dolgokkal kultivál.

Lassan visszahúzódott a kocsi belsejébe és megérintette a hasát. Csak nem fogják bántani őket… Lan Zhan megvédi őket, biztosan. Még akkor is, ha…

Nyelt egyet, a szíve pedig összeszorult. Lan Zhant büntették azért, mert ő szembement a természet törvényeivel. Ha Lan Zhant ezúttal is meg akarják verni, ki fog találni valamit azért, hogy megmentse őt. Ne Lan Zhan szenvedjen azért a döntésért, amit ő maga, önkényesen hozott.

Benyúlt a ruhája alá és kihúzta a kis felhőmintás nyakláncot, amit Lna Zhan hozott utána egészen Felhőzugból. Immár teljesen elkészült. Erősebbre is sikeredett, mint az, amit Jin Lingnek készített. Felemelte a láncánál fogva és átnézett a lyukon.

Szinte úgy érezte, egy álomvilágba nyert betekintést az aprócska, négyszögletű lyukon keresztül. Látta azt a pici gyermeket, akit álmaiban is, bár azt még mindig nem tudta megállapítani, fiú vagy lány volt-e. Látta a Lan klán lenge, fehér nadrágjában, fehér tunikával és világoskék övvel. Homlokán a fő családba tartozó tagok szalagja díszelgett, fekete haja lófarokba kötve lebegett mögötte, alig ért a háta közepéig, aranyszínű szemeivel és komoly, koncentráló arcával olyan hatást keltett, mintha Lan Wangji fiatalodott volna éveket. És Wei Wuxian látta magát is, erőnek teljében, hasonló öltözékben, mint a gyermekét. Együtt gyakoroltak harcművészetet, a pici Lan örökös pedig nagyon is tehetségesnek bizonyult. Wei Wuxiannak nem volt kétsége afelől, hogy egy nap apja után főkultivátor lehet.

Leeresztette az amulettet és visszacsúsztatta a ruhájába a mellkasa fölé. Megdörzsölte a hasát és azt átölelve feküdt le újra a puha takarók közé. Bár egész nap nem csinált semmit, valahogy mégis olyan fáradt volt, hogy azonnal elnyomta az álom.

Csak akkor nyitotta ki résnyire a szemét, amikor érezte, hogy valaki felemeli és kiveszi a kellemesen meleg párnák közül. Lan Zhan sápatag arcát néhány lámpás világította meg, mivel már teljesen besötétedett. A férfi nem vette észre, hogy Wei Ying felébredt, csak némán bevitte a gyéren megvilágított fogadóba, fel a lépcsőn, majd be a szobájukba. Csak akkor vette észre a csodálattal rámeredő szürke szemeket, amikor letette őt az ágyra.

Wei Wuxian a nyaka köré fonta a karjait és lehúzta magához egy gyengéd csókra. Lan Zhan ajkai cserepesek voltak és hidegek, de szerencsére utóbbit gyorsan tudta orvosolni. A férfi megtámaszkodott mellette az ágyon és amikor ajkaik elváltak, behunyta a szemét és orrával végigsimított Wei Ying homlokán. Wei Wuxian újra közelebb húzta magához, elengedte a nyakát és két kezébe fogta Lan Zhan arcát, úgy csókolta meg újra, ezúttal szenvedélyesebben, mint először.

Lan Zhan viszonozta a csókot, olyan hevesen mart Wei Wuxian ajkaira, mint már rég nem. Wei Wuxian ismerte ezt a fajta csókot. Akkor szokta így kényeztetni, amikor már majdnem eluralkodott felette a vágy és majdnem levette a homlokszalagját.

Feltérdelt az ágyra, hogy újabb csókokat hintsen el Wei Wuxian arcán és nyakán. A férfi beleborzongott a törődésbe és feljebb húzta térdeit, miközben még mindig Lan Zhant húzta le magához újabb és újabb csókokra.

- Wei Ying…

- Hm…? – halk nyögés szakadt fel az ajkairól, ahogy Lan Zhan végighúzta a kezét a külső combján.

Kinyitotta a szemét és tekintete találkozott Lan Zhan aranyszínnel ragyogó szemével. Bizonytalan volt, vágyakozó és mégis önmegtartóztatott, mert annyira féltette Wei Yinget és a gyermeket is. Keze feljebb simult a combjáról a hasára, majd csak lehunyta a szemét és a kezére hajtotta a homlokát. A gyermek rúgott.

- Ah… - Wei Wuxian felnyögött, majd rosszallóan csóválta a fejét, miközben duzzogott. – Csak miattad rúg ekkorát. Ha én simogatom, akkor bezzeg mozdulatlan.

Lan Zhan arcán halvány mosoly jelent meg, majd elhúzta a kezét és csókot lehelt azok helyére. Wei Wuxian elpirult, megérintette Lan Zhan arcát és szólásra nyitotta a száját, ám rá kellett jönnie, hogy nem tud mit mondani. Boldog volt, elégedett és legszívesebben elsírta volna magát Lan Zhan iránt érzett szeretete miatt. Annyira jó volt hozzá…

Az említett segített lehúzni Wei Wuxiannak a csizmáját és kibújni a külső ruháiból. így már csak egy hosszú, vörös ruhát viselt, ami jobban kiemelte a megduzzadt hasát. Lan Zhan is levetkőzött, Wei Wuxian élénk érdeklődéssel figyelte hogyan tűnik fel a fehér alsóruházata, mely sajnos tél révén vastagabb volt és kevesebbet engedett láttatni az alatta meghúzódó izmokból. A férfi leengedte a haját, majd Wei Wuxian mellé feküdt, egyik kezét a hasán nyugtatva.

Szantál- és fenyőfa megnyugtató illata áradt belőle, a szobában pedig a meleg szinte körülölelte őket. Már Lan Zhan sem tűnt annyira átfagyottnak, mint amikor ideérkeztek. Wen Ning és a kocsis is biztosan átmelegedtek már a saját szobáikban.

Wei Ying felé fordult és lágy mosollyal figyelte Lan Zhan arcát. Határozottan meg lehetett állapítani, hogy most boldog volt. A gyermek tovább mozgolódott apja keze alatt, anyja duzzogást színlelt és kezét Lan Zhan kezére tette, majd játszani kezdett az ujjaival. Halkan kuncogni kezdett, amikor a férje összehúzta magát, csak hogy fejét is a megnövekedett hasának dönthesse.

- Lan Zhan, Lan Zhan – sóhajtott fel boldogan és eztán már a férfi hajával játszott és simogatta a halántékát. – Hallod a szívverését?

- Mhm…

- Erős, igaz?

- Mint a tiéd…

- Nem, biztosan az apjától örökölte ezt az elszánt szellemet – kuncogott és megpuszilta Lan Zhan fejét – Hm… kisfiút vagy kislányt szeretnél? – kérdezte.

- Fiút – jött a válasz, mire Wei Wuxian szélesen elmosolyodott. Mindig is a fiú jelentette a nagyobb szerencsét egy családban.

- Ha mégis lány lenne, Yanlinak akarom hívni – jegyezte meg Wei Ying, ahogy tovább simogatta Lan Zhan ébenfekete haját. – Lan Yanli, mit szólsz?

A férje hümmögött és csak bólintott. Tetszett neki a név. Megsimogatta a hasát, mire a gyermek rúgott. Megpuszilta Wei Ying hasát, majd homlokát visszadöntötte a csókja helyére.

- És ha fiú? – kérdezte.

Wei Wuxian tűnődött egy darabig. Fiúneveken is sokat rágódott, de soha nem érezte úgy, hogy sikerült megtalálnia a tökéletest. Egyszerűen túl sok ötlete volt, de valahogy sehogy sem tudta döntésre szánni magát.

- Mi lenne, ha te választanál nevet? – kérdezte mosolyogva.

Lan Zhan elgondolkodva hunyta le a szemét hosszú-hosszú percekig. Wei Wuxian nem siettette, ahogy számította, talán a kilencedik hónapig sem lesz fiúnevük bekészítve. Lan Zhan gyengéden simogatta hüvelykujjával a pocakját és lelki szemei előtt megpróbálta elképzelni, milyen is lesz majd a gyermeke.

Mindenképpen olyan gyönyörű lenne, mint Wei Ying. Ragyogó mosollyal, szürke szemekkel és felkötött hajjal. Biztosan olyan szeleburdi lesz, mint az anyja és a nagyanyja. Talán őt is olyan nehéz lesz majd hozzászoktatni Felhőzug rengeteg szabályához, mint hajdan Wei Wuxiant…

Kinyitotta a szemét, viszont nem nézett fel Wei Yingre, csak a hasában örvénylő démoni energiára koncentrált. Kár lett volna tagadni, még mindig aggódott szerelme életéért, talán jobban is, mint azelőtt. Viszont most már a Wei Yingben növekvő életért is aggódott, ha nem is annyira, mint magáért Wei Yingért. Még mindig tudatában volt, hogy a szerelme könnyen belehalhat a szülésbe és vele halhat a gyermek is… vagy, ha valami csoda folytán mégis sikerül mindkettejüknek túlélni… vajon milyen állapotban lesz a testük utána?

- XiWang – mormolta.

- Lan Xiwang… - ízlelgette a nevet Wei Wuxian, majd elmosolyodott – úgymint Remény, igaz?

Lan Zhan bólintott és orrát a hasához érintette. Legördült egy magányos könnycsepp az arcán, de nem engedte Wei Yingnek, hogy lássa. Gyorsan beletörölte az arcát a ruhájába és újra lehunyta a szemét.

- Kilenc óra. Aludjunk – javasolta nyugodtnak álcázott hangon, majd magukra húzott egy takarót, bár nem mozdult el Wei Ying hasától.

Wei Wuxian kuncogott és bólintott.

- Jó éjt, Lan Zhan~ - mondta –, jó éjt Xiwang-Yanli!

Lan Zhant már elnyomta az álom. Óramű pontossággal volt képes elszenderedni és felébredni reggel. Ahogy az apja, úgy a gyermek is úgy tűnt, elaludt. Mindenesetre abbahagyta a rugdosást, annak ellenére, hogy Lan Zhan még mindig a kezében tartotta őt.

Wei Wuxian elmosolyodott és halkan elmormolta mennyire szerette mindkettejüket.